Megszűnik az Ügyfélkapu
Vadászat
Helyre kell állítani a vadászat becsületét
„Adja az Isten, hogy minél több igaz vadász legyen, és minél inkább megértse az egész magyar társadalom, hogy a magyar vadászat bizony hungarikum, mindannyiunk közös öröksége” – zárta szavait a miniszterelnök-helyettes.
Helyre kell állítani a vadászat becsületét, de ezt csak úgy lehet elérni, ha a társadalomnak is be tudjuk mutatni a vadászat kultúráját – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.
Az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöki tisztségét is betöltő kereszténydemokrata politikus a Felső-Tiszavidéki Vadgazdák Szövetsége által rendezett vadásznapon elmondta: a vadászat megismertetésében nagyon fontos szerepet játszanak a szakmai események keretében szervezett interaktív vadászati bemutatók és kiállítások mellett a kormányzati kezdeményezések, például a vadhús közétkeztetésbe történő bevonásának minisztériumi támogatása is.
Lehetővé kell tenni, hogy a vad és hal gasztronómiája eljusson az emberekhez, mert ez is egy lépés ahhoz, hogy a társadalom elfogadja a vadászatot és a horgászatot – fogalmazott Semjén Zsolt.
A miniszterelnök-helyettes szavai szerint, ha ezeket az értékeket sikerül bemutatni, akkor nagyobb lehet a vadászat „a természet rendje és a normalitás szerinti elfogadottsága”. A vadásztársakhoz szólva felidézte, néhány évvel ezelőtt még támadások érték a szarvasbőgés időszakát, most azonban a közmédia híradásaiban már bemutatják ezt a fontos vadászati eseményt – tette hozzá.
Néhány szélsőséges hangot leszámítva, komoly helyről alig éri már támadás a vadászatot, a társadalom óriási többségével sikerül megértetni, hogy a szenvedély, a vadgazdálkodás és a vadászati kultúra szempontjából mi a vadászat lényege – jelentette ki Semjén Szolt. Legyen minél több vadászati múzeum – folytatta a miniszterelnök-helyettes –, a nagy „zászlóshajó”, a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum mellett szükséges régiós múzeumok létrehozása, amelyek az adott terület sajátos vadgazdálkodását és vadászati értékeit mutatják be.
Fontos, hogy a kisebb településeken is legyenek falumúzeumok vagy emlékszobák, ahol a helyi trófeákat lehet bemutatni – szögezte le a kormányfő-helyettes. Semjén Zsolt rámutatott, ez kötődést ad és a helyi értékeket be tudja mutatni, ezzel párhuzamosan pedig növekszik azoknak a vadászoknak a száma is, akik a köz javára bocsátják saját gyűjteményüket és bemutatják a vadászélet alatt összegyűjtött tárgyi és tapasztalati anyagot.
„Adja az Isten, hogy minél több igaz vadász legyen, és minél inkább megértse az egész magyar társadalom, hogy a magyar vadászat bizony hungarikum, mindannyiunk közös öröksége” – zárta szavait a miniszterelnök-helyettes.
Kiss B. Zoltán, a szervező szövetség vezetője köszöntőjében felidézte, a Felső-Tiszavidéki Vadgazdák Szövetsége 1990-ben alakult meg tizenkét vadásztársasággal.
A beregi kisvárosban szervezett vadásznapon több mint 140 emlős és madár preparátumot, valamint vadtrófeát bemutató állandó interaktív kiállítást is rendeztek, amelyet Semjén Zsolt, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Czomba Sándor szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár jelenlétében nyitottak meg.
A színes programok keretében vadászházat adtak át, megtartották a hivatásos vadászok versenyét, gímszarvas és dámszarvas trófeabírálatot rendeztek. A vadásznap délutáni részében konferenciát tartanak a gímszarvasról, kora este pedig világjáró vadászok úti beszámolóját hallgathatja meg a közönség.
vadaszativedegylet.hu
Vadászat
Vadászjegyváltás 2025/2025 évre
A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:
Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.
Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.
A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.
Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.
Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.
Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.
Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.
Forrás: OMVK
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.
Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:
Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat
A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.
A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft
Kamarai tagdíj: 4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft
A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal
A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.
2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:
https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu
2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.
Ügyfélfogadás ezen időszakban:
Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között
Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.
Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói
Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.
A vádirat szerint 2023. április 1-én, délután, a egyik férfi az akkor 10 éves fia felügyeletét a másik vádlottra bízta azért, hogy vadászni menjenek Hidasnémeti település környékére. A vadászat megkezdése előtt a férfi ideiglenes használatra átadta a gyermekének a vadászlőfegyverét. Tette mindezt annak ellenére, hogy tudomása volt arról, hogy a másik férfi – csakúgy, mint a gyermek – lőfegyvertartási engedéllyel nem rendelkezik.
A gyermek Hidasnémeti külterületén – miután a vádlott átengedte részére a lövés lehetőségét – lelőtte a 250.000 forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak.
Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról a 1.337.600 forint értékű jeladót levágta, és azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő.
A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezette.
Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja.
A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.
Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát vágleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.
Forrás: Ügyészség
You must be logged in to post a comment Login