Keressen minket

Vadászat

Az őzbak duplája

Közzétéve:

Feltöltő:

Molnár Sanyi cimborámmal elég régen kezdtük el Tarpán a vadászatot. Igaz, engem hamarabb felvettek a társaságba, de az akkori vadászjelöltség, valamint az évenkénti egy-két alkalommal megrendezett vadászvizsga beosztása miatt együtt mentünk vizsgázni Nyíregyházára.

Miután aránylag helyesen válaszoltunk a szóbelin, valamint parádésan lőttük a korongokat, legálisan is hódolhattunk ennek a csodálatos szenvedélynek, aminek VADÁSZAT a neve.

Abban az időben – a kilencvenes években – 19 000 hektár volt a területünk nagysága, és a társulati létszám 30 körül mozgott. Aktív vadászok lehettünk 15-20-an. Igazi szép idők voltak! Volt rendesen apróvadunk is, nem úgy, mint ma. Sanyival minden vadászaton megjelentünk, ha az égből vasmacska hullott, akkor is. Kivételt csak komoly megbetegedés, vagy az igen fontosnál is fontosabb feladat jelenthetett. Talán jobban vártuk a hétvégi fácán- és nyúlvadászatot, mint a gyerekek a húsvéti nyuszit.

Rengeteg szebbnél szebb vadászaton vettünk részt. Eleinte az idősebb vadásztársakat figyeltük, próbáltunk egy-két trükköt ellesni tőlük, aztán ahogy korosodtunk, egyre inkább bennünket figyeltek a fiatalok. Néhányszor furcsa dolgot művelt velünk a sors, melyből végül is sikeresen jöttünk ki. Igaz, hogy a vadásztársak között ezek az afférok később derűs visszaemlékezésre, még inkább mosolygós ugratásokra adtak okot.

Szóval az én Sanyi barátomat is ugyancsak megtréfálta egyszer az élet. Húzták is vele a vadásztársak. Ő pedig engem kért, hogy írjam már le a történetét, mert neki az nem megy. Bennem jobban bízna. Én néhány vadásztörténetet már papírra vetettem és neki azok mind nagyon tetszettek. Meg is ígértem, de hiába volt nálam a kézirat már vagy két éve, mindig halogattam megformálását.

Februárban megtartottuk Tarpán az utolsó taggyűlésünket. Amikor az elnöki beszámolómat mondtam, többször elhalkult a hangom, gombócok jöttek a torkomba. 64 év működés után nekem kellett megszavaztatnom a társulat jogutód nélküli feloszlását. Szavazás közben többször Sanyira néztem, és láttam, hogy sokakhoz hasonlóan ő is könnyeivel küszködik. Na barátom, most már biztosan betartom az ígéretem, fogadkoztam magamban.

Régi irataim között kutakodva előkerült a kockás papírra vetett történet.

Már több mint tíz éve történt, amikor Gulácson fácánvadászatra gyülekezett a tagság. Jó hideg november végi reggelen vártuk az eligazítást, közben jókat nevettünk Zeke Miska bátyánk viccelődésén. Szóval a hangulat vidám, az idő jó volt, így aztán hamarosan kezdhettük a vadászatot.

A szokáshoz híven most is három kis csoportban vadásztunk. Sanyi a „Kovács”-brigádba került. Vadászterületként a Tivadar melletti holt-Tisza és környéke lett kijelölve. A kiszáradt meder inkább őserdőhöz hasonlított, úgy benőtte a nád, amelyet sűrű rekettye bokrok tarkítottak. Ez a kilométernyi, patkó alakú dzsumbuj ideális búvóhelye volt a vadnak.

A megbeszéltek szerint kezdődött a vadászat. Sanyi, Bíró Lacival leálló puskásnak lett előre küldve. Aztán szép lassan megkezdődött a hajtás. Szólt a puska a hajtók előtt rendesen, de elöl még csend uralkodott. Később megindultak a tyúkok, repült is belőlük elég sok. A kakasok még sunyin óvatoskodtak, nekik ez igencsak bevett szokásuk. Majd ha a kutyák közelebb érnek, lesz ám balhé!

Hírtelen nagy nemtetszéssel és kakatolással felkelt Sanyi előtt egy kakas. De a lövéssel várni kellett, mert igen laposan repült. Lövésre kész, kibiztosított fegyverrel a kézben állt, amikor nagy csörtetéssel, a másodperc tört része alatt, egy menekülő őzbak rontott ki a nádasból kéznyújtásnyira előtte. A bak Sanyit majdnem fellökte. Hogy kettőjük közül ki ijedt meg jobban, máig se dőlt el. Az viszont tény, hogy a bak a lecsüngő puskaszíjba ugrott, így aztán barátom kezében volt puska – nincs puska. Csak az látszott, hogy egy őz robog a meredek, fákkal benőtt part irányába hátán egy sörétes fegyverrel…!

Mivel a szíj nagy méretű volt, ezért a puska tusát a földön húzta. Csodák csodájára a fegyver a rémült rohanásban sem esett le róla. Sanyi nagy ijedelmében odakiáltott Lacinak, hogy „Lődd meg! Nem látod, hogy viszi a puskámat?” De Laci is csak állt és tátotta a száját. Ilyet még ő sem látott.

Aztán hamar fel kellett ocsúdniuk, mert komolyra fordult a helyzet. Az őz elérte a 30-35 méterre lévő töltésoldalt, ahol a sűrű, fiatal fákkal benőtt részen óhajtott eltűnni. Na ez nem ment egykönnyen. A fák között a puska keresztbe elakadt, s ez visszarántotta. A bak azonban nem adta fel, és többször újra próbálta az attrakciót, ami egy darabig nem sikerült neki. Végül összeszedte minden erejét, és egy hatalmas rántással kiszakította a szíjkengyelt, ezáltal a puska csőtorkolattal a vadászurak felé, a földre került.

A java még csak most következett. A bak elülső lábával kaparni kezdett, és hirtelen DIRR-DURR – megszólalt a puska! A sörétek a két stüszi vadász között szántották a nádast. A szemben jövők lapos lövést reklamáltak, bár ők még szerencsére messze voltak. A fiúknak elállt a lélegzetük, ijedtükben azt se tudták, hogy ki a vadász hármójuk közül? Bár eme kérdést a bak egyértelműen eldöntötte.

Amikor a srácok felocsúdtak, gyorsan áttapogatták magukat, hogy nincs-e rajtuk néhány lyukkal több a kelleténél. Mázlijuk volt, mert az őznek még nem volt gyakorlata…

Közben barátom Ripsz névre hallgató német vizslája is előkerült, lihegve és csüngő nyelvvel csak bámult gazdijára. „Hol az a nagyot szóló botod, amivel a fácánt szoktad leverni? Hát nem szégyelled magad? Én, ha elhagyok valamit, akkor mindig leszidsz. Akkor menj magad a puskád után. Hát miféle vadász vagy Te? Egy büdös őz elveszi a puskád? Még ilyet!”

Sanyi szemlesütve odaballagott puskájához, és amikor kinyitotta, az ejektor füle mellett kilökte mind a két üres hüvelyt. Na, ezt mindenki megúszta sikeresen. Még a puska is. Az ijedtségen kívül senkinek sem lett baja.

Amikor a hajtók előkerültek, sokan alig akarták elhinni az esetet, de aztán jót derültek a történeten. Volt aki tátott szájjal hallgatta végig. Sanyi viszont halkan elköszönt a többiektől, és mint a vert sereg, megtépázott puskájával csendesen hazaballagott.

A Tisza töltésen ment kutyájával, egészen Tivadarig. A menetben Ripsz ballagott hátul, és szörnyen sajnálta, hogy a kelleténél hamarabb ért véget a vadászat.

Azóta, ha őz vágtázik barátom mellett a vadászatokon, mindig keményen fogja 16-os bockját, és csakis állíthatós fegyverszíjat használ…

Vadászat

FEGYVERMESTER: Fegyvertervező szakmérnök hallgatók jártak a Frommer Kft.-nél

A Neumann János Egyetem fegyvertervező és gyártó szakmérnök hallgatói a Frommer Kft.-nél gyűjtöttek gyakorlati tapasztalatokat az AR-platform felépítéséről és mechanikájáról.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A napokban különleges szakmai találkozónak adott otthont a Frommer Kft. üzlete. A kecskeméti Neumann János Egyetem (NJE) fegyvertervező és gyártó szakmérnök hallgatói látogattak el a céghez, hogy közelgő vizsgamunkájukhoz és tervezési feladataikhoz gyakorlati tapasztalatokat gyűjtsenek.

A Neumann János Egyetem hallgatói Dr. Albert Attilával (középen), a FROMMER Fegyverbolt kereskedelmi igazgatójával egyeztettek. Forrás: FROMMER

A szakmai program középpontjában az AR-platform mechanikája és felépítése állt. A fegyvertervező szakmérnök hallgatók szétszerelt állapotban vizsgálhatták meg a fegyverek műszaki megoldásait, az egyes alkatrészek illesztését, működését és ergonómiai sajátosságait.

A gyakorlati bemutató lehetőséget adott arra, hogy a hallgatók a mérnökképzés során megszerzett elméleti tudásukat valós műszaki tapasztalatokkal egészítsék ki, és az itt szerzett ismereteket később saját tervezési folyamataikban is felhasználják.

Ezt olvasta már? Részletekért kattintson a képre!

A könyvekből és egyetemi jegyzetekből sok minden elsajátítható, egy fegyvermérnök számára azonban a mechanikai megoldások közvetlen vizsgálata és működésük gyakorlati megismerése olyan tapasztalatot jelent, amely fontos kiegészítője az elméleti képzésnek.

A Frommer Kft. nemcsak a vadászok és sportlövők találkozóhelye, hanem a hazai szakmai utánpótlás és a mérnökképzés támogatója is. A vállalat szívesen biztosít szakmai hátteret és gyakorlati tapasztalatszerzési lehetőséget a jövő fegyvertervező mérnökei számára.

A Frommer Kft. csapata sok sikert kíván a Neumann János Egyetem hallgatóinak vizsgamunkájukhoz és jövőbeli mérnöki pályafutásukhoz.

——————————————————————————-

Elérhetőség – FROMMER Fegyverbolt

A FROMMER Fegyverbolt üzlete Budapesten, a Szenes Iván téren. Fotó: Agro Jager

B u d a p e s t
Szenes Iván tér 10.
1089

A partner vadászboltokat és a szerződött fegyvermestereket itt érheti el!

Kattintson a FROMMER feliratra és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

 

Tovább olvasom

Vadászat

KITEKINTŐ: Szlovákia – közel nyolcezer látogatót vonzott a 34. Szent Hubertus-napok

A Szentantali Múzeum területén rendezték meg Szlovákia országos vadászati ünnepségét, a 34. Szent Hubertus-napokat.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Szeptember második hétvégéjén Szentantal egy év elteltével ismét a szlovák vadászati hagyományok központjává vált. A Szentantali Múzeum területén rendezték meg az országos vadászati ünnepséget, a 34. Szent Hubertus-napokat. A gazdag programkínálat nemcsak a vadászokat, hanem a gyermekes családokat és a nagyközönséget is megszólította.

Fotó: L. Nagy – Slovenská poľovnícka komora

Az ünnepélyes megnyitót, valamint a kiemelkedő érdemeket szerzett személyiségek ágazati és szövetségi kitüntetését követően jelentős eseményre került sor: a Szlovák Köztársaság Katonai Erdészeti és Vagyonkezelő Vállalatát ünnepélyesen beiktatták a Szlovák Vadászat Tiszteletének és Dicsőségének Csarnokába. Az állami vállalat a fenntartható vadgazdálkodás fejlesztéséhez, a természetvédelemhez, az erdőgazdálkodáshoz és az ismeretterjesztő tevékenységhez való rendkívüli hozzájárulásáért részesült az elismerésben.

A déli órákban a vadhívók gondoskodtak a hagyományosan nagyszerű közönségélményről. A HALALI Szlovák Vadhívó Bajnokság versenyzői megtöltötték érdeklődőkkel a kastély egész udvarát. A parkban solymász-, íjász- és kinológiai bemutatókat tartottak, valamint különböző vadászkutyafajtákat is bemutattak. A rendezvényt kézművesvásár, fafaragók, továbbá több mint hatvan, vadászati technikai eszközöket és felszereléseket kínáló kiállító színesítette. A hagyományos „Hubertus vércseppje” elnevezésű véradás lehetőséget adott a látogatóknak arra, hogy a rendezvény örömét összekapcsolják a leginkább rászorulók megsegítésével.

