Keressen minket

Vadászat

Sakálok orgiája

Közzétéve:

Feltöltő:

Szögi Tibor vadászlevelei

Szia Barátom!

Nem tudom mi van veled, mért nem jelentkezel? Tudom, hogy nagy dolog a téli olimpia a városodban, rengeteg a látnivaló, de azért a régi vadászcimborádra is gondolhatnál. Válaszolsz, nem válaszolsz, én írok, mert különleges dolgok történtek velem mostanában:

No, de kezdjük az elején. A kikindai Bráne, a múlt héten lőtt egy nagy (19 kg) hím sakált a Nagyerdőnél a Tisza-töltésről. Az utolsó előtti fácánvadászatkor meg a Sztanatyev Vászó lőtt egyet, az már ki is van tömve, és a vadászházban lett kiállítva.

Nem szoktam irigykedni, de most elcsordult a nyálam. Nagyon szeretnék eggyel én is összetalálkozni. No, de ez nem megy a meleg szobából sóvárogva (legfeljebb a paplan alatt álmodozva), ezeknek kitartóan utánuk kell járni. Habár a kitartás mostanában nem a fő erősségem, azért ha ilyen komoly a cél, föllángol valami abból a régi szenvedélyből.

Izgatottan vártam a hétvégét, mindent elkészítettem, becsomagoltam a vadászkellékeket: A kis .223-as karabélyt (rajta a barátomtól kapott céltávcsővel), töltények, akkumulátor, reflektor, három lábú vadászszék, meleg ruha, cipő, meg egy csomó elemózsia. Sajnos az időjárás egy kicsit keresztbe tett. Pénteken, szombaton állandóan esett az eső vagy a havas eső. Mindenfelé locs-pocs. Csak éjszakánként fagyott meg valamelyest. Vasárnapra jóra fordult az időjárás. Ebéd után bepattantam a Warburgomba és irány Padé. Hétfő állami ünnep, február 15-ike, Szerbia alkotmányának a napja. Tehát egy estéli és egy hajnali les is belefér.

Nagyon jól indult a dolog. Ahogy beérek Szentmiklós felől a padéi határba, nyomom a gázt, sietős a dolgom, már fél öt körül jár. De azért megszokásbol, jobbra-balra vetek egy pillantást. A jobbra vetett pillantásom oda is ragad a pöcéri hófedte tányérra. Leveszem a lábam a gázpedálról. Egy sötét figura, karcsú, semmivel össze nem téveszthető alakja rajzolódik ki a hófehér tájon. Ez róka. Jó négyszáz méterre lehet tőlem. Felém halad a leégetett kopó szélén. Sietős a dolga. Szaporán szedi a lábát. Megállok. Hátranyúlok, a hátsó ülésről előre veszem a kis .223-ast. Tétovázok. Megvárjam, ne várjam? Az órámra nézek. Ne-ne, nincs időm. Én is sietek. A nagyerdőig kell legalább 40-45 perc gyalogszerrel. Gázt adok.

Alig megyek el pár száz métert, balról a Rogozsnyás irányában, úgy 300 méterre az úttól egy újabb róka. Ez nem siet. Egy heretarlón önfeledten egerészik. A magasba rugaszkodik, égnek álló lobontos farka mint egy vitorla lobog a szélben. Négy lábbal egyszerre huppan a földre. A hókristályok szikrázva robbannak szét a lábai alatt. Kapkod, ugrik, az orrát a hó alá dugja, majd csodálkozva tekinget jobbra-balra. Nem érti. Pedig itt volt, hogy tűnhetett el az a kurta farkú kis mezei pocok. Elmosolyodok. Vadásszál csak kolléga. Egy kollégára csak nem fogok fegyvert.

Gázt adok. A falun csak átszaladok. A gátőrház előtt a Potlokánál hagyom az autót és irány a Nagyerdő. Igyekeznem kell. Hat körül sötétedik. Jó volna legalább fél órával előbb odaérni. Ropog a fagyos hó a lábam alatt. Nagyon messzire elhallatszik. A sakál meg elég félénk jószág. El ne riasszam. A töltés keleti élén egy vékonyka csíkon a Nap elolvasztotta a havat. Ezen a csíkon egyensúlyozva iparkodok a tervezett leshelyem felé.

A Midzsa Gyúró tanyájánál járok, amikor a töltés belső, Tisza felőli, hófödte oldalán egy róka fölfelé igyekszik, tőlem olyan 200 méterre. Talpig fehérben vagyok, de mégis észre vesz mielőtt lehuzodhattam volna. Mindketten megmerevedünk. Óvatossan fölemelem a puskám. A célkereszt már ott rezeg a lapockája táján. Gyönyörűszép bunda, hatalmas, dús farokkal, nagy fehér pamaccsal a végén. De ennek ellenére nem, nem lövök. Nem akarom megzavarni ezt az Isten adta csendet. Hátha a sakálok is itt vannak a közelben. Továbbmegyek. A róka meg visszaoson az erdőbe.

Jó negyed óra múlva odaérek a leshelyemhez. A karótól olyan 100 méterre hazafelé fölállítom a háromlábú vadászszékem. Ez a hely nagyon alkalmasnak tünik. Ha bal oldalon, a kistöltésen jön ki valami az erdőből, a töltés belső hófödte oldalán áthaladva jó golyólövésre kínálkozik. Ha viszont előttem vagy jobbról jön az a valami, a kubikgödör hófödte jegén keresztül, megint csak nem marad észrevétlen. Úgy döntök, a puskalámpa a hátizsákban marad. Igaz, nincs holdfény ma este, csak néhány kókadt csillag lustálkodik az égen. De a megvilágítható célkereszt a fehér hólepedőn elégségesnek tűnik.

Egészen belefeledkeztem ebbe az idilli csöndbe. Csak én vagyok ezen a világon, senki más. A hátam mögüli jégropogás, autózúgás hoz vissza a valóságba. Hátrafordulok. Pont akkor humja le a szemét a terepjáró reflektora az imremajori út végén. Tehát ma este is osztoznom kell a paradicsomban. A kollégák már nem óvták, tisztelték a csöndöt. Csapkodták az ajtót. Hatalmas libacsapatot vertek föl a szomszédos kukoricatarlóról. És amikor a lármás társaság a fejük fölé ért, nem voltak restek, golyós puskával közöbük durrogtak. Szinte mennydörgött, ripityomra szakadt a csönd.

De ez még nem volt elég. Nemsokára arra leszek figyelmes, hogy ropog a hó valaki léptei alatt, egyre közelebb és közelebb, egyenest felém tart. Hadonászok, integetek, de nem vesz észre. Igaz már elég jó besötétedett, én meg talpig fehérben. No végre, már egészen a töltés lábához ért az illető, amikor észrevesz. Ahelyett, hogy behúzná fülét-farkát és csöndben elosonna, még megkérdezi ki vagyok, méghozzá jó hangosan. Lepisszentem és elküldöm a francba. De csak úgy halkan a bajszom alatt. Nem akarok részt venni a szentségtörésben. Az illető visszafordult és elropogott a Nagyerdő irányába.

Egy darabig síri csönd volt. És akkor megindult az invázió. Én még ilyent nem láttam. Többszázas libacsapatok borították el az eget. Egyik csapat a másik után. Északra vonultak. Gágogásukba beleremegett az ég. Mindenki mondta a magáét. A gúnár mély, férfias hangon szinte bömbölt. A libáné lágyan csacsogva nyugtatta urát. A fiatalok megszeppenve, szinte sípoló hangon adtak igazat apjuknak. Csak jöttek és jöttek végeláthatatlanul már egy jó fél órája. Ki hitte volna, hogy ennyi liba létezik ezen a világon?

Egyszer csak csönd lett. Eltűntek egy varázsütésre, pont úgy, mint ahogy megjelentek. Ismét ráült a csend a tájra. Egy darabig nem történt semmi. Egy-két fekete gombóc gurungált le-föl a töltés fehér abroszán, hangtalanul, mint valami szellem. Amikor egyik-másik netán közelebb merészkedett, láttam ám, hogy tapsifülei vannak ennek a szellemnek. Szép óvatosan előveszem a melegítő italt a hátizsákból. Feléjük emelem, mint jó szomszédhoz illik, iszom egy kortyot az egészségükre. Szükségük is volt rá, mert amelyiknek netán gyönge lett volna a szíve, az bezzeg abban a pillanatban szörnyet hal. Nem vagyok egy nyuszi, de nekem is libabőrös lett a hátam. Megállt a vér az ereimben….

Valami borzasztó, sátáni üvöltés törte meg a csöndet. Ehhez foghatót még nem hallottam. Majd még egy, meg még egy. Öt-hat irányból válaszolgattak egymásnak. Valahol az igyosi kanális környékéről jött a hang. Ott gyülekeztek, szervezkedtek. Majd megindult a hajtóvadászat. Egyesek üvöltve, kaffogva indultak meg a vadcsapán. A többiek egy-egy vakkantásal jelezték helyzetüket társaiknak. Tizenöt-húsz percig ment a műsor. Teljesen lenyűgözött ez a szervezettség.

Egyszer csak csönd lett. Megszűnt a csatazaj. Ég lepte, föld nyelte az indiánokat. Sikerrel zárulhatott a vadászat? Tele szájjal nem beszél (ordit) egy jólnevelt sakál? Közben észre se vettem, fátyolos köd ereszkedett a nyakamba. Ez csak jót tett elkalandozó fantáziámnak. Elhomályosította a jelent és segített élesebben látni a jövőt, a holnapot. A holnap hajnali lesbenállást, valahol arrafelé, ahol ma este nélkülem folyt a hajtóvadászat.

* * *

Másnap hajnali ötkor másztam föl az imremajori tölgyfasor végében álló magaslesre. Elég jól megkopott, viharvert szegény. A létrafokok is korhadtak, hiányosak. Eljárt fölötte az idő. Pont úgy, mint a rajta fölkapaszkodó vadászon. Valamikor a nyolcvanas évek elején, fiatal vadász koromban a mi csoportunk (Tápai-féle csoport) építette. Valaki közben megreparálta, kicserélte a padlódeszkát. De tető már régóta nincs felette. Az ülődeszkát is ellopták. De azért nagyon jólesik itt lenni. Sarokba teszem a hátizsákom, a .223-ast az első merevítő gerendának támasztom, én meg ráülök a hátsóra, csak úgy félig támaszkodva.

Csönd van és sötét. Elmerengek. Bámulok a semmibe és közben régi idők fényei világítják meg az öreg les környékét: Ott egy róka surranna át a volt töltés helyén, a learatott, hóval lepett búzatarlón. Szép nyugodtan, úgy, ahogy kell, lapockán lövöm….

No, de mi az a két fekete folt a most aranyba ringó búzatáblában, a volt töltés helyén… Föllobban a fénycsóva és lemossa a két tejesbúzát lakmározó feketesörtésről a leplet. A drillingem golyós csöve megszólal. A közelebb álló disznónak a torkán akad az utolsó vacsora. Szép fekete szőrű, fiatal, száz kiló körüli koca. Szinte most is érzem tenyeremen azt az érdes, reszelős simitást….

Reccsen az elpattanó száraz gally valami nehéz test alatt. Minden idegszálammal a szemben lévő erdőrészre figyelek. A reccsenés-roppanás egyre közeledik. Az erdő széle alig ötven méterre lehet. Már ott neszel az a hatalmas jószág. Minden pillanatban kiléphett. Izzadt tenyerem szorosan markolja drillingem ártatlan nyakát. A pöcök golyósra váltva. A puskatus a vállamnak szorul. És ekkor valami megmozdul a búzában, közvetlen a lesem alatt. Ösztönösen odakapom a tekintetem. A telihold fényében megcsillan egy fehér-fekete bunda. Borz – villan át agyamban. (az időtájt ez még nem volt túl gyakori jószág errefelé)

Hhújj, mit csináljak? A disznó mindjárt kilép! A borz mindjárt lelép! Döntenem kell. Disznót már többet is lőttem. Borzot még nem. Óvatossan sörétesre váltom a billentyűt és a nagyszemű öreg söréttel meglövöm életem első borzát. A disznó meg nagyot fújva, csörtetve elrohan, amerről jött…

Lassan szürkére fakul a magasles körül a sötétség. Hangoskodó fácánok, tyúkok, kakasok jönnek ki az erdő fáiról, ahol az éjszakát töltötték. A vadszilvás, kökényes nagyárok végében lévő etetőhöz igyekeznek. Ki végigrepülve, ki fele utat szaporázva gyalogszerrel teszi meg. Ötös-hatos csoportokban érkeznek. Egy csoportban tizenegyet is megszámolok. Összesen száznál is többen lehetnek. Szinte hihetetlen. Nem gondoltam volna, hogy ennyien megmaradtak, és főleg hogy kakasok. Szép, hosszú farkú daliás kakasok.

Közben teljesen kivilágosodik. Hat óra is elmúlt. Teljesen megfeledkeztem, miért is vagyok itt, amikor a falu felől, jó messziről, valahol a kastély tájékáról fölhangzik a sakál ordítása. Majd kis idővel később egy másik. Végül egy-két vakkantás és csönd. Nem tudom mire vélni a dolgot. Most ez ugyanaz a csoport lehet? Vagy másik? Úgy látszik nem adják olyan könnyen a bundájuk. Többet kell foglalkozni velük. Többet kell járni utánuk.

Zenta, Vajdaság

Vadászat

Valóra vált álom

Published

on

 Kattints a képre és csatlkozz a WILD Hungary csoporthoz!

Eljött az idő, két év halasztgatás után, hogy klasszikus módon, barátok és édesapám társaságában, egy hegyi vadászházból, a duruzsoló kályha mellől indulva, billenőcsövű fegyveremmel elejtsem életem első (és lehet, egyetlen) zergebakját!

Fotó: Leskó Gábor – Agro Jager News

A helyszín Szlovénia, a Raduha-hegy. Az éjszakai eső, amely a vadászkaliba tetejét verte 1200 méteres magasságban, 1500 métertől hó formájában hullott, külön varázst adva a tájnak. Reggel szikrázó napsütésben indultunk, ki-ki a kísérőjével, a felsőbb régiókba. Délig terveztük az első kört, aztán kis pihenővel délután folytattuk a vadászatot.

A táj lélegzetelállító, a szél orkánerejű, de így is belefutottunk egy kis csapatba, amely jó negyven méterre sorjázott mellettünk a fenyők között. Fényképezni is próbáltam, de nem egyszerű feladat. Jó másfél órás cserkelés után, visszafelé a kocsi felé jöttek a hírek: a többiek sikerrel jártak, így az első nap délutánjára már csak én maradtam vadászni. Ez ám a szerencsés nap.

A délutáni körre 1500 méteres magasságból indulva 1700–1750 méterig cserkeltünk, igazi téli, havas világban. A 70 év körüli kísérőmmel alig bírtam tartani a lépést — hihetetlen, ahogy bírta. 🙂

A nap már lebukott, amikor egy meredek nyiladékon zergét vettünk észre. 140 méterre feküdt. Vártunk, hogy felálljon, amikor furcsa hangokat hallatva egy bak kevesebb mint tíz méterre bejött mögénk — gyanúsnak vélt valamit. Persze elugrott, ilyen távról mozdulni sem lehetett… De hopp, a fenti bak felállt, ugyanis jobbról egy vetélytársa érkezett. Pár fotó, majd jött is az ukász: jó öreg bak… lődd meg!

Fotó: Leskó Gábor – Agro Jager News

A fényképezőt a vegyes hetesre cserélem, és amikor a bak kihúzza magát a szikla tetején, hangosan süvít végig a lövedék, amit a hegyoldalak sokáig dobálnak. A bakom eltűnik — igen, már az enyém. Egy jó blattlövéssel 20 méterre találjuk, beesve egy fenyő alá.

Leírhatatlan érzés… Ilyen helyen, ilyen körülmények között, klasszikus módon sikerült elejtenem az áhított bakot! Mire leérünk az autóhoz, besötétedik. A kalibában sokáig mennek az élménybeszámolók a pattogó kályha fényénél.

Első vadásznapunkon mindannyian eredményesek voltunk!
Tisztelet a vadnak! Üdv a vadásznak!
A képek magukért beszélnek!

Írta és fényképezte: Leskó Gábor

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Kell-e félni a lakott területen megjelenő rókáktól?

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakemberei megválaszolták, kell-e félni a lakott területen élő rókáktól:

Published

on

 Kattints a képre és csatlkozz a WILD Hungary csoporthoz!

A rókák, számos más vadállathoz hasonlóan (gondoljunk a varjakra, nyestekre) könnyen találnak táplálékot az emberi lakókörnyezetben (többek között rágcsálókat, élelmiszer hulladékot, kedvtelésből tartott állatoknak kihelyezett eledelt), és könnyen megszokják az ember közelségét. Ezért az, hogy csak „a veszett róka megy be a lakott területre”, semmiképpen nem állja meg a helyét. ❌

Fotó: NÉBIH

☝Az állatokkal való kontaktust mindazonáltal maximálisan kerülni kell. Az egészséges róka nem engedi közel magához az embert: zajra, például tapsra elmenekül. Kellő távolságból hívjuk fel magunkra a figyelmet, majd adjunk időt az állatnak, hogy észrevegyen minket és elmeneküljön.‼
👉A veszettség legfőbb tünete az embertől való ösztönös félelem kiesése. A veszett róka nappal is aktív, szinte „keresi” az ember társaságát, hagyja magát megközelíteni, megfogni, megsimogatni.

Sokkhatásra ez az állapot dühöngésbe válthat át. Sokszor kutyával verekszik össze vagy más háziállatot támad meg. Esetenként görcsrohamok figyelhetők meg (csillagvizsgáló fejtartás, állkapocs-csattogtatás).

Forrás: NÉBIH

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Négy medvét kellett kilőni idén eddig Csíkszeredában 

Csíkszereda négy szegletéből négy medvét lőttek ki idén

Published

on

Csíkszereda négy szegletéből négy medvét lőttek ki idén: Csíksomlyón, Szécsenyben, Zsögödben és Csobotfalván volt szükség a legutolsó megoldást választani. A közeli erdőkben még így sem csökkent jelentősen a számuk. Az új jogszabály segítséget jelent.

Fotó: Pinti Attila – Székelyhon

„Nincs szinte olyan városrésze Csíkszeredának, ahol ne okoztak volna gondot a medvék” – mondta a Székelyhonnak Bors Béla, Csíkszereda alpolgármestere. Tőle arról érdeklődtünk, hogy hány medvét kellett idén eltávolítaniuk a városból. Arra is rákérdeztünk, hogy mi a véleménye az újonnan megjelent jogszabályról, amely megkönnyíti a beavatkozást a településekre bejáró medvékkel szemben.

Tőle tudjuk, hogy idén eddig négy esetben voltak kénytelenek a legutolsó megoldást, azaz a kilövést választani. Csíksomlyón, Szécsenyben, Zsögödben és Csobotfalván kellett beavatkozniuk. Ezen kívül egy példányt altatással fogtak be, amely a Kalász lakótelepen menekült fel egy fára egy tömbház közelében, egy vadállat pedig a Brassói úton közúti balesetben pusztult el.

Az alpolgármester szerint nincs a városnak olyan övezete, ahol ne kellett volna beavatkozni a medvék miatt, de a leggyakrabban Csíksomlyón okoztak gondot a vadállatok. Ráuntak jelezni a medvék jelenlétét „Az elmúlt években nem csökkent és nem nőtt a beavatkozások száma, inkább amiatt tűnhet úgy, hogy idén kevesebb gondot okoztak a medvék, hogy az emberek kezdték megunni, hogy jelezzék a medvék jelenlétét a hatóságoknak. Mégis azt javaslom, hogy amennyiben nagy vadat észlelnek bárhol Csíkszereda területén vagy a környező mezőkön, erdőkön, akkor azonnal hívják a 112-es számot” – javasolta az alpolgármester, hozzátéve, hogy amelyik hívás nem érkezik be, arról nem készül statisztika, azaz amiről a hatóságok nem tudnak, az a probléma nem létezik. Az újonnan megjelent sürgősségi kormányrendeletről, amely lehetővé teszi a medvék azonnali kilövését, az alpolgármester elmondta, ez a jogszabály nagyon megkönnyíti a munkájukat, hiszen ha szükséges, akkor azonnal be lehet beavatkozni. Korábban ugyanis el kellett űzni a vadat, vagy el kellett távolítani, a kilövés csak végső esetben volt alkalmazható.

„Amennyiben a helyzet úgy kívánja, akkor már első alkalommal lehet élni a legnehezebb döntéssel, a kilövési paranccsal. Ezek a medvék, amelyek a város környékén be szoktak járni, mind »habituált« medvék, vagyis megszokták az ember közelségét. A háztartási hulladékot dézsmálják leginkább, és teljesen ellentétesen viselkednek egy erdőben élő medvéhez képest, ugyanis sokszor az ember láttára nem elmenekülnek, hanem ellenkezőleg, közelednek” – magyarázta. Hozzátette, ezért is gondolja úgy, hogy az új jogszabály segíti a munkájukat. Csíkszeredának a Szilos Vadásztársulattal van szerződése, és ez a társulat az, amelyik végig követte a város környékén élő medvéket. „Az elmúlt időszakban folyamatosan megfigyelték a medvék mozgását, a medvepopuláció létszámának az alakulását. Ha csak a csíksomlyói övezetet veszem példának, akkor az elmúlt 5 évben tucatjával voltak, illetve vannak jelen a medvék, úgyhogy nem utal semmi arra, hogy csökkenne a számuk. Sőt, már nem ritkaság, hogy 3-4 bocsot is felnevelnek az anyamedvék” – osztotta meg.

Szerinte éppen ezért szükség van arra, hogy kövessék a medvepopulációt, és ha kell, élhessenek a kilövés lehetőségével. Szerinte nem normális, hogy egy-egy medveriasztás alkalmával a polgármesternek vagy alpolgármesternek kell futni éjjel elkergetni a medvét.

Csíkszereda városvezetésének mindig az emberi élet a legfontosabb, és úgy ahogy eddig is, a törvényes kereteken belül mindig tettük a kötelességünket, úgy ezután is így fogunk eljárni, még hogyha most egy kicsit könnyebben is” – húzta alá. Tavaly egyébként ugyancsak a somlyói övezetben három medvét kellett kilőni, ugyanakkor a csíkszeredai kórházhoz bejáró vadállatot szintén ilyen módon kellett eltávolítani. Tavalyelőtt pedig a Venczel József Szakközépiskola udvarára tévedt egyed jutott hasonló sorsa.

Forrás: Székelyhon

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom