Keressen minket

Vadászat

A dóci aranysakál

Közzétéve:

Csongrád-Csanád vármegyében, Sándorfalva és Dóc között elterülő Sasér Vadásztársaság területe megközelítőleg ötezer hektár nagyságú, ahol a tagok száma 13 fő. Éves bérvadászati engedéllyel hat fő rendelkezik.  A vadászterület könnyen megközelíthető, mivel  nyugati irányból az  M5-ös,  délről az M43-as autópálya, valamint  keletről a  47-es, 45-ös főutak határolják.

A Sasér Vadásztársaság területén hozta terítékre a fényképen látható dolmányos varjakat és aranysakált Kónya Endre helyi vadász. Fotó: Agro Jager News

Dóc, Szegedtől 25 kilométerre északra található, a Tisza jobb partján. A folyó csak négy kilométerre kanyarog a településtől, keleti irányban. A folyó túlpartján, a Mártélyi Természetvédelmi körzet húzódik, amelynek teljes területe meghaladja a 2200 hektárt. A terület a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága alá tartozik, úgy, mint a Sándorfalvától délre fekvő Fehér-tó, amelynek a területe megközelítőleg 14 négyzetkilométer.  A Pusztaszeri Tájvédelmi Körzethez tartozó területeket még a 19. század elején is rendszeresen elárasztotta a Tisza. Az 1930-as években alakították át halastavakká.

A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A Balástya és Hódmezővásárhely között elterülő terület az apróvadállományáról ismert. A mezei nyúl állománya a térségben jelentős. Éves szinten vaddisznóból megközelítőleg 70-80 darabot, őzbakból 70-et, sutából 120-at, mezei nyúlból 500-at, míg fácánból 400 egyedet hoznak terítékre.

Fotó: Agro Jager News

Kónya Endre késő délután területbejárást tartott. Május-június hónapokban folyamatosak a kaszálások. A sok eső miatt gyorsan kizöldült a határ. A tavalyi aszálynak szerencsére nyoma sincs a 2023-as évben. A történelmi szárazság ugyanúgy sújtotta a vadgazdálkodókat, mint a növénytermesztőket. A területek fedettsége a széna és szenázs készítése miatt időszakosan  csökkent. A kaszálások ideje alatt, kis szerencsével számos szőrmés és a tollas kártevővel találkozhatunk  – kezdte Endre a beszámolóját. A nagyteljesítményű gyors kaszák semmit nem kímélnek, ezért ezek a területek mágnesként vonzzák az éhes ragadozókat. A kaszálások után a rágcsálók is jóval kiszolgáltatottabbak, mivel hirtelen megszűnik a takarás.

Fotó: Agro Jager News

A Dóci-tölgyest elérve, egy nagy csapat dolmányos varjút pillantott meg a közeli mezőn. A madarak a földön keresgéltek élelem után. A 10 hektáros erdő körül a vadsűrűség jelentős, mivel a mozaikos területek találkozásánál fekszik. Gyorsan fel is hívta Kovács Krisztián vadőrt, akivel meg is beszélte, hogy másnap hajnalban vadászni fog rájuk! A társaság külön engedéllyel gyérítheti a dolmányos varjakat. Másnap majdnem minden a tervek szerint alakult. A tervezettnél egy kicsit később kelt fel, de már öt órakor kint volt a területen, ahol a közeli sűrűben egy leshelyet alakított ki magának. Az eredményesség fokozása érdekében csalimadarakat helyezett ki, úgy, hogy minden irányból hamar meglássák a dolmányos varjak. A madarak kihelyezésénél vigyázott arra, hogy minden természetesnek tűnjön, mivel a varjak a legkisebb hibát is azonnal észreveszik.

Ahogy elkezdett világosodni, varjú hangot és nyúlsírást imitált a sípjaival. A prédaállat hangja nagy érdeklődést váltott ki. Nagy károgás tört ki, a dolmányos varjak folyamatosan érkeztek. A közeli lucernás hangos volt a sörétes fegyverétől. Egy doboznyi lőszert vitt ki magával. Nem tudta, hogyan alakul majd a reggel.  A terítékre és birtokba vett madarakat folyamatosan igazgatta a nemrég kaszált lucernásba. Szüneteket tartott, majd a sípjával 20-30 percenként ismét hívott. Tizenkét madarat hozott terítékre, amire nem számított. Nyolc óra már bőven elmúlt, amikor elcsendesett a határ. A legvégén rágyújtott egy cigire, végiggondolta hol, mit rontott el, mit csinált volna másképp. A lőtudást mindig szükséges fejleszteni. A bozótból még egyszer utoljára kinézett. A viselkedése inkább ösztönös volt, mint tudatos  – hátha lát még valamit. Ekkor szokatlan dolgott pillantott meg. Nem is akart hinni a szemének. Biztos tévedés. Ez nem lehet! -voltak az eslő gondolatai Endrének.

Már majdnem kilenc óra lehetett, amikor azt látta, hogy egy kutyaszerű-ragadozó a terítékre hozott varjakat tépi a földön. Talán egy kutya Dócról? Lehetetlen. A település két kilométerre lehet… Tudta, hogy egy aranysakált lát maga előtt, de a körülmények miatt mégis hihetetlen volt a látvány, hogy tőle 20 méterre  táplálkozik, semmitől sem zavartatva magát, hazánk egyik kevésbé ismert ragadozója. A toportyánt nem ijesztette el a sok lövés, a zajok, és az ember szaga sem. Korábbi vadászatai során, oly sokszor a sakál bizonyult okosabbnak, de most egy jól irányzott lövéssel helyben marasztalta. Élete negyedik sakálja ami tűzben rogyott, a varjú reggeli közben. A terítéken így egy aranysakál is feküdt a 12 dolmányos varjú mellett. A kan jó kondícióban kezdte meg a nyarat, eddigre már levedlett. Vélhetően egy kóborló egyedet sikerült terítékre hoznia.

A vadászat azonban itt még nem ért véget. Az aranysakál “láz” újra fellángolt. Testvérének, Kónya Szabolcsnak is azonnal elújságolta  új tapasztalatait, megfigyeléseit. Másnap vendégségbe érkezett a közeli Balástyai Földtulajdonosok Vadásztársaság területére, ahol egy magaslesről célzottan aranysakálra vadászott. Itt, az Alföldön, a lakott területen kívüli népsűrűség jóval nagyobb mint más országrészben. A tanyavilág romantikája évről-évre sok embert megfertőz. A tanyák közötti minimum távolság legalább 150-200 méter. A szomszéd is csak akkor tűnik fel, ha nagy a baj és kell a segítség. Ezeknek a vidéki házaknak megfizethetetlen a háboratatlan nyugalma, annak ellenére, hogy rengeteg munka lehet a ház körül. A területen élő vad, éppen emiatt nagymértékben alkalmazkodott az emberekhez. Késő délután már kint figyelte a határt a keresőtávcsövével. Mivel a sakál kiszámíthatatlan, sokszor olyan helyekről és irányból is feltűnhet, amit nem gondolnánk. Viselkedése több esetben kiszámíthatatlan. Most is valami hasonló bontakozott ki a szeme előtt. Már majdnem besötétedett, amikor nem messze megpillantott egy nagytestű aranysakált. Eleinte még nagyon messze keresgélt, de a magányos aranysakál vonyításra azonnal felkapta a fejét és elindult a hang irányába.   A Natura 2000-es területen sávokban levágott mezőn egyre közelebb jött, takarásban.

Fotó: Agro Jager News

A szél pontosan a vadász háta mögül fújt, a szagát egyenesen a sakál felé vitte. Esélyei a nullára csökkentek. Gondolatban már hazafelé tartott, mert azt gondolta, hogy a vadászata itt most véget ért. Több lehetősége nem lesz.

Fotó: Agro Jager News

A sakál azonban másképp döntött. Egy pillanatra megállt, szaglászott de tovább kocogott a hang irányába. Ez az egyed nem került “szél alá”, amit olyan sokan már megfigyeltek az ország különböző pontjain. Nem tett nagy köröket, nem cserkelt ellenkező irányokból a hang irányába. Mintha zsinóron húzták volna, olyan határozottan tartott a Nivára kihelyezett mobil magasles irányába. A lucerna, őszibúza tábla találkozását elérve, óvatosabbá vált a viselkedése. Kereste a fajtársát, az orra lent járt a földön, szimatolt. A kezdeti határozott viselkedése eltűnt, gyanakvóbbá vált. A mobil magaslessel azonban nem foglalkozott. Amikor a toportyán körülbelül 120 méterre lehetett, akkor a 6.5 mm Creedmoor fegyverével lapockán célozta a vadat. A lövés előtt rávakkantott, amitől a vad felcsapta a fejét és a hang irányába fordult. A fegyver dörrent, de a sakál a lövés után elugrott. Néhány percig várt, majd elindult a rálövés helyére.

Besötétedett, mire a közeli mezőn megtalálta a fiatal kant, amely rendkívül jó kondícióval rendelkezett – zárta Kónya Endre a beszámolóját, aki két nap alatt, nagy szerencsével, két aranysakált hozott terítékre a Dél-Alföldön.

Írta: Dr. Szilágyi Gergely

Fotó: Kónya Endre

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

 

 

 

Vadászat

Évzáró rendezvény a Szombathelyi Erdészeti Zrt.-nél

Évzáró rendezvényt szervezett a Szombathelyi Erdészeti Zrt. 

Published

on

Évzáró rendezvény adventi gondolatokkal, jótékonysággal, elismerések átadásával. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. az évzáró ünnepségén adta át a hosszú időn keresztül kiváló munkát végzett munkatársaknak az elismeréseit, és hagyomány már a jótékonyság, valamint az is, hogy az eseményen egy-egy egyházi és ismert világi személyiség mondja el adventi, karácsonyi gondolatait. Idén az alapvető jogok biztosa, Kozma Ákos is részt vett a rendezvényen.

Fotó: Cseh Gábor – Vas Népe – Szombathelyi Erdészeti Zrt.

Az ünnepségen ARANY ERDÉSZCSILLAG A VAS VÁRMEGYEI ERDŐK SZOLGÁLATÁÉRT EMLÉKÉRMET vehetett át Bakó Csaba vezérigazgató-helyettes, erdőgazdálkodási igazgató, valamint Dolgos József kerületvezető erdész. Az ÉV ERDÉSZE címet Németh Péter kerületvezető erdész, az ÉV VADÁSZA díjat Perjési Balázs és Viserálek Martin kerületvezető vadász kapta.

Bugán József, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója számok helyett köszöntőjében a harmóniában működő természet világot összetartó erejéről beszélt, kiemelve, hogy az erdészek munkája a természet iránti alázat és tisztelet nélkül nem végezhető.

Fotó: Cseh Gábor – Vas Népe – Szombathelyi Erdészeti Zrt.

Az ausztriai Hagensdorf plébánosa, Szabó Eugen, Jenő atya Pornóapátiból származik. 1981-ben mindössze egy bibliával szökött át a határon, hogy szolgálhasson. Az adventi koszorú négy gyertyalángjának: a békének, a hitnek, a szeretetnek és reménynek a történetét elmesélve arra hívta fel a figyelmet, ha a láng el is alszik, minden kell valami, vagy valaki, aki feléleszti.
Alfons Mensdorff-Pouilly gróf, aki Vas vármegyében és a határ túloldalán is gazdálkodik, régi kapcsolatot ápol társaságunkkal, az erdészek jövő generációért végzett munkáját hangsúlyozta. Beszélt egy meghatározó kisgyermekkori karácsonyáról is, mikor 1956-ban szülei a Magyarországról Ausztriába menekülteknek, több száz embernek próbálták szebbé tenni az ünnepet. Édesanyja, gróf Erdődy Ilona a második világháború idején önkéntes ápolónőként és műtőasszisztensként sebesült honvédek ezreinek nyújtott segítséget.

Fotó: Cseh Gábor – Vas Népe – Szombathelyi Erdészeti Zrt.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. 2021-ben, egy ombudsmani vizsgálatnak köszönhetően került kapcsolatba a Vas Vármegyei Gyermekvédelmi Központ rumi Százholdas Pagony Különleges Gyermekotthonával. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala által feltárt hiányosságok következtében indult az ombudsmani gyermekotthon-felújítási program, amelybe társaságunk is bekapcsolódott, és aktív segítőjévé vált a rumi otthonnak. Ezúttal nettó 1,9 millió forint értékben támogatjuk higiéniai, tisztító és tisztálkodó szerekkel az intézményt. Az adományt jelképesen Kázár Szilvia, az otthon vezetője vehette át.

