Vadászat
A megviccelős öreg bak
Garabuczi Zoltán élménybeszámolója:
Garabuczi Zoltán osztotta meg élményeit lapunkkal:
Mint ígértem, újra itt vagyok. Engedjétek meg, hogy elmeséljem, miként viccelt meg sorozatosan a falu szélén álló lucernás nagy öregje. Diana mégis a kegyeibe fogadott és egy váratlan fordulattal sikerült terítékre hoznom azt a bakot, amit parádésan sikerült elejtenem.
Május közepe. Nagyon sűrűn telt a tavaszunk. A munkánk is, az itthoni teendőink is megszaporították dolgunkat, volt itthon minden: a teraszcsinálástól, a falszigetelésen keresztül, a térkövezésig, ami két dolgot jelentett, feleségem már tudta és huncutul meg is jegyezte,
-Na, érzed már a tavaszi zsongást?
-Érzem… – válaszoltam nevetve, mert hát nekem a tavaszi munkák befejezte egyet jelent azzal, hogy a melegebb nyár eleji és nyár végi hónapokban kedvezek kicsit hóbortjaimnak, hobbijaimnak, a vadászatnak és a horgászatnak egyaránt. Túkön ülve vártam a telefont a vadásztársaság vadászmesterétől, hogy mikor kerülök sorra őzbakom elejtésével. Aztán egy május eleji délután, mikor kávémat szürcsölgetve a nappaliban éppen Iglói Pál Perőcsényi vadászatait olvasgattam, megcsörrent a telefon. Kezembe véve, tudatosult bennem, hogy ki is keres.. őzbak ügyben hívtak..mondanom sem kell fel is csillant egyből a szemem a jó hír hallatán. Május 14-ben állapodtunk meg, a vadászháznál este hat órai találkával..Még csak nem is sejtettem, hogy idei első őzbakom elejtése, a sok véletlen egybeeső kellemetlenséggel, milyen bravúros fordulattal fog csak megvalósulni.
Elérkezett a várva várt délután, 4 órakor már szedelőzködtem, fitettem, matattam, puska a tokban, lőszer elcsomagolva, ruha kikészítve. Külön örültem, hogy végre magamra ölthetem nemrég vásárolt új nadrágomat, mely használata során bebizonyította, hogy nagyon jó választás volt. Az a tudat, hogy az időjárás-jelentés nem a megszokott 30 fokot, hanem enyhébb 24-26 fokot jósolt, megint csak jó jelekkel kecsegtetett.
Egyedül egy dolog miatt aggódtam csak, később kiderült teljesen jogosan. Szezonkezdet előtt nem is fogok többet ilyet csinálni, hogy nem teszek pár próbalövést a lőtéren, mert a téli tarvadazáskor, ahogy az olvadékos, latyakos hóban, sárban másztam, tűnt fel, hogy a kis meopta szálkeresztje, mintha egy kicsit ferdén állna. A vele tett lövés azonban oda ment, ahova kellett, ezért nem nagyon tulajdonítottam jelentőséget a dolognak. Helytelenül, de erre később visszatérek.
Elérkezett az idő, be a kocsiba, A tacskó visított, hogy nem jöhet velem, még az utcára is kiszökött, és távozásomig a járókelőket inzultálta, nem kis aggodalmat okozva ezzel kis falunk lakóinak..de én már tekertem is a kormányt és gázt neki. Kíváncsi voltam, mit is tartogat számomra 2024 -es esztendő, no meg hát az otthoniaknak is kell néha egy kis izgalom. Kisgyermeki huncutsággal úgy voltam vele, ráérnek most egy kicsit ők is kergetni hőn szeretett, Ödön névre hallgató tacskónkat az utcán…
A vadászházhoz érve egy gyönyörű szép német vizsla fogad, “ekkor találkoztam először Jégerrel”, majd csendesen beparkoltam a hatalmas fák hűst adó biztonságába. A kísérőm Sanyi, akiről nap végére kiderült, hogy Jani , én pedig nem Zsolti, hanem Zoli. No de “odaseneki” tarja a mondás, nem is ez a lényeg, hanem, hogy egy a szenvedélyünk: a vadászat!
