Természetvédelem
Új kutatás: a borzok jelentős ragadozói a vörös listás parti madaraknak
Egy új kutatás szerint a borzok az egyik legjelentősebb veszélyt jelentik a földön fészkelő parti madarakra.
Kattints a képre és kedveld a WILD Hungary Facebook oldalát is!
Egy új kutatás szerint a borzok az egyik legjelentősebb veszélyt jelentik a vörös listán szereplő, földön fészkelő parti madarak – köztük a bíbic és a nagy goda – fennmaradására. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy a fészkek kifosztásának kockázata hideg vagy száraz időjárás idején nő meg, amikor a borzok fő táplálékát jelentő giliszták nehezebben érhetők el a talaj felszínén.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
Az egyik tanulmány – amely az Egyesült Királyság területéről származó kameracsapdás adatok átfogó elemzésén alapul – eddig a legvilágosabb képet adja arról, mely állatfajok felelősek a madárfészkek pusztulásáért Nagy-Britanniában.
A vizsgálatban 2 088 fészket elemeztek, ezek 29,2%-át ragadozók pusztították el. A parti madarak fészkeit leggyakrabban emlősök fosztották ki. A pusztítás 41,7%-áért a borzok, míg 23%-áért a rókák voltak felelősek.
Andrew Hoodless, a GWCT (Game & Wildlife Conservation Trust) kutatási igazgatója – amely szervezet többek között az RSPB, az Essex Wildlife Trust és a Wildfowl and Wetlands Trust mellett adatokat szolgáltatott a tanulmányhoz – így fogalmazott:
„Az élőhelyek folyamatos javítása és helyreállítása kulcsfontosságú a parti madarak védelmében, de ragadozószabályozás nélkül ez gyakran hiábavaló. Ez a tanulmány értékes képet ad a fészkelőhelyeket érő ragadozói nyomás mértékéről és jellegéről, és segíthet a földön fészkelő fajok védelmét célzó kezelési stratégiák kialakításában.
Ugyanakkor kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban is, hogyan kezeljük a védett ragadozók – például a borz – jelentette veszélyt. A nem halálos módszerek, mint például a fészkek ideiglenes elektromos kerítéssel való védelme, hatékonyak lehetnek, de nem minden esetben kivitelezhetők.”
Hoodless hozzátette:
„A bíbic állománya az 1990-es évek közepe óta 53%-kal csökkent, ami mintegy 110 000 pár eltűnését jelenti az Egyesült Királyságban. A Birminghamtől délre fekvő területeken pedig mindössze 300–450 költő nagy godapár maradt. Mindkét faj esetében helyi kihalás veszélye áll fenn, miközben az általános táplálkozású ragadozók állományai növekedtek, és sok más európai országhoz képest magas szinten vannak.
Ha meg akarjuk menteni ikonikus madarainkat, a jövőben nehéz döntéseket kell hozni, akár egyes fajok célzott, engedélyezett szabályozásáról is, hogy másokat megvédhessünk – mielőtt túl késő lenne.”
A GWCT által a tanulmányhoz benyújtott adatok egy hatéves vizsgálatból származnak, amelyet a szervezet korábbi bemutató gazdaságában, Auchnerranben (Aberdeenshire) végeztek bíbicfészkekkel kapcsolatban. Az eredmények szerint minden negyedik fészekpusztítást borzok követtek el.
A 372 vizsgált fészekből 90-et ragadozók pusztítottak el, ezek közül 23-at borzok. A kutatás rámutatott arra is, hogy az időjárás kulcsszerepet játszik: hideg vagy száraz időszakokban a borzok nagyobb valószínűséggel fogyasztották el a bíbic tojásait, mivel ilyenkor a giliszták kevésbé elérhetők.
Ezért a száraz vagy hideg tavaszok további nyomást gyakorolhatnak az amúgy is csökkenő parti madárállományokra, különösen ott, ahol borzok és parti madarak ugyanazokat a gyepeket használják.
Nick Hesford, a GWCT skót igazgatója így értékelte az eredményeket:
„Ez a hosszú távú vizsgálat azt mutatja, hogy bár országos szinten továbbra is a rókák és a varjúfélék a leggyakoribb fészekragadozók, gyepterületeken a borzok ragadozása komoly korlátozó tényezője lehet a bíbic állományának regenerálódásában, különösen hideg tavaszokon és a borzvárak közelében.
Az eredmények arra utalnak, hogy az időjárás-előrejelzések felhasználhatók lennének célzott, megelőző ragadozókezelési intézkedésekhez, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy megállítsuk – és visszafordítsuk – a bíbic állományának további csökkenését Skóciában.”
***
A Game & Wildlife Conservation Trust (GWCT) kutatásalapú természetvédelmi munkát végez egy élettel teli, fenntartható vidéki környezet érdekében.
A GWCT egy független természetvédelmi jótékonysági szervezet, amely az 1930-as évek óta folytat tudományos kutatásokat Nagy-Britannia vad- és élővilágával kapcsolatban.
A szervezet gazdálkodóknak és földtulajdonosoknak nyújt szakmai tanácsadást a vadon élő állatok élőhelyeinek javítása érdekében. Több mint 60 posztdoktori kutatót és más kutatási szakembert foglalkoztat, akik olyan szakterületeken rendelkeznek tapasztalattal, mint a madártan, rovartan, emlőskutatás, mezőgazdaság, halbiológia és statisztika.
A Trust saját kutatásokat is végez, emellett kormányzati és magánszervezetek által finanszírozott, szerződéses és pályázati projektekben is részt vesz.
A GWCT emellett különálló, professzionális tanácsadó szolgálattal is rendelkezik annak érdekében, hogy kutatási eredményei közérthető és gyakorlatban alkalmazható formában jussanak el a gazdálkodókhoz, földtulajdonosokhoz, vadőrökhöz, vadgazdálkodókhoz és mindazokhoz, akik a természetvédelmi gyakorlat megvalósításában szerepet vállalnak.
Forrás: GWCT
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Természetvédelem
Rövid vendégség: batlacsapat pihent meg a Kisbogárzói-tavon
Nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban.
Április 24-én egy nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban, a Kisbogárzói-tavon. A madarak csak rövid ideig tartózkodtak itt, másnap már továbbindultak költőhelyükre.

A fotó illusztráció. Készítette: Motkó Béla
Kardoskút térségében most a szárazság az úr, egyedül a nemzeti park igazgatóság Sóstói Állattartótelepének közelében található Kisbogárzói-tóban van víz. Nem csoda hát, hogy a batlák kis létszámú csapata éppen itt állt meg pihenni. A délutáni órákban érkeztek, majd táplálkozás után az éjszakát is a tavon töltötték, másnap viszont már nem láttuk őket.
A batlák a Szaharától délre eső területeken, a trópusi Afrikában töltik a telet, s áprilisban térnek vissza költőhelyükre. A XIX-XX. század fordulóján még nagy számban költöttek Magyarországon, a Kis-Balatonon például több százas telepük volt. Aztán hosszú kihagyás után, az 1980-as években jelentek meg ismét költőfajként. Napjainkban csak a Hortobágyon költenek rendszeresen, de csak kis számban, 10-15 pár. Az utóbbi évtizedekben néhány alkalommal a Kis-Sárréten is költöttek.
A batlák hazánkban is általában nádasokban fészkelnek, s mivel kevesen vannak, ezért a többi gémfajjal közös telepeken rakják le tojásaikat. Ha lehetőségük van rá, akkor próbálnak a nagyobb növényzetben maradni, rejtve a kíváncsi szemek elől. Táplálékul főként puhatestűeket és férgeket fogyasztanak, de megeszik a kétéltűeket, ebihalat is, szinte mindent, amit csak találnak a vízben.
A nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületén szinte minden évben megfigyelünk vonuló batlákat. Tavaly egy népesebb, 19 példányból álló csapatot is láttunk a Fehér-tó közelében található barackosi élőhelyen.
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Anyák napján érkezett a Körösvölgyi Állatpark legifjabb lakója
Anyák napján, a délelőtti órákban adott életet borjának egy gímszarvastehén a Körösvölgyi Állatparkban.
