Keressen minket

Vadászat

Lőbottal vaddisznóra

Közzétéve:

Feltöltő:

Augusztus havát írtuk, de még mindig gyönyörű az idő, igazi nyár volt. Abban az esztendőben még augusztusban is őriztük a kukoricát, hiszen az ott élő nagyvad (disznók, szarvasok), komoly károkat okoztak a mezőgazdasági terményekben. Mindenkit beosztott a vadászmester egy-egy körzet őrzésére.

Mi hárman – Robi, Zoli és én – aznap nem voltunk beosztva őrzésre, ezért mi csak a saját szórakozásunkra vadásztunk és besegítettünk az őrzésbe.

Zoli barátommal ketten azonos körzetbe mentünk ki, és egyszerre fejeztük be a vadászatot. Robi egy másik körzetet járt előszeretettel, és később érkezett vissza a vadászházhoz. Robiról még annyit kell tudni, hogy jól megtermett, nagydarab ember, jóval a mázsa feletti súlyú, harsány hangú vadász, aki jó vadászhoz méltóan kissé kiszínezve adja elő a történeteit. Kitünő és drága fegyverei vannak, előszeretettel használ lőbotot. Ekkortájt éppen egy R93 Blaser-rel vadászott.

Mikor beérkezett, mi már a tévé előtt ültünk, beszélgettünk és borozgattunk. Ahogy ránézek, csurom egy adta víz! Mivel augusztust írtunk, egész nap ragyogott a Nap, és mikor beérkeztünk, csillagokkal volt tele az égbolt. Nem értettem a jelenséget. Kissé ironikusan megjegyeztem, arcizmaimnak parancsolva: –Te Robi, csak nem esik az eső?

Erre a mondatra kirobbant az igazi Robertó-mentalitás, és elkanyarintott egy igazi, szaftos káromkodást, ledobta a cuccait és elmesélte az eseményeket. A történetet a tőle megszokott részletességgel, erőteljes gesztikulálással kísérte végig, így átélhettük egy nem mindennapi vadászatnak minden egyes pillanatát.

A történet imigyen kezdődött:
„Egész nap csak kóboroltam a területen, alig láttam két őzet. Már lemondtam a mai napról, amikor eszembe jutott, hogy a falu alatt, az erdőfoltnál, van egy kukoricás, ami nem túl széles. Odakocsikáztam és a kemény, kitaposott úton elindultam cserkelni. Vittem magammal a lőbotot, hátha valami az utamba kerül és a lövésnél szükségem lesz rá. Alig megyek 30-40 métert, amikor meghallom, hogy a konda szorgalmasan aratja a kukoricát. Lehettek vagy húszan. Na mondom, pajtás, eljött a te időd!

Óvatosan megközelítettem a kondát, még levegőt is alig vettem, a szívem majd kiugrott a helyéről. Megállok a kukorica szélében, ahol olyan derékmagasságú gazos-burgyingos rész található és fülelek, szemem kitágult pupillákkal meresztem. Nagyon jó szelem lehetett, mert a disznók rám se hederítettek.

Egyszer csak a kocának valami gyanús lett. A puskámat lövésre készen tartom, hallom a robajt, jön, mint egy gőzmozdony, egyenesen velem szembe. Alig gondolom ezt végig, már vágódik ketté a kukoricaszár, én lépnék hátra, de nem tudok. A disznó befékez előttem két méterre, én pedig hanyatt esek, puskám messze a kukoricába repül. Puska híján a kezemben tartott lőbottal orrba vágom, amitől a bot rögtön eltörött.

A disznó igazán nem tudta hová tenni a dolgot. Ilyet még biztos nem tapasztalt, mióta először megkóstolta a makkot. Igazán nem fogta menekülésre a dolgot, hanem szépen eloldalgott a kukoricába. Két sorral beljebb megállt és vagy kétszer rám fújtatott.

Na Robi – mondom magamnak -, most megesznek! Szépen elkezdtem araszolni a kocsi felé, ami nem volt messze tőlem. A puskát nem mertem megkeresni, úgy voltam vele, hátratolatok, és a kocsi védelmében megkeresem. Ahogy araszolok a kocsi felé, a disznó elkezdett a kukoricában követni, párhuzamosan a kocsiig. Hát tudjátok, ömlött rólam a víz, de még a nadrágomból is csavarhattam volna.

Nagy nehezen elértem a kocsit, beültem, és ott ültem pár percig, mire beindítottam a motort és visszatolattam a puskáig. Addigra a kíváncsi disznó a kondával együtt eltűnt. A puskámat megkerestem, és villámgyorsan bejöttem. Én még ilyet soha nem éreztem. Hát innen ered, hogy még a zoknim is csuromvizes a bakancsomban.”

A történet végén nem tudtuk eldönteni, hogy nevessünk vagy – átgondolva a helyzetet – együtt izzadjunk vadásztársunkkal. Szájtátva hallgattuk a beszámolót, és másnap, az árulkodó nyomok alapján a helyszínen arról is meggyőződhettünk, hogy barátunk igazat beszélt, a nyomok igazolták vadásztársunk minden szavát, megtaláltuk a törött lőbotot is.

Vadászat

Sakálok támadtak éjszaka a Kinneretnél: 11 embert vittek kórházba

Sakálok támadtak nyaralókra Izraelben: 11 ember sérült meg

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Izraelinfo: Tizenegy embert, köztük három gyereket láttak el kórházban, miután sakálok támadtak nyaralókra a Kinneretnél, a Duga strand környékén péntek éjjel. A sérültek könnyebb harapásos és karmolásos sérüléseket szenvedtek, valamennyien megkapták a szükséges oltásokat, és többségüket hazaengedték. Egy beteget további megfigyelésre bent tartottak.

Fotó: Izraelinfo

Az Izraelinfo.com nonprofit, független, magyar nyelvű hírmagazin Izraelből. Eredeti híreket, kritikus elemzéseket és véleménycikkeket közöl.

A Magen David Adom mentőszolgálat hajnali 2:52-kor kapott bejelentést arról, hogy több embert valószínűleg sakálok haraptak meg a Kinneret partján. A mentők első ellátásban részesítették a sérülteket, majd többeket a porijai Északi Egészségügyi Központba szállítottak.

Az első vizsgálatok szerint a sakálok feltehetően élelem után kutatva jutottak be a sátorozók területére. A hatóságok szerint az állatok valószínűleg megérezték a sátrak környékén hozzáférhetően hagyott étel szagát, ezért közelítették meg az éjszakázókat. A pánikban több nyaraló megsérült, a helyszínre érkező parti felügyelők és rendőrök végül elűzték az állatokat a strand területéről.

Az egyik legsúlyosabbnak tűnő eset egy 12 éves kislányt érintett. Családja szerint a gyerek az éjszaka közepén arra ébredt, hogy egy állat van a sátorban. A sötétben először azt hitte, hogy a család kutyája, majd a sakál az arcán sebesítette meg. Nagymamája az izraeli médiának azt mondta: az egész családi nyaralás néhány perc alatt rémálommá vált. A kislányt ellátták, varratokat kapott, és veszettség elleni megelőző kezelést kezdtek nála.

A történtek után az Egészségügy Minisztérium és a Természetvédelmi és Nemzeti Parkok Hatósága arra figyelmeztette a lakosságot, hogy a támadó állatok közül legalább egy veszettséggel fertőzött lehetett. A gyanús állatot a figyelmeztetés kiadásáig nem fogták be. A minisztérium közölte: aki vadállattal érintkezett, harapást vagy karmolást szenvedett, azonnal forduljon orvoshoz, mert a veszettség veszélyes és kezelés nélkül halálos betegség.

A hatóságok azt kérik a kirándulóktól és kempingezőktől, hogy ne etessenek vadállatokat, ne hagyjanak ételt vagy szemetet a természetben, még lezárt zacskóban sem, és az éjszakai táborhelyeken az élelmiszert lehetőleg zárt autóban tárolják. A háziállatok tulajdonosait arra is emlékeztették, hogy kutyáikat és macskáikat a törvény szerint be kell oltatni veszettség ellen.

Yossi Naba, a Kinneret Városok Szövetségének elnöke súlyosnak nevezte az esetet, és sürgős intézkedéseket kért a Természetvédelmi és Nemzeti Parkok Hatóságától, valamint az állategészségügyi szolgálatoktól. Szerinte a nyári szezonban éjszakai járőrökre van szükség a strandokon, hogy hasonló eset ne ismétlődhessen meg.

A Kinneret környéke nyáron Izrael egyik legnépszerűbb belföldi üdülőhelye, a hétvégi eset azonban elég kellemetlen emlékeztető arra, hogy a természetben a „csak egy szendvicset hagytunk kint” mondat néha egészen rossz véget ér.

Forrás: Frank Péter – Izraelinfo

Az Izraelinfo.com nonprofit, független, magyar nyelvű hírmagazin Izraelből. Eredeti híreket, kritikus elemzéseket és véleménycikkeket közöl.

Tovább olvasom

Vadászat

29. alkalommal találkoztak a vadászok Balatonfűzfőn

2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

2026. június 13-án a balatonfűzfői Jáger Lősport és Szabadidőközpont adott otthont a XXIX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjnak, amely immár közel három évtizede jelenti a vármegye vadászainak egyik legfontosabb lövészeti találkozóját. A korongvadász versenyre ezúttal 49 induló nevezett, akik egyéniben és csapatban is összemérhették felkészültségüket.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A rendezvény ünnepélyes megnyitóján a Bakony Vadászkürt Egyesület tagjai a hagyományokhoz híven „Gyülekező” kürtszignállal köszöntötték a résztvevőket. Ezt követően Pap Gyula, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara elnöke üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében felidézte, hogy a mostani már a huszonkilencedik alkalommal megrendezett nagydíj, és örömmel állapította meg, hogy olyan vadásztársak is jelen voltak, akik az első versenyen is rajthoz álltak. Beszédében kitért arra is, hogy az elmúlt évtizedek alatt természetes generációváltás zajlott le nemcsak a versenyzők, hanem a lőtér munkatársai között is. Elismerően szólt a létesítményben megvalósult fejlesztésekről, majd eredményes és sportszerű versenyzést kívánt valamennyi résztvevőnek.

A megnyitót követően a szervezők ismertették a technikai tudnivalókat, kiosztották a rajtszámokat, valamint külön hangsúlyt fektettek a biztonsági előírások betartására. A versenyzők ezt követően foglalták el helyüket a pályákon, ahol kezdetét vette a megmérettetés.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A verseny során számos kiváló sorozat született. A jól sikerült találatokat gyakran taps és biztatás kísérte, de a koronglövészet természetéhez híven akadtak bosszantó hibák és kihagyott lehetőségek is. A sportszerű légkör azonban végig megmaradt, a résztvevők pedig ismét bizonyították, hogy a koronglövészet nem csupán verseny, hanem közösségi élmény is.

Eredmények

Férfi egyéni

  1. Siffer Géza – 47 találat
  2. Hüll László – 45 találat
  3. Kokojev Vitalij – 44+1 találat (szétlövés után)

Női egyéni

  1. Hettyei Emőke – 45 találat
  2. Hettyei Anita – 39 találat
  3. Hettyei Bianka – 29 találat

Csapatverseny

  1. Bakonyerdő Zrt. „A” csapata – 121 találat
  2. Tési Fennsík Vadásztársaság – 119 találat
  3. Noszlopi Vadásztársaság – 118 találat

Különdíj
Csobánc Vadásztársaság – 124 találat

Az eredményhirdetésen a legeredményesebb egyéni és csapatversenyzők vehették át díjaikat csatári Lászlótól, a lőtér tulajdonosától és Pap Gyula vadászkamarai elnöktől, majd kötetlen beszélgetés mellett zárult a nap. A résztvevők ellátásáról a hagyományoknak megfelelően a tavalyi év győztes csapata gondoskodott, míg az italokat a Veszprém Vármegyei Vadászkamara biztosította.

Fotó: Szegedi László – OMVK

A jó hangulatú rendezvény végén már a jövő évi jubileumi találkozó került szóba: a XXX. Veszprém Vármegyei Vadászkamarai Nagydíjon a vendéglátás feladata a különdíjas eredményt elérő Csobánc Vadásztársaságra vár majd.

A huszonkilencedik nagydíj ismét bebizonyította, hogy a lövészeti felkészültség fejlesztése, a biztonságos fegyverkezelés és a vadászközösség összetartozásának erősítése kéz a kézben jár. A résztvevők egyhangú véleménye szerint kiváló hangulatú, emlékezetes napot tölthettek együtt Balatonfűzfőn, amely méltó előfutára volt a jövő évi jubileumi, harmincadik versenynek.

Fotó: Szegedi László

Forrás: -PS- OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Hivatásos vadászok regionális válogató versenye

A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először,

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A Vas megyei Kemenesmagasiban rendezték Vas-Zala-Somogy hivatásos vadászainak válogató versenyét az idén először, regionális jelleggel. A verseny célja a három legjobb jáger kiválasztása egy nívós válogató keretében, ahol a megyék legjobbjai képviselik majd a Területi Szervezetüket júliusban, az országos megmérettetésen.

Fotó: OMVK

20 versenyző indult összesen a versenyszámokban, úgy, mint korong- és golyóslövészet, trófeabírálat, sebzési jelek vizsgálata, teszt és növényfelismerés.
A somogyi kamarai delegáció hat versenyzőből és a korábbi helyi versenyek bíráiból állt.

Versenyzőink közül Rózsa Martin, Boda Csaba és Beda János lettek az I-III. helyezettek, míg Rózsa Martin az összesített versenyben előkelő ezüstérmes helyet vívott ki, így ő képviseli Somogyot a főversenyen. Igazán jó hangulatú és színvonalas versenyt raktak össze a helyiek, külön köszönet Kenesei István titkár kollégának!

Jövőre Somogyon a sor a rendezést illetően, és bár magasra került a léc, szeretettel várjuk a vasi és zalai hivatásos vadászokat egy hasonlóan jól szervezett versenyen!

Forrás: Dr. Kemenszky Péter – OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom