Vadászat

A fogolyvacsora

Közzétéve:

2012.02.22.

Feltöltő:

Agrojager

A hatvanas évek elején olyan hideg telek voltak egymás után, hogy az iskolában általános lehűlésről és mini jégkorszakról tanultunk. Gyerekfejjel ez némi aggodalommal töltött el bennünket és találgattuk, hogy mit hozhat a jövő. Azonban, amikor kiderült, hogy a hatóságok kézzel fogható intézkedéseket is tesznek, mégpedig iskolai szénszünet formájában, azonnal elviselhetőnek találtuk ezt az időjárási különlegességet.

Hideg ide, vagy oda, elektronikus játékok híján az egész napot kint töltöttük el, a „jó levegőn”, mondhatni. Élveztük a téli sportokat, szánkózás és korcsolya vég nélkül. Rendszeres hokimeccs zajlott a faluszéli libaúsztatók egyikén, ahol vegyesen játszottunk korcsolyások és talpasok is. Ez utóbbiak korcsolya nélkül voltak, mert nem minden család engedhetett meg magának ilyesmit. A hokiütöket helyben vágtuk egy öreg fűzfa ágaiból. A korong meg egy konzervdoboz volt. Ha meg ráúntunk a bádoghokira csak csavarogtunk erdőn, mezőn. Mivel a háztáji parcellázás minden évben máshol volt, úgy ismertük a falu határát, hogy a saját kertünket sem jobban. Minden erdősávot-foltot, nádasokat, vizenyős tocsogókat, sőt még a nevezetesebb fákat külön-külön is.

A hideg tél és szabadidő más téren is kínált érdekességeket. A zord időjárás a vándormadarak körében is sokkal nagyobb mozgást idézett elő, mint máskor. Ritkán, vagy soha nem látott madarak jelentek meg, csonttollúk, keresztcsőrűek, vadludak vertek tanyát a falu környékén. A legnagyobb feltűnést egy rétisas pár keltette, ami nem kis riadalmatt okozott a faluszéli baromfiudvarok lakói között. Ezek azonban inkább a nyílt mezőn maradtak, a falu fölött csak átszálltak.

– Hortobágyról szorította „üket” ide a tél – mondták az öregek. Régen is jártak ide.

– Itt sincs melegebb, mint a Hortobágyon – vélték mások. Északi madarak azok.

Mindegy honnan voltak, érdekességükön mit sem változtatott, de itt vertek tanyát a környékünkön. A falu északi részén volt egy vizenyős rész, aminek a szélén állt pár villámsúlytotta, öreg fehérnyár. Ezek karvastagságú száraz ágain szerettek tanyázni, meg ott is éjszakáztak. Onnan jó messzire belátták a határt, szemmel tarthatták akár élelemről, vagy ellenségről legyen is szó. Ellenség alatt csakis ember jöhetett szóba, vagyis mi gyerekek, mert felnőttek nem tették ki magukat fölöslegesen a tél kényének-kedvének.

Egyik nap is, mikor nem volt hokimeccs, Tónival, aki osztálytársam volt és a közelünkben lakott, elhatároztuk, hogy megnézzük a sasokat. Tóniék öten voltak testvérek és sokkal szegényebbek voltak, ami az idősebb bátyjától örökölt ruházatán is messziről lerítt. Ö is a talpasok között játszok hokizáskor. A szánkót jobban szerettük, mert öt-hat gyerek is élvezhette egyszerre, hiszen mindent megosztottunk. Nem volt azonban elég hó a szánkózáshoz.

Korcsolyázáshoz a dűlőutak melletti árkok és belvizes foltok végnélküli lehetőséget kínáltak. Kilométerekre el lehetett száguldani percek alatt. A korcsolyát azonban nem lehetett megosztani, mégha kölcsön is akartam volna adni. Akkoriban ugyanis kulcsos korcsolyák voltak többnyire, amiket csak jó minőségű bőrtalpas bakancsra lehetett felcsavarozni. Tóni lába nagyobb volt, ezért a bakancsomat nem adhattam oda. A korcsolyát meg nem lehetett feltenni az ő agyongyötört, örökölt klumpájára annak veszélye nélkül, hogy a korcsolya az egész talpat le ne tépje.

Így maradt az, hogy én korcsolyával mentem, ő meg szaladva-csúszkálva. Néha egy darab kötéllel húztam, de hamar kifulladtam benne. Így nagyobb szünetekben csak bandúkoltunk, többször én is inkább a vállamon vittem a korcsolyát. A rétisasok most is a helyükön voltak, már messziről látszott libányi méretük. Ránk se hederítettek, mozdulatlanul ültek. Bár, biztos nem vették le a szemüket rólunk. Sokat tűnődtünk, mit ehetnek, vagy hogyan vadásznak, mert soha nem láttuk mit csinálnak. Vagy a szokott helyükön gubbasztottak, vagy messze fönt láttuk őket a levegőben. Soha semmi nyomát nem láttuk, hogy ettek, vagy fogtak volna valamit.

Oldalazva haladtunk, öntudatlanul egy szabálytalan, agyonnyesett, botoló füzes sövényt követve. Már ki tudtuk venni a barna tollazatuk rajzolatait is. Hihetetlenül nagy volt gyerek-tenyérnyi horgas csőrük, melynek töve sárgán világított. Elkövettük azt a hibát, hogy megálltunk és feléjük fordultunk. Ekkor nehézkesen, vagy inkább méltóságteljesen, szárnyra kaptak. Kissé leejtették magukat a szellős űlőhelyükről és úgy bontották ki, a gólyákat is megszégyenítő, nagy szárnyukat. Nem siettek, nem mutattak semmi félelmet, inkább csak unottan szálltak tova, megvillantva fehérszegélyű farkukat.

Odamentünk a fák alá, hogy nem látunk-e valamit elhullajtva, de nem volt semmi a fa alatti bozótban. Csak az ürülékük nyoma fehérlett itt-ott az ágakon és a fatörzsön.

– Te, ezek a madarak éheznek – mondom Tóninak.
– Dehogyis, hiszen egy kutyát is meg tudnának fogni olyan erősek – vélte ő.
– Hogy fognának ezek meg akármit is, hiszen olyan lomhák.
– Lomhák, mikor csak repülnek. Biztos nem azok, mikor vadásznak.
– Igaz, nem láttuk őket még vadászni – adtam igazat Tóninak.

Tovább haladtunk a patak felé, hogy ott is szétnézzünk. A patakpart egy hosszú, magas töltésként zárta le a látóhatárt a sík vidéken. Nem sok növényzet volt rajta, mert rendszeresen kaszálták, de a töltés tövében, ahol vizenyős tocsogók voltak felverődött pár bokor. Fűzek a vizesebb, kökénybokrok a szárazabb helyeken. Messziről láttuk, hogy a jókora fogolycsapat szedeget a bokrok környékén. A magas töltés szélvédett és napsütötte oldalán már szine nem is volt hó. A kis hóban könnyen hozzáfértek a gyommagvakhoz, meg kapirgálni sem volt nehéz a szárazabb foltokon.

A patakpartra felkapaszkodva messzire el lehetett látni, bár nem volt magasabb 4-5 méternél. Alig ismertünk rá a nyári fürdések és pecázások helyére, mert a jég elnyomta teljesen a nádat és a sást. A patak vize hosszú ezüst sávként be volt fagyva és ellenállhatatlan pályát kínált egy jó kis korcsolya száguldásnak. Nem minden lelkiismeretfurdalás nélkül csavaroztam fel a korcsolyát, mert otthon igen tiltották a patakon való korcsolyázást, hogy az veszélyes, mert az élő vízen lévő jég megbízhatatlan. Az árkokkal, belvizes pocsolyákkal nem törödtek, mert azok ritkán voltak fél méternél mélyebbek.

Ahogy felerősítettem a korcsolyát, felállva leporoltam a havat a nadrágomról és méregettem, hol tudnék rámenni a jégre a sásos szegély rejtette meglepetések nélkül. Ekkor Tóni túl mutatott messze a másik parton
– Nézd, erre jönnek a sasok visszafelé.

Először nem láttam, mert fent magasan kerestem őket.
– Milyen alacsonyan szállnak – csodálkoztam, mikor megpillantottam a nagy madarakat.

Persze, a sasok is észrevettek és kicsit feljebb tartottak tőlünk a vízfolyáson. Ha tartják az irányt feltétlenül rárepülnek a fogolycsapatra. Mintha színházban lettünk volna, rögtön láttuk, hogy mi fog történni. Azonnal elkapott bennünket a vadászláz. A foglyok még mindig nem látták a ragadozókat, s továbbra is gyanútlanul csipegettek.

A sasok sem láthatták még a foglyokat, de azok szemmel láthatóan kerestek valamit, vagyis felkészültek voltak egy akcióra. A két ragadozó most szinte egy vonalban repült kb. húsz harminc méter távolságra tőlünk. Most közelednek a túlsó parti töltéshez, lassan emelkedniük kell. Az izgalmunk a tetőfokára hágott. A saspár kissé felvágott és abban a pillanatban meglátta egymást a vadász és a vad. A párból a nagyobbik azonnal megperdült a levegőben és ez elég volt, hogy zavart keltsen a felrebbenő fogolycsapatban.

Nem kellett messzire menniük a búvóhely eléréséhez, de szembe kellett fordulni az üldözőkkel és ez megzavart párat közülük. A közelebbi sas rögtön rájuk vágott és lenyomott egy foglyot a földre. A másik is oldalt csapott, de az messzebb lévén már nem érte el a bozótba vágódott fogolycsapatot.

Ebben a pillanatban valami ok miatt karjainkat a levegőbe dobva, torkunk szakadtából kezdtünk kiabálni és a színhelyre rohanni. Csak úgy, mintha az csirkeudvarról akarna valamit elvinni egy héja. Gondolom, önkéntelenül is a gyengébb, üldözött pártját fogtuk. A part alatt ráugrottam a jégre és a korcsolyával másodperceken belül beértem a zsákmányt szorító sast. Közeledtemre fel akarta emelni az áldozatát, de nyilván nem jól foghatta, mert ismételten visszahuppant felszállás közben. Végülis lassan, erőlködve elkezdett emelkedni, mikor már csak méterekre voltam tőle. Amikor, úgy embermagasságban lehetett, elejtette a zsákmányát és lassan továbbszállt a párja után, amelyik közeledtemre már előbb tovalibbent.

A parton előttem a szétszórt tollak között egy fogolykakas vergődött. Oldalán feküdt, kissé nyitott szárnyakkal, de lábai még szaladtak. Szaladtak, mint oly sokszor életében, mert eddig mindig a menekülést jelentették a gazdájuknak. A gyors lábak még éltek, de a gazdájuk már alig. A szeme már zárva volt, s ez a kapálózás már csak haláltusa volt. Még egyet fordult a földön fekve, majd megremegve, mozdulatlanná vált.

Mire Tóni odaért már kézben tartva vizsgálgattam az idei fogolykakast. A szárnya alatt az oldalán egy véres lyuk tátongott, ahol behatolt a sas karma a hasüregbe. Nyilván a vasmarkolat ereje mellett ez végzett a zsákmánnyal. A sasok után néztem és láttam, hogy már a szokott fájukon ülnek és tollászkodnak. Hirtelen elkapott valami bűntudat, hogy nem tudtuk megmenteni az áldozatot, de a szegény sasok meg vacsora nélkül maradtak. Forgattuk még egy darabig a foglyot, mert ilyet még egyikünk sem látott kéz közelből. Igen finom rajzolata volt a tollának, valahogy tetszetősebbnek találtuk minden csirkénél.

– Oda kell adjuk a sasoknak, hogy egyék meg, ha már így kimúlt – javasoltam.

Tóni nem szólt semmit, csak hallgatott. Nem egészen volt világos, hogy mi módon lesz ez lehetséges, de azért elindultunk a sasok fája felé. Lassan haladtam a jégen a foglyot lóbálva a kezemben. Tóninak még így is szinte szaladnia kellett a parton, hogy lépést tartson velem. Mikor a madarak közelébe értünk, takarásba húzódtunk a fűzbokrok védelmében. Egészen lehajolva mentünk addig, míg úgy éreztük, hogy a határon vagyunk ahhoz, hogy a ragadozók ismét szárnyra kapjanak. Ekkor hason csúszva egy kis nyíláson a bokorsor túlsó széléig kúsztam és kitettem a foglyot a hóra. Visszahátráltam és lélegzetvisszafojtva vártuk mi történik. A sasok viselkedésében azonban nem történt semmi változás.

– Talán észre sem vették. Kintebb kellett volna még tennem – mondtam tanácstalanul.
– Dehogynem – mondta Tóni. – Meglátnak azok mindent kilométerekről is.

Messzebb mentünk és jobb takarást kerestünk és a partoldalba húzódtunk, félig fekve. Ha nem látnak bennünket, akkor majd nekibátorodnak és hozzálátnak a megszolgált vacsorához. A sasok azonban közönyösek maradtak, sőt egy idő után a tollászkodást is abbahagyták és mozdulatlanul ültek. Közben eszembe jutott, hogy most már a fogoly dögnek számít a sasok számára és nem tudtam, hogy vajon ezek hozzányúlnak-e a döghöz.

– Hideg van – mondta egy idő után Tóni. A nap is lement, kezd szürkülni.

Makacsul kitartottam még pár percig, mert nem akartam belenyugodni, hogy akarva akaratlan rosszat tettem és olyasmibe avatkoztam, amiben semmi keresnivalóm nem volt. Csak be kellett lássam, hogy a sasok nyilvánvalóan elültek éjszakára. Levettem a korcsolyát és feltápászkodtam.

– A foglyot nem hagyhatjuk ott, mert az éjjel valami róka ráakad.
– Persze, hogy nem! – helyeselt Tóni élénken. Megvárta, amíg a madarat felvettem, mert végül is én vettem el a sasoktól, én voltam a gyorsabb a korcsolyának köszönhetően. A zsákmány engem illetett. Egyre rosszabbul kezdtem érezni magam.

Szótlanul bandukoltunk hazafelé. Máskor fennhangon vitattuk volna meg az átélteket. De, most úgy éreztem, közénk állt a fogoly, amit a lábánál fogva lóbáltam. Egyre jobban húzta a kezemet a korcsolya is, de inkább a fogoly kezdett igazán nehéz lenni. Akkor még nem tudatosult bennem, hogy nem is a kezemnek, hanem a lelkemnek. Tóni néha lemaradt egy-egy lépéssel, s és olyan igézettel nézte foglyot, mint egy vadászkutya. Észre kellett vegyem, de az önzésem azonnal ellenszegült. A madár jogosan az enyém, nem mondok le róla.

Tóniék szegényes vályogháza közelebb volt a falu széléhez, előbb értünk oda. A kapuban megálltunk, hogy elváljunk.
– Bejössz? – kérdezte Tóni. Hozzám beszélt, de nem rám nézett, hanem a fogolyra, mintha azt invitálta volna.
– Késő van – bizonytalankodtam, de azért elindultam befelé én is.

Bent száradó ruhák és a földes padló szaga fogadott. Már jól ismertem ezt a megnevezhetetlen, nehéz szagot. A nyilvánvalóan szegényes belső ellenére azért meleg volt, a búboskemencébe be volt fűtve. A mennyezeten egyetlen 15 wattos villanykörte derengett, s csak homályosan világította meg a sarkokat.

– Mit hoztatok? – élénkültek meg Tóni kisebb testvérei.
– Foglyot vettünk el a sasoktól – válaszolta Tóni bizonytalanul, így többes számban.

Oda kellett tartsam a foglyot a fény felé, ahol a gyenge világításban, borzasan elég nyomorultul nézett ki. Ekkor a háziasszony felé nyújtottam és kérdeztem:
– Margit néni, meg lehet menteni ebből a madárból még valamit?
– Hogyne! Nincs ennek semmi baja. Ebből lesz ám egy kis finom leveske – válaszolta.

Egyszerre mindenki felvillanyozódott, s mintha még a villanykörte is világosabban égett volna. Mikor a mamája elvette a kezemből a foglyot olyan megkönnyebbülés vett erőt rajtam, mintha egy zsák krumplit vett volna le a vállamról, nem ezt a hitvány madarat.

Hamarosan elköszöntem és jókedvűen futottam egészen a kapunkig. Felnéztem a világító holdra és reméltem, a sasok nem haragszanak nagyon, hogy így alakult a fogolyvacsora.

Csincsa Tibor, erdőmérnök
Mississauga, Ontario, Kanada

Címkék:vadásztörténet

Következő cikk

Sakálok orgiája

Ne hagyd ki

Rókahajtás

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Vadászat

FACE 2026. évi vadgerlejelentése

Az Európai Vadászati és Természetvédelmi Szövetség új adatokat közölt az európai vadgerleállományok helyzetéről.

Published

1 óra

2026.07.14.

Dr. Szilágyi Gergely PhD

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A FACE – Európai Vadászati és Természetvédelmi Szövetség (European Federation for Hunting and Conservation) 2026 júliusában megjelent jelentése az európai vadgerleállomány helyzetét, a faj vadászatának szabályozását, a terítékadatokat, az ellenőrzési rendszereket, valamint a legújabb kutatási és élőhely-helyreállítási eredményeket mutatja be. A dokumentum az Európai Unióban 2021 óta működő Adaptive Harvest Management (AHM), vagyis az állomány aktuális helyzetéhez igazodó adaptív vadászati hasznosítási rendszer hatodik évének tapasztalatait összegzi.

Fotó: FACE

Az adaptív vadgazdálkodási rendszer eredményei

A jelentés szerint az elmúlt évek egyik legfontosabb eredménye, hogy a vadgerle vadászati hasznosítása mind a nyugati, mind a közép- és kelet-európai vonulási útvonalon körülbelül 90 százalékkal csökkent. A FACE értékelése alapján a vadászat ezzel olyan alacsony szintre került, amely már fenntarthatónak tekinthető, így a terítékből eredő potenciális veszély jelentősen mérséklődött.

A tagállamok szigorú nemzeti kvótákat vezettek be, továbbá olyan adatgyűjtési rendszereket alakítottak ki, amelyek segítségével a teríték alakulása rövid időn belül, egyes országokban valós időben követhető. A vadászati idényt a kvóta elérésekor lezárhatják. A jelentés szerint ezek a megoldások más vadászható fajok jövőbeni teríték-nyilvántartásához is mintául szolgálhatnak.

Eltérő állományváltozások a két vonulási útvonalon

A vadgerle európai állományát két nagy vonulási egység szerint vizsgálják:

nyugati vonulási útvonal;
közép- és kelet-európai vonulási útvonal.

A Pan-European Common Bird Monitoring Scheme, vagyis a PECBMS adatsorát 2026 áprilisában frissítették a 2025-ös költési időszak eredményeivel.

A nyugati vonulási útvonalon folytatódott az állomány növekedése. A jelentés szerint az átlagos éves növekedési ütem 9,6 százalék volt, a 2025 tavaszára számított állományindex pedig 2009 óta a legmagasabb értéket érte el. A 2025-ös költési időszak egyben a négyéves vadászati moratórium utolsó évének eredményeit is magában foglalja, mivel a vadászatot csak 2025-ben nyitották meg ismét.

A közép- és kelet-európai vonulási útvonalon ezzel szemben hosszabb távon továbbra is csökkenő tendencia figyelhető meg. Ugyanakkor a jelentés kiemeli, hogy az állományindex 2021 óta viszonylag stabilan alakult, tehát a csökkenés ütemének mérséklődésére utaló jelek is láthatók. A tízéves trendeket a PECBMS a 2021 előtti frissítések során még stabilnak, a későbbi adatok alapján azonban már mérsékelt csökkenésnek minősítette. A becsült trendértékek ugyanakkor az utolsó három adatfrissítés során csak kisebb változást mutattak.

A vadászat helyzete a nyugati vonulási útvonalon

A nyugati vonulási útvonalon négyéves moratórium után, 2025-ben ismét engedélyezték a vadgerle vadászatát. Az elfogadott hasznosítási arány 1,5 százalék volt, ami megközelítőleg 130–150 ezer madaras kvótának felelt meg.

A gyakorlatban azonban a kvótának mindössze körülbelül 33 százalékát használták fel: összesen mintegy 43 ezer vadgerle került terítékre.

Ez hozzávetőleg 95 százalékos csökkenést jelentett ahhoz a 2019–2020-as terítékhez képest, amelyet az AHM, vagyis az állomány aktuális helyzetéhez igazított adaptív vadászati hasznosítási rendszer kiindulási alapjaként használtak.

A kvóta alacsony kihasználtságának több oka volt. Franciaországban és Portugáliában viszonylag későn jelentették be a vadászat újranyitását, ezért sok vadász nem értesült időben a lehetőségről. Spanyolországban több vadászterület lemondott a számára megállapított csekély kvótáról, mert az adminisztrációs terheket aránytalannak ítélte. A nyugati vonulási útvonalhoz tartozó olasz régiókban pedig 2025-ben nem nyitották meg a vadgerle vadászati idényét.

A kvóta kiszámításakor a 2025-ös költőállományból, valamint a túlélési és szaporodási mutatókból indultak ki. Ezek alapján a nyugati útvonal vadászat előtti, költés utáni állományát körülbelül 10 millió példányra becsülték. Az integrált populációs modell szerint akár 4 százalékos hasznosítási arány mellett is fennmaradhatna az állomány növekedése, ennek ellenére elővigyázatossági okokból 1,5 százalékos arányt választottak.

A 2025-ös állományadatokon alapuló előrejelzések szerint a 0 és 2 százalék közötti hasznosítási arányok mellett a nyugati vonulási útvonal állománya hosszabb távon is jelentős növekedést mutathat.

A közép- és kelet-európai vonulási útvonal terítéke

A közép- és kelet-európai útvonalon az Európai Bizottság 2021-ben eredetileg 50 százalékos terítékcsökkentést javasolt. A vadászat több olasz régióban történő teljes felfüggesztése miatt a tényleges csökkenés már ekkor elérte a 75 százalékot a 2013–2018-as referencia-időszakhoz képest.

A tagállamok 2024-ben tovább csökkentették a kvótákat, így a vadászati hasznosítás összességében megközelítőleg 90 százalékkal maradt el a korábbi referenciaszinttől. A 2025-ös teljes teríték 94 788 vadgerle volt. Bulgáriában, Cipruson, Görögországban és Máltán a nemzeti kvótákat általában elérték vagy megközelítették, Ausztriában és Romániában viszont nem vadásztak vadgerlére, Olaszországban pedig csak nagyon korlátozott volt a hasznosítás.

A nyugati útvonalon alkalmazott számítási módszert a közép- és kelet-európai állományra is kiterjesztették. Az ottani költés utáni állományt körülbelül 3 millió példányra becsülték. A mintegy 95 ezer madaras kvóta így hozzávetőleg 3,3 százalékos hasznosítási aránynak felel meg. A jelentés szerint ez már a moratóriumhoz közeli, rendkívül alacsony vadászati szint.

Miért nem növekszik még az állomány keleten?

A közép- és kelet-európai állomány növekedésének elmaradására az Európai Bizottság tudományos konzorciuma két lehetséges magyarázatot vetett fel:

a teríték egy részét nem jelentik be, illetve jelentős lehet az illegális elejtés;
a jelenlegi, körülbelül 3 százalékos hasznosítási arány még mindig túl magas.

A FACE jelentése mindkét felvetést vitatja. Érvelése szerint a tagállami ellenőrzési adatok rendkívül magas jogkövetési arányt mutatnak, miközben a 3 százalék körüli hasznosítási arány a nyugati útvonalra kidolgozott modellek szerint fenntartható. A szervezet ezért úgy véli, hogy a fennmaradó vadászat teljes megszüntetése önmagában valószínűleg nem változtatná meg jelentősen az állomány trendjét.

A FACE más lehetséges tényezők vizsgálatát javasolja. Ilyen lehet, hogy a vadászat nem tartozik a csökkenés elsődleges okai közé, illetve az is, hogy az összesített PECBMS-trend nem megfelelően reprezentálja a faj fontos közép- és kelet-európai állományterületeit. A jelentés szerint ezért országonként is elemezni kellene a monitoringadatokat.

Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy ez a FACE értékelése és következtetése. Az Európai Bizottság tudományos konzorciuma ezzel szemben arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendelkezésre álló adatok és a módszertani bizonytalanságok miatt óvatosabban kell megítélni a vadászati hasznosítás fenntarthatóságát.

A fenntarthatóság gyors értékelése

A jelentés külön esettanulmányban vizsgálja a Prescribed Take Level, azaz az előre meghatározott fenntartható elejtési szint módszerét, valamint a hozzá kapcsolódó popharvest, vagyis a vadászati hasznosítás becslését segítő programcsomagot, amelyek segítségével kevés vagy hiányos adat alapján is megbecsülhető, hogy egy madárfajból évente körülbelül hány példány ejthető el anélkül, hogy az állomány hosszú távon veszélybe kerülne.

A modell az állomány nagysága, a teríték, az első szaporodás életkora, a túlélés és a testtömeg alapján számítja ki a maximálisan fenntartható hozamot, valamint annak valószínűségét, hogy az adott hasznosítás nem fenntartható. A jelentés ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez csak előzetes értékelés, amely nem helyettesíti a részletes szakértői és populációdinamikai elemzést.

Az Európai Bizottság által alkalmazott küszöbértékek alapján a nyugati útvonal jelenlegi kvótája egyértelműen a „zöld”, vagyis fenntarthatónak tekintett tartományban található. A közép- és kelet-európai útvonal körülbelül 95 ezres terítéke pedig a zöld és a sárga minősítés határán áll.

A gyors PTL-módszer és a jóval részletesebb integrált populációs modell hasonló eredményre jutott. A nyugati útvonalon az integrált modell legfeljebb 4 százalékos fenntartható hasznosítást jelzett, míg a popharvest körülbelül 4,8 százalékos aránynál húzta meg az Európai Bizottság „zöld” kategóriájának határát. A dokumentum szerint ez arra utal, hogy a gyorsabb módszerek a jövőben nagyobb szerepet kaphatnak, különösen ott, ahol még nincs részletes populációs modell.

Terítékjelentés és hatósági ellenőrzés

A vadgerlére vadászó valamennyi érintett országban kötelező a teríték bejelentése. A nyugati útvonal országaiban elsősorban mobiltelefonos alkalmazásokat alkalmaznak, amelyeket esetenként internetes vagy papíralapú jelentés egészít ki.

Franciaországban a ChassAdapt alkalmazás valós időben követte a terítéket. Portugáliában mindössze két vadászati napot engedélyeztek, és minden elejtett madarat manipulációbiztos jelöléssel kellett ellátni. Spanyolországban a kvótához többek között élőhely-kezelési, állományfelmérési és digitális adatszolgáltatási feltételeket kellett teljesíteni.

A közép- és kelet-európai útvonalon szintén minden országban kötelező a bejelentés. Bulgária elektronikus, valós idejű rendszer bevezetését teszteli, míg Cipruson, Görögországban és Máltán okostelefonos alkalmazás működik. A napi, illetve idényenkénti terítékkorlátok országonként eltérnek.

A 2024-es és 2025-ös ellenőrzési adatok szerint nagyszámú helyszíni ellenőrzés mellett nagyon kevés szabálytalanságot tártak fel. A jogsértések aránya Ciprus kivételével általában nem érte el az ellenőrzések egy százalékát. A szabálytalanságok nem kizárólag illegális vadgerle-elejtést jelentettek, hanem más vadászati adminisztrációs hiányosságokat, például lejárt engedélyt is magukban foglaltak. A FACE ebből arra következtet, hogy a jelentős mértékű illegális vadgerle-elejtés valószínűsége alacsony.

Új kutatási eredmények

Bulgáriában új vizsgálatok készültek a faj költési sűrűségéről és szaporodási sikeréről. A költőpárok sűrűsége 2022 és 2024 között 10,2–10,9 pár között alakult száz hektáronként, 2025-ben azonban 16,3 párra emelkedett. Ez körülbelül 50 százalékos növekedést jelent. Az átlagos szaporodási eredmény 3,24 kirepült fiatal volt fészkenként. A jelentés szerint ezeket az adatokat fel kell használni a közép- és kelet-európai populációs modell továbbfejlesztéséhez.

A terítékre került madarak szárnyainak vizsgálata Spanyolországban, Franciaországban, Görögországban, Olaszországban és Portugáliában is folytatódik. Franciaországban a ChassAdapt alkalmazáson keresztül 1826 értékelhető szárnyfotót gyűjtöttek. Az elemzés során egy öreg madárra átlagosan 3,14 fiatal jutott, a fiatalok pedig a teríték 76 százalékát alkották. A jelentés ezt a nyugati vonulási útvonal állományának jó szaporodási teljesítményére utaló jelként értékeli.

Az élőhelyek helyreállításának jelentősége

A dokumentum zárófejezete szerint a madárállományok és általában a biológiai sokféleség csökkenésének elsődleges hajtóereje az élőhelyek elvesztése. Ezért a vadgerle hosszú távú helyreállításának egyik legfontosabb feltétele az alkalmas élőhelyek megőrzése és fejlesztése.

Az EU madárvédelmi munkacsoportja olyan intézkedéscsomagot dolgozott ki, amely segítséget nyújthat a tagállamoknak a természet-helyreállítási rendelet alapján készülő nemzeti helyreállítási tervek összeállításához. Az ajánlott intézkedések között szerepelnek a mezőgazdasági élőhelyek javítását, a táplálékforrások növelését, a természetes növényzet fenntartását és a megfelelő tájszerkezet kialakítását szolgáló beavatkozások.

A FACE 2026-os jelentése szerint a vadgerle vadászati hasznosítása Európában az elmúlt években rendkívül alacsony szintre csökkent, miközben a teríték bejelentése és ellenőrzése jelentősen fejlődött. A nyugati vonulási útvonal állománya növekszik, és ott az óvatosan meghatározott kvótának is csak kis részét használták fel.

A közép- és kelet-európai útvonalon a hosszú távú csökkenés továbbra is fennáll, bár 2021 óta bizonyos stabilizálódás figyelhető meg. A FACE álláspontja szerint az ottani állományváltozások magyarázatához a vadászaton kívüli tényezőket, különösen az országonkénti állománytrendeket és az élőhelyi körülményeket is részletesebben kell vizsgálni.

A jelentés legfontosabb üzenete, hogy az alacsony vadászati terhelés fenntartása mellett a vadgerle tartós állományjavulásához további kutatásokra, pontos monitoringra és mindenekelőtt megfelelő költő- és táplálkozóhelyek helyreállítására van szükség.

A magyar nyelvű összefoglaló a Európai Vadászati és Természetvédelmi Szövetség közleménye alapján készült. A tanulmány itt érhető el:

Forrás: FACE

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Természetvédelem

KITEKINTŐ – Németország: Farkasok testközelből

Published

5 óra

2026.07.14.

Dr. Szilágyi Gergely PhD

Seregély József élménybeszámolója Észak-Bajorországból:

Nyár közepén kedves ismerősök meghívtak egy vadfotós workshopra egy észak-bajorországi vadrezervátumba, ahol az volt a kitűzött cél, hogy nagyragadozókat kapjunk lencsevégre. Kaptam a lehetőségen, hiszen meglehetősen megterhelő munkám mellett, gyakran csak a vadfotózás képes igazán kikapcsolni. A lehetőség pedig, hogy olyan fajokat is fényképezhessek, amelyeket idehaza jó esetben csak állatkertben láthatnék, egészen feldobott.

Nyolcórás autóút és két ország átszelése után megérkeztünk a szálláshelyünkre, egy kis faluba. Ezzel kezdetét vette a szűk egyhetes, ám kalandokban gazdag alvásmegvonásunk, hiszen a ragadozók legfőképpen a kora hajnali, illetve az alkonyat utáni órákban aktívak. Ilyenkor azonban még a fényképezőgépeink szenzorai és nagy fényerejű objektívjeink is képesek megörökíteni őket. A túra egyik fénypontját, a számos megfigyelhető faj közül, természetesen a szürke farkas jelentette.