Vadászat
Lövöldözés és drámai hajsza Nyírlugoson: páncélozott járművel vonult ki a TEK az orvvadászhoz
Orvvadászt értek tetten Nyírlugoson helyi vadászok. Elfogásában 50 rendőr és kommandós vett részt.
Tanulj Szegeden erdészeti és földmérési ismereteket. Felnőttkézésben (25 év felett) akár két év alatt megszerezheted a képesítést. Részletekért kattints a képre!
Hajnalban valóságos háborús övezetté változott Nyírlugos, miután a Terrorelhárítási Központ (TEK) nagy erőkkel vonult ki egy helyi férfi elfogására. Az akció előzménye egy elfajult vadászat volt: a tettes – aki információink szerint maga is a vadásztársaság tagja – lebukását követően brutálisan rátámadt az őt tetten érő hivatásos vadászokra, fegyvere tusával ütlegelte őket, majd lövést is leadott rájuk.

Fotó: Frissmedia
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében ma hivatalos vadásznapot tartottak, így szinte minden társaság területén folyt a vadgazdálkodási tevékenység. A nyírlugosi vadászok azonban a hajnali órákban nem várt eseményre lettek figyelmesek: lövöldözés hallatszott a település erdejéből, ami a helyi társaság vadászterülete.
Puskatussal támadt, majd lőtt
A vadászok a hang irányába indultak, ahol tetten értek egy illegálisan vadászó férfit, aki információink szerint másodmagával volt. A helyzet pillanatok alatt elmérgesedett: nyílttéri konfliktus alakult ki az üldöző vadászok és az orvvadász között. A megdöbbentő eset során az elkövető – aki egyébként tagja a helyi vadásztársaságnak – a fegyvere tusával több alkalommal fejbe ütötte az őt számonkérő vadászt. A helyszíni információk szerint az erőszak itt nem állt meg: a férfi egy irányzott lövést is leadott az őt üldöző vadászok felé, majd hazamenekült.

Fotó: Frissmedia
Drónok és páncélosok a faluban
Mivel fegyveres elkövetőről volt szó, a rendőrség nem kockáztatott. A férfi házához nagy erőkkel vonult ki a TEK: az akcióban közel 50 rendőr és kommandós vett részt. A biztonsági intézkedések súlyát jelzi, hogy a helyszínre vezényelték a TEK legkorszerűbb páncélozott gépkocsiját, a területet pedig drónnal figyelték meg, hogy emberéletben ne essen kár. Az elkövetőt végül elfogták, elszámoltatása jelenleg is zajlik. A rendőrség várhatóan emberölés kísérletével gyanúsítja meg.

Fotó: Frissmedia
„Rossz ember, mint a bűn” – Megszólaltak a szomszédok
Stábunk a helyszínen, a férfi utcájában beszélt a lakókkal, akiket sokkolt a rendőri készültség. A vélemények megoszlottak az elkövetőről. – Meglepődtünk, mert nem olyan embernek ismertem, hogy balhés lenne. Régen vadőr is volt Nyírbélteken, azóta kamionozott, köszönőviszonyban voltunk – mondta egy környékbeli, aki értetlenül állt az események előtt.
Egy másik szomszéd azonban sötétebb képet festett a férfiról: – Rossz ember ez nagyon. Egyszer már a feleségére is rátámadt, el is volt véve tőle a fegyver, de azt mondják, visszaadták neki – mesélte az idős asszony, aki saját szemével látta az „álarcos embereket” és a páncélos járművet. Amikor megtudta, hogy a férfi rálőtt a vadászokra, csak annyit mondott: „Úristen, hát ez nem ember. Még egy macskát is sajnálnék, nemhogy egy embert.”
A büntetőeljárás folyamatban van, az ügy fejleményeiről beszámolunk.
Forrás: Frissmedia
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Már mobilalkalmazáson is rögzíthetik a szakértők az amerikai szőlőkabóca észleléseket
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) országos Károsító-monitoring rendszere új funkcióval bővült.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) országos Károsító-monitoring rendszere új funkcióval bővült. Mostantól a szőlő aranyszínű sárgaság (FD) betegség terjesztésért felelős amerikai szőlőkabóca előfordulási adatai és fejlődési alakjai már Android alapú mobilalkalmazáson keresztül is bejelenthetőek. A fejlesztés révén a szakemberek a terepi észleléseket közvetlenül, azonnal rögzíthetik a rendszerben.

Fotó: NÉBIH
Az amerikai szőlőkabóca a szőlő aranyszínű sárgaság betegség fő terjesztője. A károsító elleni védekezés megfelelő időzítése kulcsfontosságú a betegség terjedésének megakadályozásában. Már az L2-L3-es lárvastádiumtól indokolt lehet a rovarölő szeres védekezés, az L3-as fejlettségű lárvák akár a fitoplazma terjesztésére is képesek. A hatékony növényvédelmi beavatkozásokhoz elengedhetetlenek a naprakész információk, amiben jelentős segítséget nyújtanak a Nébih országos Károsító-monitoring rendszerében rögzített szemleadatok. A felületre a következő szervezetek szakemberei tölthetnek fel adatokat: a kormányhivatalok, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, a kutatóintézetek, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
A rendszer új, kiegészítő elemeként a napokban élesített mobilalkalmazás lehetővé teszi, hogy a terepen dolgozó szakemberek azonnal rögzítsék a szemlék tapasztalatait. Az applikációba belépni kizárólag a webes felületen regisztrált és jóváhagyott felhasználók tudnak. Ezáltal a szőlősgazdák a legfrissebb adatok alapján tervezhetik a növényvédelmi kezeléseket. Az Android alapú applikáció használatával tehát a szakértők hozzájárulnak a gyorsabb információátadáshoz, a hatékonyabb előrejelzéshez és a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó fitoplazma elleni eredményesebb védekezéshez.
Forrás: NÉBIH
Tudomány
KITEKINTŐ: Szerbia – Bemutatták a „Hunting Dictionary” mobilalkalmazást
Ingyenesen letölthető Androidra és iOS-re a Hunting Dictionary, az Erasmus+ SHUNTDIEM projekt többnyelvű vadászati és vadászati turisztikai szótáralkalmazása.
A digitalizáció és a nemzetközi együttműködés egyre fontosabb szerepet játszik a vadászat és a vadászati turizmus fejlődésében. Ennek szellemében, az Erasmus+ SHUNTDIEM projekt keretében fejlesztették ki a Hunting Dictionary mobilalkalmazást, amely egy egyedülálló, többnyelvű szótár vadászok, hallgatók, szakemberek, turisztikai dolgozók, valamint mindazok számára, akik vadászattal, vadgazdálkodással és vadászati turizmussal foglalkoznak – tájékoztatták az Agro Jagert Szerbiában.

Dr. Milosava Matejevic PhD, a Novi Sadi Egyetem docense, aki felvállalta és irányítja a Szerb Vadászszövetségen belül a fiatalok edukálásást. Fotó: Agro Jager
Ingyenesen letölthető Androidra és iOS-re
Az alkalmazás immár hivatalosan is ingyenesen letölthető Android- és iOS-eszközökre. A felhasználók gyorsan és egyszerűen hozzáférhetnek a vadászat és a vadászati turizmus szakterminológiájához, akár irodában, tanteremben vagy éppen terepen tartózkodnak.
Nemzetközi együttműködésben készült
Az alkalmazás tartalma a SHUNTDIEM projektben részt vevő partnerintézmények együttműködésével jött létre: a prágai Erdészeti Kar, az Újvidéki Egyetem Természettudományi és Matematikai Kara – Földrajzi, Turisztikai és Szállodaipari Tanszék –, a zágrábi Agrártudományi Kar, valamint a szaloniki Erdészeti Kar közreműködésével.
Törődjön kedvencével! Kattintson a képre és ismerje meg a legújabb termékeket!
Széles körű vadászati szakterminológia
Az alkalmazás alapját egy többnyelvű szótár képezi, amely a vadászat és a vadászati turizmus szempontjából számos fontos szakterület terminológiáját foglalja magában.
A felhasználók olyan kifejezéseket találhatnak benne, amelyek a vadfajokra, élőhelyekre és tájakra, fegyverekre és vadászati biztonságra, vadászati módokra, vadászati felszerelésekre és ruházatra, vadászkutyákra, trófeákra, vadászati létesítményekre, vadgazdálkodásra és jogszabályi előírásokra, valamint az utazásra és a vadászati turizmusra vonatkoznak.
Nyolc nyelven érhető el
Jelenleg az alkalmazásban nyolc nyelven érhetők el fordítások: angolul, németül, csehül, szerbül, horvátul, görögül, magyarul és finnül.
Az angol nyelv szolgál a kifejezések keresésének és fordításának alapjául, a következő időszakban pedig a tartalom további bővítését és új nyelvek bevonását tervezik.

A nyolc nyelvű szótár letöltve, internet kapcsolat nélkül is működik!
Internetkapcsolat nélkül is használható
Dr. Milosava Matejević, a szerb projektcsapat vezetője szerint az alkalmazás egyik legjelentősebb előnye, hogy internetkapcsolat nélkül is használható.
A letöltést követően a felhasználók a szótárhoz olyan területeken is hozzáférhetnek, ahol nincs mobilhálózati jel. Ez különösen fontos a vadászterületeken, erdőségekben és más távoli terepeken való tartózkodás során.
Ez a funkció megbízható társsá teszi az alkalmazást nemcsak a vadászati tevékenységek során, hanem az oktatásban, a szakmai továbbképzésben és a nemzetközi együttműködésekben is.
Megbízható ablakot keres Novi Sad környékén? Kattintson a képre és nézze meg az Instagramon a cég munkáit!
A SHUNTDIEM projekt egyik fontos eredménye
A „Hunting Dictionary” mobilalkalmazás fejlesztése a SHUNTDIEM projekt egyik legjelentősebb eredménye. A projekt célja az oktatás, a digitális készségek és a nemzetközi együttműködés fejlesztése a vadászati turizmus területén.
Azáltal, hogy megkönnyíti a szakterminológia megértését és hatékonyabb kommunikációt tesz lehetővé a különböző országokból érkező felhasználók között, ez az eszköz hozzájárul a fenntartható vadászati turizmus fejlődéséhez, a tudásmegosztáshoz és a szakmai kapcsolatok európai szintű erősítéséhez.

Érdemes a Play Áruházban véleményezni az alkalmazást, hiszen a fejlesztők folyamatosan frissítik és javítják az alkalmazást.
Folyamatos fejlesztés várható
A projekt mögött álló csapat a jövőben is folytatja az alkalmazás fejlesztését: frissíti a tartalmakat, új kifejezéseket és nyelveket ad hozzá, valamint figyelembe veszi a felhasználók javaslatait és tapasztalatait.
Többnyelvű vadászati szótár a zsebben
Töltse le a Hunting Dictionary alkalmazást, és vigye magával a többnyelvű vadászati szótárat – bárhová is vezesse útja, tanulmányai vagy vadászati tevékenységei.
Dejan Dzakula
Lov i jos ponesto & Agro Jager News

Kattintson a képre és töltse le telefonjára, tablettjéra az alkalmazást és kommunikáljon bátran idegen nyelvterületen is.
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ: Románia – Orvvadászat gyanúja merült fel a sportvadász egyesület vezetője ellen
Orvvadászat gyanúja miatt indított nyomozást az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság
Rendőrségi ellenőrzés során vaddisznóhúst találtak abban az autóban, amelyben Nicolae Deme, az Arad Megyei Vadász- és Sporthorgász Egyesület (AJVPS) igazgatója is utazott – erősítette meg az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság.
A kisjenői rendőrök a DN 79A jelzésű országúton, Nagypél térségében állítottak meg egy járművet, amelyben egy 65 éves sofőr és egy 68 éves utas (utóbbi az AJVPS vezetője) tartózkodott. A jármű átvizsgálásakor két vaddisznótól származó hús került elő, amelyet a hatóságok lefoglaltak és a megyei állategészségügyi igazgatósághoz szállítottak vizsgálatra.

A fénykép illusztráció. Fotó: Orbán Orsolya – Krónika
A rendőrség közlése szerint a hús eredetét elemzik, és az eredmények függvényében döntenek a szükséges jogi lépésekről. Deme megerősítette, hogy a hús a járműben volt, de tagadta, hogy bármilyen vadászaton részt vett volna.
„A hús egy magyarországi, Balaton környéki vadásztársaságtól származik. Látogatóban voltunk, és a sofőrt megkérték, hogy hazafelé vigye el a húst egy békési személynek. Mivel nem találtunk senkit otthon, visszajöttünk Romániába, ahol a rendőrök megállítottak. A hús szállítási dokumentumai a sofőr nevére szóltak. Nem vadásztunk, és nem volt nálunk fegyver” – mondta az AJVPS igazgatója.
A rendőrség egyelőre nem közölte, milyen bűncselekmény gyanújával folyik az eljárás. Nicolae Deme 36 éve vezeti az AJVPS-t, előtte tíz évig vadászati technikusként dolgozott – összesen 46 éves szakmai múlttal rendelkezik a szervezetben.
Forrás: Pataky Lehel Zsolt – Krónika
Fotó: Orbán Orsolya – Krónika