Különleges és megható eseménynek lehettek tanúi a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyének, a Körösvölgyi Állatparknak a látogatói május első vasárnapján. Anyák napján ugyanis a délelőtti órákban adott életet borjának az egyik gímszarvastehén.

Fotó: KMNP
Az új jövevény érkezése nemcsak a természet örök körforgásának szép példája, hanem szimbolikus üzenetet is hordoz ezen a jeles napon. A szarvasborjak általában késő tavasszal, kora nyáron jönnek világra, így az időzítés teljesen természetes – mégis különleges, hogy éppen Anyák napjára esett az első borjú érkezése. A nőivarú kisborjú egészséges, már az első órákban lábra állt, és anyja gondoskodó közelségében tölti első napjait.
A szarvastehenek rendkívül odaadó anyák: a néhány perces ellést követően gondosan tisztogatják borjukat, majd biztonságos, rejtett helyen pihentetik. A kicsinyek bundája kezdetben pettyes, ami kiváló rejtőszínt biztosít számukra a fűben és az aljnövényzetben. Az első hetekben a ragadozók elleni védelemként a borjak „szagmentesek” és többnyire mozdulatlanul lapulnak, míg anyjuk táplálkozni jár, majd visszatér hozzájuk szoptatni.
A Körösvölgyi Állatpark látogatói az elkövetkező hetekben megpillanthatják a fiatal állatot, amint anyja közelében fedezi fel környezetét. Az állatpark munkatársai arra kérik a vendégeket, hogy fokozott figyelemmel és nyugalommal közelítsenek a kifutóhoz, hiszen ebben az érzékeny időszakban különösen fontos az anya és borja zavartalan együttléte.
Látogassanak el a parkba és ismerjék meg közelebbről az állatpark legifjabb lakóját!
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Szalakóta Zalában
Természetvédelmi szakemberek szalakótát figyeltek meg a Nyugat-Zala Tájegységben
Április 29-én munkatársaink, Schneidler Viktor és Magyari Máté a Nyugat-Zala Tájegységben igencsak meglepődve fékeztek le, majd tolattak vissza egy helyi faiskola melletti kerítésnél, ugyanis annak egyik oszlopán egy szalakóta (Coracias garrulus) üldögélt.

Magyari Máté, BfNPI
A szalakóta a Dunántúlon vonulási időben is különösen ritkának számít, kivéve Fejér megyét, ahol az utóbbi évtizedben stabil és növekvő állománya alakult ki. Egykoron, amikor még a legeltetéses gazdálkodás hétköznapi volt és a hatalmas, vegyszerezett monokultúrás szántók helyett változatos és fajgazdag, öreg fákkal tarkított legelők borították a tájat, valamennyi dunántúli megyében előfordult kisebb-nagyobb számban. Azonban a gazdálkodási szerkezet gyökeres megváltozása és a rovarok totális irtására törekvő gyakorlat, mely ragadozómadarainkat is megtizedelte, az 1970-80-as évekre a Dunántúlon kvázi megszüntette a faj állományait. Valaha Zala megyében is előfordult, különösen a Hetés környékén, az emberek népiesen „ződ bákány”-nak nevezték. Napjainkban keletről lassacskán terjed újra a gyönyörű, kék tollú faj, működési területünkön Veszprém megyében tavalyelőtt öt, Észak-Somogyban tavaly két költőpár telepedett meg és várhatóan tovább terjeszkednek. Zalában az utóbbi évtizedben vonulási időszakban került megfigyelésre mindössze 4-5 alkalommal , olykor a megfigyelő számára is csak pár pillanatra. Most másodszor sikerült fényképpel dokumentálni e csodálatos madár példányát megyénkben.
Megtelepedését és védelmét odúkihelyezéssel igyekszünk elősegíteni az arra alkalmas élőhelyeken, ahol még kiterjedt legelők és az azokhoz kapcsolódó gazdag rovarvilág található.
Szöveg és fotó: Magyari Máté, BfNPI


