Hubert
MESE: 17. rész – Vadászat a Bodor-kisháznál
Teltek a napok. Egyik jött a másik után és lassan február első dekádja is elkopott. Ha sok hó nem is esett, de ami megmaradt, az az árkok, mélyedések, bokrok, kökények északi lábánál ott fehérlett. Várja a többit – mondták az emberek. A tél éjjelente megmart minden elevent, de hiába markolt, mart mindenbe, amibe csak tudott, a nap egyre magasabban kúszott fel és egyre melegebb volt napról napra. Hubert házában a kemence, a házakban a kályhák faluszerte dörmögtek és az istálló melegéből a tyúkok egyre kijjebb és kijjebb merészkedtek.
Magasles a tó partján Forrás: Dr. Szilágyi Bay Péter
Egy-egy öreg tyúk, amelyik már látott egyet mást, a hátsó, a kertkapu lécei között ki-kikandikált. Volt közte olyan, amelyik olyan ügyesen rakta le a tojásait, hogy még odakint is ki tudta költeni. Amikor aztán az összes csibe felszáradt, megindult velük, persze befelé. De ez még messze volt, nagyon messze.
Mióta Ottokár itthon van, azóta csendesebb az udvar. Jolanda sem mer átjönni, amit Hubert ugyan nem bán, de egy kicsit minden csendesebb akkor, ha kutya is van a háznál. Ámbátor furcsa teremtménye a Jóistennek ez a kutya, mert az énekesmadarakat nem bántja. A fekete rigók, amelyek egyre jobban terjednek és újabban Peszere-pusztán is feltűnnek, naphosszat tekereghetnek az udvaron és a barna színű lakli vizsla nem bánja, ha a tálja körüli húscafatokat, morzsákat összeszedik. Pediglen a fán, nem itt a ház előtt, hanem a kerti nagy dión, fent van nekik egy faggyúdarab, amit a cinkékkel, Vincsékkel derekasan csipkednek is. A háj, nem romlik el. Ez tulajdonképpen nem szalonna, hanem disznóvágáskor, a hasüregben felhalmozott zsír. Azt mindig külön sütik ki a szalonnától, akkor jobb ízű a zsír is s miután ezt nem aznap, hanem a disznóvágás után később sütik, hát a háziasszonyok, még ha drága dolog is a háj, nem bánják, hogy a madárnak is jut. Mert annak is kell enni és ha itt maradnak a ház körül, a gyümölcsösben teménytelen sok hernyót, férget miegymást összeszednek, de annyit, hogy azt felsorolni is nehéz. Minden madár valamiért hasznos. Egyik ügyesen mozog a legvékonyabb gallyak között, mint a cinkék, míg például Tikk, a harkály, a fák belsejéből is ki tudja vésni a férget. A fiatal fa gyorsan nő, sebeit hamar benövi, abban kevesebb a betegség is s hogy a harkály megmaradjon, öreg erdőnek, öreg fának is kell lenni.
Mostanság, jobb helyeken, az erdészek is úgy vágják a fát, hogy mindig csak azt vágják ki, ami már akkora, hogy lehet vele kezdeni valamit és az erdő, ha nem is gyorsan, de szépen lassan vegyes korú lesz. Akkor aztán lesz benne a harkálynak is kellően öreg fa, amibe odút is tud vésni.
A fekete rigó hamar kitanulta, hogy a kölyökvizsla nem bántja és a kút mellett, a kutya itatója mellett ül. Biztonságban érzi magát és csak lesi az udvart. Egy hím fekete rigó, amely tényleg teljesen fekete. Igazi öreg madár, mert a csőre és a szeme körüli gyűrű élénk narancssárga színű. A tojót, most nem látni, pedig biztos az is itt van valahol az udvarban, de barnás, kormos színe miatt, ha nem mozog, nehéz észre venni. Rejtőzködő a tollruhája, pontosan ilyen egyszínűek a fiatal madarak is, amelyek éppen úgy a talajon sétálnak le és fel, mint a szüleik. A cinkéknél jelentősen nagyobbak. Énekük meglehetősen tetszetős. Az udvarban csak egyvalaki nem hagyja nyugodni Ottokárt, az pedig a sebesült tőkés réce, amely nyomorúságában a kutyaház és a kerítés közé bújt be. Na, nem mintha onnan Ottokár nem tudta volna elővenni, de tartott Huberttől nagyon. Ilyenkor, az ajtó előtt, a pokrócon, igen jó dolga van. Egyáltalán nem fázós fajta és hogy süt a nap, hogy nem fúj a szél, a barna szőre úgy szívja magába a napot, hogy kifejezetten jól érzi magát. Egyáltalán nem vágyik be, ki is kérezkedett és úgy tűnik, hogy most már teljesen meg is gyógyul!
Azonban, ahelyett, hogy aludna, lesi a kutyaházat, ami az udvar túl oldalán áll. Háttal a kertnek, míg a bejárata az udvart nézi. Amögött lapul a tőkés réce, ami az előbb éppen ki dugta a csőrét és mielőtt észrevehette volna a kutyát, az a csőre miatt már tudta, hogy megmozdul. Ahogy felvette a fejét a pokrócról a gólya már kelepelt is. Az meg a kutyaház tetején trónol. Repülni nem tud, az egész telet Huberttel töltötte. Tiszta állatkert lett az udvar, lépett be az utcáról Ottokár gazdája, aki egy pillanatra megállt és nézte a rigót, a kutyaházon a gólyát és most megint a tőkés récét! El is nevette és úgy csóválta a fejét, mikor észrevette a tál mellett gubbasztó fekete rigót, ami meg felpillantott az öreg dióra, amelynek az udvar fölé hajló ágán ült Tikk.
- Nagyszerű! Akkor mindenki itthon van, majd Hubert ápol benneteket. Ottokár! Figyeljed őket!
Azzal betette maga mögött az ajtót és a kutya körbenézett az egész udvaron. A kölyök felelőssége teljes tudatában úgy érezte, hogy nélküle itt nem is lenne rend, hiszen megmondták, hogy figyeljen! Persze ezenkívül nem történt semmi és az udvarban az összes jómadár Ottokárt leste, annak minden mozdulatát. A kutya aztán persze elaludt, mert csak nézni ezeket a madarakat, rendkívül unalmas és a szagukat is már megszokta. Csendes, napsütéses, téli udvarban aztán nem történt semmi és minden madár élvezte a békességet, mert tudta mindegyik, elég csak rikkantania és a kutya úgy ugrik fel, mintha puskából lőtték volna ki. Legjobban mind a macskától, a fekete-fehér Jolandától félt, amely annak ellenére, hogy nagy volt, meglehetősen fürgén és gyorsan tudott vadászni. Az udvarban a gólya furcsa látvány volt így télvíz idején, de a sebesült tőkés réce különös, beteg, lázas szárnya már más ragadozókat is a ház köré csalogatott…
Hubert odabent a leveleket bontja. Olvas. Korán kelt, begyújtott, kisepregetett és most mivel egyáltalán semmi komoly munkába nem tud fogni, teljesen nyugodtan leveleket ír. Persze, hogy Arthur bácsinak, mert végre sikerült puskavégre kapni egy szuka rókát, amit már Lajcsi el is vitt és a Bodor-kisház nagy kőrisére akasztott fel. Ott találkoznak holnap, mert a délután Lajcsi koma madzagot köt a rókára. A koslatás már javában zajlik, lehet, hogy szerencsével is járnak. A nádban, a tavak körül, most ugyanis jó lehetőség mutatkozik, hogy a rókák számát megcsappantsák.
Lajcsi egész nap kint járta a tavakat és úgy füstölt a Bodor-kisház kéménye, hogy a tiszta időben a magasra szálló füstöt messziről lehetett látni. Lehetett volna csendesen is tüzelni, de odabent farkasordító hideg volt és minél előbb fel kellett melegednie a háznak, hogy ha a következő napokban Hubert, Arthur bácsi és Lajcsi meg ne fázzon. Elhatározták, hogy amennyi rókát csak tudnak, elejtenek a napokban, hiszen a koslatás most már olyan erős, hogy napközben is lehetett látni rókát. Elhúzódó dolog ez a rókák násza. Sokat vitatkoznak rajta, de az öregebb vadászok úgy vannak vele, ha hiszik, ha nem, végül is nekik mindegy, de ha egy szuka róka nyomán, feljön aztán egy kanróka, az mindig kíváncsiságra ad okot. Most, hogy Hubert valami csoda folytán elejtett egy szukát, komoly esélyei lesznek a manóknak, csak Lajcsi ne hibázzon, mert akkor felesleges bárkinek is kiülni!
Lajcsi azonban nem abból a fajtából való, aki hibázni szokott. Kitanulta már a fortélyt és mindenben úgy jár el, ahogy megbeszélték Huberttel. A rókához semmiféleképpen nem lehet hozzányúlni. A nyakába Hubert átvetett egy teljesen szagtalan drótot, amit előtte libazsírral lekent. Az minden szagot eltakart és a drót legvégén emelhette csak meg a komája. Úgy vitte el a sötétben, hogy magától eltartotta.
- Ne félj! Úgy viszem körbe, hogy azt egyetlen egy róka se szagolja ki!
Ezzel búcsúztak el a minap. Arra pedig már nem volt idő, hogy bevárja Arthur válaszát. Ha ott lesz az este, akkor ott lesz és együtt vadásznak, ha nem, akkor így járt Arthur bácsi. Vadászoknál úgy van az, hogy aki ott van, az vadászik, aki nem jön időre, azt pedig ott hagyják. Késni nem lehet s ha úgy vesszük, csak igen ritkán, igen jóbarátok szokták mondani, hogy mennek-e a társasvadászatra vagy nem. Persze, amikor őzbakra vagy bikára megyünk, az más kérdés…akkor mérhetetlen illetlenség a megbeszéltektől eltérni, vagy késni. Kimenteni magunkat csak lánykéréssel lehet, de akkor annak a lánynak feleségnek is kell lenni. Még így is, de még így is, ráég az emberre, ha elkésik.
A kamrában még volt üveges libamájpástétom, halvány zsírréteggel a tetején és egy eperbefőtt is árválkodott. Foghíjas volt már a hagymászsák, de egy-egy jó lilahagymát még lehetett válogatni, ami mind a málhába került. Arra pokrócot kötözött fel Hubert és még ráfért a leszsák is. Komoly fagyra készültek, mert a szél napok óta elcsendesült, felhőtlen, csillagos éjszaka várt rájuk és két napja telehold is volt. Szóval várhatóan nagyon hideg lesz. Így szerelkezett fel Hubert. Sokat hezitált, hogy melyik puskáját vigye, de úgy döntött, hogy ritkán van lehetőség duplázásra a szűk gátakon, a nádasok között, ezért nem visz más fegyvert, mint a kis spanyol Carrarát, a kis vegyescsövű fegyverét, amelyen felül a egy 22WIN magnum, míg alul egy 20-as sörétes csövet szereltek. 10 lőszernél nem vitt többet a golyósból, ennyi fért a kis tölténytáskájába és pontosan ennyi sörétest is csomagolt…
A falu csendes volt és az utcán sem voltak emberek. Kiürült a falu. Sokan elmentek, elköltöztek és egyre kevesebben laknak, állapította meg Hubert megint, ahogy felért Peszere-pusztáról. Sok fát is kivágtak itt a templom előtt, meg a temető sok szép szomorú fűzfáit. Ha nem is volt dísze, de azért a nagy öreg fák csak odatartoztak. Nem volt azoknak semmi bajuk, bosszankodott, csak nem értettek a fához se. Mindegy is. Ami volt, volt, elmúlt. Kár rajta bánkódni, csak lehetett volna jobban, lehetett volna másképpen bánni a faluval, lehetett volna szeretetből, hozzáértéssel, mindegy miből, csak fejlődött volna egy kicsit, valamelyest. Legalább, legalább az iskola, az iskola maradt volna meg a faluban, de ott is csak a hideg falak kongnak most is az ürességtől…
Hubert nem is foglalkozott ezzel többet. Egy pillanatra elgondolta, hogy a főutcán, megy, aztán majd a Zöldfás úton, de aztán csak úgy volt vele, hogy lekanyarodik Poc felé, hátha van ott valaki – bekukkant az öreg barátjához, hiszen időben indult, bőven van ideje. Az öreg korcsma előtt egy lélek sem volt, még egy bicikli sem árválkodott előtte. Mikor odaér, megnyitja az ajtót, aztán lassan kinyitja, besurran és beteszi maga mögött és vár. Picit hallgatózik, de nem sokat.
Poc, a magas pult mögött kényelmesen, egy nagy széken ücsörgött. Kávét ivott és egy kis pohárban egy kevés üdítőt. Ez volt a szokása. Persze volt, ott nagyobb pohár is és sok minden a hűtőben. A gyerekeknek még jégkrém is, a TV alatt pingpongasztal. Gondja volt rá, ha a gyerekek játszani akarnak, akkor délután, ha elengedték őket, akkor lehetett játszani is, mert máshol nem volt ilyen a faluban és jó volt egy kicsit játszani. Persze, csak üdítőt lehetett inni, mert ott mást nem kaphatott a gyerek s ha rosszul viselkedett, mehetett haza. Persze Pocnak gondja volt rá, hogy mielőtt hazaér, már várják otthon. De szerette mindenki, mert erre igen régóta nem került sor. Inkább jó volt elmenni, benézni. Főzés is volt és jobbára Kálmán főzött, ő meg igen híres pörköltfőző mester volt, de halászlét is módfelett tud még ma is főzni. Titkát nem is árulja el senkinek. Ha igen ritkán mégis előfordul, de akkor meg is jegyzi: ha visszahallom, akkor tudom, hogy te voltál, mert más nem tudhatja, szóval…komoly dolgok ezek. A pörköltek is olyanok, hogy sokszor, mikor tudja az ember, mit, hogy kell és azt betartja, akkor esetleg meg ismételheti a korábbi főztjét, de annyi mindentől függ, hogy még Kálmán is megjegyzi: „Na ez most jól sikerült!” – hogy ez egyébként mit is jelenthet, valójában ő tudja igazán, mert valóban jókat szokott főzni, mestere a bográcsnak.
Ahogy nyílott az ajtó látszólag nem jött be senki és Pocnak nyújtania kellett a nyakát, hogy a küszöbig lelásson. Magas volt ugyanis a pult és arra gondolt, hogy a szomszéd tacskója jött át melegedni, meg egy-két falatot kunyerálni, hátha van valami a konyhában. Persze ott mindig jutott neki is. Poc ilyen ember volt. Szerette mindenki. Annál mindenki egyforma volt, csak a hangoskodókat nem szerette. Mivel délután sok fiatal is járt hozzá, akik kint a padon, a fák alatt beszélgettek vagy pingpongoztak, sose engedte, hogy rossz híre legyen a kocsmájának. Igazán különleges hely volt a Nimród kocsma, mert, hogy így hívták a környékben.
Mikor megemelkedett kicsit, hogy megnézze mi is történt, akkor látta meg, hogy Hubert az és nagyon megörült neki. Ritkán lehetett látni boldognak, de akkor szinte ragyogtak a szemei és nevetett. Már nyomban mondta is, hogy csak befelé, befelé, tegyed be az ajtót, mert bejön a hideg.
- Na, mit kérsz Hubertkám? Mit kérsz?
- Teád van Poc?
- Többféle is, többféle!
Igazából Hubert így tervezte, tudta, hogy ebéd után nem lesz bent senki és meglátogatja Pocot. Volt miről beszélni, sokat tudott Poc is, mindenkit ismert, sok hír jött, sok hír ment itt a kocsmában. Voltak, akik csak itt találkoztak. Az egyik jött erről, a másik arról. Akkor a halászok reggel itt gyülekeztek, aztán innen mentek haza is. Volt ott minden. Valakinek malaca volt eladó, valakinek kellett egy fuvar az erdőről, amott vadászni mentek. Mikor főzünk? Hogy lesz? Kálmán mikor ér rá? Hiszen attól függött minden. Így mentek a dolgok. Előbb tudott a Poc kocsma mindenről, mint bárki más. Túrázók jöttek, megpihentek aztán vagy Körösnagyharsánynak mentek tovább, vagy Gesztnek, ki merről jött, ki merre tartott. A Poc kocsmába jóformán még a nagyváradi varjak is bejártak, mert az utcán lévő fára gyakran letelepedtek. Így ment ez, hiszen közel volt a határ és a forgalom is sokkal nagyobb ilyen helyen.
Elég az hozzá, hogy elidőztek. Hubert már hónapok óta ígérte, hogy benéz, de mindig mentek valahova és míg Poc a falu dolgait mesélte, addig Hubert meg a nagyvilági vadászatokat. Poc nagyon élvezte, de a legjobban az ételeket, mert mondhatni úgy is, hogy nagy gasztronómus volt, de úgy is, hogy a konyha nagyon fontos volt az életében, persze, a vendéglátás legfontosabb része ma is. A dorozsmai molnár ponty, na azt hogyan csinálják? Milyen volt a Keresztelő Szent János plébánia? Hogy van a papmanó, Ferdinánd?
Na, ekkor állt meg egy pillanatra Hubert, mert azért tudta, hogy Poc nagyon sokat tud, de azért azt nem gondolta, hogy ismeri is. Poc is megállt a kérdésekkel és nézett maga elé. Egyik se szólt. Poc tudta, hogy most többet kérdezett, mint amennyit lehetett volna. Sőt, egyáltalán nem lehetett volna s most, most ki kell magyarázni, vagy minden elmondani – törte a fejét. Hubert meg azon agyalt, hogy honnan ismer mindenkit?
- Hubert, ez egy olyan hosszú történet, hogy ezt most nem tudom elmesélni neked, de egyszer nekiülünk – vágta ki magát Poc.
Hubert azért úri manóként viselkedett és elfogadta a választ. Nem is kérdezett többet, nem illett és elfogadta, de azzal most már teljesen tisztában volt, hogy sokkal nagyobb dolgok vannak a világban, mint amit ő ismer.
Hubertnek azonban nem kellett tartania semmitől, mondjuk olyanféle volt, hogy nem is tartott, mert hitt abban, hogy tanulással, szorgalommal és tudással, főleg ezzel működhet a világ, no meg persze akkor, ha tisztességes és becsületes marad a manó. Hazudni nem szabad és ha úgy is alakul, hogy másképpen, másfelé vezet az út, akkor is nyugodtan fordul neki az ismeretlennek. Ha lehetett is volna jobban csinálni, akkor sem maradt becstelen és nem kell szégyenkeznie semmi miatt. Hogy egy kicsit szomorú lett, hogy Poc nem árulta el, hogy honnan ismeri még Ferdinándot is az nem tarott sokáig, mert ’iszen azt is tudta, hogy nem tartozik rá s majd úgy is elmesélik. Mindenesetre azért Arthur bácsikáját, ha előkerül, azért megmasszírozza, hátha megtud valamit. Ugyan Poc előtt szégyellte, de azért igen kíváncsi is volt, hogy micsoda titkok lapulhatnak még a manókról!
Poctól, hogy megmelegedett, már nem volt sok hátra, ismerte a járást, így átvágott a kacsatelepeken, hátul a szolgálati lakások között és végül a Halas utca legvégén lyukadt ki. Na, ott mehetett a belső úton, a gáton, meg mehetett kívülről is, de úgy határozott, hogy nem megy belül, nem járja össze a gátat, nehogy rontson a helyzetükön.
Magasles a tó partján Forrás: Dr. Szilágyi Bay Péter
A tavakat meghúzta a jég, de arra ráesett a hó és most mutatta meg igazán, hogy a sok-sok tíz hektáros medrekben, hol melegebb, hol hidegebb a víz. Mert, ahol valami miatt melegebb volt a meder, afelett megolvadt a hó is. Voltak ott lihogók, amit a madár nem hagyott, hogy befagyjon és ahogy fürdött rajta a sok madár, a víz nem is bírt megfagyni. Van úgy, hogy befagy, de ahhoz nagy hidegnek kell lenni, amit most már régen nem láttak. Az még a pazar látvány, hiszen ott sorakozik olyankor az összes madár és várják, hogy kiolvadjon. Elmenni olyankor már késő és az óvatosabb vadliba, megérezvén a rossz időt, hamarabb útra kel. Maradnak a vadrucák, egy pár gém s persze a kötözködő dolmányos varjak, no meg a sasok, illetve a sólymok, amelyek kiszedik bőven a téli tizedet.
A Bodor-tavak mellett, a védcsatorna közötti gáton olyan nyárfasor áll, hogy a több ember se éri körül a törzsüket. Már nem emlékeznek, hogy kiültette azokat, de akkorák, hogy kivágni is veszélyes, azok meg évről évre csak gyarapodnak. Persze fogják a gyökereikkel a gátat, sok hasznuk van. Árnyékot is vetnek, főleg itt délutánfelé fordul úgy a nap. A csatornában mindig van víz. Oda folyik le a tavakból a régi víz, de azt is szolgálja, hogy ne járjon be a tolvaj. Ámbátor, aki halért jön, az úgy is vizes lesz, de mégis ezt a célt is szolgálja. Mondjuk olyan a nád, hogy hamar megmutatja annak, aki érti a nyelvét, hogy bement-e, átment-e rajta valami vagy valaki. Csak a városi embernek egyforma minden. A tavaktól jobbkézre szikes, rossz földek terülnek el, de az nem baj, mert legelőnek éppen jó. Valaha a tavak helyén is legelő volt, úgy ásták ki az összes tavat és úgy vezették ide a vizet a Sebes-Körösből. Régen természetes úton jött, jöhetne ma is, csak mióta határ van, azóta még a víz is másképpen folyik. Ezért egy mesterséges csatornát kellett építeni, amelybe két olyan hatalmas szivattyú termeli a vizet, hogy azt elmondani is nehéz. Fent van az Körösnagyharsánynál, a bukógátnál.
Nagyon hosszú ez az út, mire eléri a Ludas nagy vaskapuját, ahonnan, ha nem is közvetlenül, de már lehet látni a Bodor-kisházat. Mondjuk nem egészen, csak a felszálló füstből tudja az, aki ismeri a helyet, hogy ott, a nagy kőrisek között megbújó helyen áll, a Bodor kisház!
Hubert tempósan haladt. Hátán a zsákja, azon minden felkötözve, vállán a puskája s mikor a kishídon elérte a házat és benyitott, akkor nézett nagyot, mert Arthur bácsikája gravírozott hózentrógerjében, felgyűrt ingujjban tanítgatta Lajcsit az ulti rejtelmeire.
- Hárman jobb lesz ultizni is!
Hubert el sem tudta képzelni, hogy Arthur, hogy keveredett ide és miként van ilyen jó meleg, hogy mennyi minden van az asztalon. Azt se tudta, hogy hozta át Arthur bácsi, de volt egy sejtése, hogy Lajcsi valahogy érte mehetett a nyúlgáton, mert, ha valaki ilyenkor is át tud jutni Gesztre, az csak Lajcsi lehet. A két falu között ugyan évtizedek óta ígérik, hogy lesz út, meg, hogy megnyitják ott is, meg itt is a határt, de abból nincs semmi. Az úttalan utakat, csak ilyen nagy utazók, mint Lajcsi ismeri. Mindenki másnak marad a nagy körutazás, fel Zsadánynak, onnan meg Mezőgyánnak s úgy le Gesztre…
A partiba nem illik beleszólni, de sanszos, látva a lapjárást, hogy Arthur bácsi erősen nyerésre áll. Különösen úgy, hogy nyílt lapokkal hozakodott elő Lajcsi, de Arthur bácsi nagyon udvarias Lajcsival és akkor most ezt, meg azt. Ultimo, kontra…
– Arthur és ezt most bedobom! – szólalt meg Lajcsi is!
– Na nem, hát a hetessel vihetted volna a partit is!
– Majd Hubert, Arthur bácsi, majd Hubert! Este csatázunk, de most mennem kell, mert nem lesz a rókavadászatból semmi!
Hubert csak kapkodta a levegőt, mert ebben a körben már nem osztottak neki lapot. Amit ő szépen kigondolt, eltervezett, abból nincs semmi, a két nagymenő szépszerivel átvette az irányítást, már ebbe nem volt beleszólása. Arthur vette a kucsmáját, magára dobta a kabátját, vette a pipát! A pipát – szörnyülködött Hubert! Hát nem lesz egy róka se, ami idejönne! Mind kimegy a világból. Lajcsi vette a pulóverét, de nem öltözött túl, nem szokása, mert akkor nem vagyok annyira fürge – fog a sok ruha! -szokta mondani!
Kiértek a ház elé, Lajcsi még papucsban, úgy lép ki a hóba. Olyan vastag kapcát tekert a lábára, hogy olyat nem sokat látni. Azt se tudják azt, hogy miből kell vágni, hogy kell feltekerni. Aki érti, az úgy fel tudja tekerni, hogy mehet benne naphosszat. Még ilyet! Na, ezt most megfigyelem. Mikor kiérnek a ház elé Hubert már nem bírta tovább…
- Lajcsi, itt van a libazsír, hogy bekend a csizmát… – mondta már igazán csendesen és kétségbe esve, mert úgy érezte, hogy ebből a vadászatból sem lesz semmi.
Mikor Lajcsi már jó hét, nyolc lépésre volt tőlük Arthur bácsi már gyújtotta is a pipát! A pipát, azzal az átkozott, bűzös dohánnyal. Na, ez már tényleg büdös volt, nem olyan, mint a Trinidadi. Az, ehhez képest, parfüm! Micsoda kapadohány, na ezt is biztos…nézett nagyot, és jutott eszébe, hogy Poc mindig termelt dohányt eldugva a kukorica közt, ahol a fináncok nem találják meg…Annyira megdöbbent, hogy ismerik egymást, észre se vette, hogy Lajcsi csak ment kapcában, papucsban a hóban.
Aztán egy rissz-rossz csizmába belelépett, amire csak egy nádpalló volt lökve, hogy ne essen bele a hó. Na, abba úgy lépett bele, hogy még a szárát se fogta meg. Ügyes gyerek volt a Lajcsi, értette a csíziót és egy pillanat múlva lábán volt a csizma!
- Na Hubert, nincs az a róka, amelyik megszimatolja, hogy más is járt a róka körül!
Lajcsi azonban nem várt elismerést a barátjától. Feladat volt és az igazi elismerés akkor lesz, ha a szuka róka csapáján megjelenik majd a kan. Az lesz a valami. Addig csak üres beszéd az egész s annak se eleje, se hátulja.
- Na, majd jövök! – nevetett, csillogott a szeme és eltűnt a gáton, ahol mögötte sok helyen összehajolt a nád.
A rókát, amit Hubert lőtt, egy hosszú, vagy két-három méteres dróton pedig maga mögött húzta. Olyan helyekre akarta bevinni, ahol tudta, ha előjön a többi, akkor keresztezni fogják a csapát és ha szerencséjük lesz és ügyesek lesznek Arthurék, akkor lőni is fognak! Kell is, mert a nádban sok róka meghúzódik s a tavaszon, mikor elindul a költés, csinál olyan pusztítást a róka és sakál is, hogy felesleges akkor védeni itt a sok madarat. A „fíreg”, ahogy faluhelyen mondják a dúvadra, szedi a tojást, szedi a madárfiókot és mindent megfog.Persze annak is fiai vannak, élni kell azoknak is.
Egyáltalán nem vették érzékenyre a búcsút és Arthur elpöffentette a pipáját, majd bevonultak. Kártyázni nem volt már kedvük és mivel Hubert sem és Arthur sem volt éhes, tüzeltek. Több fát nem tudtak a tűzre tenni és a kosárba se fért több, amikor Hubert arra lett figyelmes, hogy Arthur bácsi csendesen szuszog, elaludt. De elaludt Hubert is, mert egyszer csak hallja…
- Elaludtatok? Nem baj, én is szoktam! – nevet Lajcsi – Körbevittem, bementem még olyan helyre is, ahova inkább csónakkal szoktunk menni. Ha erre nem jön ki a róka, akkor kipusztult! Akkor pedig védeni kell!
- Na, arra én befizetek, Lajcsi – ült fel Arthur bácsi!
- Nem lesz olyan Arthur. Akkor vége lesz a világnak, ha az utolsó sakál és az utolsó róka puskavégre kerül! Lehet, hogy most segítek nektek, de én azért a sakáloknak is drukkolok! Okosak. Okosak azok, annyi szent!
- Lajcsi – szólalt meg Arthur – mindenkitől lehet tanulni, még egy ilyen hétpróbás rablótól is, mint Skú, a sakál…
Lajcsinak haza kellett ugrani, mert kisnyulai voltak. Meg a jóságot is el kellett rendezni. A tavakon csend volt s akinek nem volt kint dolga a határban, nem szédelgett, mert akkor, ha eltűnt valami, akkor bizonyosan képbe kerül, azaz megkérdezik tőle, hogy: „Te Jóska! Mír jártál arra?”.
Arthur és Hubert nekiállt amolyan hadi tanácsot tartani, hogy ki hova üljön. Fontos volt, mert szél nem volt, de mégis ki kellett találni, hogy hol lenne a legjobb letelepedni? Hubert úgy döntött, hogy bemegy a Bodor tavak közé, oda, ahol a három tó találkozik. Onnan annyi utat belát. Valamelyiken csak érkezik róka. Arthur vacillált: végül abban maradtak, hogy ő innen visszamegy az Emlék tó felé és van ott egy magasles, amire felül. Igaz magasan lesz, de a kölcsön kapott 22-250-es ideális lesz, mert nagy távolságot belát, aztán meglátjuk – gondolta, de nem volt biztos a dolgában.
Hubert elindult befelé, Arthur meg a magasleshez, a megfigyelő toronyhoz. Kicsit elszomorodott Hubert, hogy talán választhatott volna másik fegyvert is, hiszen az esélyeit nagyon lehatárolta a kis vegyes csövűvel, de nem volt mit tenni. Ez a hajó már elment, vagyis az, hogy cseréljen, akkor ez már így marad. Mikor beért már nem bánta, hogy mégiscsak ezt a puskát hozta és ahelyett, hogy a gátra ült volna ki, a pokrócot leterítve, letörve a nádat felvette a leszsákot és hasmánt feküdt le.
A fegyver felhúzta és úgy volt vele, hogy a kakason az ütőszeget átfordítja a sörétesre, mert, ha a távolból érkezik a róka, akkor könnyebb lesz átpattintani. Ha esetleg óvatlan lesz, vagy figyelmetlen és belép valami dúvad, akkor meghallja, ahogy átváltja és a kattanásra minden bizonnyal elugrik.
Hubert a nádasban bújt el Forrás: Dr. Szilágyi Bay Péter
Eközben Arthur bácsi is elfoglalta a lest, helyesebben a kilátót és fent az egyik lécet, a pad alatt, elég volt elfordítania és tökéletesen kilátott. Még az. Szinte belátta az egész tórendszert, olyan világos volt. Tökéletes biztonságban és pazar kilátásban részesült. Rendes, meleg ruhájában távcsövezett.
Arra balkéznek Geszt, emide a háta mögött Atyás, a kettő között Nagyszalonta, emitt meg Nagyvárad fényei láthatók! Igazi magyar városok. Nagyszalonta neve Arany Jánossal forrt egybe, míg Nagyvárad Adytól kezdve mindig fontos kulturális helyszín volt. A Körös-parti Párizs – mosolyodott el Arthur, mert, ha szeretett valahova bemenni, akkor neki Nagyvárad volt az, ahová bármikor hajlandó volt ellátogatni a kastélyból. Annak idején mennyiszer behajtatott a gróffal. Micsoda élet volt, csak ez a fránya határ, na ezt, ha megnyitnák itt, akkor most már csak jobb lenne, de ez a 100 év lassan…éppen folytatni akarta, amikor a Zöldhalmi felől mozgásra lett figyelmes.
Felkapta a távcsövét és látja ám, hogy egy koma, azaz egy róka koma zsinórozik felé! Csere – és felveszi helyette a puskáját. Olyan világos van a hold miatt, hogy a fehér havon teljesen tisztán látja a rókát. Még messze van, vár. Mikor úgy gondolja, hogy jó lehet, akkor rácincogott. Na, a róka ahelyett, hogy megállt volna, elkezdett iszkolni a les felé. Már jó 100 méterre volt, amikor megállt. De Arthur egy percet sem várt és tűzben rogyott. A lövésre a róka helyben maradt, amire alatta, már szinte közvetlenül a les alól, horkantva egy vaddisznó ugrott ki! De már röppent is át a következő nádasba. Még hallotta, ahogy szuszogva, horkantva töri a nádat. Csak annyi ideje maradt, hogy felismerje, ez a kan volt az, amelyik a Csörsz árkánál ugrott el, amikor az öreg Samuval fácánoztak…Még ilyet! Pedig a sapkámat is megettem volna, hogy többet sose látjuk. Micsoda kan volt! Én meg itt rókákat vadászok. Hogy mire tud engem ez a gyerek rávenni. De micsoda kan volt!
Hubert ugyan messze volt, de a befagyott tavak felett átrepült a puska éles csattanása és úgy vette ki, hogy becsapódás is volt. Na, ennek örült, de ahol ő ült bent, egy árva róka, annyi se mozdult meg. Csillagos volt az ég, de hogy a Hold is világított, annyira nem voltak fényesek. Csendes volt a nád. Néha, egy-egy egér megmozdult, de egy zizzenést, annyit nem lehetett hallani. Csak figyelt. A kezén kesztyű volt és annyira beöltözött, hogy hiába zuhant -10 fok alá a hőmérséklet, az arca meleg volt. Hasalt a vastag lópokrócon, a leszsák is igen meleg volt és várta a rókát. Még jó, hogy aludtak kicsit délután, mert egyáltalán nem volt álmos és figyelte az estét.
Arthur hátán felállt a szőr, amikor meghallotta az öreg bagoly csőrének hangos pattintását. Óvatosan nézett ki a pad alól, amikor a tető alatti nagy gerendán megpillantotta a hatalmas uhut. Elég nyugodtnak tűnt és bár tisztelte a nagy baglyot ő is, az efféle jelenései, ha nem is keltett félelmet Arthur bácsiban, de mindig elgondolkozott azon, hogy miként lehet ennyire csendesen repülni vagy egyáltalán mozogni. A bagoly nyelt egyet és Arthur nem állhatta, de megkérdezte, hogy vacsorázott-e, amire nagyon rövid válasz érkezett: fácánt…
Beszélgettek. A magaslesen nem kellett félni tőle, hogy meghallja a róka, a sakál őket, de azért nem hangoskodtak. Legutoljára a tiszafa alatt találkoztak, de mire besötétedett és újra kiment Arthur, hogy beszéljenek, a bagoly már elrepült. Folytatták volna a beszélgetést, amikor a bagoly elnézett a Bodor-kisház felé. Arthur se volt rest és kikukkantott. Szeméhez vette a távcsövet és látja ám, hogy amerről jött, egy róka oldalog errefelé.
Ahogy levette a szeméről a távcsövet, éppen szólni akart a barátjának, de a bagoly nem igen szerette a lövés zaját és már szárnyra is kapott. Még utánanézett a nagy bagolynak. Az éjszakában fenséges és igen ritka látványt nyújtott, ahogy a befagyott, hóval borított tavak felett, kiterített szárnyakkal megindult Szilas-pusztának. Hiányzik neki a régi kastély padlása, valamikor ott bújt ki a tojásból…és sokat nem tévedett Arthur, mert Bölönyi kastély, a régi park, sok kedves emléket idézett fel benne is. Kár, hogy az utolsó tégláig széthordták a háború után.…A róka azonban, ha nem is olyan sebesen, de azért csak jött. Egyszer csak megállt, leült és oldalvást a lesnek figyelt. Jó 200 méternél közelebbre nem jött. Arthur csavart egy kicsit a nagyításon, de nem volt az igazi, így visszaállította olyan értékre, hogy jól lássa a rókát. A puskáját egy lőzsákra felfektette és elengedte a lövést.
A második becsapódást is jól hallotta Hubert. Igazán nem volt irigy, de megállapította, hogy a terve bevált, csak hát ő rossz helyre ült ki, mert itt egy fia róka, annyi sincs. Egyszer azonban zajra lett figyelmes. Nem volt nagyon hangos, de fagyos éjszakában úgy pattant el egy nádszál, hogy azt nem lehetett nem meghallani. A zaj okozója is mozdulatlanná vált. Meg se mozdult s mikor már Hubert is arra gondolt, hogy csak a hideg játszott vele, akkor egy árny jelent meg előtte!
Szemközt, ahogy a gátak elágazásában feküdt, úgy jó tíz méterre egy árny jelent meg és ahogy mind előrébb és előrébb bújt, egyre jobban kikerült a nádas árnyékából. Addig-addig jött, mígnem a két első lábával fel nem állt a gát tetejére. Csodaszép pofája rajzos volt. Okos tekintete, fülei a kilátó felé néztek és úgy járt az orra, hogy szinte el-elcsavarodott. Tudta, hogy ott ember lehet. Ismerte a halőröket, a halászokat hangjukról, szagukról is. A lövés, ami más, mint a karbidágyú, ami csak úgy pukkan, élelmet jelent. Nem kell mást tenni, mint várni és körbeszimatolni. A kormorán, a fekete halevő madár, az szokott olyankor előkerülni. Egyáltalán nem nehéz megtalálni, csak furcsa, hogy ilyenkor az nem repül! S ahogy felnézett az égre, hogy biztos nem lát-e halevő madarat a hideg éjszakában, amelyben mozdulatlan volt minden, a manó szaga mégiscsak elért hozzá. Ahogy szagot fogott, tudta merre kell nézni és egész testével arra fordult. Megfeszültek az izmai és már csak látni akarta, hogy mekkorát kell ugrani, hogy megtámadja Hubertet. De Hubert nem várt többet. Nem várta meg, hogy ugorjon, mert hason fekve életveszélyben volt. Ha ott fektében azt a csepp manót megragadja, akkor vége Hubert életének. És eldördült a fegyver!
A 20-as sörétes belebömbölt az éjszakába és ahogy fekve lőtt, a havon is csíkot húzott a légnyomás. Olyan közel volt a sakál, hogy a lövés ereje berepítette a nádba s a csattanás után hátra esett. Aztán éktelen nagy csend következett. A sakál nem látott semmit, csak azt látta, hogy mintha menykő csapott volna le, amiben a mögötte nyújtózkodó szuka teljes mértékben bizonyos is volt. Úgy megindult, hogy a Bodorba beugorva, hanyatt-homlok menekült. Hallotta ezt Hubert is, de hallotta a lövést Arthur is, aki úgy határozott, hogy elég lesz neki a két rókát bevonszolni, elébe megy Hubertnek, hogy vajon mit lőhetett. Arthur is volt legalább annyira kíváncsi, mint Hubert.
Míg Arthur a két rókával küszködött, addig Hubertnek sem volt könnyebb dolga s ha nem is egyszerre, de majdcsak egy időben értek be. Két fa közé felkötöttek egy rudat és úgy kötözték fel a rókákat és a sakált. Arthurnak már megint nem tetszett Hubert hajmeresztő vadászata, hiszen féltette a kölyköt, de meg kellett hagyni, egyezett meg magában, hogy igen jól forgatja a fegyvert. No és a sörétest is, ahogy mi régen, amikor még azzal lőttük az őzet…
- A sörétessel lőttétek az őzet?
- Azzal Hubert, de most pihenjük le, mert hamarosan hajnalodik, ezt meg majd később elmesélem neked…
Február 15-én folytatjuk…
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter
Hubert
Hubert nap Kiskundorozsmán
Hubert napot szervezett Dr. Szilágyi Bay Péter, a Hubert ifjúsági regények írója, Kiskundorozsmán, amelyen a szegedi Béke Utcai Általános Iskola két osztálya vehetett részt. Összesen 57 gyermek látogatott ki a programra, amelynek központi helyszínét a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház és a Somogyi Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára biztosította.
Hubert napot szervezett Dr. Szilágyi Bay Péter, a Hubert ifjúsági regények írója, Kiskundorozsmán, amelyen a szegedi Béke Utcai Általános Iskola két osztálya vehetett részt. Összesen 57 gyermek látogatott ki a programra, amelynek központi helyszínét a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház és a Somogyi Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtára biztosította. Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy a szervezésbe és a lebonyolításba bekapcsolódott Kalcsevics Csaba vadászékszerész, Miklós Zsolt, a kiskundorozsmai Szélmalom Vendéglő tulajdonosa, a Daru Csaba, a sándorfalvi Déli Farkasok Íjász Egyesület alelnöke, Ruzsa Roland önkormányzati képviselő, valamint az író családja.
Szeged belvárosából 57 kisiskolást köszöntött Dr. Szilágyi Bay Péter és Kalcsevics Csaba Kiskundorozsmán, a Hubert napon. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy a szegedi Béke Utcai Általános Iskola két negyedikes – Varga Valéria és Scherer Mária tanítónők – osztályában olyan érdeklődés mutatkozott az egész éves rendhagyó irodalom órák során, hogy arra senki nem számított. A gyerekek rajzokkal, olvasó naplókkal készültek óráról órára és a lelkesedés egész évben kitartott.
Kalcsevics Csaba, országosan ismert vadászékszerész szabadidejét áldozta fel, hogy a Hubert napon akadálypályát építsen a kicsiknek. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Az ötlet, hogy a gyerekekkel a természetben is megfigyelik az állatokat, már korán megfogalmazódott Varga Valéria és Scherer Mária tanárnőkben és ehhez keresték a megfelelő helyszínt.
Diákjai gyűrűjében: balról Scherer Mária, a Béke Utcai Általános Iskola tanítónője, aki Lévainé Jakus Edinával, a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatójával beszélget. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
A vadászati szereplők, a vadgazdálkodás, országosan igyekszik bemutatni, hogy mit is jelent vadásznak lenni, de megértetni a mai, technológiával teli világunkban, lássuk be, igazán nem könnyű feladat – mondta az író. Azonban Huberttel azonosulva a gyerekek megérthetik, hogy vadásznak lenni kötelesség, hiszen látva magunk körül zajló világot, segítenünk kell a bajba jutott állatoknak, még az olyan veszedelmes ellenségnek is, mint az Apát-nyara-klán fejének, a félelmetes borznak.
A Hubert napon a Petőfi Sándor Művelődési Ház udvarán a Béke Utcai Általános Iskola tanítónői. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
A helyszín tehát kérdéses volt, amikor jött az ötlet, hogy a Hubert, a vadászmanó folytatásaként megjelent kötet helyszínén, Kiskundorozsmán találkozzanak az íróval és a második kötet főszereplőjével Ottokárral, a német vizslával.
A Hubert napon balról, Lévainé Jakus Edina, a Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatója mutatja be a tevékenységüket Kiskundorozsmán Varga Valériának, a Béke Utcai Általános Iskola tanárnőjének. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Az ifjúsági regény második könyve is valós helyszíneken, valós eseményeken alapul és minden, a kötetben szereplő épületet, utcát, iskolát, a könyvtárat meg lehet benne találni. Innen visszatekintve egyenesnek tűnt az út, mert a dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház támogatta a rendezvényt és térítésmentesen biztosította a helyszínt. A Dorozsmai Fiókkönyvtár is tárt karokkal várta a gyerekeket, akiknek rendhagyó könyvtárhasználati órát tartottak, amelyen kiderült, hogy egész nyáron, minden szerdán, kézműves foglalkozásokat tartanak a könyvtárosok. Erre sok kicsi szeme felcsillant, arról nem is beszélve, hogy az is kiderült, hogy a Művelődési Ház folyamatosan tart foglalkozásokat, amelyre olyan sok jelentkező volt, hogy Lévainé Jakus Edina igazgató az Agro Jagert arról tájékoztatta, hogy létszámlimitet kellett húzni, mert fizikailag sem tudták volna végigvinni a nyári programot.
Hubert napon Kiskundorozsmán: Ottokárral jó játszani, míg Molly a magyar vizsla éppen most érkezik. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
A Hubert nap két szakaszból állt. Míg az egyik osztály bejárta a kiskundorozsmai Hősök ligetet, ahol a második kötetben Hubert megismerkedik Ottokárral, addig a másik osztály a Déli Farkasok alelnökével, Daru Csabával és tagtársával kipróbálhatták, mit is jelent íjászkodni.
Eközben Kalcsevics Csaba vadászékszerész, aki korábban élsportolóként, Európa- és világbajnokságokon mérte össze erejét a tatamin, irányításával ügyességi pályát építettek az Agro Jager News csapatával, hogy a gyerekek sorversenyen mérhessék össze erejüket és ügyességüket. Az évtizedekig élsportoló ikerpár idősebbek tagja kijelentette, hogy a sport, a csapattagok szurkolása óriási adrenalint ad a gyerekeknek és hihetetlen energiákat szabadít fel bennük, amikor is megtanulhatják, hogy nemcsak magunkért kell küzdeni, hanem a csapatért, a másik emberért is.
A Hubert második része, a Hubert, Kiskundorozsmán című kötet azonban nemcsak a helyi általános iskoláról, a híres templomról és a könyvtárról szól, hanem a Szélmalom vendéglőről is, így Miklós Zsolt, a Szélmalom Vendéglő tulajdonosa úgy döntött, hogy vendégül látja a két osztályt és támogatva a rendezvényt, kedvezményesen biztosítja a kicsiknek a déli ebédet. A Szélmalom vendéglő történelmi falai bizonyosan sokat tudnának mesélni, hogy miként érezte magát Kossuth Lajos itt, de az biztos, hogy a kicsik fergeteges hangulatot kerekítettek s míg feltálalták az ebédet, ők különféle énekekkel szórakoztatták egymást, tanáraikat és természetesen a Szélmalom Vendéglő minden munkatársát, valamint az ebédelő közönséget.
A Déli Farkasok alelnöke tartja az íjász oktatást. A képen Daru Csaba alelnök a Béke Utcai Általános Iskola diákjaival. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy véleménye szerint várakozásaikon felül sikerült a nap, amelyben rengetegen vettek részt és rengetegen tettek azért, hogy eredményes lehessen ez a rendezvény. Hozzátette, hogy egész évben, az irodalom órák hatalmas élményt jelentettek számára, mert ahogyan a gyerekek komolyan vették Hubertet, neki is éppen olyan komolyan kellett venni a kicsiket, akik ezt óriási érdeklődéssel hálálták meg.
A Szélmalom Vendéglő tulajdonosai a Miklós család, akik 1960. óta foglalkoznak vedéglátással. A képen Miklós Zsolt édesapja, aki óriás rakott palacsintával várta a Béke Utcai Általános Iskola diákjait. Hajnal négykor keltek, hogy elkészüljön a csemege, amelyet többek között fügelekvárral készítettek. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Az egész éves foglalkozáson a gyerekek megismerhették milyen egy német vizsla, Ottokár és milyen különbségek vannak egy magyar vizsla, Molly között, amely vadászbarátja, Kalcsevics Csaba kutyájaként szintén több alkalommal elkísérte őket. A gyerekek azonban láthatták, hogy egy tacskó, mint Ottokár legjobb barátja Gusztáv, már más alkat és hagyni kell időt arra, hogy elfogadja az érdeklődő gyerekek közeledését. Megtanulták, hogyan kell megfigyelni az állatokat és egyáltalán hogyan kell viselkedni a természetben.
Kiskundorozsma szívében található, a könyvtárral és a művelődési házzal szemközt a méltán híres Szélmalom Vendéglő, ahol már Miklós Zsolt tulajdonos várta a kicsiket. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Azonban a tanári kar, a Béke Utca Általános Iskola munkatársai, a pedagógusok nyitottsága is kellett ahhoz, hogy nemcsak ez a két osztály, hanem a szünetekben mondhatni az egész iskola érdeklődjön például Ottokár iránt. Nem cél, hogy mindenki vadász legyen. A cél az, hogy nyitott, az információkat mérlegelni képes, tájékozott ifjúsággal gazdagodjon a társadalom, akik majd eldöntik, hogy mit szeretnének választani. A vadászat nem jó vagy rossz. A vadászat végigkísért bennünket történelmünk során és el kell tudni helyezni a mai világunkban is. Nekünk most ez a feladatunk és ebben Hubert, Arthur bácsi, Malvinka manó és az újabb kötetben Ottokár, fontos szerepet kapott.
A Hubert napon így köszönték meg a Béke Utcai Általános Iskola diákjai a Szélmalom Vendéglőnek az óriás rakott palacsintát.
Dr. Szilágyi Bay Péter hozzátette, hogy a napokban átadott geszti Tisza-kastélyban játszódó regény második kötete már Kiskundorozsmát mutatja be, de Hubert a harmadik kötetben újra visszatér a Kis-Sárrétbe, Nagyszalonta alá, Gesztre, ahol a kastély felújítása alatt Hubert, a vadászmanó, Malvinka manó és Arthur, majd a Sófalváról megérkező erdélyi rokonság újabb kalandokba keveredik, mikor is meg kell menteni a kastély kincsét. A kaland mellett azért jut idő a vadászatokra is, amelyekben újabb településen bukkan fel Hubert, mint a Sebes-Körös menti Komádiban, ahol Hubert további barátait lehet majd megismerni. A kötet előkészítése már zajlik, de Dr. Szilágyi Bay Péter annyit még elárult, hogy a borítót Csavajda Dóra már elkészítette.
Hubert napon Kiskundorozsmán a Béke Utcai Általános Iskola kisdiákjai, Ottokárral, a Hubert Kiskundorzsmán című kötet főhősével. Fotó: Dr. Szilágyi Gergely PhD / Agro Jager
Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik munkájukkal és szabadidejükkel támogatták a Hubert nap sikeres lebonyolítását:
a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Háznak,
a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárának,
a kiskundorozsmai Szélmalom Vendéglőnek és a Miklós családnak,
a sándorfalvi Déli Farkasok Íjász Egyesületnek,
Kalcsevics Csaba vadászékszerésznek,
Ruzsa Roland önkormányzati képviselőnek,
és végül, de nem utolsó sorban Varga Valéria és Scherer Mária tanárnőknek és a Béke Utcai Általános Iskola munkatársainak.
Írta: Dr. Szilágyi Gergely PhD, főszerkesztő
Fotó: Agro Jager News
KIADÓ egy 32 hektáros ipari terület Komádiban
Részletekért kattintson!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Hubert
Ajánlott olvasmány lett Hubert, a vadászmanó
A végéhez közeledik a tanév és lassan befejeződik a Hubert, a vadászmanó című kötethez kapcsolódó rendhagyó irodalmi órák sorozata, amelyet a Béke Utcai Általános Iskolában szerveztek meg a 2023/2024-es tanévben Szegeden – erről Dr. Szilágyi Bay Péter író, a Hubert ifjúsági regények megálmodója számolt be.
A végéhez közeledik a tanév és lassan befejeződik a Hubert, a vadászmanó című kötethez kapcsolódó rendhagyó irodalmi órák sorozata, amelyet a Béke Utcai Általános Iskolában szerveztek meg a 2023/2024-es tanévben Szegeden – erről Dr. Szilágyi Bay Péter író, a Hubert ifjúsági regények megálmodója számolt be.
A Béke Utcai Általános Iskola 2/B osztálya. Az első sorban jobbról, Dr. Szilágyi Bay Péter író német vizslájával, Ottokárral és a család kedvencével Gusztávval, a tacskóval. Mellette jobbról, vadászbarátja, Kalcsevics Csaba világ-és európa bajnok birkózó, aki Molly hívónevű magyar vizslájával egész évben, ingyenesen segítette a programot.
A 2023/2024-es tanévben a szegedi Béke Utcai Általános Iskolában két negyedik osztályban, választható olvasmánynak javasolták a „Hubert, a vadászmanó” című ifjúsági regényt, ami óriási megtiszteltetés, hiszen a kiválasztása előtt alig két évvel jelent meg. Ezek után további alsótagozatos osztályok is érdeklődtek a könyv iránt, így került arra sor, hogy a szerző és vadásztársai, Ottokár, a német vizsla és Gusztáv, a törpe fekete tacskó rendhagyó irodalom órát tartottak az iskolában.
„Természetesen igent mondtunk, – tájékoztatott a szerző -, hiszen a Béke Utcai Általános Iskola két negyedikes osztálya egész évi rendhagyó órái után hatalmas kihívásnak számít, hogy második osztályos gyerekekkel is beszélgessünk. Ilyen kicsi gyerekekkel már találkoztunk a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Francia utcai Fiókkönyvtárában, ahol a Rókus II. Általános Iskola másodikosaival találkoztunk és olvastunk közösen részleteket a könyvből. Míg a negyedikesek már komoly szakmai kérdéseket tesznek fel és ez a korosztály már meglehetősen kritikus szemmel tekint a világra, azért a legkisebbeket sem szabad figyelmen kívül hagyni és a miértekre nekik is válaszokat kell adni.
Az ember természetétől fogva vadászik és az ember társa, – még ha az egy kedvtelésből tartott városi kutya is, az ösztöneit nem tudja letagadni. Séták alkalmával láthatjuk, hogy a kis társállat is megkergeti a galambokat, megugatja a macskákat.
Bemutató a Honvéd téren. Vadat áll Ottokár, a német vizsla.
A városban, ha nyitott szemmel járunk, észrevesszük, hogy madarak fészkelnek a fákon, hogy megannyi cserjét, fákat gondoznak a városi emberek is és még egy olyan forgalmas parkban is, mint a szegedi Honvéd tér, megfigyelhetjük a vadonélő állatokat. Sőt sokkal közelebbről is tanulmányozhatjuk őket, mivel a városban élő állatok hozzászoktak az ember jelenlétéhez. Láthatjuk, hogy a köztéri kutak víztócsái mennyire fontosak a városainkat elfoglaló, urbanizálódott állatoknak és a vízhez érkező madarak példáján keresztül könnyen megértik a kicsik, mit jelent, mennyire fontos a víz.
Az ifjúsági sorozatban Hubert alakja ezt a korosztályt varázsolja el, akik szeretik a környezetüket megfigyelni. A gyerekek a vadászmanóval azonosulhatnak és még azok a gyerekek is felfigyelnek a kalandjaira, akiknek nincs lehetősége a városi környezet miatt annyit a szabadban lenni, mint egy vidéken élő gyereknek. A kicsik olvasás közben megtalálják a vadászmanóban azt, amiben szimpatizálnak vele, hiszen valaki a madarak iránt rajong, van, aki evezni szeret, vagy éppen érdeklődik a főzés iránt. Komoly kérdéseket vetnek fel Hubert választásai. A jó és a rossz, az élet, a természet megbecsülése, a gyengék megsegítése, mind karakteres válaszokat vár a gyerekektől.
Dr. Szilágyi Bay Péter kiemelte, hogy mindazokat a fogásokat, ami a csúzli készítéshez kell, vagy ahhoz, miként kell főzni, gyógynövényeket gyűjteni, összeszedte. Jól ismer és kipróbált mindent, ami a könyvekben szerepel. Általános iskolás éveit ugyan Szeged belvárosában, az akkori Juhász Gyula Tanárképző Főiskola 1.sz. Gyakorló Általános Iskolájában töltötte, miközben nagyszülei, különösen anyai nagyanyja, a körösnagyharsányi származású, szigorú, de gyerekszerető nagymamája mellett megismerhette, mit is jelent a vidéki lét egy városi gyerek életében.
Megjelent a Hubert, a vadászmanó c. folytatása, a Hubert Kiskundorozsmán c. ifjúsági regény. A képre kattintva lehet megrendelni.
Játszani minden gyerek szeret, de egy vidéki gyerek sokkal közelebb kerül a természethez és azt sokkal könnyebben értheti meg. Tanulás nélkül azonban nem lehet beilleszkedni, nem lehet segítséget nyújtani és mai szóhasználattal élve, fenntartani a környezetünket. Ahhoz, hogy megértsük a körülöttünk lévő természetet, jó segítséget nyújt Hubert, a vadászmanó alakja, aki nemcsak a falu ügyes-bajos dolgait simítja el, hanem mindig segít a bajba jutott állatoknak is.
A kötetekben minden egyes esetben élesen elkülönül a jó és a rossz és Hubert alakjával azt is megérthetjük, hogy nincs alku: a rosszal nem lehet alkudozni, a rossz mellé nem lehet beállni. Akkor sem, ha az pillanatnyilag nyerő pozícióban van, mert az egyetemes emberi értékek, a becsület, a tisztesség, a kitartó munka, a példamutató élet, a végén mindig győzedelmeskedik. A kötetben fejezetről fejezetre együtt járják Huberttel a legkisebbek Peszere-puszta vadregényes tájait, a szíki pusztát, a tavakat, a Fekete Hántás komor erdőrengetegét, megismerik Hubert faluvégi öreg házát is, valamint az ott élő állatokat.
A sorozat folytatásaként már megjelent a Hubert Kiskundorozsmán c. könyv, amelyben már feltűnik Ottokár, a német vizsla is, akinek a segítségével kalandos úton mentik meg a bajba került gyerekeket a település körüli tűzvészből.
„Az irodalmi órák alatt minden alkalommal elkísér bennünket Ottokár, a német vizsla is – folytatta az író. A kutya maximális pontszámmal teljesítette a Vadászati Alkalmassági Vizsgát, fegyelmezett és pontosan teljesíti az utasításokat. Kiképzése során – a vadászati feladatain túl – felkészítettem arra is, hogy bemutassa a gyerekeknek, milyen szerepe van a munkakutyáknak és a vadászkutyáknak a mai felgyorsult világban. Például a vadászkutyákat bevetik drogkeresésre, de az eltűnt személyek felkutatása, katasztrófák után a túlélők megtalálásához is szükség van a különleges képességű, kifinomult a szaglású munkakutyákra. Ottokár lelkesen keresi elő az iskolaudvaron, vagy a parkban a gyerekek által eldugott plüssjátékokat, lobogó fülekkel vesz részt az élőnyúl-befogásban és töretlenül tűri a sok kis kéz simogatását. Gusztáv, a tacsi már egy más jellem. Nem marad el a barátjától, kis kurta lábával folyamatosan követi, de simogatni nem hagyja magát.
A városi ivókutakon keresztül is megértették a kicsik, hogy minden állat számára milyen fontos a víz. A képen Dr. Szilágyi Bay Péter író és kutyái Ottokár, a német vizsla és Gusztáv a fekete színű tacskó.
Dr. Szilágyi Bay Péter hangsúlyozta, hogy nem az a cél, hogy még több vadász legyen, hanem az, hogy a társadalom egyensúlyban maradjon, hogy a természetvédelem és a vadgazdálkodás egymás lehetőségeit kihasználva szélesedjen, de ne váljon sem egyik, sem a másik irány szélsőségessé. Ehhez azonban olyan felkészült pedagógusokra van szükség, akik felvállalják a gyerekek érdeklődésével együtt járó többletfeladatokat, hogy másokkal szemben elfogadó, magával szemben kritikus, visszafogott felnőtteket neveljenek. Mint ahogy teszik ezt a Béke utcai Általános Iskolában. A tanári kar mellé felzárkózott egy együttműködő, támogató szülői közösség is, akik hozzájárulnak a közös célok megvalósításához.
Dr. Szilágyi Bay Péter bejelentette azt is, hogy az utolsó simításokat végzik a Kastélylakók című újabb köteten, amely a sorozat harmadik részeként érkezik meg. A kötetben újabb kalandokban vehetnek részt a gyerekek. Természetesen lesz benne vadászat, a kislányok kedvéért sütés-főzés. Hubert Kiskundorozsma után visszatér a Tiszántúlra, a Kis-Sárrétben kalandozik. A Sebes-Körös völgye vízi világában újabb természeti értékeket ismerhetünk meg, miközben a manónemzetség összefogásával megmentik a geszti kastély kincsét a rablók és tolvajok elől…
Az író kiemelte, hogy Kiskundorozsmán, a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár Dorozsmai Fiókkönyvtárában több ingyenes nyári program, tábor várja a gyerekeket – a könyvtár oldalát itt lehet elérni. Ezek között június 18-án és június 26-án vele és Ottokárral is lehet találkozni. Akiknek nincs lehetősége beszerezni a könyvet, azok kikölcsönözhetik a Dóm téren, illetve a Dorozsmai Fiókkönyvtárban is, ahol emelt kötetszámmal állnak az érdeklődők rendelkezésére. Az Agro Jager News jóvoltából pedig a HUBERT rovatban további, mintegy 24 mese érhető el, amelyeket ide kattintva lehet elérni.
További programokról, hírekről pedig itt, a Hubert, a vadászmanó oldalon lehet tájékozódni – tájékoztatta az Agro Jager Newst, Dr. Szilágyi Bay Péter író.
Agro Jager News
Hubert
MESE: Karácsony a Pádison
Hubert a karácsonyt a szüleinél, a Pádison tölti, ahova elkíséri Arthur bácsi is. Persze, ahogy lenni szokott újabb kalandokba keverednek és a fennsíkre menet farkasokkal találkoznak.
Karácsony előtt járt az idő és Hubert egyik délután bejelentette a kastélyban: úgy döntött, a karácsonyt fent tölti a szüleinél, a Pádison. Egyébként nagy havak jöttek, régen volt fent és elkél otthon a segítség. Malvinkának, így karácsony előtt, rettentő sok dolga akadt, mert amilyen hosszú volt az ősz, olyan hirtelen változott meg az idő. Hol fújt a szél, hol havazott, hol esőre váltott, hol meg fagyott és sok lett a beteg gyerek a faluban, meg ahogy számolgatta, úgy karácsonyra, szentestére is vártak egy babát.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Tudta, hogy ez a karácsony más lesz, mint a többi, hiszen valószínű, sok más emberhez hasonlóan, munkával telnak az ünnepek. Mert mindig vannak, akik a többiek érdekében, még az ünnapnapok alatt is, dolgoznak: az orvosok, a mentősök, a rendőrök, de indulnak a hóeltakarítók is, ha szükség lesz a munkájukra. Az adventi időszakban Hubert jött-ment Peszere-puszta és a kastély között. Vendégek is meg-megfordultak a faluban, a környező erdőkben és voltak, akik libára is lestek. Van, akinek sikerült egyet, egyet elejtenie, de Hubert sajnálta a libákat és mindig leadta a drótot, hogy merre húzzanak ki, hol nem ülnek vadászok. Valahogy ezen az őszön nem érzett rá nagy hajlamot, hogy vadásszon és ez, ha nem is mondott egy szót sem, Arthur bácsinak nagyon tetszett. Nagy pipája alatt elmorzsolta: erdész lesz belőle, erdész!
- Tudod is te, Arthur! Tudod is, te! – mondta neki Malvinka, de azért neki is tetszett, hogy többet volt a vállán a mordálya Hubertnek, mint a kezében.
Malvinkának volt egy sarka a kamrában ott gyűjtögetett mindenfélét karácsonyra. Na, nem mindenkinek ám, csak akit szeretett: Etrééknek, Arthur öccsének, Hubert apjáéknak ott gyűjtögette az ajándékokat, amit felküld a hegyekbe. Tüsténkedett. Az átlagosnál is többet, mert nem mindig tudott úgy mozogni a kastélyban, mint régebben. Ha Pelyhecskétől kellett valami, azért jobban Arthur tudott kimenni, mert a kastély felújítása miatt egyre jobban lezárták a környéket és a tavaszi átadó miatt is sok idegen jött ide. Hirtelen nagyon fontos lett a régi miniszterelnök, a Tiszák fészke, de legalább már nem hagyják tovább pusztulni a kastélyt. Aztán meg ki tudja, mi lesz vele. Sokan fontoskodnak, de a történelmet nem lehet átírni, a történelmet nem lehet kisajátítani. Nagy idők tanúja volt ez a kastély, kormányülések zajlottak a nagy teraszon, országos nagy döntések születtek itt.
- Ne morogj már Arthur! Inkább hallottad, hogy szegény Pelyhecskét a minap kidobták – panaszolta Malvinka.
- Mondtam már neki, kerülje el a helyet, mert még valaki meg is veri.
- Eszedbe ne jusson, semmit csinálni!
- Azt hiszed, már félek?
- Tudom, hogy nem félsz, de semmi értelme. Fejezzék már be a munkát, aztán menjenek innen. Nem emlékszel mit mondott a gróf?
- Na, mit?
- Akkor leszek a legboldogabb, mikor az utolsó vendég is kihajtat a kapun!
- Ez igaz Malvinkám. Ez igaz!
Nehéz kibogozni, hogy mit is gondolhatott Arthur bácsi és Malvinka néni erről az egész felújításról. Annyi szent, hogy a lakást nem fedezték fel és úgy döntöttek, hogy nem csinálnak semmit, kivárnak. Addig is Malvinka, mint orvosmanó járja a falut, gyógyítja a kicsiket és majd meglátják hogyan alakulnak a dolgok. Nem ugráltak, de a régi világra, a régi okos világra nem igen hasonlít a mai, mert ha valaki össze tudta vetni, akkor ők igen. Rettentően hiányolták az okos embereket. A ragyogó, csillogó szemű, élénk tekintetű embereket és de sajnálták az öreg tiszafát is, amit valamelyik nagyokos kivágatott innen az ajtóból. Arthur eldugta a fűrészt s mikor a markolóval indultak, akkor elvágta az üzemanyagcsövet, de csak elpusztították. Pedig majdcsak egyidős volt a kastéllyal, évente jó, ha egy centit nőtt. Sokszor 500-1000 évig él, de ismernek 2000 évet megélt példányt is. Micsoda veszteség! Hatvan évig volt iskola a kastélyban és az iskolások is megértették, hogy a fa minden porcikája mérgező, nem szabad hozzányúlni. Sosem volt belőle baj. Most meg odavan. Pedig a kastély szimbóluma volt.
Malvinkáék Huberttel megbeszélték, hogy innen indul a Pádisra. Arthur egyik székről, a másikra ült, nem találta a helyét. Kiment, bement, megnézte az ablakot, az ajtókat s abból már Malvinka tudta, hogy készül valamire: jó két hétre felhalmozott annyi fát, ha reggeltől estig tüzelne, akkor sem tudná elégetni, de nem szólt semmit. Az előszobában a majdcsak térdig érő, hegyi, fűzős bakancsot is meglátta. Más egyéb véletlenül se volt kikészítve. Azért csak rákérdezett:
- Jó sok fát hoztál be!
- Sokat, mert esőt is mondtak és nem akartam dagasztani a sarat, meg valamiféle karácsonyi vadászat is lesz – úgy hallottam, mikor fent voltam a színházterem feletti alagútban.
- Érdekes.
- Azt mondta az egyik őr, hogy “nagy kutyák” jönnek!
Malvinka nem bírt magával és elnevette. Kicsit mosolygott Arthur is, mert hát a falubeliek csak aggódtak, mert nekik, a kis életükben ez jelentett mindent és ami egy nagyhatalmú embernek egy legyintés csak, az valakinek az élete. Ha jönnek, akkor tisztességgel fogadják őket, nem maradhat senki szégyenben, persze az más kérdés, hogy nagyon várja az itteni ember, hogy elmenjenek, de az már a legvége, akkor már mindenki örül. Csak addig ki kell bírni és meg kell élni….magyarul életben kell maradni – ahogy régen is.
Hubert és Arthur az elmúlt nyáron felújított egy öreg alagutat. Nem volt mit tenni, hiszen a restaurátorok, az építészek és mindenféle munkás, naphosszat jött, ment. Voltak éjjeli őrök és kutyák is, teljesen egy fogolytáborrá változott a park és mozdulni nem lehetett. Arthur aztán leakasztott egy nagy kulcscsomót és egy szép nyári napon megmutatta Hubertnek azokat az alagutakat, amelyeket évtizedekkel ezelőtt lezártak, olyan régen, hogy még Hubert, amikor itt nyaralt gyerekként, sem ismert egyet se. Titkos alagutak, arra az esetre, ha… és láss csodát, elérkezett újra ez az idő.
Megfigyelnéd az állatokat, a madarakat? Kattints a képre!
A konyhában aztán felvillant egy kis lámpa és jelezte, hogy az északi alagúton valaki mozog. Ki más lehetne, mint Hubert?! Arthur ment is az alagsorba, hogy várja a vendéget vagy aki jön, de ki más lehetett volna, mint Hubert? A folyosó nyílegyenes volt és a végén lámpafény imbolygott. Egy füttyjellel tudtára adta Hubertnak, hogy ott van, aki felismerve, visszaválaszolta pontosan ugyanazt a dallamot. Arthur ebből tudta, hogy Hubert az és Hubert is tudta, hogy Arthur várja. Ha erdőn lettek volna, akkor rigófüttyöt fújnak, ha éjjel akkor megint más madárét. Ha ugyanazt fújják vissza, akkor nincs veszély, ha mást, akkor el kell bújni. Mindig olyan madár hangját utánozták, aki abban az erdőben, nádasban él és akkor meg lehet figyelni. Ezért, aki érti is, ismeri is a madarakat, sem tudja, hogy manók járhatnak ott. Régi, betyárfogások ezek, de nem kell ezt mindenkinek tudni. Elképzelhetjük milyen, amikor sötét, ködbevesző, nádi éjszakán megszólal a madár, amikor némán várja a hajnalt minden állat. Még az ellenség hátán is feláll a szőr, annak is, aki ránk vadászik. A Sárrét és a régi titkai, benne az emberrel, a réti, a nádi emberrel, amelyiket sem a tatár, sem a török nem tudott megszorítani s ha nem is annyi, mint régen, de abból a fajtából most is ott él belőlünk s ha találkozunk vele a faluban se ismerjük fel…
Hubert hátizsákjába pakolja Malvinka a holmit. Fűszerpaprika a halászlébe, méz, ez mézeskalács, olvasnivaló, de csak a fa alatt kibontani, meg fűszerek, csokoládé és akasztós karácsonyfadíszek, amit csak a legvégén adott oda a naranccsal.
- Mondd meg édesanyádéknak, hogy nem tudok menni, mert sok gyerek beteg és várunk egy pici babát is, ahol az anyuka már most is nagyon gyenge. Remélem megérti.
- Biztosan Malvinka néni, biztosan!
- Ezt a pálinkát meg én küldöm apádnak, de az lesz a legjobb, ha én viszem, mert már nincs is a zsákodban hely!
- Arthur, te vén lókötő!
- Gondoltam, ne menjen ez a gyerek egyedül arra a nagy útra!
- Ezért hoztál be ennyi fát, de láttam én a bakancsot az előszobában!
Hubert csak nevette, hogy Arthur bácsi meg akar szökni a karácsony elől, de Malvinka meg igazából nem bánta, mert szentestére várták a picit és igazán nem akarta, hogy Arthur egyedül üljön a karácsonyfa alatt. Ilyenkor egy orvosnak sokkal több a dolga és Arthur is tudta, mindig is tudta valójában, hogy ez a gyerekorvos szakma egy teljes embert kíván és egy teljes férjet! Szerette Malvinkát és tudta, hogy a kötelessége olyan erős, hogy nem várhatja el, hogy itthon üljön, amikor annyi gyerek beteg. Segíteni nem tud, hát akkor felmenne a hegyekbe. Hubert ahogy elindult, még hallotta maga mögött Malvinka nagy cuppanós pusziját és ugyanazon az alagúton megindultak a kastélyból kifelé. Nem szóltak semmit, csak hallotta Hubert, ahogy Arthur mögötte meghúzza a lépteit és lassan be is érte. Arthur gondolatai is cikáztak, mert szerette Malvinkáját, de húzta haza a Pádis, ahol felnőtt, ahol született.
Két teljesen külön világ volt a két ember, bocsánat manó. Malvinka a nagyvilági, a városi orvosmanó és Arthur, aki, ha igen iskolázott is volt és ha tudott is viselkedni úri körökben is, de valójában egy igazi vérbeli erdész, vadász volt. Hubert nem is tudja, hogy találkozhattak, de az életben vannak véletlenek, amolyan egyszeri, megismételhetetlen véletlenek és Malvinka, ha egy picit tétovázott is, de eldöntötte és Arthurját választotta. Voltak, akik megvetették, voltak, akik lenézték, de amikor vendégséget, fogadást tartottak, ámult a rokonság, hogy mit is kapott Malvinka Arthurjától…olyan életük lett, ami messze híres lett. Hogy még két ilyen távoli szakma közel kerülhet egymáshoz, mi sem bizonyítja jobban, mint Malvinka orvostudománya, ami Arthur mérhetetlen nagy növényismeretével párosult. Arthur tudta, hol, mikor, mi terem, érik, fakad, rügyezik, Malvinka meg tudta, mi, mire jó. Csak azon vitatkoztak, hogy mi a neve. Még szerencse, hogy latinul tudtak, mert meg kell hagyni, mind a kettő beszélte és akkor aztán azon kiegyeztek, de Pelyhecskét Malvinkának külön- külön tanította, ami lássuk be, veszett fejsze nyele volt, mert Pelyhecske nem engedett a népi nevekből…
Hubert az elmúlt évben sokat változott. Igaz, egy év a manók életében nem jelent nagy időt, de szótlanabb lett és amit a fejébe vett, azt végrehajtotta. A faluban is sok minden változott, sok hangoskodó lett, erre is, arra is és rá kellett jönni, hogy teljesen felesleges vitatkozni, bosszankodni, majd az élet beigazolja, megoldja a problémákat és a sok hangoskodónak az orrára koppint. A nagy folyó előbb-utóbb partra sodorja a szemetet. De van úgy, hogy a Jóisten sokáig engedi. Csak mondják, csak hadd mondják, maradtak ebben az állatokkal, Tikkel, Húval is. Csak hát vizet akarnak ereszteni visszafelé, meg olyan fát akarnak ültetni, ami nem odavaló, de már a régieket kivágták. Aztán a falu egyik végén valaki kitalálta, hogy nem kell szántani, most meg ez terjed. Olyan dolgokat találnak ki, ami külön-külön is káros, de, ha mindenki egyszerre nekifog, akkor aztán abból kiverni már csak a Jóisten tudja őket. De ha az fog neki …márpedig ebből már csak az lehet, hogy felbőszítik. Szóval elég az hozzá, hogy ahogy mentek, sem Hubert, sem Arthur bácsi meg nem szólalt volna.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Mind a ketten nagyöbű fegyvereket vittek. Arthur mi mást, mint a 9,3X62-es duplagolyósát. Hubert meg egy jó kis .30-06-ost, egy olyan éjjellátó távcsővel, ami párját ritkítja. Arthur nem szerette, de be kellett látnia, hogy annyi a sakál, hogy arra nyugodtan lehet használni. Már rókát se lőttünk, na, még védeni kell azt is! – puffogott magában, mert hát Arthur elég mérges fajtából való volt és állítólag, Malvinka szerint, rá is szokott.
A vonat ablakából csak nézték a tájat és Nagyváradon a pályaudvar restije alatt, néhány ismerőssel találkoztak. Meglehetősen nagy volt a forgalom s ha nem is ment volna el Kolozsvárra Arthur, de hazudna ő is, ha azt mondaná, hogy nem fordult meg a fejében. Hubert is ott tanult és egy-két szót váltottak, hozták, vitték a híreket és sokan a háborúról is beszéltek. Voltak, akik északról, Kárpátaljáról jöttek, mentek tovább, vagy éppen a rokonokhoz igyekeztek. Legtöbbet a kantinos tudott s egy biztos, hogy Arthurral régi jó ismerősök voltak, ha nem kellett volna sietni, hogy elérjék a csatlakozást, fix, hogy még Arthurral üzletelnek is. De most tényleg nem volt idő.
- Arthur bácsi! Betolták a kocsit! – mondta Hubert.
- Kellemes ünnepeket, majd valamikor két ünnep között jövök le. – búcsúzott Arthur.
- Hozol le kesztyűket?
- Persze, mind a két fajtából!
Azzal eltűntek a forgatagban. Egy ideig látszódtak a puskatokok a vállukon, de nem törődött velük senki. Ha meg is nézték őket, talán csak elgondolkoztak rajta páran, hogy bizonyára vadászni mennek, de nem voltak sem piperkőcök, sem szakadtak és látszott rajtuk, hogy nem azért lettek vadászok, mert divat.
Már szürkült, amikor egy hegyi úton baktatattak fel. Lóval és egy hóekével Etre megtörette nekik az utat, de nem csinált nagy takarítást, nehogy a túrázók nekiveselkedjenek a hegynek és azután majd lehetett volna azokat is menteni. Szóval csak éppen annyi utat takaríttatott meg, húzatott meg az erdésszel, hogy fel tudjanak jönni. Jó órára lehettek már csak a fennsíktól, amikor Arthurnak már nagyon nem tetszett körülöttük az erdő. Kísérteties csend volt és szinte a bőrén érezte, hogy figyeli minden rezdülésüket a táj.
Hubert még fiatal volt, ezt még nem vette észre, ez még nem alakult ki úgy benne, de Arthur már megérezte a bajt. Nagyon tudta már. Pont olyan volt ez, mint régen, amikor Etrével mentették az embereket. Aludni se volt jó, mert felébredt miatta az ember, a manó s ha megnyugtatta magát, akkor csak utolérte a baj. Nem, nem szabad megnyugtatni magunkat, elaltatni azt a hangot, ami odabent megüti a vészharangot és alighogy elhatározta magában Hubert, megtorpant. A válla fellett látja ám, hogy előbb egy fiatal, majd még egy süldőfarkas ugrik ki az útra. Nem siettek, csak úgy nyurgán. Aztán jött egy csapzottabb öreg szuka, amelyik már őket nézti és mikor a két kölyök arrébb lépett, azok is visszanézték. Utoljára egy akkora, hatalmas kan bújt elő, hogy még Arthur ereiben is meghűlt a vér. Pontosan tudta, hogy kiket kell, miket kell keresnie az úton, de nem kereste az, hanem egyenest a szemükbe nézett. Esélyük nem volt arra, hogy elővegyék a puskákat, hogy betöltsenek s mintha a farkasok tudták volna ezt. Ha sokáig nem is, de az alfa még akkor is nézte őket, mikor a két kölyök és a szuka leugrált jobbra a szakadékba. Egyáltalán nem félt, ismerte már a fegyvert, az embert, a manót is.
Hubert és Arthur összenéztek és lehet, mondani is mondtak volna egymásnak valamit, de ahogy Hubert feje mellett megint elnézett Arthur, valami mozgásra lett szemközt figyelmes s megpillantotta Etrét, aki szemközt intett nekik.
- Apád elébünk jött!
Hubert igen megörült és szinte elhagyta Arthurt, mert sietett az apja felé, aki ereszkedett le, hogy hamarabb az úton legyen. Volt ott fent egy padka, onnan figyelték időtlen idők óta a manók ezt az utat. Nem véletlen, hogy Arthur odapillantott az előbb, mert arra számított, hogy Etre ott várja már őket.
Szeretsz a természetben lenni, akkor az EWIDENT ruháid válaszd! Kattints a képre és nézz körül a webáruházban!
Alig várták Huberték, hogy felérjenek a szülei házába. Mondhatni fogvicsorgató hideg volt már, de odabent az erdészházban is és lent a manólakban is rettentő jó meleg volt. Az erdész is és a manók is keményen tüzeltek. Fát hordtak be még az őszön és volt annyi, hogy tavaszig kitartott nekik. Etre nagyon örült a fiának és Arthurnak is. Minden, amit Malvinka küldött, kincset ért a hegyen, mert ott sem a paprika, sem más nem terem meg s ilyenhelyt a csokoládé igazán nagy ritkaság, mert bolt nincs és ha rendelne is az ember, ide senki fel nem tudna jönni. Hubert anyukája szerette volna hallani mi történt lent a Rétközben, mik a hírek, de a farkasok valóban aggasztóak voltak, tehát ki kellett várni, mert azt a legfontosabb megbeszélni. Sajnálta, hogy Malvinka nem jött, de a babák az elsők és ezt, ha valaki, az anyák biztosan megértették.
- Láttam én! Ott jöttek felettetek az ösvényen.
- Végig magamon éreztem a szemüket – mondta Arthur.
- Az meglehet, de még idegenek. – mondta Etre. – Pár napja fedeztem fel a nyomukat fent a Bihar-nyergen.
- Akkor tudsz róla!?
- Persze. Beszélik, hogy Kárpátalján lőnek és a vad is megmozdult, átjöttek erre, meg nagy a tél és tudod mozog a farkas is. Lenyomja őket a hideg, mint 1942-ben!
- Azt is láttam, hogy hirtelen lefordultak. Biztos lecsapta a szél a szagomat, mert egyik pillanatról a másikra letértek.
- Lőttél volna?
- Lőttem volna. A célon, a marján ült a szálkereszt a kannak. Még az úton is jó lett volna, de ti már irányban voltatok…
Arthur rettenetesen sajnálta. Szerette volna, ha testvérének sikerül elejtenie, de négy farkas már nem játék és valamit tenni kell. Elsőnek Hubertet kell elcsendesíteniük, mert ez már nem nádifarkas és ha jól saccolták 80-90 kilogramm is lehet, ami a toportyánféreg ötszöröse!
- Érted Hubert? Ötször nagyobb!
- Értem, de azt is éppen ugyanúgy fogja a sörét vagy a golyó, mint a sakált.
- Fogni, fogja, az biztos, de Arthur bátyád a megmondhatója, hogy egy vadászaton kétszer is rálőtt egy 8×68-as kaliberű fegyverrel és a farkas elvitte.
Mindenki elfáradt és a kandallóban is roskadozott már a tűz, amikor végre mindenki ágyba került. Odakint pedig havazni kezdett és minden nyomott eltüntetett, amin meg tudtak volna indulni a vadászok.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Reggelire friss hurka-kolbászt ettek, sült szalonnát, dinsztelt savanyú káposztával. A szalonnának úgy pattant a bőre, hogy Arthur nem hagyhatta ki, hogy Etre tudományát dicsérje.
- Ez igen! Ezt alaposan megperzselted!
Közben tervet eszeltek ki és eldöntötték, hogy ahhoz a forráshoz veszik be magukat, amelyik nem fagy be. Oda lejár a szarvas is és van ott egy etető is.
- Úgy gondolom, hogy megjelennek, mert ott sok állat megfordul és a farkas is, higgyétek, fel fog tűnni!
Arthur ott nőtt fel, nem igen tudott sok mást mondani, de Hubertnek volt egy nyaktekerése, ami igen furcsa is volt tőle, de csak észrevették.
- Én nem mennék messze a háztól.
- Hogy, hogy?
- Szerintem feljönnek a nyomunkon, ha már fel nem jöttek az éjjel.
- Mit beszélsz?
- Lehet, hogy igaza van – mondja Hubert édesapja.
Na, ezen aztán mind a három felbuzdult és kitört a házból. Éppen nem hajadonfőtt, de a kabátokat nem gombolták be. Édesanyja mondani akarta, hogy tegyék be az ajtót maguk mögött, de már késő volt, nem hallották meg.
A fennsíkon kutya hideg volt. Már nem esett a hó, de hordta, vitte a havat és nem volt ott egy nyom se sehol, amit meg lehetett volna nézni. Hubert azonban tudta, mit keres. Az egyik helyen lefújta a friss porhót, amit odahordott a szél és alatta kirajzolódott a félelmetes mancs az öreg hóban. Nem kellett azt mutatnia sem az apjának, sem Arthur bácsinak, mert mind a hárman itt nőttek fel. Hubertet ők tanították vadászni, de már lassan úgy látszik, ők tanulnak Huberttől. Hubert nem mondott semmit, csak nézte a nagy nyomot és nézte őket, hogy sokkal nagyobb a baj, mint azt eddig gondolták, mert az ukrán farkas egyáltalán nem félt sem az embertől, sem a háztól és még a nyomukon is fel mert jönni. Mind a hárman tudták, hogy ez a farkas pontosan jól tudja, hogy mit akar és azzal, hogy megnézte, merre mentek, hogy feljött a nyomukon, tudatja velük, hogy nem fél tőlük…
Alapjaiban változott meg az élet a Pádison. Mindenki tervet eszelt ki, mindenkinek volt valami ötlete. Azt tudták, hogy a falka veszélyes lehet együtt, de azt nem tudták, hogy merre induljanak el. Felmenjenek a forráshoz. Kiüljenek az esztenához? Lejjebb a völgybe vagy komolyabb váltókra. Csak úgy találomra üljenek ki?
Egyszer csak Hubert megszólalt, hogy:
- Nem vágott-e valaki disznót, lent a faluban?
- Ha vágott is, nem adja oda senki, mert itt mindent felhasználnak, kimosnak és abba töltik a kolbászt.
- Tegyünk egy próbát!
Etrének és Arthurnak nemigen fűlt hozzá foga, hogy kérdezősködjenek, de tudták, hogy Hubertnek igaza lehet, hát fogta a telefont Etre és felcsörgetett az erdészhez, eggyel feljebb. Kis diskurzus, persze kiderült, hogy az is hallott a farkasokról, mert a nyergen láttak a nyomukat, csak még azt nem tudták, merre vannak. No, szó, szót követett, amikor az erdésznek eszébe jutott, hogy egyhelyt elpusztult egy juh, a bárányok ugyan megvannak, de az anyjukat, ha kell odaadja a juhász, csak át kell érte menni a völgybe, nem a faluba!
Még jobb! A juhászt nagyon jól ismerik. Egyedül él az állataival a fennsík egyik völgyében. Az erdész pedig felajánlotta a lovát: vigyék. De ha baja lesz a Gábornak! Ha baja lesz…
Gábor csendesen szénázott, amikor az erdész felkantározta és kivezette. Ismerte már ezeket a manókat Etrét, Arthurt és Hubertet. Nem a nagy szánkót, hanem a kicsit kapták meg, az is elég lesz. A nagy fekete ló, a Gábor, csak nézte a szánkót, meg a manókat, majd megindultak. Rettenetesen hordta a havat a szél és az erdész rögtön megbánta, hogy egyedül engedte el kis barátait. Hamar meggondolta magát, ugrott a csizmájába és csak éppen a nyakába kanyarította a puskáját. Majd elébük vágok a völgynél – döntötte el magában
Csavajda Dóra illusztrátor weboldalát, a képre kattintva érheted el!
Gábort, a hatalmas magyar hidegvérűt nem kellett se nógatni, se biztatni, mert hát örült a lelkem, hogy kiszabadult az istállóból. Nem volt fázós fajta és már éppen meg is kellett volna járatni. Talán kapóra is jött ez az út. De miért nem mentem velük? Miért nem? -korholta magát az erdész. Ügyes erdész volt, ismert minden vágást és hiába a nagy hó, úgy tudta, hogy hova lehet lépni és hova nem, hogy azt nála jobban talán csak Etre ismerte. Lefelé, a gerinc után, már lécen ereszkedik – tervezte el.
Hubert anyja nem örült ennek a vadászatnak, egyáltalán nem szerette a farkast, mert okos, rafinált és kegyetlen ellenfele a manóknak. Ha meg sebzett, vagy a kölykeit védi, még az embernek is nekifordul, nemhogy a manóknak. Féltette őket, de az se lehet, hogy ez az idegen falka itt portyázzon, rettegésbe tartsa a fennsíkot. Tudta mindenki, hogy pocsék munkát végeznek. Egyáltalán nem szerencsés, hogy pont most, karácsonykor, amikor csendesedne az az erdő is, amikor ünnepre készülünk, garázdálkodjanak a farkasok.
Ahogy elhagyták az erdészházat, volt, hogy a szél teljesen elhordta a havat s volt, hogy vastagabb volt az úton, de még nagyobb torlaszokat nem épített és viszonylag könnyedén át lehetett jutni rajtuk. A nagy erős ló, persze akkor is elhúzta volna a szánkót, ha a hasáig, vagy még feljebb ér neki, de még attól messze voltak. Az ilyenfajta ló csontozata, az igáslovaké, sokkal erősebb, szörnyű nagy izomzata miatt lassabb, de rettentő erős és látszott rajta, hogy az erdésszel sokat dolgoznak kint. Az ilyen munkalovak, igáslovak kint az erdőn megedződnek s különösen, itt a hegyen, rettentő ügyesen tudnak manőverezni. Nagy segítségére vannak az embernek. Ez a magyar hidegvérű ráadásul hosszabb távon is képes kocsit húzni, ilyenkor meg, a pillekönnyű szánnal, rajta a három manóval, csak játszik.
A nagy fekete ló élvezte, hogy mehet és Etre hagyta is, hiszen a ló mindig be tudta osztani az erejét és egyébként is, nem mennek ma sokat, mert lemennek a birkáért, aztán azzal vissza, helyesebb utána kötik a szánnak és úgy húzzák majd fel a nagy magaslesig. Ott meg egy oszlopra felhúzatják. Ez volt a terv és felváltva kiülik a farkast. A nyomon, amit a szán után kötve hagynak, felcsalják, mert megannyi váltót keresztezni fognak.
Hubert a szán hátuljában úgy döntött, hogy előveszi a puskáját és betölt. Átszámolta a töltényeket és elzárta a puskáját. Arthur hátranézett és meglátta Hubertet, amire csak elővette ő is a 9,3X62-est. A billenőcsövű duplagolyósba a két rettentő nagy töltényt behelyezte és a lábára tette, de megtörve. Etre nem szólt semmit, csak hajtott.
Ereszkedtek lefelé a szerpentinen és mit sem tudtak arról, hogy az erdész már valahol felettük jár, kigombolkozva, hátán keresztbe vetve a puskájával, már síléceire állva vág neki a lejtőnek. Mérges volt magára az erdész, de nagyon élvezte az utat, bár a felesége korholta, hogy ilyen időben kimenni. Mindenki tudta, hogy a farkas nem játék, ahogyan nem játék a téli idő, a hóvihar, különösen nem a Pádison. Ha úgy ismerte is, mint a tenyerét, csak eszébe jutott, hogy, ha most valami baj éri, pár óra eltelik, mire a manók meglelik. A szerpentinen aztán egyszer csak Gábor prüszkölt egyet, mert hát megérezte a farkasok szagát.
Biztos, hogy még a tegnapi – mondta Etre, de Hubert már nem hitt a meséknek és úgy leste fent a hegyoldalt, mint sas. Nem különben Arthur is, aki arra várt, hogy összecsapja a puskát. Valahogy Hubert azt érezte, hogy fentről lesz valami, nem tudta miért, de érezte és meg se merte gondolni, hogy az ereszkedő erdész szagára ugrottak fel a farkasok, akik, ha nem is ügyetlenül, de igen óvatlanul megugrottak és jöttek lefelé. Hubert már hátul állt a szán jobb hátsó talpán, hogy ha meglátná a farkasokat, akkor le tudjon lépni. Arthur gondolta, hogy hátramászik, de nem volt már rá idő, mert, ha tényleg ugranak, akkor késő lesz onnan előkecmeregni. Ideges volt, úgy érezte, hogy hamarabb felkészülhetett volna, talán úgy, mint Hubert.
Kavargott a hó. A ló, a nagy fekete ló, ismerte már a farkasok szagát és rettegett már attól is, nemhogy a látványuktól. A farkas átharapja az áldozata torkát, kihasítja a lágyékát és szörnyű munkát végez. A hatalmas nagy lucok sötétzölden magasodtak felettük és, hogy fújt a szél, hogy porhó esett, nem rakódott rájuk semmi. Zúgott, búgott az erdő s csak a ló orrában és a szemükben bízhattak, amikor Hubert csak mondja:
- Apja, apja! Húzd balra a szánt!
Etre már húzta is a szárat és megállította a szánkót, de még meg sem állt, amikor megszólalt a fegyver és az első farkas már tűzben is rogyott. Arthur, nem volt irigy, de már ugrott is előre és ahogy a ló keresztben megállt, annak a lábai közé ugrott és féltérddel, ahogy kint a fronton tanulta, már lőtte is a második farkast. A harmadikat csak sebezte Hubert, amit ő még az út szélén helyben marasztalt. Etre csak nézte, hogy miért késik, de a duplagolyósnak vissza kellett állnia, mert tudvalevő, hogy az egyik lövés elhúzza a másik csövet. Miután felborult a harmadik is, ízibe megtörte, hogy ürítsen, de Hubert ekkor már újra célon volt és a hatalmas, kapitális kant blatton lőtte. Az ösvényről, ahogy ugrott le, már nem volt ideje irányt változtatni vagy nagyobbat ugrani. Etre csak nézte, ahogy egyik farkas a másik után tűzben marad és csak tartotta a szárat. Még szerencse, hogy Gábort bevadásztunk már csikó korában, de hogy a hasa alatt is lőttek, azért már egy kicsit Etrének is sok volt. A nagy, hatalmas ló azonban tűrte és állta. Rettentően félt, hogy megtapossa Arthurt, miközben a félelmetes ellenség a farkas, alig volt előttünk 50 méterre.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Olyan szél volt, olyan vihar kavargott, hogy az erdész, aki alig volt már 100 méterre felettük valami morgást ugyan hallott, de ahogy jött lefelé, csak azt látta, hogy a szép fekete lova ott áll keresztbefordulva, neki a szakadéknak. Meghűlt benne a vér, azt hitte valami baja lett a manóknak. Még két kanyar – gondolta magában és lent vagyok az úton, amikor azt látja, hogy a három kis ember ballag felé s a lovon már pokróc, hogy meg ne fázzon. Előtte pedig, itt, ni, meg négy farkas…
Még meglepődni sem tudott és éppen úgy járt, mint a farkasok, mert ő se tudott megállni, mikor az út fölé ért és le kellett ugrania az útra. Arthur csak nevette és mondja is:
- Még szerencse, hogy jól célzunk, mert most kicakkozták volna lábad ikráját!
Ott álltak az út szélén szótlanul. Gábor aztán megunta, hogy hátrahagyták és kutya módjára közelebb húzta a szánkót, mindenestül, hátán a pokróccal.
Karácsony előtt egy nappal a Pádisra vezető hegyi úton, négy farkassal ott állt három manó, akik mellett sílécen ott csodálkozott a helyi erdész. Tombolt a vihar. A ló nagyokat prüszkölt a farkasokra. Mindannyian készültek a lesre, mert mégiscsak az a valami, de erre nem számolt senki, hogy meglövik a farkasokat. Aztán csak megszólalt az erdész:
- Tegyük fel mind a szánkóra és menjünk le azért a birkáéért, mert azzal is lesz majd valami. Ismerem Károlyt, vár bennünket s aztán ha nem megyünk, megindul elénk, mert azt hiszi bajunk van.
Sokat nem is teketóriáztak és felpakolták a farkasokat, aztán az erdész felült a bakra. Elővette a pipáját, amit Arthur igencsak megnézett, mert, hát akkora volt az, mint Arthurék üstje a kastélyban. Igen rácsodálkozott, pedig nem szokása és egy csipet dohányt adott neki az erdész, ami olyan sok volt, hogy jutott még a bőrszütyőjébe is. Aztán takarosan mind a kettő rágyújtott. A ló néha, néha hátra nézett, mert mikor úgy fordultak, érezte a farkasok szagát, de most, hogy itt volt az erdész, meg a két manó, meg hogy a pipafüstöt is ismerte, csak megnyugodott. Hubertet nem ismerte annyira, de nem félt tőle. Egyik se beszélt, csak Hubert nézte a farkasokat és néha, néha Arthur hátrapillantott. Tetszett neki az unokaöccse, mert a fiatalos tűz most jól jött. Nézte Hubertet és örült annak, hogy nemcsak a zsíros falatok, a hasa után megy, hanem a dúvad, a dúvad a mindene. Látszik, hogy él-hal érte. Az ilyet nem lehet tanítani.
Még igencsak fent voltak a fennsíkon, amikor a kutyák, lent a hodály mellett, jeleztek és Károly már kint állt. Várta a vendégeit. Egyszerű ember volt, de szerette az erdészt, a lovat ismerte és mikor leértek, akkor látta meg a manókat. Etrét jól ismerte. Persze Arthurt is, hiszen az is idevaló volt, de Hubert úrfinak örült meg igazán, tessékelte is őket be, de amikor hirtelen meglátta a négy farkast, megállt benne az ütő!
- Erdész úr! Mik vannak itt fent?
- Látja Károly, hogy farkasok, nem?
- Látom én, hogy azok, de, hogy egyszerre négy is?
- Miért lepődik meg, hiszen mindenki lőtt egyet, úgy illik nem?
Károly kerek szemekkel leste a farkasokat, meg a vadászokat, sehogy se tudta elképzelni, hogy lehet, de pokróc került a lóra és egy perce beléptek. Szépen meszelt fal, meleg, a kályha mellett felstócolva a hasított fa.
- Na, fogjad Károly! A nejem küldi! Bor, kalács, miegymás. Én nem néztem mi van benne, ne is pakold ki, majd lejövök a kosárért! Újévig csak találkozunk még, nem?
- Nagyon kedvesek vagytok! Hálásan köszönöm!
A kosárba, hogy pontosan mi lehetett még, nem tudni, mert a dugós boron mellett minden kendővel szépen le volt takarva. Károlynak nem volt senkije és ha el is volt látva mindennel, ilyen házi dolgokat, karácsonyi ízeket, nem küldött fel neki senki. Ha még küldött is volna, ilyen időben nincs, aki fel tudott volna jönni. Talán majd napokkal később, ha elül a vihar. Persze az erdésznek mindig is gondja volt rá, hogy figyeljen Károlyra, mert olyan bátor, ügyes ember ez a pásztor, bármikor lehet rá számítani.
Kicsit még beszélgettek, de ha folytatták volna, akkor igen neki kellett volna vetkőzni és a lovat se akarták, hogy megfázzon, ezért feldobták a birkát és visszaindultak a fennsíkra.
- Ne vigyétek! Nem megy arra már semmi!
Már majdnem hajlottak rá, amikor Hubert megszólalt.
- Csak vigyük el, mert hát ki tudja, régen volt már ilyen szóró fent a Pádison.
- Igaza van a gyereknek – mondta Arthur, aki kapva kapott az alkalmon, hogy éppen jó lehetőség lesz ez az ünnep arra, hogy kivadásszák magukat. Ha már Malvinka elengedte, nehogy a tűz mellett ücsörögjenek.
- Nem bánom, vigyük – mondta Etre – de karácsony első és másodnapján nincs vadászat!
Hubert, Arthur szinte egyszerre válaszolt, hogy:
- Nem, az kizárt! Biztos, hogy nem.
Az erdész is és Etre is lemondóan legyintett, nem Hubert miatt, hanem, hogy a vén lókötő, Arthur is úgy viselkedik, mint a gyerek, ha vadászatról van szó. Nem ismer tréfát. Az erdész is azon törte a fejét és Etre is, hogy de jó volna kiülni rá, de hát az már most Hubert és Arthur lese, hiszen ők már a Pádison mégiscsak vendégek.
Karácsony a Pádison Rajzolta: Csavajda Dóra
Mindannyian felszálltak a szánkóra. A szánkóról hátul szinte lelógtak a farkasok, a birka és azok ott négyen, az erdész és a három manó kaptattak fel a nagy fekete hidegvérű lóval a hegyre. Károly még sokáig ott állt a kis ház előtt. Aztán belépett és ahogy betette az ajtót maga mögött és nézte a kis fenyőgallyat, megmelegedett a szíve is. Volt már pár szem szaloncukra, volt ott a fa alatt narancs, dió és csokoládé is, egy jóféle üveg bor és bejgli, töltött káposzta és még halászlé is. Biztos Hubert úrfi hozta a Rétközből a halat. Nézte, hogy miféle karácsonya lett neki, idefent a hegyen, ahová ilyen viharba senki, de senki nem tudott volna feljönni. Jöttek, jöttek őhozzá a fennsíkról a híres vadász és erdészmanók s nézte, nézte a rengeteg ajándékot, ételt, italt. Hát mégiscsak vannak csodák! Mégiscsak vannak…És megpárásodott a szeme, mert, ha egyedül is volt idefent és semmi, de semmi jel nem utalt arra, hogy történne bármi is a kis életében, hittel hitte, hogy eljön a kis Jézus és láss csodát, itt van, neki is lett karácsonya…
Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!
Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Illusztrálta: Csavajda Dóra
Tel: +3630/394-4706
E-mail cím: dora.csavajda@gmail.com
Natura 2000 gyepterületeket támogatnak
Erdei tragédia
A várva várt nap – Az első őzbakvadászatom
Az idei év első őzbakja
Búcsú
Amikor egy álom valóra válik
Csabai Béla: A húsvéti őzbakom
KITEKINTŐ: Hollandia – Félnek a vidéki családok a farkastól
Új elemekkel bővült a kereskedelmi célú álltartó telepekre belépők kötelező nyilvántartása
Gyomirtási lehetőségek a ciroktermesztésben
KITEKINTŐ: Orvvadászok kerültek a rendőrök hálójába
Sárba tiporták a becsületét, betelt a pohár a rókatetemek szállításával hamisan megvádolt vadásznál
Baranya vármegyei hivatásos vadász verseny 2025
Fájdalommal búcsúztak állataiktól a csallóközi gazdák
KITEKINTŐ: Holtan találtak egy férfit, tele sebekkel – medve támadhatta meg
Felelős állattartást a természetben is
KITEKINTŐ: A vadon élő állatok is terjeszthetik a száj- és körömfájást, a helyzetet a vadászok figyelik
Amikor egy álom valóra válik
A várva várt nap – Az első őzbakvadászatom
