Vadászat
A NEFAG Zrt. 2024. évi dám trófeaszemléje Pusztavacson
A NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete trófeamustrát szervezett november elején
A több mint másfél évtizedes múltra visszatekintő hagyományt ápolva, kellemesen hűvös, de verőfényes időjárási környezetben, XVII. alkalommal rendezte meg a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészete – a szomszédos vadászatra jogosultak partnerségével – a Pusztavacsi térség 2024. évi dám trófeamustráját.
![](https://agrojager.hu/wp-content/uploads/2024/12/Agrojager_NEFAG_trofeamustra_2024_1-300x199.png)
Fotó: NEFAG Zrt.
A rendezvény 2024. november 5.-ére került megszervezésre a NEFAG Zrt. Pusztavacsi Erdészetének vadászházánál. A szemlét Hatos Tamás erdészetigazgató köszöntése után Fehér Sándor, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta azt a térségi összefogást, amely megalapozta, eredményre vitte, majd pedig minőségi szintre emelte a pusztavacsi régió dámgazdálkodását. Kiemelte azonban, hogy a jövő szakmai prioritásai között különös figyelmet érdemel a térség dámállományának mennyiségi kezelése.
Az állománynövekedés, illetve annak nagysága nem érheti el azt a szintet, amikor is az egyedek összessége a terület, illetve a térség ökoszisztémáinak ellenségévé válik és nehezen feloldható gazdasági érdekeket ütköztet. A kitűzött cél és egyben következő évek szakmai kihívása, a dámállományhoz kötött bölcs állománygazdálkodás és annak bölcs hasznosítása. Ezt követően a szakmaiság és tapasztalatcsere fontossága jegyében, méltatva az ilyen és hasonló szakmai jellegű rendezvények központi szerepét, nyitotta meg a trófeaszemlét. Az ünnepélyes megnyitó után Hatos Tamás erdészetigazgató vette át a házigazda szerepét és ismertette a rendezvény programpontjait, majd röviden összefoglalta az erdészet dámhasznosítási főidényéhez kapcsolható tapasztalatait. Ennek tartalma szerint, az erdészet jogosultsági területein a barcogási időszakban 115 db dámbika került elejtésre, melyek a trófeatömeg tekintetében 3,6 kg-os átlagot értek el. Az elejtett bikák összesített darabszámából, éremtáblázat hasábjain, mintegy 75 db trófea képviselteti magát.
Az általános információk után, az elejtésben közreműködő hivatásos vadászok adtak szakmai értékelést az egyes trófeák jellemző tulajdonságairól, az elejtés előtti bírálatok szempontjairól, valamint a hivatalos bírálati eredményeiről. A szakmai értékelések után az érdeklődők egyéni ízlésük alapján tekinthették meg a szemlére felsorakoztatott 100 db feletti dám trófeát. Különleges áhítat és csodálat övezte a főhelyen kiállított kimagasló pontszámú és kiemelkedő trófeatömegű vadászzsákmányokat.
![](https://agrojager.hu/wp-content/uploads/2024/12/Agrojager_NEFAG_trofeamustra_2024_-300x200.png)
Fotó: NEFAG Zrt.
Keresztes Tibor, a tájegység fővadásza zárógondolataiban összegezte, hogy az idei esztendő mind a barcogás, mind pedig a trófeatömegek tekintetében elmaradt a várakozásoktól. Részéről is kiemelésre, illetve megerősítésre került a dám állománynagyságának figyelemmel kísérése és a megfelelő mértékű szükség szerinti beavatkozás fontossága.
A meghívásnak nagy örömünkre széleskörű szakmai közönség tett eleget. Képviseltette magát a megye vadászati érdekképviselete, a dámmal gazdálkodó állami erdőgazdaságok szakemberei, a szomszédos vadászatra jogosultak és jelentős volt a szakmai érdeklődők tábora is. Nagy örömünkre, az elejtők közül is sokan tiszteltek meg bennünket a részvételükkel.
A szemle hivatalos részének zárását Hatos Tamás, a rendezvény házigazdája, a tartamosság és a szakmaiság fontosságára tett gondolataival és a következő évi találkozás reményében tartotta meg.
Vendégeink a rendezvény további részében a vadászházban, illetve a ház előtt megterített asztaloknál a kemencében sült húsokból és köretekből képzett „teríték” minőségét mustrálhatták és kóstolhatták, kötetlen ismerkedések és eszmecserék közepette.
Megköszönve a megtisztelő részvételt, Jó szerencsét és Üdv a vadásznak!
Forrás: NEFAG Zrt.
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
„Vadászjegyérvényesítés véradással” programot hirdetett a Vadászkamara Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Területi Szervezete a miskolci székházában, a vármegyei Vadászok Házában.
![](https://agrojager.hu/wp-content/uploads/2025/02/AGrojager_OMVK_Veradas_-225x300.jpg)
Fotó: OMVK
A február 11-én lezajlott eseményen jónéhány vadásztársunk jelent meg, ezzel is segítve embertársainkat, hiszen a véradás az önzetlenség egyik legszebb formája, és az egyik legfontosabb életmentő jótékonysági tevékenység is egyben!
Nagyon köszönjük a megjelentek segítségét, szolidaritását, a vérkészítményre váró betegek nevében rendkívül hálásak vagyunk mindannyiuknak!
Forrás: OMVK
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
Terítéken a csülkös haszonvad
Martin papája azt mondta, hogy disznómágnes vagyok, miután a hajtássort vezetve két disznót lőttek mellettem. A mai kaland is ezt igazolta. A vadászat legfontosabb kérdése: hova menjünk, melyik lesre üljünk? Ramón sokat tett a mai sikerem érdekében. Először is elmesélte, hogy a múlt alkalommal a Deseda túlpartján turkáló három-négy fős konda átjött a mi oldalunkra (akkor túl messze voltak).
![](https://agrojager.hu/wp-content/uploads/2025/02/Agrojager_Juhasz_Gyorgy_vaddiszno_3-225x300.jpg)
Fotó: Juhász György – Agro Jager News
Másodszor pedig amnesztiát hirdetett a rókákra, mivel a kevesebb zavarás jótékonyan hat a csülkös haszonvadak jelenlétére. A rozoga lest terveztem választani, de a friss szántást látva végül én is a forgószékes lesen kötöttem ki, akárcsak Ramón múltkor. A lemenő nap már a forgószéken ülve fogadott. Sötétedés előtt semmi mozgás, utána nyulak. A túloldalon, 450 méterre, a négyfős konda szorgalmas turkálásba fogott. A jó szélnek hála, elballagott előttem egy bak, 100 méterre a vetésben. A csülkös haszonvadakat figyeltem, abban a reményben, hogy felébred bennük a kíváncsiság, milyen íze van a vetésnek a Deseda innenső partján. Épp a csülkös haszonvadakat néztem, amikor gondoltak egyet, és iszkiri – irány az erdő, távolodva a Desedától. Lelombozódtam.
![](https://agrojager.hu/wp-content/uploads/2025/02/Agrojager_Juhasz_Gyorgy_vaddiszno_1-300x135.jpg)
Fotó: Juhász György – Agro Jager News
Vizsgáltam a környéket, és balra, a vetés és az erdő határán, megjelent egy lompos farkú ravaszdi. Még a homlokomat is összeráncoltam, hátha nem is olyan lompos a farka – mert akkor toportyánnak minősítem. De nem: ez egy lompos farkú ravaszdi, az amnesztia birtokában közelít, majd ott, ahol a bak eltűnt, ő is eltűnik. Körülnézek, és megfagy az ereimben a vér: 160 méterre előttem a konda megfontoltan, turkálva masírozik felém a Deseda melletti nádasból. A mágneses vonzásom – semmi kétség! Condor letesz, Pixfra bekapcsol, kupak felhajt, célra tart, kibiztosít, nagyítást állít. És megvannak: három süldő és egy koca. Közelednek. Az egyik süldő megáll és oldalt fordul. Ennél nem kell jobb – 150 méter, a .243-nak ideális. Terítéken a csülkös haszonvad.
Írta és fényképezte: Juhász György
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
KITEKINTŐ: Orvvadászokat fogtak Kelet-Lengyelországban
Orvvadászokat fogtak Lengyelországban.
Két Łęczna megyei lakosnak kell felelnie az orvvadászat miatt. A 64 és 35 éves férfi – apa és fia – a rendőrség információi alapján került őrizetbe, miután kiderült, hogy jogellenesen ejtettek el egy jávorszarvast.
![](https://agrojager.hu/wp-content/uploads/2025/02/Agrojager_lengyel_orvvadaszat-300x181.jpg)
Fotó: KPP Łęczna
A rendőrök az egyik istálló átkutatása során egy csaknem 200 kilogrammos jávorszarvast találtak. A gazdasági épületekben egy terítékre hozott vidrát is felfedeztek, valamint egy fagyasztóban két vaddisznó és más vadből származó húst is lefoglaltak. A helyszíni intézkedéseket az Állami Vadászati Őrség képviselője is felügyelte.
Az házkutatás során a 64 éves férfi megpróbálta elrejteni a lőfegyverét, de a rendőrök ezt megakadályozták. Összesen egy pisztolyt, egy vadászpuskát és közel ezer lőszert találtak, amelyekről kiderült, hogy a 35 éves férfi tulajdonában voltak. Emellett hat további fegyvert és több mint 700 töltényt is lefoglaltak, amelyeket a férfi engedéllyel tartott.
![](https://agrojager.hu/wp-content/uploads/2025/02/Agrojager_lengyel_orvvadaszat_156-239x300.jpg)
Fotó: KPP Łęczna
A két férfi ellen már vádat is emeltek orvvadászat miatt. Emellett a 35 éves férfinak engedély nélküli fegyvertartás miatt is felelnie kell, míg az apja a büntetőeljárás akadályozásának vádjával néz szembe, mivel megpróbálta elrejteni az illegális fegyvert. A fiatalabb férfira akár 8 év, míg az idősebb férfira akár 5 év börtönbüntetés is várhat.
Forrás: Radio Lublin
(Forrás: KPP Łęczna)
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131