Vadászengedélyem még csak pár napos volt, 19 éves elmúlván épphogy az elején álltam a jövő vadászösvényeinek, szalonkázásainak.

Amíg puskám nem volt addig is rendkívül vonzott a szalonkavadászat, évek óta jártam a Kamaraerdei Diana VT-hez szalonkaidényben vadászmentoraimhoz kibicelni. Hol egyiket, hol másik tiszteltem meg jelenlétemmel, és mivel hasznomat vették a figyelésnél, a lelőtt szalonka keresésénél, nem is tiltakoztak jelenlétem ellen. Én pedig részesülhettem a szalonkavadászat előiskolájában, a puska nélküli lesre járásban.

Fotó: Agro Jager News

Harmadik éve volt ez már így, amikor Igaly József – akit legtöbbször kísértem az esti és hajnali húzásokra – a koronglövőedzés végén váratlanul nem a páncélszekrénybe, hanem autója csomagtartójába rakatta velünk a sportfegyvereket. Szalonkaidény elején jártunk, nem volt nehéz kitalálni, hogy miért.

Nagy izgalom vett erőt rajtunk, pontosabban kettőnkön, ifjú sporttársammal. Jóska bácsi – ahogy mi akkoriban őt szólítottuk – elmagyarázta, ha úgy adódik és nem lóg ki nagyon a lóláb, a sportpuskával mi is lesbe állhatunk egy félreeső helyen. Gyakorlott lövők voltunk már akkor, több ezer patront előttünk a budaörsi skeet-lőtéren, rendszeresen jártunk hajtónak a vadászatokra, szóval volt alapja annak, hogy megbízott bennünk. Meg szeretett is minket, ifjú titánokat, fia nem lévén ránk pazarolta tehetségének-tudásának átadását.

A gyülekezőhelyre érve olyan izgalom vett erőt rajtam, mint az autókból előkerülő vizslákon. Csak arra emlékszem, hogy miután eloszlottak a vadászok ismét kocsiba ültünk és Jóska bátyánk felvitt minket a Tétényi-fennsík oldalazta erdőszélre. Egy szélesebb erdei úton begyalogoltunk vagy ötven métert ahol engem leállított egy szobányi tisztáson, Tibi barátomat meg beljebb irányozta és visszaülve autójába sietett a többi vadász után, kedvenc leshelyére. Szigorúan meghagyta, el ne mozduljunk, ott várjuk meg, amíg a húzás végén visszajön.

Körülnézve leshelyemen eleinte igen elégedett voltam kilövési lehetőségeimmel, de ahogy erősebben kezdett sötétedni, rá kellett döbbennem, hogy a kopasz fák koronái – bár nem szöktek magasra – hamar becsukják előttem a lövési lehetőséget. Megállapítottam, hogy körülbelül a tisztással megegyező nagyságú égbolt maradt észlelési, célzási és lövési területnek hacsak nem úthosszában jön a szalonka. Ez a tisztás alig 7-8 méter átmérőjû lehetett, de azért bizakodtam.

A siker érdekében erősen koncentráltam, radarszerű pontossággal forgattam oda-vissza nyakamat, szemeim a rövidke kis lőtáv minden részletét felszívták. A puskát állandóan lőkész helyzetben tartottam, itt aztán igazán nem volt idő valami kényelmes várakozó pozíciót felvenni. Teltek a percek, a tízpercek, én nem lazítottam. Időközben néhány lövés hangját hozta gyengén a szél, ilyenkor fel-fellángolt bennem a reménysugár.

Aztán a húzás vége felé pontosan velem szemben, mintegy tíz méter magasan a fák hegyénél tempós, gyors repüléssel feltűnt egy szalonka. Azonnali célzás – már a fejem fölött van mire vállhoz ér a fegyver –, lövés erősen hátrahajló derékkal, és a tavaszi vándor belevészve a mögöttem lévő sötétségbe kb. húsz méterre az avarra zuhan.

Azt se tudtam, mit csináljak hirtelen.

Nem akartam bebújni az erdőbe, mert hátha jön még egy, de szerettem volna azt is tudni, megvan-e első szalonkám? Aztán a regula szerint a helyemen maradtam. Jóska bátyámnak van jó kutyája, azzal majd megkeressük a húzás végén.

Közben erőt vett rajtam a bizonytalanság. Hiába jártam évek óta szalonkalesre, kétségeim kezdtek támadni, vajon biztosan szalonkát lőttem? Annyira villanásnyi idő állt csak rendelkezésre, micsoda szégyenbe kerülök, ha egy gyors röptű énekes rigót találtam lőni.

Szerencsére nem így történt, a keresés megkezdését követően szinte azonnal rátaláltam az avaron pihenő élettelen vándorra. A kisebb méretû tavaszi előhirnökök közül való volt, azért okozott annyi izgalmat a megtalálása előtt. Megmutatni nem lehetett mindenkinek, csak a közeli vadászcimboráknak, hiszen sportpuskával tulajdonképpen orozva lőttem. Jóska bátyám pedig megjegyezte, nagyon ritka és szerencsés az, aki első szalonkavadászatán sikerrel jár, megérdemeltem, de emlékezzek majd vissza, amikor egyedül járok szalonkázni, hogy ez ritka, különleges eset.

Abban az évben még egy szalonkát sikerült lőnöm, és azóta is évente csak egyet-kettőt, sőt volt olyan év, hogy egyet sem. Mégis nagy lelkesedéssel jártam tavaszonként újra meg újra szalonkahúzásra, bár arra a szobányi, gyors reflexeket igénylő tisztásra manapság már nem állnék.

Forrás: Agro Jager News archív

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131