Fricska Imre világjáró vadász előadását hallhatta az, aki november 21-én ellátogatott Kiskunhalasra, a Művelődési Házba, ahol a Forrás-Új Tükör Klub szervezésében mutatkozhatott be a helyi, de a nagyvilágot bejárt vadász. Életéről, kalandjairól mesélt, akivel jóbarátja, Dr. Kellner Barna főorvos beszélgetett.

Kiskunhalason élénk kulturális élet rajzolódik ki és köszönhető ez a Forrás-Új Tükör Klubnak is, akik rendszeresen szerveznek elsősorban kulturális programokat, amelyeknek rendre a Művelődési Ház ad otthont. Aki nem tud részt venni, azok pedig a helyi, városi televízióból tájékozódhatnak. Az előadások tematikája változó, de a szervezők úgy gondolták, hogy a vadászat, mint helyi kulturális érték éppen olyan fontos, mint más művészeti területek, így kerülhetett sor arra, hogy Fricska Imrét is meghívták sorozatukba.

Ennél azonban kacifántosabban kerültem a színpadra – jegyezte meg Fricska Imre az Agro Jager News érdeklődésére. Jóbarátaimmal Hajósra látogattunk, ahol az egyik pincében odakerült mellém egy fiatalember, aki Székelyhidáról érkezett, s mi több annak a polgármestere. Beszélgettünk és az egyik jó komám közbevetette Afrikát. Meséltem, hogyne meséltem volna, hiszen tíz alkalommal jártam ott és jártam én még Oroszországban, Grönlandon. Újdonsült barátunk egyre jobban érdeklődött és megkérdezte, hogy merre lakom. Mikor kiderült, hogy Kiskunhalason, ami, ha úgy vesszük, útba esik hazafelé Székelyföldnek, akkor megkérdezte, hogy másnap megnézhetné-e a trófeákat. No, mondtam is neki, ennek aztán semmi akadálya nincsen.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Így másnap el is jött a kis családjával, vendégül láttam és abban maradtunk, hogy Béres Csabánál kiállítjuk, ott náluk Székelyföldön és hamarosan intézkedik. Napok teltek el, aztán egy kamion érkezett és két és fél hónapig láthatták Székelyföldön a trófeáimat. Még Böjthe Csaba atya gyerekei is láthatták, aminek nagyon örültem. Az egyik napon, ott kint egy kiskunhalasi vadász is megnézte, akinek a felesége odavalósi s mikor meglátta a fotómat, felkiáltott: a Fricska Imre az utcabelije! Azzal a lendülettel aztán, mikor hazajött, felvetette az ötletet, hogy legyen itthon is egy kiállítás vagy valamiféle program.

Ha vadászruházat, akkor->EWIDENT     Az áruházat a fényképre vagy ide kattintva éred el!

Én szerettem volna, hogy a világkiállítás program sorozatában itt „Halason” is legyen valami program, kiállítás, de sajnos nem találtunk támogatóra, de ennek ellenére, aki eljön, annak szívesen megmutatom, bemutatom a trófeáimat.

Most, a Forrás-Új Tükör Klub programján egy órás beszélgetéssel készültünk. Két kis videóval, amit magam vettem fel Namíbiában. Végül az egész este nem fért bele két órába sem. S az, hogy egyetlen egy hallgató sem hagyott ott bennünket, nagyon jól esett.

Én, 1946. október 22-én Kiskunfélegyházán születtem. 1950-ben költöztünk Kiskunhalasra. Apám áruházvezető volt, édesanyám varrónő. Nyolcan voltunk testvérek. Az általános iskolát és a gimnáziumot is „Halason” jártuk ki (Szerk.: A környékben, Bajától Szegedi a Kiskunságban így szokták emlegetni Kiskunhalast). Műbútor asztalosnak tanultam, de nagyon köhögtem és az orvos azt javasolta, hogy ha egy lehetőségem van, váltsak. Közben felvettek vadásznak és az igen jót tett nekem. 1975-ben aztán úgy határoztam, hogy hivatásos vadász leszek és Kiskunhalason, majd Balotaszálláson dolgoztam.

Végül a Kiskunsági Erdészeti és Fafeldolgozó gazdasághoz kerültem és onnan jöttem el nyugdíjba is. Összesen 37 évet voltam hivatásos vadász. Nem volt könnyű szakma, de egyértelműek voltak azok az idők. Ebből a szempontból könnyebb volt, mint manapság. Határozott irányok, feladatok és következetesség jellemezte a szakmát. A politikai és más célok nem írhatták felül a szakmai kérdéseket. Nem is egyeztethető össze az a vadgazdálkodásban és az erdészetben sem. Vadőrnek lenni egy nagyon szabad életet jelentett s ha sok mindenkivel is voltunk kapcsolatban, nem voltak kötöttségeink és nyugodtan mondhatom, hogy nem mentek tönkre az idegeink. Amikor meg összejött a tagság, azt a néhány vadászatot kibírta az ember, aztán újra csend és nyugalom ereszkedett az erdőre.

“Egyedüli szakma ez és a 365 napnak olyan pici része volt, hogy megérte, hiszen utána a világon senki sem zavarta az életünket.”

A vadászat, itt vidéken, érdekli az embereket és akik tanyán, vidéken élnek tudják, értik a jelentőségét. Összetett dolog a vadászat, sok mindenre hatással lehet egy jó társaság, egy-egy jó vadőr, erdész. Ezt csináltuk mi. Most egy új kiállítás lehetősége körvonalazódik és az egyeztetések zajlanak, miszerint elképzelhető, hogy amit bemutattunk Székelyföldön, azt a füzérradványi Károlyi kastélyban újra meg lehet tekinteni.

Ilyenekről és még sok minden másról is szó esett. Köszönöm a szervezőknek, a barátoknak és a családomnak, nővéreimnek a támogatást és a vadászbarátoknak, ismeretlen ismerősöknek, hogy felkerestek, ellátogattak november 21-én Kiskunhalasra – jól esett. Annyi mondhatok, hogy aki el szeretne jönni hozzám, szívesen látom, de a kisebb trófeáimmal, dikk-dikkemmel akár el is utazok és szívesen beszélgetek a fiatalokkal is. Keressenek bizalommal – zárta beszámolóját Fricska Imre.

 

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. – lapigazgató

Fényképezte: Ocskó Imre Tamás

Közel nyolc éve vadászom íjjal, és ez idő alatt meglehetősen sok izgalmas vadászélményben volt részem, amit legfőképp kitartásomnak és ennek a vadászati módnak köszönhetek. A családomban nincs vadász, így néhány baráttal szoktam ezeket az élményeket megosztani, akik átérzik a vadászíjászat minden izgalmát és nem mosolyognak meg, ha azt mondom, hogy hat órát kint ültem egy fán, nem jött semmi, viszont én mégis jól éreztem magam.

Az egyik nagy vadkanom elejtésének történetét írnám le, amiben kitérek a vadászati szokásaimra is.
Mielőtt kimegyek íjjal vadászni, szoktam tartani egy kis felkészülést otthon, amit a vadászat előtti rituálémnak nevezek. Ez abból áll, hogy bőségesen vacsorázom, majd tusfürdő nélkül lezuhanyzom, rétegesen felöltözöm olyan vadász ruhába, amit öblítő nélkül mostam ki és cseppet sem féltek, mert ha lövök valamit, akkor úgyis véres és sáros leszek. Nagy eséllyel ki is szakadhat a ruhám, mert a legtöbb vaddisznók által kedvelt hely, nem egyszerű terep, ahogy az sem, ahova épp készültem kimenni. Ezekre azért van szükség, mert annyira közel kell kerülni a vadhoz, hogy minden illatot érdemes minimálisra csökkenteni. Nyilván a szélirány a legmeghatározóbb, de esélyt sem akarok adni annak, hogy a parfüm illata miatt szagoljon ki. Ezután ellenőrzöm a teljes felszerelést is, ebbe tartozik az íjon található irányzék-világítás, az íjlámpa, a nyílvesszők és vadászhegyek állapota. Az íjam, amit akkoriban használtam, egy Bowtech Carbon Icon csigás íj, ami 55 fonterőjű. Ezt azért említeném, mert Magyarországon nagyvadra minimum 50 fonterőjű íjjal lehet csak vadászni, ami 22-23 kg-ot jelent. A vadásztáskámba teszem a legfontosabb kellékeket is, amik nem sokban különböznek a puskás vadászat során használt eszközöktől. Csigás íjhoz elengedhetetlen az elsütő használata, ami arra szolgál, hogy az ideget ennek a kis eszköznek a segítségével húzom ki. Enélkül a lövés pontatlansághoz vezethet. Viszont ezt mindig a zsebembe teszem, hogy ha a táska az autóban maradna, ez akkor is velem legyen.

Indulás előtt időt szánok arra, hogy párat lőjek az íjjal, hogy ellenőrizzem a pontosságot, illetve megvizsgáljam, hogy az utolsó vadászat vagy gyakorlás óta nem mozdult-e el valami az íjon és ezen semmiképp ne múljon a pontos találat.

Ha vadászruházat, akkor->EWIDENT     Az áruházat a fényképre vagy ide kattintva éred el!

A fent említett vadkan esete 2019. szeptemberében történt. Kellemes, nyár végi nap volt. Kimentem vadászni az egyik kedvenc helyemre, ami egy erdő közeli nagy tölgyfa, egy kukorica szóróval a közelében, amit mindössze 15-20 méter távolságra helyeztünk el a fától. Erre a fára mászóles nélkül fel tudok mászni, mert sok ága van és egész magasra fel lehet ülni.

Egy ideje már „üldöztem” ezt a vadkant, vadkamerán is figyeltem a szokásait, de mindig valahogy megneszelt és elkerült.
Azon a szeptemberi estén kicsit késve érkeztem ki, mert sokáig dolgoztam, és még elő is kellett készülnöm a vadászatra, ezért már besötétedett, mire leparkoltam az erdő szélén. Az autóból csendben szálltam ki, és csak az íjam vittem, hogy gyorsabban és hangtalanabbul mászhassak fel a fára. Miközben óvatosan lopakodtam a nagy fához, elégedetten nyugtáztam, hogy a szélirány nekem kedvez, bár már az egyik irányból hallottam, hogy valami közeledik és talán a vaddisznó jöhet, ezért mindenképp gyorsabban kellett odaérnem és felmásznom, hogy beelőzzem. Sikerült csendben a fához érnem és a lehető legóvatosabban próbáltam felmászni, amit szerencsémre nem hallhatott meg, mert a fán ülve még mindig hallottam a közeledő lépteket és apró ágroppanásokat.

Amint elhelyezkedek, a nyílvesszőt és az elsütőt is az íjra szoktam illeszteni, hogy ne akkor kelljen foglalkoznom ezekkel, ha már ott a vad. Erre túl sok időm most nem volt, mert egyre közelebb ért. A kezem reszketett, és egy nagyon kellemes feszült állapotba kerültem már a gondolattól is, hogy hamarosan kilép a bokrok takarásából és ez most milyen egyszerű helyzet lesz. Majd így telt el röpke 2 óra mozdulatlan várakozással és folyamatos füleléssel, mert azt hittem most már nagyon közel került és végre eljön az én időm…
A fáról történő vadászataim során azt tapasztaltam, hogy annyira nyitott és kitett a helyzetem a vadak számára, hogy csak akkor szokott esélyem lenni, ha minimálisra csökkentem a mozdulataimat és csak nézem a sötétet. Ilyenkor szoktam lenyugodni és átgondolni a napi tennivalóimat is. Legtöbbször képes vagyok 6-8 órát is kint tölteni, de sosem szoktam unatkozni. Ahogy így ültem, és néztem ki a fejemből, vettem észre, hogy óvatosan kisétált a szóróra a nagy vadkanom. Annyira csendben mozgott, hogy nem is hallottam a közeledését.Profi volt. Ahogy megláttam, a szívem hevesen kezdett verni, és a torkomban dobogott. Végreee…
Nem sokat vártam, épp csak annyit, hogy elkezdje ropogtatni a kukoricát, mert akkor nem hallja, ha pici zajjal is jár a folyamat. Óvatosan leemeltem az íjat az egyik faágról, felkapcsoltam az irányzék-világítást, majd kihúztam az íjat. Ezután a markolathoz erősített lengőkapcsolóra is rányomtam a tartó kezem mutatóujjával. Piros szűrős lámpát szoktam használni, nekem ez vált be, ezt nagyon jól állják a disznók.

Nyilván ilyenkor is nagyjából csak 2-3 másodpercem van. Ahogy az irányzék legfelső pinjét a disznó tüdőjére illesztettem, már útjára is engedtem a nyílvesszőt. Ilyen esetekben tartom nagyon fontosnak, hogy a vadász, íjjal csak akkor menjen vadászni, ha már magabiztosan tud lőni és nem abban a pár másodpercben kezd el gondolkozni azon, hogyan kell célozni, hol lehet a fix pont és pontosan mit is kell csinálni. Abban a kis időben olyan feszült állapotba kerül a vadász, hogy már csak a disznóra kell figyeljen és az íj használata teljesen rutinszerű legyen.
A nyílvessző becsapódása egyértelmű találati hangot adott és a vadkan hirtelen beugrott a bokrok közé. A sűrűben zúzott, törtek az ágak és pár méter után hangosan kifújt. Ezekből a zajokból tudtam, hogy jól sikerült a lövés, viszont a szabályunk az, hogy találat után körülbelül fél órát várunk, mielőtt elkezdjük megkeresni a vadat.

Kivártam a fél órát, és addigra már a segítség is megérkezett, de én még mindig reszkettem az izgalomtól. A vaddisznómat magam szoktam keresni, ami mostanra már inkább egy izgalmas levezetése lett a vadászatnak. Élvezem is, de azért az egészséges félelem mindig bennem van.
Először megvizsgáltam a rálövés helyét, ahol a véres nyílvesszőt gyorsan meg is találtam a földön. A vesszőn található vérből láttam, hogy ez valószínűleg egy tüdő lövés lehetett és teljesen átment a disznón. Ez mutatja, hogy az íjnak milyen hatékony az átütő ereje.

Ezután követni kezdtük a vérnyomokat a bokorban. Bő vér volt a földön és a bokor alsó ágain is. Gyorsan megtaláltuk a disznót, a rálövés helyétől körülbelül 15 méterre, mozdulatlanul feküdt. Ilyenkor szokott alábbhagyni a reszketésem és jön a megnyugvás.
Zsigerelés után láttuk, hogy a szívet is megvágta a penge, ami egy HELLRAZOR fix pengés hegy volt.
Nem szoktam gyűjteni a trófeákat, de ezt kifőztem otthon és eltettem emléknek.

Írta és fényképezte: Nagy Réka

Évente 21 milliárd forint vadkár keletkezik, ebből csak 3 milliárd forintot térítenek meg a mező- és erdőgazdálkodóknak.

A mezőgazdasági vadkár rendre óriási gazdasági károkat okoz a termelőknek, akik számára annak csak töredékét térítik meg a vadászatra jogosultak. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megelégelte ezt, és a jövőben e téren is határozottan kiáll a gazdák érdekeiért.

A NAK ma bejelentette: céget alapít, hogy peres ügyekben átvállalja a gazdálkodók jogos vadkárköveteléseinek behajtását, hogy az érintettek minél hamarabb hozzájussanak az őket megillető pénzhez.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Az elmúlt két évtizedben szinte folyamatosan emelkedett a vadkárok mértéke, ugyanakkor régi probléma, hogy annak csak töredékét térítik meg a gazdálkodók számára. A drasztikusan növekvő vadkár fő oka a vad túlszaporodása: hatvan év alatt az öt nagyvad (gímszarvas, dámszarvas, őz, vaddisznó, muflon) létszáma legkevesebb ötszörösére nőtt, napjainkban 17-szer több nagyvadat lőnek ki, mint az 1960-as években. Tudományos számítások szerint összesen mintegy 800 ezer nagyvad él hazánkban, ez a felduzzadt állomány évente 1,4 millió tonna szálas, lédús és szemes táplálékot fogyaszt el. Ennek mindössze 8 százalékát (110 ezer tonnát) juttatják ki vadtakarmányként a területükre a vadgazdálkodási egységek, a többit az erdőből és a szántóföldekről fogyasztja el a vad. Óvatos becslések szerint is,
a nagyvadállomány táplálékigényének fele, mintegy 700 ezer tonna vadkárként realizálódik. Ennek értéke körülbelül 21 milliárd forint, miközben évente alig több mint 3 milliárd forintot fizetnek ki vadkárként a gazdálkodóknak.

Az elszaporodott nagyvadállományt gyakorlatilag a mezőgazdaság – a gazdálkodók – és az erdőgazdaságok tartják fenn. A gazdák pedig joggal várhatják el, hogy a nagyvad táplálkozásával okozott évi 21 milliárd forintnyi veszteséget megterítsék számukra.

Ha vadászruházat, akkor->EWIDENT     Az áruházat a fényképre vagy ide kattintva éred el!

A vadkár megtérítését a termelők a vadászatra jogosultakon nem, vagy csak nagyon nehezen, illetve hosszú idő alatt tudják érvényesíteni. Az agrárgazdasági kamara ezért úgy döntött, hogy céget alapít, és peres ügyekben átvállalja a gazdálkodók jogos vadkárköveteléseinek behajtását, hogy az érintettek minél hamarabb hozzájussanak az őket megillető pénzhez.
A NAK ezzel szigorúbb helytállást szeretne elérni a vadászatra jogosultaktól a gazdálkodói követelések teljesítése tekintetében.

Forrás: NAK

Kiemelt fénykép: Bacskai Dorottya természetfotós