Szlovák Ferenc barátjával  Tóth Norberttel,  a győri Nádorvárosi Sporthorgász Egyesület területén horgászott. Körülbelül öt éve tagok az egyesületben, ahol a közösség rendkívül összetartó. Aki belép az egyesületbe, a vízterület mellett egy tanyát is igényelhet, amit fent kell tartani. A vízterület mellett található stéget rendben tartani, ápolni kell. Sokan szeretnek itt horgászni, mert mindenki egy kicsit sajátjának is érzi ezt a vízterületet. Ápolják és gondozzák a helyi horgászok a környezetet, illetve mindenki óvja a gazdag halállományt. Minden itt lévő horgásznak van egy kis füzete, amiben bélyegnek és pecsétnek is szerepelnie kell. Ha valaki vendéget hoz, azért felelősséget is kell vállalnia. Az egyesületben nincs vita a tagok között, mindenki jól érzi magát.

Fotó: Szlovák Ferenc – Agro Jager News

A terület rendkívül sokszínű és a halállománya különleges, mivel egy vadvíz, régen a Holt-Marcal folyt itt. A mostani vízterület legszélesebb pontja körülbelül 50 méter és több kilométer hosszú.  Míg a Szlovák Ferenc a nagytestű pontyokra “vadászott”, addig Norbi a szürkeharcsás szerelékét állította össze három stéggel arrébb.

Délután volt, mire mindenki összeszerelte a botjait és a csali is bekerült a vízbe. Norbi stupekkal horgászott és vörösszárnyú keszeget kínált fel a horgokon. A helyi szabályok megengedték azt, hogy célzottan harcsára is horgászhasson a Nádorvárosi SHE területén.

Mivel inkább pontyra és amurra szeret horgászni, adott magának egy esélyt. Minden évben körülbelül egyszer, maximum kétszer próbálja meg a szürkeharcsa horgászatát, amely az egyik legnehezebb hazánkban. Kifejezetten nagy példányt megakasztani és kifogni csak a kifejezetten elszánt, kudarcot nem ismerő profik szoktak, akik sok-sok éjszakán keresztül kint ülnek a vízparton. Harcsát “legkönnyebb” a kora tavaszi és késő őszi napokban, hetekben megfogni, mert ilyenkor kevésbé óvatosak. Szerencsés esetekben bármit felvesznek. A szerencse és a tudás kéz a kézben jár.

Most is valami hasonló történhetett. Jókor volt jó helyen.  Este hat óra körül dobta be a felszerelését. Alig telt el fél óra, a stupek hirtelen eltűnt a vízben, ami körülbelül 4-5 méterre lehetett tőle. Amikor kézbe vette a botot, bevágott. Egyből tudta, hogy egy nagy hallal hozta össze a szerencséje. Életében csak egyszer fogott egy nagyobb harcsát, az is körülbelül 10 kilogramm lehetett. Barátjának, Szlovák Ferencnek azonnal szólt, aki pár másodperc múlva mellette termett. A rutinos horgászok tudták, érezték, hogy egy nagy halat sikerült megakasztaniuk. A fárasztás idegörlő percei következtek. Mindketten tudták, hogy bármi megtörténhet, ezért visszafogottan próbáltak kezelni a helyzetet. Megakasztani egy ekkora harcsát is óriási élmény, de a halak sokszor egy felnőtt ember súlyának megfelelőek. Mindent megtesznek azért, hogy elrontsák a horgászok kedvét. Az életükért menekülnek. Az akadók felé húznak, és ha elérik azt, elszakítják a damilt.

Mivel sok kapitális pontyot és amurt emeltek már partra ketten, a rutin gyorsan előtérbe került. Norbi nem engedte, hogy a hal a meder közepéből elinduljon a fák, gyökerek irányába.  A harcsát körülbelül 15-20 perc után pillantották meg, ami még többször kitört. Amikor már úgy érezték, hogy a hal feladta, körülbelül fél perc erejéig a legnagyobb óvatossággal kiemelték a partra, ami a hal méretei miatt igencsak nehéznek bizonyult.

Időzítővel csináltak egy fényképet, gyorsan megmérték a hosszát, ami 230 centiméter volt. A hal súlyát azonban csak becsülni tudták, ami körülbelül 70-80 kilogramm lehetett. A harcsa még mielőtt kettőt tudott volna pislogni, a vízben volt a két horgásszal, akik csak akkor engedték el, amikor már látták, hogy magához tért. A hal ezután lassan elúszott. A fogást követően még napokig visszajártak, ellenőrizték a vizet. Aggódtak a harcsa matuzsálemért, amit eddig nem ismertek sem ők, sem mások. Szerencsére nem látták többet, a hal sérülés nélkül megúszta a horgászokkal való találkozást.

“Óriási élmény volt egy ekkora harcsát együtt kifogni”- zárta beszámolóját Szlovák Ferenc.

Írta: Dr. Szilágyi Gergely