Keressen minket

Mezőgazdaság

Földmérő, Földügyi és Térinformatikai képzés Szegeden

2024. október első hetében elkezdődött a Földmérő, Földügyi és Térinformatikai Technikus Felnőttképzés Szegeden

Közzétéve:

2024. október első hetében elkezdődött a Földmérő, Földügyi és Térinformatikai Technikus Felnőttképzés az  Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban, amely az Agrárminisztérium irányítása alatt álló Alföldi Agrárszakképzési Centrum szervezeti keretében működik- tájékoztatta lapunkat Svéda Gergely, az iskola szakmai igazgatóhelyettese, okleveles erdőmérnök.

Fotó: Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum – AJN

A képzésre az ország szinte minden pontjából érkeztek diákok, ami azért is figyelemre méltó, mivel több intézmény nem tudott elegendő hallgatóval kurzust indítani. Szegeden a maximális létszám mellett indult el a második évfolyam is.

Fotó: Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum – AJN

A képzés rendkívül népszerű, mivel azok számára, akik nem rendelkeznek szakmával, az oktatás ingyenes. Az erdészek, szakmai szervezetek munkatársai mellett a mezőgazdaságből élő szakemberek jelentkeztek a képzésre. A földmérés napjaink egyik meghatározó tudományterületévé nőtte ki magát, amely alapvető szerepet játszik az építészet, az ingatlanfejlesztés, erdőgazdálkodás, növénytermésztés a térinformatika és a környezetvédelem terén. A növénytermesztésben azok számára, akik az AÖP, AKG programokban érintettek, négy tizedesjegyig kellaz EOV koordinátákat meghatározni. A területalapú támogatásokat a hatóságok folyamatosan ellenőrzik. Bármilyen hiba és tévedés esetén támogatás megvonással sújthatóak a területek földhasználói.

Fotó: Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum – AJN

A két éves képzés ideje alatt a 16 fős csoport elsajátítja a Földmérő, Földügyi és Térinformatikai tananyagát olyan oktatók segítségével, mint Dr. Tobak Zalán PhD., aki a Szegedi Tudományegyetem Légkör- és Téradattudomány Tanszék egyetemi adjunktusa. Kutatási területe a GIS, hiperspektrális távérzékelés, kisgépes légifelvételezés, valamint a városi területek vizsgálata távérzékelés módszereivel.

A tömbösített órák során egyetemi színvonalon két napon keresztül térképismereti alapfogalmakkal bővült a diákok tudása. Már az első napon számolási feladatokat is végeztek a hallgatók. Mivel a felnőttképzésen mindenki más területről érkezett, az alapfogalmak bemutatása után el is kezdődött a gyakorlati képzés. A térképek méretarányából azonnal pontok közötti távolságokat kellett meghatározni, amely mind az elméletben, mind a gyakorlatban nélkülözhetetlen.

Fotó: Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum – AJN

A második napon Hajma Katalin, az Óbudai Egyetemen végzett földmérő és földrendező mérnök mutatta be a gyakorlatban a különböző eszközök használatát az Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum Csemetekertjében, amely a város szélén fekszik a sándorfalvi út mellett.

Fotó: Szatmári-Boros Annamária – AJN

A gyakorlat célja többek között az volt, hogy az elméleti tudást hogyan lehet a mindennapi munkába, azaz a gyakorlatba átültetni. Bemutatásra került a kitűzőrúd, a vetítő, libella és a szögprizma használata. Az ágazati vizsgán a fent említett témakörökből is számot kell adnia mindenkinek egyénileg, terepen felállított gyakorlati példák során, mivel a földkimérés mellett a területkimérés is kiemelten fontos. Hajma Katalin tanárnő  mérőrudak segítségével egy sokszöget állított fel. Ezt követően centiméter és szögprizma segítségével lépésről-lépésre meghatározták egy sokszög területét. A következő feladatban pedig egy teodolit felállítását kellett mindenkinek elgyakorolni. 

 

Fotó: Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum – AJN

A teodolit egy olyan precíziós mérőműszer, amelyet szögek mérésére használnak, elsősorban vízszintes és függőleges irányban. A teodolit lényege abban rejlik, hogy lehetővé teszi a földmérők, építészek és mérnökök számára a pontos helymeghatározást, távolságok és szögek meghatározását terepi munkák során. Két fő összetevője van: a vízszintes kör, amely a horizontális szögeket méri, és a vertikális kör, amely a függőleges szögeket rögzíti. Az optikai vagy digitális rendszerének segítségével pontos leolvasások végezhetők, amelyek alapvetőek a térképezési és tervezési munkákhoz.

Fotó: Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum – AJN

Dr. Tobak Zalán, a QGIS program segítségével mutatott be különböző feladatokat térképeken, amelyet minden diáknak lehetősége volt kipróbálni, ezáltal mélyebb megértést nyerve a térinformatikai rendszerek működéséről és alkalmazásáról  – zárta beszámolóját Svéda Gergely, okleveles erdőmérnök.

Agro Jager News

További információ a Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikumról itt érhető el

Mezőgazdaság

Elérhetőek a Gazdálkodási Napló frissített kitöltési útmutatói

A gazdálkodási napló útmutatóit frissítették

Published

on

A Nébih felhívja a Gazdálkodási Napló vezetésére kötelezett gazdálkodók figyelmét, hogy a hivatal honlapján a papíralapú, valamint az elektronikus Gazdálkodási Naplóhoz kapcsolódó útmutatók frissítésére is sor került. Az útmutatók az Elektronikus gazdálkodási napló (eGN) aloldal jobb oldalán lévő menüsorból érhetőek el.

Fotó: NÉBIH

Az elmúlt időszakban az eGN-ben történt fejlesztések során számos új funkció beépítése valósult meg a rendszerben, melyekhez mostantól részletes leírás található a hivatal honlapján.

Az eGN-hez tartozó útmutatók között megtalálhatóak az EK szinkronizáláshoz, valamint a táblabontásokhoz és az összevonásokhoz készült rövid segédletek is. A Nébih ezúton is kéri az érintetteket, hogy mielőbb végezzék el az adatok feltöltését és az EK szinkronizálást.

Mindezek mellett az alábbi linken elérhető Gyakran Ismételt Kérdések is frissültek: https://portal.nebih.gov.hu/-/gyik-api-egn

További segítség kérhető az egn@nebih.gov.hu email címen.

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom

Kiemelt cikk

Megerősítették: szabad az út Románia és Magyarország között

A Tanács határozatot fogadott el, amelynek értelmében 2025. január 1-jével megszűnik a személyellenőrzés a Bulgáriával és Romániával közös, valamint a két ország közötti belső szárazföldi határokon.

Published

on

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

A Tanács határozatot fogadott el, amelynek értelmében 2025. január 1-jével megszűnik a személyellenőrzés a Bulgáriával és Romániával közös, valamint a két ország közötti belső szárazföldi határokon.

Balról jobbra: Marian-Cătălin Predoiu (miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter, Románia), Pintér Sándor (belügyminiszter, Magyarország), Atanas Ilkov (belügyminiszter, Bulgária), Magnus Brunner (belügyekért és migrációért felelős biztos) © Hungarian Presidency

Schengeni térség

Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere: A mai határozatunkkal megszüntettük a személyellenőrzést a Bulgáriával és Romániával közös belső szárazföldi határokon, ami mérföldkövet jelent a schengeni térség szempontjából. Köszöntjük Bulgáriát és Romániát a schengeni családban!

Bulgária és Románia az EU-hoz való csatlakozása óta alkalmazza a schengeni jogi keret (a schengeni vívmányok) egyes részeit, köztük a külső határok ellenőrzésével, a rendőrségi együttműködéssel és a Schengeni Információs Rendszer használatával kapcsolatosakat.

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

A Tanács 2023. december 30-án határozatot fogadott a schengeni vívmányok fennmaradó részeinek 2024. március 31-től történő alkalmazásáról, valamint a belső légi és tengeri határokon történő személyellenőrzés megszüntetéséről.

A miniszterek megvitatták a schengeni térség helyzetét, és véleményt cseréltek a Schengen Tanács éves ciklusához kapcsolódó prioritások végrehajtásáról. Ennek során elsősorban az általános biztonságnak a digitalizáció révén történő fokozására összpontosítottak.