A beirókönyvbe való kötelező adminisztráció után, elindultunk a terület zöld szívébe, a Keserű erdőbe. Útközben volt tanyánk mellett haladtunk el, kicsit rossz emlékek kavarogtak bennem, majd végignézve rajta láttam, élt ez a hely szebb időket is. A dűlőúton tovább haladva, átkelve egy pár tankcsapda mélységű kátyún, eljutottunk úticélunkig, ahol a kocsival félreállva, gyalogosan folytattuk utunkat tovább. Jómagam a cserkelős vadászatokat részesítem előnyben, legalábbis őzbak-, és tarvadvadászatnál, mert sokkal eseménydúsabb, sokszor kúszni, mászni, a felfedett vadhoz érve, lassan lépésről lépésre cserkelni, meg-megtorpanva, sokszor szinte lélegzetvisszafojtva közeledni kiszemelt zsákmányunkhoz. Most is ezt tettük, mert sokszor nem is a trófea nagysága az, ami egy örök emlékké teszi a vadászatunkat, hanem az a folyamat, amíg eljutunk oda.
Közben az erdőben, kaszálókon, a természet apró rezdüléseit is megcsodálhatjuk, sokszor fantasztikus pillanatokat átélve, melyet a sietve autóból kirobbanó vadásztársaink csak a filmeken élhetnek meg. Elmélázom…Igaz is a mondás, amit egy idősebb, sokat tapasztalt vadásztársam mondott annó..
-Fiam! A siető vadász, sokszor csak futó vadat lát…
Milyen igaz! Mennyi mindent megmutat magából az erdő, ha türelmesen, lassan haladva, sokszor meg-megállva, hallgatózva, ráérősen, megfontoltan cserkelünk, ahogyan mi is tettük. Kísérőm jó megérzéssel volt, láttunk is bakot, nem is egyet, csak nem a nekem való, mások szerint sokszor csak “pörköltbaknak” nevezett bakok voltak, hanem a kapitálisabbak közül valók, vagy még fiatalok, akik még letehetik lenyomatukat, az őzfellegvárban.
Hosszas cserkelés után visszamentünk az autóhoz, és folytattuk utunkat a szomszédos falu határában. Óriási búza-, repce-, és napratáblák előttünk, sajnos óriási takarással, ami megint csak nem nekem kedvezett. Két jó, úgymond nekem való bakot is elém terelt Diana, a baj csak az volt, hogy a korai felmelegedés miatt akkora volt a takarás, hogy őzeinknek csupán csak az agancsa, vagy az is csak alig-alig látszott ki a kefesűrű növényzetből, így lövésről szó sem lehetett. A kis 222-es EPN lövedék valószínű becsapódás előtt expandált, vagy eltérült volna.
A nap már lassan eltűnni látszott, cserkészetünk végéhez közeledett, de még csak odafordultunk a falu szélén álló lucernáshoz, ami mellett egy vastagabb sáv kökényes húzódott. Kísérőm szerint van ott egy bak ami nekem jó lehet. Nem nagy, olyan 300 gr körüli lefolyó rózsás, örök közepes kis öreg, viszont a hátsó agancsszára felfelé hajlik, ettől téve különlegessé a hőn áhított trófeát. Odaérve, a kocsit letettük és gyalogosan folytattuk utunkat a kiszemelt hely felé, lassan kísérőm mögött lépésről lépésre haladtunk előre, közben óriási önuralommal voltunk a támadó szúnyoghaddal szemben, akik nem kegyelmeztek. Jöttek, döftek, ettek, mentek..
Így vérfrissülve megérkeztünk a lucernásig, ami a lemenő nap látványával melegséggel öntötte el szívünket. Előtte egy 50 méteres felgazlott legelő volt kökényessel, szerbtövis bokrokkal tarkítva, melynek örültünk, hisz így nem virítottunk, mint az aranka a lucernában.. Ahogy várakoztunk és felkínáltuk magunkat a szúnyogok hadának, óramű pontossággal megjelent a keresett bakunk.
És én csak néztem és néztem, különleges visszarakás jeleit mutató görbülő agancsát. De ekkor arra eszmélek, hogy lassan elindulunk felé, ki tudtuk használni, hogy mögöttünk egy villanyoszlop volt és annak takarásában, “álvillanyoszlopként” haladtunk csendesen előre. Kb. 120 méterre megálltunk, ekkor a lőbot három lába már szétrakva, kísérőm óvatosan félreállt mellőlem és már támasztottam is a kis Izh-t a botra. A pillanat hevében elkapott a vadászláz és elcsattant lövésem, és lőttem, …Na itt jön a fordulat… Mellé…pontosabban alá.. Bakunk daliásan elbaktatva riasztva jelezte , hogy most ő nyert… Morcos voltam magamra, nem értettem. Elkapkodtam volna?
Belehúztam a lövésbe az ujjam? Még hazafelé is ezen elmélkedtem. Kísérőm sem értette, hogy hogyan tolhattam el a szinte szoborként, stabilan álló vadat. Örök rejtély, nyugtáztam magamban, majd hazatértünk, elbúcsúztunk, megbeszéltük a következő alkalmat. De közösen arra jutottunk, inkább a jobbik rossz történt, minthogy sebzés legyen a vége, ami szerintem vadászember számára a legkeserűbb dolog, ami csak lehet. Megállapodtunk, hogy május 17-én folytatjuk, de már célirányosan revansot véve a dalián… aki ma eltűnt ..mint egy szellem.
Május 17.-e 18.00 óra – vadászház
Még kissé hamarabb is érkeztem, mert nem hagyott nyugodni a múltkori dolog, mint egy apró tüske volt, bennem. Egy örökkévalóságnak tűnt az eltelt három nap, de most már összeszedettebben, szukuval bemázolva álltunk neki a késő délutáni cserkelésnek. Első utunk a lucernáshoz vezetett, de egy sután kívül még nem láttunk kint semmit. Arra jutottunk, kerülünk egyet a területen, amig kivált a bak, mert addig legalább kisétáljuk magunkat egy kicsit. Közbem az elmúlt alkalmat elemeztük, a vadászlázat elűztük egy jó hosszú cserkeléssel, amit egy napratáblán keresztül hajtottunk végre, mert a mellette levő búzában volt egy másik jó, nekem szánt bak.
A sorok között, mint a gerillaharcosok furakodtunk előre, megközelítve a domb alján rejtőző bakot, aki mire odaértünk, se híre, se hamva nem volt, mint a kámfor tűnt el a szemünk elől. Egy darabig várakoztunk, hallgatóztunk, majd pedig visszakászálódtunk a kocsihoz. Megint közeledett az este, így elindultunk a lucernatábla felé, mert a lemenő nap sugarai azt sejtették, hogy keresett bakunk, ekkorra már odakint lesz, vélhető helyén.
Visszafelé vezető úton egy jókora róka ugrott keresztül előttünk a dűlőn, majd kiérve a területre, aggódni kezdtünk, mert egy részeg biciklis pont a lucernás felől jött velünk szembe, Kadlott Karcsi slágereket dudolászott. Ez megint rossz ómen, morogtam magamban… Aztán lassan elcsendesedett minden, se biciklis, se madarak, se senki, szinte már bántotta a fülelmet a nagy csend. Letettük a kocsit és elindultunk befelé, szigorúan egymás mögött. A csendesség miatt most még jobban ügyeltünk lépteinkre, nehogy egy reccsenő ágacska, egy súrlódó nadrágszár hangja felfedje kilétünket. A múltkori kijövethez képest előnyként nyugtáztam, hogy a szúnyogok legalább nem annyira gyötörnek, mert még nem vakaróztam annyira, mint egy rühes kutya.
No, meg az előző alkalomból okulva, most hosszú ujjú inget öltöttem magamra, nem a kis barna pólómat, ami bizony erősen jó döntésnek bizonyult. A villanyoszlop tövében egy sutát pillantottunk meg a tábla tulsó oldalán, majd nem messze tőlünk megjelent még egy. És semmi. Csak vártunk és vártunk, teltek a percek, jött a fényváltás, egyre múlt a remény. Aztán egyszer csak megjelent, hirtelen ott állt előttünk 60 méterre a bak a semmiből. Majdnem ugyanolyan síri csendben jött, mint előtte alkalommal és csendesen legelészni is kezdett. Néztem is, hogy milyen válogatósan eszi csak a nedvdús csúcshajtásokat, de ekkor már a kis mepota bajor tüskéje a lapocka tövében pihent. Mutató ujjam lassan átdugtam a sátorvason és ekkor éreztem azt az érzést, azt a szenvedélyt, amely ősibb dolog sok mindennél, a zsákmányszerzés, a vadászat gondolata hasított végig agyamon.
– Meglövöm! – mondtam magamban..elhúztam az elsütőt, megint porfelhő. Aláment.. de a bak csak a portól ijedt meg, szalad felém. Billentem a csövet, új lövedék a töltényűrbe, felkattintom a csövet és katt..nem sül el…
-Szellembak vagy az anyád… – mondom ezt már hangosan. Megtöröm a csövet, felcsapom, ezt már nem állja a bak. Indulása előtt húzom az elsütőt, megint csatt.. ez is üres…szellembakom eltűnik mint a kámfor a kökényesből. Visszaköszönve riaszt egyet, ezzel nyugtázván bénaságom… vagy lehet nem is vagyok béna… futnak a gondolatok át egyszeriben az agyamon. A keleti gyártót emlegetve mérgesen megyek haza, Kísérőm arcán érthető az elégedetlenség, azt mondja a vadászháznál, kicsit irónikusan:
– Helyetted nem tehetem a bográcsba.
Nem mentegetőzöm, Ott lett volna, de elba…tam.,
Valami azonban gyanús lett. Megint alá lőttem. Egy biztos: a következő időpont előtt irány a lőtér, mert szerintem valami gümbüc van a gépezetben. Gondolatban felelevenítem magam előtt a téli sutázást: egyszer kidöccent a kezemből a puska, amikor visszafelé mentünk tarvadastól a kocsihoz. Ez a vadászat végén volt, csak a vad feldolgozása miatt kiment a fejemből. Csak kihúztam a csövét és tettem a szekrénybe egyből. És bizony-bizony igazam lett. A lőtéren 50 méteren kb. 20 centit lőttem alá. Fellazítottam a meopta kupakját, tekerem lejjebb, alakul a lőkép, majd amikor megint tekerném tovább, a beállítócsavar elkezd körbeforogni. Nem kattog, csak forog. Ekkor látom be hibázásaim valódi okát.
– Na majd meglátom, mi lesz veled – mondom magamban. Elcsomagolom a fegyvert keszekusza gondolatokkal, kicsit búslakodva haza indulok, de azért csak bennem van a kisördög, hogy azt a szellembakot nekem szánják-e az égiek, avagy sem. Mindenesetre ő lesz az unikornisom. Titkon megfogadtam, hogy addig fogok kijárni, amíg terítékre nem hozom bármi áron. Bármennyi szúnyogcsípést kell kiálljak, ha fél délutánokat fogok ott állni a gazban, a tábla szélén, akkor is.
június 22. délután 17.30. vadászház
Kísérőmnek elújságolom, hogyan jártam a puskámmal, aki segít. Kölcsönpuskával lövünk kettőt a lőtéren és irány a terület, de üres a tábla: a szellembak nem mutatja magát. Estig várunk de a nap további része esemény nélkül telik el. Kb, 300-350 méterre két süldőróka játszik a tábla túlsó szélén, más esemény nem történik. A bakom utáni sóvárgásom miatt nem lövöm meg egyiket sem, mert nem akarok rontani amúgy is halovány esélyeimen. Este búcsút veszünk, majd két nap múlva találkozunk.
június 24. este 18.00 vadászház
Telefonon egyeztettük a haditervet. Megnézzük szellembakunkat, s ha nem járunk sikerrel, kimegyünk egy másik lucernáshoz, egy közeli erdő szélére, ahol van egy másik öregecske , örök közepes bak. Ez lesz a kárpótlás, ha szellembak nem sikerül. Beírunk a beírókönyvbe és már megyünk is az erdőn keresztül, egyenesen a lucernás felé. Autónkat hátrahagyva, cserkelve haladunk a les felé. Ahogy a dűlőn haladunk, hatalmas itatógödör mellett megyünk el, amely disznó-, szarvas- és őznyomokkal van tele. Óvatosan lépünk ki az erdő végén a lucernás szélén, mert a lucernában 5 bakot pillantunk meg. Ebből persze négy nagyobb agancsú és egy fiatal, még kímélendő. Az erdő szélén várakozunk, míg körülbelül fél nyolc felé a távolban megjelenik egy őszes fejű vénecske vitéz. Bírálás után, kísérőm engedélyével megpróbáljuk becserkészni. Lassan előre nyomulok. Nincs közel, de mire lőnék, visszahúzódik a domb mögé, majd ahogy elkezdünk közelebb, közelebb haladni a mellettünk lévő napraforgóból kilép egy őz. Szintén nekem való, fordul a lőbot, teszem a puskát, de ekkor visszacurikkol a naprába. “Hmm, hmm, megint megvicceltek”, – gondolom magamban. Kb. öt méterrel előrébb megint kilép, célzok, megint visszamegy..
Ördögi türelem játék kezdődik:” vajon kijössz e megint” – gondolom. Kb. 90 méterre újra kidugja a fejét. Néz, majd lassan halad előre, de ekkor már nem várok többet. Ahogy a lapockája kiér a kökényesből, blatton lövöm. Halljuk, ahogy dübben a becsapódás. A lövést kitűnően jelzi és kb 20 méteres halálvágta után terül el a lucernásban.
-Na, menjünk nézzük meg a megviccelős bakod!
-Menjünk. Na, látod, mondom én, hogy bár nem vagyok mesterlövész, de csak tudok azért lőni, -válaszolom.
Majd szoli , visszafogott nevetésben törünk ki mind a ketten. Bakomhoz érve, nagyon jól esett, hogy én vettem birtokba, majd kértem, néhány percet, hogy egyedül lehessek vele.Melléguggoltam és csak néztem visszarakott, lefolyó rózsás vén fejét, még egy kicsit el is érzékenyültem, mert nemigen mentem még ennyit vadért. Bár tudom nem a szellembak volt, de megmosolyogtam, hogy háromszor is megviccelt és tudom, vár rám, ha az égiek nekem szánják őkelmét.
Majd eldöntöttem, hogy a megviccelős bak nevet kapja trófeáim között, mert szintén harmadjára jött ki, mire lövéshez jutottam. Elkészítettük a szolid ravatalt neki, a sebre töretet, szájába utolsó falatot helyeztünk. Emlékezetes elejtését egy életre a szívembe zártam és megtanultam, szezonkezdet előtt mindig ellenőrizzem fegyverem és saját magam lőkészségét.
Hamarosan újra jelentkezem, a szellembak fiának történetével.
Írta és fényképezte: Garabuczi Zoltán
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Vadászat
A jövő vadgazdálkodásának és vadászatának víziója
Kerekasztal beszélgetést tartottak a jövő vadgazdálkodásáról Fehérvárcsurgón
NapTár 20241108 Fejér Vadászakadémia A jövő vadgazdálkodása
Novemberben folytatódott a Fejér Vadászakadémia
Fehérvárcsurgón, a Károlyi kastélyban rendezte meg az Országos Magyar Vadászkamara Fejér Vármegyei Területi Szervezete a Fejér Vadászakadémia „A jövő vadgazdálkodása és annak víziója” című szakmai programját.
A 2024. november 8-i kerekasztal beszélgetés meghívott vendégei: Prof. Dr. Heltai Miklós intézetigazgató (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék, Gödöllő), dr. Godó Nándor, a „Godó Ferenc” Vadgazda Egyesület (Heves vármegye) képviseletében, valamint dr. Presser Zoltán ügyvéd (Komárom vármegye) voltak. A beszélgetést Pechtol Lajos, az OMVK Fejér Vármegyei Területi Szervezete titkára vezette.
- A Fejér Vadászakadémia negyedik rendezvényén ezúttal is időszerű témát hoztunk a hallgatóság elé – kezdte köszöntőjét Méhes Lajos, az OMVK Fejér Vármegyei Területi Szervezete elnöke. Fontos, hogy a vízió legyen inspiráló és iránymutató! Dietrich Stahl szerint a vadász feladata, hogy betartsa a törvényt, védje a vadat, ápolja ember és vad egymás mellett élését. Ez olyan feladat, amelyet csak mértékkel és tervezéssel lehet megfelelően ellátni. A vadászati szokások tisztelete egyenes út ahhoz, hogy akár a törvényi kötelezettségen túl is minden vadász betartsa a szabályokat akkor is, amikor egyedül van, és senki nem látja. A vadászati szokások ápolása a vadászat népszerűségének fontos része. A kívülállókra hathat pozitívan, de akár irritálóan is. Éppen ezért, nekünk, vadászoknak, mindig tudatosan és példamutatóan kell viselkednünk!
Dr. Jámbor László, az OMVK elnöke megnyitójában beszélt a vadászkamara működésének tartalmi elemeiről, növekvő anyagi erőforrásairól, a területi szervezetek helyi kezdeményezéseiről, amelyek pozitív irányba mozdítják a vadgazdálkodást, az ifjúságnevelést, valamint a hivatásos vadászok munkáját. Mind több helyi gyakorlat országos érdeklődésre tart számot, vannak megyék, amelyek élen járnak az aktivitásban. Ezek sorába tartozik Fejér vármegye, ahol sokat tesznek a vadászattal kapcsolatos társadalmi megítélés javulásáért. Az ifjúságnevelés részét képezi nem csupán a korábbi legendák életpályájának, hanem azoknak a példaképeknek a bemutatása, akik a közelükben élnek. Mondandója befejezéseként megköszönte a Fejér vármegyei és az országos társszervezetekben dolgozó kollégák azon hozzáállását, mentalitását, amivel sok mindent sikerült az utóbbi időben a helyére rakni.
Missziónk egy új vízió alkotása
A kerekasztal beszélgetés moderátora, Pechtol Lajos bevezetőjében célként fogalmaztameg: – Remélem, hogy felvetéseink inspirálják az ágazatban munkálkodó politikai és szakmai vezetőket egy modern, szabad, szabályokra és tradíciókra épülő vadgazdálkodás és vadászat megvalósításában. A tanácskozás mottójául Jean-Jacques Rousseau egyik mondását választotta: “Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem, hogy nem kell megtenned, amit nem akarsz.”
A vízió megfogalmazása fontos és alapvető részét képezi a stratégiai tervezésnek, melynek keretében a törvényalkotó az ágazat minden érintettjével (természetvédelem, igazságügy, belügyminisztérium pénzügyminisztérium), valamint a vadászok érdekképviseleti szervezetével együtt megalkotja a víziót és a missziót egyaránt. Az első hallásra egyszerűnek tűnő feladat gyakran állítja kihívások elé a vadászatra jogosultak vezetőit, hiszen ami a fejekben megvan, – és szerencsére az esetek többségében határozott elképzelése van a vezetőknek a jövőt illetően, – azt nem mindig egyértelmű papíron megfogalmazni.
A vízió segítségével lefektetjük, hogy a jövőben mit akarunk elérni. Fontos különbség a vízió és a misszió között, hogy a misszió inkább ajelenre koncentrál. Feltehetünk magunknak olyan kérdéseket: “Mit csinálunk? Mi az alapja a vadgazdálkodásnak és vadászatnak? Kit és hogyan szolgálunk ki, mennyiért? Ha sikerül a kérdésekre választ adni, akkor sikeres a misszió megalkotása.
A világ sosem volt olyan összetett, mint manapság, arról nem is beszélve, hogy egyre csak bonyolódik, a rendezetlenség felé halad. Napjaink olyan problémáival szembesülünk, mint a klímaváltozás, környezetszennyezés, az élelmiszer- és energiahiány, továbbá a nehezen kiszámítható pénzügyi piacok, a kevéssé tervezhető jövő. Mindezek hatással vannak a vadgazdálkodásra és vadászatra.
Milyen faktorok a legfőbb meghatározóak?
- Környezeti változások: Klímaváltozás, időjárási anomáliák, aszály, árvíz, biodiverzitás, élőhely-csökkenés, ragadozók, betegségek. „Klíma menekültek”.
- Gazdasági változások: Tőkehiány, kereslet-kínálat változása, költségek növekedése, megtérülési idő. Vad által okozott kár, vadban okozott kár. Munkabér.
- Társadalmi változások: Vadászatellenesség. A konfliktushelyzetek száma növekszik. Szabályozatlan belterületi problémák, erdei turizmus, magatartási minimum, közösségeknél nincs egy közös erkölcsi alap, nagymértékű szembenállás, megosztottság. Emberi agresszió, ösztönök felülkerekedése(ember embernek farkasa, vadász vadásznak ellensége…).
Kiszolgáltatott ágazatból szolgáltató ágazat
Heltai Miklós szerint a vadgazdálkodás és így a vadászat jövője is a társadalmi kapcsolatrendszerekben betöltött szereptől függ: – Ha ezen a szemüvegen keresztül nézünk szeretett szakmánkra, akkor bizony nagyon rossz a helyzetünk, megítélésünk. Nincs olyan társadalmi kapcsolatunk (általában a városi többségi társadalommal, a természetvédelemmel, az állatvédelemmel, a növénytermesztéssel, az erdőgazdálkodással), ahol ne ez a szakterület lenne a negatív jelzőkkel körülírt fél (aki megöli a szegény állatkákat csak úgy sportból, aki védett fajokat lő le, aki kínozza az állatokat, aki túlszaporítja az egyes fajokat, amik így aztán mérhetetlen károkat okoznak). A negatív jelzők miatt pedig menekülünk, kiszolgáltatottá válunk. A jövő kérdése tehát, hogy hogyan leszünk kiszolgáltatott ágazatból szolgáltató ágazat?
A vadgazda „kiskorúként” kezelése
- A többségi társadalom számára minden ragadozó állat védendő, amíg nem az ő rovására létezik. Az állatvédelem minden egyes egyed elvesztését gyászolja. A természetvédők nem tudják eldönteni, hogy mit védjenek. A növénytermesztők érdekei szemben állnak a vadászok érdekeivel – kezdte érvelését dr. Godó Nándor. – Azokat a problémákat keressük meg, amik rajtunk múlnak, amiket mi rontottunk el, amiket ki tudunk küszöbölni. A profitorientáltság szkizofrén (kóros) állapotokat teremt, a vadásztársaságok többsége nem profitorientáltan gazdálkodik, a létfenntartás a cél, így a fejlesztésekre nem marad pénz. A vad az állam tulajdona, de az állam nem jó gazda. Az állam kiadja a vadgazdálkodást a kezéből, miközben a vadgazdát „kiskorúként” kezeli. Ezen sürgősen változtatni szükséges, miként azon is, hogy a vadásztársaságok ne gazdálkodó egységenként, hanem egyesületként működjenek!
A jogász szemével
- Jogászként tulajdonképpen hozzá lehet szólni minden felvetett kérdéskörhöz, de a jogász leginkább akkor jön képbe, amikor a vízió és a cél tiszta – hangsúlyozta dr. Presser Zoltán. – Ekkor a jogász feladata, hogy “szavakba”, jogszabályokba öntse azt, mit is akarunk elérni. Miután pedig ezt megtette, utána az ő feladata jelezni, hogy “kezdünk eltévedni a susnyásban”. Erre az utóbbira a legbiztosabb jel a diszfunkcionális működés, a szaporodó perek, a szaporodó hatósági eljárások és a töméntelen mennyiségű, egymásnak ellentmondó döntés ugyanazon jogi alapokról kiindulva. Ugyanígy csodás “lakmuszpapírok” a 4-6 havonta módosuló jogszabályi rendelkezések, mivel ezek már láthatóan csak “utórezgések”, tűzoltások. Nem előre mutatnak, hanem a lyukakat tömködik be és próbálják valahogy a lángok útját állni, ami az esetek kilencven százalékában úgy sem sikerül.
Feltétlenül szükség van a vadászati jog teljes revíziójára, amire a jelenlegi ciklusból hátralévő 10-12 év bőven elégséges lenne. Ehhez valamennyi érintett szakma (vadbiológia, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás, agrárium, gépészet és technológia, pénzügy, vadászetika stb.) képviselőinek először meg kellene határozni a célokat és a legalább 50-100 éves víziót, majd az ebben részt vevő jogászok elkezdhetik kidolgozni a “papírra vetett” változatot.
Az élet önmagában maga a változás. Nincs “örökkévaló” sem a földön, sem az égen, minden, mindig változik, minden mozog. Panta rhei. Az, ami képes változni a világgal, túlél és megerősödik. Ami nem képes elfogadni a változás puszta létét sem, az bizonyosan elpusztul idő előtt. A vadászat, a vadászati etika, a vadászat célja is mind-mind változott az évszázadok, évezredek során, most is változik, még ha be is hunyjuk a szemünket, vagy üres lózungok mögé rejtőzünk. Nincs más lehetőség a jövőre nézve: vagy a nekünk kedvező mederbe tereljük a meg nem álló folyót, vagy elsodorja azt is, amink most van.
A paletta színesítése
A Fejér Vadászakadémia november 8-i fórumán a gondolatébresztő, problémafeltáró kerekasztal beszélgetés hozzászólói foglalkoztak a média megjelenések anomáliáival, a vadászok társadalmi megítélésében a saját felelősségünkkel, a generációk tagjai közötti feszültségek természetével.
Javaslat hangzott el az úgynevezett hibrid vadásztársasági működésről, tehát a hagyományost a menedzser szemlélettel keresztező vadásztársasági formáról, az „Erdőlátogatás szabályait” tartalmazó táblák kihelyezéséről, továbbá a „Jó gyakorlatok a magyar vadgazdálkodásban” kötet elkészítéséről, megjelentetéséről.
Forrás: Szente Tünde – OMVK
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31
Vadászat
Rendhagyó barcogás Gúthon
Pósán Ferenc, a Nyírerdő Zrt. Gúthi Erdészet igazgatójának beszámolója az idei barcogásról
A dámszarvasok barcogása, vagyis párzási időszaka a Gúthi-erdőben időben kezdődött, azonban változó intenzitás mellett a szokásosnál tovább tartott. A tapasztalatok szerint a trófeasúly kisebb volt, mint amit az agancs előzetesen mutatott, ennek oka elsősorban az időjárás hatásaiban keresendő.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36 70 330 91 31
Tudomány
KONFERENCIA: Ember-vadvilág konfliktusok Magyarországon – ITT regisztrálj
A Debreceni Egyetem MÉK Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék és az MTA Agrártudományi Szakbizottsága – A Magyar Tudomány Ünnepi sorozatához csatlakozva – szeretettel invitál minden kedves érdeklődőt az ‘Ember-vadvilág konfliktusok Magyarországon’ elnevezésű minikonferencia & kerekasztal-beszélgetésre 2024. november 30-án szombaton Debrecenben, a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottságának székházában – tájékoztatta az Agro Jager Newst, Dr. Kövér László PhD, a Debreceni Egyetem MÉK Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék munkatársa.
A rendezvényen az ember-vadvilág konfliktus témakörben dolgozó hazai szakemberek közérthető előadások formájában ismertetnek sokakat érintő és érdeklő témákat. Az esemény nyitott minden érdeklődő számára, külön szeretettel várjuk a helyi lakosságot. A konferencia szervezőinek nem titkolt célja a hiteles ismeretterjesztés és szemléletformálás. Az előadásokat követően, kerekasztal-beszélgetés kereti között a közönségnek lehetősége lesz a kérdéseiket feltenni, tapasztalataikat megosztani.
PROGRAM:
Délelőtti szekció:
Stündl László és Kövér László, Debreceni Egyetem
09:10-09:35 Nemszeretem gerinctelenek
Váradi Zoltán, Természettár
09:35-10:00 Csípőszúnyogok és a bennük rejlő veszélyek
Klein Ágnes, HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont
10:00-10:25 A szőnyeg széléről – varjúszemmel a 3. háború küszöbén
Solt Szabolcs, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület
10:25-10:50 Denevérekkel kapcsolatos konfliktushelyzetek és kezelésük
Boldogh Sándor András, Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság
10:50-11:05 Kávészünet
11:05-12:00 Kerekasztal-beszélgetés a délelőtti szekció előadóival
12:00-13:30 Ebédszünet
Délutáni szekció:
városban?
Heltai Miklós, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem
13:55-14:20 A láthatatlan probléma – Egy különös rágcsáló
felbukkanása lakott területeken
Németh Attila, Debreceni Egyetem
14:20-14:45 Egy ökoszisztéma-mérnökkel való egymás mellett
élés lehetőségei és kihívásai
Juhász Erika, HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont
14:45-15:10 Nagyragadozókhoz kapcsolódó ember-vadvilág
konfliktusok Magyarországon
Sütő Dávid, WWF
15:10-15:25 Kávészünet
15:25-16:30 Kerekasztal-beszélgetés a délutáni szekció
előadóival
Kapcsolat: Dr. Kövér László (koverl@agr.unideb.hu)
További információért kattintson az alábbi képre és tekintse meg a konferencia weboldalát!