Keressen minket

Természetvédelem

Megoldották a madárgyilkos szélerőművek problémáját

Egy kilométeres távolságból is képes bemérni a madarakat, és az adott fajra igazítottan akár le is szabályozza a repülési vonalban működő szélturbinák forgási sebességét egy új, mesterséges intelligenciára épülő rendszer.

Közzétéve:

Egy kilométeres távolságból is képes bemérni a madarakat, és az adott fajra igazítottan akár le is szabályozza a repülési vonalban működő szélturbinák forgási sebességét egy új, mesterséges intelligenciára épülő rendszer.

Az új technológiának köszönhetően nem lesz több madárpusztulás (Kép: PIxabay)

Elsőbbséget kaphatnak a madarak
A madarak és a szélturbinák konfliktusa lényegében az utóbbiak 1990-es években kezdődő drasztikus volumenű terjedése óta létezik. Leginkább úgy, hogy a szélerőművek kárt tesznek, vagy akár meg is ölik az arra repülő, a lapátokba ütköző állatokat. Tanulmányok készültek az elmúlt évtizedekben a jelenségről, és bár a madarak halálozását soha nem lehet figyelmen kívül hagyni, a bizonyíthatóan legfeljebb 1-2 madár/turbina/év meglehetősen alacsony arány (például az ember egyéb természeti beavatkozásaihoz viszonyítva).
Miért nem látják a madarak a lapátokat?
A norvég tudósok szerint a szélturbina lapátjainak ütköző madarak az emberi fogalmak szerint  “nem jól látják” a rotort. A legvalószínűbb feltételezés az, hogy a forgó fehér pengéket – melyeknek hossza meghaladhatja a 100 métert, és a lapárvégeken mérhető maximális sebesség elérheti 300 km/órát is – szintén általában gyorsan repülő madarak nem mozgó tárgyként érzékelik és azonosítják. Hanem valamiféle elmosódott, elmaszatolódott tárgynak, ami viszont (szerintük) nem mozog – így valószínűsítve az ütközést. Ezek csökkentésére ezért lehet jó megoldás, ha az átfestett egy-egy rotorlapát afféle megerősítő-figyelemfelhívó vizuális jelzésként szolgálhat, mert így a madaraknak megfelelő időben adhat lehetőséget a kitérő manőverre
A szélerőművek száma, mérete és kiterjedése azonban a világban folyamatosan és drasztikusan nő, így a téma mindig a felszínen marad. Különösen éles vita tud kialakulni ez ügyben akkor, ha védett állatokról van szó, de az is igaz, hogy régóta általános elvárás, hogy már a szélfarmok tervezése és engedélyezése során is számos olyan tételt és körülményt be kell kalkulálni, amely az adott területen élő, ott előforduló madarakhoz (vadon élő állatokhoz) kapcsolódik.

Így került be az a természetvédelmi regula, hogy a védett fajok életkörülményeit is védeni kell, hogy a szélfarmok nem épülhetnek például vonulási útvonalak közelébe, illetve: hogy a tornyok és lapátok működési helyszínéül kiszemelt területekről alapos élővilág-térképpel is rendelkezni kell. Számos más kikötés is van – hasonlóképpen szigorú madárvédelmi előírások vonatkoznak a repterek működésére, de a nagy, egybefüggő üvegfelülettel burkolt épületek üzemeltetőire is. Ezzel együtt fontos, hogy a vadon élő állatokra gyakorolt hatásokat a szélerőművek tervezése, építése és üzemeltetése során figyelembe vegyék. Már csak a technológia globális méretű, gyors fejlődése és elterjedése miatt is.

A probléma nagyságának valós felmérésére és a megoldások kutatására évek óta zajlanak vizsgálatok, és ma már annál jóval kifinomultabb megoldások is bizonyítást nyertek, minthogy a madarakat adott esetben el kell költöztetni a lakóhelyükről a szélerőművek – és az áramtermelés érdekében. Ilyen megoldással álltak elő a Norvég Természetkutató Intézet (Norsk institutt for naturforskning, NINA) kutatói tavaly nyáron, amikor a 150 MW termelési kapacitású, szárazföldi Smola szélfarmon végzett több éves adatgyűjtés és adatelemzés, illetve tesztelés eredményeként arra jutottak, hogy ha a turbinalapátok egyikét (a három közül) feketére festik, akkor e kontrasztfestés önmagában több mint kétharmadával (72 százalékkal) csökkenteni tudja az ütközésben megsérülő vagy elpusztuló madarak számát.

Az új megoldás azonban első nekifutásra képes volt még a norvég megoldásnál is jelentősebb madár-baleseti aránycsökkenést produkálni. Ehhez a fekete festéknél jóval többre volt szükség: egy olyan kameratorony rendszerre (illetve az arra fejlesztett analitikai és szoftverrendszerre), mely a szélturbinák vezérléséhez kapcsolódva reagál a környezetében felbukkanó madarakra.

Az IdentiFlight madárérzékelő rendszer ötvözi a mesterséges intelligenciát a nagy pontosságú optikai technológiával a sasok és más védett madárfajok felderítésére. A cég küldetésének tekinti, hogy csökkenthető legyen a szélerőműves fejlesztőkre és üzemeltetőkre nehezedő nyomást az ügyben, hogy az építményeik, a forgó szélturbina lapátok védett állatfajok életét veszélyeztethetik. Egy olyan kifinomult rendszert építettek, mely nem csak az ütközések valószínűségét csökkenti minimálisra – például azáltal, hogy akár több turbina működésének korlátozását is megteheti a szélerőmű vezérlőrendszerein keresztül, ha úgy észleli, hogy a madarak repülési útvonala miatt az állatok ütközésveszélyben vannak kitéve. Hanem még a szélturbinák építése és installálása előtt pontosan számszerűsíteni képes a terület madáraktivitását.

Az optikai felismerést és a gépi tanulási technológiákat ötvöző madárvédelmi rendszert élesben egyből nehéz körülmények közt tesztelték: a Duke Energy 2010 óta működő Top of the World Windpower nevű, 200 MW-os szélerőmű parkjába, Wyomingba. Az eredmény: 82 százalékos hatékonyságjavulás. A mérésekről, a módszertani és a kutatási eredményekről a Journal of Applied Ecologyban hosszú értekezés jelent meg, de a rendszerrel az Amerikai Szél és Vadvédelmi Intézet (American Wind and Wildlife Institute, AWWI) is tesztelt – ők 96 százalékos hatékonyságot mértek.

Az AWWI kifejezetten úgy véli, hogy a technológiai fejlődés még tovább növelheti az IdentiFlight hasznosságát. A rendszer az adatbázisban jelenleg 47 millió felvétel van a védett fajokról, melyet felhasználva folyamatosan képesek jobb reagálásokra – úgy is, hogy minimálisra csökkentik a szélerőmű termelési veszteségét.

Forrás: Napi.hu

Természetvédelem

Rövid vendégség: batlacsapat pihent meg a Kisbogárzói-tavon

Nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban.

Published

on

Április 24-én egy nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban, a Kisbogárzói-tavon. A madarak csak rövid ideig tartózkodtak itt, másnap már továbbindultak költőhelyükre.

A fotó illusztráció. Készítette: Motkó Béla

Kardoskút térségében most a szárazság az úr, egyedül a nemzeti park igazgatóság Sóstói Állattartótelepének közelében található Kisbogárzói-tóban van víz. Nem csoda hát, hogy a batlák kis létszámú csapata éppen itt állt meg pihenni. A délutáni órákban érkeztek, majd táplálkozás után az éjszakát is a tavon töltötték, másnap viszont már nem láttuk őket.

A batlák a Szaharától délre eső területeken, a trópusi Afrikában töltik a telet, s áprilisban térnek vissza költőhelyükre. A XIX-XX. század fordulóján még nagy számban költöttek Magyarországon, a Kis-Balatonon például több százas telepük volt. Aztán hosszú kihagyás után, az 1980-as években jelentek meg ismét költőfajként. Napjainkban csak a Hortobágyon költenek rendszeresen, de csak kis számban, 10-15 pár. Az utóbbi évtizedekben néhány alkalommal a Kis-Sárréten is költöttek.

A batlák hazánkban is általában nádasokban fészkelnek, s mivel kevesen vannak, ezért a többi gémfajjal közös telepeken rakják le tojásaikat. Ha lehetőségük van rá, akkor próbálnak a nagyobb növényzetben maradni, rejtve a kíváncsi szemek elől. Táplálékul főként puhatestűeket és férgeket fogyasztanak, de megeszik a kétéltűeket, ebihalat is, szinte mindent, amit csak találnak a vízben.

A nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületén szinte minden évben megfigyelünk vonuló batlákat. Tavaly egy népesebb, 19 példányból álló csapatot is láttunk a Fehér-tó közelében található barackosi élőhelyen.

Forrás: KMNP

Tovább olvasom

Természetvédelem

Anyák napján érkezett a Körösvölgyi Állatpark legifjabb lakója

Anyák napján, a délelőtti órákban adott életet borjának egy gímszarvastehén a Körösvölgyi Állatparkban.

Published

on

Különleges és megható eseménynek lehettek tanúi a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyének, a Körösvölgyi Állatparknak a látogatói május első vasárnapján. Anyák napján ugyanis a délelőtti órákban adott életet borjának az egyik gímszarvastehén.

Fotó: KMNP

Az új jövevény érkezése nemcsak a természet örök körforgásának szép példája, hanem szimbolikus üzenetet is hordoz ezen a jeles napon. A szarvasborjak általában késő tavasszal, kora nyáron jönnek világra, így az időzítés teljesen természetes – mégis különleges, hogy éppen Anyák napjára esett az első borjú érkezése. A nőivarú kisborjú egészséges, már az első órákban lábra állt, és anyja gondoskodó közelségében tölti első napjait.

A szarvastehenek rendkívül odaadó anyák: a néhány perces ellést követően gondosan tisztogatják borjukat, majd biztonságos, rejtett helyen pihentetik. A kicsinyek bundája kezdetben pettyes, ami kiváló rejtőszínt biztosít számukra a fűben és az aljnövényzetben. Az első hetekben a ragadozók elleni védelemként a borjak „szagmentesek” és többnyire mozdulatlanul lapulnak, míg anyjuk táplálkozni jár, majd visszatér hozzájuk szoptatni.

A Körösvölgyi Állatpark látogatói az elkövetkező hetekben megpillanthatják a fiatal állatot, amint anyja közelében fedezi fel környezetét. Az állatpark munkatársai arra kérik a vendégeket, hogy fokozott figyelemmel és nyugalommal közelítsenek a kifutóhoz, hiszen ebben az érzékeny időszakban különösen fontos az anya és borja zavartalan együttléte.

Látogassanak el a parkba és ismerjék meg közelebbről az állatpark legifjabb lakóját!

Forrás: KMNP

Tovább olvasom

Természetvédelem

Szalakóta Zalában

Természetvédelmi szakemberek szalakótát figyeltek meg a Nyugat-Zala Tájegységben

Published

on

Április 29-én munkatársaink, Schneidler Viktor és Magyari Máté a Nyugat-Zala Tájegységben igencsak meglepődve fékeztek le, majd tolattak vissza egy helyi faiskola melletti kerítésnél, ugyanis annak egyik oszlopán egy szalakóta (Coracias garrulus) üldögélt.

Magyari Máté, BfNPI

A szalakóta a Dunántúlon vonulási időben is különösen ritkának számít, kivéve Fejér megyét, ahol az utóbbi évtizedben stabil és növekvő állománya alakult ki. Egykoron, amikor még a legeltetéses gazdálkodás hétköznapi volt és a hatalmas, vegyszerezett monokultúrás szántók helyett változatos és fajgazdag, öreg fákkal tarkított legelők borították a tájat, valamennyi dunántúli megyében előfordult kisebb-nagyobb számban. Azonban a gazdálkodási szerkezet gyökeres megváltozása és a rovarok totális irtására törekvő gyakorlat, mely ragadozómadarainkat is megtizedelte, az 1970-80-as évekre a Dunántúlon kvázi megszüntette a faj állományait. Valaha Zala megyében is előfordult, különösen a Hetés környékén, az emberek népiesen „ződ bákány”-nak nevezték. Napjainkban keletről lassacskán terjed újra a gyönyörű, kék tollú faj, működési területünkön Veszprém megyében tavalyelőtt öt, Észak-Somogyban tavaly két költőpár telepedett meg és várhatóan tovább terjeszkednek. Zalában az utóbbi évtizedben vonulási időszakban került megfigyelésre mindössze 4-5 alkalommal , olykor a megfigyelő számára is csak pár pillanatra. Most másodszor sikerült fényképpel dokumentálni e csodálatos madár példányát megyénkben.

Megtelepedését és védelmét odúkihelyezéssel igyekszünk elősegíteni az arra alkalmas élőhelyeken, ahol még kiterjedt legelők és az azokhoz kapcsolódó gazdag rovarvilág található.

Szöveg és fotó: Magyari Máté, BfNPI

Tovább olvasom