Agro Jager News

Határregisztrációs rendszer (EES) és átjárhatóság az uniós bűnüldöző hatóságok által használt informatikai rendszerek között

A Bizottság és az eu-LISA (a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség IT-rendszereit felügyelő uniós ügynökség) ismertette a miniszterekkel az EES működésének megkezdésével kapcsolatban megteendő lépéseket. A Bizottság tájékoztatást nyújtott a 2024. december 4-én kiadott, a határregisztrációs rendszer fokozatos elindításáról szóló javaslatáról.

A tagállamok támogatták az elnökség javaslatát, amely szerint új ütemtervre van szükség annak érdekében, hogy minimálisra lehessen csökkenteni a várható következményeket.

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Az EES a rövid távú tartózkodás céljából az EU-ba utazó harmadik országbeli állampolgárok regisztrálására szolgáló automatizált informatikai rendszer. Az új rendszerben a határőrök az első határátlépésnél leveszik a belépők ujjnyomatát, vagy fényképet készítenek róluk, és ezeket az adatokat egy digitális fájlban tárolják.

Az EES az egyike azon számos informatikai rendszernek, amelyet az EU a következő néhány évben be fog vezetni a bűnözés elleni küzdelem, illetve a határbiztonság megerősítése céljából. Idetartozik az ETIAS utasinformációs és engedélyezési rendszer is, amely a schengeni térségbe vízummentesen beutazó harmadik országbeli állampolgárok által jelentett biztonsági, migrációs és egészségügyi kockázatokat fogja ellenőrizni.

 

Magyar Elnökség

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

2025-től nem lehet többé cégvezető a termelők pénzét eltüntető felvásárló

2025. január 1-től lép életbe a termelővédelmi törvénycsomag

Published

on

Az Országgyűlés által elfogadott termelővédelmi törvénycsomagnak köszönhetően 2025. január 1-től nem csak a 30 napon túli késedelmes fizetés lesz büntethető. Új szabály, hogy akik a mezőgazdasági termelőktől megkapott áru ellenértékét nemcsak, hogy nem fizették meg, hanem cégeik felszámolása vagy végelszámolása közben elvonták annak fedezetét, azok a jövőben nem lehetnek mezőgazdasági termékek felvásárlásával, feldolgozásával foglalkozó vállalkozásban tulajdonosok, ügyvezetők.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

A mezőgazdasági termékpiacok szervezésének egyes kérdéseiről, a termelői és a szakmaközi szervezetekről szóló 2025. évi XCVII. törvénybe új szabály került. Ez alapján a cégbíróságnak mezőgazdasági termékek nagykereskedelmét vagy feldolgozását végző jogi személy bejegyzése esetén figyelembe kell venni, ha a mezőgazdasági termékek nagykereskedelmi tevékenység keretében vásárolt termékek tekintetében fennálló szállítói kötelezettségekhez kapcsolódóan a tulajdonost vagy vezető tisztségviselőjét a büntető bíróság csődbűncselekményben vagy fedezet elvonásának bűncselekményében jogerősen elmarasztalta. Ezek a magánszemélyek nem lehetnek tulajdonosai vagy vezető tisztségviselői jövő év januárjától induló cégbírósági eljárások alapján mezőgazdasági termékek nagykereskedelmét vagy feldolgozását végző vállalkozásoknak.

Az új szabályozási elemmel az Agrárminisztérium olyan lehetőséget talált, amely annyi kedvezőtlen gazdálkodói tapasztalat alapján egyfajta eszköz a tisztességtelen piaci szereplők üzleti viszonyokból történő tartós kiszorítására. A gazdálkodók piaci pozíciójának védelmét szolgálja az is, hogy míg korábban a 30 napon túli késedelmes fizetés esetén a termelők csak a bíróság előtt érvényesíthették igényüket, a jövő évtől a termékeik ellenértékének 30 napot meghaladóan történő megfizetésekor közvetlenül a hatóság által válnak büntethetővé az érintett felvásárlók vagy forgalmazók.

Az agrártárca határozott szándéka, hogy az új szabályok minél gyorsabban és sikeresebben beépüljenek a magyar mezőgazdasági gyakorlatba és ezzel átláthatóbb, tervezhetőbb viszonyokat teremtsenek.

Forrás: AM

Tovább olvasom