Vadászat
Sakálok orgiája
Szögi Tibor vadászlevelei
Szia Barátom!
Nem tudom mi van veled, mért nem jelentkezel? Tudom, hogy nagy dolog a téli olimpia a városodban, rengeteg a látnivaló, de azért a régi vadászcimborádra is gondolhatnál. Válaszolsz, nem válaszolsz, én írok, mert különleges dolgok történtek velem mostanában:
No, de kezdjük az elején. A kikindai Bráne, a múlt héten lőtt egy nagy (19 kg) hím sakált a Nagyerdőnél a Tisza-töltésről. Az utolsó előtti fácánvadászatkor meg a Sztanatyev Vászó lőtt egyet, az már ki is van tömve, és a vadászházban lett kiállítva.
Nem szoktam irigykedni, de most elcsordult a nyálam. Nagyon szeretnék eggyel én is összetalálkozni. No, de ez nem megy a meleg szobából sóvárogva (legfeljebb a paplan alatt álmodozva), ezeknek kitartóan utánuk kell járni. Habár a kitartás mostanában nem a fő erősségem, azért ha ilyen komoly a cél, föllángol valami abból a régi szenvedélyből.
Izgatottan vártam a hétvégét, mindent elkészítettem, becsomagoltam a vadászkellékeket: A kis .223-as karabélyt (rajta a barátomtól kapott céltávcsővel), töltények, akkumulátor, reflektor, három lábú vadászszék, meleg ruha, cipő, meg egy csomó elemózsia. Sajnos az időjárás egy kicsit keresztbe tett. Pénteken, szombaton állandóan esett az eső vagy a havas eső. Mindenfelé locs-pocs. Csak éjszakánként fagyott meg valamelyest. Vasárnapra jóra fordult az időjárás. Ebéd után bepattantam a Warburgomba és irány Padé. Hétfő állami ünnep, február 15-ike, Szerbia alkotmányának a napja. Tehát egy estéli és egy hajnali les is belefér.
Nagyon jól indult a dolog. Ahogy beérek Szentmiklós felől a padéi határba, nyomom a gázt, sietős a dolgom, már fél öt körül jár. De azért megszokásbol, jobbra-balra vetek egy pillantást. A jobbra vetett pillantásom oda is ragad a pöcéri hófedte tányérra. Leveszem a lábam a gázpedálról. Egy sötét figura, karcsú, semmivel össze nem téveszthető alakja rajzolódik ki a hófehér tájon. Ez róka. Jó négyszáz méterre lehet tőlem. Felém halad a leégetett kopó szélén. Sietős a dolga. Szaporán szedi a lábát. Megállok. Hátranyúlok, a hátsó ülésről előre veszem a kis .223-ast. Tétovázok. Megvárjam, ne várjam? Az órámra nézek. Ne-ne, nincs időm. Én is sietek. A nagyerdőig kell legalább 40-45 perc gyalogszerrel. Gázt adok.
Alig megyek el pár száz métert, balról a Rogozsnyás irányában, úgy 300 méterre az úttól egy újabb róka. Ez nem siet. Egy heretarlón önfeledten egerészik. A magasba rugaszkodik, égnek álló lobontos farka mint egy vitorla lobog a szélben. Négy lábbal egyszerre huppan a földre. A hókristályok szikrázva robbannak szét a lábai alatt. Kapkod, ugrik, az orrát a hó alá dugja, majd csodálkozva tekinget jobbra-balra. Nem érti. Pedig itt volt, hogy tűnhetett el az a kurta farkú kis mezei pocok. Elmosolyodok. Vadásszál csak kolléga. Egy kollégára csak nem fogok fegyvert.
Gázt adok. A falun csak átszaladok. A gátőrház előtt a Potlokánál hagyom az autót és irány a Nagyerdő. Igyekeznem kell. Hat körül sötétedik. Jó volna legalább fél órával előbb odaérni. Ropog a fagyos hó a lábam alatt. Nagyon messzire elhallatszik. A sakál meg elég félénk jószág. El ne riasszam. A töltés keleti élén egy vékonyka csíkon a Nap elolvasztotta a havat. Ezen a csíkon egyensúlyozva iparkodok a tervezett leshelyem felé.
A Midzsa Gyúró tanyájánál járok, amikor a töltés belső, Tisza felőli, hófödte oldalán egy róka fölfelé igyekszik, tőlem olyan 200 méterre. Talpig fehérben vagyok, de mégis észre vesz mielőtt lehuzodhattam volna. Mindketten megmerevedünk. Óvatossan fölemelem a puskám. A célkereszt már ott rezeg a lapockája táján. Gyönyörűszép bunda, hatalmas, dús farokkal, nagy fehér pamaccsal a végén. De ennek ellenére nem, nem lövök. Nem akarom megzavarni ezt az Isten adta csendet. Hátha a sakálok is itt vannak a közelben. Továbbmegyek. A róka meg visszaoson az erdőbe.
Jó negyed óra múlva odaérek a leshelyemhez. A karótól olyan 100 méterre hazafelé fölállítom a háromlábú vadászszékem. Ez a hely nagyon alkalmasnak tünik. Ha bal oldalon, a kistöltésen jön ki valami az erdőből, a töltés belső hófödte oldalán áthaladva jó golyólövésre kínálkozik. Ha viszont előttem vagy jobbról jön az a valami, a kubikgödör hófödte jegén keresztül, megint csak nem marad észrevétlen. Úgy döntök, a puskalámpa a hátizsákban marad. Igaz, nincs holdfény ma este, csak néhány kókadt csillag lustálkodik az égen. De a megvilágítható célkereszt a fehér hólepedőn elégségesnek tűnik.
Egészen belefeledkeztem ebbe az idilli csöndbe. Csak én vagyok ezen a világon, senki más. A hátam mögüli jégropogás, autózúgás hoz vissza a valóságba. Hátrafordulok. Pont akkor humja le a szemét a terepjáró reflektora az imremajori út végén. Tehát ma este is osztoznom kell a paradicsomban. A kollégák már nem óvták, tisztelték a csöndöt. Csapkodták az ajtót. Hatalmas libacsapatot vertek föl a szomszédos kukoricatarlóról. És amikor a lármás társaság a fejük fölé ért, nem voltak restek, golyós puskával közöbük durrogtak. Szinte mennydörgött, ripityomra szakadt a csönd.
De ez még nem volt elég. Nemsokára arra leszek figyelmes, hogy ropog a hó valaki léptei alatt, egyre közelebb és közelebb, egyenest felém tart. Hadonászok, integetek, de nem vesz észre. Igaz már elég jó besötétedett, én meg talpig fehérben. No végre, már egészen a töltés lábához ért az illető, amikor észrevesz. Ahelyett, hogy behúzná fülét-farkát és csöndben elosonna, még megkérdezi ki vagyok, méghozzá jó hangosan. Lepisszentem és elküldöm a francba. De csak úgy halkan a bajszom alatt. Nem akarok részt venni a szentségtörésben. Az illető visszafordult és elropogott a Nagyerdő irányába.
Egy darabig síri csönd volt. És akkor megindult az invázió. Én még ilyent nem láttam. Többszázas libacsapatok borították el az eget. Egyik csapat a másik után. Északra vonultak. Gágogásukba beleremegett az ég. Mindenki mondta a magáét. A gúnár mély, férfias hangon szinte bömbölt. A libáné lágyan csacsogva nyugtatta urát. A fiatalok megszeppenve, szinte sípoló hangon adtak igazat apjuknak. Csak jöttek és jöttek végeláthatatlanul már egy jó fél órája. Ki hitte volna, hogy ennyi liba létezik ezen a világon?
Egyszer csak csönd lett. Eltűntek egy varázsütésre, pont úgy, mint ahogy megjelentek. Ismét ráült a csend a tájra. Egy darabig nem történt semmi. Egy-két fekete gombóc gurungált le-föl a töltés fehér abroszán, hangtalanul, mint valami szellem. Amikor egyik-másik netán közelebb merészkedett, láttam ám, hogy tapsifülei vannak ennek a szellemnek. Szép óvatosan előveszem a melegítő italt a hátizsákból. Feléjük emelem, mint jó szomszédhoz illik, iszom egy kortyot az egészségükre. Szükségük is volt rá, mert amelyiknek netán gyönge lett volna a szíve, az bezzeg abban a pillanatban szörnyet hal. Nem vagyok egy nyuszi, de nekem is libabőrös lett a hátam. Megállt a vér az ereimben….
Valami borzasztó, sátáni üvöltés törte meg a csöndet. Ehhez foghatót még nem hallottam. Majd még egy, meg még egy. Öt-hat irányból válaszolgattak egymásnak. Valahol az igyosi kanális környékéről jött a hang. Ott gyülekeztek, szervezkedtek. Majd megindult a hajtóvadászat. Egyesek üvöltve, kaffogva indultak meg a vadcsapán. A többiek egy-egy vakkantásal jelezték helyzetüket társaiknak. Tizenöt-húsz percig ment a műsor. Teljesen lenyűgözött ez a szervezettség.
Egyszer csak csönd lett. Megszűnt a csatazaj. Ég lepte, föld nyelte az indiánokat. Sikerrel zárulhatott a vadászat? Tele szájjal nem beszél (ordit) egy jólnevelt sakál? Közben észre se vettem, fátyolos köd ereszkedett a nyakamba. Ez csak jót tett elkalandozó fantáziámnak. Elhomályosította a jelent és segített élesebben látni a jövőt, a holnapot. A holnap hajnali lesbenállást, valahol arrafelé, ahol ma este nélkülem folyt a hajtóvadászat.
* * *
Másnap hajnali ötkor másztam föl az imremajori tölgyfasor végében álló magaslesre. Elég jól megkopott, viharvert szegény. A létrafokok is korhadtak, hiányosak. Eljárt fölötte az idő. Pont úgy, mint a rajta fölkapaszkodó vadászon. Valamikor a nyolcvanas évek elején, fiatal vadász koromban a mi csoportunk (Tápai-féle csoport) építette. Valaki közben megreparálta, kicserélte a padlódeszkát. De tető már régóta nincs felette. Az ülődeszkát is ellopták. De azért nagyon jólesik itt lenni. Sarokba teszem a hátizsákom, a .223-ast az első merevítő gerendának támasztom, én meg ráülök a hátsóra, csak úgy félig támaszkodva.
Csönd van és sötét. Elmerengek. Bámulok a semmibe és közben régi idők fényei világítják meg az öreg les környékét: Ott egy róka surranna át a volt töltés helyén, a learatott, hóval lepett búzatarlón. Szép nyugodtan, úgy, ahogy kell, lapockán lövöm….
No, de mi az a két fekete folt a most aranyba ringó búzatáblában, a volt töltés helyén… Föllobban a fénycsóva és lemossa a két tejesbúzát lakmározó feketesörtésről a leplet. A drillingem golyós csöve megszólal. A közelebb álló disznónak a torkán akad az utolsó vacsora. Szép fekete szőrű, fiatal, száz kiló körüli koca. Szinte most is érzem tenyeremen azt az érdes, reszelős simitást….
Reccsen az elpattanó száraz gally valami nehéz test alatt. Minden idegszálammal a szemben lévő erdőrészre figyelek. A reccsenés-roppanás egyre közeledik. Az erdő széle alig ötven méterre lehet. Már ott neszel az a hatalmas jószág. Minden pillanatban kiléphett. Izzadt tenyerem szorosan markolja drillingem ártatlan nyakát. A pöcök golyósra váltva. A puskatus a vállamnak szorul. És ekkor valami megmozdul a búzában, közvetlen a lesem alatt. Ösztönösen odakapom a tekintetem. A telihold fényében megcsillan egy fehér-fekete bunda. Borz villan át agyamban. (az időtájt ez még nem volt túl gyakori jószág errefelé)
Hhújj, mit csináljak? A disznó mindjárt kilép! A borz mindjárt lelép! Döntenem kell. Disznót már többet is lőttem. Borzot még nem. Óvatossan sörétesre váltom a billentyűt és a nagyszemű öreg söréttel meglövöm életem első borzát. A disznó meg nagyot fújva, csörtetve elrohan, amerről jött…
Lassan szürkére fakul a magasles körül a sötétség. Hangoskodó fácánok, tyúkok, kakasok jönnek ki az erdő fáiról, ahol az éjszakát töltötték. A vadszilvás, kökényes nagyárok végében lévő etetőhöz igyekeznek. Ki végigrepülve, ki fele utat szaporázva gyalogszerrel teszi meg. Ötös-hatos csoportokban érkeznek. Egy csoportban tizenegyet is megszámolok. Összesen száznál is többen lehetnek. Szinte hihetetlen. Nem gondoltam volna, hogy ennyien megmaradtak, és főleg hogy kakasok. Szép, hosszú farkú daliás kakasok.
Közben teljesen kivilágosodik. Hat óra is elmúlt. Teljesen megfeledkeztem, miért is vagyok itt, amikor a falu felől, jó messziről, valahol a kastély tájékáról fölhangzik a sakál ordítása. Majd kis idővel később egy másik. Végül egy-két vakkantás és csönd. Nem tudom mire vélni a dolgot. Most ez ugyanaz a csoport lehet? Vagy másik? Úgy látszik nem adják olyan könnyen a bundájuk. Többet kell foglalkozni velük. Többet kell járni utánuk.
Zenta, Vajdaság
Vadászat
KITEKINTŐ (NÉMETORSZÁG): Azonosították az első aranysakál territóriumot
Aranysakálokat figyeltek meg Észak-Németországban.
Schleswig-Holstein tartományban először sikerült aranysakál-territóriumot azonosítani. A Plön járás területén két egyed jelenlétét is egyértelműen igazolták. A tartományi vadászszövetség szakmailag jelentősnek minősítette az észlelést.
A Landesjagdverband Schleswig-Holstein ügyvezetője, Marcus Böhmer így nyilatkozott:
„Az aranysakál kisebb, mint a farkas, félénkebb, mint sokan gondolják, és Schleswig-Holstein számára ez az aranysakálpár figyelemre méltó faunisztikai bizonyíték. Most az a feladat, hogy terjedését szakszerűen dokumentáljuk, és fejlődését folyamatosan nyomon kövessük.”

A fénykép illusztráció. Fotó: Kurfis Ilona amatőr természetfotós – Agro Jager News
Hangfelvételek igazolják a jelenlétet
A jelenlétet beszámolók szerint a fajra jellemző vonyítás alapján sikerült igazolni. Mintegy két hét alatt összesen kilenc hangfelvételt rögzítettek, amelyeken egyértelműen két egyed hallható. Ezek a felvételek a C1 kategóriába sorolt, megbízható bizonyítéknak számítanak.
A pontos helyszínt nem hozzák nyilvánosságra
Az aranysakálok viszonylag kis, körülbelül 2–10 négyzetkilométeres territóriumokat foglalnak el. Ugyanakkor az állatok az Landesamt für Umwelt szerint érzékenyen reagálnak a zavarásra, ezért a hatóság egyelőre nem hozza nyilvánosságra a pontos lelőhelyet.
Új ragadozó faj Németországban
Az aranysakál megjelenésében és méretében a farkas és a róka között helyezkedik el. Jellegzetes a sárgásszürke bundája, amely helyenként vöröses árnyalatú. Az állat rendkívül alkalmazkodóképes: táplálékát többek között madarak, hüllők és kétéltűek alkotják – ezek közül számos faj Németországban veszélyeztetett. Ugyanakkor vadon élő és haszonállatokat is elejthet. Többnyire kisebb családi csoportokban vagy párban él.
Jelentős megfigyelés a vadgazdálkodás számára
A vadászszövetség szerint az eset kiemelt jelentőséggel bír a vadgazdálkodás, a természetvédelem és a monitoring szempontjából. Az újonnan megjelenő fajokat – mint most az aranysakált – időben fel kell mérni és szakszerűen értékelni, hogy a változások megbízhatóan követhetők legyenek.
