Az élelmiszeripar az egyik legnagyobb feldolgozóipari ágazatnak számít Magyarországon folyamatosan javuló eredményességgel, ráadásul az ágazat még a koronavírus-járvány idején is tudott növekedni, amit a digitalizáció csak...
Egy hazai jelölésű kék vércsét fényképeztek le a Dél-Afrikai Köztársaságban. A madarat március 6-án kapták lencsevégre (Cliff Dorse) a Kruger Nemzeti Parkban (www.krugerpark.co.za).
Az elkövetkező hét évben 4265 milliárd forintot fordít a kormány a magyar vidék, mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére - nyilatkozta a növekedés.hu-nak Nagy István, agrárminiszter.
Nimród Vadászújság: Tolna megyében, a Dunamenti-Vadászegyesületnél, Szabó Tibor hivatásos vadász egy olyan vörösrókát ejtett el, amelynek a szájában egy megtermett vörösszínű háztáji kakast is talált.
Egy rozmárra lettek figyelmesek Wales sziklás partjainál Pembrokeshire városában, a Broad Haven South strand közelében március 19-én
Prof. Dr. Gyuricza Csabát javasolja a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorának az Egyetem Szenátusa, valamint az intézmény fenntartója, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért...
Az Erdélyi-szigethegységben, a Fehér megyei Zalatna környékén készült az alábbi felvétel, amelyen egy medve éppen elejt egy vaddisznót. A felvételt egy helybéli lakos készítette a Fenes-völgyében
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói azt a vitatott kérdést is megválaszolták, hogy a szabad vízfelületek vagy a növénnyel borított felszín veszít-e több vizet...
A koronavírus-járvány okozta különleges megpróbáltatások ellenére is erős maradt a hazai élelmiszeripar, amelynek termelési értéke nyolc százalékkal nőtt tavaly - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken...
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) határozottan kiáll a magyar, illetve az európai gazdálkodók és fogyasztók mellett: elfogadhatatlannak tartja az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti...