Vadászat
Jávorvadászat íjjal Kanadában
Sok időt, akár heteket is rá kell szánni a kanadai vadonban, hogy egy jávorbikát szabad területen be tudjon hívni, és el tudjon ejteni egy íjász vadász. Eközben nélkülöznie kell a civilizáció nyújtotta kényelmet, és dacolnia kell az időjárási viszontagságokkal. A siker saját ügyességén, tapasztalatán, és persze a jó szerencsén is múlik. A jávor hatalmas állat, két méternél magasabb és ötszáz kilogrammnál nehezebb is lehet. A bika agancsa általában lapátos. Nagy öröm a vadász számára, ha terítékre tud hozni egy ekkora méretű zsákmányt. Amilyen jámbornak néz ki, egyáltalán nem veszélytelen a vadászata. A tehenek féltőn óvják borjaikat. A sebzett bika pedig megtámadhatja az embert. Sok történetet lehetne mesélni az óriási szarvas által megölt vagy megnyomorított emberekről. Kanadai vadászíjász barátom nemrég tért vissza sikeres vadászatáról. Izgalmas elbeszélése betekintést nyújt számunkra az íjas jávorvadászat rejtelmeibe.
Mark:
A tavalyi jávorvadászatunk befejeztével jó barátommal úgy határoztuk, hogy az idén a tartományunk északi részére hajtunk fel jávorozni úgy tizenkét napra. Vadásztunk már ott jávorszarvasra sikeresen évekkel ezelőtt, és valahogy kezdtünk visszavágyni újból. Hatalmas szabad területek vannak arrafelé, nagy vizekkel, és rengeteg szigettel. Nagyon szép, de vigyázni kell, mivel könnyű eltévedni, főleg este mikor jövünk vissza a sátor táborunkhoz esőben es ködben, ami ilyenkor elég gyakori. Ez a rengeteg tó helyenként láncszerűen egybe van kapcsolódva, egy hatalmas több száz km-es vízrendszert alkotva.
Sokat tervezgettünk, tanakodtunk, térképeket, Google Earth-öt nézegettük gyakran a nyár folyamán, hiszen rengeteg lehetőség van, és sok helyre lehet menni. Végül is eldöntöttük, hogy hova is megyünk vadászni. Tudtuk, hogy valóban akkor dől el pontosan, mikor odaérünk, hogy milyen mélyre tudunk bemenni a tavakon át, melyet az időjárás (ami gyorsan változik ott) és a terep feltételek diktálnak. A terület hatalmas, több száz km emberi település nélkül (és utak nélkül). Teljességben a vadon vesz körül. A Hudson Bay-ig el lehetne menni az erdőségen át anélkül, hogy emberrel találkoznánk… de ez itt nem újdonság. A régió kiválasztása után a térképen olyan helyeket nézünk, ahol két tó közel van egymáshoz, és csak egy kis keskeny földnyelv választja el őket egymástól. Ezek jó vad átjáró helyek, és kitűnő helyek a mobil leseink elhelyezésére, máskülönben a tavakba benyúló kis földnyelvek, vagy hosszú félszigetek is nagyon jó helyek, főleg mert nehéz a jávoroknak ilyen helyen szél alá kerülni, hogy kiszagolják a hívó hang eredetét.
Közös jávorvadász-engedélyt váltottunk ki barátommal, ($41 fejenként) ami egy jávorbikára érvényes. Ha bármelyikünk is lövi meg elsőként, akkor vége a vadászatunknak.
Nem volt értelme két külön engedélyt venni, mivel nincs szükségünk két jávorszarvasra (az is csak $10-el lett volna drágább). Kétszer előfordult, hogy mindkettőnk elejtett egy-egy bikát, és majdnem meghaltunk, míg kihordtuk a rengeteg húst. Akkor és ott megfogadtuk, hogy többet sosem megyünk két külön engedéllyel, hanem csak egy közössel… Egy jávor meg két személynek úgyis untig elég… sőt!
A sok órás vezetés és a végén egy kis erdei úton való off-roadozás után végre megérkeztünk a tó partjára, ahonnan az átkelésünk kezdődik. Ezután még két másik tavon kell átkenuzni egy harmadik tóra, ahol táborozni fogunk egy szigeten, és a környéken jávorszarvast hívni bőgésben.
Ilyen helyekre bemenni azért szeretünk, mert nincs vadászati nyomás, azaz nem zavart a terület vadászati szempontból, meg mondhatni, hogy semmi esély arra, hogy esetleg más vadásszal találkozunk, vagy akár indián vadászokkal. Ők megmaradnak közel az országút melletti tavaknál meg erdőknél.
Az első átkelés a pár km hosszú tavon jól zajlott. Nagyon borult volt az ég, az eső nem volt messze, de szerencsénk volt. Mire a második tavon is eseménymentesen átkeltünk, már eleredt az eső. A sátrainkat egy kis szigeten állítottuk fel, ahol hatalmas tölgyek álltak, amelyek a legkisebb szélre is úgy zúgtak, mintha orkán tombolna. A felszerelés minőségének fontossága kihangsúlyozott ilyen eldugott helyeken, éjszaka hideg van, és ha a hálózsák beázik, mert a sátor átengedi a vizet, pl. mikor egy napig esik, ez nagyon kényelmetlen, sőt, tönkreteheti az egész vadászatot.
Ételünk főleg szárított, zacskós készétel volt, amelyek elkészítéséhez vizet forraltunk, meg különböző konzervfajták (az utóbbinak nem vagyok rajongója egyáltalán). Vittem még jó száraz magyar kolbászt meg téli szalámit, finomak, csak azokra állandóan szomjazok (sört nem vittünk).
A napok jól teltek, az esős, szeles idő elmúlt, amit gyönyörű, napfényes napok követtek végre, és ami a leglényegesebb a jávor vadászatban: szél nélküli napok (vagy csak nagyon gyenge szellő lehet!) és hűvös éjszakák meg reggelek …
Jávorhívó kürtjeink hangja messzire szállt, és csak úgy visszhangzott a tavakat körülvevő vadonban. Sok nap eseménytelenül telt. Egyszer láttam egy jávortehenet borjúval a lesemről a rengeteg zajos vadkacsa, liba, hattyú, hód, nyérc, őz és pézsma mellett.
Éjszaka prérifarkasok (ezek minden éjszaka meg estefelé szólaltak meg) meg farkasok üvöltését is hallottunk, és gyakran wapiti bika bőgést. A legjobban jávor bika vakkantást, vagy jávor tehén nyöszörgő bőgését szerettük volna hallani, de csak egyszer fordult elő, hogy hallhattuk éjszaka… rögtön fel is kaptam a fejem a hálózsákból, és hallgatóztam nagyon, mivel ugyanezt a hangot próbálom leutánozni, amikor hívok.
Végre az egyik délután a hívásomra mintha választ hallottam volna, (néha nem vagy biztos, hogy nem-e a gyomrod korgott-e a jó zacskós étel után?)… de nem, még egyszer hallom, és most már valamivel erősebben, ami azt jelenti, hogy jön felém. Végül úgy öt perc múlva megjelent kilépve a kis tavon túli erdőből. Megállt a tó szélén, gondolkodva, hogy megkerülje-e a kis tavacskát, vagy ússzon át rajta. Végül is az úszás mellett döntött, majd kiérve az innenső oldalra, megállt, pár percig figyelve felém be az erdőbe, keresve a hívó tehenet, amit korábban hallott, és ami valójában az én hívásom volt.
Látva mindezt a kereső távcsövemben, másik kezemmel egy gyenge, nem túl hangos tehénhívást hallattam, ami végül is meggyőzte őt, és elkezdett minden lépésére vakkantani, elindult az irányomba. A szívem a torkomban dobogott, mivel kezdtem reménykedni abban, hogy lövéshez juthatok, ha bejön a nyárfák közé, melyek egyikén ott izgultam én is, a kis fém lesemen.
Közben lassan felálltam a lábrácson, mivel éreztem, hogy egyenesen bejön elém 15 m-re azon a váltón, melyre ráállt, és amelyen egy nagyon frissen megdörzsölt, meg összetört, karvastagságú, fiatal kis nyárfa is volt. Úgy is történt, és mikor a feje (szeme) egy pillanatra takarásba került, kihúztam az íjat, és mikor keresztbe ért előttem (hatalmasnak látszik ám ilyen közelről) elengedtem a vesszőt. Rögtön láttam, hogy a vessző eltűnik az oldalában a kazánház táján. A bika megugrott, szaladt tizenöt métert, és megállt. Én egy bikavakkantással próbáltam megnyugtatni, miközben egy új vesszőt helyeztem a Hoyt-om húrjára. Lassan lépdelve pár lépést J alakba befordult balra, és elért a képen látható, sárga levelű nyírfa alá, és újból keresztbe állt. Ekkor hallottam, hogy rosszul, meg nagyon hangosan lélegzik. Ahogy ott állt szegény a sárga levelű nyírfa alatt, még egyszer meglőttem húsz méterről, mire elszaladt visszafele ahonnan jött, és ötven méterre onnan futás közben elesett. Látszott a lesemről a nagy sötét test a gazban.
Visszapörgetve az elejtés mozzanatait, ma már úgy gondolom (és látván az első lövés helyét), hogy második lövés nem volt szükséges. Kimúlt volna a kis nyírfa alatt, ahol még közelebb állt a kenumhoz, az öböl partján (ez a baloldal a lesemről) … de most már mindegy, fél perc alatt kimúlt, nem szenvedett. A 125 gr Slick Trick hegy a 495 gr összsúlyú nehéz nyílvesszővel jól szerepelt. Végzett vele hamar, és bár az egyik hegyen az él kicsit csipkés lett, sebaj, elvégezte a dolgát, ahogy kell.
A trófeája nem nagy, inkább egy eléggé különös jávortrófea. Sok jávort ejtettem már el, (és láttam terítéken), de ilyen bikát meg nem lőttem ilyen típusú trófeával, amin nincs semmilyen lapát. Inkább más szarvasfélék agancsára hasonlít. Egy fiatal, nagy testű tinédzser bika kitűnő minőségű hússal, ami később tényleg nagyon finomnak és puhának bizonyult. (A jávorhús lehet nagyon kemény és rágós öreg bikák esetében, fordult már elő más bikáimmal. Ilyenkor érlelni kell két hétig hűtőszobában, ha lehetséges.)
Jávorvadászatkor nem vagyok trófeavadász. A hús és az élmény a lényeg, és abból idén lett bőven. A bika zsigereletlen súlyát méretei szerint hatszáz kilóra saccoltuk.
Kicsontoztuk ott helyben a hatalmas zsákmányt. Ez a művelet négy órába telt kettőnknek. A hátizsákokkal hordtuk ki a húst a kenuig, és vittük az átkelőhelyre. Ott kiraktuk hűlni éjszakára, egy erre a célra hozott vékony lepedőre, meg a faágakra is akasztottunk belőle. A jó szaglású és örökké éhes prérifarkasok ellen sapkákat hagytunk ott emberi illatként coyoteriasztónak.
Körülbelül háromszáz kiló színhús jöhetett ki belőle. Szerencsére a kenu nem volt túl messzire, de volt nyögés még így is, míg odahordtuk a sűrűn át a sok kidőlt fa között lépdelve. Azután holtfáradtan mentünk vissza a táborba pihenni, és összerakodni a következő reggeli táborbontásra.
Másnap jöttünk haza kilenc nap után kicsit hamarabb, mint ahogy terveztük. A tavakon visszafelé is jól ment minden. Nem volt erős szél, sem nagy hullámok az átkelésnél. Minden egyszerre elfért a kenuban. Összességében egy nagyon jó vadászkirándulás volt …tervezzük is már a jövő őszit …ugyanoda megyünk valószínűleg.
Nahát így történt.
Lejegyezte: Szilágyi Judit
A leshely
Az elejtett fiatal jávorral
Vadászat
Szebenye-pusztán találkoztak a bélusvölgyi vadászok
Észak-Csereháton, a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában szervezte meg az ide trófeamustráját, amelyen mintegy 36 gímbika trófeáját lehetett megtekinteni, illetve ekkor vehették át ünnepélyes keretek között az elejtők. Kövér János, a vadásztársaság elnöke kiemelte, hogy amellett, hogy ismét egy forró, csapadékszegény, aszályos nyár után köszöntött be a szeptemberi szarvasvadászat, egy meglehetősen eredményes bőgést zárhattak. Eredményeikre büszke, az elért sikerek mögött pedig pontos és tapasztalt, gondos vadgazdálkodást láthatott minden vendég a területen. A munka tovább folytatódik, amelybe, a vadásztársaságon túl, a térség vadgazdálkodóinak összefogása is ott rejlik – tájékoztatta az Agro Jagert Oravecz Attila.
Egy vadásztársaság életében a trófeamustra mérföldkő. Egy-egy ilyen szemlén, nemcsak a társaság, aktuális helyzetét, lehetőségeit láthatjuk, hanem a hivatásos vadász, a vadőr is mérlegre kerül. Míg a múlt héten a Drávamentén tapasztalhattuk meg, hogy a társaság kitárta a kapuit, addig most itt Észak-Csereháton tekinthetünk körbe, hogy valójában mire képes a szarvas és körülötte az ember.
A Bélusvölgye vadásztársaság ezen a napon megmutatta és akinek kedve tartotta, kilátogathatott Szebenye-pusztára, hogy milyen gímbikák estek 2024-ben. Oravecz Attila kiemelte: örömmel fogadták, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal vadászati szakigazgatásában dolgozó felügyelők elfogadták a meghívásukat, ami visszajelzés számukra, hogy a kormányhivatalban is fontos, mi történik, nemcsak itt, hanem a környező társaságok területén.
A szarvas kettős életet él. Napjainkban számokban, íróasztalok felett is megjelennek, de igazán csak a terepen, egy-egy társaság, egy-egy térség egészében lehet megérteni, hogy mit jelent egy-egy populációval gazdálkodni, őrizni. Egy állományt nem lehet pár ezer hektárra beszorítani, azzal integráltan, egységesen kell gondolkodni. Ha jó is a kapcsolat, ha 20 éves barátságok kötik össze az itt dolgozó vadőröket, hivatásos vadászokat és működik az együttgondolkodás, azonban a jogszabályi előírásoknak meg kell felelni. Ez azonban akkor működik igazán jól, ha egy-egy térség lehetőségeire, szaknyelven fogalmazva, a vadeltartó képességére illesztik és nem egy egységes, országos direktívának kell megfelelni.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Úgy gondolom, hogy ehhez időszerű lesz bevezetni egy új fogalmat is, amely a földtulajdonosok irányába mutat, miszerint mire képes, mit képes megtenni a szarvasért, a vadért a gazdaember? Szerencsés együttállás, ha vadászik, de még szerencsésebb eset, ha az agrárszektor stabil lábakon és kiszámíthatóan működik – nyugodtabb gazdasági helyzetben minden szereplő nyugodtabban reagál.
A gazdákkal, a földtulajdonosokkal való kommunikációban a Bélusvölgye vadásztársaság vonatkozásában kétoldalú kapcsolat rajzolódik ki, melyet mi sem példáz jobban, hogy egy terület bokros, elhagyatott részeit kitisztítva, Oravecz Attila megkereste a földtulajdonost, hogy ha lehetne és a tervezett munkában nem hátráltatná, akkor mentsék meg a régi almafákat. Személyes sikere Oravecz Attilának, de amellett, hogy régi almák maradtak meg a gyümölcsnemesítőknek, az erdőjáró embernek, de ott maradtak az öreg fák, amelyeket minden évben felkeres a vad is. Ez a terület kitakarítása után sem változott meg. Sőt!
Oravecz Attila kiemelte, hogy mire beköszöntött az ősz, a leseket kijavítgatták, a sózókat feltöltötték és a vadföldeket előkészítették. Ez utóbbi kapcsán sok-sok éves gyakorlat, hogy a vadföldekbe őszi árpát vetnek, amit nem takarítanak be, hanem lábon hagynak. Azon úgy bagózik a szarvas, a vaddisznó és minden vadja az erdőnek, ahogyan csak szeretné, mikor már tejesen érik. Mikor aztán odakerül a sor, hogy aratni kellene, sem vágják le. Aki ismeri az árpát, tudhatja, hogy érés után csakhamar összetörik, összeborul. Nyár közepén aztán nehéz tárcsával leforgatják, bekeverik azokat a szemeket, amit a vad elhagy, ami kipergett. Vetésre, több, mint elég. Az első augusztusi esők hatására aztán kicsírázik és őszre nemcsak bokáig érő, hanem már szárba szökkent árpa várja a szarvasokat, de jó legelője minden vadnak.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
A szarvas az elmúlt években jobban helyben maradt az Észak-Cserehátban – folytatja Oravecz Attila és a kollégákkal, vadőr barátokkal egyre kevesebbszer állunk meg egy-egy trófea előtt: Na, ezt láttam én is! Sokat beszélgettünk erről – teszi hozzá, de arra jutottunk, hogy a tarvadnak kedvezve, az sem mozdul ki messzire s a rudlikat a bikák sem keresik. Ilyen megfigyeléseket szűrtünk le, amelyet érdemes lenne itt is tudományos eredményekkel igazolni, mert tapasztalataink erre mutatnak.
A 2024-es bőgés nagyon jól indult és sem a meleg, sem a száraz idő nem vetette vissza a bikákat – meg is szólaltak! Szeptember 2-án terítékre került az első gímbikánk és azután sorban szólt a vadászkürt a szarvasok felett. Az összes kolléga is dolgozott a szomszédban, néha-néha tudtunk beszélni, s ha már nem hallottunk egymásról, akkor fogtuk a telefont és összecsörögtünk. Persze az utánkeresések megadták a közös hangot, mert mi is, a szomszédok is át-átmentünk a szomszéd területére. Akkor már hívtuk is a kollégát, hogy szükségünk van a segítségükre, mert nagyon úgy tűnik, hogy „vendégvadászatra” érkezünk. Ez megszokott, mindennapos – együttműködés nélkül nem tudnánk ilyen eredményeket elérni.
Sokan kérdezik, hogy a bőgőhelyeket, hogyan gondozzuk? Mi azt látjuk, hogy az a legjobb, ha az ősi beállóhelyekre mi egyáltalán nem megyünk be – semmilyen eszközzel. Azt a birodalmat meghagyjuk a szarvasnak. Ha azt választotta, akkor mi tiszteletben tartjuk s ha a királynak megfelel, akkor mi nem akarjuk, hogy jobb legyen. Viszont körülötte, azért kedveskedünk neki. Aztán meg: mindig örülünk, ha augusztusban újra és ugyanott megszólalnak a bikák, hiszen jelzés, hogy valamit csak „eltaláltunk” idén is…
A trófeamustra idei legjobb gímbikáját 12 évesre bírálták és 9,37 kilogrammot nyomott. Remélem nem gondolja senki, hogy nagyképűség a társaságunk részéről, de ez a bika „csak” egy mellékbikája volt egy csapatbikának, „akit” lehetőségeink miatt nem hoztunk terítékre. Talán ilyet még a társaság soha nem tett, de meghagytuk. Elnök úrral sikerült egyeztetni és megmaradt nekünk jövőre, megmaradt a teheneknek. Mondhatom, lehet, hogy a valaha lőtt legjobb gímbikánk lesz. Keveset láttuk, de annál többet hallottuk. Úgy gondoltam, ha ez a bika maradhatna még egy évet, akkor olyan erős genetikával fordulhatunk rá a következő évtizedre, ami meghatározó lehet a gazdálkodásunkban.
Hogy találkozunk-e ezzel a bikával? Hogy jövőre ide fog-e beállni? Senki sem tudja. Egy viszont biztos: jó pár csatát megnyert ezen az őszön és láttuk, ahogy terelgeti a teheneit. Kell egy ilyen új dolog és nem szeretnénk ezekből az elképzeléseinkből engedni. Újat, változást szeretnénk s legyen ennek a szarvasnak az erdő az otthona, legyen még a mienk. Neveljen az erdő, neveljen az Észak-Cserehát még szarvast: sokkal jobbat! Mi, amit tudunk, megadjuk a szarvasnak. Sokkal többet már nem tehetünk hozzá, maradt hát az önmérséklet.
vendégekkel, tagtársakkal, a kollégákkal jól telt a Szebenye-pusztai napunk. Szükségünk is volt erre, mert a nap, nap utáni vadászatok elfárasztottak mindannyiunkat. Korai kelések, késői fekvések és napközben a rengeteg munka, nemcsak a vadászházban, hanem területen is. Trófeakikészítések, út a kormányhivatalba, a kamarához. Krotália igénylések, dokumentációk, papírmunka, megannyi feladat, amit nem görgethetünk napról napra, azt el kell végeznünk minden nap. S arról még nem is beszéltem, hogy a tacskókopóinkkal is foglalkozni kell, mert hát a napi tréning mindenkinek kell, embernek, állatnak egyaránt.
Panaszra egyáltalán nincs okunk, itt, a Bélusvölgye vadásztársaság területén, feladat viszont bőven terem. Hozzá kell tenni, hogy az érmes arányunk 40%-os, az érmes bikák átlagsúlya 7 kilogrammot ért el. A korosítás és a minőségi szelekció felé mozdultunk el és a fiatal, már láthatóan gyenge adottságú szarvast is vadásztuk a bőgésben – új vonulat, de nem engedtük el, ha találkoztunk. Meglátjuk, milyen eredmények jönnek, ami persze egy, két év alatt biztosan nem fog látszódni, mint ahogy az az eredmény sem, hogy a trófeamustrán annyi gyerek játszott a Szebenye-pusztán, hogy sokszor keresni kellett, kinek, merre van a sráca. S ha meg is mosolyogtuk a gyerekricsajt, azért tudni kell, hogy belőlük lesznek a következő generáció hajtói és apukájuk, a nagyapjuk, a nagybácsijuk mellett válnak olyan vadásszá, akik mellett majd mi is leállunk egy-egy standra vagy beülünk melléjük majd az autóba, mikor megállnak a házunk előtt, hogy gyerünk ki a hegyre, oda, ahová régen mi vittük őket – mesélt Oravecz Attila az Agro Jagernek a Bélusvölgye Vadásztársaság Szebenye-pusztai vadászházában…
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Fényképezte: Oravecz Attila
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Célkeresztben az orvvadászat
A Rendőrmúzeum 2024-ben egy vadászat, orvvadászat témájú roll-up kiállítást szervezett
A Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumának kiállítása is része volt az október 26-án, Vásárosnaményban megrendezett Vadásznap és Trófeamustra rendezvénynek.
A Rendőrmúzeum 2024-ben egy vadászat, orvvadászat témájú roll-up kiállítást szervezett, melynek célja, a természet iránt érdeklődők részére betekintést nyújtani a vadászat világába, illetve különböző bűnügyek ismertetésével felhívni a figyelmet az orvvadászat jogellenességére és a vadászat veszélyeire. A kiállítás 2024 szeptemberében az Európai Unió vadászati főigazgatóinak informális ülése keretében debütált, melynek a Vásárosnaményban megtekinthető Hunor Vadászati és Természeti kiállítás adott otthont.
A kiállítás 2024. október 26-án, a megyei Vadásznap és Trófeamustra rendezvény keretében nyílt meg a nagyközönség előtt. Ezen a napon az érdeklődők a múzeum könyvtárának vadászati tematikájú könyveibe is belelapozhattak, továbbá a vitrinekben – orvvadász bűncselekmények elkövetésénél használt, a rendőrség által lefoglalt – házi készítésű, átalakított fegyvereket is megtekinthették. Látható volt egy olyan különleges szarvasagancs is, amibe szinte „belenőtt” egy dróthuzal, ezzel jól szemléltetve a hurkolás pusztítását.
A tárlatot a Rendőrmúzeum vezetője, Kékiné Rozsnyai Éva nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy egy új típusú kiállítás megvalósítása volt a cél, amely a vadászati szakma és a vadászok számára is hasznos információkat nyújt, ugyanakkor a laikus látogatóknak is érdekes lehet. Emellett rávilágít arra, hogy a vadászat messze túlmutat a trófea megszerzésén, hiszen a törvények által szabályozott, fenntartható vadászat szerves része a vadgazdálkodásnak és a vadvédelemnek.
A vadászatra jogosult szervezetek – zömében vadásztársaságok – által végzett és az állami szervek által felügyelt vadászat segít megőrizni a fauna természeti egyensúlyát és biológiai sokféleségét, megelőzve egyes fajok túlszaporodását, vagy más fajok eltűnését. A délután folyamán a vadásznaphoz kötődően több nyilvános kerekasztal beszélgetésre is sor került, amelyen többek között a vadászati bűncselekményekről is szó esett.
Kreitz Zsuzsanna r. alezredes asszony a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Műveleti Szolgálat Bűnügyi Technikai Főosztály vezetője gyakorlati tapasztalatokkal látta el a hallgatóságot, az áldozattá vagy elkövetővé válás megelőzése érdekében.
Forrás: Rendőrség
Vadászat
Továbbképzést tartottak vármegyénk szakembereinek
A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
2024. október 28-án Hatvanban a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
Szűcs Iván hivatásos vadász alelnök köszöntőjét követően Kovács István János tirkár ismertette a napi programot. Elsőként Dr. Kovács Imre a 310. Mátra-alja-Dél-hevesi Vadgazdálkodási Tájegység tájegységi fővadásza tartott előadást A vadkár térítési eljárás szabályai és gyakorlata címmel.
Őt követte a Magyar Madártani Egyesülettől Deák Gábor, aki az új Kerecsen Life programot mutatta be, és ismertette a már lezárult Helikon Life program eredményeit. A harmadik előadásban a Kite Zrt. képviselője, Nagy Gábor mutatta be a Mavic 3 Thermal hőkamerás drónt és ismertette a használati lehetőségei a vadgazdálkodásban.
Az előadásokat követően Lakatos Anna igazgatóhelyettes és Kőmíves-Rab Barbara tárlatvezető kalauzolta körbe a hivatásos vadászokat a múzeumban. A program egy közös ebéddel zárult a hatvani Svéd Korona Étteremben.
Forrás: Kovács István János s.k. titkár – OMVK
You must be logged in to post a comment Login