Keressen minket

Hubert

MESE: 7. rész – Vadlibák a Hortobágyon

Közzétéve:

Print Friendly, PDF & Email

Már sötét este volt, amikor Hubert megérkezett Hortobágyra. Debrecen felől a régi úton jött, amelyben csak egy-egy helyen volt néha kanyar s miután elhagyta a Látóképi csárdát, csak jött nyugatnak. A táj itt már sík. Olyannyira sík, hogy kilométerekre el lehet látni. Azonban ez sokszor becsapja az embert, hiszen, ha közelinek is tűnik egy-egy templomtorony, az sokszor 10-15 kilométerre is lehet. Haj! Nagy ez a puszta.

Gyenese Emese – Vadludak a Kilenclyukú híd felett

A vadászház Debrecen felől leggyorsabban az első úton lekanyarodva érhető el, de mivel Hubert gyalog volt, tovább ment egyenesen s mikor meglátta a villanyoszlop fényét, akkor vágott át a gyepen. Járt már többször itt. Ismerte a járást, s azért értette is az itt élők nyelvét. Nem volt abban nehézség csak annyi, hogy hazudni, mellébeszélni nem lehetett. Itt nem is szokás ez s ha valaki nagyot mond, de mondhatjuk úgy, hogy hazudik bármiről, különösen magáról, arra hamar rájönnek. Nem lehet itt mellébeszélni. Inkább mondjunk egy határozott nemet, mint valami bizonytalan igent. Az itteni ember ki nem állhatja az olyat, hogy csak mondja. Jót mosolyog magában, amikor eszébe ötlik a nagyhangú hortobágyi manó, a vendéglátója:

  • Értsed meg! Ne magyarázkodjál! Csináljad komám, vagy ha nem tudod, akkor inkább mondjad, de jobb lesz, ha inkább el is mész innen, mert mi itt nem szeretjük!

Így maradt meg benne az első találkozás óta a hortobágyi barátja. Olyan szabadelvű, hogy arra nehéz lenne bármiféle hámot rakni, de amit elvállal, abba úgy belefekszik, hogy szétszakítja maga mögött a szekeret – gondol magában a régi barátjára és ahogy közelít a vadászház, egyre nagyobb a csend. Sötétség van, nincs az udvaron senki, csak éppen a kaput tették be. (Így mondják errefelé, amikor becsukják a kaput.)

Forrás: Frommer Fegyverbolt, Budapest. https://frommerfegyverbolt.hu/

Egy lámpa fénye ugyan bevilágítja az udvart, de ott nincs semmi mozgás. A vadászház előtt az udvaron ott van a kanál, a pásztorok kedvelt, fedetlen kunyhója, aminek egy bejárata van és befelé egyre jobban csak tágul, egészen a tűzrakó helyig. Hubert benéz, de ott a hamu hideg. Mikor visszafordul, a gémeskútra néz, amelyen hirtelen azt hitte, hogy egy bagoly ül, de a sziluettből is látszik, hogy egy varjú az. Egy művarjú. Na! Már megint lóvá tette. Aztán a takarosan nyírt gyep, amott a kinti sparhelt, a kemence, a filagória, de arra már sötétebb van. A vadászház tornácán látszódnak a trófeák, de még zaj sem szüremkedik ki. Semmi. Na, ilyet még nem láttam. Hubert először arra gondolt, hogy eltévesztette a naptárat és korábban jött, de ritkán szokott tévedni.

Valami történt. Mindegy, majd kikalászol. A tornác mellett, a lépcső előtti sűrű bokrok mellett ellép és annak ellenére, hogy itt már vaksötét volt, megtalálta a vadászház manólakjának ajtaját. Nyitva van – sóhajtott fel Hubert és ahogy kinyitotta felkapcsolta a villanyt. Akkor látja meg, hogy az ajtóra tűzve egy levél várja:

 

Kedves Hubert!

Nagyon sajnálom, hogy nem várt senki, de halaszthatatlan dolog miatt be kellett mennem Debrecencbe. Majd mindent el fogok mesélni, de mivel nagyon kell sietnem és amiatt, hogy a levél keretei sem elégségesek hozzá legyen csak annyi: érezd jól magad!

Mehetsz vadászni, kerülj egyet! A ludakra pedig vigyázz, mert a pásztorok jelentették, hogy megérkeztek a szürke ludak után a színesludak is. A szürkék között vannak már tundrai ludak is! Csak akkor lőj, ha biztos vagy benne. Tudod, hogy mennyire féltjük a pusztát!

Begyújtottunk, a szobád rendben van, de vacsorázni, csak a csárdában tudsz, fenn a Kilenclyukú híd mellett. Mindent elrendeztem, jóbarátom, Károly már vár!

Aztán jól vigyázz, mert ha nem birkapörköltet kérsz, akkor labanc leszel és ezek a hajdúk nem egy könnyen felejtenek!

Érezd jól magad!

Öreg barátod,

Ferenc

 

Hubert a táskáját, felszerelését lepakolta. A fegyverét a szekrénybe zárta, a lőszereket külön, aztán zsebrevágta a kulcsot, bezárta a kaput és csakhamar fent volt a csárdánál. A csárdában aztán nagy élet volt. Bentről cigányzene szólt. Szépen felöltözött, muzsikosok húzták a nótákat. Jobbára hortobágyi nótákat, dalokat, de ha valakinek volt valami kedves, akkor azok a zenészek azt is tudták. Egész este elhallgatta volna. Hubert szeretett itt lenni, mert nem tartották vendégnek s azt észreveszi mindenki, ha egy nyelvet beszélnek. A csárda, a híres csárda mindig szépen fehérre meszelt, tiszta, odabent meleg van, az ételek frissek. Károly, az itteni manó, aki emberemlékezet óta itt él, azért körbe-körbenéz. Magáénak érzi a csárdát, úgy ahogy Malvinka és Arthur a kastélyt. Másképpen nem is megy. Ezt is megmentették a manók s szép sorban a geszti kastély is megmenekül.

Hubert jól ismerte Károlyt a csárdában és a csárdát is. A manók éttermén egy olyan ablak volt, amely Malvinkáék kastélyában, az udvarra nyílt és onnan az egész éttermet be lehetett látni. A vastag falakban folyosók, lépcsők sorjáztak és biztos, hogy sokan járhattak már rajta, mert egy-egy lépcsőfok igencsak el volt már kopva. Károly, a csárda gazdája udvarias, igazi nagyidőket megélt manó volt. Barátságos, de nem éppen a beszédes fajta volt. Megszokta már, eltanulta, hogy annyiféle ember megfordult itt. Látta a régi idők pásztorait, amikor egy balos darutollért vagyonokat adtak. Az idők azonban megváltoztak, csak a puszta és benne a jószág maradt s azok, akik úgy gondolták, jó nekik így. Őrajtuk múlik most, hogy a régi értékek megmaradnak, hogy azok élők maradnak. Valahogy így gondolta ezt a csárda gazdája is, Károly. Sorolta is volna, hogy mit ehet kisvendége, de a birkapörköltnél megakasztották…Az ilyen ember nem ragaszkodik hozzá, hogy mit szeretne a másik. Fizet és megy: de ha lehet, nekem birkapörköltet hozzanak. Ha lehet. Volt ebben valami barátságos, valami árnyalat, amit csak, úgy megérez az ember a másikban. Az ilyenre meg itt, a Hortobágyon különösen érzékenyek….

Sokan voltak a csárdában, sok is volt a dolog. Sokan dolgoztak a konyhában, a tűznél, kint egy öreg pászor forgatott egy pörköltet, de ahhoz nem nyúlt semmit, csak forgatta, jobbra-balra. Beszélt az öreg pásztorhoz a paprikás. A bográcsfülén keresztül érezte ő, hogy mozog benne a hús, tudta a gőzből, látta, hogy forrik és azt is tudta, hogy mikor, milyen fát kell rátenni. Nem is szólt abba bele senki, mert az ott nem is szokás. Elvállalta, akkor az jó is lesz. Ilyen az itteni ember…

Gyenese Emese – Vadludak a Kilenclyukú híd felett

Úgy vette mindenki Hubertet, mintha odavaló lenne közéjük. A Ferenc vendége, az ő barátja, akkor a mienk is. Ott nem szokás, csak úgy barátnak fogadni valakit. Nem könnyen barátkoznak, de ha valaki közéjük tartozik, akkor annak akkor is tartania kell ahhoz magát, amit megbeszélnek. Ha a fene, fenét eszik is. Amit mondtam azt megmondtam, nem gondolod tán, hogy bárki kedvéért azt megfordítom. Mit gondolsz, te, hogy kivel beszélsz – nevetett fel magában Hubert, mert akkor már messze maga mögött hagyott mindent és a Debrecenbe tartó út mellett gyalogolt vissza a vadászházhoz.

Hajnalban volt egy gondolata Hubertnek, hogy ki sem megy, mert nagyon szeretett itt lenni, ebben a vadászházban. A nagy vastag falak, az öreg cserépkályha, még most is tartotta a meleget és a hajópadló fenyődeszkái visszahozták neki a gyerekkori szobáját, amely fent volt a Pádison. Ott volt minden fenyőből, a lakásban és szobájában egyaránt. Sose felejti el a nagy havakat, fent a hegyen és azt, hogy apja mindig arra tanította, hogy ilyenkorra már a téli tüzelőnek bent kell lenni. Persze hasítva, hogy a szél télire megfújja. Ej, mennyire szeretett gyerekkorában kimenni a fáért, kivinni a pernyét, aztán csak tüzelni. Fent a hegyekben mindig volt fájuk. Édesanyja ennek ellenére mennyiszer elmondta, hogy spóroljon a fával, nem kell annyira rakni. Csak takarosan, kicsi huzattal!

De igen szégyellte volna dolgot, ha délelőtt ágyban találta volna a házigazda, ezért kiugrott az ágyból és végigtrappolt a szobáján. A csizmát, mindent kint hagyott, mert itt olyan tisztaság volt, hogy zokniban lehetett mindenfelé menni. Mikor kilépett a folyosóra, hirtelen megdöbbent. Nem ijedt meg, mert az nem szokása, hanem volt a folyosón egy medve kitömve. Hát körülbelül akkora egy manó, mint a medve feje, de hogy miként tudta behozni ide a Feri. Szerintem kibontotta a falat is – képes rá. Mondta is Arthur bácsi, hogy, ha az kigondol valamit, azzal a hortobágyi nyakas fejével, azt onnan fejszével se lehet kiverni! Na, ő ezt biztosan nem meri megmondani neki, de Arthur megszokta, ha együtt vadásznak. Mondjuk Arthur bácsikájával kifogta, mert azt nem lehet megszorítani s azután még ráadásul vissza is szurkál. Haj, akkor mennyit szokott derülni, amikor együtt vadásznak…

De most nem volt itt senki és vadászház is üres volt. A konyhába akkor is be lehet kukkantani, hogy mi fő, ha itt vannak a háziak. Nincs kitiltva senki, de hozzányúlni nem szabad semmihez, csak kérni. Különösen, ha fő valami tűzön. Ámbátor azt is meg kell jegyezni, hogy itt megtartották a berakott sparheltet, mert itt is észrevették, hogy finomabb rajta az étel. Kinek mi kell persze, mert sokan megfordulnak itt…

Annyi minden volt a konyhában s mire felfőtt a víz, hogy készítsen egy jó teát, addig bekukkantott a hűtőbe. Egy tányér, szépen celofánnal lecsomagolva és rajta egy újabb levél!

 

Hubert!

A héten vágtak szürke marhát! Tettem be friss tatárbeafsteaket! Piríts mellé kenyeret, de találsz szalámit, sonkát és van jó fagyos abált szalonna is. Aztán mehetsz vadászni, no meg vigyél tarisznyát is! Nincs kint senki a területen! Aztán csak óvatosan!

Délután már kint leszek én is!

Üdvözlettel:

Feri

 

Még egyszer elolvasta a kedves levelet, amit a hűtőben hagytak neki a sok finomsággal és aztán végül öntött magának egy pohár tejet és vágott magának egy félkaréj kenyeret. Ha Malvinka vagy édesanyja látta volna, biztos összeköti a sarkát, mert csak úgy állva evett, miközben ebből is vágott egy szeletet, meg abból is és takarosan elcsomagolta. Mire végzett addigra a reggelije is elfogyott!

Még sötét volt, amikor elvált a háztól. Sokkal óvatosabban mozgott a sötétségben, hiszen annyira nem ismerte a terepet és nem akart feltűnő lenni! Úgy ment, mint macska a fal mellett, de se nem sietett, se nem sétált. Ó! Tudta ám, hogy merre akar menni Hubert és csakhamar elveszett a lámpafények utáni sötétségben. A távolban még egy-egy kutya ugatott, mert a hortobágyi kutyák egy része, még a legapróbb neszre is felkapja a fejét. Jaj, azok a pásztorkutyák veszik észre a leghamarabb, ha baj jön a pusztára és a szemes pulik, mudik, meg a pumik aztán felvernek mindenkit. Felverik az alvó nagy komondorokat, amelyek addig, mint porba lökött rongykupac feküdtek és felverik a félelmetes kuvaszokat, amelyek még az ördögtől sem félnek. Amilyen a kutya, olyan gazdája és az éles szemű hortobágyi ember, ha már nem szól egy szót sem, akkor van ám a legnagyobb baj. Akkor a legveszedelmesebb a komondor is, amelyek közül vannak akkorák is mint egy „bornyú” . Borjú annak a tisztességes neve, de pásztor nyelven inkább bornyú az.

Hajnalra a köd leereszkedett és ahogy a Kilenclyukú hidat elérte Hubert, már akkora fehérség volt, hogy komolyan megállt egy pillanatra, hogy jófelé megy-e? De csak óvatosság volt, mert út, itt csak egy van. Csak még nem érte el a folyót, amelyre már régóta hidat vert az ember. Voltak itt már korábban is hidak, de ezt a kőhidat közel 200 éve építették. A híres bécsi vásárra innen Szolnok felé hajtották át a marhát, ha áradt a Tisza. Különleges híd ez, mert a pásztorkodás miatt a felhajtókat szélesedőre hagyták meg, hogy mikor a jószág eléri, akkor be tudja fogadni a gulyákat, meg a nyájakat. Persze óvatosan kellett megközelíteni, hogy a jószág ne törje össze magát, de ehhez nagyon értett mindig az itt élő ember. Együtt élt a jószággal, tudta annak minden gondolatát is…

A híd mellett ma is ott áll a csárda, ahol tegnap vacsorázott Hubert. Még sötét volt körülötte minden, csak a konyha felől pilácsolt valami fény. Korán kelnek itt is, mert mire 11 óra felé jár az idő, a pörkölteknek, meg a paprikásoknak készen kell lenni! S hogy bizonyosan erről is van szó, a hátsó kéményből éppen most szállt fel a füst. Begyújtottak!

Forgalom volt a hídon most is, ahogy régen, bár őrök, mint ahogy akkoriban voltak, ma már nincsenek. Hubert várt egy kicsit, de nem fűlött a foga ahhoz, hogy a 167 méter hosszú hídon végigmenjen. Kőfalak voltak a járda mellett végig és úgy gondolta, ha valami történne, még elmenekülni sem tud.

Ahogy ott tanakodott magában, a vízen egy csónakot pillantott meg és elkötötte. Átment a víz túloldalára és takarosan kikötötte, pont úgy, ahogy megkötötték. Végre! Ahogy felkapaszkodott a töltésre, már derengett, de semmi nem látszódott már a köd miatt. Volt a táskájában egy iránytű. Arra az esetre, ha….és most pont az a bizonyos „ha” van! Elő is kotorta. Betájolta magát. Közben felnézett, ide is, oda is. Aztán úgy döntött, hogy emlékeire hagyatkozva megindul bele a pusztába. Nagyjából tudta az irányt és arra tartott, mert bent a pusztában volt egy halom, arra akart felülni és ahogy ment eszébe is jutott a kedvenc hortobágyi nótája, Ha felülök a fekete halomra!

 

„Ha felülök a fekete halomra,
Onnan nézem merre legel a gulya.
Parancsolok bojtáromnak Pistának,
Csapja meg a bal szárnyát a gulyámnak.

Megcsapta (j)a bal szárnyát a gulyámnak,
Mindjár látom, híja van a marhának.
Sárga lovam pányvára van kikötve
Kinek tetszik, menjen rajta, keresse

Elköltözött a daru, meg a gólya
Senki sincs már a pusztában maradva.
A pusztában magam járok egyedül,
Rajtam még a jó Isten sem könyörül.”

 

Hubert nagyon bízott magában és miközben dúdolta a dallamot, ment csak ment befelé a pusztába! Nagyon nagy itt a puszta és akár merre is kanyarodna, sok, csaknem 10-15 kilométert kellene mennie, hogy átjusson valamelyik faluba, de az nem is olyan könnyű feladat, mert tele van erekkel, vizekkel és olyan járhatatlan részekkel, ahova, – ha a gulya beveszi magát, – csak az éles szemű pásztorok lelik meg. Tavaly nyáron is, mikor kint volt, akkor is mutatták neki, hogy amarra fent van a nyáj. Nem is látott semmit, amikor intett két bogárfekete mudinak a juhász, hogy fordítsák meg a nyájat s azok meg mint a vereshasú nyúl, úgy nyúltak el mellőlük. Csakhamar látszott is, hogy mintha a horizonton megmozdult volna a gyep. Biz’a, nem más volt az, mint egy falka juh…Szépen hozták a birkákat, visszafelé, de tudj’ Isten, a két kutya, terelte is a birkát, de nem hajtotta annyira, hogy az le-le nem hajolt volna egy falatért. Összeszokták már, meg a Bogi tudja is, hogy kell már bánni, most a fiát is tanítja! Nézze csak Hubert!

Ám most lassan már december lesz. Pár nap és deres a legelő, fagyokat mondanak ide is. A gyepek feláztak az őszön és ami sarjúszénát adtak a rétek, már régen behozták s ami kint van, arra meg már vigyáznak. Nem lehet összevágni a földet. Jövőre is kell annak teremni. Persze kényelmes dolog lenne kihajtani ilyenkor is a jószágot, de ha többet megy, mint amennyit megeszik, akkor leromlik s most így, hogy közeleg a karácsonyi ellések ideje, nem kellene gyengíteni a nyájat se. Nincs is annak már értelme, ámbátor van úgy, hogy megjáratjuk, de akkor az időnek is olyannak kell lenni….

Gyenese Emese – Vadludak a Kilenclyukú híd felett

A puszta tehát olyan üres volt hajnalban, s hogy a köd is leereszkedett, így hát a szó se hallatszódott messzire. Teljesen egyedül volt kint Hubert, amikor szárnysuhogásra lett figyelmes. Olyan alacsonyan járt a liba, hogy szinte a hasukkal húzták a földet. Nagy úr az éhség és a tóról ki kell menni legelni, mert ahogy a jószág is vágyik ki az ólakból, a hodályokból, úgy a vadmadár is éhes már s ha nem keresi meg, hogy mit tudna enni, akkor neki nem teszi elébe senki.

A régi időkben több takarmányt lelt a vad, mert a kukoricák betakarítása, sokszor elhúzódott és a sok tarló nemcsak itt, hanem körbe az Alföldön, terített asztala volt a vadnak. Mára azonban, meg különösen ezen a forró nyáron, amikor nem termett kukorica, különösen nehéz a vadnak is. Persze, hogy több a kár az őszi, alig zöldellő gabonában, mert ugye a vadnak is enni kell. Annak is élni kell, mert a hideg, a tél nem kegyelmez. Aztán a régi jó legelők, a régi jó tarlók, amelyeket az öreg gúnárok igen jól ismerték, egyik pillanatról a másikra odavannak. Nincsenek vizes gyepek, ahol lehetne a kicsi vízben legelni, ahol ilyen tájt, ahogy a búza is zöldell, megfrissülnek a gyepek. Mert, ha a vadlúd választhat, akkor inkább tarlóra megy , de a daru is igen szereti a kukoricát. Eszébe jutott Hubertnak, hogy egy igen vizes évben, mikor mindenki arra várt, hogy majd fagyon rámennek a kombájnok a földekre, még az álló kukoricában is lőttek Arthurral libákat. Fenn Tótiban! Micsoda esztendő volt. A sok gazda mind szívta a fogát, miközben a vad dőzsölt és azon az őszön visszakapta a vándornép mindazt, amit elvett tőle az ember. Mert annak előtte, ott mindig a vízi vadé volt minden, lent a Kis-Sárrétben minden, amerre csak a szem ellátott.

A szárnysuhogások egyre erősödtek és a földet meglátó vadludak gágogva emelkedtek magasabbra, mert bizony ilyen sebeséggel nem volt olyan vadlúd, amely meg merte volna kockáztatni a landolást. Fel-fel! Látszott, ahogy a nyakukat megemelve pillanatok alatt megemelkedtek. A fényekből ítélve, gyanította Hubert, hogy nem sokkal feljebb süthet a nap, de nem tudta megmondani, hogy milyen vastag lehet a ködpárna.

Ahogy hajnalodott, úgy szállt le mind inkább a köd és miközben a rucák eltűntek lassan, a helyüket a ludak váltották fel. Mire aztán oly hangzavar lett, hogy Hubert bizonyos volt benne, ha bárki a családból itt lenne, annak a szavát se hallaná! Egyszer csak egy hatalmas csőr tűnt fel, majd kettő és ritkán látott madarak húztak el felette. Felült egy halomra. Szinte a szája tátva maradt, hiszen túzokok voltak. Tudta, hogy lenn Orosi-pusztán vannak túzokok és a zsadányi szőlőskertből is felszálltak egyszer egy hajtáson, de ilyen közelről még sose látott. A nagy túzokkakas a halom fellett olyan közel húzott el, hogy ha kinyújtotta volna a kezét, lehet, hogy a hasát megérinthette volna, de igazán akkor döbbent meg Hubert, hogy milyen gyorsan  repülnek, amikor a nagy madár keltette szelet megérezte!

A túzok félelmetes nagy csőre, ha kellett, odavágott bárminek és akkora bajusza volt, mint annak a nagy fekete macskának, amely lent lakott a rétben. Arthurnak nekifordult a nyáron, mikor figyelmeztette, hogy talán helyesebb lenne a tanya körül egerészni. Veszélyes tanyasi macska volt, amely a kemence padkáján úgy csinál, mintha sose evett volna nyúlfit. Arthur nem csinált ebből különösebb kérdést, de hogy nekifordult az erdészmanónak, azért már több volt a soknál. Hiába, no, a macska kiszámíthatatlan és elég neki egy villanás, hogy az addig puha, bárgyú állatból, vadmacska legyen. Arthur gyanítja is, hogy ez a nagy szabadsága abból fakadhat, hogy az apja Tölgyfásból való. Ezt a kölyköt is még onnan hozták be, lelték a favágók, kint, amikor irtották a nyiladékot…

Hubert aztán nem várt sokáig, mert tartott tőle, hogy felszáll a köd és a legjobb pillanatok, ahogy felkel a nap, mindjárt odalesznek. A legújabb puskáját hozta magával, egy FRANCHI 20-ast, egy kis duplát, amit a napokban szerzett meg Budapesten!

