Keressen minket

Vadászat

SZVIT

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

Áprilisi szél nógatta ébredésre a délnyugati oldal tölgycsemetéit. Hamarosan zsongott a völgy az ifjú fácskák bőbeszédű csevegésétől. Egyik a másikát igyekezett túlharsogni, hogy elmesélhesse miről álmodott a télen.

A fiatalos közepén magányosan álló öreg tölgy álmosan nyújtózkodott. Nem sokat hederített a heveskedő tavaszi szélifjoncok kötekedésére. Amikor Tavasz kisasszony elszabadult szél csibészei összefogva mentek az Öregnek, hogy megcibálják rügyes ágait, akkor is csak annyit nyögött – No!

Délre járt az idő. A szélcsikók viszont cseppet sem vesztették kedvük a kergetőzésben és a déli harangszó hangjaival viháncolva labdáztak.

Szvit egy kicsit felébredve bóbiskolásából óvatosan körülnézett, majd nyújtóztatta elgémberedett lábait, közben négy avarszínű tojását is megigazgatta. Zavarta ez a sok fecsegő tölgyifjonc. Az Öreget, azonban régről ismerte, jó barátok voltak. Tudta, hogy ilyenkor még nem szabad beszéddel zavarni – éppen csak felriadt. Visszahelyezkedett hát tojásaira és néhány perc múlva ismét bóbiskolt.

Az elmúlt márciusról álmodott. Földillatú tavaszban hevesen dobogó szívvel figyelte a kegyeiért viaskodó kakasok küzdelmét. Krónak szurkolt titkon. Kró hetyke szalonkakakas volt. Bravúros röpte, villám cikázásai az erdő sűrűjében és mély korrogó hangja sok szalonkahölgy figyelmét felkeltette. Hívogatták is szorgalmasan rövid pszikkel és pszükkel, esetleg sokat sejtető szippekkel alkonyi, avagy hajnali randevúkra.

Szvitnek ez már nem az első márciusa volt, amit megélt. Szélvédett, fiatal cseresben pihent meg észak felé való vándorútján.

Amikor először erre repült még ifjú szalonkaleány volt, s a fiatal cseres helyén sűrű szederrel benőtt tarvágás volt. Az Öreghez nem lehetett akkor szólni. Gyászolt. Gyászolta testvéreit, kiket az ember az előző télen kidöntött. Bátyja, öccse, szomszédai, barátai, mind odavesztek. Kevesen maradtak csak, ahogy az ember mondta „hagyásfáknak”. Ezért minden haragjával nekifeszült a haragos ősz szélkorbácsának és a képébe ordította, hogy: –– Neeeeeeeem! Nem adom!!! A leveleiiiiiiiimet nem adoooom! Mindent el akartok venni Tél bátyáddal? Családomat?! Barátaim?! Leveleim?! Velem birkózz meg, ha tudsz!

A pökhendi ősz pipájából dérfüstöt fújt egy hajnalon a képébe és halálos nyugodtsággal válaszolt: – Hogy venném a leveleid taknyos?! Nem az én dolgom. Önként fogod adni szerelmes révülettel unokahúgomnak, Tavasznak. Én csak a leggyengébbeket viszem el az állatok közül és faadósaimtól szedem be a vámot. Nézd a nyarat, a kőrist! Egyik sem panaszkodik. Ragyogtak, gyarapodtak, nőttek és most kifizetik ezt levélben.

Tél bátyám nevében nem nyilatkozom, de ami a Testvéreid illeti ficsúr, azért ne ránk haragudj. Nem az első Öreg vagy – mert mától ez a neved – és nem is az utolsó, akit ismerünk. Ez az Élet rendje. Mind lefekszetek egyszer. Amióta az ember elhitte, hogy ő az Úr, azóta hasznára fordít Titeket és esetleg hamarabb dőltök a mérges vasfogak őrlésében, mint önszántatokból tennétek, de ezen nem változtathatunk. Egy ideig ez így lesz. Egy ideig…”

Azzal hatalmas dérfelhőt fújt a hallgatódzó völgy arcába és tovalépdelt. Akkor az Öreg magába fordult és következő májusig meg sem szólalt.

Szvit helyezkedett egy kicsit avarfészkén, majd tovább álmodott. Napközben susogták a kökények, hogy Krót meglepte az erdőben Karom, a héja, de úgy hagyta faképnél sebes röptével, mint villámléptű Kalán a suhanc Vukot. A márciusi alkony langyos esőt hozott Szvit álmában és több szalonkavitéz dorombolta udvarlását a korai Estébe.

Egyszer csak felhangzott az a gyönyörű „króóóókróóó….kóóórrrkróóó”. Kró nem egyedül közeledett. Koró egy másik szalonkalovag hajkurászta féltékeny szárnyalással. A csetepaté még a völgy aljában kezdődött percekkel ezelőtt. Ott akadt össze a két vitéz a forrás felett és meglátván a vetélytársat, rögvest egymásnak estek hosszú csőrükkel. „Állj ki velem te piperkőc Kró! Állj ki velem, vagy pusztulj innen!”

Harcuk a levegőben is folytatódott és a levegőben már szinte nem is röpültek, hanem viaskodva bukfenceztek. Kergetve egymást körbe az erdőn. Koró már-már újra Kró nyomába ért – az előbb ugyanis jókora pofont kapott Kró szárnyától –, amikor villám csapott ki egy tisztásról és Koró lemarad. A szemerkélő esőben furcsán nagyot puffant valami, nem sokkal azután, hogy Koró röpte megbicsaklott és már csak szállingózó pihék jelezték, hogy itt repült Koró vitéz.

Erre már csak homályosan emlékezett Szvit, mert ekkor már ott ült előtte az alkonyi avarban Kró.
–– Eljöttél hát? ––– suttogta Szvit és mélybarna szeme elárulta érzelmeit.
––– Az Erdő királynőjének ki tud ellenállni? –– válaszolt Kró olyan kedvesen,
hogy abba a legvénebb szalonkamatróna is belepirult volna, már amennyiben az elpirulás a szalonkáknak is sajátjuk lett volna.

Ekkor azonban enyhe szél kerekedett és a frissen ébredt Est diszkrét homálytakarót terített kettejükre.

Szvit felébredt, mert a szél zúgásában olyan hangot hallott, ami egy csapásra kitörölt minden álmot szeméből. Zörgött az avar. No, nem úgy, mint amikor Sörte a vaddisznó és kondája jár az erdőn, vagy amikor Szúrós a sün kotorász a bokrok alatt. A száraz levelek meg-megzörrentek, elhallgattak, majd csak suttogtak. Ifjú Vuk közeledett néha megállva és a levegőt szimatolva. Szvit egy percig sem tétovázhatott. A süldő róka elé szaladt és szárnyát lógatva nagyot nyögött – Jaj!

–– Nicsak Szvit! A te illatod éreztem. Ezek a pletykás szelek fecsegték, hogy itt kushadsz az oldalban, mintha beteg lennél. Gondoltam meglátogatlak. – nyájaskodott Vuk, de közben egy pillanatra sem tévesztette szem elől az előtte bénán szaladgáló szalonkát és óvatosan támadáshoz készülődött.

––– Jaj! A szárnyam…a bal szárnyam! Jaj! ––– bukdácsolt Szvit magát sérültnek tettetve.
––– Meggyógyítom! Mutasd! ––– így Vuk, de ekkor már sebesen szaladt Szvit után, aki rövid röptékkel menekült vigyázva, hogy a róka el ne érje, de fészkétől minél távolabb kerüljenek. Vuk teljesen megvadult és csak rohant az előtte fel – felugró finom falat után. Ám mikor úgy érezte, hogy elkapja Szvitet, akkor a szalonka felrepült és Vuk fogai hangos csattanással zárták össze – a levegőt.

Gyorsan sötétedett. A szemerkélő eső alábbhagyott és az első csillagok is kikandikáltak már az oszló felhők közül. Gábor már percek óta bújta a sűrűt. „Itt kell lennie valahol” – gondolta. Eszébe jutott kutyája, az öreg Sneff. „Ha itt lenne! Eb a vadász, kutya nélkül!”. Sneff már ötödik éve nem kísérte gazdáját varázslatos márciusi vadászatokra. Előre ment, hogy kedves gazdáját már felderített vadászmezőkkel várja, mikor az majdan csatlakozik hozzá.

Ekkor a lámpafényében tollpihék villantak és ott, ott mellettük, ott feküdt az áldott, a szent, az első szalonka a szezonban. – Megvan! – szólt félhangosan Gábor és letérdelt zsákmánya mellé. Ki tudja hányadik szalonkája életében és mégis ugyanazzal a hatalmas belső remegéssel rogyott le mellé, mint ötvenöt évvel ezelőtt az Első mellé. Elérzékenyült egy pillanatra, de gyorsan úrrá lett a szeme sarkába gyűlő könnycseppen és cserlevelet tépett kalapjába – ravatalnak.

Az autók körül kis kompánia gyűlt az Orion hanyatt eső nyilasának lábainál.
––– Ki lőtt? Te lőttél Géza?
––– Nem én voltam sajnos. Az öreg Vargánya felől jött. Hallottál madarat?
––– Egy korrogó cviket láttam, de messze voltak. Aztán meglepett egy pisszegő egyes madár, de mire felemeltem a puskát, már a fák között volt. Nálad?
––– Azt a korrogó cviket láttam, ami Gábor bátyám felé ment. Te János?
––– Nem láttam, nem hallottam. Kacsák, azok voltak.
––– Ne is mondd! ––– kapcsolódott be Söndi ––– Úgy rájuk kaptam a puskát, az
ujjam görbült már, amikor megláttam a hosszú nyakukat. Fene! Nem a csőrük volt hosszú! De itt jön Gábor bátyám…és….és NINCS kalap a fején!! Hohohóó!
––– Megvan?
––– Meg!
––– Gratulálunk!!! – mondták egyszerre és a szívükben megmozdult valami bujkáló viszketés. Mégis sikerült!
––– Hogy esett Gábor bátyám? ––– kérdezte Géza a hivatásos vadász.

Sóhajtásnyi csend. Az erdő hallgatásában, csillagos ég alatt egy pillanatra mindenki a kalapban fekvő csodamadarat nézte áhítattal.– Koró feküdt ott cserlevelek gyászoló ölelésében.

––– Gyönyörű este volt. Kacsákat láttam, de szárnyuk fütyülése már messziről elárulta őket. – azzal Gézára kacsintott a sötétben, aki első szalonkázásán ráduplázott egy kacsa párra, de elvétette őket ifjonti izgalmában és azóta is röstelli az esetet. – Aztán két fekete rigó hozta rám a szívbajt, a másodikra még fel is rántottam a puskát, de aztán igazolta magát csattogó elégedetlenséggel. Hat óra huszonháromkor, amikor elállt az eső, akkor hallottam meg őket. Ketten voltak…
––– És a hátsót? ––– vágott közbe János, aki a legifjabb vadász volt és bizonyítani akarta, hogy tudja a leckét, miszerint szalonkadublét a hátsó madárral kezdünk, de tiszteletlenségét megérezve a villanó tekintetekből, elharapta mondatát.
––– A hátsót ––– hagyta rá Gábor. ––– A másikra már nem volt helyem.
––– Megvan az évi egy! ––– nyugtázta a társaság. Ismerték az öreget.

Mindegyikük tőle tanulta a vadászat mesterségét. Tudták, hogy azért nem lőtt dublét, mert már sajnálja a madarat, s nem azért, mert nem tud.

Azelőtt bizony az öreg lőtt öt madarat is egy este. Köztük egy, vagy két dublét, de évek óta szigorúan egy madarat ejt el. Valahogy az öregkor közeledtével már csitul a tűz és az elmúlás árnyékában már kegyelmesebb a vadászember is. Sokszor már csak gyönyörködve Isten csodáiban a fegyvert fel sem emeli, helyette elbámul a fák között tovalibbenő cvikk után.

Hosszan beszélgettek még a tisztuló ég alatt, újra és újra megcsodálva a kalapban fekvő szalonkát. Szóba kerültek régi vadászatok, dicső elődök és a jelenkor változásai is. Aztán kimondatlan parancsszóra ki – ki hazaindult még egyszer gratulálva örömmel – és némi egészséges vadászirigységgel.

Aztán beköszöntött a május. A tölgy csemeték egymásnak mutogatták dicsekedve ragyogó zöld leveleiket és közben észre sem vették, hogy a közeli erdőből gyöngyvirág leányok fehér kacagásait hozza a szél. A tojásokból már egy hete kikeltek Szvit és Kró pelyhes fiókái, de ezt már csak Szvit láthatta. Kró azután a szerelemittas, márciusi alkony után tovább állt és újabb hercegnőknél is eleget tett szalonkakakasi kötelességeinek. Szvitet ez nem bántotta. Tudta, érezte, hogy az ő fiókáinak a legjobb vitéz az apjuk.

Tavasz kisasszony már megkorosodott. Az egyre erősödő melegben mind gyakrabban ült le egy-egy mohás tönkre pihegve és bágyadtan tekintett fel a lombok felett vadkéken uralkodó nyári égre.

Egy holdvilágos éjszakán Szvit elvitte bemutatni négy pelyhes fiókáját öreg tölgy barátjához.
––– Szervusz barátom! Ők az idei fiókáim. Nézd ezt a kis virgoncot! Vitéz lesz, mint az apja. Az ő neve is Kró.
––– Szervusz Szvit! ––– suttogta az Öreg ––– Idén is meglátogatsz hát? Kedves tőled. Szép fiókák. Tavaly csak kettőt hoztál.
––– Igen. Vuk megtalálta fészkem és csak kettőt tudtam megmenteni. Idén már hamar észrevettem és messzire csaltam fészkemtől.
––– Így-így.
––– Hangosak ezek a cserifjoncok itt körüled.
––– Meg sem hallom. A Szél hoz néha híreket. Tudod milyen pletykás. Tavasz anyó beteg. A völgyben ül napok óta és már csak a forrást simogatja hűvös kezeivel.
––– Láttam reggel. Ifjú Kró a patak menti nedvesebb földben fogta első gilisztáját.
––– Még talán jövő tavasszal is látom majd vitézkedni.
––– Biztos! ––– húzta ki magát Szvit büszkén, pedig ő is tudta, hogy délebbre, ahol sós a levegő ott sok veszély leselkedik majd fiókáira és visszafelé is villámok csapnak a földből hajnalban és alkonyatkor. Igaz, fiókáinak akkor már önálló madarakként kell helyt állniuk, nem az ő felügyelete alatt.

––– Kró vére! Ügyesek leszneeeeeek. ––– ásított nagyot az Öreg és részéről befejezettnek tekintette az évi beszélgetést.
Kelet felől rózsáslila lett az ég alja és az Éjszaka visszavonulót fújt fekete seregeinek Nap vezér hadai elől. Hajnal leány végig siettet a völgyön, de egy pillanatra megállt és harmatcsókót adott Tavasz anyó búcsúzó orcájára. Csacsogó, a fülemüle pedig diadalittasan kürtölte tele az erdőt: – Megjött Nyár kisasszony! Ébredjetek!

A júniusi esők bőségesen ontották Nyár kisasszony permetajándékát és Kele népe nagy megelégedéssel fogadta a békák felfrissült özönét. Az öreg vályogház kéményei lustán tátották kormos szájukat az égre. Nekik már hetek óta kifogyott füstmondanivalójuk.

Késett a busz.
––– Hol jár ez a fiú? ––– morgott Gábor a pipája mellől.
––– Késik a busz. Mindjárt itt lesz. ––– nyugtatta felesége és kevert egyet a tűzhelyen fortyogó levesen. Nyikordult a kerti vaskapu és fiatal legény lépett be rajta, hátán megrakott hátizsákkal.
––– Fiatal úr?! ––– mosolygott az öreg.
––– Gábor bátyám! Az Isten éltesse! Letettem az utolsó vizsgámat is.
––– No fene!? Aztán mit tanult abban az iskolában?
––– Sok mindent! Letettem az állami vadászvizsgát is! Jövőre már nem csak kísérőként lehetek ott szalonkázáson Gábor bátyámmal!
––– Vizslaként?
Nevettek. Kényelmesen telt az estebéd. A jó levegő és a vidéki koszt megtette álmosító hatását. Fiatalúr gyorsan aludni tért.

Másnap kora reggel indultak gombászni. Az autóban álmos csend honolt. Az erdőben kiszállva kosarat vettek magukhoz.
––– A vén tölgyhöz? ––– kérdezte csipásan a fiú.
––– Oda.

Két gyönyörű vargánya vidámkodott félre csapott kalappal a tölgy alatt. Hiába intette őket a tölgy, hogy csendesebben. Harmatos léptek surrantak a hegyoldalban.
––– Honnan tudja Gábor bátyám, hogy itt lesznek?!
––– Ezt az iskolában nem tanítják…

Előkerült a bicska és a két dáridózó vargánya már a kosárból intett búcsút hajlékadó tölgyüknek. Az erdőben aztán további gombák kerültek a kosárba és Vargánya Gábor vidáman tette kosarát felesége elé délután.
––– Megjöttünk!
A fiatalúr kipirult ábrázattal, de a fáradtságtól szótlanul tette le maga kosarát.
––– Merre jártatok?
––– Mester-réten, Fazekas-oldalban, Homoróczi-bükkösben. Inkább a tölgyesben volt a gomba. ––– kapta a kurta feleletet.
––– Kész az ebéd! Késtek! ––– sirült mindjárt a konyha felé Erzsébet asszony, de szeme sarkából még hátra mosolygott,– a Fiatalúr kosara még mindig kevesebb gombát rejtett, mint az uráé.
A vargánya egy része szárítva üvegekbe került karácsonyi ajándéknak, téli tartaléknak, másik részét kirántották estére és megették.

Gyorsan telt az idő. A fiatalúr élményekkel és jó adag, „iskolában nem szerezhető” tudással tért vissza a városba.

Nyár anyó lassan lépdelt a poros utakon. Megkorosodott az elmúlt hónapok alatt bizony a májusban még virágok közt táncoló leány. Napbarnított napraforgó fejét már nem bírta felemelni, így azt sem láthatta, hogy nyugaton a hetyke ősz úrfi beszáll konflisába és deres ostorával szélcsikói nyakába csap.

Szvit újra egyedül keresgélt az avarban, de a száraz erdő alján egyre kevesebb férget, gilisztát talált. A begyében erősödő érzés aztán cselekvéssé nőtte magát és egy szeptemberi alkonyon szárnyra kelt a síkság mocsaras vidékei felé. Fiókái két teliholddal korábban szárnyaltak tova. Éjjel még együtt keresgéltek anyjukkal, de a nyáron kiszáradt talaj már nem adott elég élelmet és így rövid búcsú után szárnyra keltek.

––– Menjetek! ––– mondta az ifjú Krónak, Pszünek, Korrnak és Cpszinek, akik már kora este óta nyugtalanul pillantgattak a horizont felé. ––– Mindent megtanultatok, amit tőlem tanulhattatok. Időben keressetek táplálkozó helyet! Nappal csak a legvégső esetben mozduljatok! Vuk népe nem bánthat, ha egészségesek vagytok, Karom a héja is ritkán vadászik rátok, de az ember villámló botjával mindig veszélyes lehet.

A síkság mocsaraiban bőséggel volt táplálék. Az ősz sem tudott olyan fagyos szeleket bérelni, amelyek komoly hideget hozhattak volna Nádországba. Ám egy novemberi ködös hajnalon megérkezett Anser és népe a távoli északról. Azt mesélték Tél úr félelmetes fagysereget toborzott és a köpönyegforgató Szél is ott törleszkedett a lábához. Ráadásul elfecsegte, hogy a vén ősz megbolondult és a fák leveleit sem festi, szedi és számolgatja már, csak ül a folyó partján és jeget próbál dermeszteni a hátára, pedig ez ugye Tél úr dolga.

Szvit eleget hallott. Különben sem szívlelheti Anser gágogó, lármás, vagy éppen Tás hangoskodó, locsifecsi népét. Útra kelt…

Tél úr már nem érte ébren az Öreget. Szélzsoldosai szorításában még zsongott valami szemtelenséget a fiatal cseres, ám az Öreg némán szunnyadt.
–– Árva Öreg! –– dörmögte a Tél jégpipája mellől és letelepedett a vén tölgy alá.

A Szél alamuszi udvarlással közelített a völgy felől, majd hirtelen az égnek szaladva sivított néhány udvarló szót gazdája dicsőségére, de Tél úr nem törődött vele. Gondolataival végigjárta az erdőt és kikérdezett mindenkit, akit élve talált: –– Felkészültél-e jöttömre?! –– s aki bizonytalankodott, vagy szemlesütve szótlan maradt azt keményen megszorította.

Hajnal leány bíbor ködmönben lépdelt az erdőben és vidáman festett piros orcát a cseppet sem vidám Jóska kocsis arcára, mikor az lovait fogta be a szán elé.
––– Ne Rudi!! Hova megy oda?! ––– vágott Jóska megszokásból erősebbik lovára, de csak a hidegre haragudott, lova semmit sem vétett. Bandi és Rudi húzták szekerét már hat éve, intézve a majorság ügyes-bajos dolgait a maguk szótlan-szorgalmas módján. Bandi volt az okosabb, Rudi az erősebb, ahogy Jóska tartotta. Ezért, ha Jóska dicséretet kapott, akkor Bandinak is dupla zab dukált, de ha valami balul ütött ki, vagy Jóskának volt rossz napja, akkor bizony ennek Rudi látta kárát néhány csípős ostorcsapás nyomán.
––– Ne bántsa azt a lovat! Az legalább dolgozik ––– szólt oda Gábor, aki a lovak erényeit másképp osztályozta, mint Jóska.

Több szó nem esett. A szán békésen siklott a havon. A lovak párafelhőket szuszogtak több mázsás terhük alatt. Etetés ideje volt. A magas hóval és csikorgó mínuszokkal beköszöntő tél gondos vadászembert nem hagyott a kandalló melege, vagy – ne adj Isten – a televízió bárgyú műsorai előtt lustálkodni.

Fiatalúr is itt töltötte a vizsgaidőszak felkészülésére szánt időt, így legalább Jóskának nem egyedül kellett megraknia a szánt és a „gyerek” is csinált valami hasznosat.
––– Mit enne a vad, ha mi nem járnánk körbe az erdőt? ––– érdeklődött a legifjabb a szekér hátuljából.
––– Magas a hó. Kaparni csak keveset, vagy semmit se tud magának az őz, a szarvas. Keresni kezdene, de éjjel megfagy a hó teteje és véresre sebzi a be – beszakadó vad lábát. Jobb elébe vinni a takarmányt. Kényelmesebben van szűkös napokon és így több megéri a tavaszt. ––– válaszolt Gábor.– No, meg mi sem lustulunk el világ szégyenére, de ezt már csak kocsisának mondta.
––– Ühüm ––– nyugtázta Jóska és újabb cigarettára gyújtott.

Kora délután volt, mikor végeztek. A ködös szürke időben pedig hamar kelt az alkony. Nem bánták. Az egész napi munka szótlan fáradtra gyöngítette őket és bizony gondolatuk gyorsan hazaszaladt a forró kályha közelébe.

Szilveszter este volt. A csillagok úgy ragyogtak az égen, mint megannyi elszórt gyémánt. Tél úr diadalt ült. Odasétált az öreg tölgyhöz egy éjen és alaposan megszorongatta.
––– Te nem félsz tőlem?!
Az Öreg aludt. Vastag kéreg kabátja ugyan belejegesedett az ölelésbe, de nem engedte gazdáját felébreszteni.
––– Szóval nem szólsz hozzám? ––– mérgeskedett a Tél és tekintetével
megdermesztette a kotnyeles Szelet.
––– Te raktál havat ágaira, hogy átvészeljék fagyhatalmam?
––– Ééééén– – nyöszörgött a fojtogatott Szél. –– A havat is Te adtad uram… – próbált mentegetőzni.
––– Én. Hogy is néznék ki hó nélkül?! Mint a bolond ősz öcsém, vagy a még kelekótyább Tavasz rokonunk?! Találkozunk még Öreg! ––– vágott jégostorával az álmodóra, de az csak mosolygott egyet mély álmában.

Az erdőszéli vályogház kéménye vidáman pöfékelte világgá jó dolgát. Csuvik, a bagoly szívesen vetette neki hátát. Egeret lesni éppen innen is lehet. No meg a ház körül előbb mozdul Cin népe, mint kinn, ahol Tél úr járja táncát.
Gábor elégedetten zárta le fegyverszekrényét. Erzsébet asszony, aki egész délután a tűzhely körül sürgött, mérgesen vetette oda.
––– Mit babrálsz azokkal a puskákkal vén bolond?! Ahelyett, hogy megterítettél volna. Mindjárt itt vannak a vendégek!
––– Már csak két hónap! ––– csillogott az öreg szeme.
Szemei túlragyogták a legszebb januári csillagot. Az öregasszony nem tudta, hogy mikor kezdődik pontosan a szalonka szezon, de ha az ura szemében ezt a fényt látta, akkor tudta, hogy csak vadászatról, vagy szerelemről lehet szó. Utóbbi pedig már évek óta nem volt „korához illő”.

A vendégek megérkeztek. Még a decemberi disznóhajtásban bukfencre lőtt süldő csodálatosan elfogyott. Az éjféli koccintás után ennek megfelelő elégedett mosollyal ültek kártyaasztalhoz a meghívottak és senki nem lepődött meg, amikor negyed egy felé Gábor bemondta a XXI-es fogást Géza vadőr ellen. Azon meg pláne nem, hogy meg is csinálta…

A vizsgák változó eredménnyel sikeredtek. Az ifjú vadász gondolatai egyre kinn jártak a határban. „Lassan koslatnak a rókák!”, vagy „Ilyen friss porhóban disznót kell nyomon keresni, nem növénykórtant magolni!” Az utóvizsgákra befizetett csekkek azonban gyorsan apasztották, az amúgy sem gazdag eklézsiát, így az öreg Vargánya fiának előbb tanulnia kellett, s csak aztán álmodozhatott, holmi szalonkahúzásról.

Tél úr öreg volt. Egy februári késő délután még minden erejét összeszedve felkapaszkodott a vén tölgyhöz, hogy szóra bírja. Erősen szuszogott. Lila arcán szürkéllő bajszán már szemtelen pajkossággal játszott el az erőre kapó Nap.
––– Nem szólsz hozzám Öreg? ––– lihegte.
Az Öreg felnyitotta egyik odvas szemét.
––– Tisztellek Tél úr. Ilyenkor már szót is lehet veled érteni. Pihenj meg lábamnál! Egyszer lehet, hogy veled megyek oda, ahonnét csak Te térsz vissza, de nem most. Látod a hitszegő Szél téged is elárult. Tegnap megsúgta, hogy Tavasz kisasszony énekét hallotta. Mindketten tudjuk mit jelent ez… Aludj békével!
Másnap délelőtt Pipis, a pacsirta vígan énekelt. Estefelé egy olvadó rögön ülve pedig az égre sandított.
––– Megjött Bíc népe! Itt a tavasz!

Igen. Megérkeztek a bíbicek, a seregélyek és nemsokára visszatértek a barázdabillegetők és Szvit is. Hetedik tavaszát élte meg. A sós szelek sok mindent meséltek neki. Elmondták, hogy melyik fiókája merre jár, hogy kettőt hálóval fogtak meg az emberek, hogy egyet megsebeztek villámló bottal és hogy Kró – a legéletrevalóbb – hogyan cselezte ki Vinget, a vándorsólymot. Szvit hitt is nekik, meg nem is, de abban biztos volt, hogy Kró fia, az ifjú Kró biztonságban van.

Érezte, hogy szívében már új érzések bizseregnek és újabb feladatokra kell figyelnie, de azt is tudta, hogy ébernek és óvatosnak kell lennie, ha idén is költeni akar, mert közelednek azok a hajnalok és alkonyok, amikor az ember villámló bottal leselkedik az erdőben. Az egyik pirkadatkor pedig Hajnal leány sietett el mellette, jégvirággal hintve be a határt, de ezek már csak a kegyelet szirmai voltak Tél úr sírja felett.

Citromsármány énekelt a diófa hegyiben. A barackfák rügyei kirobbanás előtti pillanatban duzzadtak és az öreg Gábor serénykedett is a metszőollóval. Egyik este azonban Géza kopogott be az ablakon.
––– Itt vannak Gábor bátyám!
A barackfa ráér még holnap is.
Sötét hajnali kelések és didergő alkonyi lesek váltották egymást, de az erdők királynője nem mutatkozott. Állítólag Zalában már lőttek egyet.

Fél métert csúszott a busz fékezés után.
––– Gábor bátyám! ––– hallatszott a kiáltás a kapu felől.
––– Fiatalúr?! Nem az iskolában lenne a helye?
––– Szalonkaszezon van!
––– Erre még ma sem adnak szünetet! ––– kacsintott az Öreg.

Telt a március. Mindenki tudta, hogy „ide” csak tizenegyedike után érkeznek meg igazán a madarak. Az idei tél azonban hosszú volt. Mégis a tavalyi kompánia minden tagja kinn áll elseje óta egy ifjú, szenvedélytől lobogó puskással sorai között. Az öreg Vargánya már csak tizedike után jár, de ezt mindenki tiszteletben tartja. Fiatalon kifagyoskodta a magáét.

Langyos eső simogatta az öreg tölgy sárgásbarna lombjait. Szvit megfiatalodva sétált megfelelő helyet keresve. „Tavaly amott találkoztam Króval, de idén ez biztatóbb. Vajon él-e még? Eljön-e hívó szavamra?” – gondolta volna Szvit. Érett szalonkahölgy volt. Érezte a természet parancsát. Szaporodni kell!

A megviselt terepjáró köhögve küzdött a meredek oldalban. Végül együtt volt ismét a csapat a találkozóhelyen.
––– Ki hová? ––– kérdezte Géza, mint a terület felelős vadőre, de mégis az öreg Vargányát kereste tekintete. Mindenki tudta, hogy ő választ először.
––– A Fiatalúrral megállunk a tavalyi helyemen.
––– János?
––– A szokott helyemre mennék, a nyiladékra. Jön valaki velem? Elférünk ott ketten is. És így tovább… Elhelyezkedtek.

Lassan akart alkonyodni. Szentlászló felől már a nyolcadik lövés hallatszott, itt, azonban semmi. Mintha csak „ott” mozogna a madár. Csillagos volt már nyugat felől az ég és az Éj mélykék takaróját egyre feljebb húzta. Csupán a dagadó hold állt ellen ragyogó udvarnépével, az erősödő sötétségnek.

Szvit türelmesen várt gondosan kiválasztott tisztásán. Nem izgult. Tudta, hogy azoknak a szárnyaknak a suhogását is megismeri, nemhogy gazdájuk mélyen korrogó hangját. De mintha ma este sem jönne…

Fiatalúr nagyot markolt a sörétes agyán. „Nem jönnek! Ma sem jönnek!” – keseredett el gondolataiban. Március huszonhatodik napját írta a naptár, de eddig két elhibázott madáron kívül egyebet nem jegyezhetett fel vadásznaplója első oldalaira. Azokat is csak pironkodva, mert Gábor fejcsóválása azt sejtette, hogy azokat bizony „meg kellett volna lőni”.

Újabb két perc telt el és amott már megint szólt a puska. „Szentlászlón háború dúl, de ide nem jön szalonka. Hát én nem kapok!?” – emésztette tovább magát a vadászsuhanc.

Bizsergés vágott végig Szviten: – Jön! Kró jön! Szvit!….. Szvit! – szólt fel hangosan valahová a ragyogó csillagok közé.
A szomszédos hegyoldalról nem is repült, szinte legurult a szalonkacvikk az öreg tölgy fölé.
––– Szvit!…Psszt!…Itt vagy?! ––– szólt rajongón a hátsó madár. Előtte a fiatal Kró villámsebesen szárnyalt,– menekült. Feje zsongott még az őt hajszoló ismeretlenül is ismerős szalonkalovag csőrvágásaitól, melyeket az imént kapott.
Puskadörrenés riasztotta fel az aludni térő domboldalt. Álmukból felvert csersuhancok kérdezték egymást, hogy mi történt, de csak csipás pillantásokat kaptak testvéreiktől feleletnek. Az ifjú Kró csak verdesett egyre rémülten, érezte azonban – üldözője elmarad…

Szvit gyors ugrással tért ki a felé zuhanó test elől, ami tompa puffanással csapódott az áhított randevú helyére. Egy pillanatig dermedten meredt Kró lovag élettelen testére, majd tovasurrant. Repült a gyászfeketébe öltözött völgy felé hangtalan és érezte, hogy ez a tavasz, valahogy félelmetesen más, mint a korábbiak.
––– Ez megvan! ––– hallatszott az öreg tölgy alól. Gábor hangjában fiatalosan vidám tűz duruzsolt.
––– Ez meg! ––– nyögte a Fiatalúr, de forgott vele az egész erdő. „Meglőttem?… Meglőttem! Megvan az Első! Meglőttem az első szalonkám!” rohanták meg a gondolatok és már loholt is a helyre, ahol leesni vélte a madarat.

Óráknak tetsző percek peregtek el. Az Éjszaka birtokba vette az erdőt. Egy szalonkalovaggal kevesebb, egy szalonkalovaggal több konstatálta örök nyugalmával és langyos fuvallatot küldött a cseresben remegő Szvitnek.
––– Ne félj! ––– suttogta. ––– Kró lovag elesett, de Kró fiókád– lovaggá lett.

Átesett első harcán és apja ellen, apjához méltón, győztesen vívta meg azt. Ne félj! Te is tudod a parancsot: – Szaporodj! – azzal tovább kúszott köpenyébe rejtve a következő hegyet, s az azt követőt… Végül az imbolygó lámpa fénye egy helyen megállapodott.
––– Gratulálok Fiatalúr! Itt van a madara!

Szalonkavadászt avattak aznap és az esti gyülekezés hosszabbra nyúlt a szokottnál. Senki sem bánta. A tekintetekben valami olyan fény csillogott, olyan tűz ragyogott, mint egykoron az ősidőkben, amikor ember és természet még egy volt. Amikor őseink még beszélgettek az ősszel és révülettel lesték Hajnal leány páratáncát a folyó felett. Amikor még tisztelték és félték a Telet és örömtáncot jártak Tavasz kisasszonnyal virágos rétjein, hogy eggyé válva az örök Parancs szerint, beérett gyümölcseivel ünnepeljék a Nyarat.

(A Nimród Vadászújság 2008-as „Mesél a vadvilág”” pályázatának díjazott írása.)

Vadászat

Visszanéző (2022): Beszélnünk kell róla…

Print Friendly, PDF & Email

A fotón látható bika villanypásztorba akadva lelte halálát

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Mónos Zoltán, a SEFAG Zrt. Szántódi Erdészetéhez tartozó Karádi vadászkerületének kerületvezető vadásza számolt be az alábbi sajnálatos esetről:

Fotó: SEFAG Zrt.

Ábra: Facebook

„A fotón látható bika villanypásztorba akadva lelte halálát, mikor – feltételezhetően az agancsozók mozgatásának hatására – olyan helyen akart átkelni a kerítésen, ahol nem jellemző, hogy átváltson. Az 5 év körüli bika frissen kifőzött 24 órás agancsának tömege 5,2 kilogramm. Ha megöregszik, becslésem szerint 9-10 kilogramm körüli agancsos lehetett volna belőle…

A 18 000 hektáros Szántódi Erdészetből 4 000 hektár tartozik Karádhoz, a mezőgazdasági területek és az erdők aránya 50-50 százalék. Éves szinten Karádon 5-8 db bika esik áldozatul az elektromos kerítéseknek. Míg 6-7 évvel ezelőtt, inkább a vegetációs időre korlátozódott ez a probléma, tekintve, hogy a növénykultúrán akkor volt fönt a kerítés, sajnos ma már egész évben számolhatunk vele, mert a telepítésnek komoly költsége van, és emellett – a mai magas terményáraknak köszönhetően – az őszi kultúrákat is (repce, búza) óvják vele. Mindez a vadászterületeken egy megnövekedett civilizációs nyomással (mely az elmúlt időszakban a pandémia idején egyértelműen erősödött) párosul, ahol a vadnak nincs nyugalma. Mit eredményez ez a gyakorlatban?

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A témakörnek nagy a holdudvara és meglehetősen komplex, hiszen a benne szereplők, – legyen az mezőgazdász, vadász, agancsozó, természetjáró vagy motoros/quados – mind sértve érzik az érdekeiket.

Fotó: SEFAG Zrt.

Sajnos a természettől elszakadt ember gyakran „nem érti és nem érzi” a Natúrát és itt nem a kijelölt turistaútvonalakon közlekedő, természetszerető kirándulókra gondolok, de be kell látni, az erdőt nem pusztán jó szándékú turisták látogatják. Itt jegyzem meg, a kulturált természetjárásnak is meg vannak a maga szabályai! Ahogy egy múzeumban sem lehet összefogdosni a műtárgyakat, a természetben nem szemetelünk, nem hangoskodunk, stb.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Az erdőt járóknak tekintettel kell lenniük az ott élő növény- és állatvilágra és bizony, azt is el kell fogadni, hogy nem minden szabadidős tevékenység való az erdőbe! A motorosoktól, quadosoktól, – de említhetem az illegális agancsozókat is -, megriadt vad a bolygatott erdőterületekről kiszorul a mezőgazdasági kultúrákba, ahol meg a kerítés várja. Ez a probléma leginkább a trófeás vadat érinti, hiszen a tarvad, tapasztalataim szerint ügyesen megtanulja, hogyan kell átkelni a villanypásztoron.

Fotó: SEFAG Zrt.

Az eddigi legnagyobb, villanypásztorba gabalyodva elhullott agancsost tavaly november végén találtuk Karádon. Egy jó képességű, páratlan 22-es ágszámú, közel 8 kg-os, 6-7 éves példány volt és nagyon komoly, Somogyhoz méltó bika lehetett volna belőle, ha meg tud öregedni…”

Forrás: SEFAG Zrt. Facebook oldala – 2022. feburár 18.

Tovább olvasom

Vadászat

Március 1-jétől változnak az afrikai sertéspestis kártalanítási tételei

Print Friendly, PDF & Email

Március elsejétől új díjtételek lesznek érvényesek

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

2024. március 1-jétől módosulnak az afrikai sertéspestis (ASP) mentesítési tervhez kapcsolódó, állami kártalanítási tételek. A kártalanítási eljárás új díjtételei az érintett résztvevőkkel történt egyeztetés alapján születtek meg. Az új díjtételek kidolgozása során kiemelt szempont volt, hogy azok az egész ország területén segítsék elő az állománysűrűség további csökkentését, és ösztönözzék a vaddisznóhús felhasználását az ASP-től mentes területeken.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Az ASP elleni védekezés egyik hatékony eszköze az állami kártalanítás rendszere. Éppen ezért fontos elvárás, hogy a kártalanítás mindig reális, arányos és az aktuális helyzethez alkalmazkodó legyen.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A kártalanítási eljárás, valamint az abban meghatározott díjtételek módosítása és aktualizálása az afrikai sertéspestis mentesítésben résztvevők közös érdeke. Ezenfelül a gazdasági környezetben bekövetkezett változások és a növekvő infláció miatt is szükségessé vált az ASP mentesítési tervhez kapcsolódó, kártalanítási eljárásrendben szereplő tételek felülvizsgálata.

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Valamennyi szereplő véleményének figyelembevételével kerültek kialakításra az új, 2024. március 1-jétől alkalmazandó kártalanítási tételek. A díjtételek módosítása során kiemelt szempont volt a vaddisznóhús felhasználásának ösztönzése az ASP-től mentes területeken.

Az alábbi táblázat tartalmazza a jelenlegi és a 2024. március 1-jétől hatályos tételeket:

Feladat Jelenlegi összeg 2024. március 1-től
Elhullott vaddisznók helyszíni ártalmatlanítása egyedenként 5.000 Ft 10.000 Ft
Elhullott vaddisznók gyűjtőhelyre szállítása egyedenként 3.000 Ft 10.000 Ft
Diagnosztikai kilövés során kilőtt vaddisznó testek gyűjtőhelyre történő beszállítása egyedenként 3.000 Ft 6.000 Ft
Állománygyérítés érdekében elrendelt diagnosztikai kilövés során kilőtt egyedek után járó állami kártalanítás egyedenként (fertőzött terület) malac, süldő: 15.000 Ft;                        kan, koca: 40.000 Ft 20.000 Ft
Állománygyérítés érdekében elrendelt diagnosztikai kilövés során kilőtt egyedek után járó állami kártalanítás a magas és közepes kockázatú területen Az előző sor második oszlopában leírt kártalanítási érték és az átvételi ár különbözete és + a kártalanítási érték 20 %-a 20.000 Ft
Lődíj diagnosztikai kilövés esetén egyedenként 5.000 Ft 7.000 Ft
Mintavételi díj diagnosztikai kilövés esetén egyedenként 5.000 Ft 7.000 Ft
Cenzus díjazása 3.000 Ft + gépjárműfutás költsége  – állatorvos telepellenőrzéssel 10.000 Ft,             – természetes személy, állatorvos (telepellenőrzés nélkül) 4.000 Ft

Amennyiben a magas és közepes kockázatú területen diagnosztikai kilövéssel kilőtt vaddisznó teste egyéb jogszabályban szabályozott módon értékesítésre kerül, akkor az ezért kapott bevétel az adott egyed után kapott állami kártalanítástól függetlenül megilleti a vadászatra jogosultat.

Forrás: NÉBIH

Tovább olvasom

Vadászat

Vaddisznó GYIK

Print Friendly, PDF & Email

A Pilisi Parkerdő cikket jelentetett meg a vaddisznóról

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Pilisi Parkerdő: Az erdők természetes alkotóelemei a vadon élő állatok. Közöttük vadászható és védett fajok, valamint kártevők is előfordulnak. A történelem során az infrastruktúra, a beépítettség és a lakott területek terjeszkedése következtében a vadon élő állatok élettere erősen lecsökkent. A vadon élő állatok közül az ökológiai szempontból generalistának (széles élőhelyhasználati és táplálkozási spektrummal rendelkezőnek) tekinthető fajok, mint a vaddisznó, az őz, a róka, a nyest és a borz már hozzászoktak az ember közelségéhez.

Fotó: Pilisi Parkerdő Zrt.

A társaságot 1969-ben alapították Pilisi Állami Parkerdőgazdaság néven azzal a céllal, hogy a főváros környékének erdeiben az erdőgazdálkodás és a természetjárás szempontjait egyensúlyban tartó gazdálkodást valósítson meg. (Ábra: Pilisi Parkerdő)

Ezért az erdőterülettel határos lakott területeken, illetve a városba mélyen behúzódó zöld területen, elhanyagolt telkeken is előfordulnak. A fent említett vadászható fajok őshonosak, jelenlétük nem a vadászatnak köszönhető. Ugyanolyan természetes alkotóelemként kell azokra tekinteni, mint a fekete rigóra, a szúnyogra, vagy a harkályra.

Vaddisznót láttam az erdőben, természetes ez?

Igen. A vaddisznó az erdei életközösség természetes része, a legelterjedtebb nagyvadfajunk.

Vaddisznót láttam az utcán, természetes ez?

Igen. A vaddisznó minden olyan élőhelyen megjelenik, ahol megtalálja a számára kedvező létfeltételeket. Az elhanyagolt és háborítatlan gazos, bozótos ingatlanokon nem zaklatják és itt rendszerint táplálékhoz is könnyen jut (pl. hullott gyümölcs, kerti hulladékok, zöldhulladék). A vaddisznó őshonos vadfajunk, amely alkalmazkodó képessége kimagasló.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Miért jön lakott területre a vaddisznó?

A vaddisznó elsősorban a egfelelő búvóhely és a vonzó víz- és táplálékforrások miatt jelenik meg a lakott területeken. Búvóhelynek számít minden gazos, szemetes, elhanyagolt terület. A vaddisznó számára vonzó a hullott gyümölcs, a kerti zöldhulladék, a háztartási szemét, a vastag humuszos kerti talaj (sok csiga, giliszta stb. él benne), kerti vetemények, zöldségek, mezőgazdasági termények, a víz, a dagonyázási lehetőség. A vaddisznó mindenevő, különösen kedveli a lédús zöldségeket és gyümölcsöket. Minden tevékenység, amely ezeket a vonzó tényezőket csökkenti, hozzájárul a vaddisznó jelenlétének csökkentéséhez.

Az állat éhes és szomjas, miért nem etetik, illetve itatják a vaddisznót?

A vaddisznó nem azért jelenik meg a településeken, mert az erdőben nem talál magának elég táplálékot, hanem azért, mert a település összességében vonzó élethely a számára. Így az erdőben történő etetés nem oldja meg a belterületen megjelenő állatok problémáját, sőt egy bizonyos mérték fölött alkalmazva természetellenesen magas vadlétszám fenntartásához járul hozzá. Ezért a Pilisi Parkerdő Zrt. csak igen indokolt esetben alkalmaz ún. elterelő etetést, amivel a különösen érzékeny területekről csalogatja el az állatokat. A nyári időszakban továbbá itatást is végzünk, továbbá dagonyázó helyeket üzemeltetünk.

A locsoló berendezések környékét a vaddisznó nem azért keresi fel, mert szomjas, hanem mert az öntözött gyepet igen gazdagon lakják az alsóbb rendű, gerinctelen élőlények, amelyek fontos táplálékát jelentik a mindenevő vaddisznónak

FROMMER, Magyarország legnagyobb fegyverboltja!   Kattints a képre és keresd meg a hozzád legközelebb lévő vadászboltot és a szerződött fegyvermestereket!

Harminc disznót láttam egyszerre, miért hagyták így túlszaporodni a vaddisznókat?

Ha harminc vaddisznót látunk egyszerre, az nem jelenti azt, hogy túlszaporodott az állomány. A vaddisznók nem magányosan, hanem csoportokba verődve, ún. kondában élnek. Egy ivarérett koca nem ritkán 8-10 malacot is vezet, ezért harminc disznó egy kondában csupán három-öt anyaállat és azoknak az utódai. Általános szabály, hogy a csapatban élő állatok egyedeiknek jobb esélyei vannak a túlélésre. Ez az oka annak, hogy a vaddisznók kondába szerveződve élnek.

Vaddisznót láttam a kertemben, miért nem fogja be valaki? 

A vaddisznó élve történő befogása bonyolult szakmai feladat, amely előkészítést igényel. A vaddisznó élvefogó berendezés egy nagyméretű, többmázsás szerkezet. A befogó telepítése és a befogás között akár több hónap is eltelhet. A befogókat csak ritkán telepítik lakott ház kertjébe vagy udvarába. A befogást megelőzően etetéssel csalogatják az állatokat a befogóhoz, amely állat további kárt tehet az udvarban, továbbá a befogásból kimaradó vaddisznók az etetés miatt a későbbiekben rendszeresen felkereshetik azt ingatlant.
A Pilisi Parkerdő Zrt. egész évben folyamatosan végez vaddisznó befogást az arra alkalmas erdőterületeken.

Mit tesz a Pilisi Parkerdő Zrt. a lakott területen előforduló vaddisznók visszaszorításáért a külterületen?

  • a vaddisznók létszámának apasztását végzi a befogók folyamatos üzemeltetésével a lakott területhez közeli erdőterületeken;
  • vaddisznók létszámának apasztását végzi fegyveres vadászattal a lakott területhez közeli erdőterületeken;
  • egész éven át tartó etetést és itatást végez az erdő belsőbb részein;
  • dagonyák üzemeltetését végzi az erdő belsőbb részein;
  • aktívan kommunikál a lakossággal és az önkormányzatokkal, ismeretterjesztő tevékenységet végez.

Bejött a vaddisznó a kertembe, mit tehetek, hogy ez ne forduljon elő többször? 

A vadkárosítás megelőzésének egyedüli hatékony módszere a megfelelő kerítés megléte. A telkek kerítéseinek megerősítését, illetve kijavítását oly módon kell elvégezni, hogy azon a vaddisznó ne tudjon átmenni. Vaddisznó távoltartása céljából elég a kerítés alsó, kb. 1-1,5 méteres részének megerősítése például a kereskedelmi forgalomban is kapható, kifejezetten a vaddisznó távoltartására gyártott erős, csúszásmentes csomózású dróthálóval, amelyet stabil oszlopokhoz rögzítünk, fél méterenként lecövekelünk, esetleg a földbe süllyesztünk.
A megfelelő kerítés kivitelezésére számtalan lehetőség van, amelyet mindig a helyi viszonyok figyelembevételével kell megválasztani. Amennyiben bizonytalanok vagyunk a kerítés kivitelezésével kapcsolatosan, feltétlen kérjünk vadkerítés építésében jártas szakembertől segítséget, az elvégzett munka után pedig garanciát!

Milyen feladata van a lakosságnak a lakott területen előforduló vaddisznók visszaszorítása érdekében?

  •  az ingatlanokat határoló kerítések vadbiztossá tétele;
  •  az elhanyagolt telkeken, illetve közterületen lévő bozótosok felszámolása, elhanyagolt, gazdátlan területek lekaszálása, rendbetétele;
  • ideiglenes és állandó etetési tevékenység megszüntetése;
  • a zöldhulladék szakszerű kezelése;

Kinek a feladata a vaddisznó létszámának csökkentése?

Külterületeken a vaddisznó létszámapasztásának mértékét a vadászati hatóság határozza meg, illetve ellenőrzi annak elvégzését. Külterületen a vadászatra az illetékes vadgazdálkodó jogosult, sőt köteles a hatóság által előírt tervet teljesíteni.
A települések közigazgatási belterülete nem képezi a vadászterület részét, ezért lakott területen a vadgazdálkodónak nincs jogosultsága vadászati tevékenység végzésére.

Ki ejtheti el a vadat a vadászterületen kívül (pl. a városban)? 

A jelenlegi szabályozás a település belterületén történő vad elejtésének feladatát nem ruházza senkire. A szükséges engedélyt a területileg illetékes rendőrhatóság jogosult kiállítani. A legproblémásabb területek önkormányzatai, mérlegelve a kialakult helyzetet, mezőőrt vagy állatok befogására specializálódott vállalkozót alkalmaznak, aki rendelkezik a rendőrség által kiadott engedéllyel, így a fegyverét is használhatja a település közigazgatási belterületén.

Mi a teendő, ha szembetaláljuk magunkat egy vaddisznóval? 

A vaddisznó alapvetően kerüli az embert, de akár veszélyes is lehet. Nagyon fontos, hogy semmiképpen ne próbáljunk az állat közelébe kerülni! Csapjunk zajt, adjuk meg a vaddisznónak a menekülés lehetőségét, ne álljunk az útjába, próbáljunk meg eltávolodni tőle. Soha ne szorítsuk be olyan helyre, ahonnan csak akkor tud kijutni, ha szembefordul velünk. A kanok a párzási időszakban lehetnek veszélyesek, a kocák pedig akkor, amikor a kis csíkos hátú malacokat védelmezik. A sebesült vaddisznó szintén agresszív lehet.

Semmiképpen ne sétáltassuk kutyánkat póráz nélkül az erdőben, mert a vaddisznó rátámadhat a kutyára!
Kérjük, megfelelő magatartással minden lakos segítse környezetünk védelmét, és vegyen részt a probléma kezelésében, megoldásába

Forrás: Pilisi Parkerdő

Tovább olvasom
Cart
  • No products in the cart.