Keressen minket
[wpml_language_selector_widget]

Vadászat

Nem is tudom, hol kezdődött…

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

Nem tudom hol kezdődött a természet szeretete, talán amikor megismerkedtem a számomra legkedvesebb időtöltéssel, a vadászattal, vagy ahogy hivatalosan mondani szokták, sporttal.

Édesapám, sőt Nagyapám is ennek a szenvedélynek hódolt. Nagyapám vadászataira nem emlékszem, csak a tőle halott vadászkalandokra, élményekre. Az első lépéseket a vadászat „szent”, ma már kissé rögös útján édesapámmal tettem meg. Lehettem vagy 7-8 éves, az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején történt.

Az idő tájt minden társas vadászatra, néha a lesre is, elvitték a velem hasonló korú gyerekeket, és megtanították vadászattal járó alapismeretekre, a természet és a vad tiszteletére, szeretetére. Gyerekkorban magunkba szívtuk a vadászat szent „evangéliumát”, amit a mostanában vadásszá avanzsált 40–50 éves pénzes és „fontos” ember elfelejt, nem tud, de lehet, hogy nem is akar megismerni.

De nem erről szeretnék Önöknek írni, hanem az édesapámmal eltöltött sok szép élményről, vadászatról. Sajnos már régóta nem tudjuk az erdő zúgását együtt hallgatni, mert Ő már az örök vadászmezőkön hallgatja és űzi a vadat elhunyt vadászbarátai társaságában. Egy részüket én is jól ismertem és tiszteltem. Sokat viccelődtek, bolondoztak velünk gyerekekkel a vadászatokon, a hajtás megkezdése után viszont felnőtt segítőként kezeltek bennünket. Ránk is vonatkoztak az előírások, szabályok.

Általában mi dolgoztunk a kutyákkal, én a Betyár nevű magyar vizslát próbáltam irányítani, kisebb-nagyobb sikerrel. Egy alkalommal az erdősmecskei gyümölcsöst (barackost) vadásztuk nyúlra, fácánra. Tél volt, december hónapban jártunk, nagyon hideg idő járta. A gyülekezőhelyre vonattal érkeztünk a többi vadásszal együtt. Akkoriban még senkinek nem volt terepjárója, még talán autója se, a ruházatot sem lehetett a maival összehasonlítani. Az együvé tartozást és a jó hangulatot se…

Abban a percben, amikor zöld ruhába öltözve együtt volt a társaság, mindenki egyforma vadász lett. Nem volt főnök, beosztott, gazdag, szegény, földtulajdonos, csak az egymás kedvét, szórakozását kereső barátok. Így volt ez azon a napon is, amikor a vadászmester irányítása alapján a hivatásos vadász vezetésével megkezdődött az „U” hajtás.

Elálló sorra hajtottuk a vadat, rengeteg nyúl volt a területen. Azért vadásztunk azon a területen karácsony előtt, hogy mindenki vihessen haza egy kis vadászrészt (kompetenciát) az ünnepekre. Szólt a puska, édesapám szerette és tudta lőni a nyulat (karikára), ahogy mondani szokták. Az élmény és a gyaloglás hatására kimelegedtünk, és a kettesével összekötözött nyulak a vállunkon, mint egy meleg kabát, úgy fűtöttek a decemberi hidegben.

Abban az időben még nem szaporodott el a vaddisznó, nem ette föl a fészkek és a vackok tartalmát, sokkal több apróvad volt a területen. Az egy-két nyúllal vagy a nyolc-tíz fácánnal szemben, százas terítékek voltak mindkét vadfajból. Sokkal nagyobb vadászélményt jelentett a mai apróvadvadászatnál. A vadászok szerették és tudták is lőni a sörétet, nem kellet mindenáron lőni, ahogy sajnos a mai új „vadászok” megteszik. Legtöbbször ebből vannak a vadászbalesetek – de térjünk vissza a történethez.

Végigértünk a barackoson, lőttek is vagy kilencvenegynéhány nyulat és pár kakast. Előállt a lovas kocsi, a párosával összekötözött vad felkerült a rudakra és kocsira. Rövid megbeszélés után elindultunk a rét felé, ahol a fácán volt többségben. Odaérve ismét felállt a hajtóvonal és folytatódott a vadászat. Igazán itt volt csak szükség ránk és a kutyákra, a bozótosok, nádasok nehéz terep, igazi vadrejtő. A gyakorlott kutyáknak azonban ez nem jelentett gondot, Betyár szeretett vadászni, nem kellett biztatni. Ha szagot fogott, inkább arra kellett vigyázni, ne menjen túl messze. Jól megállta a fácánt, azzal a jellegzetes vizsla állással. Olyankor odamentem hozzá és kitapostam. Édesapám figyelt, ha repült a madár kiengedte a megfelelő távolságra – jó szűk, 16-os duplapuskával vadászott –, s a legtöbb esetben az első lövésre pottyant a kakas.

Az apportirozáshoz is nagyon értett Betyár, már a lövés pillanatában figyelte, hogy merre és hova esik a madár, és azzal a mozdulattal indult és már hozta is. Amikor a réten, a tavak mellett lesétáltunk Fazekasboda alá, akkorra már elmúlott délután kettő óra is. A hivatásos vadász, Deák Péternek, a mi segítségünkkel elkészítette a terítéket. A vadászat nagyon szépre sikeredett, nemcsak a közel száz nyúl és majdnem ugyanannyi fácánkakas miatt, hanem nagyon színes is lett.

Elöl, ha jól emlékszem, négy darab róka volt kiterítve, de a tavak mellett menekülni próbáló kacsákból is jutott. Volt ott ügyeskedő mátyásmadár, talán még egy szarka is. A négy máglya tovább fokozta a teríték szépségét és vadászat hangulatát. A gratulációk után kiosztották a vadászrészt és kellemes ünnepeket kívánva elköszöntek egymástól a vadászbarátok. Mindenki gyalog elindult hazafelé, mi is, akik legalább öt km-re voltunk otthonunktól. Akik egyfelé laktak, azok beszélgetve együtt indultak.

Többek között velünk tartott Fullér Feri bácsi, aki jó barátja volt Apámnak. Jó hangulatban megbeszélték a vadászatot, örültek egymás sikereinek, egy-egy jó vagy szép lövésnek, de a bakikon, a ziccerek kihagyásán is jókat viccelődtek. Mi a hátuk mögött bandukoltunk, addigra már nagyon fáradtan, és talán arra is gondoltunk, többet el se megyünk vadászni. Ez a gondolat egészen addig tartott, amíg ki nem pihentük magunkat, utána akár rögtön indulhattunk volna.

Hazaérve már várt bennünket Édesanyám jó meleg étellel. Úgy emlékszem orjalevest és disznótorost tálalt fel. Én forró teát, édesapám bort ivott a későre sikeredett ebéd után.

A vad rendbe tételében természetesen segítenem kellett, ezután a mosakodás, fürdés következett és a lefekvés, amihez különösebb biztatás nem kellett. A jó meleg ágyban hamar elaludtam, és álmaimban tovább folytatódott a vadászat, amelyben természetesen a puska az én kezemben volt.

Vadászat

A szentlászlói gímbikák

Print Friendly, PDF & Email

Váczi Sándor kísérővadász beszámolója:

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A SEFAG Zrt. Szántódi Erdészetének Szentlászlói kerületében osztrák vendégünk – Váczi Sándor közreműködésével – szeptember 15-én két gímbikát is terítékre hozott:

Fotó: SEFAG Zrt.

„A reggel elejetett példányt két hete láttam először, egy elég nehezen megközelíthető területen bőgött mélyen bent az erdőben, ráadásul az eső is esett. Kiadós cserkelést követően tett rá lövést a vendég, a vadat megsebezte, melyet egy eredményes utánkeresést követően talált meg Nagy Árpád vérebvezető, Cárral, a 7 éves hannoveri véreb kannal. Az öreg, visszarakott bika trófeájának becsült tömege 8,5 kilogramm, kora véleményem szerint legalább 12 év. Idén az agancsának bal szárán már hiányzik a jégág és a középág, igazi kuriózum, a vendég nagyon boldog volt.

Fotó: SEFAG Zrt.

A második bika délutáni lesvadászat alkalmával került terítékre. Az erdő felől érkezett a vad, megállt a nyiladékon és az elejtő kb. 100 méterről egyetlen jól irányzott lövéssel terítékre is hozta.  7 év körüli bika agancsának bal szára villás, az agancs vékony, a jobb szár koronája gyenge, a trófea becsült tömege 6,5-7 kilogramm.”

Gratulálunk a vendégnek és gyakorlott kísérőjének

Forrás: SEFAG Hunting Hungary

 

 

Tovább olvasom

Vadászat

Második bikám elejtésének története

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Tuba Szilárd gímszarvasra vadászott a Barnakmenti Vadásztársaság területén, amely Rábakecöl határában fekszik Győr-Moson-Sopron vármegyében.

Élményeiről beszámolt lapunknak:

Az idei évben a társaságunk szabályzata szerint jogosult lettem szarvasbika elejtésre. Már jóval az idény kezdete előtt, figyelmesen jártam a területet, néhányszor a hivatásos vadász barátommal és próbáltunk minden apró jelből következtetni a szarvasok jelenlétére, mozgására.

Fotó: Tuba Szilárd – AJN

Néhány kihelyezett vadkamera is a segítségünkre volt, szórók, dagonyák környékén láttunk tarvadakat és bikákat is. Nagy reményekkel,  fellelkesülve, bizakodva vártam az idény kezdetét. Volt elképzelésem a vadászhely kiválasztását illetően,de a szélirány néha módosította a terveket.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Szeptember 7.-éig, minden este és pár alkalommal reggel is, a lesen ülve vártam a bika megjelenését. Többször láttam tarvadakat, nagyon távolról bikát is, de lövéshez nem jutottam. Eljött a szombat hajnal, amikor már 4 óra után nem sokkal igyekeztem minél csendesebben elfoglalni az aznapra jónak vélt leshelyet. Ez a hely a Rába árterében van, egy hosszú és rá merőlegesen elágazó allé kereszteződésében. Szemből, kissé balról ért a dél/délkeleti szél, minden optimális volt a vadászathoz. Némi várakozás után egy őzsuta, kicsit utána egy bak váltott át előttem. A bennük való gyönyörködésemből egy nagyon várt hang ,,rázott” fel. Igaz messze tőlem, de egy bika bőgése törte meg a hajnali csendet.

Fotó: Tuba Szilárd – AJN

Nem maradt magára, elkezdődött a felelgetés. Annyira magával ragadott ez a csodálatos ,,koncert”, hogy szinte elsiklottam afelett, hogy kb. 150 méterre előttem egy szarvas állt keresztben. Egy tehén volt. Egyedül. Teljesen elkapott a vadászláz, figyeltem, vártam, hátha akad követője. Jobbról, amerre távozott, többször hallottam zörgést, ágroppanást. A távcsövet szinte le sem engedtem a szemem elől, annyira akartam látni és reménykedtem benne, hogy jön a tehén után bika is. Nem jött. Legalábbis nem onnét. Lassan már egészen kivilágosodott, még jobban, még többet lehetett látni. Ahogy kémleltem az előttem lévő területet, egy nagyon kicsi, szinte jelentéktelen roppanást hallottam, tőlem balra. Már-már nem is gondoltam lényegesnek, mert a nyulak is nagyobb ,,balhét “ szoktak csapni. Persze azért elkezdtem távcsövemmel azt a részt is figyelgetni és pár pillanat múlva megjelent egy nagy sötét folt, a szálerdő sűrű aljnövényzetében. Bíztam benne, nagyon reméltem, hogy bika lesz. Nem kellett sokat várnom és megláttam. Tényleg bika. Még az erdő szélében állt, amikor jobban szemügyre tudtam venni az agancsát és el tudtam bírálni. Most kezdődött az idegek harca. Nagyon lassú mozdulatokkal távcső le, puska föl.

Kétszer is megálltam a cselekvésben,mert felém fordította a fejét és pár pillanatig figyelt. Végre lövésre kész helyzetbe kerültem, viszont a bika még nem lépett ki teljesen az alléra, néhány bokor, ág takarta a testének nagy részét. Újabb idegőrlő pillanatok jöttek, mert nem sietett sehova az Uraság, nem akart előrébb lépni. Néhány fejforgatás, szaglászás után már megtette azt a pár lépést előre, ami által tisztán láttam a lapockáját. Ekkor elindult a PPU lőszer magja. A 300-as belekiáltott az ébredező reggeli erdőbe. A bika kiugrott, és hatalmas csörtetéssel eltűnt a sűrű fiatal tölgyesben. Pár másodperces, alig távolodó zörgés után hirtelen csend lett. Jöttek a gondolatok, régi intelmek,-,,várj egy kicsit,ne siess”! ,- ,,ha zajosan megy el a vad, akkor találat érte, ha csendben, akkor nincs meglőve”! Néhány magasabb csalán, kóró is volt előttem, erre a fegyvermester szavai jutottak eszembe. -,, ezzel a lőszerrel belelőhetsz a gazosabb részbe is, nem expandál”!

Minden eszembe jutott, amiket hallottam, ezekkel próbáltam nyugtatni magam. A fegyver pontosságában nem kételkedtem, hiszen nemrég tettem vele néhány próbalövést és minden rendben volt. Elszántam magam, elindultam a rálövés helyére, amiben biztos voltam, mert egy nagy tölgyfa ágai előtt jött ki, ami mellett akácfák vannak. A rálövés helyén vért, kifröccsenést nem találtam.

Közben már hívott Gyuri barátom, hogy én lőttem-e? Mondtam, hogy igen. Erre felajánlotta, kihozza a hannoveri vérebét, hadd gyakoroljon. Természetesen igent mondtam és vártam az érkezésüket. A kutya néhány szaglás után, kb 2 lépésre az erdő szélétől, egy kisebb fát megkerülve, kijött a nyiladékra. Na, gondoltam, ezt elhibáztam!! Aztán újabb -,,keresd Báró” kérésre, ismét elindult a kutya, határozottan, befelé a sűrűbe. Én utánuk. Közben vércseppeket,esetleges kenést kerestem. Talán egy, talán két perc elteltével, hallom Gyuri barátom kiáltását: itt van! Olyan hangon mondta, azt hittem még áll a bika. De kevesebb idő alatt, mint ezt a mondatot leírtam, már én is odaértem  és láttam: a magyar erdők királya már megpihent.

Nagyon nagy öröm volt, barátom nagy ölelések közepette gratulált és megkaptam a töretet is Tőle, amit büszkén tettem a kalapomra! A bikának is megadtuk a végtisztességet, utolsó falat, sebtöret és természetesen a ,,megtalálónak”, Bárónak a nyakörvébe is került egy. A bika rálövéskor kb 75 méterre állt, szívlövéssel, az allé szélétől mintegy 40 métert ment be a sűrűbe. 10.7 grammos PPU lőszert használtam, 300-WinMag kaliberből.

Nagy köszönet a sok információért Szigeti Béla hivatásos vadász barátomnak, Tuba Gyuri barátomnak és kutyájának a keresésben végzett munkájukért, és minden jelenlévő vadásztársnak, akik osztoztak örömömben és segítettek a vad beszállításában!

A bika becsült életkora 6 év. A trófea súlya,lefőzés után 24 órával 4.4 kg. Kívánom, hogy minél több magyar vadásznak legyen hasonló élményben része! Mindenkinek jó egészséget kívánok!

Vadászüdvözlettel: Tuba Szilárd

 

Vadászni szeretne Győr-Moson-Sopron vármegyében található Barnakmenti Vadásztársaság területén?
Keresse bizalommal Szigeti Béla hivatásos vadászt:
Tel: + 36 30 603 62 60

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Tovább olvasom

Vadászat

Az első alföldi bakom

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Angyal Szabolcs Csongrád-Csanád vármegyében őzbakra vadászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Augusztus 3.-t írunk. Az őzek üzekedése a zenitjén jár. Édesapámmal egy Csongrád megyében található településre, Rúzsa felé vettük az irányt, hogy találkozzunk egy régi barátunkkal, Dani Zsolttal, akit egyben vadászati mentoromnak is tekintek.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Fiatal korom ellenére számos őzbakot sikerült már elejtenem, mindezt különböző vadászati módokon tettem, de eddig  üzekedés során hívással még nem sikerült bakot terítékre hoznom. Barátunk neve talán sokak számára nem ismeretlen, mivel egy országos szinten ismert és elismert szakember a vadászat területén.

A terület, ahol vadásztunk, egy tipikus alföldi táj, kisebb erdőségekkel tarkítva. Az őzeknek ideális terület. Vadászatunk során először egy kisebb erdőbe mentünk be, ahol gondosan elhelyezkedtünk, majd a kísérőm elkezdett hívni. A hívás során számos őz reagált, de mind suta volt. Hihetetlenül izgalmas, ahogy az ember bent áll az erdőben és bármerről megjelenhet a vad, ezért a figyelem és a koncentráció egy pillanatra sem lankadhat.

Érdemes tudni ezen területekkel kapcsolatban, hogy itt az őz a legnagyobb nagyvad, élete során ritkán találkozik nála nagyobb vaddal, ellentétben a Dunántúlon, vagy az Északi-Középhegységben élő társaival szemben, így a viselkedésben is lehetnek különbségek.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Utunk következő állomása egy akácerdőbe vezetett, felvettük a pozíciót, majd vadásztatóm elkezdett hívni.  Talán 1 vagy maximum 2 perc telhetett el, amikor feltűnt a bak. Szemmel látható volt, hogy ő az adott revírnek az ura, magabiztosan mozgott. A bakot bírálását követően engedélyt kaptam annak elejtésére. Viszont a bak idő közben takarásba került, felkészültem a lövésre és amint kilépett a takarást nyújtó fa mögül, útjára engedtem a golyót. A lövést követően az őzbak tűzben rogyott. Jól megtanultam eddigi vadászéveim alatt, hogy a tűzben rogyott vad mindig gyanús, kell neki időt hagyni, hogy a vad a földi létet hátrahagyva, békében tudjon távozni.

Rövid várakozást követően elindultunk a rálövés helyére és, ahogy azt vártuk, birtokba vehettük a vadat. A bak első ránézésre átlagos hatos baknak tűnhet. Igen ám, de nem nekem. Egy igaz vadásznak egy trófea értékét sosem a trófea nagysága, illetve azok száma határozza meg. A vadász, amikor ránéz egy trófeára mindig visszaemlékezik az elejtés módjára, mikéntjére, minden pillanatára és ha mindez arra méltó, baráti társaságban történt, akkor mindig melegséggel fogja elönteni a szívét. Ez az őzbaktrófea éppen ezért mindig közel fog állni a szívemhez. Az meg csak hab a tortán, hogy ugyanezen a reggelen, ugyanezen a módon, édesapám is elejtett egy őzbakot.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Véleményem szerint az egyik legszebb és legizgalmasabb vadászati mód a cserkelés. Ennek a reggelnek köszönhetően ezt annyiban máshogy gondolom, hogy talán az üzekedésben, erdőben, hívással történő őzbakvadászat talán még ezt is felülmúlja….

Ezek azok az alkalmak és pillanatok amiért érdemes vadászni!

 

Írta és fényképezte: Angyal Szabolcs

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

 

 

Tovább olvasom