Keressen minket

Horgászat

Balatoni horgászrend változásai

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email
Két jelentős enyhítés mellett csupán kisebb jelentőségű módosításokat hajtottunk végre a 2022-es Balatoni és a Behúzós Horgászrendben. Szokásaikhoz híven a változtatásokat ez úton mutatják be és meg is indokolják azokat. Továbbá az alábbi cikkben összefoglalták az új horgászév kezdetével kapcsolatos egyéb hasznos információkat is – közölte a Balatoni hal.

Kisebb jelentőségű módosításokat vezetnek be a balatoni horgászrendben (Kép: balatonihal.hu)

Balatoni hal: Mielőtt a horgászrendi változásokra rátérnénk, idén is szeretnénk informálni a Horgásztársakat a következőkről:

– a 2021. évre kiállított állami jegyek és az éves balatoni területi horgászjegyek 2022. január 31-ig érvényesek;

– a 2021. évre kiállított állami jeggyel időszakos (24, 72 órás, 10 napos) területi jegyeket lehet váltani még január folyamán;

– 2022. évre érvényes éves balatoni területi jegyet azonban csak az a horgász válthat majd, aki már 2022. évre érvényes állami jeggyel rendelkezik;

– a balatoni éves területi jegyek várhatóan január 10-től lesznek megvásárolhatóak.

– A fogási naplók leadási határideje 2022. február 28. Kérjük, hogy a naplókat összesítve, kitöltve legyenek szívesek leadni azon a forgalmazási ponton, ahol azt kiváltották, vagy ahol a 2022. évi állami jegyet váltani fogják.

A pirossal jelölt módosítások indoklását sorban haladva az alábbiakban fejtjük ki:

19., a 20., a 21. és az 59. pontok gyakorlati változást nem, csak a félreértések elkerülése érdekében hozott technikai módosításokat  jelentenek.

32. pontban olvasható áprilisi csónakos tilalom szövege jelentősen változott. Ahogy az északi parton korábban is létezett egy part menti sáv, ahol kizárólag nappal és kizárólag békés halakra szabadott horgászni, eztán a déli parton is lehetőség lesz erre. A változás gyakorlatilag véglegesíti a koronavírus járvány kapcsán az elmúlt két áprilisban eszközölt eseti feloldásainkat.

33. pontban leírt ú.n. “csatornás tilalom” jelentősen enyhült. Korábban a Nyugati-övcsatornán a Kéthelyi-hídtól, a Keleti-Bozót-csatornán pedig a “Bambi-hídtól” délre eső szakaszokon általános tilalom volt érvényben, az említett hidak és a Balaton között pedig szabadott horgászni, de pontyot és harcsát megtartani tilos volt. Az új szöveg szerint látható, hogy az általános tilalom csak a Keleti-Bozót-csatornán marad meg, de ott is lényegesen délebbre tolódik a tiltott terület határa. Fontos azonban megemlíteni, hogy nem marad védelem nélkül a ponty és harcsa. A jogszabályban előírt fajlagos fogási tilalom mindkét befolyón továbbra is védi őket. (ponty: május 2. – május 31.; harcsa: május 2. -június 15.)

Tehát ahogyan a korábbi években sem, úgy 2022-ben sem fogjuk feloldani a pontytilalmat a balatoni befolyókon.

A Balaton tó a Dunántúlon, Közép-Európa legnagyobb tava. 77 kilométer hosszú, területe 592 négyzetkilométer. (Kép: balatonihal.hu)

A Behúzós Horgászrend változásai
A behúzós horgászrend egy új ponttal bővült és négy pontját módosítottuk. Mind a két jellegű változás főként halvédelmi célokat szolgál, továbbá az utóbbi időben gyakran felmerült kérdésekre adnak kielégítő válaszokat.

Új Horgászrendi pont:

“1.7. Amennyiben közvetlen vízparti ingatlanon kirívó horgászrendi szabályszegés történik, a behúzós horgászmódszer gyakorlása betiltható az adott partszakaszt határoló pontos koordináták megjelölésével. “

A korábbi ellopott kapitális ponty esete miatt vezettük be ezt a horgászrendi pontot. Fő célja az, hogy ha felmerül, majd szabályszegés történik az adott helyen a módszer gyakorlása során, ráadásul több alkalommal, akkor az adott helyszínen a behúzós módszer gyakorlását betilthassuk.

Módosított horgászrendi pontok:

Behúzós horgászrend 2.6. pont:

“Elhagyós szerelék esetén ólomsúly használata tilos! Ólomsúly csak inline, vagy running-rig megoldással alkalmazható. Az oldalakasztós ólom fél-fix csúszós lehet, így csak esetleges szakadásnál hagyható el. Különböző ólom elhagyós lead clips-ek használata nem engedélyezett.”

