Keressen minket

Vadászat

Beszámoló az I. Dél-hevesi őzbak trófeaszemléről

Első alkalommal került megrendezésre a 310. számú Dél-hevesi vadgazdálkodási tájegység területén elejtett őzbakok trófeáinak szemléje

Közzétéve:

Hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal került megrendezésre a 310. számú Dél-hevesi vadgazdálkodási tájegység területén elejtett őzbakok trófeáinak szemléje 2024. május 30-án, Hatvanban. Az eseménynek a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum adott otthont.

Fotó: OMVK

A közel 100.000 hektáron elterülő, 3% alatti erdősültségű, klasszikus alföldi, mezőgazdasági élőhelyekből álló tájegységben 16 vadászatra jogosult gazdálkodik. Közülük kilenc mutatott be összesen közel 100 trófeát, melyek részben a mögöttünk álló tavaszi őzbakvadászatokból, részben pedig a korábbi évek elejtéseiből származtak.

Az Országos Magyar Vadászkamara a hivatásos, valamint a sportvadászok önkormányzattal rendelkező, közfeladatokat, továbbá általános szakmai érdekképviseleti feladatokat is ellátó köztestülete, (Ábra: OMVK)

A Kovács István János (titkár, OMVK Heves vármegyei Területi Szervezete), Lakatos Anna (igazgatóhelyettes, Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum), valamint Dr. Kovács Imre (tájegységi fővadász, Agrárminisztérium) által tartott megnyitót követően a jelenlévők két érdekfeszítő szakmai előadást hallgathattak meg. Fehér Péter „Eszközök és praktikák az őzhívásban”, míg Dr. Szabó László (MATE, Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék) „Az aranysakál akusztikus állományfelmérése – kutatás és gyakorlati alkalmazás” címmel tartott prezentációt a vadgazdálkodási tájegységben kifejezetten nagy jelentőséggel bíró témákban.

A délelőtt során Vöő Zoltán tájegységi fővadász (az Agrárminisztérium Vadgazdálkodási Főosztálya Gasztronómiai Munkacsoportjának tagja) kiváló őzpörköltet készített. Ennek elfogyasztása közben alkalom nyílt a kiállított trófeák értékelésére, az észrevételek megvitatására, valamint a szakmai kapcsolatok és vadászbarátságok építésére, ápolására is.

A program zárásaként a résztvevők a bemutatott őztrófeák mellett ingyenesen megtekinthették a helyszínt adó múzeum kiállításait is.

Fotó: OMVK

A trófeaszemle az OMVK Heves vármegyei Területi Szervezete, valamint a Széchenyi Zsigmond Vadászati Múzeum anyagi és operatív támogatásával, továbbá a Forrás Vadásztársaság és az Aranyfácán Vadásztársaság felajánlásainak köszönhetően valósult meg.

Fotó: OMVK

Köszönet illeti mindazokat a vadásztársasági tisztségviselőket, hivatásos vadászokat, valamint a múzeumban dolgozó kolléganőket és kollégákat, akiknek munkája eredményeként a szemle megvalósulhatott!

Forrás: Dr. Kovács Imre s.k. – tájegységi fővadász – OMVK

Vadászat

A várva várt nap – Az első őzbakvadászatom

Published

on

A nap már aranyszínű fátylat borított a tájra, amikor megérkeztünk a Százhalombattai Benta Völgye Vadásztársaság Elvira-major területére. Az őzek előszeretettel járnak ide, főként a hajnali, illetve esti órákban.

Csendben lopakodtunk be a gyümölcsösbe, ahol a fák között már mozgolódott néhány őzbak és suta. Tovább cserkeltünk egészen egy hatalmas vetésig, amely a gyümölcsös két oldalán terült el. Ott megakadt a szemünk egy érett, érdekes agancsú bakon, aki éppen a gyümölcsös felé sétált a sutájával. Türelemmel figyeltük őket, kivártuk a megfelelő pillanatot.

Fotó: Gargyánszki Alexander – Agro Jager News

Felállítottuk a lőbotot, beállítottuk a puskát is, majd megkaptam az engedélyt a vadászmestertől az őzbak kilövésére, amint megfelelőnek látom a pillanatot. A célzás pontos volt, a lövés megtörte a késő délutáni csendet. Az őz összeesett. Megkönnyebbülve néztünk össze, de a vadászat itt még nem ért véget.

Cigarettaszünet után lassan elindultunk a rálövés helyére, ami megközelítőleg 150 méterre volt. Amikor azonban odaértünk, az őz nem volt ott – csak friss vérnyomok vezettek át a gyümölcsösön egy darabig. Később, amikor már nem találtunk több nyomot, távolabb mentünk egymástól, és egy vonalban, átfésülve kerestünk tovább a gyümölcsösben. Végül észrevettük: sebágyában feküdt. Megriadt, és elfutott, így utánamentünk. Végül Gargyánszki Alexander, a társaság vadőre megadhatta neki a kegyelemlövést, hogy ne szenvedjen tovább.

Fotó: Mészáros Tibor – Agro Jager News

Mielőtt kivittük volna a vetésre, még pár percig magamra hagyott a vadászmester és édesapám, hogy méltón elbúcsúzhassak tőle. Ahogy a hagyomány is megkívánja, a vadászmester az őzbak szájába helyezte az utolsó falatot, a sebhez töretet tett, a vérrel megfestett töretet pedig nekem adta. Miután megadtuk a kellő tiszteletet, fényképeket készítettünk.

Végül sor került az avatásra is, amit a vadászmester és édesapám végeztek el – a vadászmester átadta az avatás megkezdésének jogát apámnak. Az avatás során édesapám szemében ott csillogott a büszkeség, a vadászmester mozdulatai pedig tiszteletteljesek voltak. Végül mindannyian meghajtottuk fejünket az őzbak fölött.

Fotó: Mészáros Tibor – Agro Jager News

Azt hiszem, ez a vadászat nem csupán egy elejtett bak története. Ez összeköt édesapámmal, a természettel, a vadászati hagyományokkal. Ahogy visszanéztem a gyümölcsös felé, már csak az emlék maradt – a naplemente fénye, az őzek nyoma és a természet örök rendje.

Írta és fényképezte: Mészáros Nóra

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Az idei év első őzbakja

Published

on

Diana április 19-én, szombat délután kegyes volt hozzánk. Jani barátommal vártuk ezt a bakot, de nem jött ki a megszokott helyén. Az utolsó, lővilág előtti időben Jani úgy döntött, hogy rácserkelünk, és megnézzük, miért hisztizik folyamatosan a bakunk. Napsütéses, késő délután, három sutával, a kiszemelt terület melletti spaléton riasztott folyvást-folyvást.

Fotó: Agro Jager News

Hála Istennek, inkább a sutákkal volt elfoglalva, mint velünk, így sikerült lőtávra közelíteni. Elsőre elhibáztam 😞, és másodikra sem volt jó a találat. Kb. 250 méter volt a távolság. Sántikálva elfutott a sutákkal. Sebzett vadat nem hagyunk szenvedni!!! Sietve utána eredtünk, ami jó döntés volt. Majd kb. 180 méterről eleresztettem a lövést. Egy gerinclövéssel tűzben rogyott, és sikerült terítékre hozni az idei évem első bakját. Nagyon köszönöm Jani barátomnak, köszönöm a Zsámbéki Medence Vadásztársaságnak, nem utolsósorban az elnök úr barátomnak, Pistának! Békesség a vadnak.

Írta és fényképezte: Kovács Péter

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom

Vadászat

Búcsú

Baracskay Lajost elismerésben részesítette a Veszprém Vármegyei Vadászkamara

Published

on

Ritka eseményre került sor a veszprémi Betekints étteremben, ahol a Veszprém Vármegyei Vadászkamara tisztelettel és szeretettel búcsúztatta nyugdíjba vonulása alkalmából Baracskay Lajost, aki 28 éven keresztül odaadóan szolgálta a vármegye vadász közösségét a kamara titkáraként.

Fotó: OMVK

A kivételes eseményen a kamarai és vadászszövetségi küldöttek mellett megtisztelte jelenlétével az ünnepeltet a főispán,  az országos szervezet és a vadászati hatóság képviselői is, továbbá a legszűkebb családi kör is osztozott a megható pillanatokban, ezzel is hangsúlyozva Baracskay Lajos munkájának és személyének elismertségét a vadászvilágban és a magánéletben egyaránt.

A leköszönő titkártól búcsút vett a kamara vezetősége és munkatársai, majd elismerésének jeleként Takács Szabolcs főispán, az Országos Vadgazdálkodási Tanács elnöke egy elegáns faliórával köszönte meg Baracskay Lajos fáradhatatlan munkáját. A Verga Zrt. nagylelkű ajándékaként egy muflonkos, míg a Bakonyerdő Zrt. egy felejthetetlen élménnyel, egy dámbika elejtésének lehetőségével ajándékozta meg a leköszönő titkárt. Pap Gyula vármegyei elnök egy vadászfestménnyel fejezte ki köszönetét a majdnem három évtizedes közös munkáért.

Fotó: OMVK

Baracskay Lajos közel három évtizedes munkássága a Veszprém Vármegyei Vadászkamara élén elévülhetetlen érdemeket szerzett a vármegye vadgazdálkodásának és a vadászközösség összetartásának terén. Nyugdíjba vonulása a kamara és a vadászok számára egyaránt jelentős változás, de az általa letett alapok biztosítják a sikeres munka folytatását. A Veszprém Vármegyei Vadászkamara hálásan köszöni Baracskay Lajosnak a sokéves áldozatos munkáját, és jó egészséget, valamint sok örömet kíván a nyugdíjas évekre családja körében!

Forrás: OMVK

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Agro Jager News

Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131

Tovább olvasom