Keressen minket

Tudomány

Budapesten ülésezett az Európai Kutatási és Innovációs Térség Bizottsága

Közzétéve:

Részletekért kattintson a feliratra!

Az Európai Kutatási és Innovációs Térség Bizottságának (ERAC) plenáris ülését 2024. október 24-25-én tartották a budapesti Bálna Központban. Az ülést a bizottsági és tagállami társelnökök – Marc Lemaitre az Európai Bizottságtól és Barabara Weitgruber Ausztriából nyitották meg –, majd az előző, júniusi ERAC ülés óta eltelt időszak európai tudománypolitikai fejleményeiről Marc Lemaitre, kutatási főigazgató, bizottsági társelnök adott tájékoztatást.

© Hungarian presidency

Ezt követően a jelenlegi és a két következő elnökség mutatta be általános és kutatási prioritásait. A magyar elnökség kutatási és innovációs prioritásait Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár ismertette, majd Lengyelország és Dánia képviselője számolt be eddigi terveikről.

Az első nap két témában egyeztettek a delegáltak: egyfelől a technológiai infrastruktúrák európai megközelítésével foglalkoztak; a technológiai infrastruktúrák definícióját, lehetséges európai pilot területek beazonosítását, valamint egy európai szintű irányítási struktúra kérdéskörét érintették. Másfelől a magyar elnökség kezdeményezésére az európai innovációs paradoxonról folytattak megbeszélést. Az innováció és versenyképesség szoros összefüggését hangsúlyozó Draghi jelentésről több tagállam is további vitát tartott szükségesnek.

A második napon a tagállami delegáltak a kutatás biztonságáról egyeztettek. Azt tekintették át, hogy mikor, s milyen formában lehetne monitorozni a területen elért eredményeket, milyen szerepe lehet a kutatásfinanszírozó intézményeknek a kutatás biztonságának erősítésében, s hogyan segíthetné egy szakértői hálózat a területen elfogadott tanácsi ajánlások végrehajtását.

A lengyel és litván delegációk előadásai mellett a Bizottság is beszámolt arról, hogy milyen eszközökkel támogatja Ukrajna talpra állítását, különös tekintettel az oktatási és kutatási programokra.

Az ülés az ERAC 2025-2026-os időszakra szóló munkaprogramjának megvitatásával zárult. A következő, februári ülésen magyar javaslatra az innovációs megosztottságról is egyeztetnek majd az ERAC delegáltak.

Magyar Elnökség

Részletekért kattintson a feliratra!

Tudomány

A Svájci Szövetségi Kutatóintézet nemzetközi kutatásába kapcsolódott be a Bakonyerdő Zrt.

A Bakonyerdő több, mint egy éve csatlakozott a My Garden Of Trees projekthez, mely egy önkéntes részvételen alapuló kutatási projekt az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodni képes európai erdőkért.

Published

on

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

A Bakonyerdő több, mint egy éve csatlakozott a My Garden Of Trees projekthez, mely egy önkéntes részvételen alapuló kutatási projekt az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodni képes európai erdőkért. Az első megfigyelési év eredményei láthatóak a grafikonon, mely a 2024-ben különböző származási helyekről elültetett magok csírázását és a csemeték túlélését mutatja a kísérleti parcelláinkban.

Forrás: Bakonyerdő Zrt.

Az erdészek évszázadok óta végeznek származásvizsgálatokat, melyek során különböző eredetű magok növekedését hasonlítják össze ugyanazon az élőhelyen. Ilyen származási kísérletet, a Svájci Szövetségi Kutatóintézet nemzetközi kutatását indítottuk el három bakonyi helyszínen, a Farkasgyepűi Erdészet Forrasztókői Egzótakertjében és a Bakonybéli Erdészet Kőris-hegyi és Kék-hegyi erdőrészleteiben.

Forrás: Bakonyerdő Zrt.

A mikrokertekbe közönséges jegenyefenyő (Abies alba), kaukázusi jegenyefenyő (Abies nordmanniana), Borisz-király jegenyefenyő (Abies borisii-regis), közönséges bükk (Fagus sylvatica) és keleti bükk (Fagus sylvatica subsp. orientalis) magokat vetettük el, melyek 13 ország 23 különböző régiójából származnak.

Erdészek dolgoznak a Bakonyerdő Zrt. területein. Forrás: Bakonyerdő Zrt.

A My Garden Of Trees projekt több száz kisméretű származásvizsgálatból, úgynevezett mikrokertekből álló hálózatot hoz létre szerte Európában. Ennek előnye, hogy a különböző genetikai eredetű származások sokféle kombinációban vizsgálhatók eltérő környezeti feltételek mellett. Nyomon követhető, hogy a fák milyen mértékben képesek alkalmazkodni az eredeti termőhelyüktől eltérő körülményekhez. A projekt résztvevői öt évig kísérik figyelemmel a csemeték fejlődését, ez a kutatás tehát elsősorban a korai életszakasz túlélési és növekedési tulajdonságainak megfigyelésére, elemzésére összpontosít.

A My Garden Of Trees projekt több száz kisméretű származásvizsgálatból, úgynevezett mikrokertekből álló hálózatot hoz létre szerte Európában. Forrás: Bakonyerdő Zrt.

Ha a projekt során végzett megfigyelések azt támasztják alá, hogy ezeknek a rokonfajoknak jobb a csírázása és a fejlődése, az erdészek fontolóra vehetik a behozatalukat, mely az úgynevezett támogatott fajvándorlás.

Bakonyerdő Zrt.

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Digitalizált szakirodalom segíti az erdészeti kutatásokat

Több évszázad erdészeti szakirodalmát digitalizálták

Published

on

Több évszázad erdészeti szakirodalmának anyaga a fenntarthatósági gondolatkör kialakulásának lenyomata, amely ma már digitális formátumban mindenki számára elérhető – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára Budapesten, szerdán, a Wagner Károly Digitális Szakkönyvtár projekt bemutató rendezvényén. A 2007 óta tartó digitalizációs program eredménye nemzetközi összehasonlításban is jelentős, 1500 dokumentum mintegy háromszázezer oldalnyi anyagával az egyik legnagyobb magyar nyelvű adatbázist jelenti.

Fotó: AM

Az államtitkár kiemelte, a 18. századra visszanyúló erdészeti szakirodalom tudásanyaga felbecsülhetetlen értéket képvisel, az Országos Erdészeti Egyesület Wagner Károly Erdészeti Szakkönyvtárában őrzött könyvek a gyakorlati fenntarthatóság több évszázados szakmai történetéről szólnak.

Hozzátette, az erdőkezelés 1700-as években megalapozott hagyománya a fenntarthatóság és a zöldvagyon-kezelés fogalmain keresztül kapcsolódik a ma emberéhez. Magyarország jelenleg mintegy 2,3 millió hektárnyi erdőterülete nem létezne anélkül a szakismeret és tradíció nélkül, amelynek tudásanyagát és emlékeit az ágazati szakkönyvtárban őrzött könyvek és folyóiratok tartalmazzák – emelte ki Zambó Péter. Hazánknak azért lehet erdővagyona, mert a magyar erdészek évszázadok óta fenntartható módon kezelik ezt a nemzeti természeti erőforrást. Amikor a trianoni diktátum elvitte tőlünk a legértékesebb részeit, szakértelemmel, erkölcsi kitartással és szakmai összefogással száz év alatt megdupláztuk az ország erdővel borított területeinek arányát – húzta alá.

Zambó Péter elmondta, az erdészeti szakirodalom tudásanyaga a digitalizáció segítségével szabadon elérhetővé és feldolgozhatóvá vált, immár 300 ezer oldal terjedelemben, amely egyben a mesterséges intelligencia számára is hatalmas adatbázist jelent. A projekt az Agrárminisztérium támogatásával a Wagner Károly Alapítvány digitalizációs programja keretében valósult meg.

Tovább olvasom

Tudomány

KONFERENCIA: Ember-vadvilág konfliktusok Magyarországon – ITT regisztrálj

Published

on


A Debreceni Egyetem MÉK Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék és az MTA Agrártudományi Szakbizottsága – A Magyar Tudomány Ünnepi sorozatához csatlakozva – szeretettel invitál minden kedves érdeklődőt az ‘Ember-vadvilág konfliktusok Magyarországon’ elnevezésű minikonferencia & kerekasztal-beszélgetésre 2024. november 30-án szombaton Debrecenben, a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságának székházában – tájékoztatta az Agro Jager Newst, Dr. Kövér László PhD, a Debreceni Egyetem MÉK Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék munkatársa.

Farkas a hollandiai Dierenpark Amersfoortban. Fotó: Mariëlle van Uitert / WWF

A rendezvényen az ember-vadvilág konfliktus témakörben dolgozó hazai szakemberek közérthető előadások formájában ismertetnek sokakat érintő és érdeklő témákat. Az esemény nyitott minden érdeklődő számára, külön szeretettel várjuk a helyi lakosságot. A konferencia szervezőinek nem titkolt célja a hiteles ismeretterjesztés és szemléletformálás. Az előadásokat követően, kerekasztal-beszélgetés kereti között a közönségnek lehetősége lesz a kérdéseiket feltenni, tapasztalataikat megosztani.

Kattintson a fényképre és csatlakozzon a Facebookon is!

A rendezvény ingyenes, de egy kétperces regisztrációt kérünk szépen. Kattintson az alábbi képre!

Regisztráljon most és vegyen részt a konferencián! Kattintson a képre!

PROGRAM:

Délelőtti szekció:

09:00-09:10 Megnyitó és bevezető
Stündl László és Kövér László, Debreceni Egyetem
09:10-09:35 Nemszeretem gerinctelenek
Váradi Zoltán, Természettár
09:35-10:00 Csípőszúnyogok és a bennük rejlő veszélyek
Klein Ágnes, HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont
10:00-10:25 A szőnyeg széléről – varjúszemmel a 3. háború küszöbén
Solt Szabolcs, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
10:25-10:50 Denevérekkel kapcsolatos konfliktushelyzetek és kezelésük
Boldogh Sándor András, Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
10:50-11:05 Kávészünet
11:05-12:00 Kerekasztal-beszélgetés a délelőtti szekció előadóival
12:00-13:30 Ebédszünet

Dr. Németh Attila, a Debreceni Egyetem munkatársa is előadást tart a debreceni konferencián. Fotó: DE MÉK

Délutáni szekció:

13:30-13:55 Együtt élünk vagy együtt létezünk a vadvilággal a
városban?
Heltai Miklós, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
13:55-14:20 A láthatatlan probléma – Egy különös rágcsáló
felbukkanása lakott területeken
Németh Attila, Debreceni Egyetem
14:20-14:45 Egy ökoszisztéma-mérnökkel való egymás mellett
élés lehetőségei és kihívásai
Juhász Erika, HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont
14:45-15:10 Nagyragadozókhoz kapcsolódó ember-vadvilág
konfliktusok Magyarországon
Sütő Dávid, WWF
15:10-15:25 Kávészünet
15:25-16:30 Kerekasztal-beszélgetés a délutáni szekció
előadóival

Kapcsolat: Dr. Kövér László (koverl@agr.unideb.hu)

További információért kattintson az alábbi képre és tekintse meg a konferencia weboldalát!

Támogatók

A rendezvény média megjelenését a 25 éves Agro Jager News,

Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálja támogatja!

Agro Jager News

Tovább olvasom