Szögi Tibor vadászlevelei

Szia kedves Barátom!

Hát most nyisd ki jól a füled, tátsd el a szád! Mert egy olyant mesélek, ami még Padén sosem volt. Kedden, 2007. november 13-án a Mókus Sanyi előtt találkozott tizenegy lelkes vadász: Kutyák is rohangáltak körülöttünk. Német drótszőrűk, rövid szőrűk, labradorok, két keverék hosszú lábú disznós kutya és persze az én szálkás szőrű törpe tacskó kutyám, a Pamacs.

Nyolc körül indultunk három terepjáróval, föl egészen a bátkai „hóttiszához”. No, de hogy ne pazaroljam a tintát, pár őzön, nyúlon és két rókán kívül mást nem láttunk. Friss nyom, túrás, fekvés mindenfelé, de a disznók sehol. Később megtudtuk, hogy a Tivadar előző nap szétzavarta őket (ezért nem jött el a mai találkozóra, habár ő is meg volt hívva). Mérgesek lettünk, tehetetlenségünkben a tarisza mélyére nyúltunk. No ez, és annak a tudata, hogy a Zoli a fácántelepen már kavargatja a számunkra készített vaddisznópörköltet, egy kicsit helyrehozta a lelki egyensúlyunkat.

Megindultunk a falu felé. A Nagy Tibi és én a Bráne Toyotájában ültünk. Amikor a bocsári útelágazáshoz értünk a Bráne gondolt egyet, és lekanyarodott a birtok felé. Nézzük meg, hogyan állnak a birtok nagy kukoricatáblái. Esetleg valamelyik nap egy újabb hajtást lehetne ott szervezni.

Odaérünk az Imre majorhoz. A diványi út és a kövesút közötti tábla már letarupolva. A koncháti kanális és a kövesút közti úgyszintén. A koncháti kanális és az igyosi határkanális közöttit pedig pont most kombájnozzák. Már alig van egy kevés hátra, alig egy ötven méternyi széles és olyan ötszáz méternyi hosszú. Megkerüljük a kanálist és a döllőn odamegyünk a kombájnistákhoz. Két kombájn dolgozik. Amikor odaérünk, az egyik kombájnos is izgatottan ugrik ki a fülkéből. Nem halljuk, hogy mit magyaráz, de az arca rákvörös, a szemei kidülledve, a kezével izgatottan hadonászik. Valami nagyot, szamárnagyságút mutogat. A Tibi visszarohan és most már mi is értjük az izgalom okát. Két hatalmas disznó pár perce ugrott át az imént vágott táblából a még talpon álló kukoricába. Ki nem mentek belőle, mert a kombájnisták figyelték.

A kukoricatáblácska mindkét oldalán párszáz méteres tarló. Észrevették volna, ha továbbmennek. Gyorsan megszületett a haditerv. Bráne a terepjáróval siet elállni az igyosi kanális felőli végét a parcellának. Én rohanok a tábla derekára. Tibi ott marad a koncháti kanális felől, az innenső végén. A többiek már a fácántelepen voltak, pincehideg sör habjába akarták áztatni a bajuszuk amikor a Tibi hívja őket mobilon. Ha hiszed, ha nem, tíz perc se telt el, és máris csőre töltött puskákkal ott rohangál mindenki a most már csak harminc méternyi széles kukoricatábla körül.

Én egy kicsit följebb húzódok az igyosi kanális felé, a Tisza felőli oldalán a kukoricásnak. Mindenki elhelyezkedett, a kombájnok róják a köröket. Pamacs szorosan mellettem ül. Szerencsémre nagyon szófogadó, mert különben nagy lehetne a baj. Megrészegedve a disznószagtól nem figyelne a kombájnra és könnyen elibe kerülne… Úhhh! Elképzelni is rossz.

Az első kukoricasorban állok és minden idegszálammal a gazos, aránylag elég alacsony kukoricát figyelem. Hátha ott fognak előttem pár méterre arrébb mozdulni a disznók. A túloldalon a gépek hatalmas zajt csapva morzsolják a kukoricaszemeket, zúzzák a szárat. Kötélből kell hogy legyen az idegük a disznóknak, ha ezt egy helyben tűrik.

A kukoricásra figyelek, de a szemem jobb sarkában észreveszek egy óriás fekete gombolyagot, amint kigurul a tarlóra. Odakapom a fejem. A puskám csöve is mozdul már abba az irányba, a puskatus ott szorul a helyén a vállamnál, drillingem pöckét már átbillentettem golyósra. Most már a célgömb fölött csodálom meg azt a szinte természetfölötti erőt, ami azt a hatalmas testet oly könnyedén röpíti előre. A nyulat megszégyenítő gyorsasággal rohan a hatalmas, koromfekete test. Habzó tátott szája, mint egy mozdony, fehér gőzt lövell. Nagy, bojtos füle, sörénye égnek áll. Így még nagyobbnak, még hatalmasabbnak tűnik ez a gyönyörű jószág.

