Keressen minket

Mezőgazdaság

Gyökereink megtartása nélkül nincs jövőnk – Körösnagyharsányiak találkoztak – GALÉRIÁVAL – VIDEÓVAL

Közzétéve:

A Református Tiszántúlon járunk, Körösnagyharsányban, a történelmi Bihar vármegyében, amely valaha a harmadik legnagyobb megyénk volt. Nagysága miatt, úgy is emlegették, hogy Biharország. A falu a Sebes-Körös bal partján, Nagyváradtól bakugrásnyira fekszik. Történelmi falu, amelyet szabad hajdúk laktak és laknak ma is. Itt szervezte meg Bobákné Muzsai Anikó, a Körösnagyharsányból elszármazottak első találkozóját, amelyre közel 300 fő regisztrált.

A Körösnagyharsányból elszármazottak első találkozója (Kép: Agro Jager News)

Megtelt a Körösnagyharsányi Református Egyház temploma, amelyben háladó istentiszteletre gyűltek össze a körösnagyharsányi és a Körösnagyharsányból elszármazott emberek. A templomtorony csúcsán szélkakas, amely a magyar református templomok sorában is ritkaság számba megy, inkább Erdélyre jellemző. Hófehérre meszelt falai, vakítóan ragyognak és bizony Ugráról, Körösszakálból, Körösszegapátiból is igen jól látszik, meg persze Körösszegről, „odaátról” – teszi hozzá mellettem valaki.

A háladó istentisztelet után, Bobákné Muzsai Anikó szervező mutatkozott be, aki ügyesen használta ki a közösségi média lehetőségeit és felhívására közel 300 fő regisztrált a találkozóra. Gyermekkori emlékeit megörökítő könyvéből idézett, amelynek részesei voltak a jelenlevők is. A megjelenteket köszöntötte Győri Zoltán, a község polgármestere, majd Dr. Köteles Lajos helytörténésztől hallottak a jelenlevők érdekfeszítő adatokat, történeteket a falu múltjából. Sokak számára újdonság volt, hogy a falu a Sebes-Körös ölelésében, két élő folyóág által közrefogott szigeten épült, amelyet jól lehetett védeni.

Háladó istentisztelettel kezdődött a Körösnagyharsányból elszármazottak első találkozója (Kép: Agro Jager News)

A falu történelme egészen a magyarok bejöveteléig nyúlik vissza. Úgy tartják, hogy a fekete magyarok, a kabarok alapították, akik a magyar hadviselés legharciasabb népei voltak. Harcmodorukra jellemző volt, hogy leghamarabb ők ütköztek meg az ellenséggel és visszavonuláskor ők indultak el legutoljára.

Bocskai szabad hajdúi sem adtak lejjebb bátorságukból, becsületükből és hűségükből és emiatt mindig is szabad emberek lakták a falut. A falu körkörös utcaszerkezete, amelyet igazán levegőből lehet a legjobban észrevenni, mutatja, hogy ez igazi szabad hajdúváros, éppen olyan, mint például Hajdúböszörmény utcahálózata. Az előadó utalt arra, hogy az ősök példájából kell ma is okulni. Körösnagyharsány akkor fejlődött a múltban is a legjobban, amikor tisztességes, becsületes vezetői voltak, akik a közösség boldogulását tartották szem előtt.

220 éves Körösnagyharsányi Református Egyház temploma (Kép: Agro Jager News)

A trianoni veszteséget a határ melletti település ma is a bőrén viseli, hiszen a határ, ami néhány éve nyílt meg, mindössze egyetlen egy napot tart nyitva egy hét alatt. A mai szóhasználattal élve, a nagyváradi agglomerációhoz tartozó település jövőjének kulcsa, falu határában húzódó határátkelő teljes megnyitásában rejlik.

Az alapvetően mezőgazdaságból élő település régen jelentős kereskedelmet folytatott, hiszen Nagyvárad legfontosabb és a térség ismert káposztatermelői voltak a harsányiak. A híres laposfejű káposztát itt termelték.

Közel 300-as regisztráltak a rendezvényre (Kép: Agro Jager News)

A módos, gazdag falu öreg házai, régi széles utcái és a templom, amely ebben az esztendőben 220 esztendős, egy gazdag település képét mutatja ma is. Jövője a határ megnyitásában rejlik, hiszen Nagyváradról szívesen költöznének az alig pár kilométerre fekvő faluba. Már mutatkozik ez az érdeklődés, hiszen több házat is megvásároltak, felújítottak új tulajdonosaik, akik az ártándi határátkelőnek kerülve, 50 kilométert is autóznak a nagyvárosig.

Fiatalok, akik sok aprósággal látogattak el Körösnagyharsányba (Kép: Agro Jager News)

Nagyvárad kulturális hatása, magyar gimnáziuma, színháza napjainkban is képes lehet régi szerepének a betöltésére, ehhez azonban olyan támogatásra van szüksége a keleti határon fekvő falvaknak, mint amelyet az ausztriai határszakaszon megkapnak a települések.

A spontán civil kezdeményezésre induló találkozó szervezését aztán támogatta a falu vezetése is, no meg sok elszármazott vagy éppen helyi lakos, akik közül ki szürke marhát, ki birkát, a vadászok pedig szarvast ajánlottak fel a vendéglátáshoz. Egy vésztői pékség pedig a pogácsát biztosította az ebédig… Tulajdonosa elmondta, hogy felesége harsányi lány és úgy érezte, hogy tartozik ennyivel a falunak, miközben két kicsi lányuk előttünk játszott a lezárt utcán.

De számos magánszemély is hozzájárult a szervezéshez, hiszen az egyre bővülő jelentkezők számbavétele, regisztrációja sem egyszerű feladat volt.

A faluban csak a templom tudott egyszerre ennyi embert befogadni.

A hivatalos program után a Harsány Táncegyüttes szórakoztatta a vendégeket és fellépett Csiszár Lajos a faluból elszármazott magyar nóta énekes is.

A körösnagyharsányi néptáncosok (Kép: Agro Jager News)

A néptánc összefogja a falu fiataljait, nemcsak itt, hanem a szomszédos településeken, ezért az egyház mellett a vidék megtartó erejében fontos elem a tanár életpályák megtartása, lehetőségeinek szélesítése. Ezt Klebersberg Kuno után ma is életre lehet hívni…

A templomi köszöntők, koszorúzás után emlékfa ültetés következett, amelyet hagyományteremtésként indítottak el. Ugyanis már a regisztráció alatt is jól látszott, hogy a falura, Körösnagyharsányra, szülőfalujára mindenki szívesen gondol és akik helyben maradtak önzetlenül segítettek – emelte ki Bobákné Muzsai Anikó. A harsányi ember mindig segítőkész volt, úgy látszik, hogy ez az összefogás ma, 2022-ben is aktivizálható.

Faültetéssel zárult az ünnepi program (Kép: Agro Jager News)

A jóízű beszélgetések, a programok alatt bográcsok rotyogtak az udvarban és Rácz Zsolt és barátai, Molnár Pál, valamint a vadász, Huszár Sándor hajnal óta forgatták a bográcsokat. A lényeg, hogy „nem szabad vélle sietni”, meg jó legyen az alapanyag – tették hozzá lapunk érdeklődésére.

Rácz Zsolt birkapörköltjének receptjét külön, az Agrogasztro rovatunkban lehet elérni. Ide kattintson!

Pörköltfőző-mesterek Körösnagyharsányból (Kép: Agro Jager News)

A program mellé minden bizonnyal a Jóisten is ideállt, mondta Máté Áron az egyházközség gondnoka, aki, ha nem is dicsekszik vele, de alapító család leszármazottja, aki ma is helyben lakó körösnagyharsányi lakos és kora ellenére sikeres gazdálkodó is. A család, az 1680-as években visszatért Bittók leszármazottjai, ma is ott élnek. Büszke is erre az ember, de hozzá kell tenni, hogy a mindennapi munkát ugyanúgy el kell végezni, most is, mint régen. Persze ilyenkor visszagondol arra az ember, hogy ebbe a templomba édesapámmal jöttem először, aki ugyanúgy az ő apjával, nagyapámmal jött. Templom a mostani előtt is állt itt, az még egy fatemplom volt, de tudjuk, hogy valaha katolikus temploma is volt falunak. A reformáció végigsöpört itt a Tiszántúlon és bennünket a Jóisten így tartott meg. Kegyelemből és hit által –  mondta falu, a Körösnagyharsányi Református Egyház gondnoka.

Kép: Agro Jager News

Az asztaloknál a falu atyái, a családok legidősebb tagjai latolgatták a település esélyeit, amely csak a fiatalokkal maradhat meg – állapodtak meg. Ahhoz azonban, mondta egy, mind közül a legidősebb, de ma is igen módos gazda, lassan kimért, mély hangon, hogy a határt most már meg kell rendesen nyittatni! Meg utat kell hozni, hogy a városokból gyorsan hazaérjenek a fiatalok. Utat kell hozni, mert sok helyütt már a traktor se megy el!

2023-ban újra megszervezik a Körösnagyharsányból elszármazottak találkozóját (Kép: Agro Jager News)

Az igen jó hangulatú, összetartó körösnagyharsányi találkozón sok fiatal is feltűnt. Barátságok köttettek és erősödtek meg és arra is jó lehetőség nyílott, hogy rendesen beszélgetni tudjanak az emberek.

Egyet biztosan már most kijelenthetek, – mondta az Agro Jager Newsnak Bobákné Muzsai Anikó ötletgazda és főszervező – hogy 2023-ban újra megszervezzük a találkozót és újra eljövünk Körösnagyharsányba!

Írta: Dr. Szilágyi Bay Péter
Fotó: Az Agro Jager News támogatásával, Dr. Szilágyi Gergely PhD, főszerkesztő és Dr. Szilágyi Bay Péter szakújságíró, jogász

***

A cikk teljes tartalma (szöveg és kép) a linkre mutató hiperhivatkozással, és ugyanazon cím feltüntetésével felhasználható, bárki számára előzetes engedélykérés nélkül is.

***
Hirdetni szeretne? Itt jelentkezzen: marketing@agrojager.hu

 

 

Mezőgazdaság

Vasárnaptól Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében megszűnik a tűzgyújtási tilalom

Az elmúlt napon lehullott csapadék Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében mérsékelte a tűzveszélyt

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

Az elmúlt napon lehullott csapadék Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében mérsékelte a tűzveszélyt, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság egyetértésével 2026. június 14-től ebben a vármegyében feloldja a tűzgyújtási tilalmat. A korlátozás azonban öt vármegyében továbbra is érvényben marad.

Fotó: NÉBIH

A lehullott csapadék következtében megszűnt a fokozott tűzveszély, ezért a hatóság június 14-től visszavonja a tűzgyújtási tilalmat Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.

Több térségben ugyanakkor nem hullott annyi csapadék, ami a korábbi aszályos időszak okozta tűzkockázatot csökkentené. A kiszáradt talaj gyorsan elszívja a nedvességet, a szél és a nappali meleg időjárás pedig fokozza a tűzveszélyt ezeken a területeken, ezért a tűzgyújtási tilalom érvényben marad az alábbi vármegyékben:

  • Bács-Kiskun
  • Borsod-Abaúj-Zemplén
  • Csongrád-Csanád
  • Heves
  • Pest

A tűzgyújtási tilalomnak megfelelően tilos tüzet gyújtani:

  • belterületi és külterületi erdőkben és azok 200 méteres körzetében fekvő külterületi ingatlanokon
  • fásításokban és azok 200 méteres körzetében külterületi ingatlanokon

A tilalom a kijelölt tűzrakóhelyekre is vonatkozik. Fásításnak minősül külterületen minden erdei fafajjal, faállománnyal borított terület, így a tilalom gyakorlatilag azt jelenti, hogy külterületi ingatlanon tilos tüzet gyújtani! Nem minősül tűzgyújtásnak a gáz égőfej és a zárt tűzterű sütő-, főző-, melegítő eszköz alkalmazása, ha az megfelelő szikrafogóval van ellátva.

A saját tulajdonú belterületi kertekben továbbra is lehet bográcsozni, grillezni, azonban javasolt a gáz égőfej vagy elektromos grill használata. A fa vagy faszén használata tüzelés esetén az izzó zsarátnokok akár több száz métert repülve is képesek meggyújtani az erdőt.
A szabadtéri tüzek túlnyomó többsége emberi gondatlanság következménye, ezért a Nébih arra kéri a lakosságot, hogy továbbra is körültekintően járjanak el, különösen erdők közelében és száraz növényzettel borított területeken.

Az érvényes tűzgyújtási szabályokról és aktuális korlátozásokról a www.erdotuz.hu és a www.katasztrofavedelem.hu oldalon tájékozódhatnak.
Forrás: Nébih

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Világpiaci kitekintés: gabonapiaci előrejelzés – 2026. június

A NAK közzétette a gabonapiac világpiaci előrejelzését

Published

on

Kattintson és látogasson el a FROMMER Fegyverbolt honlapjára.

A 2025/26-os (július–június) gazdasági év lezárásával a 2025-ös globális gabonatermelést 3043 millió tonnára becsülik, ami 6,1 %-os növekedést jelent az előző évhez képest.

A növekedés a gabonafélék termelésének meredek emelkedésének köszönhető. A 2025/26-os gazdasági évben a globális gabonafogyasztás 2952 millió tonnára becsülhető, ami 2,7 %-os növekedést jelent a 2024/25-ös szinthez képest, tükrözve a kukorica- és a rizsfogyasztás növekedését. Ennek ellenére a gabonakészletek a becslések szerint 9,5 %-kal meg fogják haladni a szezon elején mért szintet, ami a búza, a kukorica és a rizs nagyobb készleteiből adódik (1. ábra). A 2025/26-os globális gabonakereskedelmet a FAO 508,6 millió tonnára becsüli, ami 4,8 %-os növekedést jelent a 2024/25-ös szinthez képest. Ez az emelkedés a búza globális kereskedelmének hirtelen emelkedésével magyarázható. Ezzel szemben a 2025/26-os gazdasági évben a rizs globális kereskedelme a becslések szerint a 2024/25-ös szint alatt marad.

1. ábra: A világ gabonatermelése, felhasználása és készletek 2016/17 és 2025/26 között.

A 2026/27-es gazdasági évre vonatkozóan a globális gabonatermelés várhatóan 2982 millió tonnára esik vissza, ami 2 %-os csökkenést jelent az előző évhez képest. Várhatóan az összes főbb gabonafaj termelése csökkenni fog a 2025-ben elért rekordszintek után. A visszaesés legnagyobb mértékben a búza, a legkisebb mértékben pedig a kukorica és az árpa esetében prognosztizálható. A globális gabonafogyasztása 2026/27-ben várhatóan 0,6 %-kal nő, elérve a 2969 millió tonnát. Az élelmiszercélú felhasználás várhatóan 1 %-kal nő 2025/26-hoz képest. A takarmánycélú felhasználás 0,5 %-kal bővülhet: a kukorica és az árpa felhasználásának növekedése várható, míg a búza és a rizs takarmánycélú felhasználása valószínűleg csökkenni fog. Az egyéb célú felhasználás várhatóan a búza és az árpa felhasználásának csökkenése révén 0,2 %-kal mérséklődik.

A globális gabonakészletek várhatóan 0,3 %-kal csökkennek a nyitószinthez képest, amivel 949 millió tonnára mérséklődnek. A várható csökkenés főként a rizs és a cirok alacsonyabb készleteinek tudható be, melyek ellensúlyozzák a búza- és árpakészletek növekedését. A jelenlegi előrejelzések alapján a globális készletfelhasználás arány várhatóan a 2025/26-os szint közelében, 31,7 %-on marad. A 2025/26-os év 4,8 %-os bővülését követően a globális gabonakereskedelem 2026/27-ben várhatóan 507,2 millió tonnára csökken, elsősorban a visszafogottabb árpa- és búzakereskedelem miatt. Ezzel szemben a kukorica és a rizs nemzetközi kereskedelme várhatóan növekedni fog.

Forrás: Fodor Attila – NAK

Tovább olvasom

Mezőgazdaság

Májusban 1,8 százalékra lassult az infláció – Az élelmiszerek ára 0,5 százalékkal emelkedett

Inflációs adatokat közölt a Központi Statisztikai Hivatal

Published

on

Májusban 1,8 százalékosra lassult a fogyasztói árak éves emelkedése az áprilisi 2,1 százalékról, áprilishoz képest átlagosan nem változtak az árak – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők enyhén élénkülő, 2,2 százalékos áremelkedést vártak májusra.

Az éves maginfláció az áprilisi 2,2 százalékról 2,0 százalékra, a nyugdíjas fogyasztói kosárra számolt infláció 1,8 százalékról 1,5 százalékra csökkent. Az uniós összehasonlítási célokra kalkulált, úgynevezett harmonizált fogyasztói árindex 2,6 százalékról 2,3 százalékra esett.

A fénykép illusztráció. Fotó: Pixabay

Az élelmiszerek ára az áprilisi 1,5 százalékkal szemben májusban 0,5 százalékkal nőtt, a vendéglátási szolgáltatások nélkül pedig 2,1 százalékkal csökkent. Ezen belül az egyéb sütőipari lisztesárué 9,2, a büféáruké 7,0, a munkahelyi előfizetéses menüé 6,2, a cukorka, mézé 5,8, az éttermi étkezésé 5,7 és a friss hazai és déligyümölcsé 4,5 százalékkal nőtt, viszont a húskonzerv ára 29,5, a vaj, vajkrémé 11,1, a sertéshúsé 10,1, a sajté 9,4, a száraztésztáé 7,2, a tejé 6,3, a burgonyáé 2,6 százalékkal csökkent – sorolta a KSH.

A szolgáltatások 4,3 százalékkal drágultak, ami magasabb az áprilisi 4,0 százaléknál. A színházjegy 17,6, a külföldi üdülés 15,6, a teherszállítás 10,5, a sport, múzeumi belépők, valamint a járműjavítás, -karbantartás 8,0-8,0, a testápolási szolgáltatás 7,8, a belföldi üdülés 5,2 százalékkal került többe, mint tavaly májusban. A szeszes italok, dohányáruk ára 3,3 százalékkal emelkedett az áprilisi 4,1 százalék után, ezen belül a dohányáruké 4,1 százalékkal.

A háztartási energiáért 2,0, ezen belül a vezetékes gázért 7,1 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, míg az elektromos energiáért 2,5 százalékkal többet. A tartós fogyasztási cikkek ára – épp úgy, mint az előző hónapban – 2,4 százalékkal emelkedett. Az ékszerek 28,1, a motorkerékpárok 6,9, a szobabútorok 3,8 és a használt személygépkocsik 3,7 százalékkal többe kerültek. A gyógyszer, gyógyáruk 2,5, a járműüzemanyagok 2,0 százalékkal drágultak.

Áprilishoz viszonyítva az élelmiszerek ára átlagosan 0,3 százalékkal, a vendéglátási szolgáltatások nélkül 0,6 százalékkal csökkent. A burgonya 32,3, a friss hazai és déligyümölcs 1,2, az egyéb sütőipari lisztesáru és az étolaj 0,5-0,5 százalékkal többe került, a friss zöldség 10,6, a tojás 4,6, a sajt 2,9, a bolti kávé és a száraz hüvelyesek 1,6-1,6, a cukor 1,4, a kenyér, a csokoládé, kakaó és a tej 1,1-1,1, a sertéshús 0,8, a tejtermékek (sajt nélkül) 0,6 százalékkal olcsóbbak lettek.

A szolgáltatások ára átlagosan 0,2 százalékkal nőtt, ezen belül a belföldi üdülés 3,0 százalékkal többe, az egyéb távolsági úti céllal történő utazás 3,1, a külföldi üdülés 0,2 százalékkal kevesebbe került.

A háztartási energia ára 0,8 százalékkal csökkent a vezetékes gázé 2,1 százalékkal mérséklődött, a távfűtésé stagnált. A szeszes italok, dohányáruk ára egy hónap alatt 0,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 0,2 százalékkal, a szeszes italoké 0,1 százalékkal nőtt. A járműüzemanyagok ára stagnált, míg a ruházkodási cikkek 0,8 százalékkal többe kerültek.

Forrás: MBTT

Tovább olvasom