Vadászat
Szarvasbőgési tapasztalatok…2023. – GALÉRIÁVAL
Ahány terület, annyiféle változatban kóstolhattunk bele az idei szarvasbőgési idény eseményeibe. Nincs mindenhová szabályként alkalmazható megfigyelés, csak helyileg érvényesülő tapasztalatok, amelyek nem húzhatók rá az országos értékelés megállapításaira. Ami azonban országos érvényű lehet, az az, hogy a nyáriasan forró szeptemberi időjárás sok vármegyében megváltoztatta, volt ahol teljesen felborította a gímek eddigi, korábbi évtizedekben megtapasztalt viselkedési szokásait.
A bőgés leghamarabb az ország déli vármegyéiben indult be, elsősorban Baranya, Bács-Kiskun, majd követte Somogy, Tolna és csak nyögvenyelősen eléggé megkésve Vas és Zala, hogy elsősorban a Dunántúl általam is rálátással képviselt vármegyéit említsem.
Amíg a Dél-Dunántúlon és a Duna–Tisza közén már egészen korán Augusztus 20-a táján el kezdődött a bőgés és gyakorlatilag a tetőpontját már szeptember 12- 15-e körül el is érte és meg is haladta, addig pl. Somogy vármegyében szeptember 17-18-a tájékán volt a csúcs bőgés. Ugyanakkor Zala vármegyében nagyon vontatottan indult be a bőgés…Késő este mozdultak csak ki a szarvasok és hajnali ködben időben vissza is váltottak az erdők sűrűjébe. Még nyugodt területeken sem volt nappal bőgés, a nagy szárazság következtében a sűrűn látogatott erdei dagonyák sarát keményre gyúrták a gímek…Az pedig, hogy reggelenként több tíz bika egyidejű bőgésétől harsogjon erdő-mező, az idén több vadászterületen csak szép álom maradt!
Nyilvánvaló, hogy a rendkívüli extrém meleg szeptemberi időjárás is komoly befolyással bírt lokálisan a szarvasbőgés eseményeire…
További megfigyelés volt, hogy az elejtett főbikák helyén visszamaradt tarvad rudlikban sok napon keresztül nem vette át szerepüket komolyabb, a közelben lévő koros bika, jelezve azt a körülményt, hogy néhány területen már vészesen megfogyatkozott a kívánatos, az örökítést elvégző idősebb gímbikák száma, helyettük, gyerekesen nyekergő, fiatal siheder bikák csoportjai nyálazták a tarvad hátát.
Azt hiszem ez a legrosszabb, ami egy ilyen borítási idényben történhet… amikor az éretlen, még testi fejlődésben lévő, gyerekbikák borítanak.
Ezért aztán a csapatbikák terítékre hozásával gyakorlatilag vége is volt a bőgésnek, néhány lehetetlen, nem vadászható helyre beállt korosabb szarvasbika bőgésétől eltekintve a borítások csendben zajlottak. Nem volt messze hangzó harsonázás, nappali jövés-menés, hiányzott az egész bőgésből a virtus és a szenvedély!
Talán nem lenne haszontalan, ha az aktuális ivararány körül is szakmailag egy kicsit körülnéznének az illetékesek, mert szerény véleményem szerint a jelenlegi ivararány túlságosan elbillent a tarvad javára. Akkor, amikor egy főbika 18-24 fős tarvad rudlit terelget az nem normális állapot, az arra utal, hogy vészesen lecsökkent a helyi állományban a koros, a dominanciára törekvő, lehetséges szarvasbikák egyedszáma.
A probléma pedig azáltal válik súlyossá, amikor ezt a főbikát ráadásul még terítékre is hozzák és az általa korábban birtokolt tarvad rudli nyálasszájú, a nagy létszámot képviselő „sleppnek”, éretlen kamaszbikáknak lesz véglegesen szerelmi áldozata.
Ez elsősorban lokális probléma, de ha elővesszük a statisztikát (Országos Vadászati Adattár) – és ennek tanulmányozására érdemes néhány órát rááldozni – akkor vármegyei szinten is találkozhatunk, írásban foglalt anomáliákkal. Van olyan vármegye, ahol az adatokból számítva (tavaszi nyitóállomány és az egész esztendei lelövések számából ) feketén-fehéren előjön a vármegye gímszarvasállományának 1:1,44 -hez végső számadata, ami tudvalévő, már a kerti hús célú gímszarvas nevelés javasolt ivararányának felel meg!
Azért ez vármegyei szinten eléggé durva adat, számolva azzal, hogy ez egy konszolidált, az egész vármegyére vonatkoztatott átlagos érték és ezzel szemben helyileg ettől esetenként brutális eltérések lehetnek a valóságban. Országos szinten zajlik a csülkös nagyvad létszámának apasztása, sok helyen a terítékre került, első agancsú, fiatal bikákat tehénként jelentik le, vagyis a statisztika nem a valóságot tartalmazza, de ugyanakkor az ilyen hamis adatok betakarják azt a körülményt, hogy a tarvad állománya létszámában lényegesen magasabb a kelleténél.
Nem mondom, hogy országos a probléma, véleményem szerint főleg a kiemelten jó élőhelyet használó gímállományok esetében tapasztalható meg ez az anomália. Amíg egyes vármegyét is lefedő térségekben úrrá lettek ezeken a problémákon és kiváló bőgési terítéket produkálnak, más tájegységekben még évtizedekig fognak együtt élni és szenvedni ettől, aminek következtében, a mindent elözönlő tarvad mennyisége és a folyamatosan fogyatkozó és fiatalodó bika létszám mellett, csökken a bőgés intenzitása, felborul a nemek közötti kívánatos ivararány és a gímmel történő gazdálkodás átcsúszik egyszerű vadhús termelésbe…
Az extrém időjárási körülmények mellett a fentebb részletezett tényezők azok, amik az idei szarvasbőgés eseményeit, olyan változatossá formálták, amíg az egyik vadászterületen a megszokott időben és normálisan zajlott, addig egy másikon pedig nyögvenyelősen, szó szerint vért izzadva kellett a bőgő bikát a csepőtésből kivakarni.
Évtizedek óta váltakozó intenzitással foglalkozom vadfotózással. Mivel az ország sok vadászterületén megfordulok – vadászati múltam örökségeként – fotózni, elképesztő különbségek fedezhetők fel csak a fotózás kapcsán a vad viselkedésében. Vadászterületen a csülkös nagyvad szinte éjszakai életmódot folytat. Az intenzív vadászat által gerjesztett hatalmas vadászati nyomás következtében a vad rejtekhelyéről nagyon későn vált ki és még világosodás előtt már vissza is vált! Az idei bőgésben tett megfigyelésem az is, hogy vadásztársasági területen nappali fénynél a szarvasok idegesek voltak, ha ki kellett valahonnan váltani, azt futásban tették és csak a takarást elérve lassúltak meg.
Ugyancsak ilyen stresszes körülményekkel találkoztam egy hivatalosan öt esztendőre kibérelt vadászterület nagyvadállománya kapcsán is. Pedig a bérleti díj egy évre 10 millió Ft volt és e mellett ugyanennyi volt az éves kifizetett vadkár is. Nyilvánvaló, hogy bőséggel volt csülkös nagyvad a területen, amelynek vadászatát a bérlő fű alatt, már a vadászterületen ingatlannal rendelkező hazai és külföldi illetőségű, de magyar vadászjeggyel rendelkezők számára is, némi haszon fejében átengedte. Nos itt még a legelő őzek fejei is minden harapás után magasan a levegőbe repkedtek, mert a vad végtelenül bizalmatlan, zavart és stresszes állapotban élte életének mindennapjait.
Teljesen más a helyzet a nemzeti parkok egyes helyein, de ott is csak ahol tilos a társas vadászati módok alkalmazása és csak egyéni, kísért vadászatok engedélyezettek. Ráadásul az etetés is tilos, nincsenek szórok, nagyvadetetők, a nagyvad minden emberi rásegítés nélkül éli természetes vadonbeli életét. Emberrel ritkán találkozik, a találkozás során nyert tapasztalatok többnyire pozitívak a vad számára, ezért, ha embert lát, csodálkozik, nem menekül fejvesztve, sőt sokszor kíváncsiságtól hajtva még közeledik is. Na ezek a helyek az igazi fotósparadicsomok.
És ha már ez a téma is szóba került, akkor arról is érdemes lenne beszélni, hogy minden határon túl nőtt jelenleg Magyarországon a fotós turizmus, annak is a természet fotózása iránti igénye, hogy úgy mondjam „tömegsporttá” nőtte ki magát ez a szabadidős tevékenység!
Ezt figyelembe kellene venni a vadgazdálkodást, vadászatot folytató egységeknek is…és nyitni kellene ez irányban! Úgy, ahogy ma már egyre több helyeken anyagi ellenszolgáltatás fejében, nagy látogatottságot produkáló szarvasbőgés hallgató túrákat szerveznek az érdeklődők számára, talán nem lenne lehetetlen, ha a vadgazdálkodók, (vadfarmok, vadasparkok) meghatározott időpontokban fotózási lehetőségeket biztosítanának.
Akár kíséréssel, akár lesbérlettel vagy napi jegy váltással a területen történő szabad közlekedés biztosításával. Ez a vadászati turizmus ezidáig még hazánkban kiaknázatlan szegmense, s bár bevételében nyilvánvalóan csak töredéke a vadásztatásból szerezhető jövedelemnek, de egy irányított tevékenységű, egészséges kapcsolatokat építő és törvénytisztelő természetfotós társadalom kineveléséhez járulhatna hozzá, nem utolsósorban csökkenthetné a vadászattal és a vadászokkal szemben kialakult jelentős társadalmi ellenszenvet.
A cikk publikálást a szerző engedélyezte az Agro Jager News részére
Írta és fényképezte: Horváth Zoltán – A vad és környezete
A vad és környezete Facebook oldala itt érhető el
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu
Vadászat
Továbbképzést tartottak vármegyénk szakembereinek
A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
2024. október 28-án Hatvanban a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
Szűcs Iván hivatásos vadász alelnök köszöntőjét követően Kovács István János tirkár ismertette a napi programot. Elsőként Dr. Kovács Imre a 310. Mátra-alja-Dél-hevesi Vadgazdálkodási Tájegység tájegységi fővadásza tartott előadást A vadkár térítési eljárás szabályai és gyakorlata címmel.
Őt követte a Magyar Madártani Egyesülettől Deák Gábor, aki az új Kerecsen Life programot mutatta be, és ismertette a már lezárult Helikon Life program eredményeit. A harmadik előadásban a Kite Zrt. képviselője, Nagy Gábor mutatta be a Mavic 3 Thermal hőkamerás drónt és ismertette a használati lehetőségei a vadgazdálkodásban.
Az előadásokat követően Lakatos Anna igazgatóhelyettes és Kőmíves-Rab Barbara tárlatvezető kalauzolta körbe a hivatásos vadászokat a múzeumban. A program egy közös ebéddel zárult a hatvani Svéd Korona Étteremben.
Forrás: Kovács István János s.k. titkár – OMVK
Vadászat
Az ormánsági szarvas nyomában: trófeabemutató a Drávamentén – GALÉRIA
Ha léteznek szimbolikus helyszínei a magyarságnak, akkor ebből egyet bizonyosan megtalálhatunk az Ormánságban, amely a Dráva folyó bal partján, a honfoglalás óta magyarlakta terület. Reformátusok, kálvinisták lakják-e tájat. 45 település tartozik ide és úgy tartja a mondás: „Addig tart az Ormánság határa, ameddig a bikla* ér!” – s mintha ezt a szarvas is tudná, hiszen napjainkban, ha feltűnik egy-egy gímbika egy-egy trófeamustrán, arról a helyiek bizonyosan megmondják: No! Ez innen származik! Ezen a tájon rendezte meg, a 2024-ben terítékre került gímbikák trófeáiból, a Mészáros Kálmán és Hohmann Endre által vezetett három vadásztársaság közös trófeaszemléjét október 27-én, Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban, amelyet Agyaki Gábor, az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Vármegyei Területi Szervezetének elnöke, az OMVK alenöke nyitott meg.
Az Ormánságnak, avagy ahogy még a régi öregek ma is mondják, az Ormányságnak, meghatározója volt a Dráva-folyó, azonban az ártéri gazdálkodást, amely oly jellemző volt a magyarságunkra, nemcsak itt, hanem az ország megannyi pontján ma már nyomokban sem találjuk meg. A XVIII. században második felétől megindult folyószabályozás és ármentesítés, ami fokozatosan átrajzolta a vizes területekből kiemelkedő dombokra, az ú.n. “ormákra” települt tájat.
A megnyitón a Baranya Vadászkürt Együttes játszott. Videó: Agro Jager
Az 1767. évi úrbérrendezés új helyzetet teremtett a gazdálkodásban a jobbágyok úrbéres földjének és a földesurak kezelésében lévő majorsági birtokoknak a szétválasztásával, a jobbágyi jogok és kötelezettségek rögzítésével. Ennek alapján az országot, így az Ormánságot is, megroppantották a Habsburgok adói és az Ormánságban az évszázados hagyományokkal rendelkező ártéri gazdálkodás fokozatosan hanyatlásnak indult.
