A kerek számok valahogy mindig szépen hangzanak. Miért lenne ez másképp a vadászatban? Szóval számolgatjuk, hogy ez volt az első, tizedik, ötvenedik, de a századik az már valahogy élesebben cseng. Mindegyikre emlékszünk. Egyikre jobban, másikra már csak homályosan. Van olyan is amelyik akkor ugrik be, ha arra járunk vadászni.

Fotó: vadászat.net

A százas sorszám azért már nem piskóta. Abban már elég szép vadászmúlt is lappang. Rengeteg sikeres, na meg annál több sikertelen éjszakai les, disznóhajtás, cserkelés. Összeszámlálhatatlan szúnyogcsípés, átázás, megfázás, meg mindenféle nyavalya. De akkor ezek nem számítanak. Sőt nem is fáj, még csak nem is fáraszt. Igazándiból pihentet és nyugtat.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Én is rengeteget kijártam, lest építettem, etettem, kerestem mire a 100-as szám közelébe értem. Már egy-két éve azt mondtam mindegyik meglőtt disznómnál, hogy remélem az idén a századik is meglesz. Aztán nem lett meg és kezdődött a következő szezon. A 2003-as vadászati idényben a korábbi évek gyakorlatához híven a disznó vadászatát februártól egészen a búza éréséig szüneteltettük. Kivételt csak a szervezett vadkárelhárítás jelentett. Már a napokat számolgattuk, mint a gyerekek Mikulás előtt.

Aztán elkezdődött. A 97-es sorszámú következett amelyiket Laci vadásztársam esküvőjére sikerült elejtenem. Mondtuk is, ha nem lesz meg a vacsoráravaló akkor elmarad az esküvő. Úgy gondoltam, miért is legyen jobb Laci szomszédomnak mint nekem és inkább kikerítettem egy derék süldőt. Ámbár a vőlegénynek illett volna, de nem hallgatott az öregre és nem arra a lesre ült amit én ajánlottam. Pár nap múlva volt gazdasági vezetőnk kért meg, hogy menjek már ki velük, mert nagy szüksége lenne egy süldőre. Megint sikeres voltam, Laci bácsi pedig megtarthatta a névnapját. Két nap múlva úgy gondoltan, meg kellene próbálni a Ducskós erdőn lévő 0-ás sorszámú lesemen is ahol folyamatosan etettem és igen jó disznómozgás volt rajta.

Beiratkoztam és felültem a lesre. Még teljesen világos volt amikor egy jókora kancsi nekilátott a szórón lévő terített asztalnak. Vacsorájának a .30-06-os durranása vetett véget, mely akkorát szólt mint egy ágyú. Visszhangzott az egész környék, hírül adva, hogy megvan a kilencvenkilencedik disznóm. Gyönyörű látvány volt ahogy egyetlen lépés nélkül csak lefeküdt a szóróra. Gyorsan elő a kamerát és felvesszük mielőtt besötétedne. Endre barátom aki állandó kísérőm a hátizsákból elő is bányássza a Rácz Tibi által készíttetett táblát, melyen a 100-as szám látható. A felvételen többször be is mondom, hogy ez csak a tábla főpróbája, mert ez a kis kan csak a 99-es.

Ez a kis csalafintaság aztán betette a kiskaput. A számsorrend megállt. A tábla már majdnem elkopott a rengeteg ki-bepakolástól. Próbálkoztam mindennel, de nem akart összejönni. A balsors kerülgetett. A szórómon áthajtottak több száz birkát, a kirakott kukoricára még a madár sem járt. Máshol minden alkalommal ugyanaz a kismalac jött ki amivel restellettem volna a fényképezést. a búzán malacos kocákkal találkoztam, amit meg nem illik agyonlőni. Hurcoltam egyik helyről a másikra a hordozható magaslest, de csak az eredménytelenség kísért.

Ekkor mondtam Endrének, tüntesse el azt a fránya táblát, ne is lássam többé. Lelkesedésem, na meg a türelmem is lassan fogyni kezdett, de nem adtam fel. Az ukrán–magyar államhatár és Beregdaróc között egy hatalmas, lomos, nádasos rész található, amelynek keleti oldalán egy kis fiatal tölgyes, majd egy zabtarlót követően néhány hektáros kukoricatábla áll. A nádasból középtájon egy akácsor húzódik a zabtarló közepéig aminek a végétől kb. 50 méterre odabiggyesztettem tavaly egy hatalmas magaslest, de ritkán ültünk rajta így aztán nem volt népszerű.

Észrevettük, hogy a nádasból többek között egy magányos disznó is kivált a kukoricára. Megint elkezdődött a hajsza, ám mindig én vesztettem. Már úgy voltam vele, hogy ez csak kirándulás és vadszámlálás. Mert őz meg szarvas minden este jött rendesen, de disznó egy deka sem.

Na mindegy, akkor sem adom fel! És augusztus 10-én Endre barátommal megint kiültünk a nádas mellé. Szépen telt az idő, sorban érkeztek a szúnyogok, őzek. A szarvasok már nem jöttek, mert az ukránok tőlünk légvonalban kb. 1 kilométerre elkezdték csühölni a vadkacsákat. Olyan ropogtatást vágtak mintha kitört volna egy háború. Na ez igen! Itt aztán mereszthetjük a szemünket míg valami kidugja az orrát. Én nem tudom némelyik vadásznak milyen fegyvere lehetett, de az aknavető durranása csak kismiska volt hozzájuk képest. Hogy én miket mondtam, azt most nem részletezem. Aztán megunták, mert közben besötétedett.

Végre CSEND lett. Így nagybetűvel! Gyönyörű, teliholdas este lévén tovább várunk. Mintha az akácsor elején a fiatalosban állna valami! Szemben, mozdulatlanul. A szemem majd kigúvad, de nem merem bevállalni. Nem mernék megesküdni rá, hogy disznó. Mintha tudná, meg sem mozdul. A távcső már majd kinyomja a szemem annyira szorítom. Aztán egy villámgyors mozdulat és eltűnik. Disznó volt, de átvert. Tényleg minden szerencsém elhagyott. Tovább gubbasztunk. Egyszer csak Endre oldalba bök és kocogtatja az óráját, hogy fél tíz van főnök! Megnézem az enyémet, de az még tíz perccel kevesebbet mutat. Oda is súgom, hogy ne szórakozzon velem, azt a tíz percet még kibírjuk, aztán többet ide sem jövünk. Ha véletlenül mégis ide akarnék jönni akkor az előbb mondottakat juttassa eszembe, és beszéljen le róla.

Eltelik néhány perc és ahol az előbb, újra megjelenik egy disznó. De ő most már bátrabb, lassan lépked a csemetésben. Mire felveszem a puskát már megint nem látom. Most mered csak igazán a szemünk, mert tudom, hogy ki fog jönni a kis tölgyesből. A kukorica kissé hátrább van, de csak a tarlón keresztül érhető el. Aztán Endre oldalba bök. Már én is látom szabad szemmel. Közben bekapcsolom a fegyvertávcső világító pontját, hogy jobb legyen a célzás. Rajta vagyok amint ballag keresztül a tarlón, szép nyugodt tempóban. Na most! DURRRR! Éreztem, hogy baj történhetett, mert mintha a lövés előtti pillanatban begyorsult volna és én lemaradtam.

A golyó becsapódása tisztán hallatszott, a disznó megrogyott és visszafordult a nádas irányába. Gyorsan újra töltöttem, de a fiatalosban már csak gyengén láttam a sebzett disznót és a második lövésemmel el is hibáztam. A vérnyomásom 1000, alig kapok levegőt! Én általában nyakon vagy fejbe lövöm a disznót, de ezt elszúrtam. A rálövés helyétol nem messze megtaláljuk a vérnyomot. Bőségesen vérzik, a fák között látszik, hogy a találati magasság is megfelelő, de csak aggaszt, hogy én ezt húsvérnek nézem a keresőlámpa fényével. Hívom is telefonon Ricsei István vadőrünket és tájékoztatom a történtekről. Megbeszéljük, hogy csakis reggel világosban célszerű a további keresés.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Egész éjszaka nem alszom. Kora hajnalban kint vagyunk és továbbmegyünk a vérnyomon. Olyan sűrű, nádas, rekettyés részeken halad össze-vissza a nyom, hogy tovább nem vállaljuk a keresést, mert lehet hogy még él a disznó és könnyen bajba kerülhetünk. Vannak nádfoltok ahol húsz centit sem látunk előre és akkora disznószag van, hogy csak na. Hét óra előtt felhívom Kelemen Attila vadászmesterünket, hogy hozza már ki a Brúnót mert gondban vagyunk a sebzett disznó keresésével. Brúnó Attila kutyája, aki igen spéci a sebzett vadak keresésében. Sikerül is hamarosan bemutatnia tudását! Amint rámegy a disznóra be nem áll a szája úgy ugatja na meg tépi-marja.

Attila odalép a derékig érő lomosba és a rekettye alól támadó disznóra rálő, de 12-es MC -je elakad, nem tölt újra! Még jó, hogy van időm odaadni az én bockomat. Attila második lövése az újra felálló disznó szemei között hatol be és végez vele. Ez izgalmas volt! Derekasan megdolgozott mindenki, beleértve a disznót is. Aztán szépen kivisszük az elejtett disznót a nádasszéli fasorhoz, ahol megkapja az utolsó falatot és a terítéken mögé guggolva az időközben értesített Józsi barátom megkezdheti a fényképek készítését. A disznó két és féléves meddő koca, élősúlyban lehetett olyan 80–85 kg. Endre csak elővakarja a „100. vaddisznóm” feliratú táblát amely most úgy csillog a szememben mintha aranyból öntötték volna…

Ricsei István, Liba Endre, Kelemen Attila na meg a Brúnó!