A Magyar Vadgazdálkodási Szakértők Országos Egyesülete az elmúlt időszakban számos konferencián, rendezvényen tartott előadásokat a vadkár témakörében. A szakmai ismeretek és kutatások mellett megpróbáltunk útmutatót is adni a résztvevők kezébe, mellyel könnyebben eligazodnak a vadkár körüli eljárásokban. A gyakorlati tapasztalataink szerint sok félreértés, tévhit és félremagyarázott előírás övezi ezt az utat. Most megpróbáljuk összeszedni a leggyakoribb problémákat és azok valós magyarázatát.

A jegyzői eljáráshoz igazolást kell hozni a vadászatra jogosulttól arról, hogy nem jött létre egyezség.

Az egyezség hiányát nem kell igazolni, azt az ügyfél (jelen esetben a károsult) nyilatkozata alapján el kell fogadnia az eljáró jegyzőnek.

Amíg 5% alatt van a vadkár, addig nem fizet a vadászatra jogosult.

A vad védelméről, a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény nem így rendelkezik.

„75. § (1) A jogosult az e törvényben foglaltak alapján köteles megtéríteni a károsultnak a gímszarvas, a dámszarvas, az őz, a vaddisznó, valamint a muflon által a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, továbbá az őz, a mezei nyúl és a fácán által a szőlőben, a gyümölcsösben, a szántóföldön, az erdősítésben, valamint a csemetekertben okozott kár öt százalékot meghaladó részét (a továbbiakban együtt: vadkár).”

Tehát egyértelműen következik a jogszabályi előírásból, hogy az okozott kár 5%-on felüli, azaz a 95%-át kell megtéríteni a vadászatra jogosultnak. Pl. A vad kártétele miatt 50 t terméskiesésünk keletkezik, melyből a vadászatra jogosult normál esetben (ha nincs felróhatóság a termelő részére) 47,5 t termény ellenértékét köteles megfizetni.

A fel nem használt költségekre 10-20%-ot kell levonni.

Ilyen szabály nincs és nem is helyénvaló. A fel nem használt költségeket minden esetben az adott földterületre, az adott terményre és annak mért nedvességtartalmának figyelembevételével kell alkalmazni, tételesen. Az agrár sajtóban, agrárportálokon is évente közlésre kerül a mezőgazdasági bérmunkák költségtáblázata, melyet ilyen esetben célszerű alkalmazni. A tőzsdei elszámoló ár csak a szabadkikötőbe leszállított, betárolási nedvességre leszárított, megtisztított és uszályba rakott terményre vonatkozik. Ebből adódóan nem mindegy, hogy hol helyezkedik el a földterület a szabadkikötőhöz képest, mennyi a nedvességtartalma a terménynek, stb. A fent nevezett 10-20% lehet sok és lehet nagyon kevés is!

Szép dolog a bizalom és helyénvaló ha a hasonló szóbeli ígéreteket be is váltják, de jobb ha a biztonságra törekszünk. A megállapodást még a betakarítás megkezdése előtt foglaljuk okiratba, melyet két tanúval hitelesíttessünk is. A megállapodásban legyen benne a kárt okozó vadfaj megnevezése, a kár mértéke, értéke és megosztása, valamint a kártérítés megfizetésének módja és időpontja. Az írásba foglalás nem bizalmatlanságot jelent, de arra tökéletes, hogy később egyformán emlékezzen mindenki a megállapodásra. Sajnos sok helyen ebből fakadnak a személyes konfliktusok, „haragszom rád”-ok, stb. A jó viszony alapja a korrekt elszámolásban és dokumentálásban rejlik.

A szakértőt a vadászatra jogosult fizesse!

A szakértő költségeit alapesetben az fizeti, aki felkéri. Jegyzői, közjegyzői vagy bírósági eljárásban az ügyfél (a földhasználó) köteles megelőlegezni a szakértői díjat. Az ügymenet során az eljárási díj viseléséről a felek megállapodhatnak, vagy a hatóság megoszthatja közöttük. A leggyakrabban alkalmazott költségviselés a felek között az 50-50%, mely már egyezségkötési szándékot is jelezhet a felek részéről.

A vadászok dolga, hogy megvédjék a földemet!

Nem, nem az ő dolguk! A vadászatra jogosult és a termelő részére is tartalmaz kötelezettségeket a fent nevezett 1996. évi LV. törvény és annak végrehajtására kiadott 79/2004. (V.4.) FVM rendelet. A vadászat „megengedése”, a les, befogó kihelyezéséhez való hozzájárulás, a kár keletkezéséről való értesítés mind-mind kötelezettség és nem védekezés a földhasználó részéről. A földhasználó a „jó gazda gondosságával” köteles a gazdálkodását folytatni, melynek fogalmát az 1998. évi XXVIII. Törvény az állatok védelméről és kíméletéről fogalmazza meg: jó gazda gondossága: az az emberi tevékenység, amely arra irányul, hogy az állat számára olyan életkörülményeket biztosítson, amely az annak fajára, fajtájára és nemére, korára jellemző fizikai, élettani, tenyésztési és etológiai sajátosságainak, egészségi állapotának megfelel, tartási, takarmányozási igényeit kielégíti (elhelyezés, táplálás, gyógykezelés, tisztán tartás, nyugalom, gondozás, kiképzés, nevelés, felügyelet).

Ha ehhez a fogalomhoz társítjuk, hogy a gazda szakmának már a szó jelentése elárulja, hogy az ezt a tevékenységet végző személy „jó gazda módjára” gondját viseli azoknak a növényeknek, állatoknak, földterületnek, gépeknek, berendezéseknek, amelyekkel a munkája során kapcsolatba kerül.

Mindezek figyelembevételével védekezni a földhasználónak is kell! A terméskárosítók elleni védekezés minden gazda számára egyértelmű, de hogy a vad is ide tartozik az már nem. El kell fogadni, hogy a vad a természet része, mint azok a rovarok, gombák amik a termésünket károsítják és amik ellen védekezünk is. A dolog pozitívuma az, hogy ebben a védekezésben van egy kötelezően együttműködő partnerünk, akit vadászatra jogosultnak hívnak. Mindezeken felül a vadászatra jogosult még a keletkezett kárért is kártérítési kötelezettséggel tartozik 95%-ban, HA mi is közreműködtünk a megfelelő védekezésben!

ostermelo.com