VAJDASÁG | Tíz nap múlva kezdődik az őzbak vadászata, az enyhe idő, a mind hosszabb nappalok feltűnő változást okoznak az egyetlen észak-bácskai nagyvadnál. Először az idősebbje, majd a siheder bakocskák is furcsa viszketést éreznek a barkás agancsukban.

Ez arra készteti őket, hogy az arra alkalmas bokrokkal, facsemetékkel ádáz harcot vívjanak. Az addig érzékeny, puha, szinte kocsonyás, finom szőrrel borított agancsukat földbe döfködik és fákhoz, bokrokhoz dörzsölik… elkezdik tisztítani és edzeni új fegyverüket, hogy egymás ellen fordulva megmérkőzzenek a területért és az őzhölgyek kegyeiért.

A lassan szétmorzsolódó őzrúdlik, a magányosan kóborló öreg bakok látványa a vadászok számára biztos jele annak, hogy a tavasz eljöttével megkezdődik az ő idejük, az őzbak vadászatának ideje.

A hozzáértők és a nyitott szemmel járók már rég észrevették ezeket a jeleket. A frissen lehántott kérgű facsemetéket, a bokrok összezúzott ágait, a magányt kereső véres agancsvégű őzdaliákat… Aki az idén is szándékozik őzbakra vadászni, annak már ilyenkor meg kell figyelnie melyik határrészen tartózkodnak azok a példányok, amelyek kilövésre kerülhetnek. A bakok ugyanis ragaszkodnak a területükhöz, és ha megszerzik, évről évre megtartják. Mindaddig, amíg egy erősebb fiatalabb példány el nem űzi őket onnan. Vagy ki nem lövik. Akkor pedig új bakok jöhetnek a gazdátlanul maradt területre.

A vadászoknak pedig még néhány napjuk maradt fegyverük ellenőrzésére, ha eddig nem tették meg. Mert nincs annál nagyobb bosszúság, mint ha akkor sül ki a hiba, amikor a célkereszt már a rég áhított bak oldalán pihen. Az még a jobbik eset, ha emiatt simán elhibázzuk a vadat.

A rosszabbik, ha megsebezzük, megpiszkoljuk, mert egy igazi vadász számára ennél nincs nagyobb szerencsétlenség. Nem az utánakeresés fáradságos munkája, a kegyelemlövés megadása a gond, hanem az a tudat, hogy hanyagságunkkal egy nemes állatnak okoztunk szenvedést. Még ha csak addig is, amíg rátaláltunk, és megváltottuk kínjaitól.

Nálunk, a nyitott, sík területen vadászók számára rendkívül fontos a pontos fegyver, mert itt távolra kell lőni. Zárt, erdős területeken, ahol a sűrű növényzet akadályozza a megnyújtott, hosszú lövést, ilyen gond nincs, hiszen legfeljebb 100–150 méterre kell pontos lövést leadni, ennyire kell a vadat becserkelni. A síkvidéki őzek azonban már nagyon is megtanulták tartani a távolságot gépkocsitól, traktortól, szekértől egyaránt, ezért gyakran 200 méternél nagyobb távra kell lőnünk. Takarás kevés van, vagy egyáltalán nincs, ezért a gyalogos vadászat is sokkal körülményesebb, mint máshol.

Az itteni vadászok már hozzászoktak ehhez, számukra az a furcsa, ha a vad közelre engedi őket. Ennek ellenére az idény kezdete előtt feltétlenül ellenőrizni kell fegyverünk pontosságát.

A legjobb, ha kimegyünk a lőtérre, vagy a célnak megfelelő helyre – ahol megfelelő állvány is rendelkezésünkre áll –, és több lövést is leadunk céltáblára. Így ki tudjuk küszöbölni az esetleges hibákat, és belőhetjük puskánkat. Természetesen, ezt a munkát egy hivatásos személyre is rábízhatjuk – mondjuk egy puskaművesre –, de annak ellenére, hogy ő biztosan jól végzi munkáját, nem ő fog a puskával vadászni, hanem mi.

Tehát a belövésnél legyünk jelen, és a saját szemünkhöz állítsuk be a céltávcsövet. Ezzel sok bosszúságtól és fáradságtól kímélhetjük meg magunkat, a jól eltalált vad pedig nem fog szenvedni hanyagságunk miatt.

magyarszo.com