A szervezet úgy látja, hogy ez az eset fontos jelzés a vadállomány-megfigyelés további erősítésére. Csak megfelelő adatok birtokában lehet az élővilágban zajló új folyamatokat objektíven értékelni.
Korábban Schleswig-Holsteinben már történt egy figyelemfelkeltő eset: egy aranysakál Sylt szigetén több tucat haszonállatot ejtett el, azonban az az egyed azóta sem került elő.
Forrás: Jäger
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ (Németország): Lezárult a módosítás: a farkas is szerepel a vadászati törvényben
A farkas bekerült Szász-Anhalt tartományi vadászati törvényébe
Befejeződött a vadászati törvény módosítása Szász-Anhalt tartományban. A tartományi vadászszövetség ezt mérföldkőnek nevezi. De mik a legfontosabb eredmények?
A Szász-Anhalt Tartományi Vadászszövetség beszámolt a vadászati törvény módosításáról. A szövetség Instagram-oldala szerint a folyamat lezárult – és valódi mérföldkőnek számít. A módosítás azért különleges, mert „minden fontos kérdés megoldódott a tárgyalóasztalnál, konstruktív párbeszéd során”.

Fotó: Pixabay
A vadászszövetség kifejezetten pozitívan értékeli a változtatásokat, és hangsúlyozza, hogy ezek az eredmények „egyáltalán nem magától értetődők”.
Szász-Anhalt vadászati törvénye: farkas, jogbiztonság és további változások
Melyek a legfontosabb eredmények, és milyen változások várnak a vadászokra?
Az egyik legfontosabb pont, hogy a farkas mostantól hivatalosan is bekerült a tartományi vadászati törvénybe. Ez a kérdés különösen nagy figyelmet kapott, miután a farkas védettségi szintjét csökkentették.
Emellett több más fontos változás is történt:
- Javulhat a mezőgazdasági vadkárok megelőzése.
- Újraszabályozták a határon átnyúló sebzett vad keresését (utánkeresést), és elismerik más tartományokból érkező vérebvezetőket is.
- Egyértelműbb jogi kereteket kaptak a hajtóvadászatok (különösen a „stöberjagd”), így nagyobb jogbiztonság jön létre.
Egy korábban sok vitát kiváltó kérdést is rendeztek: különböző szervezetek közbelépésének köszönhetően a macskákra vonatkozó vadászati védelem továbbra is gyakorlatban alkalmazható marad.
Emellett az utolsó pillanatban bekerült a törvénybe az etetőautomaták (vadcsalogató berendezések) használatának szabályozása is.
A vadászszövetség dicséri a módosítást
A Szász-Anhalt Tartományi Vadászszövetség szerint „minden kulcskérdésben aktívan részt vettek a tárgyalásokban, közvetítettek, és olyan megoldásokat értek el, amelyek jelentősen javítják a vadászat gyakorlati feltételeit és növelik a jogbiztonságot”.
A szövetség ezért köszönetet mondott a kormányzó pártoknak, a minisztériumoknak, valamint a tartományban működő szakmai szervezeteknek is az együttműködésért.
Forrás: Jäger
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Tavaszi színkavalkád az erdőszéleken – a fácánok dürgése
A közönséges fácán dürgéséről közölt cikket az Ipolyerdő Zrt.
Ahogy a tavasz határozottabban bontakozik ki az Ipoly menti erdők és mezők világában, egy különösen látványos madárfaj kerül a figyelem középpontjába: a közönséges fácán.
Bár ezt az Ázsiából származó madarat elsősorban vadászatos szempontból ismerik, az április inkább a természet egyik legszínesebb jelenségéről szól: a dürgésről, azaz a párzásukról.

Udvarlás – Fotó: Ipolyerdő Zrt. – Vadfajok.hu
A fácánok dürgése a madárvilág egyik leglátványosabb udvarlási viselkedése, amely nálunk az áprilisi időszakban figyelhető meg.
A legismertebb fajuk a közönséges fácán (Phasianus colchicus).
A fácán őshazája a Kaukázustól az Amurig húzódik. Európába az ókorban telepítették be, és azóta a kontinens nagy részén elterjedt. Először a görögök hozták hazájukba a Kaukázus vidékéről, tőlük a rómaiak vették át udvaraik díszeként, majd telepítették a megszállt területekre tovább, Nyugat- és Északnyugat-Európába, valamint Angliába is.
A modern korban a fácán az egyik legfontosabb apróvad, tenyésztése az apróvad-gazdálkodás önálló szakterülete. Vadon élő populációi a vidék üde színfoltjai.
Mifelénk, nagyvadas vadászterületeken jellemzően nem vadászunk rájuk, csak gyönyörködünk bennük és az általuk produkált különleges jelenségekben.
A dürgésről
A kakasok ilyenkor territóriumot foglalnak, és igyekeznek minél több tojót maguk köré gyűjteni. A domináns egyedek előnyben vannak: erőteljesebb megjelenésük és kitartóbb viselkedésük növeli esélyeiket a szaporodásra. A tojók ezzel szemben jóval rejtettebb életmódot folytatnak – barnás, mintázott tollazatuk kiváló álcát biztosít számukra a fűben és cserjésekben.
A dürgő kakasok szinte folyamatos „szolgálatban” állnak.
Feltűnő, fémesen csillogó tollazatuk – zöldes fej, vörös arcbőr, rézbarna és arany árnyalatok – nem csupán esztétikai élményt nyújt, hanem fontos szerepet játszik a tojók figyelmének felkeltésében.
A dürgő fácánkakas rendkívül feltűnően viselkedik: tollazatát felborzolja, hogy nagyobbnak és erőteljesebbnek tűnjön. Szárnyait leereszti és kissé széttárja, farktollait legyezőszerűen kinyitja, közben jellegzetes, rekedt „kakaskukorékolás-szerű” hangot ad – amely a szárnycsapkodással együtt akár több száz méterről is hallható.
Köröz a tojó körül, gyakran féloldalasan mutatva magát Ez a vizuális bemutató a tojó figyelmének felkeltésére szolgál. Néha felugrik a levegőbe, majd visszaérkezve folytatja a bemutatót. Ezek a hangok egyszerre szolgálnak területjelzésre és a rivális hímek elriasztására.
Hajnalban, kora reggel a legaktívabbak – mezőkön, erdőszéleken, mezőgazdasági területeken.
A dürgésnek több fontos funkciója van:
- Párválasztás: a tojó a legerősebb, leglátványosabb hímet választja
- Rangharc: a kakasok egymással is versengenek, harcolnak
- Territóriumvédelem: a hím jelzi, hogy az adott terület foglalt
A sikeres dürgés után a tojó elfogadja a hímet, és megtörténik a párzás.
A dürgés nemcsak a szaporodás része, hanem egy komplex viselkedési forma, amelyben a látvány, a hang és az erőfitogtatás egyszerre játszik szerepet.
Élettani szempontból ez az időszak komoly igénybevételt jelent a kakasok számára.
A folyamatos aktivitás, a vetélytársakkal való összecsapások és az állandó készenlét jelentős energiát emészt fel. Ez az időszak egyben a természetes kiválasztódás fontos színtere is: csak a legerősebb és legegészségesebb egyedek képesek sikeresen részt venni a szaporodásban. A fácán jelenléte így nemcsak biológiai érdekesség, hanem „üdítő színfolt” is a tájban.
Az erdőszélek, mezőgazdasági területek és cserjések mozaikos élőhelyein élő madár jól alkalmazkodott az ember által alakított környezethez. Gyakran megfigyelhető utak mentén, réteken vagy akár települések közelében, ahol jellegzetes mozgása és rikoltása könnyen felismerhetővé teszi.
A tavaszi időszak kiváló alkalom arra, hogy egy séta során ne csak a rügyfakadást és a virágzó aljnövényzetet figyeljük meg, hanem meghalljuk és megpillantsuk ezt a különleges madarat is.
A fácánok dürgése a természet körforgásának fontos része: látványos és hangos emlékeztető arra, hogy az élővilág ilyenkor van igazán „életben”.
Forrás: Ipolyerdő Zrt.


You must be logged in to post a comment Login