Vadászat
A 8-as körzet fantomja
Még valamikor, egy januári társasvadászatunkon láttak néhányan egy visszatörő sakált, még lövést is tettek rá, sikertelenül. Azóta foglalkoztatott a gondolat… ahhh, konkrétan nem hagyott nyugodni, hogy egy ennyire valószínűtlen helyen, csak meg kellene csípni azt a sakált. A hely egy kb fél hektáros fás, bokros völgy, három oldalról szántóval, a negyedik oldalról pedig pincékkel, hétvégi házakkal határolva. Néhány ház konkrétan a fasorban van. Pár nappal az említett vadászat után ki is mentem és tábort vertem egy magasabb helyen, ahonnan rálátás nyílt a völgyre.
A hívón az első számot kezdtem volna éppen, amikor zajt hallottam az ötven méterre lévő fasorból, pont a a figyelt iránnyal szemben. Odanézek. Egy konda disznó állt be mellém, valami teljesen elképzelhetetlen váratlansággal. A disznó a kedvenc vadam, de egy ideje kezdtem feladni a célzott vadászatát, annyira régen láttam utoljára. Ha valaki azt mondja, jelöljek be a terülten három helyet, ahol egy disznófóbiás embert is ki mernék tenni, egyik ez a hely lett volna. (Leginkább az erdőinkhez viszonyított távolság miatt)
A disznóktól ötven méterre, ugyanebben a fasorban, gyanús alak méregette őket. A sejtésem sakált feltételezett, de nem volt biztos a sűrű takarás és a sakálos gyakorlatlanságom miatt. Végül eltűnt, a disznók pedig kiváltottak mellém a fűre. Vadászati módot váltottam és a hívó elhallgattatása után inkább kihasználtam a kínálkozó alkalmat és vaddisznót lőttem.
Ekkor aznapra véget ért a sakálvadászat. Pár nappal később ugyanott, ugyanazzal a taktikával folytattam. Két-három óra sikertelen hívás után, kimentem, felvettem a hívót, majd belenéztem a kamerába és egy hosszú pillanatra éppen egy sakált láttam elosonni az ominózus fasorban. Egy darabig próbáltam vele lépést tartani és valahol megcsípni, de eltűnt. Innentől viszont számomra is egyértelművé vált, hogy van sakálunk, érdemes próbálkozni.
Következő alkalommal másik irányból érkeztem és onnan hívtam. Semmi. Pár nappal később megint másik irányból, máshova állva, újabb lökést kapott a lelkesedésem. Gyönyörű vokál fogadott érkezésemkor. Bár aznap se sikerült sakált látnom vagy választ kapnom a hívásokra, már eldöntött volt, hogy addig járok ide, amíg terítéken nem lesz, legalább egy sakál. Agyaltam, Google térképen taktikákat terveztem, hogy honnan megyek, hova állok, mivel hívok. Latolgattam, hogy táblára vagy ritkásabb bokros részre próbáljak csalni. Végül még Horváth Misit is kérdeztem, hogy mit javasol. És Misi egy új hangot javasolt, sőt küldött, hogy játszam ezt felváltva a már ismert magányossal. Ezúton is köszönöm Misi!
Eljött a tegnap délután. Nagy reményekkel telepítettem a hívóra a hangot, próbálgattam otthon. Útvonalat terveztem a hétvégi házak mentén, hogy még a közlekedésem se legyen nekik zavaró. Aztán besétáltam a helyemre, kitettem szél felől a hívót és kerestem egy jobb magaslatot a szántón.
Egy darabig csak vártam, felmértem a környezetet, aztán bejött a képbe egy ragadozó. Nem sokszor láttam eddig sakált, de ezen a helyen láttam már rókát és az első gondolatom az volt, hogy ez is “csak” egy róka. Néztem egy ideje, mire belémvágott a felismerés, hogy bakker, ez végre sakál és meg is lehet figyelni.
Elindítottam az új sakálhangot. Nem mondom, hogy láthatóan érdeklődni kezdett a célpontom. Aztán percekkel később elügetett a völgynek azon része felé, ahova nem láttam be. Ment a széllel szemben. Szerintem eltelhetett jónéhány perc, már régen a csendben várakoztam, amikor a rutin körbenézés közben megláttam, hogy jön felém a szántón. Képes volt takarásban visszajönni és csak minimálisat mutatkozni a nyílt terepen, hogy szél alól mehessen a hívóra, ami a szántón álló bokorszigeten volt elrejtve. Egy pillanat alatt kellett cselekedni, mielőtt észreveszi, hogy ott van a föld közepén valami nagyon nem odaillő.
Szemből érte a lövés és egy fájdalmas visítás kíséretében eltűnt a hajlóban. Lementem a völgybe de örökkévalóságnak tűnő másodpercekig nem láttam sehol semmit. Már készültem rá, hogy esetleg sebzetten behúzta magát valahova és sose találom meg, amikor hőfoltot láttam meg az erdős részben. És ott volt! Életem harmadik elejtett sakálja, egy gyönyörű szuka. Ekkor nyert értelmet a több tíz óra kinn töltött idő, a sok agyalás, próbálkozás, a kitartás, és nem utolsó sorban a tanácskérés, amire láthatóan a legjobb választ kaptam.
A hab a tortán, hogy röviddel azután, hogy a teritéket elkészítettem, és kijöttem az erdőből, vissza a lőállásomra, megszólalt egy sakál. Biztosan az elejtett falkatársa, annyira közel volt. A hivásaim innentől már csak “beszélgetésre” voltak elegendők, de az estét megkoronázta így is. Aztán amikor befejeztem a vadászatot és elindultam vissza a kocsihoz, hirtelen újabb sakálhang hasított az éjszakába. Ez teljesen ellentétes oldalon volt, de a térképet nézve elképzelhető, hogy a korábbi hang gazdája ment előre végig takarásban.
Akárhogy is, maradt ott még sakál, maradt ott még lehetőség.
Írta és fényképezte: Nagy Róbert
Vadászat
Továbbképzést tartottak vármegyénk szakembereinek
A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
2024. október 28-án Hatvanban a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban került sor a Heves vármegye hivatásos vadászai kötelező éves továbbképzésére.
Szűcs Iván hivatásos vadász alelnök köszöntőjét követően Kovács István János tirkár ismertette a napi programot. Elsőként Dr. Kovács Imre a 310. Mátra-alja-Dél-hevesi Vadgazdálkodási Tájegység tájegységi fővadásza tartott előadást A vadkár térítési eljárás szabályai és gyakorlata címmel.
Őt követte a Magyar Madártani Egyesülettől Deák Gábor, aki az új Kerecsen Life programot mutatta be, és ismertette a már lezárult Helikon Life program eredményeit. A harmadik előadásban a Kite Zrt. képviselője, Nagy Gábor mutatta be a Mavic 3 Thermal hőkamerás drónt és ismertette a használati lehetőségei a vadgazdálkodásban.
Az előadásokat követően Lakatos Anna igazgatóhelyettes és Kőmíves-Rab Barbara tárlatvezető kalauzolta körbe a hivatásos vadászokat a múzeumban. A program egy közös ebéddel zárult a hatvani Svéd Korona Étteremben.
Forrás: Kovács István János s.k. titkár – OMVK
Vadászat
Az ormánsági szarvas nyomában: trófeabemutató a Drávamentén – GALÉRIA
Ha léteznek szimbolikus helyszínei a magyarságnak, akkor ebből egyet bizonyosan megtalálhatunk az Ormánságban, amely a Dráva folyó bal partján, a honfoglalás óta magyarlakta terület. Reformátusok, kálvinisták lakják-e tájat. 45 település tartozik ide és úgy tartja a mondás: „Addig tart az Ormánság határa, ameddig a bikla* ér!” – s mintha ezt a szarvas is tudná, hiszen napjainkban, ha feltűnik egy-egy gímbika egy-egy trófeamustrán, arról a helyiek bizonyosan megmondják: No! Ez innen származik! Ezen a tájon rendezte meg, a 2024-ben terítékre került gímbikák trófeáiból, a Mészáros Kálmán és Hohmann Endre által vezetett három vadásztársaság közös trófeaszemléjét október 27-én, Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban, amelyet Agyaki Gábor, az Országos Magyar Vadászkamara Baranya Vármegyei Területi Szervezetének elnöke, az OMVK alenöke nyitott meg.
Az Ormánságnak, avagy ahogy még a régi öregek ma is mondják, az Ormányságnak, meghatározója volt a Dráva-folyó, azonban az ártéri gazdálkodást, amely oly jellemző volt a magyarságunkra, nemcsak itt, hanem az ország megannyi pontján ma már nyomokban sem találjuk meg. A XVIII. században második felétől megindult folyószabályozás és ármentesítés, ami fokozatosan átrajzolta a vizes területekből kiemelkedő dombokra, az ú.n. “ormákra” települt tájat.
A megnyitón a Baranya Vadászkürt Együttes játszott. Videó: Agro Jager
Az 1767. évi úrbérrendezés új helyzetet teremtett a gazdálkodásban a jobbágyok úrbéres földjének és a földesurak kezelésében lévő majorsági birtokoknak a szétválasztásával, a jobbágyi jogok és kötelezettségek rögzítésével. Ennek alapján az országot, így az Ormánságot is, megroppantották a Habsburgok adói és az Ormánságban az évszázados hagyományokkal rendelkező ártéri gazdálkodás fokozatosan hanyatlásnak indult.
A víz lassan, lassan fogyni kezdett és mára ott sincs, ahol mindig is volt, ahol mindig is megtalálta a vizet a vad. Az egymást követő forró, aszályos nyarak azt hozták el az Ormánságba, hogy 250 évvel az ártéri gazdálkodás hanyatlását követően, itatni kellett a szarvast – tette hozzá Hohmann Endre, a Drávamenti Szarvas Földtulajdonosi Vadásztársaság vadászmestere. Rámutatott, hogy az okot a múltban kell keresni, de a megértésen túl sok lehetőségünk, megváltoztatni a korábbi döntéseket, nincs.
Nem elégséges azonban vizet vinni az itatóba, mert az ma-holnap elfogy és ha mi nem fogunk vizet vinni, ha mi nem itatjuk a szarvast, akkor mégis ki fogja? – tette fel a kérdést az Agro Jager Newsnak Hohmann Endre. Meg kell keresni azokat a sarokpontokat, hogy víz kerüljön oda, ahol az korábban természetes úton bejárta a területet. Ez ma már nemcsak vadgazdálkodást érinti, hanem a mezőgazdaságot is szorongató kérdéskör és ki kell mondani azt is, hogy az erdőink is veszélyben vannak. Ha ma még a tölgy el is éri a vizet, de mi lesz jövőre, mi lesz tíz év múlva? Át kell gondolni, meg kell tervezni és a víznek utat kell biztosítani, hogy életben maradjon a vidék, hogy életben maradjon a szarvas.
A trófeák átlagsúlya 10 kilogramm fölött állt meg 2024-ben. A szarvas nehezen mozdult el a víz mellől és ez egész évben jellemző volt a nagyvadra. Miközben még tíz éve ki-kijöttek s tudtuk, hogy be-beállnak egy-egy szójásba, kukoricásba, most erről szó nem lehetett, mert már augusztusban üres volt a határ. Olyan nyílt területek láttunk, mint korábban novemberi időszakokban és az erdő, a víz gyűjtötte-rejtette a szarvast.
A vadásztatásban is nehéz kihívásokkal találkoztunk. A megszokott stílusban, a megszokott rendben aligha kerülhetett volna 40 bika, ide, a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Ugyanis ahhoz, hogy a vendégeket eredményesen kísérhessük ebben a bőgésben, a hivatásos vadászaink mellett a tagságnak is jelentős szerep jutott, mert meg kellett figyelni, merre és milyen szarvasbikák járnak – tette hozzá Hohmann Endre vadászmester.
Mészáros Kálmán, a társaság és mondhatjuk nyugodt szívvel, hogy a szarvaskör elnöke kiemelte, hogy a szarvasgazdálkodás teljes egészében egy válaszút előtt áll. Régi, megszokott árak mellett a mezőgazdaság szervesen megváltozott: mind gazdálkodásában, mind pedig az időjárás okozta eleddig nem tapasztalt extrém melegek, csapadék hiányok vagy éppen özönvízszerű, napokig tartó esőkkel. Megváltozott a vadászat körüli milliő és a gasztrokultúra, a borkultúra s a vendéglátás olyan szinten alakult át, hogy összességében kell újragondolni, újratervezni azt, amit ma vadászatnak, vadászati turizmusnak nevezünk.
Koncepció kell, ki kell alakítani azt, ami mentén öt, tíz év múlva eredményeket tehetünk le az asztalra, mindezt úgy, hogy a vadászati ágazat, a vadgazdálkodásnak stabil, kiszámítható, konzekvens, ha úgy vesszünk egyértelmű irányokat adunk – jogi értelemben is. Megkerülni, elodázni már pedig ezt nem lehet és olyan szakembereknek kell leülni, akik képesek átlátni a szektort, mind horizontálisan, mind pedig vertikálisan. Egy-egy érdeket nem kiragadva, a személyeskedést félretéve, összeállítani egy olyan hosszú távú vadgazdálkodási tervet, ami megalapozza, megerősíti azt a bázist, amelyet ma itthon és a világban is úgy ismernek, hogy az ormánsági szarvas. Rendezni kell, egyértelművé kell tenni, hogy kinek, mi a feladata. Átláthatóvá kell tenni a jogszabályi környezetet, le kell ülnie az ágazatnak, ami itt, az Ormánságban, már 100 000 hektáron gyakorlatban is működik. Ehhez illeszteni kell és megkerülhetetlen az is, hogy egy működő képes gazdálkodási tervet adjunk ki, ami lehet, hogy az ország más részein nem életképes, de azt is figyelembe kell venni, hogy egyes tájak, tájegységek adottságai, mind lehetőségeiben, mind pedig a genetikai értelemben véve eltérőek és ez fokozottan igaz az Ormánságra.
Mészáros Kálmán hozzátette, hogy hazánk vadgazdálkodása rendkívül heterogén, rendkívül változatos. Ahogy sok száz éven keresztül eltért a Dráva bal partjának és jobb partjának a gazdálkodása itt, a magyar-horvát határ mentén, úgy az alapjaiban ma sem változott, de tudomásul kell venni, hogy akaratunkon kívül bizonyos dolgok -, mint az időjárás – megváltoztak, amihez embernek, állatnak a megmaradásért is változni kell. Azonban a fejlődéshez nem elégséges, hogy mennyiségében és minőségében megmaradjunk, mert akkor valójában csak a megőrzés szintjéig jutottunk el, miközben az Ormánságban, figyelve a szarvas eredményeit, ott rejtezhet egy világrekord is, amely eredmény az itt összefogott, együttgondolkodó vadásztársaságok eredménye lesz, ugyanis a szarvas nem ismeri a társaságok területhatárait.
Sok feladat, sok munka vár az Ormánságban élőkre, amely elől itt senki nem akar elbújni – folytatta Mészáros Kálmán, de ahhoz, hogy ennek a nagyszabású munkának látszatja is legyen, pontos, precíz irányokra, meghatározott célokra van szükség. Ebben a munkában, egy sarokpontban mindenki máris is egyetértett s ez lesz az, ami össze fogja kötni a vadgazdákat. Ez pedig nem más, mint: a szarvas.
A jó hangulatú szaporcai találkozón reggelivel várták a vendégeket s frissen őrölt kávé mellett járhatta körbe a trófeákat mindenki, aki belépett a Duna-Dráva Nemzeti Park Ős-Dráva bemutató központjába. Agyaki Gábor elhozta a Baranya Vadászkürt Együttest s a kis csapatban egészen kicsi lánykák is bátran fújták, a nagyok mellett, a vadászkürtöt. Jöttek Győrből, Budapestről, Debrecenből, Békéscsabáról és Szegedről is a vendégek. Messziről s ha valaki végig nézett a vendégseregen, láthatta, hogy akad itt egy másik szilárd oszlopa is a vadászatnak a szarvason kívül, ami nem más, mint a családok, a fiatalok és a gyerekek. A gyerekek, akiket a szüleik már otthon sem tudnak hagyni ilyenkor, akik már vadászkürtöt szorongatva ott állnak díszes vadászruhában, szépen vasalt ingben édesapjuk mellett, mert valaki otthon szépen, tisztán útnak indította őket. Míg van honnan elindulni, míg van hova megérkezni a vadászat után, addig lesz az Ormánságban is szarvas…
Írta és fényképezte:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M., lapigazgató
*bikla: magyar tájszó, több rétegű női szoknya
Berregnek a kosok – a szokásosnál korábban indult a muflonok párzási időszaka. A Kőszegi-hegységben szép számú muflon él. A kiváló érzékszervekkel rendelkező, rendkívül éber állatokat azonban még a csendes megfigyelő is csak nagy szerencsével láthatja.
Kerületvezető vadászunkkal eredtünk a muflonok nyomába. Tóth László arról is beszél, miért fontos, hogy a vadetetők körüli nyugalom biztosítása.
A házijuh ősének tartott muflon eredetilegTörökországban, Örményországban, Irakban és Iránban fordult elő, az újkőkorszak idején telepítették be Ciprus szigetére. A történelmi Magyarországra az 1860-as években Korzikáról telepítették be. Ma már valamennyi középhegységben megtalálható a faj. A Kőszegi-hegységben többségében a valószínűleg az osztrák grófok vadaskertjeiből szökött muflonok élnek, de hazai telepítés is volt a 70-80-as években.
A kerületvezető vadász szerint idén a párzási időszak (üzekedés) korábban kezdődött.
A párt kereső kos búgó hangját nevezik berregésnek. A juhokért folytatott harc komoly összecsapásokkal jár: a kosok nagy távolságból, nagy sebességgel fejjel rohannak egymásnak. Az ütközés erős hanghatással jár, ez a kopogás. A bárányok húsvét körül jönnek világra.
A Szombathelyi Erdészet Zrt. által készített videó itt tekinthető meg.
Forrás: Szombathelyi Erdészet Zrt.