Még valamikor, egy januári társasvadászatunkon láttak néhányan egy visszatörő sakált, még lövést is tettek rá, sikertelenül. Azóta foglalkoztatott a gondolat… ahhh, konkrétan nem hagyott nyugodni, hogy egy ennyire valószínűtlen helyen, csak meg kellene csípni azt a sakált. A hely egy kb fél hektáros fás, bokros völgy, három oldalról szántóval, a negyedik oldalról pedig pincékkel, hétvégi házakkal határolva. Néhány ház konkrétan a fasorban van. Pár nappal az említett vadászat után ki is mentem és tábort vertem egy magasabb helyen, ahonnan rálátás nyílt a völgyre.

Fotó: Nagy Róbert- Agro Jager News

A hívón az első számot kezdtem volna éppen, amikor zajt hallottam az ötven méterre lévő fasorból, pont a a figyelt iránnyal szemben. Odanézek. Egy konda disznó állt be mellém, valami teljesen elképzelhetetlen váratlansággal. A disznó a kedvenc vadam, de egy ideje kezdtem feladni a célzott vadászatát, annyira régen láttam utoljára. Ha valaki azt mondja, jelöljek be a terülten három helyet, ahol egy disznófóbiás embert is ki mernék tenni, egyik ez a hely lett volna. (Leginkább az erdőinkhez viszonyított távolság miatt)

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

A disznóktól ötven méterre, ugyanebben a fasorban, gyanús alak méregette őket. A sejtésem sakált feltételezett, de nem volt biztos a sűrű takarás és a sakálos gyakorlatlanságom miatt. Végül  eltűnt, a disznók pedig kiváltottak mellém a fűre. Vadászati módot váltottam és a hívó elhallgattatása után inkább kihasználtam a kínálkozó alkalmat és vaddisznót lőttem.

Ekkor aznapra véget ért a sakálvadászat. Pár nappal később ugyanott, ugyanazzal a taktikával folytattam. Két-három óra sikertelen hívás után, kimentem, felvettem a hívót, majd belenéztem a kamerába és  egy hosszú pillanatra éppen egy sakált láttam elosonni az ominózus fasorban. Egy darabig próbáltam vele lépést tartani és valahol megcsípni, de eltűnt. Innentől viszont számomra is egyértelművé vált, hogy van sakálunk, érdemes próbálkozni.

Következő alkalommal másik irányból érkeztem és onnan hívtam. Semmi. Pár nappal később megint másik irányból, máshova állva, újabb lökést kapott a lelkesedésem. Gyönyörű vokál fogadott érkezésemkor. Bár aznap se sikerült sakált látnom vagy választ kapnom a hívásokra, már eldöntött volt, hogy addig járok ide, amíg terítéken nem lesz, legalább egy sakál. Agyaltam, Google térképen taktikákat terveztem, hogy honnan megyek, hova állok, mivel hívok. Latolgattam, hogy táblára vagy ritkásabb bokros részre próbáljak csalni. Végül még Horváth Misit is kérdeztem, hogy mit javasol. És Misi egy új hangot javasolt, sőt küldött, hogy játszam ezt felváltva a már ismert magányossal. Ezúton is köszönöm Misi!

Fotó: Nagy Róbert- Agro Jager News

Ábra: Facebook

Eljött a tegnap délután. Nagy reményekkel telepítettem a hívóra a hangot, próbálgattam otthon. Útvonalat terveztem a hétvégi házak mentén, hogy még a közlekedésem se legyen nekik zavaró. Aztán besétáltam a helyemre, kitettem szél felől a hívót és kerestem egy jobb magaslatot a szántón.
Egy darabig csak vártam, felmértem a környezetet, aztán bejött a képbe egy ragadozó. Nem sokszor láttam eddig sakált, de ezen a helyen láttam már rókát és az első gondolatom az volt, hogy ez is “csak” egy róka. Néztem egy ideje, mire belémvágott a felismerés, hogy bakker, ez végre sakál és meg is lehet figyelni.

Elindítottam az új sakálhangot. Nem mondom, hogy láthatóan érdeklődni kezdett a célpontom. Aztán percekkel később elügetett a völgynek azon része felé, ahova nem láttam be. Ment a széllel szemben. Szerintem eltelhetett jónéhány perc, már régen a csendben várakoztam, amikor a rutin körbenézés közben megláttam, hogy jön felém a szántón. Képes volt takarásban visszajönni és csak minimálisat mutatkozni a nyílt terepen, hogy szél alól mehessen a hívóra, ami a szántón álló bokorszigeten volt elrejtve. Egy pillanat alatt kellett cselekedni, mielőtt észreveszi, hogy ott van a föld közepén valami nagyon nem odaillő.

Szemből érte a lövés és egy fájdalmas visítás kíséretében eltűnt a hajlóban. Lementem a völgybe de örökkévalóságnak tűnő másodpercekig nem láttam sehol semmit. Már készültem rá, hogy esetleg sebzetten behúzta magát valahova és sose találom meg, amikor hőfoltot láttam meg az erdős részben. És ott volt! Életem harmadik elejtett sakálja, egy gyönyörű szuka. Ekkor nyert értelmet a több tíz óra kinn töltött idő, a sok agyalás, próbálkozás, a kitartás, és nem utolsó sorban a tanácskérés, amire láthatóan a legjobb választ kaptam.

A hab a tortán, hogy röviddel azután, hogy a teritéket elkészítettem, és kijöttem az erdőből, vissza a lőállásomra, megszólalt egy sakál. Biztosan az elejtett falkatársa, annyira közel volt. A hivásaim innentől már csak “beszélgetésre” voltak elegendők, de az estét megkoronázta így is. Aztán amikor befejeztem a vadászatot és elindultam vissza a kocsihoz, hirtelen újabb sakálhang hasított az éjszakába. Ez teljesen ellentétes oldalon volt, de a térképet nézve elképzelhető, hogy a korábbi hang gazdája ment előre végig takarásban.

Akárhogy is, maradt ott még sakál, maradt ott még lehetőség.

Írta és fényképezte: Nagy Róbert