Fotó: Cseh Gábor – Vas Népe – Szombathelyi Erdészeti Zrt.

Az alapvető jogok biztosa, Kozma Ákos sok-sok ajándékkal érkezett, a rumi gyerekek személyre szóló meglepetéseket kaptak tőle és munkatársaitól. Az ombudsman köszönetet mondott a gyermekotthonokban dolgozóknak, és hangsúlyozta, hogy neki és hivatalának kiemelt feladata a gyermekek védelme is. A jövő nemzedékéért végzett munka nagy felelősséggel jár. A természeti kincsekkel való gazdálkodást is úgy végzik az erdészek, hogy az erdők hasznából mindenki részesüljön, és a következő generációknak is jusson.

Fotó: Cseh Gábor – Vas Népe – Szombathelyi Erdészeti Zrt.

A rumi különleges gyermekotthon lakói kis műsorral: verssel, énekkel köszönték meg a támogatást és az ajándékokat. Évzáró rendezvényünkön ebben az évben is a Brenner-iskola kisdiákjai betlehemeztek. Nagyné Fekete Zita osztályfőnök vezetésével az intézmény tanulói rendszeres szereplői évzáróinknak. Köszönetként egy erdei iskola foglalkozásra hívtuk meg az osztályt a Stájer-házi Erdészeti Erdei Iskolánkba.

A betlehemező kisdiákok egyike az SMA-betegséggel küzdő Katona Olivér volt, aki egy kisfilmben mutatta be hétköznapjait, és arról is beszélt, hogy nyomozó szeretne lenni. Így hát adventi rendezvényünkön a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival közösen megleptük a csillogó szemű kisdiákokat, köztük a Olivért: tiszteletbeli nyomozó címet kapott, és megismerkedhetett Lupával, aki – ha nagy lesz -, kábítószerkereső kutya lesz. Ráadásként az osztály tavasszal eltölthet egy napot a rendőrségen, és megismerhetik a gyerekek a nyomozók munkáját.Az adventi ünnepségünkön a Művészeti Szakgimnázium Cselló Kvartettje közreműködött.

Áldott, békés ünnepeket kívánunk!

Forrás: Szombathelyi Erdészeti Zrt.

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Vadászjegyváltás 2025/2025 évre

A digitális állampolgárság szerepe a vadászjegy érvényesítésében:

Published

on

Megszűnik az Ügyfélkapu

Az Országgyűlés a 2023. évi CIII törvény keretében elfogadta a digitális állampolgársági programot, amelynek elsődleges törekvése az állami szolgáltatások digitális térbe való költöztetése. A Vadászkamara online térben intézhető hatósági ügyeit is közvetlen befolyásolja a kormányzati rendszereket érintő változás.

Az ábra illusztráció. Forrás: Agro Jager News

Megszűnik az Ügyfélkapu, amely jelenleg az online vadászjegy érvényesítést és a vadászati engedély igényléséhez szükséges bejelentkezési felületet is biztosítja. A rendszert pont a vadászjegy érvényesítési dömping kezdetével, 2025. január 16-án vezetik ki, és ideiglenesen az Ügyfélkapu+ lesz használható helyette, de az is csak 2025. december 31-ig. Az Ügyfélkapu+ lényegében a kétlépcsős azonosítás bevezetése, ami a felületekre történő bejelentkezéshez egy megerősítést (QR-kód beolvasását vagy egy generált 6 jegyű kódot) kér az általunk választott háromféle hitelesítő alkalmazáson keresztül. Ennek beállítása csupán pár percet vesz igénybe, a felhasználó egy videóból is segítséget kaphat, amely elérhető ide kattintva.

A másik azonosítási lehetőség a Digitális Állampolgárság (DÁP) mobilalkalmazás, a jövőben kizárólag ezt az azonosítási módot tudjuk majd igénybe venni. Ez egy jóval összetettebb szolgáltatáscsomagot kínál, amelynek csupán egy eleme az e-azonosítás.

Az eSzemélyi igazolvánnyal rendelkezők kényelmesen, az applikáción keresztül is tudnak regisztrálni abban az esetben, ha az igazolványuk a személyigazolvány PIN kódjával aktiválásra került. Azok, akik 2021. június 23-a előtt kiállított okmánnyal rendelkeznek, a regisztrációt Kormányablakon keresztül tudják megtenni. Az ügyintézéshez külön ügymenetet biztosítanak: ha előzetesen letöltöttük az alkalmazást, az ügyintéző által kinyomtatott QR-kódot beolvasva tudjuk azonosítani magunkat a rendszerben, tehát maga az ügyintézés csak néhány percet vesz igénybe.

Az állami alkalmazás segítségével történő bejelentkezés során csupán QR-kód beolvasására van szükség, vagyis nem kell minden alkalommal megadnunk a felhasználónevünket és a jelszavunkat, majd pedig a külön applikációban generált hitelesítő kódot, mint az Ügyfélkapu+ esetében.

Jó tudni: egy mobileszköz csak egy profilt tud kezelni, és a DÁP mobilalkalmazást sem tudja az összes mobiltelefon használni (technikai feltételeknek megfelelő okos készülék kell hozzá). Érdemes tehát elsősorban a DÁP mobilapplikációt preferálni, hiszen hosszútávon az azonosítás ezen keresztül fog történni, és a bejelentkezés folyamata is egyszerűbb, mint az ideiglenes Ügyfélkapu+ esetében.

Az egyéb igénybe vehető szolgáltatásokról érdemes bővebben tájékozódni, azonban kiemelten fontos, hogy az új azonosítást a vadászoknak minél hamarabb célszerű megtenni annak érdekében, hogy a Vadászkamara által biztosított ügymenetek gördülékenységét – így elsősorban január 17-étől a vadászjegy érvényesítését – a kormányzati azonosítási szolgáltatások változása ne akassza meg.

Forrás: OMVK

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Vadászjegy érvényesítés 2025/26

Vadászjegyet érvényesítés a 2025/2026 vadászati évre:

Published

on

Kedves Vadásztársak! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025/2026-os év vadászjegy kiadásának rendje az elmúlt évek tapasztalatai alapján módosul. Nem írunk ki időpontot a társaságoknak, hanem előre egyeztetett időpontban fogadjuk képviselőiket. Időpontot egyeztetni a kamara elérhetőségein: veszprem@omvk.hu, 88/422-298 lehet.

Fotó: Agro Jager News

Kérjük, hogy az aláírt, kitöltött biztosítási nyilatkozattal, adatlappal jöjjenek vadászjegyet érvényesíteni:

Sportvadász adategyeztetési lap
Hivatásos vadász adategyeztetési lap
Biztosítási nyilatkozat

A plasztik kártyát nem kell elhozni, de érdemes ellenőrizni, hogy megvan-e, pótlásra kamaránknál van lehetőség 12.500 Ft ellenében.

A vadászjegy ára nem változik: Vadászjegy: 25.000 Ft

Kamarai tagdíj:  4.000 Ft (a 70. életévet betöltött kamarai tagok mentesülnek)
Biztosítás 3.000 Ft
összesen: 32.000 Ft / 28.000 Ft

A Vadászjegy érvényesítése online is lehetséges, ennek menete: a https://ugyfelszolgalat.omvk.hu/ weboldal

A Belügyminisztérium igényeinek megfelelően Ügyfélkapu használata (ezt a fenti weblap automatikusan lehetővé teszi, csupán az ügyfélkapus felhasználónév és jelszó megadása szükséges. Fontos, hogy fizetés csak online – bankkártyával – történhet.

2025. január 16-ától megszűnik az ügyfélkapu, és ez az online vadászjegyérvényesítést is érinti! további segítség:

https://omvk.hu/hir/vadaszjegyvaltas-megszunik-az-ugyfelkapu

2025. január 01-tól 2025. február 28-ig egyénileg lehet a vadászjegyet érvényesíttetni a 2025/2026 vadászati évre.

Ügyfélfogadás ezen időszakban:

Hétfő-Csütörtök 8-15 óra,
Péntek 8-12 óra között

Kamarai honlapunkon naprakész információkat talál ügyfélfogadásunkról, rendezvényeinkről.

Üdvözlettel: A Veszprém Vármegyei Vadászkamara dolgozói

Forrás: Veszprém Vármegyei Vadászkamara

 

KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban

Részletekért kattintson!

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom