Vadászat
Medvevadászatok 1881-ből
Krónika 1881-ből
Tavaly szeptemberben arra a hirre, hogy Ő Felsége Rudolf trónörökös Hátszeg vidékét fogja szerencséltetni látogatásával, a medvehajszát rögtön beszüntették, s minthogy a bizonytalanságban átélt pár hétre esett volna bő aratásuk, egy medvével kelle beérniök. Ez a maczkó azonban drága áron adta el magát, mert egy falusi puskás oly vigyázatlanul üldözte az első sebesitő lövés után, hogy épen rábukott egy árokba s a kinjában ott dühöngő fenevad kegyetlenül összemarczangolta, mig nem testéről lelőtték.
A bátor paraszt tetemes vérveszteségtől elalélva már-már halál fia volt, de azért első szava is az vala: hogy keressék meg a golyót, hadd boszulja meg azzal magát. Súlyos sebeiből felgyógyulva, most csakugyan helyt áll minden hajtásnál, mert kiontott vérét boszulatlanul nem hagyhatja!
És ilyen elszánt, bátor vadász hány van még errefelé! Lombos kozsokját magára öltve, odáig várja a neki dühödt vadat, mig puskáját szájába helyezve puffanthatja le, vagy csizmaszárából kirántott késével végzi ki. Egy ilyen puskás furcsán is járt pár év előtt, mert puskacsöve igen hosszú levén, a medve olyaténkép ragadta meg, hogy tulnyulott az rajta s a megszorult vadász addig kellett hogy „párosviadalban” álljon vele, mig nem kevésbé vakmerő társa oda futva collegája karja alatt a maczkó szájába helyezé fegyverét s ugy tevé azt ártalmatlanná.
Ilyen hirneves vadászokat főleg Nuksora és Klopotiva adnak; utóbbi helyen lakik Bora János, ki 14 leteritett medveért számol be majd a tulvilágon, s ilyen Szt.-Péterről Tornya Gyula volt szolgabiró, ki 13 medvébe röpitette már gyilkos golyóját. De Buda Ádám is kiérdemelte már a „medveírtó” jelzőt, mert ez ideig 10 medvétől szabaditá meg a környéket s olyan veszélyek között állotta meg hőslelküleg helyét, minő a csaták golyózáporában is ritkán környez halandót s a medvevadászatok évlapjain csakugyan megörökitést érdemel.
1879. szeptember 28-án d. e. 11 órakor vonult fel vezérlete alatt egy kis vadászcsapat Malomviztől alig egy órányira a Valea Vajira. Összesen 8 puskás s ugyanannyi hajtó rukkolt ki, s Buda Ádám egy keskeny ösvényre telepedett, melyet jobb- és balfelől egyaránt két termetes sziklaoszlop szoritott össze. Rendes szokása szerint kezében tartá előltöltő rövid kétcsővü fegyverét, s tartalékba egy hátultöltőt helyezett. Az elhelyezkedés a déli órákban történt, s alig harsant fel a hajtók kis csapatának rivalgása, egyszerre egy óriás medve toppant eléje.
Azt bevárva, mig a nyiláshoz jutott, rádörditette fegyverét, s az óriás tömeg szörnyü orditozás között földreterülve, kezdett hemperegni. Alig hanyatlott ez alá, három tagból álló csoport ódalgott ki a Buda előtt álló szirtfal mögül jobbfelől. Percz műve volt, hogy a vezető öreg talpasra süsse fegyverét. Az felfordult, de rögtön felegyenesedve, vérfagyasztó orditással Budának indult. Buda hirtelen tartalékpuskáját ragadá fel, s egyenesen sziven lőtte a kéznyujtásnyira toporzékoló vadat. Ez a lövés se oltá ki életét, s ujból talpra állva, végső erőfeszitéssel nyujtá ki karmait vadászunk ellen, ki utolsó golyóját ép oly hideg vérrel röpité bele, mint a két elsőt. Most az orra is átszakittatván, tompa zuhanással élettelenül omlott össze a maczkó, hogy véglehelletének forrósága egészen Buda arczáig sugárzott.
Szerencsére a nagy tömeg a keskeny átjárót is eltorlaszolá s Buda csak azt látta, hogy mögötte ismét egy ujabb „háromság” elmélkedik a véres jeleneten. Azok nem hatolhatván előre, miután Budának se volt tölténye, bántatlanul mélyedtek a sürübe, csakhogy a borzasztó scenierozás még végét nem éré s nyolczadikul egyszer kevésbé hatalmas példány jelent meg.
Az nem zavartatá magát az eléje táruló látvány által, hanem felkapaszkodott a jobbfelőli sziklára, ugy akarva utat nyitni magának. Az intermezzo alatt Buda elég serényen hátultöltőjét töltényekkel szerelé fel s a magasban kapaszkodó bestiát ugy puffanta sziven, hogy az épen melléje zuhant alá s neki ugyancsak oda kelle lapulnia a sziklához, nehogy hivatlan vendége agyonzuzza.
Az itt elmondottak időtartama alig pár perczet tett ki s mire Buda a füstgomolyból kibontakozva körültekintett, már csak a második és utolsó medve feküdt mellette; az első pedig sebesülten elmenekült s a fiatal bocsok is szépen elinaltak.
Legközelebbi társa, épen saját fivére, Buda Károly szolgabiró volt, ki rendesen azt az állást foglalta el s ma kivételesen cserélt öcscsével, miután soha se háborgatta ott vad. A nagy bőgés, gyakori fegyverdördülés elképzelhetőleg ámulatba ejté az egész társaságot s már-már veszve hitték Buda Ádámot, midőn annak hangos hivására odasietve a nagyszerü valóról értesültek. És az a nevezetes, hogy a szomszéd párhuzamos völgyben ugyszólva, Klopotive tőszomszédságában ugyanezen időben egy más társaság 12 medvét riasztott fel s kettőt teritett le.
Ama nap tehát disznapja vala medvevadászainknak. Az az ur pedig, ki épen ezen nap ohajtott szemlélője lenni a medvevadászatnak, bátran bőjtöt fogadhat, a miért a végzet játéka őt viszszatartoztatá, mert első kalandnak mégis sok lett volna a jóból.
De ha már benne vagyunk a Buda Ádám meglepő sikerének emlegetésében, azt is hozzá kell tennünk, hogy őt se méltatta egyhamar kegyére sz. Hubert s 10 egész évi keserves próbaidőt kelle kiállani, mig szivós kitartását, bátor magatartását az első medve elejtésével jutalmazva látta. Fivére Károly 10 év alatt a legszorgalmasabb utánjárásra az idén ejtette el az első medvét s ime megszokott helyére mihelyt öcscsét állitá, azt a vadász szerencse áldásaival majdnem agyon tetézte.
A mostani ősz medvevadászatában Buda Ádám már elismert hadvezénylőként szerepelt. Damfordéknak Amerikából jött egy Grant nevü mérnök vendégük, kinek hivatalos elfoglaltatásától csupán annyi szabadságidőt sikerült kinyernie, mig egy medve elejtésének babérait megszerezheti. Hol tehette volna ő ezt hamarább és biztosabban, mint a Malomviz közelében s a Buda Ádám generalissimussága alatt. Elébb azonban a zergékre is szerencsét próbáltak.
A nuksorai patak felső forrásvidékéig mentek ki a Petoillere, hol a fenyő is elmarad s Damfordné hiven követte vadászainkat a fárasztó hegyi uton. A kirándulás szeptember végén történvén, midőn épen az első őszi zivatar tombolt és sürű köd vette védelme alá a zergéket, ugy hogy bár azoknak sebes tovairamodását jól hallották, vadászni az első nap nem sikerült.
Kiteritették tehát a csinos sátrakat, melyekbe külön-külön kényelmes hajlékot rögtönzött magának mindenki, mig a segédszemélyzet egy nagyobb sátor alatt álmodott a másnapi gazdag prédáról.
És valóban, alig pitymalodott az ég azurja tisztán nevetett alá az ébredezőkre s kárpótlásul a megelőző nap kudarczáért mindjárt első tekintetre egy jól kifejlett czáp10 tünt fel tekintetük előtt, a mint magas őrállásáról kémlelgette a sajátos alkotmányokat. A látvány ingere kétszeresen megaczélozá a vadászok izmait, kik a széditő meredeken csakhamar felkuszva, két zergével térhettek vissza.
Utközben egy nyestet riasztottak fel, mely teljes iramban menekült a sziklákon, de Young golyója utól érte és zsákmányul esett. Minthogy pedig a hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat hátszegi vándorgyülésének tiszteletére október 1-re közvacsora volt kitüzve, visszatérőben őzre rögtönöztek egy hajtást s Buda Ádám biztos keze az őzpecsenyét is kiteremté.
Ekkor történt először Budával, hogy ujrázni kelle lövését s két őzet egymásután duplázva teritett le. Hiába, az ő rövid előltőltöje nem vala akkor kéznél s ő meg van szentűl győződve, hogy más fegyverrel biztosra nem lőhet. Annyi bizonyos, hogy első lövéssel vérzett el mind a tiz medvéje, kivéve a valea vaji óriás példányt; de utólagos bonczolásnál kiderült, hogy már második golyója sziven találta azt is, s csak a nagy közelség miatt volt mellőzhetetlen a harmadik lövés. A nap eredményét végre egy farkas egészité ki, szintén Budától elejtve.
A fiatal Young is már a második medvevadászatnál szép tanujelét adá kitünő lélekjelenlétének. Damfordtól két méterre termett elé egy maczkó s angolunktól vett honalji lövéssel kezdett alá hemperegni. Közvetlenül Young előtt hirtelen talpra állott, csakhogy abban a momentumban le is terült annak fegyverétől végleg.
E hajtásban őt medve mutatkozott s kettő adózott bundájával. Az első hajtásban 6 mutatkozott s kettő maradt vadászaink előtt. A harmadik hajtás eredménytelenül maradt. A negyedikben Grant is lövéshez jutott s bár halálosan megsebzé a vadat, az orditva rohant Buda felé. Buda ráért kiszámitni hogy távolról lőve, angol vendégüket veszélyeztetheti a medvén esetleg átmenő golyó. Bevárta tehát lépésre s akkor adá meg a kegyelem lövést.
A medvevadászatok október 16-val értek véget s összesen 10 medve hullott el kezük alatt, miből Buda Ádámra esik az oroszlánrész. Ő tette a legszebb lövést is, mert egy medve csak fejét és első végtagjait üté ki. A mint őt megpillantá, egy perczre megállott, majd egyik lábát felemelve ugorni készült, hanem ugyanakkor lesujtá már a szivébe hatolt golyó s élettelenül terült el. A vadászat alatt Ruzsinsky László (gróf Lónyay Menyhért urad. erdésze) 2, Buda Károly 1 (az elsőt életében és 10 évi medvevadászata után), Damford, Grant, Young, Tornya Gyula 1–1-et ejtettek el. Tornya Gyula ezzel a 13-ig hatolt elő, mi szintén nagy dicsőségére válik.
Apró vadakban eredményezett a társaság idei vadászata: fürj 150, gyepi szalonka (Moorschnepf) 40, erdei szaloka 15, nyul 15, róka 1, farkas 1, őz 3, zerge 4 (1 Buda Ádám, 1 Buda Károly, 1 Danford, 1 Young). A pisztranghalászat eredményét számokban ki se lehet fejezni. Ez idén paraszt puskások lőttek ott közelben Bukova faluban még 1 medvét, Bauczáron11 is egyet. Az angolok furt express golyókkal vagy kerek golyóval vadásztak leginkább; de fegyverük nehéz szerkezetü s a szabad mozgást akadályozza.
A Retyezát hegységben még Délsa körül folyt medvére eredménytelen hajtás.
A Ruszka-Pojana előhegységein Demsus, Kis-Csula határában gr. Lónyay Menyhért ő excellentiája rendezett medvevadászatot. A medvék itt is bőviben vannak, ugy hogy egy izben kimenet Demsushoz egészen közel a határban bukkant a gróf legénye egy termetes medvére, mely egyik erdőfoltból épen a másikba sompolygott által. A több rendbeli hajtás áldozatául négy bozontos talpas esett. A vadászat nem folyt le mindig simán s az egyik maczkó ugyancsak megtréfálta a társaságot.
A hajtás már véget ért s a gyülhely felé tartott mindenki. Egy kis tisztáson konczentrálódtak, hova a hajtók már előbb beérkeztek egy oldalról. A két ellentétes oldalról volt érkezőben egyfelől a gróf kiséretével, átellenben Simén birtokos két puskással. Közel a grófék előtt, Simén felé állott magánosan Buda Ede lábhoz eresztett fegyverrel egy nyirbokor védelme alatt.
