Keressen minket
[wpml_language_selector_widget]

Vadászat

Az őzbak duplája

Közzétéve:

Feltöltő:

Print Friendly, PDF & Email

Molnár Sanyi cimborámmal elég régen kezdtük el Tarpán a vadászatot. Igaz, engem hamarabb felvettek a társaságba, de az akkori vadászjelöltség, valamint az évenkénti egy-két alkalommal megrendezett vadászvizsga beosztása miatt együtt mentünk vizsgázni Nyíregyházára.

Miután aránylag helyesen válaszoltunk a szóbelin, valamint parádésan lőttük a korongokat, legálisan is hódolhattunk ennek a csodálatos szenvedélynek, aminek VADÁSZAT a neve.

Abban az időben – a kilencvenes években – 19 000 hektár volt a területünk nagysága, és a társulati létszám 30 körül mozgott. Aktív vadászok lehettünk 15-20-an. Igazi szép idők voltak! Volt rendesen apróvadunk is, nem úgy, mint ma. Sanyival minden vadászaton megjelentünk, ha az égből vasmacska hullott, akkor is. Kivételt csak komoly megbetegedés, vagy az igen fontosnál is fontosabb feladat jelenthetett. Talán jobban vártuk a hétvégi fácán- és nyúlvadászatot, mint a gyerekek a húsvéti nyuszit.

Rengeteg szebbnél szebb vadászaton vettünk részt. Eleinte az idősebb vadásztársakat figyeltük, próbáltunk egy-két trükköt ellesni tőlük, aztán ahogy korosodtunk, egyre inkább bennünket figyeltek a fiatalok. Néhányszor furcsa dolgot művelt velünk a sors, melyből végül is sikeresen jöttünk ki. Igaz, hogy a vadásztársak között ezek az afférok később derűs visszaemlékezésre, még inkább mosolygós ugratásokra adtak okot.

Szóval az én Sanyi barátomat is ugyancsak megtréfálta egyszer az élet. Húzták is vele a vadásztársak. Ő pedig engem kért, hogy írjam már le a történetét, mert neki az nem megy. Bennem jobban bízna. Én néhány vadásztörténetet már papírra vetettem és neki azok mind nagyon tetszettek. Meg is ígértem, de hiába volt nálam a kézirat már vagy két éve, mindig halogattam megformálását.

Februárban megtartottuk Tarpán az utolsó taggyűlésünket. Amikor az elnöki beszámolómat mondtam, többször elhalkult a hangom, gombócok jöttek a torkomba. 64 év működés után nekem kellett megszavaztatnom a társulat jogutód nélküli feloszlását. Szavazás közben többször Sanyira néztem, és láttam, hogy sokakhoz hasonlóan ő is könnyeivel küszködik. Na barátom, most már biztosan betartom az ígéretem, fogadkoztam magamban.

Régi irataim között kutakodva előkerült a kockás papírra vetett történet.

Már több mint tíz éve történt, amikor Gulácson fácánvadászatra gyülekezett a tagság. Jó hideg november végi reggelen vártuk az eligazítást, közben jókat nevettünk Zeke Miska bátyánk viccelődésén. Szóval a hangulat vidám, az idő jó volt, így aztán hamarosan kezdhettük a vadászatot.

A szokáshoz híven most is három kis csoportban vadásztunk. Sanyi a „Kovács”-brigádba került. Vadászterületként a Tivadar melletti holt-Tisza és környéke lett kijelölve. A kiszáradt meder inkább őserdőhöz hasonlított, úgy benőtte a nád, amelyet sűrű rekettye bokrok tarkítottak. Ez a kilométernyi, patkó alakú dzsumbuj ideális búvóhelye volt a vadnak.

A megbeszéltek szerint kezdődött a vadászat. Sanyi, Bíró Lacival leálló puskásnak lett előre küldve. Aztán szép lassan megkezdődött a hajtás. Szólt a puska a hajtók előtt rendesen, de elöl még csend uralkodott. Később megindultak a tyúkok, repült is belőlük elég sok. A kakasok még sunyin óvatoskodtak, nekik ez igencsak bevett szokásuk. Majd ha a kutyák közelebb érnek, lesz ám balhé!

Hírtelen nagy nemtetszéssel és kakatolással felkelt Sanyi előtt egy kakas. De a lövéssel várni kellett, mert igen laposan repült. Lövésre kész, kibiztosított fegyverrel a kézben állt, amikor nagy csörtetéssel, a másodperc tört része alatt, egy menekülő őzbak rontott ki a nádasból kéznyújtásnyira előtte. A bak Sanyit majdnem fellökte. Hogy kettőjük közül ki ijedt meg jobban, máig se dőlt el. Az viszont tény, hogy a bak a lecsüngő puskaszíjba ugrott, így aztán barátom kezében volt puska – nincs puska. Csak az látszott, hogy egy őz robog a meredek, fákkal benőtt part irányába hátán egy sörétes fegyverrel…!

Mivel a szíj nagy méretű volt, ezért a puska tusát a földön húzta. Csodák csodájára a fegyver a rémült rohanásban sem esett le róla. Sanyi nagy ijedelmében odakiáltott Lacinak, hogy „Lődd meg! Nem látod, hogy viszi a puskámat?” De Laci is csak állt és tátotta a száját. Ilyet még ő sem látott.

Aztán hamar fel kellett ocsúdniuk, mert komolyra fordult a helyzet. Az őz elérte a 30-35 méterre lévő töltésoldalt, ahol a sűrű, fiatal fákkal benőtt részen óhajtott eltűnni. Na ez nem ment egykönnyen. A fák között a puska keresztbe elakadt, s ez visszarántotta. A bak azonban nem adta fel, és többször újra próbálta az attrakciót, ami egy darabig nem sikerült neki. Végül összeszedte minden erejét, és egy hatalmas rántással kiszakította a szíjkengyelt, ezáltal a puska csőtorkolattal a vadászurak felé, a földre került.

A java még csak most következett. A bak elülső lábával kaparni kezdett, és hirtelen DIRR-DURR – megszólalt a puska! A sörétek a két stüszi vadász között szántották a nádast. A szemben jövők lapos lövést reklamáltak, bár ők még szerencsére messze voltak. A fiúknak elállt a lélegzetük, ijedtükben azt se tudták, hogy ki a vadász hármójuk közül? Bár eme kérdést a bak egyértelműen eldöntötte.

Amikor a srácok felocsúdtak, gyorsan áttapogatták magukat, hogy nincs-e rajtuk néhány lyukkal több a kelleténél. Mázlijuk volt, mert az őznek még nem volt gyakorlata…

Közben barátom Ripsz névre hallgató német vizslája is előkerült, lihegve és csüngő nyelvvel csak bámult gazdijára. „Hol az a nagyot szóló botod, amivel a fácánt szoktad leverni? Hát nem szégyelled magad? Én, ha elhagyok valamit, akkor mindig leszidsz. Akkor menj magad a puskád után. Hát miféle vadász vagy Te? Egy büdös őz elveszi a puskád? Még ilyet!”

Sanyi szemlesütve odaballagott puskájához, és amikor kinyitotta, az ejektor füle mellett kilökte mind a két üres hüvelyt. Na, ezt mindenki megúszta sikeresen. Még a puska is. Az ijedtségen kívül senkinek sem lett baja.

Amikor a hajtók előkerültek, sokan alig akarták elhinni az esetet, de aztán jót derültek a történeten. Volt aki tátott szájjal hallgatta végig. Sanyi viszont halkan elköszönt a többiektől, és mint a vert sereg, megtépázott puskájával csendesen hazaballagott.

A Tisza töltésen ment kutyájával, egészen Tivadarig. A menetben Ripsz ballagott hátul, és szörnyen sajnálta, hogy a kelleténél hamarabb ért véget a vadászat.

Azóta, ha őz vágtázik barátom mellett a vadászatokon, mindig keményen fogja 16-os bockját, és csakis állíthatós fegyverszíjat használ…

Vadászat

A szentlászlói gímbikák

Print Friendly, PDF & Email

Váczi Sándor kísérővadász beszámolója:

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A SEFAG Zrt. Szántódi Erdészetének Szentlászlói kerületében osztrák vendégünk – Váczi Sándor közreműködésével – szeptember 15-én két gímbikát is terítékre hozott:

Fotó: SEFAG Zrt.

„A reggel elejetett példányt két hete láttam először, egy elég nehezen megközelíthető területen bőgött mélyen bent az erdőben, ráadásul az eső is esett. Kiadós cserkelést követően tett rá lövést a vendég, a vadat megsebezte, melyet egy eredményes utánkeresést követően talált meg Nagy Árpád vérebvezető, Cárral, a 7 éves hannoveri véreb kannal. Az öreg, visszarakott bika trófeájának becsült tömege 8,5 kilogramm, kora véleményem szerint legalább 12 év. Idén az agancsának bal szárán már hiányzik a jégág és a középág, igazi kuriózum, a vendég nagyon boldog volt.

Fotó: SEFAG Zrt.

A második bika délutáni lesvadászat alkalmával került terítékre. Az erdő felől érkezett a vad, megállt a nyiladékon és az elejtő kb. 100 méterről egyetlen jól irányzott lövéssel terítékre is hozta.  7 év körüli bika agancsának bal szára villás, az agancs vékony, a jobb szár koronája gyenge, a trófea becsült tömege 6,5-7 kilogramm.”

Gratulálunk a vendégnek és gyakorlott kísérőjének

Forrás: SEFAG Hunting Hungary

 

 

Tovább olvasom

Vadászat

Második bikám elejtésének története

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Tuba Szilárd gímszarvasra vadászott a Barnakmenti Vadásztársaság területén, amely Rábakecöl határában fekszik Győr-Moson-Sopron vármegyében.

Élményeiről beszámolt lapunknak:

Az idei évben a társaságunk szabályzata szerint jogosult lettem szarvasbika elejtésre. Már jóval az idény kezdete előtt, figyelmesen jártam a területet, néhányszor a hivatásos vadász barátommal és próbáltunk minden apró jelből következtetni a szarvasok jelenlétére, mozgására.

Fotó: Tuba Szilárd – AJN

Néhány kihelyezett vadkamera is a segítségünkre volt, szórók, dagonyák környékén láttunk tarvadakat és bikákat is. Nagy reményekkel,  fellelkesülve, bizakodva vártam az idény kezdetét. Volt elképzelésem a vadászhely kiválasztását illetően,de a szélirány néha módosította a terveket.

FRANCHI: hét év garanciával! A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Szeptember 7.-éig, minden este és pár alkalommal reggel is, a lesen ülve vártam a bika megjelenését. Többször láttam tarvadakat, nagyon távolról bikát is, de lövéshez nem jutottam. Eljött a szombat hajnal, amikor már 4 óra után nem sokkal igyekeztem minél csendesebben elfoglalni az aznapra jónak vélt leshelyet. Ez a hely a Rába árterében van, egy hosszú és rá merőlegesen elágazó allé kereszteződésében. Szemből, kissé balról ért a dél/délkeleti szél, minden optimális volt a vadászathoz. Némi várakozás után egy őzsuta, kicsit utána egy bak váltott át előttem. A bennük való gyönyörködésemből egy nagyon várt hang ,,rázott” fel. Igaz messze tőlem, de egy bika bőgése törte meg a hajnali csendet.

Fotó: Tuba Szilárd – AJN

Nem maradt magára, elkezdődött a felelgetés. Annyira magával ragadott ez a csodálatos ,,koncert”, hogy szinte elsiklottam afelett, hogy kb. 150 méterre előttem egy szarvas állt keresztben. Egy tehén volt. Egyedül. Teljesen elkapott a vadászláz, figyeltem, vártam, hátha akad követője. Jobbról, amerre távozott, többször hallottam zörgést, ágroppanást. A távcsövet szinte le sem engedtem a szemem elől, annyira akartam látni és reménykedtem benne, hogy jön a tehén után bika is. Nem jött. Legalábbis nem onnét. Lassan már egészen kivilágosodott, még jobban, még többet lehetett látni. Ahogy kémleltem az előttem lévő területet, egy nagyon kicsi, szinte jelentéktelen roppanást hallottam, tőlem balra. Már-már nem is gondoltam lényegesnek, mert a nyulak is nagyobb ,,balhét “ szoktak csapni. Persze azért elkezdtem távcsövemmel azt a részt is figyelgetni és pár pillanat múlva megjelent egy nagy sötét folt, a szálerdő sűrű aljnövényzetében. Bíztam benne, nagyon reméltem, hogy bika lesz. Nem kellett sokat várnom és megláttam. Tényleg bika. Még az erdő szélében állt, amikor jobban szemügyre tudtam venni az agancsát és el tudtam bírálni. Most kezdődött az idegek harca. Nagyon lassú mozdulatokkal távcső le, puska föl.

Kétszer is megálltam a cselekvésben,mert felém fordította a fejét és pár pillanatig figyelt. Végre lövésre kész helyzetbe kerültem, viszont a bika még nem lépett ki teljesen az alléra, néhány bokor, ág takarta a testének nagy részét. Újabb idegőrlő pillanatok jöttek, mert nem sietett sehova az Uraság, nem akart előrébb lépni. Néhány fejforgatás, szaglászás után már megtette azt a pár lépést előre, ami által tisztán láttam a lapockáját. Ekkor elindult a PPU lőszer magja. A 300-as belekiáltott az ébredező reggeli erdőbe. A bika kiugrott, és hatalmas csörtetéssel eltűnt a sűrű fiatal tölgyesben. Pár másodperces, alig távolodó zörgés után hirtelen csend lett. Jöttek a gondolatok, régi intelmek,-,,várj egy kicsit,ne siess”! ,- ,,ha zajosan megy el a vad, akkor találat érte, ha csendben, akkor nincs meglőve”! Néhány magasabb csalán, kóró is volt előttem, erre a fegyvermester szavai jutottak eszembe. -,, ezzel a lőszerrel belelőhetsz a gazosabb részbe is, nem expandál”!

Minden eszembe jutott, amiket hallottam, ezekkel próbáltam nyugtatni magam. A fegyver pontosságában nem kételkedtem, hiszen nemrég tettem vele néhány próbalövést és minden rendben volt. Elszántam magam, elindultam a rálövés helyére, amiben biztos voltam, mert egy nagy tölgyfa ágai előtt jött ki, ami mellett akácfák vannak. A rálövés helyén vért, kifröccsenést nem találtam.

Közben már hívott Gyuri barátom, hogy én lőttem-e? Mondtam, hogy igen. Erre felajánlotta, kihozza a hannoveri vérebét, hadd gyakoroljon. Természetesen igent mondtam és vártam az érkezésüket. A kutya néhány szaglás után, kb 2 lépésre az erdő szélétől, egy kisebb fát megkerülve, kijött a nyiladékra. Na, gondoltam, ezt elhibáztam!! Aztán újabb -,,keresd Báró” kérésre, ismét elindult a kutya, határozottan, befelé a sűrűbe. Én utánuk. Közben vércseppeket,esetleges kenést kerestem. Talán egy, talán két perc elteltével, hallom Gyuri barátom kiáltását: itt van! Olyan hangon mondta, azt hittem még áll a bika. De kevesebb idő alatt, mint ezt a mondatot leírtam, már én is odaértem  és láttam: a magyar erdők királya már megpihent.

Nagyon nagy öröm volt, barátom nagy ölelések közepette gratulált és megkaptam a töretet is Tőle, amit büszkén tettem a kalapomra! A bikának is megadtuk a végtisztességet, utolsó falat, sebtöret és természetesen a ,,megtalálónak”, Bárónak a nyakörvébe is került egy. A bika rálövéskor kb 75 méterre állt, szívlövéssel, az allé szélétől mintegy 40 métert ment be a sűrűbe. 10.7 grammos PPU lőszert használtam, 300-WinMag kaliberből.

Nagy köszönet a sok információért Szigeti Béla hivatásos vadász barátomnak, Tuba Gyuri barátomnak és kutyájának a keresésben végzett munkájukért, és minden jelenlévő vadásztársnak, akik osztoztak örömömben és segítettek a vad beszállításában!

A bika becsült életkora 6 év. A trófea súlya,lefőzés után 24 órával 4.4 kg. Kívánom, hogy minél több magyar vadásznak legyen hasonló élményben része! Mindenkinek jó egészséget kívánok!

Vadászüdvözlettel: Tuba Szilárd

 

Vadászni szeretne Győr-Moson-Sopron vármegyében található Barnakmenti Vadásztársaság területén?
Keresse bizalommal Szigeti Béla hivatásos vadászt:
Tel: + 36 30 603 62 60

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

Tovább olvasom

Vadászat

Az első alföldi bakom

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Angyal Szabolcs Csongrád-Csanád vármegyében őzbakra vadászott. Élményeiről beszámolt lapunknak:

Augusztus 3.-t írunk. Az őzek üzekedése a zenitjén jár. Édesapámmal egy Csongrád megyében található településre, Rúzsa felé vettük az irányt, hogy találkozzunk egy régi barátunkkal, Dani Zsolttal, akit egyben vadászati mentoromnak is tekintek.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Fiatal korom ellenére számos őzbakot sikerült már elejtenem, mindezt különböző vadászati módokon tettem, de eddig  üzekedés során hívással még nem sikerült bakot terítékre hoznom. Barátunk neve talán sokak számára nem ismeretlen, mivel egy országos szinten ismert és elismert szakember a vadászat területén.

A terület, ahol vadásztunk, egy tipikus alföldi táj, kisebb erdőségekkel tarkítva. Az őzeknek ideális terület. Vadászatunk során először egy kisebb erdőbe mentünk be, ahol gondosan elhelyezkedtünk, majd a kísérőm elkezdett hívni. A hívás során számos őz reagált, de mind suta volt. Hihetetlenül izgalmas, ahogy az ember bent áll az erdőben és bármerről megjelenhet a vad, ezért a figyelem és a koncentráció egy pillanatra sem lankadhat.

Érdemes tudni ezen területekkel kapcsolatban, hogy itt az őz a legnagyobb nagyvad, élete során ritkán találkozik nála nagyobb vaddal, ellentétben a Dunántúlon, vagy az Északi-Középhegységben élő társaival szemben, így a viselkedésben is lehetnek különbségek.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Utunk következő állomása egy akácerdőbe vezetett, felvettük a pozíciót, majd vadásztatóm elkezdett hívni.  Talán 1 vagy maximum 2 perc telhetett el, amikor feltűnt a bak. Szemmel látható volt, hogy ő az adott revírnek az ura, magabiztosan mozgott. A bakot bírálását követően engedélyt kaptam annak elejtésére. Viszont a bak idő közben takarásba került, felkészültem a lövésre és amint kilépett a takarást nyújtó fa mögül, útjára engedtem a golyót. A lövést követően az őzbak tűzben rogyott. Jól megtanultam eddigi vadászéveim alatt, hogy a tűzben rogyott vad mindig gyanús, kell neki időt hagyni, hogy a vad a földi létet hátrahagyva, békében tudjon távozni.

Rövid várakozást követően elindultunk a rálövés helyére és, ahogy azt vártuk, birtokba vehettük a vadat. A bak első ránézésre átlagos hatos baknak tűnhet. Igen ám, de nem nekem. Egy igaz vadásznak egy trófea értékét sosem a trófea nagysága, illetve azok száma határozza meg. A vadász, amikor ránéz egy trófeára mindig visszaemlékezik az elejtés módjára, mikéntjére, minden pillanatára és ha mindez arra méltó, baráti társaságban történt, akkor mindig melegséggel fogja elönteni a szívét. Ez az őzbaktrófea éppen ezért mindig közel fog állni a szívemhez. Az meg csak hab a tortán, hogy ugyanezen a reggelen, ugyanezen a módon, édesapám is elejtett egy őzbakot.

Fotó: Angyal Szabolcs – AJN

Véleményem szerint az egyik legszebb és legizgalmasabb vadászati mód a cserkelés. Ennek a reggelnek köszönhetően ezt annyiban máshogy gondolom, hogy talán az üzekedésben, erdőben, hívással történő őzbakvadászat talán még ezt is felülmúlja….

Ezek azok az alkalmak és pillanatok amiért érdemes vadászni!

 

Írta és fényképezte: Angyal Szabolcs

 

Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre

 

 

Tovább olvasom