Az Agrárminisztérium mindig nagy hangsúlyt fektetett a magyar méhészek segítésére, hiszen erős méhészeti ágazat nélkül, nincs erős mezőgazdaság – mondta csütörtökön Nagy István, agrárminiszter budapesti sajtótájékoztatóján....
Agrárminisztérium: A légi permetezésre vonatkozó jogszabály módosításával az Agrárminisztérium együttműködésben az Innovációs és Technológiai Minisztériummal megalkotta a drónokkal történő növényvédő szer kijuttatásának jogszabályi környezetét, elősegítve ezzel,...
Nyolcmilliárd forintos keretösszegre pályázhatnak az élelmiszeripari ágazat technológiai beszállítói, a támogatási kérelmek március 11-31. között adhatók be – közölte az Agrárminisztérium. György László, az Innovációs és...
Interneten állatgyógyászati terméket hirdető magánszemélynél tartottak próbavásárlást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei január végén. Az akció során – a 185 ezer forint összértékű vásárlást követően...
Fruitveb: A hazai feldolgozóipar előző évét, jelenlegi és jövőbeli kihívásait a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség elnöke, Sebesta Péter foglalta össze. 1. Milyen volt 2021? Az...
Haladéktalanul jelentsék be a baromfitartók is, ha a január végi vihar termelőeszközeikben – így például fóliás telepeiken – károkat okozott – hívja fel a figyelmet a...
Zana Viktor kiskunfélegyházi termelő osztotta meg a tapasztalatait a viharkárok utáni
A Nébih szakemberei ételízesítőket teszteltek
Magyar fejlesztések segíthetik az élelmiszerbizonságot szélsőséges éghajlattal sújtott országokban
A Vajdaságban a tavalyi árhoz képest dupláját fizetik a bárányért.