Szögi Tibor vadászlevelei

Szia Kedves Barátom!

Izgalmas hétvégém volt, erről szeretnék beszámolni.
November, december, január minden pénteke szabadnap a számomra. Itt nálunk nagyon megbecsülik azt, aki már régóta odaadóan, rendesen dolgozik. Négy napot dolgozok egy héten, utána három szabad! (Csak vicc volt, az évi szabadságom második felét használom így ki.) Már régóta készülök, de mindig közbejött valami és most végre sikerült három napot egyfolytában, reggeltől estig a padéi területen vadászni. A pöcéri disznóknak szándékoztam a körmükre nézni, két ebadta kutyám segitségével. Pénteken csak a töltésen nyomaztam, Kisréttől végig a nagytöltésen, a bátkai töltésen át a kacsatónál haza. Néhol benéztem az erdőbe is, a fahordó utakon. A bokrok alatt nem bujkáltam, mert föl voltam pakolva mint a terhes szamár. Nagy hátizsák, benne szék, ásó (feketenadálytövet szedtem), gunya, vizesüveg meg még sok minden más (sose tudni mire lesz szükség).

Fotó: Agro Jager News

Nagyjábol kideritettem hol mozognak a cocák. Legígéretesebb a csurogi rámpa és a Komanov gyümölcsös környéke. No, majd holnap benézek a sűrűbe, bebújok a bokrok alá.

Másnap csak a legszükségletesebb dolgokat raktam be a mellényem hátsó zsebébe (a félliteres üveget is), felhúztam a hétmérföldes csizmáim és nekiindultam a pöcéri rengetegnek. Mert, hogy rengeteg, az biztos. Te még ilyent nem láttál. Az egész határ parlagon áll. Az utóbbi években vagy nem tudtak vetni, vagy ha az sikerült is, de aratni biztos nem lehetett. Mindenfelé áll a víz. Néhol még csizmában is alig lehet elmenni. Kerülgetni kell a laposokat. Minden felé vadmuhar, vadcirok meg sás.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Először a csúrogi rámpa előtt mentem be az erdőbe. Megindultam egy friss nyomon, ami a kubikok felé vezetett. Beljebb csalódnom kellett. Az erdő mindenfelé megpocskolva, no nem a disznók, már mint az igaziak tették, hanem a kétlábúak. Mindenfelé traktornyomok. Máma már nem kisbaltával, biciklin járnak a falopók, hanem traktorral, motorfűrésszel. A disznónak itt nincs nyugalma.

A nyomok levezettek a Tisza szélire és ott Bátka felé. Kedvtelenül bolyongtam még egy darabig a megtépázott erdőben, a gondolataim nem is tudom merre jártak, amikor a lábam elől berregve fölrepül egy vöröses, gerle nagyságú madár. Nemmindennapi madár. Visszahökkenek a jelenbe, az agyam nagyobb fokozatba vált, felismeri a távolodó erdei szalonkát, most még az a kérdés szabad, nem szabad? Október egytől kezdődik a szalonkavadászat, most november vége. Szabad!!! Drillingem melyik csövében van sörét? Melyik ravasz tartozik ahhoz a csőhöz? Szerencsére a válaszok kapásból jönnek, és a már vállamnál tartott puskám ravaszát elhúzza a begörbülő mutatóujján. Az egyenes nyiladékon elsuhanó szalonka összekapja szárnyait és úgy negyven méternyire előttem szétcsapja a vastag levélszőnyeget.

Lesimítom összekócolt, megtépázott ruháját. Egy megfelelő tuskót keresek, ráhelyezem egy pár fotó erejéig. Most már bánom is egy kicsit. Gyönyörű madár és olyan kevés van már belőle. Ki is jövök az erdőböl. A pöcéri kanális túloldalán cserkelek, kutakodok még egy kicsit. De az irányt már hazafelé tartom. Erőt kell gyűjtenem a holnapi kimerítő fácánvadászathoz.

Másnap kiderült, hogy nem is lesz az olyan kimeritő. Ugyanis Lengyel Sanyi fölajánlotta, hogy befogja az ötven pár lóerőt a pótkocsi elé és kivisz bennünket Pöcérbe és majd kíséri a csapatot vadászat közben is. Tehát úgy vadásztunk mint az urak! (Lengyel Sanyi, a fia, Szénási Ferenc, Peko Anti, Szabácsi Sanyi, Véber Gyuszi, Varsli Tivadar és Szögi Tibor) A Jaksa gyümölcsösénél két csoportra oszlottunk Szabácsi, Varsli meg én átmentünk a kanális túloldalára, a többiek a töltés felőli oldalán maradtak. A traktor elörement a Csúrogihoz elállóba.

Nagyon jó napom volt. Minden fácán az én utamba került (vagy én nagyon tudom, hogy merre kell menni). A Lili úgy dolgozott, mint egy svájci óra. Leállta. Fölkeltette. Lelőttem. Volt olyan is, hogy egyszerre két fácán ugrott, egyik jobbra másik balra igyekezett. Két durranás, két apportolás. Mit mondjak, hízott a májam (ezt csak csendben mondom, volt olyan is, hogy a példásan leállt fácánkakas kiabálva fölszállt az orrom előtt, megvártam, hogy egy kicsit odébb menjen, ne lőjem ronggyá, és amikor harminc méternyire járt, úgy ahogy a nagyok szokták, elhibáztam mind két csőből). Azért a reggeliig hét fácán szorongott a hátizsákomban. Szétosztottam, ne húzza a vállam. Kérdezem: megyünk haza? Megvan mindenkinek? Megvan ám a nemondjam mi! mondja Szénási. Neked megvan, én ki se lőttem a puskám.

A tűz már ropogott. Kényelmesen elhelyezkedtünk a köré rakott szalmabálákon. Még egyszer körbejárt a melegítő flaska. Sistergett a parázsra hulló szalonna- és kolbászzsír. Finom illatok kavarogtak a levegőben. Finom illat, finom illat, de azért senki sem ezzel foglalkozott. Mindenki valami kézzel fogható után nyúlt és igyekezett a bajsza alá tömni. Közben elmeséltük az élményeket. Megbeszéltük a továbbiakat. Teli hassal már senki sem szőtt nagy terveket, nem vágyott nagy izgalmakra, csak úgy simán nagyon jól éreztük magunkat. És mégis, ez a jó a vadászatban, ez adja meg a savát borsát, hogy sose úgy történnek a dolgok ahogy az ember elgondolja. Most is így történt.

Én most is, a kis Lengyellel és a Véber Gyuszival a kanális túloldalára kerültem, a többiek a kanális és a töltés között vadásztak. Nekem folytatódott a jó sorom. Alig indultunk el és már megint három fácánnal több volt a hátizsákomban. Amikor a túloldalon, a Komanov körtése végében, az öt hektárnyi, tavalyról ott maradt, csicskarás, vadcirkos kukoricatáblában nagy zűrzavar támad. Egyfolytában szól a puska. Mindenki rohangál, mutogat, kiabál. Jó húsz percbe telik, mire körbemegyünk és átjutunk a kanálison. Az izgalom még mindig tart. Tágra nyilt szemekkel, emelt hangon magyarázkodnak a kollégák. Igy kellett volna, meg úgy! Hogy nem tudtad lelőni?!!! Hát te hogy nem tudtad?!!!

Sejtettem, hogy miröl van szó. De amikor véletlenül pont a két disznófekvés mellett mentem el, biztosra vettem, hogy a kollégáknak disznókalandban volt részük. És nem is akármilyenben, tudtam meg, amikor a résztvevők egy kicsit lecsillapodtak és értelmesebben tudtak beszélni: A három 110–120kg körüli disznó itt éjszakázott. Két, olyan szoba nagyságú területen kitépték a vadcirkot, pofájukba összehordták egy kupacba és megvackoltak. Szabályos fészket raktak. Az egyikben egy, a másikban két disznó feküdt. Feküdt és még akkor sem kelt föl, amikor az Antika ott ment el mellettük öt-hat méterre. Az Anti rövid szőrű német vizslája nyüszítve, behúzott farokkal ugrott félre amikor a disznó dühösen ráfújt.

Anti barátunknak sem volt bátorsága közelebb menni. Szép óvatosan kiment a töltésnél elálló Szénásihoz és elmondta mi történt. Megszületett a terv. Két oldalról közelítették meg a fekvő disznót (akkor még azt hitték, hogy csak az az egy van). Úgy gondolták, hogy egy tisztásabb rész felé ugrasszák ki és ott meglövik. Ám a disznó, mint minden vaddisznó nagy becsben tartja a bundáját és nem egykönnyen mond le róla. Ezért a legsűrűbb gazos felé ugrott és magával rántotta másik két társát, akik alig tiz méterre feküdtek odébb.

Nagy lett a kavarodás. Szólt a puska, zörgött, tört, repült a sűrű gaz, szikrázott a feszültség, megint szólt a puska mindaddig, míg a csörtetés el nem csendesedett. Aztán minden kezdődött előlről. Ugyanis a disznók egyenest a Tivadar és a Szabácsi ölébe rohantak, akiknek volt idejük fölkészülni. Brenneke meg duplanullás került az apró szemű fácánsörét helyébe. A gond csak az volt, hogy a disznók most is a legsűrejébe rohantak. Rohantak, rohantak és hiába szólt megint a puska, nem fogta őket a golyó.

Alig tudtam a fölizgult társaságot lebeszélni, nincs értelme utánuk menni, mert ezek most kiszaladnak a világból. Hosszú idő, nagy távolság, biztos búvóhely kell, ahol megnyugszanak és megállnak. Lehet, hogy majd csak valahol a szomszédos Kérában. Közben elkezdett szemelni az az igazi jeges őszi eső. Lehűtötte a forró indulatokat és segített az én igazamnak. Fölpakoltunk és megindultunk toronyiránt, hazafelé. A feszültség elmúlt. Visszatért a résztvevők vicces kedve. Egymást ugratták, hogy akkor ki is húzta be valójában a farkát? Kinek is citerált az ina? Kinek reszketett a keze? Ugyan már!!! Ki, ééén…?

Jövő hétvégén (péntek, szombat, vasárnap) megint Padén leszek és remélem nekem is jut egy kevés az effajta izgalomból. Hogy majd behúzom-e a farkam? Hát….. Majd elmesélem!

Zenta, Vajdaság