A távolság olyan 100–120 méter. Egy picit elébe, a lapocka magasságába csúsztatom a célgömböt és… És ebben a pillanatban eldörren a lövés. Eldörren, de nem az én fegyveremből. Bránétól olyan 40–50 méterre van a disznó. Ő fiatalabb is nálam, meg lehet, hogy őt nem nyűgözte úgy le a látvány, mint engem, és egy pillanattal gyorsabban reagált. Lövésére a disznó jelezte a találatot.

A mutatóujjam vissza kiegyenesedett és kibújt a sátorvas alól. Bráne gyorsabb volt, de nem elég precíz. A találat rossz helyen ülhetett, mert a disznó rohant tovább, Bráne meg csak lőtt, lőtt és lőtt, okádta a 30-06-os lövedékeit. Egy kicsit értetlenül álltam ott és néztem, hogy gyakorlott, világotjárt, tapasztalt vadász létére, hogy kapkodhat ennyire. Kiürült a tár. Újabbat lökött a helyére és lőtt. A disznó el is esett, fel is kelt, már minden lábára sántított s közben egészen lelassult. Láttam az én golyómra már nem lesz szükség, leeresztettem a puskám. A disznó bevánszorgott az igyosi határkanális szedres-bokros partjára.

Hívom Pamacsot és rohanok a tőlem kétszáz pár méternyire levő árok felé. Bráne előbb ér oda és megadja a kegyelemlövést. Int, hogy minden rendben. Visszamegyünk a helyünkre.

A pokol csak eztán nyílt meg. A fekete frakkos ördögöknek nyilván nem nagyon tetszett az a nagy lövöldözés és átvonultak a tábla túlsó végébe, az én legnagyobb sajnálatomra. A két kombájn most halad arrafelé. Feleúton járnak, amikor egyszerre, szinte vezényszóra kiugranak a disznók. Fönt állok egy magaslaton, mint egy páholyból nézem az egészet. Az előadásba nem szólok bele, nekem nem osztottak szerepet.

Jó 250–300 méterre történik minden. Rohannak a disznók, szólnak a puskák. De nem ám úgy, hogy hébe-hóba, hanem úgy mint a régi szép időkben, fácánhajtáson, amikor a hajtás vége felé szinte egyszerre burrannak fel a kakasok, és másodpercekkel később üresek a puskák. Mindez pillanatok alatt játszódik le.

Elcsöndösödnek a fegyverek, de mindenki a helyén marad. A kombájnok most újra dolgoznak. Vékonyodik a tábla dereka. Most már teljesen átlátok a túloldalra. Ahol ni, szalad felém az ifjú vadászbarátom, Urbán Endre. „Tibi bácsi, Tibi bácsi, sikerült”, kiabálja. Az arca, a fülei tűzpirosak, a szája a füléig ér. Hasra esik, fölugrik, de minderről tudomást se vesz. „Sikerült” – kiabálja önfeledten.
– Lőttél? – kérdezem.
– Hármat – a válasz.
– Hogyhogy hármat? Ki hármat?
– Hát én hármat!

Élete első disznói. Eddig még sose látott disznót így kint a területen. Ez az első szezonja vadászként. Nagyon meghatott a gyerek lelkesedése, öröme. Vele örülök. Talán még jobban, mintha nekem sikerült volna ugyanez a nagy bravúr (nem lőttem még soha egynél több vaddisznót egyazon vadászaton).

Amikor magunkhoz térünk, összeszedjük a zsákmányt. Fényképezkedünk, gratulálunk egymásnak, áldomást iszunk. És most ér egy kellemes meglepetés. Kiderült, hogy az a kis tacskó valójában belül sokkal nagyobb, mint kívül. Az Urbán gyerek három süldője egymás mellé lett húzva, a puskák ráfektetve fényképezés céljából. Kattog a gép. Pózolnak a kollégák. Pamacs morogva, nyögve kapaszkodott az egyik süldőbe. Megmosolyogtam, ráhagytam, hadd próbálkozzon a nálánál majd tízszer akkora falattal. Csak otthon, amikor a képeket nézegettem, akkor vettem észre, hogy elmozdulhatott a kezem, mert elmosódott a kép. Vagy mégse? A két süldő, a körülötte lévő dolgok élesek, csak Pamacs kutyám és az egyik süldő folyik szét a képen. Meg hoppá, a másik, a következő képen az egyik páciens félméternyire arrébb van, mint az előzőn. Meg a puska is a földön hever. Hát ezt nem néztem volna ki ebből a csöppségből.

A végelszámolás így néz ki: egy 200 kg körüli kan, egy 130 kg körüli kan, egy 100–110 kg körüli koca és öt darab 35 kg körüli süldő. Felejthetetlen élmény volt!

Zárom soraim, sokszor csókollak benneteket, Barátod Tibi.

Zenta, Vajdaság

Mifelénk ez egy nem mindennapi eseménynek számít!