Természetvédelem
Ne etessük a vízimadarakat!
MME: A tapasztalatok alapján az alapvetően jó szándékú emberek nincsenek tudatában annak, hogy a vízimadarak etetése felesleges, különösen nyáron, amikor korlátlanul találnak maguknak táplálékot. Éppen ezért ennek – bármennyire nem szeretnénk is ezt hallani – semmi köze a madarak segítéséhez, éppen ellenkezőleg, tömegesen sodorja veszélybe, betegíti meg és ítéli akár pusztulásra az állatokat!

Fotó: Orbán Zoltán – MME
A harminc éve nem tapasztalt keménységű fagyokat hozó 2016/2017-es tél szomorú tapasztalatai, a tömeges madárelhullások és a közösségi fórumokon sajnálatos módon terjedő téves híresztelések rávilágítottak arra, hogy a madarak és az emberek védelme érdekében Magyarországon is beszélni kell a témáról.

Ábra: Orbán Zoltán – MME
Összefoglalás:

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a magyarországi ornitológia és madárvédelem legnagyobb társadalmi szervezete, amely 1974. január 6-án alakult meg (Ábra: MME)
A vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus etetőket látogató énekesmadarakétól, etetésük rendkívül rossz, mert rengeteg szenvedést okoz a madaraknak, súlyosan környezetszennyező és az emberi egészséget is veszélyezteti:
- a növényevő vízimadarak (récék [kacsák], ludak, hattyúk) táplálékát alapvetően a parton legelt fű és egyéb lágyszárú növény képezi, ami gyakorlatilag korlátlanul a madarak rendelkezésére áll télen és nyáron egyaránt (ha pedig mégsem, a madarak nem telepednek meg ott vagy elvonulnak onnan);
- az etetőhelyek mesterséges táplálékkínálata (még ha ez a madaraknak megfelelőbb élelemmel is történne!) “öngyilkos” viselkedésváltozást okoz: már néhány hét alatt jelentős mértékben vagy akár teljesen kikapcsolja a természetes táplálkozást és a téli túléléshez nélkülözhetetlen vonulási viselkedést is;
- az etetőhelyeken a madaraknak bedobált és hosszú ideje (hónapok, évek óta) fogyasztott, egyoldalú kenyér és egyéb értéktelen “táplálék” diéta, ide értve a kacsaetető automaták pelletét is (!), megbetegíti a madarakat, emésztőszervi gyulladást okoz, a másik jellemző tünetként jelentkező hiánybetegségek legsúlyosabb, a fiókák röpképtelenségét okozó egyik formájának külön neve is van (“angyalszárny-betegség”);
- a vízimadarak etetése minden esetben élelmiszerpazarlás, mely fenntartja a nagyüzemi mezőgazdaság túlpörgetett termelését, ami világszerte, Európában és Magyarországon is a legfőbb oka az agrárterületek, állat-, madár- és növényvilága pusztulásának;
- helyi patkányinváziót okoz;
- a vízimadarakat etetők felelősek a hattyúk és récék horognyeléséért, a madarak lábára tekeredő horgászzsinórok okozta láb amputációkért, és a madarak által úszás és repülés közben maguk után húzott, akár több méteres horgászzsinór okozta felakadásért ;
- növeli a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót és az ebből is eredő sérülésveszélyt;
- önfenntartó életre nem alkalmas területekre is nagy mennyiségű vízimadarat vonz;
- elősegíti a fertőző betegségek terjedését, ami különösen a madárinfluenza kapcsán jelent óriási kockázatot;
- szennyezi a környezetet, rontja a vízminőséget, növeli a vizek szervesanyag-terhelését és az ebből eredő eutrofizációt (“elmocsarasodás”);
- rontja a madarak társadalmi megítélését, növeli az ember-madár konfliktushelyzeteket;
- a közvetlen fizikai érintkezés ránk, emberekre nézve is veszélyt jelenthet;
- a kacsaetető automaták emellett ráadásul még az emberek pénzét is kicsalja!
Gyakorlati megvalósulását és hatásmechanizmusát tekintve a vízimadarak etetése öngerjesztő problémaspirálként jelentkezik:
- az etetés többnyire nyáron kezdődik, amikor az emberek keresik a hűsítő víz közelségét, így a madár-ember találkozások száma is nagyobb;
- az itt etetett madarak ősszel nem vonulnak el;
- így az emberek látják a „sok szegény, éhes”, valójában elkényelmesedett vagy már beteg, röpképtelen madarat, ezért tovább etetik őket;
- a fagyok beköszöntével a madárlétszám a vonulásukat, kóborlásukat az etetőhelyeknél nyüzsgő madarak látványa miatt megszakítókkal folyamatosan nő;
- ez tovább erősíti az emberek etetési hajlamát, aktivitását;
- amit helyenként sajnos a járókelőket hamis információkkal megtévesztő kacsaetető automatákat kihelyezése is erősít (a megtévesztő nevű Élővizeinkért Alapítvány gyakorlatilag egy fizetős kacsaetető automatákat üzemeltető vállalkozás, melynek célja még több ilyen felesleges, hamis információkat közlő, ráadásul “pénznyelő” eszköz kihelyezése), hiszen az ezekben felkínált táplálék ugyan olyan felesleges, értéktelen és viselkedéstorzító hatású, mint az összes többi – mindezt pusztán a bevételszerzés érdekében, viszont a madarak és az emberek kárára;
- az etetőhelyek mesterségesen fenntartott táplálékbázisa közelében évről évre több madár költhet;
- így nő a nyári kéregetőkk száma és immáron több madárral kezdődik újra a folyamat.
Meg kellene értenünk, hogy a vadon élő állatoknak nem a “szeretetünkre”, hanem értő, a saját szabályaik szerint élni hagyó, szemlélődő tiszteletünkre van, lenne szükségük!
Éppen ezért a vízimadarak esetében a SOHA, SEHOL, SEMMIVEL NE ETESSÜK őket alapelv betartása jelenti a legjobb, az állatok érdekeit leginkább szem előtt tartó magatartást.
Természetesen nem szeretnénk elvitatni senki döntési jogát attól, hogy mikor és mit tesz, és ami még fontosabb, nem kérdőjelezzük meg senki jó szándékát! Egyetlen célunk a szakmai érvekkel alátámasztott tájékoztatás, remélve, hogy az olvasottaknak köszönhetően a jövőben kevesebb madár kerül bajba. Az ő nevükben is köszönjük megtisztelő figyelmét!
A Magyar Madártani Egyesület teljes cikke itt érhető el.
Forrás: MME
***
A Magyar Madártani Egyesület hazánkban kiemelt természetvédelmi munkát végez. Az MME szakembereinek munkájához mi is hozzájárulhatunk. A Madárbarátok boltja itt érhető el.
Természetvédelem
Rövid vendégség: batlacsapat pihent meg a Kisbogárzói-tavon
Nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban.
Április 24-én egy nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban, a Kisbogárzói-tavon. A madarak csak rövid ideig tartózkodtak itt, másnap már továbbindultak költőhelyükre.

A fotó illusztráció. Készítette: Motkó Béla
Kardoskút térségében most a szárazság az úr, egyedül a nemzeti park igazgatóság Sóstói Állattartótelepének közelében található Kisbogárzói-tóban van víz. Nem csoda hát, hogy a batlák kis létszámú csapata éppen itt állt meg pihenni. A délutáni órákban érkeztek, majd táplálkozás után az éjszakát is a tavon töltötték, másnap viszont már nem láttuk őket.
A batlák a Szaharától délre eső területeken, a trópusi Afrikában töltik a telet, s áprilisban térnek vissza költőhelyükre. A XIX-XX. század fordulóján még nagy számban költöttek Magyarországon, a Kis-Balatonon például több százas telepük volt. Aztán hosszú kihagyás után, az 1980-as években jelentek meg ismét költőfajként. Napjainkban csak a Hortobágyon költenek rendszeresen, de csak kis számban, 10-15 pár. Az utóbbi évtizedekben néhány alkalommal a Kis-Sárréten is költöttek.
A batlák hazánkban is általában nádasokban fészkelnek, s mivel kevesen vannak, ezért a többi gémfajjal közös telepeken rakják le tojásaikat. Ha lehetőségük van rá, akkor próbálnak a nagyobb növényzetben maradni, rejtve a kíváncsi szemek elől. Táplálékul főként puhatestűeket és férgeket fogyasztanak, de megeszik a kétéltűeket, ebihalat is, szinte mindent, amit csak találnak a vízben.
A nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületén szinte minden évben megfigyelünk vonuló batlákat. Tavaly egy népesebb, 19 példányból álló csapatot is láttunk a Fehér-tó közelében található barackosi élőhelyen.
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Anyák napján érkezett a Körösvölgyi Állatpark legifjabb lakója
Anyák napján, a délelőtti órákban adott életet borjának egy gímszarvastehén a Körösvölgyi Állatparkban.
Különleges és megható eseménynek lehettek tanúi a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyének, a Körösvölgyi Állatparknak a látogatói május első vasárnapján. Anyák napján ugyanis a délelőtti órákban adott életet borjának az egyik gímszarvastehén.

Fotó: KMNP
Az új jövevény érkezése nemcsak a természet örök körforgásának szép példája, hanem szimbolikus üzenetet is hordoz ezen a jeles napon. A szarvasborjak általában késő tavasszal, kora nyáron jönnek világra, így az időzítés teljesen természetes – mégis különleges, hogy éppen Anyák napjára esett az első borjú érkezése. A nőivarú kisborjú egészséges, már az első órákban lábra állt, és anyja gondoskodó közelségében tölti első napjait.
A szarvastehenek rendkívül odaadó anyák: a néhány perces ellést követően gondosan tisztogatják borjukat, majd biztonságos, rejtett helyen pihentetik. A kicsinyek bundája kezdetben pettyes, ami kiváló rejtőszínt biztosít számukra a fűben és az aljnövényzetben. Az első hetekben a ragadozók elleni védelemként a borjak „szagmentesek” és többnyire mozdulatlanul lapulnak, míg anyjuk táplálkozni jár, majd visszatér hozzájuk szoptatni.
A Körösvölgyi Állatpark látogatói az elkövetkező hetekben megpillanthatják a fiatal állatot, amint anyja közelében fedezi fel környezetét. Az állatpark munkatársai arra kérik a vendégeket, hogy fokozott figyelemmel és nyugalommal közelítsenek a kifutóhoz, hiszen ebben az érzékeny időszakban különösen fontos az anya és borja zavartalan együttléte.
Látogassanak el a parkba és ismerjék meg közelebbről az állatpark legifjabb lakóját!
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Szalakóta Zalában
Természetvédelmi szakemberek szalakótát figyeltek meg a Nyugat-Zala Tájegységben
Április 29-én munkatársaink, Schneidler Viktor és Magyari Máté a Nyugat-Zala Tájegységben igencsak meglepődve fékeztek le, majd tolattak vissza egy helyi faiskola melletti kerítésnél, ugyanis annak egyik oszlopán egy szalakóta (Coracias garrulus) üldögélt.

Magyari Máté, BfNPI
A szalakóta a Dunántúlon vonulási időben is különösen ritkának számít, kivéve Fejér megyét, ahol az utóbbi évtizedben stabil és növekvő állománya alakult ki. Egykoron, amikor még a legeltetéses gazdálkodás hétköznapi volt és a hatalmas, vegyszerezett monokultúrás szántók helyett változatos és fajgazdag, öreg fákkal tarkított legelők borították a tájat, valamennyi dunántúli megyében előfordult kisebb-nagyobb számban. Azonban a gazdálkodási szerkezet gyökeres megváltozása és a rovarok totális irtására törekvő gyakorlat, mely ragadozómadarainkat is megtizedelte, az 1970-80-as évekre a Dunántúlon kvázi megszüntette a faj állományait. Valaha Zala megyében is előfordult, különösen a Hetés környékén, az emberek népiesen „ződ bákány”-nak nevezték. Napjainkban keletről lassacskán terjed újra a gyönyörű, kék tollú faj, működési területünkön Veszprém megyében tavalyelőtt öt, Észak-Somogyban tavaly két költőpár telepedett meg és várhatóan tovább terjeszkednek. Zalában az utóbbi évtizedben vonulási időszakban került megfigyelésre mindössze 4-5 alkalommal , olykor a megfigyelő számára is csak pár pillanatra. Most másodszor sikerült fényképpel dokumentálni e csodálatos madár példányát megyénkben.
Megtelepedését és védelmét odúkihelyezéssel igyekszünk elősegíteni az arra alkalmas élőhelyeken, ahol még kiterjedt legelők és az azokhoz kapcsolódó gazdag rovarvilág található.
Szöveg és fotó: Magyari Máté, BfNPI

