Tóth Zoltán osztotta meg kanadai élményeit:

Mielőtt valaki megijedne, rögtön tisztázom, hogy ez csak egy kifejezés, amit akkor használnak, ha valaki felkészületlenül vág bele egy nagyobb feladatba. Mégis belevág, minden kockázat ellenére.

Én is így jártam, amikor egy horgásztúrán vettem részt egy hat fős profi csukázó csapattal a távoli Észak-nyugati Területeken, Kanadában (Northwest Territories). Az előző évben „fogadtak örökbe”, amikor egyedül horgásztam mellettük. A terület a Nagy Rabszolga-tó (Great Slave Lake) déli oldalán volt, a Taltson folyónál, ami a tóba torkollik. A deltától egy órás motorcsónakos útra volt a horgásztábor. A „horgásztábor” kifejezés talán túlzás, inkább sátortábornak illett nevezni, de csukázás szempontjából az első öt között van Észak-Amerikában. Yellowknife-ból repültünk be, egy másfél órás légi út során.

Fotó: Horváth Zoltán – Agro Jager News

Nem akarok számokkal senkit megzavarni, de a terület (Kanadában 10 tartomány és 3 terület van) elmaradottabb, mint egy tartomány. Ez a terület Magyarországnál több mint tízszer nagyobb, lakossága azonban mindössze 41 ezer fő. Yellowknife a főváros, ahol a lakosság többsége él. A Nagy Rabszolga-tó 27 000 km²-es, és a világon a 10. legnagyobb tó. Érdekesség, hogy Yellowknife először lett főváros, és csak azt követően érte el a „város” elnevezést fejlődése során.

Fotó: Horváth Zoltán – Agro Jager News

Szeretek könnyű szerelékkel horgászni; Székesfehérvár környéki vizeken, a Velencei-tavon és a Gaja-patakon, üldöztem a pontyokat, kárászokat, dévérkeszegeket. Ott hallottam először a vadon szavát, ami nagyon fiatalon magával ragadott. Aztán változott a terep. Ebben a csapatban a profi csukázók felszerelése nekem túl durvának tűnt: rugalmatlan, rövid botok, erős fonott zsinórok és hatalmas kanalak jellemezték a repertoárt. Én rugalmas bottal és 0.20-as monofil damillal horgásztam. Ez váltotta ki a barátságos zsémbelődést: „Mi van, öreg? Kést hoztál a pisztolypárbajra? Csak nem pisztrángozni jöttél?”

Fotó: Horváth Zoltán – Agro Jager News

Ez érthető volt, hiszen a csukák bőven egy méter felettiek voltak. A barátságos versenyre természetesen én is beneveztem, és… csodák csodájára, az én csukám lett a legnagyobb a hét során.

A könnyű szerelék azt igényli, hogy nem lehet erőltetni a halat, ezt minden horgász tudja. Hátránya, hogy a hal jobban elfárad a kifogás során, amit az óvatos kímélet és a gondos, gyors visszahelyezés kárpótolhat.

Fotó: Horváth Zoltán – Agro Jager News

Szeretem, és szerencsére van lehetőségem követni a vadon szavát, amit először Jack London novelláiból ismertem meg, és amelyre a mai napig hallgatok. Természetesen a régi vizeken, Székesfehérvár körül magyarul hallgatom a vadon szavát. Továbbra is pontyozok és kárászozok, a compóról nem is beszélve. Egy-egy túra után pedig legurítok néhány korsó jó magyar sört.

Fotó: Horváth Zoltán – Agro Jager News

Honfitársi horgász üdvözlettel Montanából.

Írta és fényképezte: Horváth Zoltán

Varga Szilárd osztotta meg a tapasztalait a téli pergetésről:

Télen, amikor jószerivel szinte az egész természet mély álomba merül és az élővilág lüktetése is jelentősen lelassul, nekünk, pergetőknek is más aspektusból kell megközelítenünk a rablóhalak elejtésének praktikáit. A téli hónapok didergős időjárásában már nem tudunk tempósan, ütemre vezetett műcsalikkal (csak egészen minimális körülmények között) halat fogni. Számunkra is itt az ideje, hogy más taktikával kutassuk fel a kevesebb aktivitást mutató rablóhalakat. Természetesen több műcsali-prezentációs lehetőség is adott számunkra, de most egy, kifejezetten süllőre sikeres, metódust szeretnék megosztani a kedves pergetőkkel.

Fotó: Varga Szilárd – Absolute Fishing

Mint ismert, az éj királynője (fogassüllő) télen jelentősen nehezebben fogható meg, köszönhetően a hideg miatt kialakuló lelassult anyagcseréjének. A lelassult anyagcsere-folyamatok (metabolizmus) miatt a tüskéshátú ragadozók is jóval kevesebbet táplálkoznak, emiatt pedig jóval passzívabban reagálnak az általunk felkínált műcsalikra. Ahogyan a korábbi írásaimban már többször kitértem az éjszakai wobbleres süllőzés hatásosságára, ez télen sincs másképp – csupán más technikákat kell alkalmaznunk a hideg évszakban.

Télen egy kifejezetten sikeres wobbleres technikának bizonyul, amikor a szembe sodrásban hagyjuk úgymond „megúsztatni” a wobblerünket. Ez egy hihetetlenül jól működő horgászmódszer, amelyben a sodrást használjuk fel arra, hogy hosszabb ideig tartsuk a wobblerünket egy bizonyos ponton, a megfelelő mélységben, a süllők számára presszionálva.

Na, de hogyan is néz ki ez a gyakorlatban?
A legmegfelelőbb, ha olyan helyeket keresünk, ahol jellemzően két folyó torkollik egymásba. Az ilyen helyeken a wobblerünket egyszerűen bedobjuk arra a pontra, ahol láthatóan a két folyó összefolyik. Ekkor szoktam még egy kisebb trükköt alkalmazni: a becsobbanást követően még nem csapom rögtön vissza a felkapókart, hanem hagyom, hogy a wobblert még 15-20 métert sodorja a víz, így hosszabb szakaszon is végigkutathatom a süllők esetleges jelenlétét a spoton. Miután a csalink a megfelelő pozícióba került, jön a technika lényege.

A szembe sodrásban egyszerűen csak megtartjuk a wobblerünket: a terelőjének köszönhetően bevontatás nélkül, a sodrás segítségével érjük el a műcsali megfelelő mélységét. Ilyenkor általában 4-5 másodpercig tartom egy helyben a csalit, majd egy leheletfinom, kifejezetten lassú orsótekeréssel közelebb húzom a wobblert. Ezután ismét megállítom és hagyom, hogy a sodrás mozgassa a műcsalit további 4-5 másodpercig. Ezt a folyamatot ismétlem, amíg a süllők nem reagálnak.

Ha a süllő táplálkozási szándékot mutat, nem fog ellenállni a műcsalinknak. Ha pedig épp nem éhes, ezzel a technikával akkor is megfoghatjuk, mivel a süllő, territóriumát védelmező halfaj. Sokszor előfordul, hogy a süllő egyszerűen „leüti” a nem kívánatos halakat a közeléből és ilyenkor a wobblert állal érinti, amely a prezentálás közben kívülről az állkapcsába akad.

Fotó: Varga Szilárd – Absolute Fishing

Fontos, hogy télen teljesen le kell lassítanunk a csalink vezetését, különben elveszítjük az esélyt, hogy egy szép fogast tereljünk partra. Ezekben a hónapokban a legjobb barátunk a türelem és a kitartás. Másképp nem megy! Wobbleres süllőzésre télen is az éj leple lehet a legalkalmasabb.

A wobbler méretét tekintve nálam a móka 13 cm-nél kezdődik. Sokan ezen meglepődnek, de bátran kijelentem, hogy egy 40 centis süllő is gond nélkül torokra tud venni egy ekkora műcsalit.

Az alsó képen láthatjátok, hogyan néz ki egy ilyen horgászat. A két piros nyíl mutatja az egymásba torkolló folyókat (a folyásirányokkal együtt), a zölddel megjelölt sáv pedig a meghorgászandó területet.

Ajánlom mindenkinek ezt a technikát – nagyon sikeresen lehet vele süllőt fogni! Szóval ha tél, akkor lassuljunk vissza mi is egy kicsit! 🙂

Görbüljön mindenkinek! 😉

Írta és fényképezte: Varga Szilárd – Absolute Fishing

Érdekel a pergetés világa? Csatlakozz te is az Absulte Fishing közösségéhez!

Fazekas Barnabás élménybeszámolója:

Az országos bajnokság után visszalátogattunk múlt héten két napra, Abádszalókra a barátommal, csapattársammal, Varga Levivel, hogy a gyerekeinek csináljunk egy élménypecát, ami szerencsére sikerült. Jó pár nagy csukát fogtunk velük és sok balint, sügeret, kövest.

Fazekas Barnabás

Közben egy otthoni horgász cimborám, Zsolti, megkért, hogy még az alsó-tiszai szonártilalom után, menjek el vele otthon, helyben párat dobni gumival, hátha tudok mutatni neki pár gumis trükköt, újdonságot. Így is lett. Reggel fél 7 körül leértünk, bepakoltunk a csónakba, aztán elindultunk. Először egy, általa fogósnak vélt, egyenes szakaszt dobtunk meg csorogva, ahol pár kisebb süllő és egy jó köves után koppintás nélkül csorogtunk tovább; teljesen megállt a hal.

Mivel Kisköre elkezdte engedni a vizet és a szél is feltámadt, a csorgás nem volt már olyan jó opció, így mondtam, nézzünk meg pár helyet, amiket én ismerek, fixen megállva. Nem volt nehéz rábeszélni. Bekötöttünk a helyre, 1-2 kisebb koppintásunk volt, de semmi komoly. Közben egy jó barátom, Herke Zsolti (aki egyébként a tavalyi világbajnoki bronzérmes válogatott keret tagja), hívott telefonon. Beraktam a headsetet, hogy tudjak közben dobálni. Beszélgetés közben volt egy finom, de éles koppintásom, amibe nem vágtam bele; inkább rávártam, és óvatos beletekerés után jött a második, erősebb koppintás, amibe sikerült keményen belevágnom és erős ellenállásba ütköztem, amit harcsának tituláltam. Még mondtam is a srácoknak, hogy végre ütöttem egy konyhára való harcsát karácsonyra. Bár furcsa volt, mert a harcsának nem szokott ilyen kapása lenni. A hal többször kitört, átment a csónak alatt, de a felszerelés szerencsére nagyon jól működött. Egyszer csak 10 méterre a csónaktól feldobta a víz, ami már gyanús volt.

Fazekas Barnabás

“-Zsolti! Ez egy 10 kilós süllő! Ne haragudj, de leraklak. Küldök fotót, ha kijön.” Ezzel le is raktam. Persze ő elhaló hangon mondta, hogy “10 kilós süllő, mi van?!”

A másik Zsolti, a csónakban, elhaló hangon csak annyit mondott: “Hozom a merítőt!” Persze én is elmondtam 1-2 imát, hogy kijöjjön, mert nagyon könnyen kirázhatja a horgot egy ekkora süllő már a csontos pofájából. Szerencsére Zsolti halál nyugodtan és profin megszákolta. Mikor beemelte a csónakba, gyors pacsi után a vigyort az arcomról nehéz lett volna letörölni. Hatalmas! Vastag! Brutális! Nem találtam szavakat.
Nagyon gyorsan lemértük: 91 cm, kb. 8 kiló! Óriási!
Nagyon gyorsan csináltunk pár fotót. Szerencsére jól akadt, nem verte szét magát, jól viselkedett, alig sérült a hal. Gyors fotózás után sértetlenül úszott tovább. Egy ekkora halnál már nagyon fontos a kemény felszerelés. A kritikus pont mindig az akadás, hiszen már teljesen csontból van a szájuk.

Szerencsére prémium japán bot és orsó volt, PE06 zsinór, 30-as fluorocarbon előkével. Márkákat és gumit nem szeretnék írni, mert ez itt nem a reklám helye. Szerencsére a hideg éjszakák, a 10 fok körüli víz megmozdította őket. Mindenkinek hasonló fogásokat és sok év kitartó dobálást kívánok. Minél többet dobunk, annál több esély van még január végéig az ilyen sárkányainkra!

Írta és fényképezte: Fazekas Barnabás