A víz lassan, lassan fogyni kezdett és mára ott sincs, ahol mindig is volt, ahol mindig is megtalálta a vizet a vad. Az egymást követő forró, aszályos nyarak azt hozták el az Ormánságba, hogy 250 évvel az ártéri gazdálkodás hanyatlását követően, itatni kellett a szarvast – tette hozzá Hohmann Endre, a Drávamenti Szarvas Földtulajdonosi Vadásztársaság vadászmestere. Rámutatott, hogy az okot a múltban kell keresni, de a megértésen túl sok lehetőségünk, megváltoztatni a korábbi döntéseket, nincs.
Nem elégséges azonban vizet vinni az itatóba, mert az ma-holnap elfogy és ha mi nem fogunk vizet vinni, ha mi nem itatjuk a szarvast, akkor mégis ki fogja? – tette fel a kérdést az Agro Jager Newsnak Hohmann Endre. Meg kell keresni azokat a sarokpontokat, hogy víz kerüljön oda, ahol az korábban természetes úton bejárta a területet. Ez ma már nemcsak vadgazdálkodást érinti, hanem a mezőgazdaságot is szorongató kérdéskör és ki kell mondani azt is, hogy az erdőink is veszélyben vannak. Ha ma még a tölgy el is éri a vizet, de mi lesz jövőre, mi lesz tíz év múlva? Át kell gondolni, meg kell tervezni és a víznek utat kell biztosítani, hogy életben maradjon a vidék, hogy életben maradjon a szarvas.
A trófeák átlagsúlya 10 kilogramm fölött állt meg 2024-ben. A szarvas nehezen mozdult el a víz mellől és ez egész évben jellemző volt a nagyvadra. Miközben még tíz éve ki-kijöttek s tudtuk, hogy be-beállnak egy-egy szójásba, kukoricásba, most erről szó nem lehetett, mert már augusztusban üres volt a határ. Olyan nyílt területek láttunk, mint korábban novemberi időszakokban és az erdő, a víz gyűjtötte-rejtette a szarvast.
A vadásztatásban is nehéz kihívásokkal találkoztunk. A megszokott stílusban, a megszokott rendben aligha kerülhetett volna 40 bika, ide, a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Ugyanis ahhoz, hogy a vendégeket eredményesen kísérhessük ebben a bőgésben, a hivatásos vadászaink mellett a tagságnak is jelentős szerep jutott, mert meg kellett figyelni, merre és milyen szarvasbikák járnak – tette hozzá Hohmann Endre vadászmester.
Mészáros Kálmán, a társaság és mondhatjuk nyugodt szívvel, hogy a szarvaskör elnöke kiemelte, hogy a szarvasgazdálkodás teljes egészében egy válaszút előtt áll. Régi, megszokott árak mellett a mezőgazdaság szervesen megváltozott: mind gazdálkodásában, mind pedig az időjárás okozta eleddig nem tapasztalt extrém melegek, csapadék hiányok vagy éppen özönvízszerű, napokig tartó esőkkel. Megváltozott a vadászat körüli milliő és a gasztrokultúra, a borkultúra s a vendéglátás olyan szinten alakult át, hogy összességében kell újragondolni, újratervezni azt, amit ma vadászatnak, vadászati turizmusnak nevezünk.
Koncepció kell, ki kell alakítani azt, ami mentén öt, tíz év múlva eredményeket tehetünk le az asztalra, mindezt úgy, hogy a vadászati ágazat, a vadgazdálkodásnak stabil, kiszámítható, konzekvens, ha úgy vesszünk egyértelmű irányokat adunk – jogi értelemben is. Megkerülni, elodázni már pedig ezt nem lehet és olyan szakembereknek kell leülni, akik képesek átlátni a szektort, mind horizontálisan, mind pedig vertikálisan. Egy-egy érdeket nem kiragadva, a személyeskedést félretéve, összeállítani egy olyan hosszú távú vadgazdálkodási tervet, ami megalapozza, megerősíti azt a bázist, amelyet ma itthon és a világban is úgy ismernek, hogy az ormánsági szarvas. Rendezni kell, egyértelművé kell tenni, hogy kinek, mi a feladata. Átláthatóvá kell tenni a jogszabályi környezetet, le kell ülnie az ágazatnak, ami itt, az Ormánságban, már 100 000 hektáron gyakorlatban is működik. Ehhez illeszteni kell és megkerülhetetlen az is, hogy egy működő képes gazdálkodási tervet adjunk ki, ami lehet, hogy az ország más részein nem életképes, de azt is figyelembe kell venni, hogy egyes tájak, tájegységek adottságai, mind lehetőségeiben, mind pedig a genetikai értelemben véve eltérőek és ez fokozottan igaz az Ormánságra.
Mészáros Kálmán hozzátette, hogy hazánk vadgazdálkodása rendkívül heterogén, rendkívül változatos. Ahogy sok száz éven keresztül eltért a Dráva bal partjának és jobb partjának a gazdálkodása itt, a magyar-horvát határ mentén, úgy az alapjaiban ma sem változott, de tudomásul kell venni, hogy akaratunkon kívül bizonyos dolgok -, mint az időjárás – megváltoztak, amihez embernek, állatnak a megmaradásért is változni kell. Azonban a fejlődéshez nem elégséges, hogy mennyiségében és minőségében megmaradjunk, mert akkor valójában csak a megőrzés szintjéig jutottunk el, miközben az Ormánságban, figyelve a szarvas eredményeit, ott rejtezhet egy világrekord is, amely eredmény az itt összefogott, együttgondolkodó vadásztársaságok eredménye lesz, ugyanis a szarvas nem ismeri a társaságok területhatárait.
Sok feladat, sok munka vár az Ormánságban élőkre, amely elől itt senki nem akar elbújni – folytatta Mészáros Kálmán, de ahhoz, hogy ennek a nagyszabású munkának látszatja is legyen, pontos, precíz irányokra, meghatározott célokra van szükség. Ebben a munkában, egy sarokpontban mindenki máris is egyetértett s ez lesz az, ami össze fogja kötni a vadgazdákat. Ez pedig nem más, mint: a szarvas.
A jó hangulatú szaporcai találkozón reggelivel várták a vendégeket s frissen őrölt kávé mellett járhatta körbe a trófeákat mindenki, aki belépett a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Agyaki Gábor elhozta a Baranya Vadászkürt Együttest s a kis csapatban egészen kicsi lánykák is bátran fújták, a nagyok mellett, a vadászkürtöt. Jöttek Győrből, Budapestről, Debrecenből, Békéscsabáról és Szegedről is a vendégek. Messziről s ha valaki végig nézett a vendégseregen, láthatta, hogy akad itt egy másik szilárd oszlopa is a vadászatnak a szarvason kívül, ami nem más, mint a családok, a fiatalok és a gyerekek. A gyerekek, akiket a szüleik már otthon sem tudnak hagyni ilyenkor, akik már vadászkürtöt szorongatva ott állnak díszes vadászruhában, szépen vasalt ingben édesapjuk mellett, mert valaki otthon szépen, tisztán útnak indította őket. Míg van honnan elindulni, míg van hova megérkezni a vadászat után, addig lesz az Ormánságban is szarvas…
Írta és fényképezte:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M., lapigazgató
*bikla: magyar tájszó, több rétegű női szoknya
Berregnek a kosok – a szokásosnál korábban indult a muflonok párzási időszaka. A Kőszegi-hegységben szép számú muflon él. A kiváló érzékszervekkel rendelkező, rendkívül éber állatokat azonban még a csendes megfigyelő is csak nagy szerencsével láthatja.
Kerületvezető vadászunkkal eredtünk a muflonok nyomába. Tóth László arról is beszél, miért fontos, hogy a vadetetők körüli nyugalom biztosítása.
A házijuh ősének tartott muflon eredetilegTörökországban, Örményországban, Irakban és Iránban fordult elő, az újkőkorszak idején telepítették be Ciprus szigetére. A történelmi Magyarországra az 1860-as években Korzikáról telepítették be. Ma már valamennyi középhegységben megtalálható a faj. A Kőszegi-hegységben többségében a valószínűleg az osztrák grófok vadaskertjeiből szökött muflonok élnek, de hazai telepítés is volt a 70-80-as években.
A kerületvezető vadász szerint idén a párzási időszak (üzekedés) korábban kezdődött.
A párt kereső kos búgó hangját nevezik berregésnek. A juhokért folytatott harc komoly összecsapásokkal jár: a kosok nagy távolságból, nagy sebességgel fejjel rohannak egymásnak. Az ütközés erős hanghatással jár, ez a kopogás. A bárányok húsvét körül jönnek világra.
A Szombathelyi Erdészet Zrt. által készített videó itt tekinthető meg.
Forrás: Szombathelyi Erdészet Zrt.