Sokaknál kérdés volt, hogy az ólomsúlyt milyen végszerlék rendszerekben szabad alkalmazni. A horgászrendi pontot módosítottuk úgy, hogy minden kérdésre kielégítő választ adjon.

Behúzós horgászrend 2.13. pont: 

“A behúzós horgászok a szabad vízparti közterületeken (nyílt strandokon) egymás mellé közvetlenül nem táborozhatnak le. A dőlőbója körül 40 méteres sugarú körben, illetve a bója és a part által határolt 80 méter széles területen más behúzós horgász nem horgászhat. (Lásd a lenti ábrát.)  Legközelebb, oldalirányba 40 méterre lehet a következő behúzós horgász annak érdekében, hogy parti dobós módszert alkalmazó is tudjon horgászni. A magánterületeken (kempingek, vízparti ingatlanok) a helyi területhasználati szabályzatnak megfelelően ülhetnek le egymás mellett a behúzós horgászok.”

Külön felhívjuk a figyelmet a behúzós kisfüzetben (mellékletben) és a honlapjainkon található ábrára, ami pontosan mutatja azt, hogy egy behúzós horgász mekkora területet fedhet le a vízen és a parton, illetve mekkora távolságban ülhet le mellé a szintén behordós módszert gyakorló társa.

Behúzós horgászrend 3.4. pont:

“A csónakból történő fárasztást követően a fogott pontyot fotózás céljából a partra szállítani az alábbi módokon szabad:

a) A horogszabadítás után a pontyot a szákkal együtt a vízben hagyva szabad vontatni, olyan módon, hogy a hal feje a haladási irányba nézzen.

b) A horogszabadítás után a pontyot a szákból merev falú matracra fektetve és azt folyamatosan friss vízzel locsolva szabad szállítani.

c) a parthoz érkezést követően a halat kizárólag úszó mérlegelőbe téve szabad a vízparton elhelyezett merev oldalfallal rendelkező pontybölcsőbe átvinni. Tehát a merítőhálóban lévő halat úszómérlegelő használata nélkül a vízparti bölcsőig átvinni, vagy abban megemelni, mozgatni szigorúan tilos!”

Ehhez a ponthoz egy kiegészítést tettünk halvédelmi célból (c). A merítőhálóban „emelgetett” hal könnyen megsérülhet, pl. faroktörés, uszony beszakadás. Ezek elkerülése miatt bővítettük az említett pontot.

A bővüléseket és változtatásokat pirossal jelöltük a csatolt dokumentumban.

Forrás: balatonihal.hu

Horgászat

A négy kapitális harcsa

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Márkus Tamás egyszerre több kapitális harcsát akasztott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Fotó: Márkus Tamás – Agro Jager News

Kezdeném egy gyors bemutatkozással. Márkus Tamás, vagyok 41 éves. 10 éves korom óta horgászom. Ez alatt a 31 év alatt végigjártam az összes fajta horgászatot és az elmúlt 8 évben aktívan horgászok az édesvíz királyára, a harcsára! Ez alatt a harcsázásban is végigjártam mindent! Mindegyik stílusát kipróbáltam, de a spanolós módszer vált be a legjobban, nekem ez a legeredményesebb. Mikor elkezdtem harcsázni, a legegyszerűbb módszert választottam, a stupekozást. Majd volt szerencsém megismerni Újvári Bencét (Black cat teszthorgásza), aki beavatott a spanolós horgászatba.

Fotó: Márkus Tamás – Agro Jager News

Úgy döntöttem, hogy szintet kell lépnem és ezt a módszert fogom használni. Rá is ment egy évem, mire minden trükkjét elsajátítottam. Ez alatt az egy év alatt szinte nem is fogtam halat,de nem adtam fel. Jól is döntöttem, mert utána rengeteg szebbnél szebb harcsát fogtam. Volt már dolgom nem egy, 2 méter feletti harcsával, de mindig olyan fotóra vágytam,hogy 2 db 2 méter feletti harcsa legyen a terítéken. Március közepén, mikor kilátogattam a kedvenc horgászvizemre, akkor nem is hittem, hogy milyen horgászatban lesz részem. Ráadásul előtte való éjszaka nem is aludtam, úgy gondoltam, hogy majd horgászat közben pihenek.

Fotó: Márkus Tamás – Agro Jager News

Aki tudja, hogy milyen a harcsázás, az tisztában van vele, hogy ki kell ülni a halat. Szóval reggel érkeztem a tóra, gyors táborállítás, csalihalazás, majd helykeresés a szerelékeknek. Mire mindennel végeztem, már elmúlt dél. Behordtam a szerelékeket, délután 2 óra lett, mire minden rendeződött. Na, akkor pihenek… – gondoltam magamban,de fél óra sem telt el és jött az első kapás! Durva fárasztás, kemény kirohanások,tudtam, hogy ez egy jó hal lesz. Szerencsére van már tapasztalatom benne… Úgy is volt, 15 perces fárasztás után sikerült egy 225 cm-es harcsát fognom. Sikítottam egyet az örömtől!

Fotó: Márkus Tamás – Agro Jager News

Lekötöttem a halat, bízva, hogy hátha most sikerül elcsípnem még egy kapitális példányt. Visszavittem a szerelékem és újra pihi. De az adrenalin dolgozott, úgyhogy nehezen aludtam el. Nem telt el fél óra és újra kapás. Most egy 160 cm-est fogtam. Lekötés és újrahúzás. Majd pihi. Estefelé brutális kapás és egy jó fárasztás. Tudtam, hogy ez is komoly hal lesz. Úgy is volt, 205 cm. És igen, megvan! Sikerült! Nagyon boldog voltam. Lekötés. 3. hal. Szuper. Visszahúztam, hogy sötétedés előtt ne járjam a vizet. És pihi próba. Mondanom sem kell, hogy hiába voltam fáradtabb, nehezen ment a pihenés. És sötétedésben újra kapás, egy 120 cm-es harcsa. Te jó ég! Mi jöhet még! Bár egyszer már volt egy hasonló pecám, de azok kisebbek voltak.

Fotó: Márkus Tamás – Agro Jager News

Újrahúzás, pihi, pici alvás és 11 óra után jött még egy 150 cm-es. Gondoltam, az ember így tervezzen pihenést! Persze csak csodálkoztam, hogy milyen peca ez. Na, újrahúzás. Épp, hogy megint egy kis alvás és következett egy hihetetlen kapás. Majdnem kitépte a botot a tartóból! Egy nagyon erős hal, nagyon kemény fárasztás. Kb 20 perc és megláttam! Ezt nem hiszem el, 2 méter feletti. (210 cm). Ezt már fel sem fogtam. 3 db 2 méter feletti hal! Hihetetlen. Nagyon örültem,de azért már éreztem,hogy fájnak a karjaim,de erőt vettem magamon és újrahúztam. Éjjel egy körül volt, mikor lefeküdtem. Le van kötve 3 db 2m feletti halam. Csak örültem magamban és nem hittem el. Majd elaludtam. Hajnal 3 után jött az, amire még csak gondolni sem mertem. Brutális kapás! Bevágás, majd zsinórt kér. Nem hittem el. Két kézzel kapaszkodtam a botban és nagyon húzott a hal, a karjaim nagyon fájtak már. Fárasztás közben jöttem rá, hogy nincs már több pányvám, amivel biztonságosan le tudom kötni a halat és ez nagyon jó hal lesz.

Fotó: Márkus Tamás – Agro Jager News

Egy bő 20 perces birkózás után sikerült partra húznom az eddigi legnagyobb halam, 230 cm. Egy kisebb harcsát elengedtem, hogy ezt le tudjam kötni a reggeli fotózásig. És csak csodálkoztam!!! 4 db 2 méter feletti hal!!! Nem bírtam folytatni, pihentem. Még este szóltam egy barátomnak,hogy reggel legyen szíves jöjjön fotózni, mert van 2 komoly halam. Reggel ő sem hitt a szemének. A fáradtság miatt akkor még én sem fogtam fel, hogy milyen pecában volt részem.

Fotó: Márkus Tamás – Agro Jager News

A fotózás sem volt egyszerű ilyen nagy halakkal. Nem húztuk sokáig, mert a halak épsége mindennél fontosabb. Gyors fotózás után mindegyik épségben elúszott. Majd egy pici pihenés és pakolás. A következő napokban fogtam csak fel, hogy 4 db 2 méter feletti harcsát fogtam. Úristen!!! Fogtam már sok 2 méter feletti harcsát,de ilyen peca az életben csak egyszer van. Nem nagyon tudok hasonló fogásról Magyarországon. Hihetetlen,hogy milyen szerencsés vagyok. Aki horgászik, az tudja, hogy a horgászathoz szerencse is kell. Remélem egyszer minden harcsahorgásznak lesz ilyen pecában része.

Horgász baráti üdvözlettel: Márkus Tamás

Tovább olvasom

Horgászat

IV. Országos Harcsafogó Bajnokság I. forduló

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Véget ért a IV. Országos harcsafogó bajnokság első fordulója, ami a Tiszalúci Holt-Tiszán került megrendezésre, ahol 34 csapat indult. Ha pontosak az értesüléseim, 18 csapat fogott harcsát, összesen több mint 40 körüli a darabszám, ebből közel 31 kg-os a legnagyobb harcsa. 16 csapatnak viszont nem sikerült az első fordulóban értékelhető halat fogni.

Fotó: Zsolna Mihály, Vác Dunakanyar Catfish Team – Agro Jager News

Mi, sajnos az utóbbiak táborát erősítjük, pedig mi is a legjobb tudásunk szerint próbáltunk helytállni, ahogy minden résztvevő csapat. Az időjárás nem volt kegyes a versenyzőkhöz, a felmelegedő idő után, a verseny első napján, egy komolyabb hidegfront érkezett esővel, lehűléssel, ez sajnos a harcsák kapókedvét visszavetette. Ennek ellenére több versenyző, köztük mi is, rengeteg radar által érzékelt harcsáról, vagy szemmel látható harcsára utaló jelekről számolt be, több nagytestűről is.

Köszönjük a lehetőséget, hogy egy ilyen színvonalas versenyen vehettünk részt, egy csodálatos, vadregényes helyszínen. Nagyon jól éreztük magunkat, remek embereket, csapatokat ismertünk meg, nagyon jó volt barátokkal horgászni, sokat tanultunk ismét. Jó peca volt, még annak ellenére is, hogy értékelhető harcsát nem fogtunk, de sok más halfajhoz volt szerencsénk. A második fordulóra jobban összeszedjük magunkat és bízunk a kegyes időjárásban. Gratulálunk minden résztvevő csapatnak, főleg a dobogósoknak.

Fotó: Zsolna Mihály, Vác Dunakanyar Catfish Team – Agro Jager News

Még egyszer köszönjük a szervezőknek, a MOHOSZ nak, Tamás Véghnak, de főleg Tiszalúcnak, a helyi horgászoknak, stégtulajdonosoknak az önzetlen segítséget és a hatalmas bizalmat, amit még szinte sosem tapasztaltunk. Magasra tette a lécet a remek szervezéssel Tiszalúc.

Minden horgásznak csak ajánlani tudjuk ezt a horgászvizet, aki még nem ismeri, nem fog csalódni, ha ellátogat a Tiszalúci Holt-Tiszára. Nem ismertük még ezt a vizet, de ezek után biztos, hogy vissza fogunk még jönni horgászni. Reméljük hogy jövőre is itt lesz megszervezve a harcsafogó bajnokság valamelyik fordulója.
Sok harcsát! Jó fogásokat! Görbüljön mindenkinek!

 

A cikk publikálást a szerző engedélyezte az Agro Jager News részére

Írta és fényképezte: Zsolna Mihály, a Vác Dunakanyar Catfish Team tagja

A Vác Dunakanyar Catfish Team Facebook oldala itt érhető el 

 

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Tovább olvasom

Horgászat

IV. Harcsafogó OB. első forduló, Tiszalúc

Print Friendly, PDF & Email

Véget ért a IV. Harcsafogó OB. első fordulója

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Bár az utolsó éjszaka sem hozta meg a harcsák étvágyát, a versenyzők mégha fáradtan is, de feltöltődve várták az utolsó órákat. A Tiszalúci Holt-Tisza vadregényes világa és a soha nem tapasztalt vendégszeretet megismételni való élményként él a versenyzőkben.

Fotó: MOHOSZ

Az utolsó 24 órában már csak azok a csapatok tudtak harcsát fogni, akik az adott szakaszon megtalálták éppen azokat a halakat, amelyek hajlandók voltak kellő intenzitással táplálkozni. Ez legjobban a címvédő HEBOSZ-MADCAT csapatának sikerült (Bodnár János, Sárvári Mátyás Márk, Sós János), akik címvédőként az utolsó éjjelen megfogott 28 kilogramm feletti harcsával végül magabiztosan nyerték az idei OB első fordulóját.

Fotó: MOHOSZ

Második helyen végzett a Yuki Fighters Team (Pokoraczki Adrián, Pokoraczki István, Takács Tibor) akik remekül kihasználták azt a rövid időszakot, amikor a harcsák még aktívan táplálkoztak. A harmadik helyezett Catfish Boys Team (ifj. Pölöskei Tibor, Megyesi Attila) is gyorsan megfogta halait a B szektorban, ahol a verseny második felében már egyáltalán nem táplálkoztak a harcsák.

Az első forduló végeredménye itt érhető el

Forrás: MOHOSZ

Tovább olvasom