Egyszerre a bokron túl Budától alig egy méternyire Simén megpillant egy hatalmas maczkót, mely ott szépen meglapult a hajtók elől. Ő töltényeit kiszedte volt, tehát intés által igyekezett Buda Edét a reménytelen szomszédságra figyelmessé tenni. A figyelmeztetés nehezen ment, mert a mi Nimrodunk teljes gyanutlansággal szivarkát pödörgetett épen. No de utoljára mégis neszét vette könyökös pajtásának s szerencsésen ellőtt a mellett.
A gróf ekkor érkezett ki a fák közül, de vele szembe egy csoport hajtó állván, lőnie nem lehetett s mindnyájuk mulatságára a maczkó egy hajtót nagy ügyesen átugorva elillant. Bundáját azonban nem mentheté meg végleg, mert másnap szépen meg kelle adnia magát.
Két év előtt V.-Hunyad megett Lelesz határában tévelygett két medve. Hogy hogy nem, a gör. templom körül ólálkodtak, nyilván szentelt gyertyákra áhitozván. Fényes nappal történvén az expeditió, egy favágó ember nagy sebtében oda vágott az egyiknek, mit a maczkó hatalmas pofonnal viszonzott. Emberünk jajveszékelésére persze mások is hirét vették a furcsa invasiónak s rögtön akadt puskás vitéz is. A puska azonban csak ólomvagdalékra volt töltve s lövése nem eredményezhetett egyebet, minthogy medve uram még nagyobb tüzbe jött, s vakmerő támadóját kegyetlenül rendre utasitotta.
Az egyik látván a komoly fejleményeket, jónak látta kereket oldani, a csata részese azonban ujabb támadókkal csapott össze s utoljára is a többség többségnek marad, ha mindjárt fejsze képezi is az argumentumot. Dictum-factum, medvénknek szentelt gyertyára többé soha se vásott a foga s Lelesz falu érdemes lakossága a sok medveütlegért bundájával kárpótolta magát.
Ilyen puska nélküli vadászat mindennapi dolog a mi hegyvidékünkön. Petrozsény felett például minden vasuti látogató előtt ismeretes jobbra az a magaslat, mely a pályaudvarhoz közeledve jobbfelől látható s a Zsil partjaként magas előfok alakjában elfut Iszkronig, hol a határőri rondellák egyikét viseli. Itt furulyázgatott 1879. márczius elején egy juhpásztor, midőn a hosszu téli bőjttől elcsigázott medve juhai közé csap. Pásztorunkban nagyobb volt a kötelességérzet, mint a józan megfontolás s hosszu botjának gyengeségével nem törődve, a támadót elkezdi agyabugyálni. A kiéhezett medve se vette tréfára a dolgot, hanem hirtelen ugy legyinté arczul a pakulárt, hogy annak egyik arczáról az izomzat lefejlett s aléltan rogyott össze. Igy a medve szabad kezet nyervén, kivette a magáét, a pakulár pedig aligha ismétli elébbi vakmerőségét.
De elég is ennyi a mi vadászéletünkből mára. Meglehet, még lesz alkalmam e rovatban megjelenni s akkorra tartom többi mondani valómat. Most csak annyit még, hogy ez idén nem lévén elegendő makk és gyümölcs a hátszegi hegységben, felette sovány állapotban vannak a medvék, holott a Buda Ádám által 1879-ben elejtett két medve közül csak az egyiknek 32 liter zsirja lett s 5 cm. zsirréteget hordott bundája alatt.
Összegelve végezetül az idén elejtett medvéket 16-ban találjuk meg a végeredményt, a mi valóban szépnek mondható, ha megfontoljuk, hogy a zsilvölgyi vadászatokról nem vettünk ide semmit, s csupán egy kis vidékről volt szó.
retyezat.ro
Révész Zsolt, a Csíkvölgyi Wass Albert Vadásztársaság területén egyéni vadászaton vett részt. Élményeiről beszámolt lapunknak:
Hát röviden, kissé hihetetlen, ahogy történt. Kiültem a múlt héten a társaság egyik szórós lesére. Általában az autó kesztyűtartójába több doboz cigi is szokott lenni, de ez most nem így volt. 21 óra körül jöttem le a lesről és akkor szembesültem azzal, hogy nincs egy szál cigarettám sem. Akkor pakoltam és mentem a közeli városba vásárolni.
Ahogy visszaértem a területre, a földes út kezdete után, 50 méterre megálltam és gondoltam elszívok egy cigit, ott, ahol egy gazos rész van. Kiszálltam a kocsiból és még a cigarettát meg sem tudtam gyújtani, már kamerán láttam, hogy tőlem nem messze turkálgat. Hátsó ajtó kinyit, lőbot felállít. Belenézek a kamerába, még mindig ott van. Oké. Majd puska betölt.
Útjára engedtem a lövedéket. A kan súlya, megközelítőleg 180 kilogramm lehetett. A hatósági bírálat bronzéremmel jutalmazta a trófeát.
Írta és fényképezte: Révész Zsolt
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31
Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.
Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.
A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.
Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.
Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.
Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.
Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.
Forrás: OMVK
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31
Természetvédelem
Egy őshonos rágcsáló új térhódítása – Az eurázsiai hód a Dunakanyarban és az Ipoly völgyében
Az Ipolyerdő Zrt. cikket közölt az eurázsiai hód térhódításáról
Aki a Börzsöny lábainál járja a Dunába, illetve az Ipolyba torkolló patakok völgyeit, egyre gyakrabban találkozhat körberágva kidöntött fatörzsekkel, faanyagból eszkábált gát-építményekkel, felduzzasztott tavacskákkal. Egyre többen tudják, hogy ezek a jelenségek a térségünkben is újra terjeszkedő, őshonos nagyrágcsáló fajunk, az eurázsiai hód (Castor fiber) élettevékenységének nyomai.
Hódunk megtelepedésének jelei már nem csak erdőn-mezőn, hanem a folyóközeli települések patakparti kertjeiben is tapasztalhatók, ahol a gyümölcsfák megrágásával, a vízfolyások átrendezésével komoly károkat okoz. Egy hazánkból százötven éve kipusztított, a környezetét alakítani képes állatfaj visszatérésének vagyunk tanúi. Ám ez egészen más környezetben zajlik, mint ami a vidéket a történelmi időkben jellemezte. A hód néhai élőhelyeinek nagy részét belakta, vagy intenzíven műveli az ember, állományait pedig már nem, vagy alig korlátozzák nagyragadozók.
Elsőre örvedetes, hogy egy nagytestű őshonos fajt újra üdvözölhetünk a faunánkban, amely tájformáló tevékenységével értékes vizet tart vissza, és fokozza a biológiai sokféleséget. A számára alkalmas élőhelyeken terjeszkedve azonban, egy határon túl már nemcsak vízügyi, erdő- és mezőgazdasági problémákat vet fel, hanem akár természetvédelmi kérdéseket is.
Ezért, a hódok szakmai és társadalmi megítélése ellentmondásossá vált. A dilemmák feloldásához számos ágazat együttműködésére van szükség, egészen a jogalkotásig. Most ott tartunk, hogy a szakterületek párbeszéde megkezdődött. A hód-ügyben cikkek jelennek meg, konferenciák szerveződtek. Ezek eddig a tényeket tárták fel, különböző nézőpontokból.
A konfliktusok feloldását szolgáló tennivalók pontosítása azonban még a szakemberekre vár. Cikkünk ezzel a háttérrel kíván figyelmet irányítani a hód és az ember kapcsolatára. Hódunk ismételt hazai megjelenése az ezredforduló környékére tehető, annak minden kedvező és kedvezőtlen hatásával együtt.
A fajról általánosságban
Az eurázsiai hód (Castor fiber) a földrész legnagyobb termetű rágcsálója, a hódfélék családjának egyetlen őshonos képviselője. Hossza a jellegzetes, lapos és pikkelyes farkával együtt 100-120 cm, tömege meghaladhatja a 30 kg-ot. A nemek között csak méretükben van látható különbség.
Bundája sötétbarna, a fiataloké világosabb. Mellső, rövidebb lábait kézszerűen használja, hátulsó lábainak ujjai között úszóhártya feszül. Hátsó lábujjainak egyikén speciális karom fejlődött. Faroktő-mirigyeinek váladékát, a hódpézsmát ezzel keni szét, hogy a bundáját vízhatlanná tegye.
15 percig is kibírja a víz alatt, levegővétel nélkül.
Hallása és szaglása fejlett, látása nem túl jó. Kizárólag növényeket fogyaszt. Tavasszal, nyáron inkább vízinövényekkel, lágyszárúakkal táplálkozik, télen pedig a fák kérgét, hajtásait rágja a folyamatosan növő metszőfogaival. Főként a puhafákat (pl. fűzfélék, nyárfák) kedveli.
Méretes fákat is képes körberágva kidönteni, hogy azok zsengébb ág- és kéregrészeit, rügyeit, leveleit elfogyassza, illetve a törzset, a vastagabb ágakat gátépítéshez használja fel.
Illatanyagai a kommunikációt és territóriumának jelölését szolgálják.
Hódunk monogám, a párok életük végéig kitartanak egymás mellett. Párzási időszakuk a hímek illatkibocsátásával kezdődik, januártól márciusig tart.
Mintegy 110 napos vemhesség után, egy-két utód születik május-júniusban. A kölykök a 2-3 éves korukig szülőkkel maradnak – így többgenerációs családok élnek együtt.
A nőstények a szaporulat gondozásáért, a hímek inkább a védelemért és az élelemért felelnek.
A fiatalok önállósodva, a szülőhelyüktől 10-20 km távolságban foglalnak új szállást és telepszenek le, vízpartok, mocsarak mellett. Családonként egy átlagosan 1-2 km hosszú partszakaszt, vagy néhány hektáros területet foglalnak el – ezt a territóriumot védik a fajtársakkal szemben. Mivel veszély esetén vízbe merülnek, a parttól csupán 20-50 méteres sávban mozognak, leginkább éjszaka.
Az eurázsiai hód ritkán épít várat, inkább partfalba ásott, akár 10 méter hosszúságú üregekben lakik.
A vízszintet faágakból és szerves hulladékból épített gátakkal megemelve biztosítja, hogy a kotorék bejárata a víz alatt maradjon. Kedvelt élőhelyei a legalább két méter magas, meredek falú partszakaszok. Lassú folyású vizek puhafás, cserjés környezetét keresi.
A hód nem alszik téli álmot. A természetben 15-20 évig is elélhet.
A hód a Kárpát-medencében is elterjedt volt – de a kártétele miatt, valamint prémjéért, pézsmájáért (illatanyagát, a kasztóreumot a parfümipar használta), és a húsáért intenzíven vadászták.
Főként emiatt, a 19. század közepére gyakorlatilag kipusztult.
Legközelebb az ezredforduló előtt, az ausztriai, Duna-melléki telepítésből származó hódok bukkantak fel a Szigetközben. Elterjesztésüket a Hortobágyi Nemzeti Park karolta fel. A WWF 1996-2008 között folytatott visszatelepítési programjában, hód-kihelyezések történtek a Hanságban, Gemencen, a Tisza és Dráva partjain. Mára már az összes folyónk mellett találkozunk a nyomaival, valamint országszerte előfordulnak hódok a kisebb tavakon, patakokon is.
Természetes ellenségei, a nagyragadozók (például a farkas) ritkák. Ugyan a terjedőben lévő aranysakál a hódot is prédának tekinti, de az állományait nálunk nem veszélyezteti.
A faj igen alkalmazkodóképes, urbanizációra is hajlamos. Már a fővárosban is megvetette a lábát – a Duna partszakaszain és a Dunába folyó patakok mentén. Becsült hazai egyedszáma már jelentősen meghaladja a tízezret. További terjedése – a még szabad élőhelyek elfoglalásáig – biztosra vehető.
A hód az EU-ban Natura 2000 jelölőfaj, az Élőhelyvédelmi Irányelv és a Berni Egyezmény hatálya alatt. Magyarországon ezen felül is védett, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.
A hód megítélésének különböző szempontjai
A hódot „ökoszisztéma-mérnöknek” szokták nevezni. Az ember után ő az egyik legjelentősebb faj, amely befolyásolja a tájat, ahol él. Az életmódja jelentős hatásokat gyakorol a környezetére.
Ezek a hatások lehetnek támogató, közömbös vagy akadályozó jellegűek – attól függően, hogy éppen milyen szempontból nézzük őket. Tehát minden szempontból fontos figyelemmel kísérni az eurázsiai hód populációinak alakulását és körülményeit.
A közelmúltban két, országos szinten szervezett konferencia is foglalkozott a hód elterjedésével és az ebből fakadó konfliktusokkal.
Ökológiai szempontú megítélése
A hód visszatelepítését az egyik legsikeresebb természetvédelmi akciónak tartják Európa-szerte.
A több évtizedes program számos országot érintett. Indító hatására a korábban néhány ezresre becsült, szigetszerű állományai milliós egyedszámú populációvá fejlődtek a földrészünkön.
A klímaváltozás problémái különös jelentőséget adnak a természetes vizek visszatartásának, a biológiai sokféleség fokozásának és a szén-dioxid megkötésének.
A hód újbóli megjelenése önmagában is növeli a biodiverzitást, gátépítő tevékenységével pedig értékes vizek elfolyását képes lassítani. Vizes élőhelyeket képez, amivel más fajoknak is teret biztosít, gazdagítva az ökoszisztémát. Vízinövények, halak, kétéltűek, madarak, rovarok, rákok és egyéb gerinctelenek tömegei találhatnak így új életterekre. A hódok olyan sekély és fával teli tavacskák, vizes élőhelyek létrehozásában jeleskednek, amelyekkel nélkülük nem találkoznánk.
A visszatartott vizek jó hatással vannak a termőhelyekre, a talaj- és a légnedvességre is.
A gátakban és a hódvárakban hosszú időre felhalmozott, holt faanyag természetes szénraktár.
A hód partközeli növényzetre gyakorolt hatásának megítélése már természetvédelmi szempontból sem egységes. Egyes tapasztalatok szerint, az általa okozott bolygatások inkább az őshonos fajok térfoglalását segítik elő, míg más megfigyelések az invazívok terjedésének fokozódó kockázatát látják.
Természetvédelmi megítélésének az eredője azért még mindig pozitív.
Műszaki és gazdasági szempontú megítélése
Noha a természetes vízvisszatartás napjaink aktuális kérdése, műszaki és gazdasági irányból mégis kritikusan értékelik a hódok terjedését – amivel arányosan növekszik táj-átalakító szerepük jelentősége.
„A védett állatok fákat döntenek ki, töltéseket fúrnak meg, patakokat duzzasztanak vissza, amivel az árvízvédelemben, a termő- és lakóterületeken is károkat okoznak. Csak a vízügynek évi százmilliós plusz költséget kell kiköhögni miattuk. Településvezetők, vízügyesek, gazdálkodók, biológusok sürgetik a megoldást, ami lehet gyérítés, hódmenedzserek munkába állítása és „no hód-zónák” kialakítása is” – idéz egy tanulmányból az egyik hetilap.
Igen: az árterek modern hasznosítása miatt, e hatások egy része ember-vadvilág konfliktushoz vezet.
A hód rágása, kotorékásása, vár- és gátépítése egyaránt ellentétek forrása, továbbá a hódüregek nagy károkat okoznak a vízügyi létesítményekben. A töltésekben ásott vájatok felszámolása, az ismételt ásás megakadályozása a vízügyi igazgatóságokat többletfeladatokkal és költségekkel terheli.
A hódgátak befolyásolják az árhullámok levonulását és a vizek szétterülését a tájban. Elbontásukat az ország számos területén, rendszeresen kérelmezi a vízügy a természetvédelmi hatóságnál.
Az építmények problémákat okozhatnak beépített, mélyfekvésű területeken, vagy hídlábaknál is.
A hódgátak okozta elöntés esélyét és mértékét szintezéssel, vagy domborzati modellel lehet értékelni.
Erdőgazdasági jelentőségük érdemben nem a börzsönyihez hasonló hegyvidéki erdőkben van, hanem az ártéri és galériaerdőket kezelő gazdálkodókat érinti. Napjaink felszaporodott hódállománya az ilyen adottságú faállományokban, évente már sok százmilliós nagyságrendű rágáskárokat okoz.
Az ember közelségét megszokni képes hód belterületi kártétele pedig külön téma is lehetne, ahol az állatok járat- és üregásása a föld alatti közműveket is meggyengítheti.
Ugyanakkor, a települések között létrejött gátrendszerek a víz meglassításával, oldalirányú kivezetésével fékezhetik az árhullámok levonulását, csökkentve az árvízcsúcsokat. E rágcsálók tevékenységének pozitív hozadéka, hogy a mederduzzasztással és a medren kívüli elárasztással szerepet kapnak vízkészleteink megőrzésében, az aszályok mérséklésében. Ezért olyan stratégiát kell kialakítani, melyben nemcsak kockázatként tekintünk építményeikre, hanem azok árvíz mérséklő és vízmegtartást támogató szerepét is figyelembe vesszük.
A hódkár szemmel látható nyomai
A konfliktusok kezelése
Legutóbb egy idén nyáron megvalósult konferencia nyitott párbeszédet a hód általi vízvisszatartás jelentőségéről, és a hódhatások kezelésére kifejlesztett gyakorlatok alkalmazási lehetőségeiről.
Érdemi egyetértés itt még nem alakult ki, de biztató a megindult információ- és tapasztalatcsere.
Külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a hódgátak elbontása, az állatok áttelepítése, vagy hagyományos kerítések építése sem kínál hosszútávú megoldást a konfliktushelyzetekre. Ausztriában és Szlovéniában azonban már alkalmaznak a hódok távoltartására és a „várak” vízszintjének szabályozásra valóban alkalmas, nálunk is adaptálható műszaki eszközöket.
A hódállomány túlszaporodása a vadászat eszközének bevetését is szükségessé teheti. Egyes országrészekben ott tartunk, hogy több száz hód gyérítési célú elejtésére kérnek és kapnak természetvédelmi hatósági engedélyt vízügyi és gazdálkodó szervezetek.
A konferencia témája volt a patakok árterén, részben a hód-tevékenység révén kialakuló, időszakosan vízzel borított területek (nedves rétek és mocsarak) megőrzése, amely nemcsak vízgazdálkodási és természetvédelmi, hanem mezőgazdasági kérdés is. Az EU már támogatja a vízzel borított területek megtartását, ami a hóddal összefüggő konfliktusok kezelésének is fontos pénzügyi eszközévé válhat.
Patak-ártereken a helyi adottságoknak megfelelőbb tájhasználat – tehát intenzív szántóföldi művelés helyett gyepgazdálkodás, a legmélyebb területeken pedig felhagyás – ösztönzésével, támogatásával az ember-hód konfliktusok, így a szükséges beavatkozások száma csökkenthető lehet.
A konferencián számos hazai és külföldi szakember adott elő, és a végén mindenki levonhatta a saját következtetését. A közös nevezők megtalálása érdekében, a párbeszédnek folytatódnia kell!
Dióhéjban
Nagyon kisarkítva: a hód hazai térnyerését a természetvédők, ökológusok hatalmas szakmai sikerként értékelik, s kiállnak a faj további védelme mellett. A műszaki és gazdasági érdekek képviselői leginkább a faj károkozását szenvedik el, és a következményekkel nem számoló, azokért helytállni képtelen – ezért felelőtlen kezdeményezésnek tartják a visszatelepítését.
Szerencsére egyre többen képviselik, fogadják el az ember és a hód együttélésének természetességét.
Ám ahhoz, hogy ezt ne terheljék konfliktusok, meg kell teremteni hozzá a megfelelő kereteket és tompítani az érintettek ellenérdekeltségét. A folyamat egyik része lehet a hódok legális távoltartása a legérzékenyebb területektől, a másik pedig a jelenlétüket elviselők támogatása, korrekt kártalanítása.
Legelőször pedig, széles körben kell terjeszteni a hódokkal kapcsolatos tudásanyagot!
Sokat tehetünk a hódokért már csak azzal is, hogy megismerjük őket – és nem csupán egy óriási rágcsálót látunk bennük, hanem egy fontos jószágot, amely alakítja és gazdagítja a környezetünket.
E gondolathoz csatlakozik Antoine de Saint-Exupéry bölcsessége is, A kis herceg című művéből:
„Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”
Hódok az irodalomban
Másfél évszázadon át nem éltek hódok Magyarországon – mégis sokunk gyerekkori fantáziavilágának váltak a részeivé. Generációk olvasmányélménye volt a skót származású, majd Kanadában „indiánná vált” szerző, Szürke Bagoly (Grey Owl) ifjúsági regénye, a Két kicsi hód. Noha a könyv hősei nem eurázsiai, hanem kanadai hódok, különleges életük titkaiba a magyar olvasók is betekinthettek…
Az egyik magyar kiadás címlapja
Két kicsi hód – hangoskönyv: https://youtube.com/watch?v=VkkoSIHHs0c&si=oLVDJkJNDYe6-v03
Forrás: Ipoly Erdő Zrt.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31
You must be logged in to post a comment Login