Vadászat
Szenteste
Ünnep van ma szerte a keresztények lakta földeken – hacsak nem ortodox valaki – és ilyenkor otthon az ember helye, a fenyőillatú szobában, a családja mellett!
Megettük már a böjtös ételnek számító halászlét, ami szerintem a legpompásabb fogások egyike, tehát egyáltalán nem az önmegtartóztatást jelképezi, mégis épp szentestére való de ebbe most ne bonyolódjunk bele. Aztán a fa alatt kibontottuk az ajándékokat, örültünk nekik, de az éjféli miséig még órák vannak.
Sorra lapozom hát a fa alatt lelt könyveket ezek persze nem jelentenek meglepetést, mert magamnak veszem őket. Könyvtáram állományát más nem ismeri, s valamikor, immár évtizedes messzeségben, volt olyan is, hogy ugyanabból a kötetből három példány került hirtelen .
Mindenesetre elmélkedésre alkalmas az idő, gondolataim pedig könyvvel a kezemben hol is járhatnának máshol, mint az erdőn?
Pár napja esett egy kis hó, de nem elegendő arra, hogy fehér leplet vonjon a tájra ez így igaz. Azt azonban már csak a lelki szemeimmel látom, hogy a fasor szélén hagyott körbálák felé egy róka oson! Egerészne, mert a szénában biztonságos rejtekhelyet lelt a cincogók népe, a kőhajításnyira eső szórón pedig mindig akad ennivaló is. Csakhogy oda el is kell ám jutni, az útszakasz pedig a fokozottan veszélyes kategóriába tartozik rágcsáló szempontból…
A róka felpillant a nyárfasor koronájába egy macskabagoly repül ott puhán, nesztelenül. Ő is egérpecsenyére számítva vadászik erre. A koma a következő pillanatban az erdő felé kapja fejét ágroppanást hallott messziről, talán már a disznók közelednek? Előbb azonban a fasor túloldaláról két őz érkezik: egy suta a gidájával. Lépteik alatt zörren az avar, megcsikordul a fagyott hó. Rámennek a szóróra, ropogtatják a kukoricát amikor azonban negyedóra múlva a vaddisznók az erdőszéli bokrok közé érnek, majd egy kis figyelés után megindulnak feléjük, elugranak.
A róka az erdő felé sompolyog tovább, s út közben sikerül elcsípnie egy óvatlan pockot! Egy ugrás, egy fogcsattanás, két gyors rágás, végezetül egy nagy nyelés és a pocok vacsorává átlényegülve érkezik a róka gyomrába. A süldők ekkor már a szórón keresgélnek, egy-egy türelmetlen röffenés is hallatszik felőlük. Nemsokára nagyra nőtt koca kocog nyomukban a kukoricára az anyjuk türelmesen kivárta, hogy biztonságosnak ígérkezik-e az esti lakoma.
Aztán a disznók egyszerre kapják fel a fejüket, amikor nem is olyan messze egy feketerigó gyorsan elhaló vészkiáltása veri fel a csendet vagy a róka akasztotta le a madarat a boróka egyik alacsony ágáról, vagy a nyest mászott fel utána .
Láttam, hallottam én már mindezt téli vaddisznó- és rókaleseken persze mindent máskor és hosszú idő alatt. De hát karácsony áldott éjszakáján miért történne másképpen bármi is a természetben? Szenteste van, a kis Jézust váró, örömteli ünnep, de erdőn-mezőn más az élet. A vadászok vadásznak, a reménybeli zsákmány menekül, ha tud, a konda is, az őzek is pedig éppúgy megérkeznek a szóróra, mint máskor. Csakhogy karácsonykor hagyjunk békét a vadnak! Maradjunk otthon, a fenyőillatú szobában, a család mellett, hiszen mindig, mindennek megvan a maga helye és ideje. A természetben is, az ember életében is .

Behavazott erdei fenyők
Vadászat
KITEKINTŐ: Németország – Két farkast gázoltak Berlin mellett
Egy 47 éves nő, Berlin felé tartva, közvetlenül a városhatár előtt két farkast gázolt el, amelyek elpusztultak a balesetben.
Egy 47 éves nő, Berlin felé tartva, közvetlenül a városhatár előtt két farkast gázolt el, amelyek elpusztultak a balesetben. A vadbaleset nem sokkal reggel 9 óra után történt a B5-ös szövetségi úton, Dallgow-Döberitz és Berlin–Staaken között. Az első megállapítások szerint az állatok egyenes útszakaszon, váratlanul futottak az úttestre.

Farkasokat gázoltak Berlin alatt. Forrás: B.Z.
A Škoda személygépkocsi vezetője már nem tudott megállni, és mindkét fiatal állatot elütötte. A rendőrség szóvivője elmondta: „A vészfékezés ellenére a járművezető nem tudta elkerülni az ütközést.”
A balesetet szenvedett járművet el kellett szállítani, a sofőr nem sérült meg. A mögöttes jármű vezetője hirtelen fékezésre kényszerült, majd nekiütközött az előtte haladó autónak. A 47 éves nő, valamint a baleset további érintettjei sérülés nélkül megúszták az ütközést.

Farkasokat gázoltak Berlin alatt. Forrás: B.Z.
A farkasok a helyszínen elpusztultak
A két állat a baleset következtében a helyszínen elpusztult. A Brandenburgi Rendőrség értesítette a Berlini Állat- és Vadvilágkutató Intézetet, ahová beszállították a tetemeket. Jelejelenleg azt vizsgálják, honnan származtak az állatok.

Farkasokat gázoltak Berlin alatt. Forrás: B.Z.
Berlin vadállományért felelős Derk Ehlert a B.Z. c. lap megkeresésére elmondta: nem számít szokatlannak, hogy fiatal farkasok együtt mozognak. Az egyéves példányok a szülők és fiatalabb testvéreik territóriumában szereznek tapasztalatot egészen ivaréretté válásukig.
A rendőrség tájékoztatása szerint az úttest megtisztítása és a helyszínelés idejére a B5-ös utat Berlin irányába mintegy fél órára lezárták. A menetképtelenné vált járművet elszállították, a keletkezett anyagi kárt a rendőrség körülbelül 10 000 euróra becsülte.
Írta:
Katharina Metag
vezető szerkesztő
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Fácánra vadászó rókát kaptak lencsevégre
Még a gyakorló vadászok számára is ritka pillanatot örökített meg Körmendy Teréz, amikor egy, a fácánokra leső rókát vett észre lese körül. A róka lopakodása sikerrel zárult és ezt sikerült megörökíteni a természetfotósnak. Január elsején Kőhídi Lászlótól kaptunk egy hasonló képet, amelyet Mór környékén készített, most folytatjuk a róka-fácán sorozatunkat.

Körmendy Zizi lese előtt kapott el egy fácánt egy vörös róka. Fotó: Körmendy Zizi / Agro Jager
“A Pilis hegység rejtekében, az erdei madár lesben hosszú órákat várakozva, az etetőre járó erdőlakókat szoktam fényképezni. A vörös róka nagyon ritkán, de azért felbukkant időnként a környéken- inkább csak átlopakodott eddig a rét szélén, a nagy fű takarásában, ügyet se vetve az ott kapirgáló fácánokra. Megjelenése mindig izgalommal töltött el – bárcsak lencsevégre tudnám kapni őkelmét.

Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálja
Tartalmak már 1999-től
Ezen a téli hideg, havas napon, amikor a fotó készült, minden másként történt. A róka megjelent a bokrok között, láttam, hogy másként viselkedik, egyre közelebb oson, meglapul a magas fűben, és hosszú percekig mozdulatlanul figyelte a madarakat. Az egyik fácánkakas beteg, legyengült példány lehetett, nem volt olyan éber, mint a többiek. Ezt az állapotot megérezte a ravaszdi, és egy pillanat alatt rávetette magát a madárra, elkapta a nyakát és elvonszolta a bokrok közé. A róka végre jól lakhatott, a kakasnak nem volt szerencséje.
A természet – egyszerre ad és elvesz” – zárta beszámolóját Körmendy Teréz.
Írta és fényképezte:
Körmendy Teréz
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Új akcióterv a vaddisznóállomány szabályozásáról
Magyarország az Európai Bizottság rendelete alapján új, 2026–2031 közötti időszakra vonatkozó ASP Akciótervet dolgozott ki.
A sertéstartás biztonsága, valamint a vaddisznópopuláció és a környezet védelme érdekében kiemelt fontosságú az afrikai sertéspestis (ASP) járvány megelőzése, ellenőrzése és felszámolása. Magyarország az Európai Bizottság rendelete alapján új, 2026–2031 közötti időszakra vonatkozó ASP Akciótervet dolgozott ki.

Az új terv részletesen szabályozza a vaddisznóállomány kezelését, a fenntartható állománysűrűség biztosítását, a vadászatra jogosultak felelősségét, valamint az ASP terjedésének megelőzésére és felszámolására irányuló szakmai intézkedéseket.
Hazánk és az Európai Unió (EU) számára fontos az ASP megelőzése, ellenőrzése és felszámolása, mivel egyaránt súlyos kockázatot jelent a sertéstenyésztésre, a vaddisznó populációra és a környezetre. A téma kiemelt jelentőségét mutatja, hogy uniós előírás szerint minden tagállamnak nemzeti akciótervvel kell rendelkeznie a vaddisznóállomány szabályozására. Magyarország új ASP Akcióterve elkészült, az országos főállatorvos pedig a következő öt évre 2026. január 5-én elfogadta.
Az új ASP Akcióterv 2026. január 5-től 2031. február 28-ig terjedő időszakra és az ország teljes területére vonatkozik. A dokumentum, többek között összeveti az aktuális tudományos eredményeket az Európai Bizottság iránymutatásaival. Kiemelten foglalkozik a diagnosztikai kilövés, a vadászat, a befogás, a takarmányozás, valamint a kerítéssel történő védekezés témakörével. Új fejezetet szentel az ASP Tanácsadói Hálózat működésének és feladatainak, valamint részletezi a vadászati és diagnosztikai tevékenységek lehetséges negatív hatásait a védett fajokra és területekre, továbbá az ASP terjedésének megelőzésére és felszámolására irányuló intézkedéseket a védett területeken.
A szabad területi vaddisznóállomány esetében továbbra is a cél a legfeljebb 0,5 vaddisznó/km² állománysűrűség elérése és fenntartása. Azoknak a vadászatra jogosultaknak, akik 2025. február 28-ig elérték és 2026. február 28-ig meg is tartják ezt a szintet, hosszú távú cselekvési tervet kell készíteniük arra vonatkozóan, hogy milyen intézkedésekkel tartják fent ezt az állománysűrűséget. Akik nem érték el a célértéket, vagy 2026. február 28-án ismét meghaladják azt, legkésőbb 2027. február 28-ig kötelesek elérni a kívánt állománysűrűséget, és ennek megfelelő intézkedési tervet kidolgozni. Az új Akcióterv szerint a tervek elbírálása a vármegyei főállatorvos feladata, míg a Tanácsadó Hálózat az Országos Járványvédelmi Központ iránymutatásával kidolgozza azon vadászatra jogosultakkal kapcsolatos intézkedések elveit, amelyek területén nem sikerül elérni 2027. február 28-ig a kívánt állománysűrűséget. Az intézkedések tartalmazni fogják a vadászatra jogosultak felelősségre vonásának, valamint a vaddisznóállomány gyérítésére vonatkozó külső segítség igénybevételének szabályait.
Az ASP akcióterv elérhető a Nébih portálon: https://portal.nebih.gov.hu/documents/10182/902001/Nemzeti+Akcioterv+a+vaddisznoallomany+szabalyozasarol+2.0.pdf
Forrás: NÉBIH


You must be logged in to post a comment Login