Az Encsi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat két férfival szemben. Az elkövetők 2023 áprilisában részt vettek a Svájcból hazánkba vándorolt, M237 -es jeladóval ellátott farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében.
Vadászat
Bemutatkoztak a vadászok Békés megye lakosságának
A megyei vadászkamara és vadászszövetség is részt vett az idén hetedik alkalommal megrendezett Békés Megyei Közfoglalkoztatási Kiállításon, Békéscsabán, a Szent István téren, szeptember 11-én.
Vadászaink az egész napos eseményen saját kiállítóstandon ismertették meg a látogatókkal a vadászat hagyományait, mutatták be gasztronómiájukat, és vendégeltek meg több száz érdeklődőt.
Mint a rendezvény megnyitóján elhangzott, a közfoglalkoztatási kiállítást Békésben találták ki, a példát pedig más megyék is követték. Akadt, ahol idén először, máshol hatodjára rendeztek hasonló programot az idei évben. A vásáron a megye települései mutatkoztak be, és többféle szakma, és hivatás is jelen volt a kiállításon. A megyei vadászkamara most elsőként vett részt a békéscsabai eseményen, ezzel is megmutatva magát, hagyományait, gasztronómiáját Békés megye lakosainak.
Vadászaink többek közt ízletes dámpörkölttel készültek, mely köré folyamatosan gyűltek a kíváncsiskodók, majd mikor elkészült, egyre másra érkeztek kóstolóra, a vásár résztvevői. Körülöttük díszítés, zászló, preparátumok, ezekkel tették „vadászossá” a megjelenést a szervezők. Az érdeklődőket két ifjú Diana segítette a megfelelő információkkal: Iszály Anettet és Mohácsi Biankát idén avatták új vadásszá, Zuberecz Tibor, megyei fővadász mellett ők segítettek azoknak, akik kíváncsiságát felkeltette a vadászat.
Zuberecz Tibor szavai szerint a szarvaspörkölt egy igazi biotermék, ami a kiállítás és vásár szellemiségéhez is illeszkedik. Hozzátette, az érdeklődők megismerhetik, hogy miként lehet jelentkezni, részt venni vadásztanfolyamon, és az egyes kiadványaikat is elhozták, melyekből bárki szabadon elvihetett magával egy-egy példányt.
– Reményeink szerint a megjelenésünkkel, illetve a kóstoltatással felkelthetjük a figyelmet a szarvas, a vadhús iránt. Megyénkben például fácánból is rengeteg van, melynek egy nagyon értékes, finom levese van, és nem mellesleg ez is biotermék. De mondhatnám az őzet is, melyből itt Békésben van a legtöbb, és nem elérhetetlen az emberek számára. Ráadásul, aki kedvet érez a vadhúshoz, a főzéshez, az itt helyben meg is tudja kérdezni a szakácsokat, hogy miként is készülnek a finom vadétkek – részletezte Zuberecz Tibor. Hozzátette, reményeik szerint, ha az érdeklődők látják, hogyan készül a vadhús, megkóstolják, és ízlik nekik, talán ők is kedvet kapnak hozzá.
A kóstoltatáshoz a dámpörkölt reggel óta, négy bográcsban főtt. Hozzá a kenyeret a Sütőker, míg a savanyúságot a Mezőker biztosította a kóstolók számára, a szarvashúst pedig a DALERD Zrt. adta a kiváló kukták kezébe. Tóth János és Krajcsó János a Megyer Vadásztársaságtól már több tíz éve mesterei a jóféle étkeknek, bajnokok is, van, hogy egymást követik az egyes főzőversenyek legfelső dobogóin. Tóth János, a társaság elnöke elmondta, nyolcvanöt kiló hús rotyog a bográcsokban, amelyet három ember darabolt, kockázott előző nap.
– Harminc éve főzök, a különböző praktikákat, recepteket még fiatalként, az idősebb vadászoktól sajátítottam el, amelyek persze aztán az évtizedek alatt csiszolódtak. Így aztán ma már mondhatom, hogy az egyes receptek a sajátjaim és egyediek. A pörkölt lényege a fűszerezés, ezekből olyat kell használni, ami az egyes húsokhoz illik. Túlfűszerezni nem kell, viszont minden húsfélének meg kell adni azt a fűszert, ami szükséges. Például a borókával, a majoránnával, vagy a kakukkfűvel úgy kell fűszerezni, hogy az egyes húsok jellegzetes íze érződjön, de azért ne erősen – osztott meg néhány praktikát a főzésről Tóth János.
A tapasztalatok alapján a stand nagy számban vonzott érdeklődőket, a pörkölt is ízlett a megkérdezetteknek. A vásáron megszólítottak, elmondásuk alapján nem sokszor találkoznak vadászokkal, annak ellenére, hogy saját bevallásuk szerint szinte mindenkinek volt, vagy van vadász az ismeretségi körében. Némelyek a receptek iránt kérdezősködtek, volt, aki azt tudakolta, hogy hol lehet vadhúst beszerezni, de az iránt is érdeklődtek, hogy miként is válhat valakiből vadász, mi szükséges ehhez. A vásáron való részvétellel, kóstoltatással – a kiosztott ételadagok alapján – akár több mint félezer érdeklődő tölthetett el hosszabb-rövidebb időt a vadászok standjánál, és ismerhette meg egy jóféle dámpörkölt mellett a vadászok gasztronómiáját és hagyományait is.
omvk.hu/bekes
A gyermek Hidasnémeti külterületén – miután a vádlott átengedte részére a lövés lehetőségét – lelőtte a 250.000 forint természetvédelmi értéket képviselő, fokozottan védett állatot, amit a kilövés helyszínén hagytak.
Miután az apa értesült a történtekről, részt vett az állat tetemének felkutatásában, majd az elpusztult farkasról a 1.337.600 forint értékű jeladót levágta, és azt a tetemmel együtt az általa használt gépkocsi csomagterébe helyezte. Röviddel ezután a férfi a jeladót a Hernád folyóba dobta, majd az elpusztult állatot ismeretlen helyre szállította, amely azóta sem került elő.
A vádlott azzal, hogy a lőfegyverét használat céljából átadta részére, míg a másik férfi azzal, hogy a rábízott gyermek felügyeletére vonatkozó kötelességét súlyosan megszegte a kiskorú testi és erkölcsi fejlődését veszélyezette.
Az ügyészség a férfit természetkárosítás, lőfegyverrel visszaélés, kiskorú veszélyeztetése, valamint rongálás bűntettével, míg társát természetkárosítás és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolja.
A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre, az általa elkövetett cselekményért a vadászó vádlott közvetett tettesként felelhet.
Az ügyészség a jelenleg is bűnügyi felügyelet hatálya alatt álló vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Indítványt tett továbbá arra is, hogy a bíróság a vádlottakat határozott időre tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba, továbbá az apát vágleges hatállyal tiltsa el a vadászati foglalkozás gyakorlásától.
Forrás: Ügyészség
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Befejezték a nyomozást a lelőtt svájci farkas ügyében
A nyomozók az eljárást befejezték, a több száz oldalas iratanyagot vádemelés céljából megküldték az Encsi Járási Ügyészségnek.
Másfél évvel ezelőtt nagy felháborodást keltett annak a farkasnak a története, aki hazánkban pusztult el. Az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett állat vándorlását annak idején nagyon sokan követték. 2023. április elején azonban a nyomkövető elhallgatott, és nagyon rövid időn belül felmerült, hogy az úton lévő farkas – melynek természetvédelmi értéke 250 000 forint – elpusztulhatott.
Sorsának tisztázása érdekében az Aggteleki Nemzeti Park jelzése alapján, – mivel feltehető volt, hogy pusztulását emberi beavatkozás okozta – a KR NNI Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztály Környezeti Bűnözés Elleni Alosztálya 2023. április 8-án nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen természetkárosítás bűntett elkövetése miatt.
Az adatok alapján a nyomozók megállapították, hogy a védett farkas elpusztításával, tetemének eltüntetésével két nyíregyházi férfi gyanúsítható. A gyanú szerint az 50 és a 49 éves gyanúsított az állat elejtését követően a tetemről a jeladót levágta, majd azt a Hernád folyóba dobta. A nyomozók azt búvárok segítségével találták meg.
Arról még tavaly adtunk hírt, hogy a két elkövetőt 2023. augusztus 2-án hajnalban elfogta a KR NNI.
A nyomozók az egyik férfi elfogásához a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségét kérték, mivel engedéllyel tartott lőfegyverrel rendelkezett. Őt természetkárosítással, kiskorú veszélyeztetésével, lőfegyverrel visszaéléssel, valamint rongálással gyanúsították meg, míg társát természetkárosítással és kiskorú veszélyeztetésével. Utóbbi bűncselekmény miatt azért kell mindkettőjüknek felelniük, mert a védett állatot az 50 éves férfi 11 éves fia lőtte le. A gyermek életkorára tekintettel nem vonható felelősségre tette miatt.
A két gyanúsított elfogását követően egészen idén május végéig letartóztatásban volt, azóta mindketten bűnügyi felügyelet alatt állnak.
A másfél évig tartó nyomozás során a KR NNI Környezeti Bűnözés Elleni Alosztálya valamennyi bizonyítékot beszerezte, hogy a nyomozati iratokat vádképesen adhassa át az ügyet felügyelő Encsi Járási Ügyészségnek.
Ennek során kihallgattak minden olyan személyt, aki a bűncselekménnyel, illetve a vadászok tevékenységével kapcsolatban releváns információkkal szolgálhatott. Kutatásokat és szemléket hajtottak végre a gyanúsítottakhoz tartozó ingatlanokban, illetve gépkocsikban, valamint az elkövetés feltételezett helyszínén.
Lefoglaltak minden olyan tárgyat, biológiai anyagmaradványt, vérrel szennyezett eszközt, állati szőrképletet, amely a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható. Az eljárásban kirendeltek igazságügyi hematológus, genetikai, fizikai és kémiai, pszichológus, vagyontárgy, valamint nyomszakértőt is, hogy vizsgálataikkal egyértelműen alá tudják támasztani a bűncselekmény elkövetését.
A beszerzett adatokat és információkat folyamatosan elemezték, hogy rekonstruálják az eseményeket, aminek érdekében felvették a kapcsolatot a svájci hatóságokkal, valamint az eljárásba bevonták a különböző társhatóságokat is.
Annak ellenére, hogy az események szinte minden mozzanatát sikerült feltárni, az elpusztult állat hollétét nem tudták megállapítani. Az aprólékos nyomozati munkájuknak köszönhetően ugyanakkor teljes képet kaptak a védett farkas elpusztításával kapcsolatban.
A nyomozók az eljárást befejezték, a több száz oldalas iratanyagot vádemelés céljából megküldték az Encsi Járási Ügyészségnek.
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Mihály Pál tapasztalatai Tiszagyendáról:
Pusztán egy, a területet 2010. óta aktívan járó, vadászó vadász gondolatai. Egy pár adat, gondolat a tegnapi disznóhajtásról. A disznóhajtás a Tisza árterén került megrendezésre. ami azért nem éppen szálerdő. Vízi akác, vadszőlő, vagyis nehéz terep a hajtóknak. A nyiladékok sem szélesek, a természetvédelem miatt nem lehetséges a bővítésük. Végül 15 db vaddisznó feküdt a terítéken (ma még után keresések vannak) és 40+ lövés ment el 22 puskától. Az eredményhez kellett a hajtók, különösképpen “hazánk elszakadt része” kutyás hajtóinak a munkája.
Az eredményhez kellettek a hajtók, különösképpen az erdélyi kutyások munkája.
Nem láttam még ilyet, hogy ebbe a sűrűbe mosolyogva mentek be és a végén még mindig mosolyogva jöttek ki. A közöttük levő hölgy is! Azt hiszem, itt is illik megköszönni a munkájukat. Igy mindenki nevében: köszönöm a hajtók és a hivatásos állomány munkáját.
És akkor a területről pár szó. A Kunsági Dózsa vt. 18.083 hektáron gazdálkodik, apróvadas terület. Kunhegyes, Tiszagyenda és Tiszabő települések körüli földterületeken folyik a vadgazdálkodás. Megtalálható itt a Tisza ártér, elvadult, gazos rizsföldek és kisebb nagyobb erdőfoltok. Kelet felé inkább mezőgazdasági kultúra, lineárral öntözött, nagy kiterjedésű szántókkal. Rendelkezünk fácánnevelő teleppel, ahol régebben 12000 madarat neveltünk, nem volt ritka az 1000-es teríték sem. Ezek, a főleg külföldi vadászok, viszont kiöregedtek, elmaradtak, így jelenleg minimális 1500 madarat nevelünk.
Apróvadas terület lévén a fő nagyvad (és bevételi forrás) az őz, ami viszont csökken, pedig próbáljuk felhozni. Egyenlőre én nem látom az eredményét. A vízivad is olyan hogy vagy van, vagy pedig nincs. Ide csak táplálkozni járnak, így a vadásztatásuk kétséges. Hogy, hogy nem, vannak dámjaink, amik viszont még nem vadásztatható szintet képviselnek, bár kerül pár jó bika is.
Gím, az mindig csak megjelent és el is tűnt, de most van, amelyik lassan egy éve itt lakik, és nyomok alapján nem is egyedül van. Tájidegen, de jó vagy nem, kíméljük. Marad három bevételi forrás, ami igazából csak kettő.
A vaddisznó.
Amióta én vadászom, mindig is jelen volt. Hol több, hol pedig kevesebb számban. Ez évek, de akár időszakok vonatkozásában is megfigyelhető volt. Az ártér tart disznót egész évben, míg a többi terület rapszodikusabb. Ez köszönhető a nagy kiterjedésű öntözött mezőgazdasági kultúrának, amiben bizony, jól érzi magát. Ki sem nagyon akar jönni. Betakarítás után viszont megjelenik a kisebb-nagyobb erdőkben, így ott jobban látható, észrevehető a jelenléte. Átlagosan 50-100 darab az éves teríték, úgy, hogy igazából maximum tízen vadászunk rájuk a területen. Logikus, hogy ez lehet egy esetleges bevételi forrás.
A mezei nyúl.
A nagyon régi időkről nem tudok, nem kívánok írni. Amit tudok, hogy 2010-től nem vadásztuk a nyulat, mert alig volt. 2020-ban viszont megugrott az állomány. Valami oknál fogva felszaporodott, azt gondoltam, hogy az aktív ragadozó vadászatnak köszönhetően. /itt megjegyzem hogy a kunhegyesi részen eléggé vissza lett szorítva a ragadozó, amiben rendesen kivettem a részem./
Ennek ellenére a többi területrészen is felszaporodott a nyúl, így a teóriám itt megbukott.
2021-től vadásszuk, vadásztatjuk óvatosan és az állomány stabil. Nem nő, de nem is csökken. Persze, nem a sok évvel ezelőtti az állapot.
Vad fácán.
2010-ben és még pár évig jó volt az állomány. Nem ritkán 3-4 darabot osztottunk egy -egy vadászat alkalmával. Ezután csökkent, volt amikor nem is jutott mindenkinek. Most megint olyan, hogy van-van, de nem kimagasló. Inkább elégséges. A fejenként egy vadmadár azért legtöbbször megvan, de ha az időjárás olyan, akkor több is.
Ami pedig a poszt lényege: az apróvad és a disznó kapcsolata.
A területen két csoportra osztva vadászunk , társas vadászati formában.
A mi (én) csoportom a keleti részen ahol igazából mezőgazdasági kultúrsivatag van. Itt árkokat, fasorokat és kisebb erdőket hajtunk. Nagyon kevés élettér van itt apróvadnak, főleg a fácánnak. Ha hideg az időjárás, esetleg van némi hó is ,akkor összehúzódnak, ilyenkor van nagyobb teríték.
A másik csoport egy teljesen más jellegű részen vadászik. Sokkal kisebb parcellák vannak, azok széle is gazos, nádas. Régi rizsföldek, amik vagy elhanyagoltak, vagy sűrű,bokros erdőkkel ültetett. Néhol pedig mezőgazdasági kultúrával vetett. Jelentősen több apróvad található ezeken a területeken, mint nálunk, de ugyanakkor disznó is van. Sőt! Ragadozó is ezen a részen van a legtöbb. Tavasszal, amikor a keleti részen szinte nincs disznó vagy csak alig, itt akkor is jelen van jelentős számban, sokkal több malacos koca is. Pedig ez a fészkelési idővel egybeesik és mégis több fácán kerül terítékre ősszel. Ami még érdekes, hogy egy volt vadásztársam helyezett ki fácántojást szóróra, vadkamera elé. Nem záptojást, hanem egészséges tojást. Volt is a szórón disznó, azonban nem nyúltak hozzá, nem érdekelte őket. Még akkor sem, ha véletlenül összetaposták vagy a dámok léptek rá.
Ezen tapasztalatok alapján én azt mondom, hogy a disznó jelentősen nem befolyásolja az apróvadat, legalábbis a nálunk jelen lévő mennyiségben, a területen nem. Sokkal inkább az adott év időjárása, de leginkább a megfelelő élettér, ami nagyon szükséges. A legnagyobb ellenségnek a mezőgazdaságot gondolom, hiszen egy pár, csapadékmentesebb év alatt, a digókat, kisebb árkokat beszántják, ezzel a maradék élőhelyet is kiiktatva.Persze ez a megállapítás a jelenlegi állapotokra érvényes, mert ha nagyon-nagyon felszaporodik a disznó, ez változhat. Ez saját meglátás, tapasztalat és vélemény. Nem állítom hogy helyes és azt sem, hogy máshol is ez a helyzet. Mint említettem, szakmabeli sem vagyok így ezen írás egy nem hozzáértő, de a vadászat és a saját területe iránt elkötelezett “mezei” vadász tapasztalata, véleménye.
Ui: pár kép és videó pusztán érdekességként.
Írta és fényképezte: Mihály Pál
Vadászni szeretne Tiszagyendán, a Kunsági Dózsa Vadásztársaság területén?
A vadásztársaságról további részletek itt érhetőek el