Vadászat
Újabb vármegyei siker országos versenyen
Idén október 17. és 19. között rendezték meg a CACIT Vizsla Főversenyt
Idén október 17. és 19. között rendezték meg az Országos Magyar Vadászkamara szervezésében Vásárosnaményban a CACIT Vizsla Főversenyt. A nevezés meghívásos alapon, a kutya teljesítménye alapján történt.

Fotó: OMVK
Rendkívül szigorú követelmények alapján válogatták be a versenyre a kimagasló teljesítménnyel rendelkező kutyákat. Ráadásul a verseny nemzetközi volt: Szerbiából és Szlovákiából is érkeztek nemcsak kutyások, de bírók is. Bátran mondhatjuk, az elmúlt évek európai szinten egyik legszínvonalasabb ilyen típusú versenye került megrendezésre. Mindenes verseny lévén háromfajta feladat: erdei, mezei és vízi munka is volt a versenyszámok között. Az első napon közös feladatok voltak: róka elhozása akadályból, viselkedés lőálláson. A vonalhajtás imitálása hasonlóan történt, mint apróvadvadászaton. Ezt követően kisorsolt rajtszám alapján minden kutya egyéni sorrendben hajtotta végre a feladatokat. Ebből fakadóan nagy mentális és fizikai terhelésnek voltak kitéve a kutyák.
Különösen is emelte a verseny színvonalát, hogy a pontozás mellett nézték a bírók a kutyák díjba sorolását is. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy akár egy apróbb hiba miatt hátrébb sorolódott az adott kutya, azáltal már eleve nem kaphatta meg – akár mennyi pontot is gyűjtött – a magasabb díjazást. Vármegyei indulónk, Hári Csaba rövid szőrű magyar vizslája még a legnehezebb feladatoknál is kiválóan teljesített, például 300 méteres erdei vonszalékról dúvad elhozása vagy éppen a 70 cm-es akadályon keresztül történő apportírozás. A második napon is sikerült rácáfolni a tévhitre, miszerint a rövidszőrű magyar vizsla nem dolgozik megfelelően hideg vízben vagy időben. A reggeli mínuszban, hideg vízben Cseresznye olyan munkát mutatott be, amely alapján a verseny végén megkapta a legjobb vízi munkáért járó különdíjat!
A verseny magas színvonalát jelzi, hogy a versenyen elindult mintegy 25 kutyából csupán 11-nek sikerült a versenyt befejezni. Megjegyezném, hogy a legszebb vadmegállás különdíjat is Cseresznye kapta! Vármegyénket nemcsak versenyző, hanem bíró is képviselte, Kasza József személyében, akinek gratulálunk, hogy beválasztották a bírói testületbe.
Összeségében elmondható, hogy egy nemzetközi versenyen, nagyon erős mezőnyben, nagyon színvonalas rendezvényen, rendkívül szoros eredménnyel ért el országos III. helyezést Hári Csaba, Nádberki Vadász Cseresznye nevű rövidszőrű magyar vizslájával. Szívből gratulálunk ehhez nagyszerű eredményhez és további sok sikert kívánunk munkájához!
Forrás: Takács András titkár – OMVK
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
A dámszarvasbikám története
Csernyánszky Kitti dámszarvasbikára vadászott. Élményeiről bezsámolt lapunknak:
Csernyánszky Kitti dámszarvasbikára vadászott. Élményeiről bezsámolt lapunknak:
A történet még szeptemberben kezdődött, amikor a baráti társaságunkkal elindultunk vadászni. Az egész hétvégét a területen töltöttük, ám sajnos a vadászat akkor sikertelennek bizonyult. A sikertelenség ellenére azonban megpillantottuk azt a bizonyos, nem mindennapi dámbikát. Már akkor elhatároztam, ha lehetőségem adódik rá, visszatérek, és szeretném majd terítékre hozni.

Fotó: Csernyánszky Kitti – Agro Jager News
Úgy is lett. Október 18-án hajnalban korán felkeltünk, és egy kis készülődés után útnak indultunk, hogy a megbeszélt reggeli időpontra a helyszínre érkezzünk. Sikeresen megérkeztünk, és egy rövid beszélgetést követően elindultunk a területre. Először egy kis ösvénynél álltunk meg, abban bízva, hogy kilép az a bizonyos bika. Vártunk, figyeltünk, hallgattuk, ahogy a barcogástól zeng az erdő, ám a hőn áhított bika nem jelent meg.
Már délelőtt járt az idő, amikor a kísérőm befejezettnek nyilvánította a reggeli vadászatot. Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy a délutáni vadászatot ebéd után folytatjuk. A vadászházban elfogyasztottunk néhány finom falatot, majd egy kis pihenőt követően ismét útnak indultunk, bízva abban, hogy ezúttal nagyobb szerencsénk lesz, mint reggel.
Ismét a reggeli helyünkre mentünk. A várakozást hosszú, izgalmakkal teli percek követték, de a bika továbbra sem jött. Tanakodtunk, hogyan tovább: cserkeljünk, vagy inkább várjunk még egy kicsit? Miközben ezen gondolkodtunk, egyszer csak az erdőből kilépett a bika a tarvadakkal. Ám ahogy megjelentek, úgy el is futottak. A kísérőmmel a nyomukba eredtünk, de sehol sem láttuk őket – mintha a föld nyelte volna el a társaságot. Felsétáltunk egy domboldalra, hátha az alatta lévő katlanban megpillantjuk a bikát, de nagy meglepetésünkre a katlan teljesen üres volt.
Nem tudtuk már, mi tévők legyünk. Az idő egyre hidegebbre fordult, és már délután négy óra körül jártunk. Magamban már elkönyveltem, hogy ez sem az én napom lesz, talán majd holnap. A kísérőm megkérdezte, mit tegyünk, én pedig a hidegre hivatkozva azt javasoltam, üljünk fel a lesre. Így is tettünk. A lesen kényelmesen elhelyezkedtünk, és beszélgetni kezdtünk. Őszintén szólva ekkor már egyikünk sem bízott abban, hogy Diána ezen a napon megajándékoz bennünket.

Fotó: Csernyánszky Kitti – Agro Jager News
A beszélgetés közben azonban egyszer csak két dámbikát láttunk futni a les irányába. Abban a pillanatban tudtam, hogy az elöl haladó bika az a várva várt, különleges példány. A bika megállt a domboldalban, én pedig egy pontos lövéssel terítékre hoztam. A vad tűzben rogyott. A kísérőmmel meghatottan összenéztünk – sikerült!
Egy kis várakozás után leszálltunk a lesről, és megadva a vadnak a végtiszteletet, birtokba vettük. A gratuláció és a terítékkép elkészítése után a vadat bevittük a vadászházhoz. Ezzel véget ért ez a csodás nap, amelyre úgy érzem, életem végéig emlékezni fogok.
Írta és fényképezte: Csernyánszky Kitti
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Vadászat
A természet megőrzése folyamatos felelősség
Gróf Széchenyi Zsigmondról elnevezett emlékérem díjátadó ünnepségét szerveztek
A vadászat nem a hatalomról, hanem a felelősségről szól, nem a birtoklásról, hanem az őrzésről, nem a zsákmányról, hanem a kapcsolatról, a közösségről – jelentette ki Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára gróf Széchenyi Zsigmondról elnevezett emlékérem díjátadó ünnepségén, csütörtökön, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.


Fotó: AM
Hubai Imre a rendezvényen kiemelte, az emlékérem átadásával nem pusztán a mai példaképek előtt hajtunk fejet, hanem tiszteletünket fejezzük ki gróf Széchenyi Zsigmond életműve, szellemisége, hűsége iránt is. Hiszen az elismerés névadója nemcsak kiváló vadász és író volt, hanem az emberi tartás és a magyar nemzeti önbecsülés megtestesítője is.
Kifejtette, gróf Széchenyi Zsigmond és családja a második világháború alatt szinte nincstelenné vált, és ő maga csak 1947-ben kapott munkát az Országos Erdészeti Központban, majd három évre rá, a Mezőgazdasági Múzeumban. A kommunista rendszer azonban nem engedte érvényesülni, 1951-ben kitelepítették. Megjárta az Andrássy út 60-at, másfél évig Sopronkőhidán és a Mosoni utcában raboskodott. Mindenét elvették, de megtörni nem tudták. Értékrendjét, hűségét, karizmáját mindvégig megőrizte, neve egybeforrt a szülőföld és a család iránti hűséggel, ahogyan a mostani kitüntetetteké is.

Fotó: AM
Ugyanis nincs szebb és méltóbb cselekedet a világon annál, mint ha valaki önzetlenül beteg gyerekek gyógyulását támogatja, szolgálva ezzel a hazáját és a teljes magyar nemzetet – tette hozzá.
Forrás: AM
Fotó: AM – Magyar Mezőgazdasági Múzeum
A Bakonyi Gyilkos-tó fölött, a Hivatásos Vadászok Emlékhelyénél gyűltek össze november 4-én a vármegye vadászai és erdészei. A Bakony Vadászkürt Egylet rövid szólamai nyitották meg az eseményt, majd megkezdődött a tizedik vadászkamarai trófeaszemlét megelőző megemlékezés és tiszteletadás.

Fotó: Szegedi László – OMVK
Elsőként Varga László, a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a résztvevőket. Megköszönte Korn Ignác és Fodor Zoltán munkáját, akiknek segítségével a közelmúltban megrongált emlékhely ismét méltó állapotban fogadhatta a közösséget. Beszédében szólt a szakma előtt álló kihívásokról – a klímaváltozásról, a túlszaporodott nagyvadállományról, az apróvadat érintő élőhelyvesztésről és a betegségek elleni felkészülés fontosságáról. „Emlékeznünk kell azokra, akik tudásukat ránk hagyták – ez a vadászati kultúra szerves része” – mondta.
Ugron Ákos Gábor, a VERGA Zrt. vezérigazgatója a szeptemberi munkacsúcsot idézte fel. Elmondta, hogy a hivatásos vadászok idén is példásan helytálltak, hibás elejtés nélkül zártak, és nemrégiben sikerült rekordméretű csigahosszal rendelkező muflonkost is terítékre hozatniuk. Külön említést tett arról a ritka trófeáról, amely a 19. század végéről származik, és most visszakerült a gazdasághoz – egy gróf Nádasdy Ferenc által zsákmányolt gímszarvas agancsáról.
A megemlékezés során Pölöskei Balázs, a megyei vadászkamara hivatásos vadász alelnöke hangsúlyozta: az emlékezés nem puszta szertartás, hanem a hivatás része. Azokért állunk itt, akik életüket adták a munkájukért – akik most a terepen szolgálnak, akik már nyugállományban vannak, és akik eltávoztak közülünk.
Ezután Pap Gyula, a megyei vadászkamara elnöke átadta a Huartlaki Kereszt kitüntetést Németh Mihálynak, a Csángotáér Tulajdonosi Vadásztársaság hivatásos vadászának. Méltatását ide kattintva olvashatják.
A kitüntetés átadása után koszorút helyeztek el a hivatásos vadászok emlékhelyénél a megyei vadászkamara és az állami erdőgazdaságok képviselői.
A trófeaszemle hivatalos megnyitóján Pap Gyula köszönetet mondott a vadőrök egész éves munkájáért, és külön gratulált Hári Csabának, aki Cseresznye nevű vizslájával harmadik helyezést és két különdíjat nyert az országos vizsla főversenyen.

Fotó: Szegedi László – OMVK
A szemlét Takács Szabolcs főispán, az Országos Vadgazdálkodási Tanács elnöke nyitotta meg. Elmondta, hogy a vármegyében idén 1600 gímszarvas-trófeát bíráltak el – a tavalyi évhez képest nőtt az átlagéletkor és az érmes arány. A legnagyobb trófea több mint 13 kilogramm tömegű volt, a Darnay Kálmán Vadászterület területéről. A dámszarvasok közül száz trófea került bírálatra, köztük öt kilogrammot meghaladó agancsok is. A főispán arra biztatta a vadászatra jogosultakat, hogy osszák meg tapasztalataikat a hatósággal, és dolgozzanak együtt a fenntartható vadgazdálkodás érdekében.
A szemlén huszonhat vadászatra jogosult reprezentálta a vármegye idei „termését”: 141 trófeát, köztük 97 gímszarvast, 17 dámszarvast, 22 őzet, 4 muflont és egy vaddisznót.
A program végén a résztvevők közösen megtekintették a trófeákat, majd egy tál szarvasraguleves mellett zárták a napot – egyszerűen, ahogy a vadászemberhez illik.
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Agro Jager News
Hirdessen Ön is az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
































































































