Vadászat
A bakonyjákói gímbika
2023. szeptember 10-én Móczár István gímszarvasra vadászott a Farkasgyepűi Erdészet területén, Bakonyjákó határában. Az elejtő maga számolt be az élményeiről lapunknak:

Fotó: Móczár István – Agro Jager News
Reggel meglőttem nálunk az idei első bikámat, majd délelőtt, Vízi Norbert, az erdészet fővadásza újabb videót küldött a bakonyjákói, évek óta visszajáró bikájukról. Mondtam neki, hogy nézzük meg este.
- Mert meglőnéd? -kérdezte.
- Ha a kora megvan és megengeded, akkor szívesen.
Azonnal igen volt a válasz és hatra meg is beszéltük a találkozót a farkasgyepűi házuknál. Kicsit elaludtam délután a fáradtságtól, de 6.08-kor már ott voltam. Norbi már az utcán várt. Bepakoltunk, elindultunk. A helyszín Bakonyjákó peremén volt, a Serengeti nevezetű területrészen. Először a falu alatti részről közelítettük meg a placcot, de rossznak ítéltük meg a szelet. Vissza Jákóra és másodszorra már az országút felől mentünk fel. Közvetlenül a gerinc mellett ott állt a les, amire fel is ültünk kb. hét óra magasságában. Ahogy elhelyezkedtünk, már jött is ki az erdőből az első tehén, majd a borja. 7.10-kor pedig utánuk egy bika is. Egyszerre állapítottuk meg, hogy ez ő. A távolság 333 méter volt.
FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
Előzetesen a kérdés az volt Norbiban, hogy a kora miatt lőhető-e a bika? Szerintem már az ország összes meghatározó nagyvadász területén élő, hivatásos vadász ismerősével egyeztetett, kikérve véleményüket. Hülyeséget nem akart csinálni ekkora bikánál, ugyanakkor a kérdés még így sem dőlt el egyértelműen: a videó alapján megoszlottak a vélemények.

Fotó: Móczár István – Agro Jager News
Viszont most jól meg tudtuk nézni még világosban, mondtam neki, hogy német nyelvterületen erre mondják, hogy “reifer Hirsch” (érett bika). Egyetértett velem, hogy meglőhetjük és meg is lőjük, ha tudjuk. Közben a bika visszament. A hely, a szomszédos gerinc alja volt. Hezitáltunk, hogy átmenjünk-e, de mivel mindig a hozzánk közel álló völgyben szokott kiváltani, inkább vártunk. Aztán már a szürkülethez nagyon közeli időben újra kiváltott. Természetesen az előző helyszínen… Azonnal spuri, át a másik dombra. Aztán átérve nem láttuk sehol. Míg egyszer csak Norbi a másik oldalon észrevett egy körtefát, alatta pedig egy tarvadat. Aztán mégy egyet, majd a bikát is. Nagyon rosszul állt, nem lehetett lövést tenni rá. Majd amikor jól állt, azonnal megcéloztam.

Fotó: Móczár István – Agro Jager News
Mire lőni tudtam volna rá, már elindult vissza, lefelé. Mi is uzsgyi utána. Szerencsére a kiváltása helyén egy másik bika is előkerült, ott zörgött, mormogott. Hozzá igyekezett annyira, megnézni a betolakodót. Előttünk kanyarodott el, olyan 70-80 méterre. Szólj, ha megállítsam – mondta Norbi, amire nem szóltam semmit. Pont előttünk állt meg, kihúzta magát és próbálta észrevenni a másik bikát. A rossz fényviszonyok miatt rákapcsoltam a világító pontot. Ahogy ráhúztam a lapockájára, azonnal lőttem, nehogy elmenjen. Kirúgott, jól jelezte a találatot. – Ez koppant – mondta Norbi azonnal. De jól megcéloztad? – Szerintem igen! A bika csinált egy félkört, majd befutott az erdőbe. Zörgött egy keveset, majd nagy reccsenés. Szerintem most dőlt el – mondta.

Fotó: Móczár István – Agro Jager News
Akkor én most elmegyek a kocsiért, találkozzunk lent – mondta Norbi. Így meglesz a kötelező cigarettaszünet is. Nehezemre esett, de kivártam, megvártam. A vért viszonylag hamar megtaláltuk az erdő szélén. Aztán 40-50 méterre a bikát is. Már nem élt, minimálisan a középtől hátracsúszott lapockalövése volt. Egy szederindásban esett össze, csak az agancs egyik oldala látszott ki. Már annak is nagyon örültünk, de aztán mikor kiszabadítottuk a másikat, lettünk igazán boldogok. Brutális volt a látvány és hála Istennek a kor is abszolút rendben volt. Aztán jött a nagy ötlet Norbitól, húzzuk ki ketten a sűrűből az erdő szélére.

Fotó: Móczár István – Agro Jager News
Öt percig próbálkoztunk, kb. öt centimétert haladtunk is. Mondtam, hogy a golyóim már régen leszálltak, ennél lejjebb már nincs keresnivalójuk, hívjunk inkább segítséget. Norbi egyik kedves ismerőse, egy favágó jött ki hozzánk vonóhorgos terepjáróval és 100 méter hegymászókötéllel. Még így is legalább öt percbe telt, míg kikínlódtuk. Kiderült, hogy ő volt egyébként, aki figyelte a bikát.

Fotó: Móczár István – Agro Jager News
Megsimogatta, majd illően elköszönt tőle. Másnap a farkasgyepűi erdészet udvarán került fel a terítékre, méltó módon pezsgővel búcsúztattuk. Mint kiderült, ilyen magas ágszámú bika (páratlan 22) eddig még ott nem esett, nem is jellemző a területre. Csak reméljük, hogy a helyi állománynak sok ilyen jó képességű utódot hagyott hátra, javítva a bakonyi genetikát.

Fotó: Móczár István – Agro Jager News
Tavaly 13 alkalom után tudtam a kiszemelt bikát elejteni, most elsőre. Az átlagérték még így sem kevés, de mint mondják, a vadászathoz szerencse is kell! Ez most maximálisan megvolt. Köszönet Dianának, Szt. Hubertusnak, tisztelet a királyi vadnak!
Írta és fényképezte: Móczár István
A Bakonyerdő Zrt. Farkasgyepűi Erdészetéről további információért kattints ide!
***
A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.
Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu
Vadászat
Dr. Kőhalmy Tamás emléke előtt tiszteleg a TAEG Zrt.
Bemutatták dr. Kőhalmy Tamás 12 holdtölte című könyvének második kiadását az Erdészeti Múzeumban
SopronMédia: Kötetlen beszélgetés keretében mutatták be dr. Kőhalmy Tamás 12 holdtölte című könyvének második kiadását az Erdészeti Múzeumban. A húsz évvel ezelőtt írt alkotás a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. támogatásának köszönhetően megújult külsővel várja az olvasókat.

Fotó: Griechisch Tamás – SopronMédia
“A könyvben a vadásztörténetek mellett édesapám mintegy 50 éves munkásságát is megismerhetik az olvasók. A kötet az ország számos erdejébe, így a Bakonyba, a Gemenci-erdőbe és a Soproni-hegységbe is elkalauzolja az olvasókat. A mű középpontjában a természet és az ember kapcsolata áll” – mondta el ifj. Kőhalmy Tamás festőművész, a Soproni Egyetem címzetes egyetemi docense.

Fotó: Griechisch Tamás – SopronMédia
Az eseményen dr. Farkas Ciprián is köszöntötte a résztvevőket. Sopron polgármestere hangsúlyozta: dr. Kőhalmy Tamás Magyarországon és külföldön is elismert szakember volt, akinek munkásságát számos könyv, jegyzet és publikáció is megőrzi az utókor számára.
KŐHALMY TAMÁS (1936-2003) SÁROSDON SZÜLETETT. 1960-BAN ERDŐMÉRNÖKI OKLEVELET SZERZETT A SOPRONI ERDŐMÉRNÖKI FŐISKOLÁN. A GEMENCI ÁLLAMI ERDŐ- ÉS VADGAZDASÁG VADÁSZATI OSZTÁLYÁNAK VEZETŐJEKÉNT RÉSZT VETT AZ 1971-ES BUDAPESTI VADÁSZATI VILÁGKIÁLLÍTÁS ELŐKÉSZÍTÉSÉBEN. DOKTORI CÍMÉNEK MEGSZERZÉSÉT KÖVETŐEN, 1976-BAN ELNYERTE AZ ERDÉSZETI ÉS FAIPARI EGYETEM VADGAZDÁLKODÁSI TANSZÉKÉNEK TUDOMÁNYOS FŐMUNKATÁRSI ÁLLÁSHELYÉT, MAJD 21 ÉVIG IRÁNYÍTOTTA A KÉSŐBBI INTÉZETET. ÍRÁSOS ANYAGAINAK SZÁMA 289, AMELYEK KÖZÖTT KÖNYVEK, KÖNYVRÉSZLETEK, ÉRTEKEZÉSEK, EGYETEMI JEGYZETEK, SZAKCIKKEK IS SZEREPELNEK. ÍRÁSOS PUBLIKÁCIÓIBÓL 21 JELENT MEG IDEGEN NYELVEN, FŐLEG NÉMETÜL. MUNKÁJÁNAK ELISMERÉSEKÉNT TÖBBSZÖR KAPOTT KITÜNTETÉST, KÖZTÜK A KÖZTÁRSASÁGI ARANY ÉRDEMKERESZTET, A HUBERTUS KERESZT ARANY FOKOZATÁT ÉS A NIMRÓD EMLÉKÉRMET.
A neves professzor nevét viseli a Károly-kilátó szomszédságában található Kőhalmy Vadászati Múzeum, ahol a szakember személyes bútorait, trófeáit, jegyzeteit és szakkönyveit is megtekinthetik a látogatók.
Forrás: SopronMédia
Fotó: Griechisch Tamás
Agrogasztro
Nemesnádudvaron megrendezték a II. Vadkolbász és Borfesztivált – GALÉRIA
December 2-án, Nemesnádudvaron a Máriavölgye pincesor adott otthont a II. Vadkolbász és Borfesztiválnak, amelyre tíz csapat nevezett. A hagyományteremtő céllal megrendezett kulturális-gasztroprogram a Hajós-Bajai borvidék szívében került megrendezésre.
December 2-án, Nemesnádudvaron a Máriavölgye pincesor adott otthont a II. Vadkolbász és Borfesztiválnak, amelyre tíz csapat nevezett. A hagyományteremtő céllal megrendezett kulturális-gasztroprogramot Nemesnádudvar polgármestere Dr. Kovács István, Koch Csaba a Koch Borászat tulajdonosa, a Hajós-Bajai borvidék elnöke és a szervezők, Etsberger József és Virág Csaba nyitotta meg, miközben már javában készülődtek a versenyzők.

Megnyitó Nemesnádudvaron balról Etsberger József, Virág Csaba, Koch Csaba, Dr. Kovács István. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager
A konyha, a gasztrokultúra Magyarországon rendkívül sokszínű. Köszönhető ez annak, hogy hazánknak történelmi kapcsolata van a körülöttünk és a távolabban élő népek konyhakultúrájával. Fűszerek, ízek, szokások, amelyek mind-mind élő történelmi kincsünk. Nem hiába, hogy a gyerekek szüleiktől, nagyszüleiktől lesik el, tanulják meg egy-egy családi recept pontos elkészítését s ezzel, hogy hétről, hétre együtt sütnek-főznek a szülőkkel, megtanulják a családi hagyományokat és vele együtt hazánk szokásait.

Díszvendégek és a főszervezők Szent Mihály borlovagrend stanjánál. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager
Ennek a vadkolbász fesztiválnak és borfesztiválnak a lelkét is ez adja, s az, hogy Békéscsabától, Kaposvárig érkeztek csapatok, miközben Vajdaságból, Magyarkanizsáról is egy népes, jókedvű, vendégszerető társaság gyújtott alá a serpenyőknek.

A program előtt régi barátaikra emlékezett meg Ertsberger József és VIrág Csaba. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager
Etsberger József és Virág Csaba kiemelte, hogy eljött a disznóvágások időszaka, végre lehűlt az idő és falun még mindig szokás, hogy disznót vágnak az emberek. Aki itt nőtt fel, annak nem olyan nagy újdonság, de érdemes megemlíteni, hogy a sváb szokások szerint, a disznót perzselés, vagy ahogy ott mondják pörkölés előtt megkopasztják.
FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!
A szervezők leszögezték, hogy a vadászemberek azonban nemcsak házi disznóból, hanem vadból is készítenek különleges kolbászokat, szalámikat és a nyári nagy vadgasztro-fesztivál után úgy gondolták, érdemes lenne ezeket a szokásokat is megmutatni, összegyűjteni. Arról nem is beszélve, hogy a vadászok és a faluba, a községbe látogatók jó találkozási pontja egy ilyen fesztivál.

Érkeznek az első vendégek. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager
Az étel és egy jó bor összeköti az embereket s nem számít, hogy esik az eső, vagy hidegebb van – szögezte le Etsberger József. Lehet, hogy így van, de ilyenkor vágjuk a disznót, ilyenkor számítani kell erre. A sültkolbász, a különféle borok, párlatok, na és az egyre kedveltebb forralt borok éppen ezt segítették régen is, hogy a megfáradt, megfázott bölléreket megmelegítse.

Balról Etsberger József, középen Virág Csaba főszervezők, díszvendégükkel Koch Csabával, a Hajós-Bajai Borvidék elnökével. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager
Koch Csaba a Hajós-Bajai Borvidék elnöke
Az Agro Jagernek Koch Csaba elnök kiemelte, hogy minden ilyen program, fontos nemcsak a községeknek, hanem a borvidék számára is, hiszen láthatjuk, hogy a takaros pincesornak gazdája van. A falu körül megközelítőleg 650 gazda termel és sokuk, adószámmal borral is kereskedhetnek. Beérett az elmúlt időszakban képzett szőlész-borász szakma, sok fiatal megmentette a családi örökséget és a Duna-menti borkultúra tovább virágzik.

Aki nyitott szemekkel járt Fricska Imrével, a kiskunhalasi világjáró vadásszal is találkozhatott. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager
Kiemelte, hogy a gasztronómia szorosan összefügg a borkultúrával. Ez a rendezvény is kifejezetten jó alkalom, hogy barátságok köttessenek, erősödjenek és mai rohanó világunkban egy-egy palack bor kifejezetten jó ajándék barátainknak. Ezzel nemcsak örömet szerzünk, elvisszük egy-egy borvidék ízeit, hanem életben tartjuk az a borászati kultúrát, amit, ha elveszítünk, nagyon nehéz lenne újra éleszteni.

Etsberger József és Virág Csaba ötlete kétségtelenül jó programja a fiataloknak is. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager
A Hajós-Bajai borvidéken megközelítőleg 1800 hektáron művelnek szőlőt és az idei év kedvezően alakult, a vegetációs időben hullott elegendő csapadék és szép reményekkel fordultunk az őszi szüretre. A löszös talajokon a vörösbort adó fajták aránya a teljes területhez viszonyítva 40% és a legelterjedtebb fajta a Kékfrankos. Különleges, szélsőséges klímája miatt Magyarországon ezen a borvidéken készült jégbor is és ki kell emelni a likőrborok kategóriáját is.
Ha vadászruházat, akkor->EWIDENT Az áruházat a fényképre vagy ide kattintva éred el!
Koch Csaba kiemelte, hogy nagyon örül, hogy négy pincészet is ellátogatott a rendezvényre: mindegyiket személyesen is felkereste, miközben több kis pince is kinyitott, akik csatlakoztak a kezdeményezéshez. A Hajós-Bajai borok a hegyvidéki boroknál lágyabbak, üdébbek, könnyed, gyümölcsös borok. Alacsony sav- és alkoholtartalmuk miatt kedveltek itthon és újra felfedezte az exportpiac, amelynek persze szintén történelmi hagyományai vannak.

Balesetmegelőzés Nemesnádudvaron. A fényképen Etsberger József. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager
Dr. Kovács István polgármester
Dr. Kovács István polgármester, a megnyitó után, a vendégeket a Szent Mihály borlovagrend standján és pincéjénél fogadta, ahol a borok mellett már frissen sült kolbásszal is kínálták őket. Kiemelte, hogy a falu önkormányzata minden ilyen programot támogat. Persze az, hogy hétvégén az önkormányzat teljes kapacitásával segíti a faluban megrendezett programokat, nem kis áldozat a családok részéről, de itt mindenki azért dolgozik, hogy előre menjen a falu sorsa.

Dr. Kovács István (balról), Nemesnádudvar polgármestere külön-külön köszöntötte a község vendégeit. Jobbról Bosnjak Goran Magyarkanizsáról. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager
A vadászat mellett ezek a kulturális programok jó lehetőséget teremtenek arra, hogy a vendégek jó hírét vigyék a községnek s ezért a borlovagrend is sokat tesz. Hozzátette, hogy a borlovagok között nincsenek vadászok, de a szervezők biztosítottak számukra vadhúst, amelyet előző nap be is töltöttek, persze svábosan. A kolbászba 50%-50% arányban kevertek őzhúst és szalonnát.
10 kilogramm húshoz 30 gramm fokhagymát, majd kilogrammonként 20-20 gramm sót és fűszerpaprikát adtak, továbbá borsot és köményt is, de annak nincs pontos adagolása, mert attól függ, mennyire jó a fűszer. Ha aromás, akkor kevesebb jár bele.

Azerbajdzsáni vendégek Nemesnádudvaron, az Anna Borház standján. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager
Etsberger József és Virág Csaba összefoglalta, hogy mezei nyúl, krumplis-tejes, szarvas, hal, vaddisznó, bivaly, szürke marha és vadkacsa kolbászokkal indultak a nevezők. Ez a fesztivál azonban gasztrofesztivál is, amely úgy működik, hogy 10 ponton lehetett ételeket kóstolni, ahol 7-7 dekagramm kolbászt kínáltak a versenyzők. A vendégek a jegyeket leadva kóstolhattak, továbbá négy borászatnál, nyolc pohár bor járt a látogatóknak.

Krumplis, tejes vadkolbász őzből. A magyarkanizsai Bosnjak Goran forgatja a kolbászkákat Nemesnádudvaron. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager
Míg az ételjegyek limitált mennyiségben álltak rendelkezésre, addig a borjegyek korlátlanul elérhetőek voltak. A gasztrokultúra és a borfesztivál elengedhetetlen része azonban a magyar nóta, a magyar népdal, amelyért a sükösdi Kárpáti Róbert és unokája Lakatos Jonatán felelt, aki hat éves kora óta játszik pengetős hangszeren – kétségtelen, hogy rendkívüli hangulatot teremtettek Nemesnádudvaron, a Máriavölgye pincesoron.

Hangulat, vendégek, fesztivál Nemesnádudvaron, a Máriavölgye pincesoron. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. / Agro Jager
Etsberger József és Virág Csaba zárszóban kiemelte, hogy a nyári fesztivál jegyei már interneten is megvásárolhatók, érdemes követni a legfrissebb híreket. Még fogadnak nevezőket, főzőcsapatokat, miközben hamarosan megindul a jegyértékesítés.
Írta és fényképezte:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M. – lapigazgató
„Osztrák vendégeink először jártak nálunk, örömünkre szolgál, hogy egy vegyes terítékkel örvendeztethettük meg őket, a kísérők Vitman László, Nagy József, Papp Tamás és jómagam voltunk.

Fotó: SEFAG Zrt.
A négy vadász egyéni lesvadászatok alkalmával ejtette el a terítéken fekvő hét vadat (két három éves gímbika, egy gímtehén, két dámtehén és két vaddisznó süldő). A két dám nekünk is meglepetés volt, itt ugyanis csak váltóvadként van jelen, így mi sem számítottunk rájuk.

Fotó: SEFAG Zrt.
Az időjárás nem kedvezett, hol az eső esett, néhol meg erős szél fújt, ám ma végül kellemes téli napsütésben egy szép, havas teríték mellett adhattuk meg a végtisztességet a vadnak” – Kolena Krisztián, a SEFAG Zrt. Iharosi Erdészetének munkatársa.
Forrás: Kolena Krisztián – SEFAG Zrt.