Vadászat
A nagy kan története
2007. II. 28. után, a vadászati üzemterv lejártával, különböző érdekek és ellenérdekek felszínre jutásával társaságunk sorsa megpecsételődött. Kettéválni kényszerültünk. A szakhatóság felfüggesztette a területen folyó összes vadászati tevékenységet, míg egyezségre sor nem kerül, ami jogerőre emelkedik.
Így teltek-múltak a hónapok vadászat és a szórók üzemeltetése nélkül. Az elvonási tünetek már kezdtek egyikünkön-másikunkon mutatkozni (egy vadásztársamnál ez olyan fokú volt elmondása szerint, hogy már a tengeri malacot is féltette tőle a család ). De a sors közbeszült jelenlegi elnökünk személyében, aki egy gyors körtelefonnal összeívott bennünket megbeszélésre. Őszinte örömmel jelentette, hogy május 23-ától lehet vadászati tevékenységet folytatni az új területünkön, amelynek igazán megörültünk.
Nyomban nekiláttunk a szórók létesítésének, ki-ki ideje és energiája szerint. Én magam is ekként cselekedtem. Fölraktam a motoromra egy zsák csöves kukoricát, és elindultam az általam kiszemelt helyre, ahol kiürítettem a zsákom. Kétnaponként néztem a szórót, egy hét múlva megdobbant a szívem valami a felét megette a kukoricának. Nem tudtam, hogy kire vagy kikre fogjam, eső nem lévén a száraz földön nyomot nem lehetett látni.
Elindultam a szórótól a lehetséges csapán, s a legnagyobb meglepetésemre és örömömre pár méterre találtam kukoricacsutkát és félig lerágott kukoricát. De az alkalmi étterem vendégének névjegyét nem találtam. Újra megterítettem a vendégnek, remélve, hogy ismét eljön vagy eljönnek lakomázni. Másnap újra ellenőriztem a szórót, volt-e vendég az éjszaka leple alatt? Bizony volt, de már a névjegyét is otthagyta az esti zápornak köszönhetően. Akkor úgy döntöttem, lesz ami lesz, én kiülök a lesre.
Este nyolc óra tájban már kinn voltam, vártam, távcsövezgettem a búzatáblákat, hátha látok valami érdekeset a lemenő nap fényénél. A lestől jobbra a nádasból alig hallható neszezéssel kiváltott egy bak, körbenézett, majd komótosan elindult a nádas szélén a szóró irányába. Szépen, lassan, de biztosan haladt a célja felé, majd gondolt egyet, és egyenesen a lesem felé vette az irányt.
Óvatosan a szememhez emeltem a távcsövemet és azon keresztül néztem, próbáltam megsaccolni, mekkora súlyú lehet a fejdísze. Már annyira közel jött, hogy a „messzelátó” inkább akadály volt, mint segítség. Nézegettük egymást, ő megunva a bámészkodást lassan továbbállt. Én vigyázva, hogy ne csapjak zajt, átültem a les másik lócájára, és tovább figyeltem a távolodó bakot, aki, mint aki jól végezte dolgát, egykedvűen távolodott.
A nap már a látóhatár alá bukott, gondoltam is, na innen még egy óra és lehet szedelőzködnöm. Szememhez emeltem a távcsövet, hogy újra körülnézzek, a búzában számolgattam a legelésző őzeket. A tőlem jobbra és kissé előre lévő táblában észrevettem három őzet, akik igen nyugtalanok voltak, sűrűn nézegettek a tábla jobb széle felé. Én is arra távcsöveztem, ahol valami nagy fekete haladt a búza közepén. Jobban megnézve nem hittem a szememnek. „Az én vendégem” gondoltam.
De hát akkor miért nem a szórót közelíti? Bizakodtam, hátha kerülővel jön. Tizenegy óráig vártam, de nem jött. Másnap reggel megnéztem a szórót, megint csak volt a vendég. Újra terítettem és újabb elhatározás: estére jövök! Eljött az este nyolc óra, szorgosan készülődtem. Bepakoltam minden, ami ilyenkor kell: lámpa, szuku, kötél, fényképezőgép, meleg holmi, kés, távcső, telefon. Az időjárás nem volt optimális, borongós, esős, egyszóval „nemszeretem” idő, de azért csak kimentem.
A kocsival a lestől jó messze álltam le, összepakoltam és elindultam a les felé. Ahogy a célegyenesbe érek, látom, hogy a lestől balra lévő nagy búzatábla túlsó végén gépek dolgoznak, ott minden bizodalmam elszállt, de ha már itt vagyok, csak felülök.
A lesen kivettem a hátizsákomból a szükséges dolgokat, betáraztam a Zastava 7×64-est és vártam. A gépek nemsokára elmentek. A nagy csendben a szívem dobogását is hallottam. Kis idő múltával feltűnt, hogy még a madarak is csendben vannak, őzet sem látni, úgyhogy a maradék kedvem is elment. “Biztosan túljár az eszemen” gondoltam.
Már kilenc is elmúlt, a nap közelítette a horizontot. Ezen mélázva megütötte fülem nagyobb távolságból a nád csörrenése, majd csönd, és megint csörrenés. Azt gondoltam, a tegnapi őz jön. Puskámat a kezembe véve minden érzékszervemmel figyeltem az egyre erősödő hangot. Csörtetés csend csörtetés.
Már erősen szürkült, amikor először megpillantottam, de lövéshez nem jutottam, mert a zöld nád takarta előlem. A hangot követve próbáltam kitalálni, hol jön majd ki a nádból. Amikor meghallottam, hogy a csatornába lévő vízbe belemegy, az villant át rajtam, hogy biztosan elmegy.
Aztán megláttam a nádas felőlem eső részében, s egy kicsit megörültem, már célba is vettem, de megint belépett a sűrűbe. Újra kételkedni kezdtem, hogy kijön a szóróra. De most már célozva követtem a hangot, és a következő pillanatban ott állt előttem teljes életnagyságban a nyiladék közepén, a céltávcső szálkeresztje ott táncolt a disznó fején.
Egy hirtelen ötletből kifolyólag mégis hátrább vittem a célkeresztet és megérintve az elsütőbillentyűt útjára eresztettem a fekete angyalt. Lövésemre a disznó elugrott.
„Elhibáztam” – gondoltam. De fülelőztem, és hallottam, hogy töri a nádat futtában, majd csend. „Biztosan ráállt a váltóra, azért nem hallani, hogy távolodik” – gondoltam. De az nem lehet, hogy ilyen távolságból hibázok! Na mindegy, új lőszer a csőbe, puska, lámpa a kézbe, irány a rálövés helye. Ha találok vért, vágott szőrt, irány haza vadőrért, kutyáért.
A rálövés helyén semmi ilyesmit nem találtam, körbelámpáztam, amelynek fényében megláttam a disznót, nekem keresztben! Lámpázom, de meg se moccan. Célzásra emelem puskámat, de nem látok semmit. Ekkor a lámpámat a két térdem közé fogom, irányítok a puskámmal, célzok, lövök, a disznó a másvilágba visítja magát. Közelebb megyek, ő már a utolsókat rúgja.
Ekkor látom, mekkora nagy darab, az oldalán fekve is hatalmas. A lámpa fényénél nézegetem, a zsákmányom szájából egy hatalmas penge villan ki. rácsodálkozom, de közben fohászkodom Hubertuszhoz, hogy a másik penge is ép legyen. Gyorsan átfordítom és mosolyra húzódik az ajkam, a fohász meghallgattatott.
Ekkor ocsúdok föl, keresem a lövések helyét. Mind a két lövés a testben van, majd zsigereléskor megnézzük, hogy az elsőre miért tudott megtenni vagy harminc métert.
Kapom a telefonom, hívok segítséget és persze dicsekszem is. Ránézek az órámra, 21,32-t mutat. Amíg a többiek ideérnek, van időm pár kép elkészítésére. Vadászmesterünk és egy hivatásos vadász személyében megjött a segítség, vadőrünk álmában sem gondolta, hogy ekkora disznót lőttem.
Azt szerettem volna, ha a zsigerelést csak mérlegelés után végezzük el. Rövid győzködés és súlybecslés után (200-220 kg), helyben zsigereltünk, így is nehezen raktuk fel a kocsi platójára. A kifőzött agyarak hossza egyenként 25,6 cm, a kis agyarak kerülete 7,4, szépségpont 5, a nagy agyarak vastagsága 28, amely paraméterek alapján aranyérmet érdemelt a trófea.
Vadászat
CACT hajtás természetes vadászaton munkavizsga Kardosfán
A Magyar Tacskótenyésztők Egyesülete munkavizsgát rendezett Kardosfán.
A Magyar Tacskótenyésztők Egyesülete 2025. január 11-én CACT hajtás természetes vadászaton munkavizsgát rendezett Kardosfán. A téli táj, a zselici dombok, a kiváló adottságú vadászterület optimális lehetőséget biztosított a vizsga lebonyolításához.
Fotó: Magyar Tacskótenyésztők Egyesülete
Ábra: Facebook
A területet a Sefag Zrt. biztosította, az egyesület az országban harmadik alkalommal rendezett ilyen típusú munkavizsgát, melyhez az idén vadász terrierek is csatlakozhattak.
A vizsgára 12 kutya regisztrált, végül 8 vett részt , 3 szálkás szőrű tacskó és 5 jagd terrier.
A kutyák két hajtásban dolgoztak, fegyelmezett és hatékony munkát végeztek. A nap végén a terítéken 28 vaddisznó, 7 gímszarvas és 1 dámvad feküdt.
A bírálatokat Körmendi Tamás, Schilli Péter, Nicsovics György és Hermánné Bedics Rita vezető bíró végezték.
A bírók a hajtóvonalban haladva követhették nyomon a kutyák munkáját, értékelték a a keresési módot, orrhasználatot, a kitartást, a bátorságot és a hangadást.
5 kutya CACT címet kapott, 2 kutya II. díjban végzett.
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Forrás: Magyar Tacskótenyésztők Egyesülete
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
𝐄́𝐯𝐚𝐝𝐳𝐚́𝐫𝐨́ 𝐯𝐚𝐝𝐚́𝐬𝐳𝐚𝐭 𝐁𝐞́𝐤𝐞́𝐬𝐜𝐬𝐚𝐛𝐚́𝐧 – 𝐄𝐠𝐲 𝐟𝐞𝐥𝐞𝐣𝐭𝐡𝐞𝐭𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐡𝐞́𝐭𝐯𝐞́𝐠𝐞!
A békéscsabai évadzáró vadászat ismét nagy sikert aratott.
Kedves Solymásztársak!
Hát, mit is mondhatnánk – ez a szezonzárás is olyan volt, ahogy szeretjük: emlékezetes, jókedvű és tele élményekkel! A békéscsabai évadzáró vadászat ismét nagy sikert aratott. Olyan sokan gyűltünk össze, hogy szálláshely szűkében már szinte „művészet” volt mindenkinek helyet találni. Bár nem fértünk el egy szálláson, ez sem szegte kedvünket. A vacsorák és esti beszélgetések mindannyiunkat egy helyre tereltek, igazi közösségi események voltak – a jókedv és a rengeteg sztori felejthetetlenné tették az együttlétet.
Fotó: Magyar Solymász Egyesület
Az időjárás hideg volt, de nem annyira, hogy a föld átfagyott volna – így nagyon kemény terepen vadásztunk, a sár miatt igazi kihívássá vált a vadászat: csúszós ösvények, bokáig süppedő talaj… Azt hiszem, mindannyian éreztük a nap végére a lábunkban ezt az igénybevételt! Bár a sarat dagasztva vadászni nem a legkényelmesebb, ám ez sem tántorított el senkit. Fárasztó volt, de a fáradtságunkat feledtették a gyönyörű pedzések és a sikeres zsákmányok. Az ilyen látványokért éri meg minden lépés a terepen!
Ki ne emlékezne például arra a felemelő pillanatra, amikor Molnár Matyi vándorsólyma tökéletes időzítéssel, könnyed mozdulattal kapta el a nyulat? A hétvége egyik csúcspontja volt az a látvány, ahogy a sólyom elegánsan, gyorsan és precízen végrehajtotta a támadást – a jelenlévők egyként csodálták ezt a lenyűgöző teljesítményt. Ezek azok a pillanatok, amelyek miatt érdemes solymásznak lenni! Ezek azok a pillanatok, amik örökre beleégnek a solymász emlékezetébe!
De nem csak a sólymok kápráztattak el minket, a héjások is bravúrosan teljesítettek. Az egyik nap különösen emlékezetes volt, amikor két harris – Joó Péter és Csipán Kristóf madarai – párban dolgozva fogott nyulat. Szinte tökéletes összhangban dolgoztak a gazdáikkal, igazi mestermunka volt. Ezek a látványos fogások és összehangolt munka mindannyiunk számára hatalmas élményt jelentettek. Olyan pillanatok ezek, amikor az ember csak áll, nézi, és azt mondja: „Ezért csináljuk!”
A hétvége persze nem csak a vadászatról szólt, felvetődött néhány szervezési kérdés, amiket érdemes lesz tavasszal a közgyűlésen megvitatnunk. Sokszor küzdöttünk a nagy létszám okozta kihívásokkal, amiket végül mindig sikerült megoldani. De épp ezért merült fel egy fontos téma: hogyan osszuk be a csapatokat? A sólymosok egyre nagyobb létszáma miatt valószínűleg két külön csoportot kell majd kialakítanunk, és a héjásoknál is hasznos lenne külön kezelni a fácánra és nyúlra vadászókat. Ezek mellett szó esett a solymászkutyák fegyelmezéséről, a vadászatok szervezéséről és számos más technikai kérdésről is – úgyhogy unatkozni biztosan nem fogunk a közgyűlésen! Látszik, hogy van mit megvitatni, de ezek mind az egyesületünk fejlődését szolgálják.
Köszönjük mindenkinek, aki részese volt ennek a fantasztikus hétvégének, Egyed István solymásztársunknak és Karasz Vilmosnak, aki a vadásztársaság részéről kísérőként segítette a munkánkat. Külön köszönet illeti Molnár Mátyás fősolymászunkat, aki az egész szezon során fáradhatatlanul dolgozott azért, hogy minden vadászat jól szervezett és emlékezetes legyen. Valamint köszönjük mindazoknak a háttérben dolgozó szervezőknek és segítőknek, akik neve nélkül is tudjuk, hogy szívvel-lélekkel tették a dolgukat, hogy mi élvezhessük a vadászatok minden pillanatát.
A közös élmények, a sólymok, héják sikerei és a jó társaság mindannyiunkat gazdagabbá tett. Addig is, amíg újra találkozunk, szárnyaljanak a madaraink, őrizzük meg ezt az összetartó közösségi szellemet és maradjatok mindig ilyen lelkesek! Sok sikert és örömöt a tenyésztési időszakhoz, legyen minden madár egészséges és eredményes!
Forrás: Magyar Solymász Egyesület
Farkas volt, van, és reméljük, lesz is a Kárpát-medencében. Mindig. Volt, amikor több, volt, amikor kevesebb, de azt nyugodtan mondhatjuk, hogy állandóan jelen van térségünkben, annak ellenére, hogy eleink vért izzadva, mindent elkövettek, hogy ne legyen. Természetesen voltak időszakok, amikor olyan kevés volt belőlük, hogy nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk, hogy sikerrel jártak, de egy-egy kóbor példány azért mindig előfordult a peremterületek erdeiben. Ezeket, ha egyáltalán észrevették, addig hajtották, amíg sikerült vagy agyonlőni, vagy kihajtani a határon túlra.
A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
Pedig farkas volt szépen a valamikori Magyarország területén. A XIX. század végén, mondjuk Baranyában, a világhírű Bélyei birtok területén, azaz a Kopácsi-rétben, a csülkös vad védelme érdekében még mérgezték is, amiről részletesen beszámolt a Vadász-Lap 1892-es évfolyama. A jelentést Klobusicki Kálmán írta, aki akkor az uradalom fővadásza volt. Egy másik példa a farkas jelenlétére egy családi történet. Nagyanyám, aki 1888-ban született, mesélte, hogy úgy 15 éves korában olyan kemény tél volt, hogy a Duna befagyott, és a farkasok leereszkedtek a Papuk-hegységből, átjöttek a jégen Bácskába, és egészen Topolyáig jutottak, ami körülbelül 60 kilométerre van a Dunától. Itt aztán bevették magukat a Bácsér nádasaiba, és komoly károkat okoztak a tanyavilágban. Az akkori úri vadászok és a helyi társaság tagsága nagy hajtóvadászatot szervezett az ordasok „megbüntetésére”, azonban azoknak sikerült kitörniük és visszaszökniük a Duna bal partjára, azaz meglógtak.
Egészen más a helyzet a Duna–Száva vonalától délre, illetve a dél-bánáti, delibláti homokpuszta erdeiben. Ott állandó, stabil, sőt az utóbbi években növekvő állománnyal számolhatunk, ami meglátszik elsősorban az őzállományon és a jószágtartó gazdákat ért károkon. Ugyanis télen, és ott a hegyvidéken, még igencsak havasak a telek, a vad lehúzódik a települések környékére, ahol könnyebben jut táplálékhoz. Őket követik a ragadozók, és mivel sokkal könnyebb elkapniuk a háziállatokat, mint a vadat, mindent megtesznek, hogy bejussanak egy-egy juhhodályba vagy istállóba, ahol aztán hihetetlen vérengzést visznek végbe. Ilyenkor beindul náluk a gyilkolási kényszer és addig ölnek, amíg egy birka is mozog az ólban.
A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
Most sokan azzal a kérdéssel állnak elő, hogy hol vannak a pásztorkutyák. Az ottani emberek tapasztalata szerint egy 5-6 farkasból álló falkával szemben, ami nem ritka, 2-3 kutya tehetetlen. Valójában azokat eszik meg elsőnek. Ugyanis előszeretettel „vadásznak” az ember legjobb barátjára, méghozzá olyan módon, hogy az meg se nyikkan, és már viszik is. A Sár-hegységben (ma Koszovó) az emberek jószágtartásból élnek. Ott tenyésztették ki a híres Sárhegyi pásztorkutyákat. Van gazda, aki több ilyen komondor nagyságú ebet is tart. Az ottani csobánok szerint a farkasok egy tüzelő szukát „küldenek” a falu alá. Az elcsalja a kutyákat az erdő széléig, ahol az éhes falka várja a vacsorát. Egyes tapasztalt és szavahihető vadászok elmondása szerint, még a hajtásban résztvevő kopók közül is rendszeresen kiveszik a vámot. Nem zavarják őket a lövések, az emberek jelenléte, elkapják a kutyát, és a gazdi örülhet, ha a nyomkövetős nyakörvét megtalálja.
A Balkánon vadásszák a farkast, Berni Egyezmény ide vagy oda. Vannak egyesületek, amelyek nagy üzletet csinálnak a farkashajtásokból. Rengeteg vadászt csődítenek össze, van, ahol több mint ezer puskás jelenik meg, de ezek a tömeges megnyilvánulások többnyire eredménytelenek. Ahogy verebet nem lehet nagy dobbal fogni, úgy farkast sem lehet lakodalmas menettel vadászni. Itt elsősorban az eszem-iszom, dínom-dánomon van a hangsúly és nem a vadászaton, no, meg a részvételi díj begombolásán, ami nem kis összeg!
Ha valaki szeretne farkast lőni, az keressen kapcsolatot a helyi társaságoknál, amelyek dögteret tartanak fenn, zárt, fűtött magaslesekkel rendelkeznek, és van idejük akár egy hétig is kinn éjszakázni a behavazott erdőn. Az olyan vadász látni fog farkast és lőhet is, ha minden a tervek szerint alakul. Ez biztosan valamivel drágább, mint a lenyúlós nagy hajtások, de eredményesebb is.
A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay
Akármit is mondanak a magukat állatjogi képviselőnek tituláló szervezetek, a farkast vadászni kell. Nem könnyű, rengeteg időt, jó erőnlétet és elszántságot igénylő munka. De megéri. Természetesen az, hogy vadásznak farkasra, ma már nem azt jelenti, hogy azért teszik ezt, mert ki akarják irtani – nem, erről szó sincs. A farkast azért kell vadászni, mert ellenkező esetben úgy járunk vele, mint a sakállal. A fejünkre nő, és akkor már késő. Manapság a fenntartható környezetvédelem elképzelhetetlen a vadászat nélkül! Ha bekövetkezik a farkasállomány túlszaporodása, elkerülhetetlen, hogy a legnagyobb károkat elszenvedő gazdák a saját kezükbe vegyék a gond orvoslását, és abból senkinek sem lesz haszna. Erre is lehetne számtalan példát felhozni. Okuljunk belőlük!
Írta: Hadzsy János
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Visszanéző (2024): Kígyászölyvet figyeltek meg Apajon
A mezőgazdaság és az élelmiszeripar hitelállománya is csökkent
Ragadós száj- és körömfájás jelent meg Németországban
CACT hajtás természetes vadászaton munkavizsga Kardosfán
𝐄́𝐯𝐚𝐝𝐳𝐚́𝐫𝐨́ 𝐯𝐚𝐝𝐚́𝐬𝐳𝐚𝐭 𝐁𝐞́𝐤𝐞́𝐬𝐜𝐬𝐚𝐛𝐚́𝐧 – 𝐄𝐠𝐲 𝐟𝐞𝐥𝐞𝐣𝐭𝐡𝐞𝐭𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐡𝐞́𝐭𝐯𝐞́𝐠𝐞!
Kint a bárány, bent a farkas!
Menyhalhelyzet a Rába körmendi szakaszán: Siralmas!
Sebzett medve ólálkodik Székelyudvarhely környékén
Módosult a növényvédelemben felhasználható hatóanyagok engedélye
Kútba esett hiúzon segítettek a hegyimentők
Adventi vadászat Biharnagybajomban és a hírhedt bajomi avatás – GALÉRIÁVAL
VADÁSZATI LEHETŐSÉG: Terelés január 5-én az Ormánságban
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
Számadás: az óesztendő utolsó vadászata a Kakat-mentén – GALÉRIÁVAL
Az első Szt. Hubertus vadász és vizslája verseny – Dr. Polgár Kálmán emlékére
Beszámoló a 2024. november 22–24. között Nagyszénáson rendezett vadászatról és Field-Trial Solymászversenyről
Vadászjegy érvényesítés 2025/26
Életem első aranysakálja
Életem első dámszarvasbikája
You must be logged in to post a comment Login