Vadászat
Az őzbak duplája
Molnár Sanyi cimborámmal elég régen kezdtük el Tarpán a vadászatot. Igaz, engem hamarabb felvettek a társaságba, de az akkori vadászjelöltség, valamint az évenkénti egy-két alkalommal megrendezett vadászvizsga beosztása miatt együtt mentünk vizsgázni Nyíregyházára.
Miután aránylag helyesen válaszoltunk a szóbelin, valamint parádésan lőttük a korongokat, legálisan is hódolhattunk ennek a csodálatos szenvedélynek, aminek VADÁSZAT a neve.
Abban az időben a kilencvenes években 19 000 hektár volt a területünk nagysága, és a társulati létszám 30 körül mozgott. Aktív vadászok lehettünk 15-20-an. Igazi szép idők voltak! Volt rendesen apróvadunk is, nem úgy, mint ma. Sanyival minden vadászaton megjelentünk, ha az égből vasmacska hullott, akkor is. Kivételt csak komoly megbetegedés, vagy az igen fontosnál is fontosabb feladat jelenthetett. Talán jobban vártuk a hétvégi fácán- és nyúlvadászatot, mint a gyerekek a húsvéti nyuszit.
Rengeteg szebbnél szebb vadászaton vettünk részt. Eleinte az idősebb vadásztársakat figyeltük, próbáltunk egy-két trükköt ellesni tőlük, aztán ahogy korosodtunk, egyre inkább bennünket figyeltek a fiatalok. Néhányszor furcsa dolgot művelt velünk a sors, melyből végül is sikeresen jöttünk ki. Igaz, hogy a vadásztársak között ezek az afférok később derűs visszaemlékezésre, még inkább mosolygós ugratásokra adtak okot.
Szóval az én Sanyi barátomat is ugyancsak megtréfálta egyszer az élet. Húzták is vele a vadásztársak. Ő pedig engem kért, hogy írjam már le a történetét, mert neki az nem megy. Bennem jobban bízna. Én néhány vadásztörténetet már papírra vetettem és neki azok mind nagyon tetszettek. Meg is ígértem, de hiába volt nálam a kézirat már vagy két éve, mindig halogattam megformálását.
Februárban megtartottuk Tarpán az utolsó taggyűlésünket. Amikor az elnöki beszámolómat mondtam, többször elhalkult a hangom, gombócok jöttek a torkomba. 64 év működés után nekem kellett megszavaztatnom a társulat jogutód nélküli feloszlását. Szavazás közben többször Sanyira néztem, és láttam, hogy sokakhoz hasonlóan ő is könnyeivel küszködik. Na barátom, most már biztosan betartom az ígéretem, fogadkoztam magamban.
Régi irataim között kutakodva előkerült a kockás papírra vetett történet.
Már több mint tíz éve történt, amikor Gulácson fácánvadászatra gyülekezett a tagság. Jó hideg november végi reggelen vártuk az eligazítást, közben jókat nevettünk Zeke Miska bátyánk viccelődésén. Szóval a hangulat vidám, az idő jó volt, így aztán hamarosan kezdhettük a vadászatot.
A szokáshoz híven most is három kis csoportban vadásztunk. Sanyi a Kovács-brigádba került. Vadászterületként a Tivadar melletti holt-Tisza és környéke lett kijelölve. A kiszáradt meder inkább őserdőhöz hasonlított, úgy benőtte a nád, amelyet sűrű rekettye bokrok tarkítottak. Ez a kilométernyi, patkó alakú dzsumbuj ideális búvóhelye volt a vadnak.
A megbeszéltek szerint kezdődött a vadászat. Sanyi, Bíró Lacival leálló puskásnak lett előre küldve. Aztán szép lassan megkezdődött a hajtás. Szólt a puska a hajtók előtt rendesen, de elöl még csend uralkodott. Később megindultak a tyúkok, repült is belőlük elég sok. A kakasok még sunyin óvatoskodtak, nekik ez igencsak bevett szokásuk. Majd ha a kutyák közelebb érnek, lesz ám balhé!
Hírtelen nagy nemtetszéssel és kakatolással felkelt Sanyi előtt egy kakas. De a lövéssel várni kellett, mert igen laposan repült. Lövésre kész, kibiztosított fegyverrel a kézben állt, amikor nagy csörtetéssel, a másodperc tört része alatt, egy menekülő őzbak rontott ki a nádasból kéznyújtásnyira előtte. A bak Sanyit majdnem fellökte. Hogy kettőjük közül ki ijedt meg jobban, máig se dőlt el. Az viszont tény, hogy a bak a lecsüngő puskaszíjba ugrott, így aztán barátom kezében volt puska nincs puska. Csak az látszott, hogy egy őz robog a meredek, fákkal benőtt part irányába hátán egy sörétes fegyverrel !
Mivel a szíj nagy méretű volt, ezért a puska tusát a földön húzta. Csodák csodájára a fegyver a rémült rohanásban sem esett le róla. Sanyi nagy ijedelmében odakiáltott Lacinak, hogy Lődd meg! Nem látod, hogy viszi a puskámat? De Laci is csak állt és tátotta a száját. Ilyet még ő sem látott.
Aztán hamar fel kellett ocsúdniuk, mert komolyra fordult a helyzet. Az őz elérte a 30-35 méterre lévő töltésoldalt, ahol a sűrű, fiatal fákkal benőtt részen óhajtott eltűnni. Na ez nem ment egykönnyen. A fák között a puska keresztbe elakadt, s ez visszarántotta. A bak azonban nem adta fel, és többször újra próbálta az attrakciót, ami egy darabig nem sikerült neki. Végül összeszedte minden erejét, és egy hatalmas rántással kiszakította a szíjkengyelt, ezáltal a puska csőtorkolattal a vadászurak felé, a földre került.
A java még csak most következett. A bak elülső lábával kaparni kezdett, és hirtelen DIRR-DURR megszólalt a puska! A sörétek a két stüszi vadász között szántották a nádast. A szemben jövők lapos lövést reklamáltak, bár ők még szerencsére messze voltak. A fiúknak elállt a lélegzetük, ijedtükben azt se tudták, hogy ki a vadász hármójuk közül? Bár eme kérdést a bak egyértelműen eldöntötte.
Amikor a srácok felocsúdtak, gyorsan áttapogatták magukat, hogy nincs-e rajtuk néhány lyukkal több a kelleténél. Mázlijuk volt, mert az őznek még nem volt gyakorlata
Közben barátom Ripsz névre hallgató német vizslája is előkerült, lihegve és csüngő nyelvvel csak bámult gazdijára. Hol az a nagyot szóló botod, amivel a fácánt szoktad leverni? Hát nem szégyelled magad? Én, ha elhagyok valamit, akkor mindig leszidsz. Akkor menj magad a puskád után. Hát miféle vadász vagy Te? Egy büdös őz elveszi a puskád? Még ilyet!
Sanyi szemlesütve odaballagott puskájához, és amikor kinyitotta, az ejektor füle mellett kilökte mind a két üres hüvelyt. Na, ezt mindenki megúszta sikeresen. Még a puska is. Az ijedtségen kívül senkinek sem lett baja.
Amikor a hajtók előkerültek, sokan alig akarták elhinni az esetet, de aztán jót derültek a történeten. Volt aki tátott szájjal hallgatta végig. Sanyi viszont halkan elköszönt a többiektől, és mint a vert sereg, megtépázott puskájával csendesen hazaballagott.
A Tisza töltésen ment kutyájával, egészen Tivadarig. A menetben Ripsz ballagott hátul, és szörnyen sajnálta, hogy a kelleténél hamarabb ért véget a vadászat.
Azóta, ha őz vágtázik barátom mellett a vadászatokon, mindig keményen fogja 16-os bockját, és csakis állíthatós fegyverszíjat használ
Vadászat
Elesett a Bélus-völgyi király
Oravecz Attila és kedves vendége, szarvasbőgésben egy ismeretlen, de annál inkább kívánatos és minden vonatkozásban elejthető szarvasbikával találkozik, amelyre lövést tesznek, de birtokba csak másnap tudják venni. Segítségükre az ismert utánkereső, Ruszinkovics Dániel érkezik, aki Maja nevű vérebbel indul meg a nyomon…
A Bélusvölgye Vadásztársaság területén járunk, amely 7800 hektáron gazdálkodik. Nyúlványerdők, telepített erdők csíkjai vezetnek a nagy erdőtömb közepéből, amelyet mezőgazdasági területek öveznek, miközben elhagyott régi szőlők, gyümölcsösök kedveskednek a vadnak, mert erről a vidékről eltűntek már a régi öregek. Talán értük is bőgnek ilyenkor odabent a szarvasok, egy-egy rom mellett, az öreg körtefák alatt. Mesebeli táj, ahol ma királyok laknak s akiktől így, szeptemberben hangos a táj..
Oravecz Attila, a társaság hivatásos vadásza hallgatja az estéket, a hajnalokat. Meg-megáll és lesi, figyeli az erdőt: merre járnak a szarvasok, merre mozog a vad, hogy fordul, hogy jár a szél? Kikaszált, sárgára égett gyepek várják az esőt, nemcsak itt, hanem feljebb, a szomszédban is, a vármegyében és jóformán mindenütt. Szinte perzsel a nap, perzsel a levegő, de éjjel már szólnak a bikák, a legnagyobbak. Itt vannak, visszatértek..
A Téglás erdőnél aprócska, mozdítható les áll. Előtte jól levágott, az erdő aljáig zúzott résszel. Ahogy kell – gondolta magában s félszemmel a naptárt leste, mert szeptember első napjára már 12 bika is beállt, felvette a helyét és akinek jó füle van, hallhatja, más és más egy-egy strófa.
A sűrűben a gyümölcsösök, a sarjas erdők és a gondosan karbantartott itatók, dagonyák megtartják a vadat és a felsült rétre még a tehenek nem hozzák ki a tarvadat. Így nehéz megfigyelni a bikákat is. Még úgy is, hogy vaddisznóra jóformán nem vadásznak és a szarvasé volt az erdő egész nyáron.
Meglepetés nem érte, hiszen tudták ezt és a vadászatok során helyben, rögtön kell bírálni – nincs mese. Van úgy, hogy eltelik 2-3 nap is, anélkül, hogy megszólalna a puska, miközben a vendéggel annyi bikát látnak, hogy mire odakerül a sor, a lövés előtt lámpaláz már messze a múlté. Különleges hely ez s a nap, nap utáni cserkelések alatt örök barátságok születnek.
Végre befordult az autó. Oravecz Attila várta már a vendéget, de most másként, hiszen régi barátja érkezik, akivel sok napot, ha úgy vesszük, az évek során, hónapot töltöttek kint. Ő az az ember, aki látott egy-két bikát s olyan kérdésekre nem is kell válaszolnia odakint, hogy akkor miért nem lőttek? Ilyen nincs és ha vendég is, ha kísér is, jóbaráttal vadászni teljesen más érzés s ahogy ő megbízik benne, az fordítva is igaz. A vendég nem lő nagyobb bikát véletlenül, de véletlenül sem esik nagyobb, mint amilyet szeretnének…és nincs tovább. Vadászni indulnak.Egyáltalán nem akartak nagy bikát lőni és a Téglás lesen hallgatták az esti koncertet. Olyan sűrű ott az erdő, hogy cserkelni lehetetlenség, amikor a takarásból kilépett a gímbika. Persze hang alapján beazonosította, de Oravecz Attila nem látta. Vadkamerákkal próbálták „megcsípni”, de rendre kikerülte és – mint a derült égből a villámcsapás, – ott állt előttünk.
A Bélusvölgye Vadásztársaság éves szinten 45 gímszarvasbikát ejt el. A terület adottságai kiválóak, a társaság több tagja átlagon felül támogatja az egyesületet, de ahogy tartják Attiláról – nem ismer lehetetlent. Ha egyszer a fejébe vesz valamit, abból nem lehet kiverni és biztosak lehetünk benne, hogy megcsinálja – mondta lapunknak Ruszinkovics Dániel – aki azt is hozzátette, hogy ennek ellenére felismeri, hogy mikor kell segítséget kérni. Így kerültem én is ide – mesélte lapuknak Ruszinkovics Dániel vérebes utánkereső. De ne rohanjunk ennyire előre!
A bika kint állt és úgy 11-12 évesre becsültem a korát – meséli tovább Oravecz Attila. Az egy napos lehűlés, az eső előtt jól jött és amikor a teheneit követve feltűnt, megdermedt a levegő a lesen. Óvatos volt, mert a sűrű szélén megállt, de nekünk ennyi éppen elég volt, hogy lebíráljuk. Ám ahelyett, hogy kilépett volna, éppen csak benézett a rétre és „uzsgyé” vissza. Sarkon fordult és eltűnt.
