Természetvédelem
A 18. Országos, és a 4. Pannon-régiós Sasleltár eredményei
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve idén januárban tizennyolcadik alkalommal szervezte meg a hazánkban telelő sasok éves számlálását.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil természetvédelmi szervezetekkel együttműködve idén januárban tizennyolcadik alkalommal szervezte meg a hazánkban telelő sasok éves számlálását.

Parlagi sas repülés közben (Kép: Pixabay)

Országos sasszinkron eredmények 2004-től napjainkig (Ábra: MME Monitoring Központ)
Az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében – 2018 után immáron negyedik alkalommal – a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak a kezdeményezéshez, így most ismét a Kárpát-medence közös téli „sastérképe” készülhetett el.
A 690 magyar, szlovák, cseh, osztrák, szerb és román madártani szakember az egy időben végzett megfigyelések miatt „sasszinkronnak” nevezett számláláson a Kárpát-medence szinte valamennyi jelentős sastelelőhelyét felmérte, így a lehető legpontosabb képet kaphattuk az itt tartózkodó sasfajokról és ezek egyedszámáról.
Magyarországi sasleltár
A hazai megfigyelések 3 456 db 2,5×2,5 km-es UTM négyzetet (az ország területét felosztó rácsháló “szemek”) érintettek, melyek összesen mintegy 21 600 km2-t, azaz az ország területének 24%-át fedték le, ami a sasszinkronok történetének messze legmagasabb értékét jelenti. A felmérések természetesen a legjobb sas élőhelyekre koncentráltak, így a sasfajok szempontjából az országos állomány jelentős részét számba vették a kutatók. A 2021. évi sasszinkron során, Magyarországon összesen 1 025-1 076 rétisast és 550-578 parlagi sast sikerült megfigyelni.
A fokozottan védett státuszukhoz viszonyítva nagynak tűnő számok ellenére a sasok természetesen még ma is ritkák. A fenti adatok alapján a felmérés során bejárt sastelelőhelyeken, tehát a „legsasosabb” élőhelyeken is 100 négyzetkilométerenként mindössze átlagosan 4,98 rétisas és 2,67 parlagi sas került lencsevégre.

Hogy el tudjuk képzelni ezt a nagyságrendet – a legjobb sasélőhelyeken is átlagosan 2 926 focipályányi területet bejárva találkozhatunk egyetlen rétisassal, míg a parlagi sas esetében ehhez már közel 5 454 focipályányi területet kell átlagosan átvizsgálni (Forrás: MME Monitoring Központ)
A négy sasfajra elkészült régiós összesítés mellett a magyarországi felmérés a korábbi évekhez hasonlóan az összes ragadozómadár-fajra kiterjedt. A réti- és a parlagi sasok mellett 5 szirti sast és 4 fekete sast, valamint további 13 (összesen tehát 17) faj mintegy 19 ezer példányát is megfigyelték a szakemberek:
- barna kánya (3),
- vörös kánya (37),
- kékes rétihéja (522 hím, 1365 tojó ésfiatal),
- barna rétihéja (17 hím, 212 tojó és fiatal),
- karvaly (1318), héja (51),
- egerészölyv (11317),
- gatyás ölyv (413),
- pusztai ölyv (15),
- vörös vércse (2933),
- kerecsensólyom (75-79),
- vándorsólyom (85-91),
- kis sólyom (49).
A nappali ragadozómadarak mellett túzokot (327 kakas, 470 tojó, 277 nem meghatározható ivarú egyedet) is jelentős egyedszámban észleltek a felmérők.
Az adatok megyei bontása itt nézhető meg
Kárpát-medencei sasleltár
A hat résztvevő közép-európai ország összesítésében 1 347 rétisast és 763 parlagi sast, 24 szirti sast és 6 fekete sast figyeltek meg. A sasfajok mellett további 13 (összesen 17) ragadozómadár-faj több mint 20 ezer példányát is megfigyelték a szakemberek:
- barna kánya (5),
- vörös kánya (71),
- kékes rétihéja (522 hím, 1365 tojó és fiatal ),
- barna rétihéja (20 hím, 325 tojó és fiatal),
- karvaly (413),
- héja (79),
- egerészölyv (13 081),
- gatyás ölyv (518),
- pusztai ölyv (16),
- vörös vércse (3588),
- kerecsensólyom (118),
- vándorsólyom (99),
- kis sólyom (64).
Illetve egyes régiókban a túzokokat is számba vették (2224).
Forrás: MME
Természetvédelem
Rövid vendégség: batlacsapat pihent meg a Kisbogárzói-tavon
Nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban.
Április 24-én egy nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban, a Kisbogárzói-tavon. A madarak csak rövid ideig tartózkodtak itt, másnap már továbbindultak költőhelyükre.

A fotó illusztráció. Készítette: Motkó Béla
Kardoskút térségében most a szárazság az úr, egyedül a nemzeti park igazgatóság Sóstói Állattartótelepének közelében található Kisbogárzói-tóban van víz. Nem csoda hát, hogy a batlák kis létszámú csapata éppen itt állt meg pihenni. A délutáni órákban érkeztek, majd táplálkozás után az éjszakát is a tavon töltötték, másnap viszont már nem láttuk őket.
A batlák a Szaharától délre eső területeken, a trópusi Afrikában töltik a telet, s áprilisban térnek vissza költőhelyükre. A XIX-XX. század fordulóján még nagy számban költöttek Magyarországon, a Kis-Balatonon például több százas telepük volt. Aztán hosszú kihagyás után, az 1980-as években jelentek meg ismét költőfajként. Napjainkban csak a Hortobágyon költenek rendszeresen, de csak kis számban, 10-15 pár. Az utóbbi évtizedekben néhány alkalommal a Kis-Sárréten is költöttek.
A batlák hazánkban is általában nádasokban fészkelnek, s mivel kevesen vannak, ezért a többi gémfajjal közös telepeken rakják le tojásaikat. Ha lehetőségük van rá, akkor próbálnak a nagyobb növényzetben maradni, rejtve a kíváncsi szemek elől. Táplálékul főként puhatestűeket és férgeket fogyasztanak, de megeszik a kétéltűeket, ebihalat is, szinte mindent, amit csak találnak a vízben.
A nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületén szinte minden évben megfigyelünk vonuló batlákat. Tavaly egy népesebb, 19 példányból álló csapatot is láttunk a Fehér-tó közelében található barackosi élőhelyen.
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Anyák napján érkezett a Körösvölgyi Állatpark legifjabb lakója
Anyák napján, a délelőtti órákban adott életet borjának egy gímszarvastehén a Körösvölgyi Állatparkban.
Különleges és megható eseménynek lehettek tanúi a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyének, a Körösvölgyi Állatparknak a látogatói május első vasárnapján. Anyák napján ugyanis a délelőtti órákban adott életet borjának az egyik gímszarvastehén.

Fotó: KMNP
Az új jövevény érkezése nemcsak a természet örök körforgásának szép példája, hanem szimbolikus üzenetet is hordoz ezen a jeles napon. A szarvasborjak általában késő tavasszal, kora nyáron jönnek világra, így az időzítés teljesen természetes – mégis különleges, hogy éppen Anyák napjára esett az első borjú érkezése. A nőivarú kisborjú egészséges, már az első órákban lábra állt, és anyja gondoskodó közelségében tölti első napjait.
A szarvastehenek rendkívül odaadó anyák: a néhány perces ellést követően gondosan tisztogatják borjukat, majd biztonságos, rejtett helyen pihentetik. A kicsinyek bundája kezdetben pettyes, ami kiváló rejtőszínt biztosít számukra a fűben és az aljnövényzetben. Az első hetekben a ragadozók elleni védelemként a borjak „szagmentesek” és többnyire mozdulatlanul lapulnak, míg anyjuk táplálkozni jár, majd visszatér hozzájuk szoptatni.
A Körösvölgyi Állatpark látogatói az elkövetkező hetekben megpillanthatják a fiatal állatot, amint anyja közelében fedezi fel környezetét. Az állatpark munkatársai arra kérik a vendégeket, hogy fokozott figyelemmel és nyugalommal közelítsenek a kifutóhoz, hiszen ebben az érzékeny időszakban különösen fontos az anya és borja zavartalan együttléte.
Látogassanak el a parkba és ismerjék meg közelebbről az állatpark legifjabb lakóját!
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Szalakóta Zalában
Természetvédelmi szakemberek szalakótát figyeltek meg a Nyugat-Zala Tájegységben
Április 29-én munkatársaink, Schneidler Viktor és Magyari Máté a Nyugat-Zala Tájegységben igencsak meglepődve fékeztek le, majd tolattak vissza egy helyi faiskola melletti kerítésnél, ugyanis annak egyik oszlopán egy szalakóta (Coracias garrulus) üldögélt.

Magyari Máté, BfNPI
A szalakóta a Dunántúlon vonulási időben is különösen ritkának számít, kivéve Fejér megyét, ahol az utóbbi évtizedben stabil és növekvő állománya alakult ki. Egykoron, amikor még a legeltetéses gazdálkodás hétköznapi volt és a hatalmas, vegyszerezett monokultúrás szántók helyett változatos és fajgazdag, öreg fákkal tarkított legelők borították a tájat, valamennyi dunántúli megyében előfordult kisebb-nagyobb számban. Azonban a gazdálkodási szerkezet gyökeres megváltozása és a rovarok totális irtására törekvő gyakorlat, mely ragadozómadarainkat is megtizedelte, az 1970-80-as évekre a Dunántúlon kvázi megszüntette a faj állományait. Valaha Zala megyében is előfordult, különösen a Hetés környékén, az emberek népiesen „ződ bákány”-nak nevezték. Napjainkban keletről lassacskán terjed újra a gyönyörű, kék tollú faj, működési területünkön Veszprém megyében tavalyelőtt öt, Észak-Somogyban tavaly két költőpár telepedett meg és várhatóan tovább terjeszkednek. Zalában az utóbbi évtizedben vonulási időszakban került megfigyelésre mindössze 4-5 alkalommal , olykor a megfigyelő számára is csak pár pillanatra. Most másodszor sikerült fényképpel dokumentálni e csodálatos madár példányát megyénkben.
Megtelepedését és védelmét odúkihelyezéssel igyekszünk elősegíteni az arra alkalmas élőhelyeken, ahol még kiterjedt legelők és az azokhoz kapcsolódó gazdag rovarvilág található.
Szöveg és fotó: Magyari Máté, BfNPI