Hubert legújabb szerzeménye, a kis Franchi 20-as dupla

Ej, micsoda kis elegáns puska volt az. A fegyver agya, régi technikával barnított és olyan sávos volt, mint egy tigris, s mivel a csövek egymás mellett fektetve, vízszintesen voltak kialakítva, kecses kinézete is volt, amit az angola agyazása, hogy nem volt rajta pisztolymarkolat, még inkább kiemelt. Biztos volt benne, hogy Feri, aki rajong a puskákért kölcsön fogja kérni, amiben egyébként nem sokat tévedett.

Aztán, mikor már igencsak világos is volt és biztosan felismerte, mire lő, akkor egyszer csak elsütötte a fegyverét. Egy lazább csapat jött, de nem az elsőt, nem, hanem a harmadik vagy a negyedik vadlibát vette célba. A szomszéd faluban volt egy igen öreg vadász. A vadász Kis Feri bácsi. Még Hubert ismerte, de inkább Arthur bácsi látogatta meg, vagy találkoztak kint a pusztán. Ilyenkor mindig egy zsák szalmával járt, azt lelökte és hanyatt fekve lőtte a libát. Azt mondta, hogy nem szabad csak arra a libára lőni, amit maga felett lát. Egyszer Hubert is kipróbálta és bizony igaza volt, de hogy ő biztos nem tudna odakint feküdni – gondolt a régi öreg vadászra. Persze, az öregúr igazi vadász ember volt és soha sem sietett, ezt egy kicsit irigyelte is Hubert s aztán arra gondolt, hogy Arthur, Valter és az apja is így gondolkozott. El is határozta, hogy picit ő is változni fog. Több időt hagy mindenre…

Ahogy felkapta a puskáját, eszébe jutott, hogy csalatkozni szokott, mert alulbecsüli a sebességét a ludaknak és jól a csőre elé célzott. Nem is volt olyan könnyű és ahogy elsütötte a fegyverét, az alacsonyan járó ludat, ahogy eltalálta, az a halom felé esett, pont, ahol Hubert állt. Ahogy a régi vadásziskolában tanították: a lőtt vad a vadász elé essen! Ebben nem is volt hiba, de a nagy lúd kis híján eltalálta Hubertet!

Úgy ugrott el és ha sokat gondolkodik, még jól pórul is jár. Még a libája le sem esett, amikor környes-körül olyan hangzavar és riadt szárnysuhogás indult el, hogy Hubert el sem tudta képzelni, hogy ennyi madár leszállhatott körülötte. Már arra is gondolt, hogy a sötétségben nem vette észre az itt éjszakázó ludakat. Mindegy is. Pillanatokon belül kiürült körülötte a puszta. A nagy lilikje ott feküdt már előtte. Jó kövér volt és a nagy fekete sávok, keresztben a hasán, messziről feketéllett előtte. A homlokfoltját vizsgálta nyomban, mert annak kicsinek kellett lennie és ahogy reptében jól látta, a hóka itt is kicsi! Aztán, ahogy Arthurtól tanulta az úszóhártyás szép sárga lábát vizsgálta meg! Könnyen beszakadt – örvendett meg Hubert, mert így akkor bizonyosan nem kell sokáig főzni!

Amint felkötözte a nagy ludat a hátizsákjára elővette az iránytűjét és tájolt. Arra volt kíváncsi, hogy arra felé indult volna-e el, amerre gondolta. Bizony meglepődött. Annyit forgott, hogy végül a nagy ködben elvesztette az irányt, merről is jött. Mielőtt megnézte volna az iránytűt, meghatározott egy irányt, hogy merre lehet a Kilenclyukú híd és legnagyobb megdöbbenésére eltévesztette volna, nemhogy kicsit mellé, hanem pont ellentétesen indult volna el. Úgy Szásztelek magasságában lehetett és innen, ha elindul abba az irányba, akkor minden bizonnyal jó tíz kilométer után ért volna el Nagyiván határába. Persze úgy van az, hogy tudja az ember, hogy rossz irányba megy, de ha nem tud visszamenni a nyomán oda, ahonnan elindul – vége. El fog tévedni és a köd, ha leereszkedik az este is, kibogozhatatlan. Ritkán használja ezt az iránytűt, de most, hogy jött a Hortobágyra, úgy tűnik mégiscsak jó ötlet volt, hogy betette a táskájába.

Nem sokat kellett gyalogolnia, mire elérte a Kilenclyukú hidat, de a csónak már a túloldalt volt és éppen akkor szállt ki belőle egy ember. Kicsit bosszankodott, mert mikor hűlt helyét látta a csónaknak, először azt hitte, hogy elvitte a víz. Amikor meglátta, hogy a túloldalt van kikötve, úgy elkezdett káromkodni, hogy aki hallotta volna, bizonyosan odébb áll, de mivel nem volt kint a késő őszi pusztában senki, különösen nem így advent első vasárnapján, aztán hirtelen eszébe jutott és hamar meg is csendesedett. Mindegy is és körbesétált a csónakért, de ott  rájött, hogy nem a víz vitte át a túloldalra, hanem valaki átment rajta és még rendesen ki is kötötte!

  • Csak tudjam meg, hogy melyik volt. Csak tudjam meg… – és ballagott fel a csárdának, miközben még mindig morgott, de már szinte csak magában, mert adventben jártunk és ilyenkor már nem illik. Elcsendesedik az ember…

Hubert ekkor már a szemközti oldalban volt és bár ő nem mosolygott a meglehetősen mérges emberen, aki jól láthatóan egy valóságos csikós volt, de hogy az miért akart csónakázni csikós létére, azt már tényleg el sem tudta meg gondolni. Mindenesetre most, hogy így alakult, nem volt mit tennie és a nagy kőhídon, amely lassan kétszáz éves lesz, beballagott Hortobágyra, a hátizsákjára kötözött vadlúddal.

Üres volt most még a csárda és kevesen voltak a pusztában is. Csak Károly, a csárda manója vette észre, aki estére hivatalos volt a vadászházba. Miközben fogalma sem volt arról, hogy vacsorára libasültet szolgálnak fel, meg jut abból a libalevesnek is, amit Hubert egy Kiskundorozsmára beköltözött, majsai öreg kiskuntól tanulhatott el….

December 7-én folytatjuk….

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter
Illusztrálta: Gyenese Emese – Vadludak a Kilenclyukú híd felett

 

Hubert

Ajánlott olvasmány lett Hubert, a vadászmanó

Print Friendly, PDF & Email

A végéhez közeledik a tanév és lassan befejeződik a Hubert, a vadászmanó című kötethez kapcsolódó rendhagyó irodalmi órák sorozata, amelyet a Béke Utcai Általános Iskolában szerveztek meg a 2023/2024-es tanévben Szegeden – erről Dr. Szilágyi Bay Péter író, a Hubert ifjúsági regények megálmodója számolt be.

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

A végéhez közeledik a tanév és lassan befejeződik a Hubert, a vadászmanó című kötethez kapcsolódó rendhagyó irodalmi órák sorozata, amelyet a Béke Utcai Általános Iskolában szerveztek meg a 2023/2024-es tanévben Szegeden – erről Dr. Szilágyi Bay Péter író, a Hubert ifjúsági regények megálmodója számolt be.

A Béke Utcai Általános Iskola 2/B osztálya. Az első sorban jobbról, Dr. Szilágyi Bay Péter író német vizslájával, Ottokárral és a család kedvencével Gusztávval, a tacskóval. Mellette jobbról, vadászbarátja, Kalcsevics Csaba világ-és európa bajnok birkózó, aki Molly hívónevű magyar vizslájával egész évben, ingyenesen segítette a programot.

A 2023/2024-es tanévben a szegedi Béke Utcai Általános Iskolában két negyedik osztályban, választható olvasmánynak javasolták a „Hubert, a vadászmanó” című ifjúsági regényt, ami óriási megtiszteltetés, hiszen a kiválasztása előtt alig két évvel jelent meg. Ezek után további alsótagozatos osztályok is érdeklődtek a könyv iránt, így került arra sor, hogy a szerző és vadásztársai, Ottokár, a német vizsla és Gusztáv, a törpe fekete tacskó rendhagyó irodalom órát tartottak az iskolában.

„Természetesen igent mondtunk, – tájékoztatott a szerző -, hiszen a Béke Utcai Általános Iskola két negyedikes osztálya egész évi rendhagyó órái után hatalmas kihívásnak számít, hogy második osztályos gyerekekkel is beszélgessünk. Ilyen kicsi gyerekekkel már találkoztunk a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Francia utcai Fiókkönyvtárában, ahol a Rókus II. Általános Iskola másodikosaival találkoztunk és olvastunk közösen részleteket a könyvből. Míg a negyedikesek már komoly szakmai kérdéseket tesznek fel és ez a korosztály már meglehetősen kritikus szemmel tekint a világra, azért a legkisebbeket sem szabad figyelmen kívül hagyni és a miértekre nekik is válaszokat kell adni.

Az ember természetétől fogva vadászik és az ember társa, – még ha az egy kedvtelésből tartott városi kutya is, az ösztöneit nem tudja letagadni. Séták alkalmával láthatjuk, hogy a kis társállat is megkergeti a galambokat, megugatja a macskákat.

Bemutató a Honvéd téren. Vadat áll Ottokár, a német vizsla.

A városban, ha nyitott szemmel járunk, észrevesszük, hogy madarak fészkelnek a fákon, hogy megannyi cserjét, fákat gondoznak a városi emberek is és még egy olyan forgalmas parkban is, mint a szegedi Honvéd tér, megfigyelhetjük a vadonélő állatokat. Sőt sokkal közelebbről is tanulmányozhatjuk őket, mivel a városban élő állatok hozzászoktak az ember jelenlétéhez. Láthatjuk, hogy a köztéri kutak víztócsái mennyire fontosak a városainkat elfoglaló, urbanizálódott állatoknak és a vízhez érkező madarak példáján keresztül könnyen megértik a kicsik, mit jelent, mennyire fontos a víz.

Az ifjúsági sorozatban Hubert alakja ezt a korosztályt varázsolja el, akik szeretik a környezetüket megfigyelni. A gyerekek a vadászmanóval azonosulhatnak és még azok a gyerekek is felfigyelnek a kalandjaira, akiknek nincs lehetősége a városi környezet miatt annyit a szabadban lenni, mint egy vidéken élő gyereknek. A kicsik olvasás közben megtalálják a vadászmanóban azt, amiben szimpatizálnak vele, hiszen valaki a madarak iránt rajong, van, aki evezni szeret, vagy éppen érdeklődik a főzés iránt. Komoly kérdéseket vetnek fel Hubert választásai. A jó és a rossz, az élet, a természet megbecsülése, a gyengék megsegítése, mind karakteres válaszokat vár a gyerekektől.

Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy mindazokat a fogásokat, ami a csúzli készítéshez kell, vagy ahhoz, miként kell főzni, gyógynövényeket gyűjteni, összeszedte. Jól ismer és kipróbált mindent, ami a könyvekben szerepel. Általános iskolás éveit ugyan Szeged belvárosában, az akkori Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 1.sz. Gyakorló Általános Iskolájában töltötte, miközben nagyszülei, különösen anyai nagyanyja, a körösnagyharsányi származású, szigorú, de gyerekszerető nagymamája mellett megismerhette, mit is jelent a vidéki lét egy városi gyerek életében.

Hubert Kiskundorozsmán

Megjelent a Hubert, a vadászmanó c. folytatása, a Hubert Kiskundorozsmán c. ifjúsági regény. A képre kattintva lehet megrendelni.

Játszani minden gyerek szeret, de egy vidéki gyerek sokkal közelebb kerül a természethez és azt sokkal könnyebben értheti meg. Tanulás nélkül azonban nem lehet beilleszkedni, nem lehet segítséget nyújtani és mai szóhasználattal élve, fenntartani a környezetünket. Ahhoz, hogy megértsük a körülöttünk lévő természetet, jó segítséget nyújt Hubert, a vadászmanó alakja, aki nemcsak a falu ügyes-bajos dolgait simítja el, hanem mindig segít a bajba jutott állatoknak is.

A kötetekben minden egyes esetben élesen elkülönül a jó és a rossz és Hubert alakjával azt is megérthetjük, hogy nincs alku: a rosszal nem lehet alkudozni, a rossz mellé nem lehet beállni. Akkor sem, ha az pillanatnyilag nyerő pozícióban van, mert az egyetemes emberi értékek, a becsület, a tisztesség, a kitartó munka, a példamutató élet, a végén mindig győzedelmeskedik. A kötetben fejezetről fejezetre együtt járják Huberttel a legkisebbek Peszere-puszta vadregényes tájait, a szíki pusztát, a tavakat, a Fekete Hántás komor erdőrengetegét, megismerik Hubert faluvégi öreg házát is, valamint az ott élő állatokat.

A sorozat folytatásaként már megjelent a Hubert Kiskundorozsmán c. könyv, amelyben már feltűnik Ottokár, a német vizsla is, akinek a segítségével kalandos úton mentik meg a bajba került gyerekeket a település körüli tűzvészből.

„Az irodalmi órák alatt minden alkalommal elkísér bennünket Ottokár, a német vizsla is – folytatta az író. A kutya maximális pontszámmal teljesítette a Vadászati Alkalmassági Vizsgát, fegyelmezett és pontosan teljesíti az utasításokat. Kiképzése során – a vadászati feladatain túl – felkészítettem arra is, hogy bemutassa a gyerekeknek, milyen szerepe van a munkakutyáknak és a vadászkutyáknak a mai felgyorsult világban. Például a vadászkutyákat bevetik drogkeresésre, de az eltűnt személyek felkutatása, katasztrófák után a túlélők megtalálásához is szükség van a különleges képességű, kifinomult a szaglású munkakutyákra. Ottokár lelkesen keresi elő az iskolaudvaron, vagy a parkban a gyerekek által eldugott plüssjátékokat, lobogó fülekkel vesz részt az élőnyúl-befogásban és töretlenül tűri a sok kis kéz simogatását. Gusztáv, a tacsi már egy más jellem. Nem marad el a barátjától, kis kurta lábával folyamatosan követi, de simogatni nem hagyja magát.

A városi ivókutakon keresztül is megértették a kicsik, hogy minden állat számára milyen fontos a víz. A képen Dr. Szilágyi Bay Péter író és kutyái Ottokár, a német vizsla és Gusztáv a fekete színű tacskó.

Dr. Szilágyi Bay Péter hangsúlyozta, hogy nem az a cél, hogy még több vadász legyen, hanem az, hogy a társadalom egyensúlyban maradjon, hogy a természetvédelem és a vadgazdálkodás egymás lehetőségeit kihasználva szélesedjen, de ne váljon sem egyik, sem a másik irány szélsőségessé. Ehhez azonban olyan felkészült pedagógusokra van szükség, akik felvállalják a gyerekek érdeklődésével együtt járó többletfeladatokat, hogy másokkal szemben elfogadó, magával szemben kritikus, visszafogott felnőtteket neveljenek. Mint ahogy teszik ezt a Béke utcai Általános Iskolában. A tanári kar mellé felzárkózott egy együttműködő, támogató szülői közösség is, akik hozzájárulnak a közös célok megvalósításához.

Dr. Szilágyi Bay Péter bejelentette azt is, hogy az utolsó simításokat végzik a Kastélylakók című újabb köteten, amely a sorozat harmadik részeként érkezik meg. A kötetben újabb kalandokban vehetnek részt a gyerekek. Természetesen lesz benne vadászat, a kislányok kedvéért sütés-főzés. Hubert Kiskundorozsma után visszatér a Tiszántúlra, a Kis-Sárrétben kalandozik. A Sebes-Körös völgye vízi világában újabb természeti értékeket ismerhetünk meg, miközben a manónemzetség összefogásával megmentik a geszti kastély kincsét a rablók és tolvajok elől…

Az író kiemelte, hogy Kiskundorozsmán, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárában több ingyenes nyári program, tábor várja a gyerekeket – a könyvtár oldalát itt lehet elérni. Ezek között június 18-án és június 26-án vele és Ottokárral is lehet találkozni. Akiknek nincs lehetősége beszerezni a könyvet, azok kikölcsönözhetik a Dóm téren, illetve a Dorozsmai Fiókkönyvtárban is, ahol emelt kötetszámmal állnak az érdeklődők rendelkezésére. Az Agro Jager News jóvoltából pedig a HUBERT rovatban további, mintegy 24 mese érhető el, amelyeket ide kattintva lehet elérni.

További programokról, hírekről pedig itt, a Hubert, a vadászmanó oldalon lehet tájékozódni – tájékoztatta az Agro Jager Newst, Dr. Szilágyi Bay Péter író.

Agro Jager News

Tovább olvasom

Hubert

MESE: Karácsony a Pádison

Print Friendly, PDF & Email

Hubert a karácsonyt a szüleinél, a Pádison tölti, ahova elkíséri Arthur bácsi is. Persze, ahogy lenni szokott újabb kalandokba keverednek és a fennsíkre menet farkasokkal találkoznak.

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

Karácsony előtt járt az idő és Hubert egyik délután bejelentette a kastélyban: úgy döntött, a karácsonyt fent tölti a szüleinél, a Pádison. Egyébként nagy havak jöttek, régen volt fent és elkél otthon a segítség. Malvinkának, így karácsony előtt, rettentő sok dolga akadt, mert amilyen hosszú volt az ősz, olyan hirtelen változott meg az idő. Hol fújt a szél, hol havazott, hol esőre váltott, hol meg fagyott és sok lett a beteg gyerek a faluban, meg ahogy számolgatta, úgy karácsonyra, szentestére is vártak egy babát.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Tudta, hogy ez a karácsony más lesz, mint a többi, hiszen valószínű, sok más emberhez hasonlóan, munkával telnak az ünnepek. Mert mindig vannak, akik a többiek érdekében, még az ünnapnapok alatt is, dolgoznak: az orvosok, a mentősök, a rendőrök, de indulnak a hóeltakarítók is, ha szükség lesz a munkájukra. Az adventi időszakban Hubert jött-ment Peszere-puszta és a kastély között. Vendégek is meg-megfordultak a faluban, a környező erdőkben és voltak, akik libára is lestek. Van, akinek sikerült egyet, egyet elejtenie, de Hubert sajnálta a libákat és mindig leadta a drótot, hogy merre húzzanak ki, hol nem ülnek vadászok. Valahogy ezen az őszön nem érzett rá nagy hajlamot, hogy vadásszon és ez, ha nem is mondott egy szót sem, Arthur bácsinak nagyon tetszett. Nagy pipája alatt elmorzsolta: erdész lesz belőle, erdész!

  • Tudod is te, Arthur! Tudod is, te!  – mondta neki Malvinka, de azért neki is tetszett, hogy többet volt a vállán a mordálya Hubertnek, mint a kezében.

Malvinkának volt egy sarka a kamrában ott gyűjtögetett mindenfélét karácsonyra. Na, nem mindenkinek ám, csak akit szeretett: Etrééknek, Arthur öccsének, Hubert apjáéknak ott gyűjtögette az ajándékokat, amit felküld a hegyekbe. Tüsténkedett. Az átlagosnál is többet, mert nem mindig tudott úgy mozogni a kastélyban, mint régebben. Ha Pelyhecskétől kellett valami, azért jobban Arthur tudott kimenni, mert a kastély felújítása miatt egyre jobban lezárták a környéket és a tavaszi átadó miatt is sok idegen jött ide. Hirtelen nagyon fontos lett a régi miniszterelnök, a Tiszák fészke, de legalább már nem hagyják tovább pusztulni a kastélyt. Aztán meg ki tudja, mi lesz vele. Sokan fontoskodnak, de a történelmet nem lehet átírni, a történelmet nem lehet kisajátítani. Nagy idők tanúja volt ez a kastély, kormányülések zajlottak a nagy teraszon, országos nagy döntések születtek itt.

  • Ne morogj már Arthur! Inkább hallottad, hogy szegény Pelyhecskét a minap kidobták – panaszolta Malvinka.
  • Mondtam már neki, kerülje el a helyet, mert még valaki meg is veri.
  • Eszedbe ne jusson, semmit csinálni!
  • Azt hiszed, már félek?
  • Tudom, hogy nem félsz, de semmi értelme. Fejezzék már be a munkát, aztán menjenek innen. Nem emlékszel mit mondott a gróf?
  • Na, mit?
  • Akkor leszek a legboldogabb, mikor az utolsó vendég is kihajtat a kapun!
  • Ez igaz Malvinkám. Ez igaz!

Nehéz kibogozni, hogy mit is gondolhatott Arthur bácsi és Malvinka néni erről az egész felújításról. Annyi szent, hogy a lakást nem fedezték fel és úgy döntöttek, hogy nem csinálnak semmit, kivárnak. Addig is Malvinka, mint orvosmanó járja a falut, gyógyítja a kicsiket és majd meglátják hogyan alakulnak a dolgok. Nem ugráltak, de a régi világra, a régi okos világra nem igen hasonlít a mai, mert ha valaki össze tudta vetni, akkor ők igen. Rettentően hiányolták az okos embereket. A ragyogó, csillogó szemű, élénk tekintetű embereket és de sajnálták az öreg tiszafát is, amit valamelyik nagyokos kivágatott innen az ajtóból. Arthur eldugta a fűrészt s mikor a markolóval indultak, akkor elvágta az üzemanyagcsövet, de csak elpusztították. Pedig majdcsak egyidős volt a kastéllyal, évente jó, ha egy centit nőtt. Sokszor 500-1000 évig él, de ismernek 2000 évet megélt példányt is. Micsoda veszteség! Hatvan évig volt iskola a kastélyban és az iskolások is megértették, hogy a fa minden porcikája mérgező, nem szabad hozzányúlni. Sosem volt belőle baj. Most meg odavan. Pedig a kastély szimbóluma volt.

Malvinkáék Huberttel megbeszélték, hogy innen indul a Pádisra. Arthur egyik székről, a másikra ült, nem találta a helyét. Kiment, bement, megnézte az ablakot, az ajtókat s abból már Malvinka tudta, hogy készül valamire: jó két hétre felhalmozott annyi fát, ha reggeltől estig tüzelne, akkor sem tudná elégetni, de nem szólt semmit. Az előszobában a majdcsak térdig érő, hegyi, fűzős bakancsot is meglátta. Más egyéb véletlenül se volt kikészítve. Azért csak rákérdezett:

  • Jó sok fát hoztál be!
  • Sokat, mert esőt is mondtak és nem akartam dagasztani a sarat, meg valamiféle karácsonyi vadászat is lesz – úgy hallottam, mikor fent voltam a színházterem feletti alagútban.
  • Érdekes.
  • Azt mondta az egyik őr, hogy “nagy kutyák” jönnek!

Malvinka nem bírt magával és elnevette. Kicsit mosolygott Arthur is, mert hát a falubeliek csak aggódtak, mert nekik, a kis életükben ez jelentett mindent és ami egy  nagyhatalmú embernek egy legyintés csak, az valakinek az élete. Ha jönnek, akkor tisztességgel fogadják őket, nem maradhat senki szégyenben, persze az más kérdés, hogy nagyon várja az itteni ember, hogy elmenjenek, de az már a legvége, akkor már mindenki örül. Csak addig ki kell bírni és meg kell élni….magyarul életben kell maradni – ahogy régen is.

Hubert és Arthur az elmúlt nyáron felújított egy öreg alagutat. Nem volt mit tenni, hiszen a restaurátorok, az építészek és mindenféle munkás, naphosszat jött, ment. Voltak éjjeli őrök és kutyák is, teljesen egy fogolytáborrá változott a park és mozdulni nem lehetett. Arthur aztán leakasztott egy nagy kulcscsomót és egy szép nyári napon megmutatta Hubertnek azokat az alagutakat, amelyeket évtizedekkel ezelőtt lezártak, olyan régen, hogy még Hubert, amikor itt nyaralt gyerekként, sem ismert egyet se. Titkos alagutak, arra az esetre, ha… és láss csodát, elérkezett újra ez az idő.

Megfigyelnéd az állatokat, a madarakat? Kattints a képre!

A konyhában aztán felvillant egy kis lámpa és jelezte, hogy az északi alagúton valaki mozog. Ki más lehetne, mint Hubert?! Arthur ment is az alagsorba, hogy várja a vendéget vagy aki jön, de ki más lehetett volna, mint Hubert? A folyosó nyílegyenes volt és a végén lámpafény imbolygott. Egy füttyjellel tudtára adta Hubertnak, hogy ott van, aki felismerve, visszaválaszolta pontosan ugyanazt a dallamot. Arthur ebből tudta, hogy Hubert az és Hubert is tudta, hogy Arthur várja. Ha erdőn lettek volna, akkor rigófüttyöt fújnak, ha éjjel akkor megint más madárét. Ha ugyanazt fújják vissza, akkor nincs veszély, ha mást, akkor el kell bújni. Mindig olyan madár hangját utánozták, aki abban az erdőben, nádasban él és akkor meg lehet figyelni. Ezért, aki érti is, ismeri is a madarakat, sem tudja, hogy manók járhatnak ott. Régi, betyárfogások ezek, de nem kell ezt mindenkinek tudni. Elképzelhetjük milyen, amikor sötét, ködbevesző, nádi éjszakán megszólal a madár, amikor némán várja a hajnalt minden állat. Még az ellenség hátán is feláll a szőr, annak is, aki ránk vadászik. A Sárrét és a régi titkai, benne az emberrel, a réti, a nádi emberrel, amelyiket sem a tatár, sem a török nem tudott megszorítani s ha nem is annyi, mint régen, de abból a fajtából most is ott él belőlünk s ha találkozunk vele a faluban se ismerjük fel…

Hubert hátizsákjába pakolja Malvinka a holmit. Fűszerpaprika a halászlébe, méz, ez mézeskalács, olvasnivaló, de csak a fa alatt kibontani, meg fűszerek, csokoládé és akasztós karácsonyfadíszek, amit csak a legvégén adott oda a naranccsal.

  • Mondd meg édesanyádéknak, hogy nem tudok menni, mert sok gyerek beteg és várunk egy pici babát is, ahol az anyuka már most is nagyon gyenge. Remélem megérti.
  • Biztosan Malvinka néni, biztosan!
  • Ezt a pálinkát meg én küldöm apádnak, de az lesz a legjobb, ha én viszem, mert már nincs is a zsákodban hely!
  • Arthur, te vén lókötő!
  • Gondoltam, ne menjen ez a gyerek egyedül arra a nagy útra!
  • Ezért hoztál be ennyi fát, de láttam én a bakancsot az előszobában!

Hubert csak nevette, hogy Arthur bácsi meg akar szökni a karácsony elől, de Malvinka meg igazából nem bánta, mert szentestére várták a picit és igazán nem akarta, hogy Arthur egyedül üljön a karácsonyfa alatt. Ilyenkor egy orvosnak sokkal több a dolga és Arthur is tudta, mindig is tudta valójában, hogy ez a gyerekorvos szakma egy teljes embert kíván és egy teljes férjet! Szerette Malvinkát és tudta, hogy a kötelessége olyan erős, hogy nem várhatja el, hogy itthon üljön, amikor annyi gyerek beteg. Segíteni nem tud, hát akkor felmenne a hegyekbe. Hubert ahogy elindult, még hallotta maga mögött Malvinka nagy cuppanós pusziját és ugyanazon az alagúton megindultak a kastélyból kifelé. Nem szóltak semmit, csak hallotta Hubert, ahogy Arthur mögötte meghúzza a lépteit és lassan be is érte. Arthur gondolatai is cikáztak, mert szerette Malvinkáját, de húzta haza a Pádis, ahol felnőtt, ahol született.

Két teljesen külön világ volt a két ember, bocsánat manó. Malvinka a nagyvilági, a városi orvosmanó és Arthur, aki, ha igen iskolázott is volt és ha tudott is viselkedni úri körökben is, de valójában egy igazi vérbeli erdész, vadász volt. Hubert nem is tudja, hogy találkozhattak, de az életben vannak véletlenek, amolyan egyszeri, megismételhetetlen véletlenek és Malvinka, ha egy picit tétovázott is, de eldöntötte és Arthurját választotta. Voltak, akik megvetették, voltak, akik lenézték, de amikor vendégséget, fogadást tartottak, ámult a rokonság, hogy mit is kapott Malvinka Arthurjától…olyan életük lett, ami messze híres lett. Hogy még két ilyen távoli szakma közel kerülhet egymáshoz, mi sem bizonyítja jobban, mint Malvinka orvostudománya, ami Arthur mérhetetlen nagy növényismeretével párosult. Arthur tudta, hol, mikor, mi terem, érik, fakad, rügyezik, Malvinka meg tudta, mi, mire jó. Csak azon vitatkoztak, hogy mi a neve. Még szerencse, hogy latinul tudtak, mert meg kell hagyni, mind a kettő beszélte és akkor aztán azon kiegyeztek, de Pelyhecskét Malvinkának külön- külön  tanította, ami lássuk be, veszett fejsze nyele volt, mert Pelyhecske nem engedett a népi nevekből…

Hubert az elmúlt évben sokat változott. Igaz, egy év a manók életében nem jelent nagy időt, de szótlanabb lett és amit a fejébe vett, azt végrehajtotta. A faluban is sok minden változott, sok hangoskodó lett, erre is, arra is és rá kellett jönni, hogy teljesen felesleges vitatkozni, bosszankodni, majd az élet beigazolja, megoldja a problémákat és a sok hangoskodónak az orrára koppint. A nagy folyó előbb-utóbb partra sodorja a szemetet. De van úgy, hogy a Jóisten sokáig engedi. Csak mondják, csak hadd mondják, maradtak ebben az állatokkal, Tikkel, Húval is. Csak hát vizet akarnak ereszteni visszafelé, meg olyan fát akarnak ültetni, ami nem odavaló, de már a régieket kivágták. Aztán a falu egyik végén valaki kitalálta, hogy nem kell szántani, most meg ez terjed. Olyan dolgokat találnak ki, ami külön-külön is káros, de, ha mindenki egyszerre nekifog, akkor aztán abból kiverni már csak a Jóisten tudja őket. De ha az fog neki …márpedig ebből már csak az lehet, hogy felbőszítik. Szóval elég az hozzá, hogy ahogy mentek, sem Hubert, sem Arthur bácsi meg nem szólalt volna.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Mind a ketten nagyöbű fegyvereket vittek. Arthur mi mást, mint a 9,3X62-es duplagolyósát. Hubert meg egy jó kis .30-06-ost, egy olyan éjjellátó távcsővel, ami párját ritkítja. Arthur nem szerette, de be kellett látnia, hogy annyi a sakál, hogy arra nyugodtan lehet használni. Már rókát se lőttünk, na, még védeni kell azt is! – puffogott magában, mert hát Arthur elég mérges fajtából való volt és állítólag, Malvinka szerint, rá is szokott.

A vonat ablakából csak nézték a tájat és Nagyváradon a pályaudvar restije alatt, néhány ismerőssel találkoztak. Meglehetősen nagy volt a forgalom s ha nem is ment volna el Kolozsvárra Arthur, de hazudna ő is, ha azt mondaná, hogy nem fordult meg a fejében. Hubert is ott tanult és egy-két szót váltottak, hozták, vitték a híreket és sokan a háborúról is beszéltek. Voltak, akik északról, Kárpátaljáról jöttek, mentek tovább, vagy éppen a rokonokhoz igyekeztek. Legtöbbet a kantinos tudott s egy biztos, hogy Arthurral régi jó ismerősök voltak, ha nem kellett volna sietni, hogy elérjék a csatlakozást, fix, hogy még Arthurral üzletelnek is. De most tényleg nem volt idő.

  • Arthur bácsi! Betolták a kocsit! – mondta Hubert.
  • Kellemes ünnepeket, majd valamikor két ünnep között jövök le. – búcsúzott Arthur.
  • Hozol le kesztyűket?
  • Persze, mind a két fajtából!

Azzal eltűntek a forgatagban. Egy ideig látszódtak a puskatokok a vállukon, de nem törődött velük senki. Ha meg is nézték őket, talán csak elgondolkoztak rajta páran, hogy bizonyára vadászni mennek, de nem voltak sem piperkőcök, sem szakadtak és látszott rajtuk, hogy nem azért lettek vadászok, mert divat.

Már szürkült, amikor egy hegyi úton baktatattak fel. Lóval és egy hóekével Etre megtörette nekik az utat, de nem csinált nagy takarítást, nehogy a túrázók nekiveselkedjenek a hegynek és azután majd lehetett volna azokat is menteni. Szóval csak éppen annyi utat takaríttatott meg, húzatott meg az erdésszel, hogy fel tudjanak jönni. Jó órára lehettek már csak a fennsíktól, amikor Arthurnak már nagyon nem tetszett körülöttük az erdő. Kísérteties csend volt és szinte a bőrén érezte, hogy figyeli minden rezdülésüket a táj.

Hubert még fiatal volt, ezt még nem vette észre, ez még nem alakult ki úgy benne, de Arthur már megérezte a bajt. Nagyon tudta már. Pont olyan volt ez, mint régen, amikor Etrével mentették az embereket. Aludni se volt jó, mert felébredt miatta az ember, a manó s ha megnyugtatta magát, akkor csak utolérte a baj. Nem, nem szabad megnyugtatni magunkat, elaltatni azt a hangot, ami odabent megüti a vészharangot és alighogy elhatározta magában Hubert, megtorpant. A válla fellett látja ám, hogy előbb egy fiatal, majd még egy süldőfarkas ugrik ki az útra. Nem siettek, csak úgy nyurgán. Aztán jött egy csapzottabb öreg szuka, amelyik már őket nézti és mikor a két kölyök arrébb lépett, azok is visszanézték. Utoljára egy akkora, hatalmas kan bújt elő, hogy még Arthur ereiben is meghűlt a vér. Pontosan tudta, hogy kiket kell, miket kell keresnie az úton, de nem kereste az, hanem egyenest a szemükbe nézett. Esélyük nem volt arra, hogy elővegyék a puskákat, hogy betöltsenek s mintha a farkasok tudták volna ezt. Ha sokáig nem is, de az alfa még akkor is nézte őket, mikor a két kölyök és a szuka leugrált jobbra a szakadékba. Egyáltalán nem félt, ismerte már a fegyvert, az embert, a manót is.

Hubert és Arthur összenéztek és lehet, mondani is mondtak volna egymásnak valamit, de ahogy Hubert feje mellett megint elnézett Arthur, valami mozgásra lett szemközt figyelmes s megpillantotta Etrét, aki szemközt intett nekik.

  • Apád elébünk jött!

Hubert igen megörült és szinte elhagyta Arthurt, mert sietett az apja felé, aki ereszkedett le, hogy hamarabb az úton legyen. Volt ott fent egy padka, onnan figyelték időtlen idők óta a manók ezt az utat. Nem véletlen, hogy Arthur odapillantott az előbb, mert arra számított, hogy Etre ott várja már őket.

Szeretsz a természetben lenni, akkor az EWIDENT ruháid válaszd! Kattints a képre és nézz körül a webáruházban!

Alig várták Huberték, hogy felérjenek a szülei házába. Mondhatni fogvicsorgató hideg volt már, de odabent az erdészházban is és lent a manólakban is rettentő jó meleg volt. Az erdész is és a manók is keményen tüzeltek. Fát hordtak be még az őszön és volt annyi, hogy tavaszig kitartott nekik. Etre nagyon örült a fiának és Arthurnak is. Minden, amit Malvinka küldött, kincset ért a hegyen, mert ott sem a paprika, sem más nem terem meg s ilyenhelyt a csokoládé igazán nagy ritkaság, mert bolt nincs és ha rendelne is az ember, ide senki fel nem tudna jönni. Hubert anyukája szerette volna hallani mi történt lent a Rétközben, mik a hírek, de a farkasok valóban aggasztóak voltak, tehát ki kellett várni, mert azt a legfontosabb megbeszélni. Sajnálta, hogy Malvinka nem jött, de a babák az elsők és ezt, ha valaki, az anyák biztosan megértették.

  • Láttam én! Ott jöttek felettetek az ösvényen.
  • Végig magamon éreztem a szemüket – mondta Arthur.
  • Az meglehet, de még idegenek. – mondta Etre. – Pár napja fedeztem fel a nyomukat fent a Bihar-nyergen.
  • Akkor tudsz róla!?
  • Persze. Beszélik, hogy Kárpátalján lőnek és a vad is megmozdult, átjöttek erre, meg nagy a tél és tudod mozog a farkas is. Lenyomja őket a hideg, mint 1942-ben!
  • Azt is láttam, hogy hirtelen lefordultak. Biztos lecsapta a szél a szagomat, mert egyik pillanatról a másikra letértek.
  • Lőttél volna?
  • Lőttem volna. A célon, a marján ült a szálkereszt a kannak. Még az úton is jó lett volna, de ti már irányban voltatok…

Arthur rettenetesen sajnálta. Szerette volna, ha testvérének sikerül elejtenie, de négy farkas már nem játék és valamit tenni kell. Elsőnek Hubertet kell elcsendesíteniük, mert ez már nem nádifarkas és ha jól saccolták 80-90 kilogramm is lehet, ami a toportyánféreg ötszöröse!

  • Érted Hubert? Ötször nagyobb!
  • Értem, de azt is éppen ugyanúgy fogja a sörét vagy a golyó, mint a sakált.
  • Fogni, fogja, az biztos, de Arthur bátyád a megmondhatója, hogy egy vadászaton kétszer is rálőtt egy 8×68-as kaliberű fegyverrel és a farkas elvitte.

Mindenki elfáradt és a kandallóban is roskadozott már a tűz, amikor végre mindenki ágyba került. Odakint pedig havazni kezdett és minden nyomott eltüntetett, amin meg tudtak volna indulni a vadászok.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Reggelire friss hurka-kolbászt ettek, sült szalonnát, dinsztelt savanyú káposztával. A szalonnának úgy pattant a bőre, hogy Arthur nem hagyhatta ki, hogy Etre tudományát dicsérje.

  • Ez igen! Ezt alaposan megperzselted!

Közben tervet eszeltek ki és eldöntötték, hogy ahhoz a forráshoz veszik be magukat, amelyik nem fagy be. Oda lejár a szarvas is és van ott egy etető is.

  • Úgy gondolom, hogy megjelennek, mert ott sok állat megfordul és a farkas is, higgyétek, fel fog tűnni!

Arthur ott nőtt fel, nem igen tudott sok mást mondani, de Hubertnek volt egy nyaktekerése, ami igen furcsa is volt tőle, de csak észrevették.

  • Én nem mennék messze a háztól.
  • Hogy, hogy?
  • Szerintem feljönnek a nyomunkon, ha már fel nem jöttek az éjjel.
  • Mit beszélsz?
  • Lehet, hogy igaza van – mondja  Hubert édesapja.

Na, ezen aztán mind a három felbuzdult és kitört a házból. Éppen nem hajadonfőtt, de a kabátokat nem gombolták be. Édesanyja mondani akarta, hogy tegyék be az ajtót maguk mögött, de már késő volt, nem hallották meg.

A fennsíkon kutya hideg volt. Már nem esett a hó, de hordta, vitte a havat és nem volt ott egy nyom se sehol, amit meg lehetett volna nézni. Hubert azonban tudta, mit keres. Az egyik  helyen lefújta a friss porhót, amit odahordott a szél és alatta kirajzolódott a félelmetes mancs az öreg hóban. Nem kellett azt mutatnia sem az apjának, sem Arthur bácsinak, mert mind a hárman itt nőttek fel. Hubertet ők tanították vadászni, de már lassan úgy látszik, ők tanulnak Huberttől. Hubert nem mondott semmit, csak nézte a nagy nyomot és nézte őket, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt eddig gondolták, mert az ukrán farkas egyáltalán nem félt sem az embertől, sem a háztól és még a nyomukon is fel mert jönni. Mind a hárman tudták, hogy ez a farkas pontosan jól tudja, hogy mit akar és azzal, hogy megnézte, merre mentek, hogy feljött a nyomukon, tudatja velük, hogy nem fél tőlük…

Alapjaiban változott meg az élet a Pádison. Mindenki tervet eszelt ki, mindenkinek volt valami ötlete. Azt tudták, hogy a falka veszélyes lehet együtt, de azt nem tudták, hogy merre induljanak el. Felmenjenek a forráshoz. Kiüljenek az esztenához? Lejjebb a völgybe vagy komolyabb váltókra. Csak úgy találomra üljenek ki?

Egyszer csak Hubert megszólalt, hogy:

  • Nem vágott-e valaki disznót, lent a faluban?
  • Ha vágott is, nem adja oda senki, mert itt mindent felhasználnak, kimosnak és abba töltik a kolbászt.
  • Tegyünk egy próbát!

Etrének és Arthurnak nemigen fűlt hozzá foga, hogy kérdezősködjenek, de tudták, hogy Hubertnek igaza lehet, hát fogta a telefont Etre és felcsörgetett az erdészhez, eggyel feljebb. Kis diskurzus, persze kiderült, hogy az is hallott a farkasokról, mert a nyergen láttak a nyomukat, csak még azt nem tudták, merre vannak. No, szó, szót követett, amikor az erdésznek eszébe jutott, hogy egyhelyt elpusztult egy juh, a bárányok ugyan megvannak, de az anyjukat, ha kell odaadja a juhász, csak át kell érte menni a völgybe, nem a faluba!

Még jobb! A juhászt nagyon jól ismerik. Egyedül él az állataival a fennsík egyik völgyében. Az erdész pedig felajánlotta a lovát: vigyék. De ha baja lesz a Gábornak! Ha baja lesz…

Gábor csendesen szénázott, amikor az erdész felkantározta és kivezette. Ismerte már ezeket a manókat Etrét, Arthurt és Hubertet. Nem a nagy szánkót, hanem a kicsit kapták meg, az is elég lesz. A nagy fekete ló, a Gábor, csak nézte a szánkót, meg a manókat, majd megindultak.  Rettenetesen hordta a havat a szél és az erdész rögtön megbánta, hogy egyedül engedte el kis barátait. Hamar meggondolta magát, ugrott a csizmájába és csak éppen a nyakába kanyarította a puskáját. Majd elébük vágok  a völgynél – döntötte el magában

Csavajda Dóra illusztrátor weboldalát, a képre kattintva érheted el!

Gábort, a hatalmas magyar hidegvérűt nem kellett se nógatni, se biztatni, mert hát örült a lelkem, hogy kiszabadult az istállóból. Nem volt fázós fajta és már éppen meg is kellett volna járatni. Talán kapóra is jött ez az út. De miért nem mentem velük? Miért nem? -korholta magát az erdész. Ügyes erdész volt, ismert minden vágást és hiába a nagy hó, úgy tudta, hogy hova lehet lépni és hova nem, hogy azt nála jobban talán csak Etre ismerte. Lefelé, a gerinc után, már lécen ereszkedik – tervezte el.

Hubert anyja nem örült ennek a vadászatnak, egyáltalán nem szerette a farkast, mert okos, rafinált és kegyetlen ellenfele a manóknak. Ha meg sebzett, vagy a kölykeit védi, még az embernek is nekifordul, nemhogy a manóknak. Féltette őket, de az se lehet, hogy ez az idegen falka itt portyázzon, rettegésbe tartsa a fennsíkot. Tudta mindenki, hogy pocsék munkát végeznek. Egyáltalán nem szerencsés, hogy pont most, karácsonykor, amikor csendesedne az az erdő is, amikor ünnepre készülünk, garázdálkodjanak a farkasok.

Ahogy elhagyták az erdészházat, volt, hogy a szél teljesen elhordta a havat s volt, hogy vastagabb volt az úton, de még nagyobb torlaszokat nem épített és viszonylag könnyedén át lehetett jutni rajtuk. A nagy erős ló, persze akkor is elhúzta volna a szánkót, ha a hasáig, vagy még feljebb ér neki, de még attól messze voltak. Az ilyenfajta ló csontozata, az igáslovaké, sokkal erősebb, szörnyű nagy izomzata miatt lassabb, de rettentő erős és látszott rajta, hogy az erdésszel sokat dolgoznak kint. Az ilyen  munkalovak, igáslovak kint az erdőn megedződnek s különösen, itt a hegyen, rettentő ügyesen tudnak manőverezni. Nagy segítségére vannak az embernek. Ez a magyar hidegvérű ráadásul hosszabb távon is képes kocsit húzni, ilyenkor meg, a pillekönnyű szánnal, rajta a három manóval, csak játszik.

A nagy fekete ló élvezte, hogy mehet és Etre hagyta is, hiszen a ló mindig be tudta osztani az erejét és egyébként is, nem mennek ma sokat, mert lemennek a birkáért, aztán azzal vissza, helyesebb utána kötik a szánnak és úgy húzzák majd fel a nagy magaslesig. Ott meg egy oszlopra felhúzatják. Ez volt a terv és felváltva kiülik a farkast. A nyomon, amit a szán után kötve hagynak, felcsalják, mert megannyi váltót keresztezni fognak.

Hubert a szán hátuljában úgy döntött, hogy előveszi a puskáját és betölt. Átszámolta a töltényeket és elzárta a puskáját. Arthur hátranézett és meglátta Hubertet, amire csak elővette ő is a 9,3X62-est. A billenőcsövű duplagolyósba a két rettentő nagy töltényt behelyezte és a lábára tette, de megtörve. Etre nem szólt semmit, csak hajtott.

Ereszkedtek lefelé a szerpentinen és mit sem tudtak arról, hogy az erdész már valahol felettük jár, kigombolkozva, hátán keresztbe vetve a puskájával, már síléceire állva vág neki a lejtőnek. Mérges volt magára az erdész, de nagyon élvezte az utat, bár a felesége korholta, hogy ilyen időben kimenni. Mindenki tudta, hogy a farkas nem játék, ahogyan nem játék a téli idő, a hóvihar, különösen nem a Pádison. Ha úgy ismerte is, mint a tenyerét, csak eszébe jutott, hogy, ha most valami baj éri, pár óra eltelik, mire a manók meglelik. A szerpentinen aztán egyszer csak Gábor prüszkölt egyet, mert hát megérezte a farkasok szagát.

Biztos, hogy még a tegnapi – mondta Etre, de Hubert már nem hitt a meséknek és úgy leste fent a hegyoldalt, mint sas. Nem különben Arthur is, aki arra várt, hogy összecsapja a puskát. Valahogy Hubert azt érezte, hogy fentről lesz valami, nem tudta miért, de érezte és meg se merte gondolni, hogy az ereszkedő erdész szagára ugrottak fel a farkasok, akik, ha nem is ügyetlenül, de igen óvatlanul megugrottak és jöttek lefelé. Hubert már hátul állt a szán jobb hátsó talpán, hogy ha meglátná a farkasokat, akkor le tudjon lépni. Arthur gondolta, hogy hátramászik, de nem volt már rá idő, mert, ha tényleg ugranak, akkor késő lesz onnan előkecmeregni. Ideges volt, úgy érezte, hogy hamarabb felkészülhetett volna, talán úgy, mint Hubert.

Kavargott a hó. A ló, a nagy fekete ló, ismerte már a farkasok szagát és rettegett már attól is, nemhogy a látványuktól. A farkas átharapja az áldozata torkát, kihasítja a lágyékát és szörnyű munkát végez. A hatalmas nagy lucok sötétzölden magasodtak felettük és, hogy fújt a szél, hogy porhó esett, nem rakódott rájuk semmi. Zúgott, búgott az erdő s csak a ló orrában és a szemükben bízhattak, amikor Hubert csak mondja:

  • Apja, apja! Húzd balra a szánt!

Etre már húzta is a szárat és megállította a szánkót, de még meg sem állt, amikor megszólalt a fegyver és az első farkas már tűzben is rogyott. Arthur, nem volt irigy, de már ugrott is előre és ahogy a ló keresztben megállt, annak a lábai közé ugrott és féltérddel, ahogy kint a fronton tanulta, már lőtte is a második farkast. A harmadikat csak sebezte Hubert, amit ő még az út szélén helyben marasztalt. Etre csak nézte, hogy miért késik, de a duplagolyósnak vissza kellett állnia, mert tudvalevő, hogy az egyik lövés elhúzza a másik csövet. Miután felborult a harmadik is, ízibe megtörte, hogy ürítsen, de Hubert ekkor már újra célon volt és a hatalmas, kapitális kant blatton lőtte. Az ösvényről, ahogy ugrott le, már nem volt ideje irányt változtatni vagy nagyobbat ugrani. Etre csak nézte, ahogy egyik farkas a másik után tűzben marad és csak tartotta a szárat. Még szerencse, hogy Gábort bevadásztunk már csikó korában, de hogy a hasa alatt is lőttek, azért már egy kicsit Etrének is sok volt. A nagy, hatalmas ló azonban tűrte és állta. Rettentően félt, hogy megtapossa Arthurt, miközben a félelmetes ellenség a farkas, alig volt előttünk 50 méterre.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Olyan szél volt, olyan vihar kavargott, hogy az erdész, aki alig volt már 100 méterre felettük valami morgást ugyan hallott, de ahogy jött lefelé, csak azt látta, hogy a szép fekete lova ott áll keresztbefordulva, neki a szakadéknak. Meghűlt benne a vér, azt hitte valami baja lett a manóknak. Még két kanyar – gondolta magában és lent vagyok az úton, amikor azt látja, hogy a három kis ember ballag felé s a lovon már pokróc, hogy meg ne fázzon. Előtte pedig, itt, ni, meg négy farkas…

Még meglepődni sem tudott és éppen úgy járt, mint a farkasok, mert ő se tudott megállni, mikor az út fölé ért és le kellett ugrania az útra. Arthur csak nevette és mondja is:

  • Még szerencse, hogy jól célzunk, mert most kicakkozták volna lábad ikráját!

Ott álltak az út szélén szótlanul. Gábor aztán megunta, hogy hátrahagyták és kutya módjára közelebb húzta a szánkót, mindenestül, hátán a pokróccal.

Karácsony előtt egy nappal a Pádisra vezető hegyi úton, négy farkassal ott állt három manó, akik mellett sílécen ott csodálkozott a helyi erdész. Tombolt a vihar. A ló nagyokat prüszkölt a farkasokra. Mindannyian készültek a lesre, mert mégiscsak az a valami, de erre nem számolt senki, hogy meglövik a farkasokat. Aztán csak megszólalt az erdész:

  • Tegyük fel mind a szánkóra és menjünk le azért a birkáéért, mert azzal is lesz majd valami. Ismerem Károlyt, vár bennünket s aztán ha nem megyünk, megindul elénk, mert azt hiszi bajunk van.

Sokat nem is teketóriáztak és felpakolták a farkasokat, aztán az erdész felült a bakra. Elővette a pipáját, amit Arthur igencsak megnézett, mert, hát akkora volt az, mint Arthurék üstje a kastélyban. Igen rácsodálkozott, pedig nem szokása és egy csipet dohányt adott neki az erdész, ami olyan sok volt, hogy jutott még a bőrszütyőjébe is. Aztán takarosan mind a kettő rágyújtott. A ló néha, néha hátra nézett, mert mikor úgy fordultak, érezte a farkasok szagát, de most, hogy itt volt az erdész, meg a két manó, meg hogy a pipafüstöt is ismerte, csak megnyugodott. Hubertet nem ismerte annyira, de nem félt tőle. Egyik se beszélt, csak Hubert nézte a farkasokat és néha, néha Arthur hátrapillantott. Tetszett neki az unokaöccse, mert a fiatalos tűz most jól jött. Nézte Hubertet és örült annak, hogy nemcsak a zsíros falatok, a hasa után megy, hanem a dúvad, a dúvad a mindene. Látszik, hogy él-hal érte. Az ilyet nem lehet tanítani.

Még igencsak fent voltak a fennsíkon, amikor a kutyák, lent a hodály mellett, jeleztek és Károly már kint állt. Várta a vendégeit. Egyszerű ember volt, de szerette az erdészt, a lovat ismerte és mikor leértek, akkor látta meg a manókat. Etrét jól ismerte. Persze Arthurt is, hiszen az is idevaló volt, de Hubert úrfinak örült meg igazán, tessékelte is őket be, de amikor hirtelen meglátta a négy farkast, megállt benne az ütő!

  • Erdész úr! Mik vannak itt fent?
  • Látja Károly, hogy farkasok, nem?
  • Látom én, hogy azok, de, hogy egyszerre négy is?
  • Miért lepődik meg, hiszen mindenki lőtt egyet, úgy illik nem?

Károly kerek szemekkel leste a farkasokat, meg a vadászokat, sehogy se tudta elképzelni, hogy lehet, de pokróc került a lóra és egy perce beléptek. Szépen meszelt fal, meleg, a kályha mellett felstócolva a hasított fa.

  • Na, fogjad Károly! A nejem küldi! Bor, kalács, miegymás. Én nem néztem mi van benne, ne is pakold ki, majd lejövök a kosárért! Újévig csak találkozunk még, nem?
  • Nagyon kedvesek vagytok! Hálásan köszönöm!

A kosárba, hogy pontosan mi lehetett még, nem tudni, mert a dugós boron mellett minden kendővel szépen le volt takarva. Károlynak nem volt senkije és ha el is volt látva mindennel, ilyen házi dolgokat, karácsonyi ízeket, nem küldött fel neki senki. Ha még küldött is volna, ilyen időben nincs, aki fel tudott volna jönni. Talán majd napokkal később, ha elül a vihar. Persze az erdésznek mindig is gondja volt rá, hogy figyeljen Károlyra, mert olyan bátor, ügyes ember ez a pásztor, bármikor lehet rá számítani.

Kicsit még beszélgettek, de ha folytatták volna, akkor igen neki kellett volna vetkőzni és a lovat se akarták, hogy megfázzon, ezért feldobták a birkát és visszaindultak a fennsíkra.

  • Ne vigyétek! Nem megy arra már semmi!

Már majdnem hajlottak rá, amikor Hubert megszólalt.

  • Csak vigyük el, mert hát ki tudja, régen volt már ilyen szóró fent a Pádison.
  • Igaza van a gyereknek – mondta Arthur, aki kapva kapott az alkalmon, hogy éppen jó lehetőség lesz ez az ünnep arra, hogy kivadásszák magukat. Ha már Malvinka elengedte, nehogy a tűz mellett ücsörögjenek.
  • Nem bánom, vigyük – mondta Etre – de karácsony első és másodnapján nincs vadászat!

Hubert, Arthur szinte egyszerre válaszolt, hogy:

  • Nem, az kizárt! Biztos, hogy nem.

Az erdész is és Etre is lemondóan legyintett, nem Hubert miatt, hanem, hogy a vén lókötő, Arthur is úgy viselkedik, mint a gyerek, ha vadászatról van szó. Nem ismer tréfát. Az erdész is azon törte a fejét és Etre is, hogy de jó volna kiülni rá, de hát az már most Hubert és Arthur lese, hiszen ők már a Pádison mégiscsak vendégek.

Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra

Mindannyian felszálltak a szánkóra. A szánkóról hátul szinte lelógtak a farkasok, a birka és azok ott négyen, az erdész és a három manó kaptattak fel a nagy fekete hidegvérű lóval a hegyre. Károly még sokáig ott állt a kis ház előtt. Aztán belépett és ahogy betette az ajtót maga mögött és nézte a kis fenyőgallyat, megmelegedett a szíve is. Volt már pár szem szaloncukra, volt ott a fa alatt narancs, dió és csokoládé is, egy jóféle üveg bor és bejgli, töltött káposzta és még halászlé is. Biztos Hubert úrfi hozta a Rétközből a halat. Nézte, hogy miféle karácsonya lett neki, idefent a hegyen, ahová ilyen viharba senki, de senki nem tudott volna feljönni. Jöttek, jöttek őhozzá a fennsíkról a híres vadász és erdészmanók s nézte, nézte a rengeteg ajándékot, ételt, italt. Hát mégiscsak vannak csodák! Mégiscsak vannak…És megpárásodott a szeme, mert, ha egyedül is volt idefent és semmi, de semmi jel nem utalt arra, hogy történne bármi is a kis életében, hittel hitte, hogy eljön a kis Jézus és láss csodát, itt van, neki is lett karácsonya…

 

Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!

 

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.

Illusztrálta: Csavajda Dóra

Tel: +3630/394-4706
E-mail cím: dora.csavajda@gmail.com 

 

Tovább olvasom

Hubert

Eredményt hirdettek a Hubert és az állatok c. rajzversenyen – GALÉRIA

Print Friendly, PDF & Email

December 8-án átadták a díjakat a Hubert és az állatok rajzversenyen, amelyet a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára és Dr. Szilágyi Bay Péter író szervezett Kiskundorozsmán. A rendezvényen 49 oklevelet és emléklapot adtak át,

Published

on

Print Friendly, PDF & Email

December 8-án átadták a díjakat a Hubert és az állatok rajzversenyen, amelyet a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára és Dr. Szilágyi Bay Péter író szervezett Kiskundorozsmán. A rendezvényen 49 oklevelet és emléklapot adtak át, de a helyi kezdeményezésű program azonban átlépte Szeged város határait, hiszen Gödöllőről, a Nyírségből és a Hajdúságból is érkeztek pályázatok.

Ünnepélyes megnyitó a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárában Kiskundorozsmán. A képen balról Paksi Pauletta könyvtárvezető, Ruzsa Roland önkormányzati képviselő és Dr. Szilágyi Bay Péter író.

Paksi Pauletta, a Dorozsmai Fiókkönyvtár vezetője kiemelte, hogy nagy meglepetésre az ország számos pontjáról érkeztek rajzok, pályázatok. Hubert története, különösen az első kötet, nem a legkönnyebben olvasható ifjúsági regény a könyvtár állományában, de ennek ellenére a gyerekek szívesen kölcsönözték ki és azok a szülők, akik a kisebbeknek olvastak fel, sokszor arról számoltak be, hogy mikor a gyermekek elaludtak egy-egy történetnél, nem vártak másnap estéig, hanem maguknak olvasták tovább.

Érkeznek a Dorozsmai Fiókkönyvtár legfiatalabb olvasói és a verseny pályázói.

A könyvtár vezetője hangsúlyozta, hogy Hubert alakja a gyermekek számára egy szerethető lény, akivel nagyon szívesen azonosulnak, aki annak ellenére, hogy vadász, sokat segít az állatoknak. Olyanoknak is, akik természetüknél fogva más állatokra veszélyt jelentenek. Az éles határok, a jó és a rossz kézzel fogható elhatárolása, véleménynyilvánítása megfogja a gyermekek fantáziáját és az, hogy Hubertnek önállóan kell döntéseket hozni, a kicsiket is fejleszti. Ezért találták ki, hogy a gyermekek által elképzelt világot ábrázolják. Nem volt megkötés, részletes meghatározás és ezért is volt meglepő, hogy mennyi érdekes rajzot kaptak.

Ottokár hűságesen őrizte a díjakat.

Ruzsa Roland önkormányzati képviselő köszöntőjében elmondta, hogy a gyermekek számára az iskola mellett, Kiskundorozsmán egy stabil pont a könyvtár, amely a művelődési házzal és a belső udvarral évközben is egy meghatározó közösségi pont. Ez a rajzverseny is jól példázza, hogy mennyi gyerek érdeklődik és mennyi gyermek ragadott színes ceruzát, festett vagy éppen grafittal rajzolta le azt, ami az ifjúsági regényben feltűnik és ami itt, Kiskundorozsmán, szűken vett lakókörnyezetünkben körülöttünk él. Az állatokért, a madarakért, környezetünkért mindannyian felelősök vagyunk és jól látszott, hogy ezt az alkotásaikban megjelenítették a gyerekek. A természetjárás, a környezetvédelem már a legkisebbek számára is elérhető és Kiskundorozsma és a körülötte elterülő táj értékes, védett és fokozottan védett ritkaságai csak közös erővel óvhatók meg.

Paksi Pauletta az eredményhirdetés előtt vette át a fényképen látható rajzot. Sajnos emléklappal már nem, de a bátorsága miatt egy tábla csokoládéval tudtuk jutalmazni a fiatal alkotót.

Dr. Szilágyi Bay Péter író, a könyv, az ifjúsági regénysorozat szerzője összegezte, hogy a rendezvényre 87 fő érkezett és összesen 49 díjat adtak át. Ezek között szerepelt a legfiatalabbtól, a legtehetségesebb pályázóig valamilyen díj. Az író kiemelte, hogy Hubert alakja, a vadászmanó és a körülötte élő, főleg madárbarátok éppen ezért születtek meg, hogy odafigyeljünk azokra az élőlényekre, amelyek a legsebezhetőbbek. Nem titkolt szándéka a sorozatnak, hogy Hubert alakján keresztül megérthessük azt, hogy mi is a feladata egy vadásznak, egy erdésznek, hogy mennyi megoldásra váró kérdéssel kell nap, mint nap találkozni azoknak, akik a természetben, vagy a természet közelében élnek, dolgoznak.

Az eredmény hirdetés előtti pillanatok.

Számos rajz érkezett be, voltak, akik magaslest is ábrázoltak, voltak, akik olyan állatokat is lerajzoltak, akik nem szerepelnek a kötetben, ezért az önálló munkát, ötleteket, megfigyeléseket is szerették volna értékelni. Az író jól emlékszik gyerekkorára, a nagyszüleinél, Peszere-pusztán töltött időkre, ahol megannyi állat élt, él ma is. A rajzot, az olvasást, az alkotást mindig a megfigyelés előzi meg, amihez türelem kell. Hozzátette, hogy a gyerekek nagyon érdeklődnek az olyan dolgok iránt, amit nem lehet megvenni, elérni, csak megfigyelni és a titkok, a titokzatosság, ami pedig Skút, az aranysakált lengi körül, persze még a felnőttek figyelmét is leköti, nemhogy a kíváncsi gyerekekét.

A díjátadó izgalmas pillanatai Ottokárral.

A díjátadó egyik legkedvesebb pillanata pedig az volt, amikor egy család érkezett, ahol a kisebbik testvér – aki még óvodás – kezében egy rajzot szorongatva toppant be, hogy határidő után lehet-e még nevezni? Bátorságát ugyan oklevéllel már nem, de egy tábla csokoládéval tudták jutalmazni. Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy éppen ezért született meg Hubert alakja, hogy a gyerekeket önálló döntésekre tanítsa és bemutassa, hogy mindig van választás, hogy mindig mi döntjük el, hogy milyenek leszünk. Ha kitartóak, ha okosak, ha bátrak és ami legfontosabb, hogy becsületesek, akkor az előbb vagy utóbb, de megmutatkozik az életünkben.

A zsűri a Hubert és az állatok című rajzpályázatra beadott munkák közül Kohári Gabica alkotását I. díjjal jutalmazta.

Hubert a vadászmanó c. ifjúsági regény folytatásaként idén augusztusban megjelent a Hubert Kiskundorozsmán című regény, amely igen sok kalandban bővelkedik. Belépett a regény hősei közé Ottokár, a német vizsla, aki a 2022-ben Dorozsma körül pusztító tűzvészben kimenekített két gyereket a nádból. A könyv, a regény folytatódik, hamarosan megjelenik a harmadik kötet, amelyben Hubert újra hazatér…

December 8-án Kiskundorozsmán, a Hubert és az állatok rajzpályázat eredményhirdetésén a résztvevőkkel és a szervezőkkel.

A versenyt Szarvasról Kohári Gabica nyerte, a második helyezett Bere Zsófia, a harmadik Naphegyi Dániel, a negyedik Ménesi Izabella, míg az ötödik helyezett Kovács Boglárka lett!

Kohári Gabica Szarvas 10 éves Általános iskola Horváthné Gabriella I. hely
Bere Zsófia Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka II. hely
Naphegyi Dániel Állatok 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka III. hely
Ménesi Izabella Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka IV. hely
Kovács Boglárka Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka V. hely

Agro Jager különdíjat három nevező kapott:

Batik Attila H, a vadészamanó könyvborító 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj
Kalcsevics Anna Vadászat 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj
Sörös Nikolett Hubert 10 éves 4.a Béke utcai iskola
Szeged
Agro Jager különdíj

A Somogyi Károly különdíjat kilenc versenyző érdemelt ki:

Baráth Hedvig Krisztina Őzike 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Csányi Emese Grafika 9 éves 4. b Béke utcai iskola
Szeged
sk különdíj
Horváth Melani Klára Cirmni cica 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka SK különdíj
Kolompár Amira Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Mag Alexandra Magas les 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Nagy Viktória Dorka Hubert képregény 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula sk különdíj
Puskás Hanna Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Schiller Sára Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj
Torma Balázs Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette sk különdíj
Víg Vivien Űandrea Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka sk különdíj

 

Hubert Kiskundorozsmán

Karácsonyi ajándékot keresel? Megjelent a sorozat második kötete: a Hubert Kiskundorozsmán. A képre kattintva tudod megrendelni.

A Kiskundorozsmáért Alapítvány különdíját két nevező vehette át:

Kis Noel Csaba Ottó 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka különdíj
Lukovicsné
Rácz Dorina Hubert 10 éves Orczy 4.a Tóth-Savanya Aranka különdíj
Lukovicsné

Emlélkapot vehettek át:

Babó Bella Hubert képregény 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Balog Ágota Titkos manólakás 10 éves Orczy 4. b Pós Katalin emléklap
Bernáth Szófia Sün és bagoly 8 éves 2. osztály
Bernáth Szófia Peszere puszta 8 éves Orczy 2. sztály Kiss Mónika emléklap
Bessenyei Dávid Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Bimba Zoé Titkos manólakás 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Boukoullab Mohamed Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Csábi Barbara Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Csepregi Csenge Tikk 10 éves Óvoda Csepregi Attila
Nyírbátor
emléklap
Csepregi Virág Tikk 7 éves 2. osztály Csepregi Attila
Nyírbátor
emléklap
fegyver Hubert 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Forrai Mira Ottó 5 éves Óvoda Dr. Forrai-Farkas Alexandra emléklap
Görög Filoména Vidra 6 éves Óvoda Görögné Helena emléklap
Gorog Valéria Vidra 8 éves Általános iskola Görögné Helena emléklap
Hézsai Kevin Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Kállai Hanna Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Kálmán Levente Hubert 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Kószó Csanád Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Márta Olivér Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Martonosi István Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Nemes Veronika Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Német Noel Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Ocskó Nikolett Hubert 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Orosz Liána Macska 6 éves Bölcs utcai Óvoda Orosz Anita emléklap
Papdi Dominik Hubert 9 éves Orczy 3. a Szabó-Kis Paula emléklap
Pesti Liza Hubert 10 éves Orczy 4. b Pós Katalin emléklap
Pintér Panna Ottó 4 éves Óvoda Patik Adrienn emléklap
Takács Ármin Titkos manólakás 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap
Tóth Boldizsár Peszere puszta 9 éves Orczy 3. b Szénásiné Őrhalmi Nicolette emléklap
Vass Gréta Peszere puszta 8 éves Orczy 2. osztály Kiss Mónika emléklap

 

További meséket keresel? Kattints a képre és látogass el az Agro Jager Hubert című rovatába!

 

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Köszönjük a támogatását a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárának és minden munkatársának, a Kiskundorozsmáért Alapítványnak. Köszönjük a kiskundorozsmai Papír Kuckó Írószer és Nyomtatvány Bolt támogatását és közreműködését az oklevelek, emléklapok nyomtatásában és végül, de nem utolsó sorban Ruzsa Roland önkormányzati képviselőnek, hogy jelenlétével megtisztelte a díjátadót.

Logo

PAPÍRKUCKÓ

Agro Jager News

Tovább olvasom