Ezen a nyáron kedveztünk a vadnak. A sűrű legeldugodtabb részein etettünk, hogy zavartalanul pihenhessen, táplálkozhasson a vad. Idén cukorrépát kaptak, de ímmel-ámmal nyúltak csak hozzá, miközben már gyűjtöttük a szénát s volt már olyan etető, ahova tettünk be idei lucernaszénát is.
A szarvasbikánk azután csak nem bírta tovább és a tehenei után fordult, s ahogy illik, ahogy egy király érkezik, lépésben egyenesen középre ment és belebőgött az estébe. Nem volt tőlünk 80-90 méterre.
Széles fejű, nagyon jól ült az agancstő és a rendkívül erős nyak, erős markúppal az sugallta, hogy lehet, hogy nem lesz több lehetőségünk, ezt a pillanatot meg kell ragadni. Tolna vármegyei barátommal mind a ketten abban maradtunk, hogy ez itt is és náluk is, olyan gímbika, amely minden bírálaton megállja a helyét.
A .300WIN puskája eldördült. Rettentően jól jelzett a bika, de egy irdatlan sűrűbe váltott be. Amint lehetett körbeszimatoltunk, de sem én, sem pedig a vendégem gyakorlatilag semmilyen támpontot nem talált. Elugrást, persze azt megtaláltuk, de semmi más jelet nem.
Igen nehéz pillanatokat élt meg a két vadász a Bélusvölgye Vadásztársaság Téglás lesén, majd a rálövés helyén vizsgálódva. Mind a két vadász úgy jött le a lesről, hogy birtokba tudják venni a gímbikát, de ehelyett tanakodva álltak: bemenjenek és kockáztassák, hogy elugrik, vagy várjanak reggelig és segítséggel nyomába eredjenek, tartva attól, hogy éjjel kikezdi a vadat a farkas vagy más kisebb dúvad.
Nem szerették volna kint hagyni, de kénytelenek voltak. Ezt diktálta a regula és a sötéttel bevonultak a vadászházba, miközben Oravecz Attila jóbarátját, az ismert vérebes utánkeresőt, Ruszinkovics Dánielt hívta.
Nagyon sokat gondolkoztunk. Biztos, hogy meg kell legyen a sűrűben és az este többször is átbeszéltük, hogy ki mit látott. Egymást biztatva sem lett jobb kedvünk, pedig a lelkünk mélyén mind a ketten tudtuk, hogy nem azért mondjuk, hogy nyugtassuk a másikat, hanem azért, mert az a gímbika ott vár bennünket!
Mindenki tudta, hogy nem akarta sem a kísérő, sem a vendég, hogy felkeljen a sebágyból.
Ruszinkovics Dániel Maja kutyáját vezetékre véve, puskájával a vállán benézett a sűrűbe. Senki nem szólt, hiszen a vérebvezető majd dönt és Dani fiatal kora ellenére jól tudja, mit kell ilyenkor tenni. A bika kettőt jobbra ugrott és arra próbáltam a Danit indítani – mesélte Oravecz Attila, de Maja elindult jobbra és azonnal elfordult balra. Csak összenéztünk, mert ő is és én is tudtam, hogy a kutyának mindig igaza van. Ott álltunk és elindultunk tehát balra.
Nehezen is haladtunk előre, de nem sokkal indulás után Dani már szólt is. Megállt, hátrafordult kissé, hogy a kutya dermedthez vezetéssel már jelzi a vadat.
Mit is mondhatnék, mit is mondhatna az, aki ott volt? Nagyon boldog voltam, örültem neki, hogy megtaláltuk a bikát, hiszen egy rálövés után, mikor elugrik a vad, senki sem tudhatja, hogy 100 méteres, 500 méteres vagy sok kilométeres utánkeresésre indulunk.
Hozzá kell tenni, hogy óriási erőfeszítésbe került, hogy a váltókon, cikk-cakkban ki tudjuk hozni a bikát és jól esett, Dani előtt is, hogy a vendégem mindenütt segített. Mi több, társa, aki másik irányba indult bikavadászatra, is kijött velünk, mert kellett, nagyon kellett a segítség, mire kiértünk egy olyan helyre, ahová be tudtunk menni kocsival. Mondhatom, hogy társasága is büszke lehetett rá, mert elnökhöz méltó viselkedéssel ott volt közöttünk. Ha valami nekünk vadászat, akkor azt hiszem, ez a gímbika elejtése valóban vadászat volt. Ha az éjszaka nem is úgy telt, ahogy szerettünk volna, mégis minden kárpótolt bennünket, hiszen a bikánk ott feküdt bent. Úgy búcsúzott tőle a sötétségbe burkolódzó őszi erdő, ahogyan egy királyhoz illő, mert egész éjjel a szarvasbőgéstől volt hangos a Bélus-völgye…
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fotó: Oravecz Attila
Vadászat
Október 5-től indul a rókavakcinázás az ország keleti és déli vármegyéiben
Folytatódik a rókák veszettség elleni immunizálása
Az idei év őszén is folytatódik a rókák veszettség elleni immunizálása, valamint ezzel párhuzamosan az ebzárlat és a legeltetési tilalom bevezetése sem marad el az érintett térségekben. A repülőgépes vakcinázás 2024. október 5-től veszi kezdetét Magyarország déli és keleti vármegyéiben.
Az immunizálás során kisrepülőgépek segítségével juttatják ki a mintegy 670.000 vakcinatartalmú csalétket az érintett több mint 27.000 km2-nyi területre. A művelet ezúttal sem érinti a lakott, sűrűn beépített övezeteket. A rókavakcinázás október 5-től kezdődik az ország déli és keleti vármegyéiben, amelyhez kapcsolódóan ebzárlat és legeltetési tilalom lesz érvényben. Az egyes területekre vonatkozó időpontokról az illetékes járási állategészségügyi hivatal és a települési önkormányzat értesíti a lakosságot.
A külterületeken plakátokkal figyelmeztetik a kirándulókat. A programba bevont területek tájékoztató jellegű térképe, továbbá az érintett települések vármegyei bontású listája a Nébih honlapján is megtalálható.
A Nébih a kilőtt rókák laboratóriumi vizsgálatával ellenőrzi a vakcinázás eredményességét. Az előző évek adatai azt mutatják, hogy az immunizálásban érintett területeken a rókák több, mint háromnegyede felvette a vakcinát tartalmazó csalétket.
Forrás: NÉBIH
Vadászat
Családi napot szervezett a Somogyi Vadászhölgyek Klubja
Szeptember 7-én a Somogyi Vadászhölgyek Klubja családi napot szervezett a Páll Endre Ifjúsági Oktatóközpontban. Pár órára maroknyi csapatunktól volt hangos a környék. A gyerekek és felnőttek örömére egyaránt volt kutyás bemutató, Pomázi Ágoston izgalmas előadását és a vizsla munkáját érdeklődő figyelem kísérte – közölte az Országos Magya Vadászkamara Somogy Megyei Területi Szervezete Facebook oldalán.
Pomázi Ágoston a magyarországi vadászkutya munkavizsgák egyik kidolgozója, hazai és nemzetközi szinten is elismert szaktekintély mutatja be a gyerekeknek mire is képes egy magyar vizsla. Fotó: OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete
Máj Péter somogyi hagyományőrző huszárbemutatóval színesítette a programot, melynek keretében megismerkedtünk a huszárviselettel, korhű szokásokkal, fegyverekkel, felelevenítettük az 1948-49-es szabadságharcot és a közös nótázás sem maradt el. A Dráva menti Íjászok csapata rögtönzött történelemórát tartott a honfoglalás és az Árpád-kori kultúra ismereteiből, majd íjászbemutatóval folytatva, bárki kezébe vehette az íjakat és próbára tehette tudását.
Ebédre a vadászhölgyek batyus finomságokkal kínálták a résztvevőket. A terített asztal mellett jó hangulatú beszélgetéssel, a jövőre mindenkit visszavárunk búcsúszavakkal zártuk a napot.
Köszönjük a vadászkamara támogatását, szép és tartalmas napot töltöttünk együtt a Páll Endre Ifjúsági Oktatóközpontban.
Kép és szöveg: OMVK Somogy Megyei Területi Szervezete
You must be logged in to post a comment Login