Sokszor történnek olyan események, amelyek felborzolják a kedélyeket.Vagy, ha éppen nem is borzolják, de napokig arról beszél mindenki. Egy idő után aztán csökken az adott esemény hírértéke, végül pedig teljesen a feledés homályába vész. Éppen ez történt 2004 októberében is. Bajor íjászokat vadásztattunk akkor. Voltak, vagy heten a csoportban és hagyományos íjjal vadásztak. Vadászatuk sikeressé tétele egyáltalán nem volt könnyű. Nem is lőttek semmit. Az ilyen íj hatótávolsága 10-15, maximum 20 méter lehet.

Európai jávorszarvas (Alces alces L.). A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Egyik reggel majdnem szerencsénk volt. A mezőcsokonyai, úgynevezett Bánom hegy környékén cserkeltem egy fiatal íjásszal. A hegy elnevezés ellenére ez sík vidék, az úttól jobbra, balra nadrágszíj-parcellák voltak. Főleg kukoricások, rét, lucernás, egy-egy akácos csík – stuffer – váltogatták egymást. Az egyik kukoricás szélében állva, észrevettünk egy, a réten egerésző rókát. Elhúzódtunk az útszéli gazosba, és elkezdtem cincogni, mint egy egér. A róka komát nem kellett bíztatni, egyből elindult felénk. A vékonyka egérhang alaposan felcsigázta a fantáziáját. Mintegy 10-12 méterre lehetett, amikor vendégünk rálőtt, de elhibázta. A következő napokban még ennyi szerencsénk sem volt.

A boltot a fényképre kattintva lehet elérni!

Mint már mondtam, heten voltak a bajorok és ketten a kollégával végeztük a vadásztatást. Kollégám is elvitt három-négy vendéget, én is. Aztán leállogattuk őket erdőszélen, stufferoknál, kukoricások szélén. Alkalmanként segítségünkre sietett egy-két vadásztársasági tag is, akik magukra vállaltak néhány íjászt, hogy pesztrálják őket.

Valamelyik reggel az egyik tag, aki mellesleg maga is íjjal vadászik  – és vendége, a vadászat végén beérkeznek a vadászházhoz. Ez eddig minden a megszokott módon történt, csakhogy a magyar vadásztárs érdekes leleteket terített ki elénk a fűre. Egy állat földi maraványait, egészen pontosan egy fejbőrt, alsó állkapocsot és négy lábat. Az mondta a vadásztárs, a régi vadászház környékén találták, ami kint van a területen és  ma már elhagyatott vidék. A leleteket alaposan megnézegettük, többféle szemszögből is. Nem csak úgy értendő, hogy jobbról, balról, felülről, alulról stb. – hanem hol összevont szemöldökkel, hol pedig felhúzott, homlokra tolt szemöldökkel is. Közben ment a hümmögés rendesen. Forgattuk méricsgéltük, szaglásztuk, de a vélemény egy volt. Bár még egyikőnk sem találkozott a környéken, de ennek ellenére ráismertünk a lábak egykori gazdájára egy eredeti jávorszarvasra.

Mit keres itt jávorszarvas maradvány? Ez a nehéz kérdés nyomasztott mindenkit. Mert mondanom sem kell, hogy a hír pillanatok alatt elterjedt.

Az egyik bajor íjász nevetve megjegyezte, hogy vele mindig érdekes dolgok történnek, ha eljön ide. Tavaly az egyik akácosból egy strucc lépett ki elé. Hirtelenjében nem tudta eldönteni, hogy akkor valójában most Afrikában van tulajdonképpen, vagy Magyarországon. Mint utóbb kiderült, a strucc az egyik földbirtokos gazdáé volt, csak kiszökött a karámból. Az idén pedig jávorszarvas leleteket találnak. Jövőre vajon mi lesz? Tán oroszlántámadás?

A kérdés, mint ahogyan az lenne szokott, találgatások feltételezések egész garmadát szülte. Néha olyan kacifántosokat lehetett hallani, hogy az ember haja égnek állt.

A hír lángra kapott és futótűzként terjedt. Az embereknek megindította a fantáziáját és megmozgatta az agytekervényeiket. A jávorszarvas földi maradványait elvittem Kaposfőre, ahol az egyik tag kocsmájának füves előterében újra ki lett terítve a lelet. A megyei központból szakértő jött ki, aki megerősítette, hogy valóban jávorszarvastól származik a lelet. Nemsokára egy újságíró is érkezett és náhány nappal később az egyik lapban a következő volt olvasható:

Jávorszarvas Somogyban

Tavaly Somogy megyében egy szabadon engedett, de végül fantomnak bizonyult krokodil borzolta a kedélyeket. Az idén Baranya megye a tigrist hajkurászók hangjától volt hangos, s most megint Somogy, közelebbről Kaposfő a helyszín, ahol egy jávorszarvas földi maradványait találták meg. A hír igaz, a baj csak az, hogy nem tudni ki volt az elejtője, és azt sem, hogy honnan keveredett ide egy jávorszarvas. Zicska Szilárd, a Mezőcsokonyai Rákóczi Vadásztársaság tagja találta meg a lenyúzott fejbőrt, az alsó állkapcsot és a csülköket, nem messze egy dögkúttól. Szerencsére az zárva volt, így a feltételezett elejtő nem vacakolt a kulcskérdésekkel, hanem nemes egyszerűséggel eldobta a bőrt. Darányi Zsolt vadászati felügyelő megerősítette, hogy a bőr jávorszarvastól származik, amelynek korát három-öt évesnek taksálta. A fejbőr 66 centi, a fül 31, az első lábszár 54,5-, a hátsó 63 centiméter volt. Török Gábor a Duna-Dráva Nemzeti Park vadászati szakfelügyelője szerint az irdatlan távolság ellenére sem kizárt, hogy valóban egy idetévedt jávorról van szó, hiszen két bizonyítottelőfordulási eset már volt Magyarországon. Az országban egyénként egyetlen állatkertben sem tartanak jávorszarvast. A kérdés már csak az, hogy a jávor élőhelyén ejtették el, csak épp ott hajították el a csülköket, az állkapcsot és a fejbőrt?

Ha vadászruházat, akkor -> EWIDENT

Eddig tartott a hír. A találhatások persze tovább repkedtek a fantázia mesebeli szárnyain. Egyesek látni vélték a jávorokat, merhogy nem is egy, hanem kettő volt. Holdvilágos éjszakán valami szokatlan “nagyok” vonultak át előtte a vetésen. Ráadásul az egyiknek valami agancsforma is mutatkozott a fején. Így hát  – mondta az illető – mindenki tartsa nyitva a szemét, aki az erdőben jár. Talán valaki lelőtte az egyiket, csak nem mert büszkélkedni a ritkasággal? A másik pedig még szabadon jár-kel  környéken. Nosza, rajta! Kinek az ínyét fogja csiklandozni a jávorszarvas-pecsenye?

A rejtély ideig, óráig még rejtély maradt. Mint minden csoda, ez is három napig tartott, a képzeleteket és fantáziákat azonban megedzette, megmozgatta.

A földi maradványok megtalálása előtt néhány nappal, messze északon, Svédországban, egy magyar vadász boldogságtól sugárzó arccal lépett oda az elejtett jávorszarvas bikájához. Örömmel tapogatta az agancsát az elejtő, és közben nagy bajussza alatt széles mosolyra húzódott a szája. Az öröm mámorának hevében eltervezte, hogy a zsákmánya fejét kitömeti élethűen és a lábaiból is készített valamiféle díszt, emléktárgyat. Ezért az agancsos koponyával együtt hazahozta Magyarországra a lenyúzott fejbőrt, állkapcsot és a lábakat. Hazaérve első dolga volt, hogy az út fáradalmait kipihenje,  hiszen Svédország nem itt van. Kiadós alvás után vadászunk elindult autóval, hogy megnézze a szomszéd falu határában a lévő földjét. Vadászatilag az már a másik társaság területe. Valamikor régen, a megboldogult Boda Pali bácsi idejében, még egy nagy társaság volt az egész, mára már kettéosztott.

Jávorszarvas vadászunk, miután megnézte a földjét, hazafelé vette az irányt. A régi vadászház mellett ment el s bizonyára sok régi szép emlék felidéződött benne. Sajnos muszáj volt megállni, hogy könnyítsen magán . Közben tekintete a platón heverő lábakra és bőrre esett.

–  Ej, mégsem játszok a kitömetésével, elég lesz a szép fehérre tisztított koponyás trófea. Gondolhatta. Hirtelen ötlettől vezérelve megfogta a szarvas földimaradványait és ahelyett, hogy messze a bozótba hajította volna, csak azt út mellé tette, jól látható helyre. Aztán beszállt az autóba, ahol egy társa ült, akinek kérdő tekintetére csak röviden ennyit válaszolt:

“Hadd gondúkodjanak!”

Kaposvár, 2011. október

Írta: Kovács Gábor

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

Hirdetni szeretne? Írjon nekünk: marketing@agrojager.hu