Fotó: L. Nagy – Slovenská poľovnícka komora

A gyermekes családokat rendkívül gazdag programkínálat várta. A gyermekzónában a legkisebbek erdőpedagógiai foglalkozásokon, színházi előadásokon, fajátékokon és horgászszimulátoron szórakozhattak. A kísérőprogramok részeként két, a fiatalokkal végzett munkát segítő új kiadványt is ünnepélyesen bemutattak. Az egyik Milan Gardoň Erdei állatok találós kérdésekben című könyve, a másik pedig a Képregény Szent Hubertusról című kiadvány szlovák fordítása volt, amely Soňa Chovanová Supeková közreműködésével készült. Mindkét mű célja, hogy élvezetes és közérthető módon ismertesse meg a gyermekekkel és a fiatalokkal a természetet, a vadon élő állatokat, valamint Szent Hubertus legendáját.

Fotó: L. Nagy – Slovenská poľovnícka komora

A kastély parkjában található tónál a látogatók ismét kifoghatták, majd meg is süthették saját halukat. Az ínyenceket első alkalommal várta a Vadhús útja elnevezésű program, amelyen a vad darabolását és feldolgozását bemutató programokat, valamint különleges fogások kóstolóját is megtartották. A kínálatot a népszerű Taste of Fire show egészítette ki, amely a vadászkonyha korszerű megközelítését mutatta be.

A vasárnapi programot hagyományosan a Szent Hubertus tiszteletére bemutatott szentmise nyitotta meg, amelyet Rastislav Suchý főtisztelendő celebrált. Prédikációjában a vadászok védőszentjének mély lelki üzenetéről elmélkedett, kiemelve Szent Hubertus alázatát és Istenhez való közeledését.

Fotó: L. Nagy – Slovenská poľovnícka komora

Ezt a lelki ébredést az ószövetségi vadászok, Nimród és Ézsau alakjával állította szembe, akik gőgjükben, könyörtelenségükben és hatalomvágyukban a világot és a természetet kizárólag saját énjükön és személyes érdekeiken keresztül szemlélték. Szent Hubertus legendás története ismét arra emlékeztetett, hogy a vadászat nem a zsákmányról, hanem a teremtett világ iránti tiszteletről, az alázatról és az ember lelki oldaláról szól.

Fotó: L. Nagy

Forrás: M. Gočárová – Slovenská poľovnícka komora

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Mit árul el a gímszarvasbika hangja?

A gímszarvasbika hangjának jellegzetességeiről közölt cikket a Bakonyerdő Zrt.

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A szarvasbőgés nem egyszerűen az ősz jellegzetes erdei hangja: fontos kommunikációs eszköz. A bikák ezzel jelzik jelenlétüket és erejüket, figyelmeztetik vetélytársaikat, miközben a tehenek figyelmét is igyekeznek felkelteni.

A hang mélysége, ereje és gyakorisága utalhat a bika testméretére, fizikai állapotára, valamint arra is, mennyire intenzív a párzási időszak. A tapasztalt szakember a bőgés irányából és jellegéből az állat mozgására, viselkedésére és a környéken zajló eseményekre is következtethet.

🦌 Mit árulnak el a gímszarvasbika testi adottságai?

A tapasztalt szakember az állat testfelépítését, testtartását, mozgását, nyakának és mellkasának fejlettségét, kondícióját, valamint agancsának jellegzetességeit együtt vizsgálva következtethet a bika hozzávetőleges korosztályára, egészségi állapotára és erőnlétére. Egyetlen külső bélyeg azonban önmagában nem elegendő a pontos megítéléshez.

A megfigyelésekből az is láthatóvá válhat, hogy az állat milyen szerepet tölt be a szaporodási időszakban, képes-e háremet tartani, illetve vannak-e sérülései vagy betegségre utaló jelei.

Mindez azért fontos, mert a vadállomány szakszerű kezelése nem csupán az egyes egyedekről szól. A rendszeres megfigyelés segít megismerni az állomány kor- és ivari összetételét, kondícióját, egészségi helyzetét, valamint az élőhely eltartóképességéhez való viszonyát. Ezek az információk alapozzák meg a hosszú távú, felelős vadgazdálkodási döntéseket.

Az őszi erdő ilyenkor különleges történeteket mesél – csak meg kell tanulnunk figyelni a hangjaira

Forrás: Bakonyerdő Zrt.

Megbízható természetfotósokat keres Somogy vagy Zala megyében? Keresse bizalommal Mohl Edinát és Harkai Ernőt! (Kattintson a nevekre!)

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom