Vadászat
Nyári pofon
Fülledt levegő volt a hegyen. Kutakodva pillantottam az égre, mit tartogathat estére, és bár meleg volt, mint a kályhában, nyúlós esőfelhők húztak felettünk, és amerről jöttek komoly utánpótlás mutatkozott. Egy kevés szél is fújt, de az kitartóan.
Vacsora után összenéztünk.
– Hova üljünk?
Barátom – és vendéglátóm – hátradőlt a présházi priccsen, megtörölte morzsás száját, majd csak ennyit mondott:
– A Bányatetőre!
A Bányatetőre! Hangulatos hely. Valóban a tetőn van. Egy óvatos hintő a les előtt, körülötte pedig paradicsomi keveredésben mindenféle fajú és korú erdő. A kis tisztáson kötésig ér a fű. Mögötte a szóró Csak egy azon áthúzó nyompár enged bepillantást a szemekhez ahová a disznókat várjuk.
Mérgesen konstatáljuk, hogy az eső nem váratott sokat magára, szépen nekiáll. Tető van felettünk, nem ázunk, csak néha bólintunk egyet, ahogy a cseppek bágyasztó kopogása pereg. Hernyók szórakoztatnak minket, de csak groteszk, útkereső mozgásukkal, nem pedig jelenlétükkel. Iszonyatos mennyiség van belőlük, mindenhol ott kúsznak, tekeregnek és minden percben újabb meglepetéssel szolgálnak hol a nyakamon, hol a lábamon rádlizva. Az erdő egyik részét már pocsékra rágták. Most jön a másik fele .
Disznó nem jött. Egyáltalán semmi nem jött.
Fél tíz is lehet már, neszes az erdő. Egymásra pillantottunk – még öt percet .
Reccs!!!
Igen. A gukkerbe nézve egy nagyobb darabnak tűnő disznót veszek észre a sűrű szélén. Áll és a szóró felé néz. Meg sem moccan, és önkéntelenül is valami ragadozó jut az eszembe, ahogy a felhők közül kivillanó telehold rászórja ezüstsugarát. Aztán, mint aki tökéletes biztonságba tudja magát, beüget a szemekhez.
A lesen ekkor már lázas pakolászás, suttogás és távcsövezés. A kocát már lehet lőni, de ez akkor eszünkbe sem jutott. Kocát nem akarunk lőni. Úgy tűnik egyedül van. A nagy fű miatt nem látszanának a malacok, tehát fülelünk és várjuk, hogy kilépjen a kocsinyomba, ahol már jobban látnánk.
Persze mindketten magunkban fohászkodunk, hogy kan legyen. De nem látjuk rendesen. Sokat figyel, áll lélegzetvisszafojtva, hogy aztán egy fújás után tovább csámcsogjon. Mert csámcsogott teli pofával, felemelt fejjel, szinte behunyt szemmel. Élvezte a nedves estét
Valamennyire mi is lenyugodtunk a lesen. Már húsz perce kint van. Se malac, se további disznók. Néha mintha a tökeit is látnánk. Fene egye meg ezt a minthá-t! Végül is kanra szavazunk. Ezt úgy beszéltük meg, hogy a sötétben hosszan egymásra néztünk, majd vállrándítva ismét ráhasaltunk a távcsövekre. A negyedik farkasszem után szomszédom idesúgta:
– Jól van. Lődd meg!
Háhh! Lődd meg! Jópofa! Nem lőttem még disznót
.
Úgy elkezdek remegni, mint egy fázó kutya. Összeszedem a puskát, belenézek. Rendben, jól látom, nem kell a lámpa. Ötvenre lehet, épp a tiszta részen topog.
– Súgd merre néz, hátha nem jól látom
– lehelem balra.
– Most balra
. Várj, fordul!
Látom én is. Felénk néz felemelt fejjel és szaggatottan nagyokat csámcsog. Mint aki hallgatózni akar, de úgy ízlik neki a kukorica, hogy néha rá kell harapjon .
– Most jobbra áll!
Begyorsítok . Ráfeszülök az agyra – Durr! A lángcsóva mögött még láttam, ahogy összedűlt .
Barátom rányomja a lámpát, én pedig ismételve őrzöm. Meg sem moccan
Egy ideig figyeljük csendben, majd kialszik a reflektor, sötétbe borul a roppant csend. A következő pillanatban nagyot puffan szomszédom tenyere a hátamon.
– Megvan az első disznód! Gratulálok! – és tovább döngöl a tenyere.
Most szakadok fel. Fogam csattogni kezd, úgy reszketek. A cigarettát alig bírom kihalászni a dobozból, nem talál bele az ujjam. Az eső ismét rákezd. Essen csak, tulajdonképpen nem baj ha esik, kell az a földnek, állatnak egyaránt. Zuhoghat is. Szépen beszívja a talaj, sok életnek ad majd lehetőséget Úgy pillantok körbe, mint aki most teremtette a Világot, és látom, hogy ez így van jól. Adom a lojálist és tényleg felőlem akár a föld is mozoghat, első disznóm nyugodtan fekszik Legfeljebb elázunk. Nagy ügy.
Borzasztóan örülök.
A cigaretta felénél tartottam ment már félhangosan az adomázás a lesen amikor ritty-rotty a szóró felől.
– Psszt! Hallod?
Nem szól semmit. Persze hogy hallja Az első pillanatban még azt hittem, hogy újabb disznók jöttek. Még azt Viszont nincs a fekete tömeg a szórón. A puskához kapok. Sehol a disznóm. Szörnyű balsejtelmem támad. Kifelé még bizakodó vagyok, belül azonban összeomlottam. A még a puskát markoló kezemben lévő cigaretta füstje a szemembe csavarodik. Szúr. Ez meg hogy kerül ide? – nézem bután az ujjaim közt füstölgő csonkot, de nem ezen jár az agyam.
A disznóm elment.
Az eső esik, mossa el a nyomokat. Most már a pokolba kívánom. Esett már eleget, kell a francnak. Az alig egy perce bennem tombolt teremtő jókedvet valami iszonyú nihil veszi át. Lemegyünk. Egy kis vérfolt, rugdalódzás a magok közt, a lábak kaszálásának nyoma, semmi több. Szótlanul világítunk ide-oda, lépkedünk össze-vissza, holott mindketten tudjuk már – csodálatosan gerinctüskén lőttem a disznót.
Hazamentünk.
A tanyában némán, de határozottan húzok le egy tele pohár fröccsöt. Mondjuk, ha a disznó mellett állnék, akkor sem tennék másként. Üveges tekintettel huppanok a sarokba. Magam elé bámulok és szinte zavar, hogy barátom nem csacsog össze-vissza. Persze, hogy nem. Ő is odavan.
Nehéz éjszakám lesz.
Az időjárás ezúttal kedvére tett azoknak, akik november 6. napján a hivatásos vadászok emlékhelyét felkeresve adóztak tisztelettel a vadgazdálkodás napszámosainak. A hubertlaki emlékmű köré sereglett vadászokat, vadásztársasági vezetőket és tájegységi fővadászokat a Bakony Vadászkürt Egylet jóvoltából felcsendülő “Üdvözlet” szólamai köszöntötték.
A házigazda Bakonyerdő Zrt. képviseletében Varga László vezérigazgató a változó körülmények között is fenntartható természethasználat kihívásairól szólva a helyenként túltartott gím- és dámállományt, valamint az afrikai sertéspestist említette. A Bakonyerdő Zrt. minden jogi lehetőséget kihasználva biztosította a technikai feltételeket a hivatásos vadászok számára, hogy helyt tudjanak állni a mindennapokban. Ugron Ákos Gábor a Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. részéről elmondta: 140 vendéget fogadtak a bőgési idényben, az pedig különösen örvendetes, hogy közülük 17-en az első bikájukat hozták terítékre. A visszajáró vendégek magas aránya is a hivatásosok hozzáértésének fokmérője.
Korn Ignác, a Veszprém Vármegyei Vadászkamara hivatásos vadász alelnöke felidézte az emlékhely létesítése óta eltelt tíz évet. Mérleget vonva rámutatott, hogy számos területen történt előrelépés az ágazatot érintően: ilyen az Országos Vadgazdálkodási Tanács megújulása, a vaddal való ütközés és a vadászterületen kívüli károsítás észszerűbb jogi megítélése, vagy épp az Országos Vadgazdálkodási Alapból finanszírozott számos fejlesztés egyértelműen pozitív fejlemény, ugyanakkor a szakmai utánpótlás akadozni látszik, nagy a lemorzsolódás a hivatásos vadásznak készülő fiatalok között.
A köszöntők elhangzása után a Hubertlaki Kereszt kitüntetést Szabó Ferenc, a Somlótája Vadásztársaság hivatásos vadásza vehette át több évtizedes szolgálata elismeréséül. Méltatását ide kattintva olvashatják.
A megemlékezés végeztével az állami erdőgazdaságok, valamint a vadászati érdekképviselet képviselői elhelyezték az emlékműnél az emlékezés koszorúit.
Az őszi vadászidény egyik legfontosabb eseményére került sor a hétvégén, ahol a vadászok és érdeklődők egyaránt megcsodálhatták az idény legszebb trófeáit. A trófeaszemle nem csupán az elért eredmények ünneplése, hanem a vadállomány állapotának bemutatása és az értékes tapasztalatok megosztásának alkalma is. Idén különösen változatos gyűjtemény várta a látogatókat, akik közelebbről is megismerhették a megye vadgazdálkodásának sikeres pillanatait. 26 vadászatra jogosult több, mint száz trófeát tett közszemlére: 87 gímagancs mellett 8 mufloncsiga, 7 dámlapát, 6 őzagancs és egy ezüstérmes rókakoponya állt a hozzáértő, vagy épp csodálkozó kíváncsi tekintetek kereszttüzében.
Az vadászkamara országos szervezetét képviselő Jámbor László elnök rámutatott: a bemutatott trófeákkal nem vallanak szégyent a megye vadgazdálkodói, ám a sikerhez elengedhetetlen a hivatásos vadászok áldozatros munkája és a támogató környezet.
Az Országos Vadgazdálkodási Tanács elnöki tisztét is betöltő Takács Szabolcs főispán a vármegye idei trófeabírálati adataival ismertette meg a trófeaszemlére összegyűlteket: Eddig 1600 gímszarvas trófea került bemutatásra. Az érmes arány eddig 43%. A 10 kg feletti trófeák száma 26, ami megegyezik a tavalyival, de most esett 4 db 12 kg feletti trófea, amire tavaly nem volt példa. Az aranyérmek száma 43 db lett, ami szintén megegyezik a tavalyival. Az eddig elbírált legnagyobb, 12,91 kg súlyú trófea a Sümegi Kinizsi Vadásztársaság területén esett. Tovább emelkedett az idős bikák száma, arányuk eddig 10,5%. A dámról annyit lehet elmondani, hogy az eddig elbírált 91 trófea kicsit kevesebb a tavalyi időarányos 97-nél. Úgy tűnik, hogy a felrakáson némileg jobban nyomot hagyott a száraz forróság és kicsit alacsonyabbak a trófeasúlyok, de így is sokkal magasabbak az 5-10 évvel ezelőttieknél. A legnagyobb eddig 4,4 kg a Bakonyerdő Zrt Bakonyi vadászterületéről. 13 aranyérmes lett, az érmes arány 37%. Az őzek tekintetében a tavalyi 9 db 500 gr feletti trófeával szemben idén 8-nak örülhetünk, és sajnos nem került bírálatra bemutatásra 600 g feletti trófea. A legnagyobb egy 530 gr-os az Öregséd Vadásztársaságnál. Az összdarabszám a tavalyival gyakorlatilag egyező, 1840 db.
Pap Gyula megyei vadászkamarai elnök hangsúlyozta: nem köszöntőt, hanem köszönetet mond, amikor azok felé fordul, akik hivatástudatuk és munkájuk által lehetővé tették a trófeaszemle megtartását. Sok jó kezdeményezés létezik országszerte, mégsem bizonyul mind életképesnek hosszabb távon – Veszprém vármegye azonban sikeresnek mondhatja magát ebből a szempontból: a vadgazdálkodók, a hatóság, az érdekképviselet és az állami erdészetek összefogása garancia rá, hogy ami érték teremetődött, az meg is őrződjön. Pap Gyula köszönő szavai után gratulált és jutalomban részesítette Kasza József és Hári Csaba vadásztársainkat. Kasza József első, Hári Csaba hetedik helyezést ért el az idei vizsla főversenyen, tovább öregbítve megyénk hírnevét a kinológia terén.
A mustrát követően a házigazdák vendégszeretete jóvoltából feltálalt ebéd mellett nyílt lehetőség a kötetlenebb beszélgetésre, az élmények felidézésére, a tapasztalatok kicserélésére.
Legközelebb Alsóperén, a kamarai évzárón, november 28-án találkozunk!
Forrás: OMVK
Vadászat
Szabó Ferenc, a Hubertlaki Kereszt kitüntetettje
Szabó Ferenc, a „Somlótája” Vadásztársaság hivatásos vadásza vehette át a Hubertlaki Kereszt kitüntetést
Szabó Ferenc, a „Somlótája” Vadásztársaság hivatásos vadásza vehette át a Hubertlaki Kereszt kitüntetést 2024. november 6-án. Szabó Ferenc 1960. június 17-én született Nagyvázsonyban. 1977 júliusában végzett Oladon, mint szakképzett hivatásos vadász, és még ebben az évben elhelyezkedett a Somlótája Vt. elődjénél, az Iszkázi Hunyadi Vadásztársaságnál.
Igazi hűséges típus, született vadőr. Folyamatosan gyarapította ismereteit és tapasztalatait a vad tiszteletéről és a vadászat alapjairól. Ismeri a Somlótája Vadásztársaság területének minden zugát, hol, merre milyen a vadmozgás, mire van szüksége a vadnak.
Termetét meghazudtolva nagyon határozott és kemény fellépésű. Nem ismer megalkuvást, mind a vadnak, mind a vadásznak megadja, és megköveteli a kijáró tiszteletet. Tökéletesen bírálja el a kilövésre szánt őzbakot, illetve gímszarvas bikát. .A munkában, és a szaktudásban szinte felülmúlhatatlan. Ugyanakkor nagyon jó emberi kapcsolatot tart munkatársaival. Tudását atyai módon megosztja fiatalabb kollégáival és vadásztársaival.
Tökéletes összhangot és egyetértést tud teremteni a rábízott vendégvadászokkal, függetlenül a nyelvi nehézségektől. Akit vadásztatott, az mindvégig ragaszkodott Ferihez.
Pályája elején komoly sikereket ért el megyei és országos vadászversenyeken. 1992-ben az ő kíséretében került terítékre az akkori világranglista 8., az országos ranglista 2. helyezését elérő gímszarvas bika trófeája 260,3 pontszámmal.
Az elmúlt 47 év munkássága maradandó értéket teremtett a „Somlótája” Vadásztársaság életében mind szakmai, mind gazdasági, mind pedig vadászetikai területen. Vadászati körökben elismert, és tiszteletre méltó vadászként tartják számon.
A Veszprém vármegyei Vadászkamara szívből gratulál az elismeréshez!
Forrás: OMVK
Vadászat
Vadkamera buktatta le az orvvadászokat
Az elmúlt hetekben tucatnyi hurkot helyeztek ki ismeretlenek Bázakerettyén egy erdőbe. Elfogták őket
Egy vadász tett bejelentést a rendőrségre, hogy az elmúlt hetekben tucatnyi hurkot helyeztek ki ismeretlenek Bázakerettyén egy erdőbe. Ezért az erdészet vadkamerát szerelt fel, hogy lebuktassák a rapsicokat. A felvételeken látszott, hogy ketten rendszeresen kijártak ellenőrizni a csapdákat, míg november 4-én elejtettek egy vaddisznót.
A rendőrök aznap el is fogták a két elkövetőt, akikről kiderült, hogy hegyi birtokuk egymás szomszédságában van. A vadállatot személyautóval vitték el egyikük lakására, ahol feldolgozták. A disznó bőrét és belsőségeit visszavitték az erdőbe és szétszórták.
Az 50 éves bázakerettyei és az 58 éves borsfai férfiakat lopás vétsége és orvvadászat bűntette miatt hallgatták ki a Nagykanizsai Rendőrkapitányság nyomozói.
Forrás: Rendőrség
You must be logged in to post a comment Login