Mezőgazdaság
KITEKINTŐ: Juhászok és mezőgazdasági termelők XI. találkozója Ilonafalun – GALÉRIÁVAL
2023. június 10-én Szerbiában, a Vajdaság Autonóm tartományban, Ilonafaluban (Војвода Зимоњић / Vojvoda Zimonjić) rendezték meg a Juhászok és mezőgazdasági termelők XI. találkozóját.
2023. június 10-én Szerbiában, a Vajdaság Autonóm tartományban, Ilonafaluban (Војвода Зимоњић / Vojvoda Zimonjić) rendezték meg a Juhászok és mezőgazdasági termelők XI. találkozóját. A község Magyarkanizsához tartozik és a fesztivál helyszínéről kipillantva, már megláthatta a látogató, a híres Kapitány-rétet, amelyre a helyiek annyira büszkék. Észak-Bánságban járunk, a Tisza jobb partján.

Vendégek, jóbarátok Szerbiában, Vajdaságban, az Észak-Bánságban található Ilonafaluban, a Juhászok és mezőgazdasági termelők XI. találkozóján Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Szegedről korán indultam és hét óra után nem sokkal, mikor Ilonafaluba befordultam, már nagy volt a mozgás. Mire megvirradt, a helyiek már mindent összekészítettek, felállítottak és több bográcsban már rotyogott az étel. Sok helyen rakták még a tüzeket, mert hogy volt, aki gázzal tüzelt a bográcsok alá, de sok helyen inkább fával főztek. Meg tudjuk mi fával is főzni, de sokan jönnek, sokan számítanak az ebédre és ahhoz, hogy ennyi hús megfőjön, ügyesen kell bánni a lánggal.

Reggeli a Csikós Pálinka standján Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Sok helyen megfordultam már, de meg kell jegyezzem, hogy Szerbiában rendkívül vendégszerető emberek élnek. Pásztor István úgy fogalmazott Újvidéken, hogy Vajdaságban 26 nemzetiség él. Ez a kulturális változatosság, sokszínűség nagyon sok mindenben megmutatkozik, de ha valamiben igazán, az a konyhaművészetük. Egy bogrács mellett állok meg, ahol megjegyzik, hogy semmiből sem lehet sok, de ahhoz, hogy jóízű legyen az étel, ebből is, abból is kell tenni!

Versenyző a Juhászok és mezőgazdasági termelők XI. találkozóján Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Gyülekeznek, egyre többen érkeznek a juhásztalálkozóra, amikor is előbb Magyarkanizsa polgármestere, Fejsztámer Róbert, majd a Dr. Molnár Viktor, a Vajdasági Magyar Szövetség tanácselnöke, a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap igazgatója köszöntötte a vendégeket. A polgármester kiemelte, hogy rendkívül fontos a juhásztalálkozó a város és egyáltalán a vidék életében, hiszen a pászorkodásra, a gyepek, a legelők karbantartásához is szükség van a birkára. Azonban a jószágot nem elég szeretni, azzal meg is kell tanulni bánni.

Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere köszönti a Juhászok és mezőgazdasági termelők XI. találkozójára érkezett vendégeket Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Dr. Molnár Viktor kiemelte, hogy a jószágtartás hozzátartozik a vidéki emberek életének, mindennapjaihoz, ami különösen igaz a pásztoremberekre, akik hivatásuknak választották ezt. Ezt a munkát nem lehet egyik pillanatról a másikra abbahagyni. A jószággal, a hagyományos legeltetéssel járó munka, ma sem könnyebb, mint régen. Azonban, hogy megmaradjanak a vajdasági pászorkodók a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap továbbra is azon dolgozik, hogy a lehető legtöbb támogatást megkaphassák az ezzel foglalkozók.

Dr. Molnár Viktor, a Vajdasági Magyar Szövetség tanácselnöke, a Tartományi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap igazgatója Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
A megnyitót követően elindultak a különféle versenyek és folyamatosan érkeztek a juhok is, amelyeket a versenyzőknek, a zsűri és a közönség éle szeme előtt kellett megnyírni. Érkeztek is becsülettel a jó tanácsok, amelyeket meg is fogadtak, de mindenki csak a a saját pártoltját segítette, a másik munkáját egy rossz szóval se hátráltatta.
Megbízható távcsövet keresel? Kattints a képre!
Megfigyeltem, hogy Szerbiában nincsenek elkülönített, lekerített részek, mégis a látogatók egymásra figyelve kialakítják, úgy állják körül egymást, hogy a másik is jól odaférhessen. A gyerekekre pedig mindenki külön ügyel s a legkisebbek talán a legbátrabbak, akik mindenhova közel merészkednek. Bosnjak Goran, a találkozó főszervezője meg is jegyzi, hogy ennek a találkozónak pontosan ez a célja, hogy minél közelebb kerülhessenek a gyermekek a vidéki élethez. A kormány kiemelten támogatja a családokat Szerbiában és nagyon sok család vidéken telepszik le, azért, hogy a kicsik megismerhessék milyen is egy vidéki, kertes házban felnőni. Jó utak vannak, infrastruktúrális kiépítéssel 30-40 kilométerre is elköltöznek a nagyvárosoktól, így a falvak lélekszámát stabilizálják.

Munkában Bosnjak Goran a Juhászok és mezőgazdasági termelők XI. találkozóján Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Ahhoz, hogy a legkisebbek is kötődjenek a juhokhoz, számukra rajzpályázatot hirdettek és három témában rajzolhattak a gyerekek. Az első “A juhásznak jól van dolga”, a második “A Járáson jártam”, míg a harmadik téma “Bárányokkal álmodtam”. Megannyi rajz érkezett s jót nevetett egy öreg pásztor, mikor egy szalaggal befont hajú kislány megkereste a szervezőket, hogy márpedig most tessenek jönni, mert az ő nevét és rajzát bizony felcserélték. Meg is jegyezte, hogy a vajdasági fiúknak, ahogy régen, ma sem lesz könnyebb dolga – erre aztán többen felderültek.

A bárány elkészítéséhez nagy tapasztalatra van szükség. Juhászok és mezőgazdasági termelők XI. találkozója. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
A pörköltek mellett a Kapitány-réti Juhászok Szövetsége két igen nagy bárányt nyárson is megsütött, amelyet Ilonafaluból ajánlottak fel. Balázs Tibor, a szövetség elnöke összefoglalta, hogy a juhokkal való munka teljes embert kívánt. A juhászok ma is hajnalban kelnek, este fekszenek, de szép holdvilágos, nyári éjszakán a juh szívesen kint van a gyepen is. A juhászt a felesége támogatja a leginkább és ezt az életformát, ezt a szabad életet vannak, akik ma is felvállalják. A találkozó, a belefektetett munka meghozta a fáradtságot. Sokan eljöttek, sokan segítették.

A Juhászok és mezőgazdasági termelők XI. találkozóján a legkisebbek is bemutatkoztak Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Bosnjak Goran kiemelte, hogy több felajánlás érkezett és a nagy cégek miatt sikerült kedveskedni a nyerteseknek is. Különféle ajándékokat, eszközöket, többek között egy nagyteljesítményű aggregátort is felajánlottak, amelyet a rendezvény idejére ingyenesen biztosítottak sőt, a még a felhasznált üzemanyagot is a tulajdonos térítette. Itt Szerbiában, Vajdaságban összefogással nagy eredményeket lehet elérni, ezért dolgozunk, ezért vagyunk itt – tájékoztatta az Agro Jager Newst Bosnjak Goran Ilonafaluról.
Írta és fényképezte: Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Mezőgazdaság
A dráguló gabonák ellenére nagyjából stabil maradt a FAO élelmiszerár-indexe májusban
Közleményt adott ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a világ élelmiszer-alapanyagárainak májusi alakulásáról.
Róma, 2026. június 5. – Nagyjából változatlan maradt a világ élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója májusban, mivel a növényi olajok árának csökkenése ellensúlyozta a gabonafélék és a cukor drágulását – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
A FAO élelmiszerár-index – ami a nemzetközi „élelmiszerkosár” havi árváltozását követi – 130,8 ponton zárt 2026 májusában, ami 0,2%-kal alacsonyabb a felülvizsgált áprilisi szintnél, ugyanakkor 2,9%-kal magasabb az egy évvel ezelőtti értéknél.

Kukorica-feldolgozó Ukrajnában. ©FAO/ Anastasiia Borodaienko
„Bár a globális élelmiszer-nyersanyagpiacok javarészt ellenállóképesnek bizonyultak, a gabonafélék drágulása rávilágít az időjárásból adódó kockázatokra, valamint az energiapiacok és az inputok elérhetőségével szembeni sérülékenységre. A főbb kereskedelmi útvonalakat – köztük a Hormuzi-szorost – érintő tartós bizonytalanság csökkentheti a műtrágya-felhasználást és további nyomást helyezhet az élelmiszerárakra, amely felhívja a figyelmet az összehangolt nemzetközi fellépés szükségességére” – mondta Boubaker Ben-Belhassen, a FAO Piacok és Kereskedelem Főosztályának igazgatója.
A gabonafélék árindexe 2,6%-kal nőtt áprilishoz képest, és közel 5,0%-kal haladja meg az egy évvel korábbi szintet – ez tükrözi az áremelkedést amely az összes főbb gabonafajta esetében megfigyelhető a globális üzemanyag- és műtrágyaárak emelkedése, valamint az időjárási tényezők miatti nyomás hatására. A búza világpiaci ára 3,4%-kal drágult egy hónap alatt – és 7,8%-kal az egy évvel ezelőtti szinthez képest –, amit a fontosabb exportőröknél, köztük az Egyesült Államokban várható terméscsökkenés támasztottak alá, ahol az őszi búza terméskilátása évtizedek óta az egyik legkedvezőtlenebb. Az amerikai kemény vörös őszi búza ára 2026 májusában 28%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A kukorica ára 1,9%-kal – éves szinten 3,9%-kal – nőtt, ami a főbb piacokon megnövekedett importkeresletnek, a brazíliai és az egyesült államokbeli kínálat szűkülésének, valamint az etanol-keresletet fellendítő magasabb energiaáraknak köszönhető. A FAO összes rizsfélékre vonatkozó árindexe 2,7%-kal drágult a múlt hónaphoz képest, amit az időjárási aggodalmak és a magasabb nyersolaj- és származéktermék-árak támasztottak alá egyes vezető ázsiai exportőr országokban.
A FAO növényiolaj-árindexe ezzel szemben 4,6%-kal csökkent áprilishoz képest – ennek a mutatónak ez az első visszaesése 2026-ban. A pálmaolaj nemzetközi ára a gyengébb globális importkereslet és a nyersolajpiacok bizonytalansága miatt esett vissza, míg a szójaolajtrendek vegyesek voltak: Dél-Amerikában az exportálható készletek szezonális bővülése lefelé húzta, míg Észak-Amerikában a szilárd bioüzemanyag-kereslet felfelé nyomta az árakat. A repce- és napraforgóolaj jegyzései a szűkös kínálati viszonyok miatt emelkedtek.
A húsfélék árindexe 0,1%-kal erősödött. A marhahús ára – különösen Kína és az Egyesült Államok részéről jövő – erős importkereslet hatására nőtt, míg a sertéshúsárak csökkentek, főként az Európai Unióban tapasztalható bőséges kínálat és alacsonyabb importkereslet miatt.
A tejtermékek ára 0,5%-kal esett az előző hónaphoz képest, amelyet elsősorban a nemzetközi vajárak visszaesése eredményezett. A sajt ára nagyjából stabil maradt, míg a sovány tejpor ára emelkedett. A teljes tejpor árak vegyes fejleményeket mutattak.
A FAO cukorár-indexe 7,5%-kal ugrott májusban. Ennek oka részben, hogy a Brazíliában előállított cukornádnak várhatóan kisebb hányada kerül cukortermelésre, ami növeli az etanolra való nagyobb mértékű átállásra vonatkozó várakozásokat. Emellett indokolja az az aggodalom, hogy az El Niño jelenség kedvezőtlenül érintheti az indiai és thaiföldi termelést a következő évben.
További részletek itt olvashatók.
A globális gabonatermelés és -kereskedelem a következő évben csökkenhet
Az új Gabonakészletek és -igények gyorsjelentés szerint, amelyet szintén pénteken tett közzé a FAO, a 2026/27-es szezonban a globális gabonatermés várhatóan 2%-kal csökken az előző évhez képest, 2 982 millió tonnára, elsősorban a búzatermés visszaesése miatt.
A FAO által támogatott Agrárpiaci Információs Rendszer (AMIS) szintén most tette közzé havi piaci figyelőjét. A rendszeres piaci frissítések mellett az anyag betekintést nyújt abba, hogyan formálja át a Hormuzi-szoros körüli feszültség a globális ömlesztettrakomány-szállítási piacot, és értékeli, hogy egyes országok hogyan reagálnak az emelkedő energia- és műtrágyaköltségekre.
Forrás: FAO
Mezőgazdaság
Idén meghosszabbodik a tavaszi fagykárbejelentés határideje
Módosították a tavaszi fagykárok bejelentésének határidejét:
Június 9-ére módosul a tavaszi fagykárok bejelentésének határideje. A káreseményeket továbbra is a Magyar Államkincstár (MÁK) elektronikus kárbejelentő felületén lehet rögzíteni – hívja fel az érintett gazdálkodók figyelmét az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium.

Fotó: Pixabay
A HungaroMet az elmúlt időszak minimumhőmérsékleti adatait teljeskörűen felülvizsgálta, az új adatok már elérhetők az agro.met.hu oldalon. Az adatok finomítása során a meteorológiai szolgálat kiemelt figyelmet fordított a mikroléptékű topográfiai adottságok hatásaira, így a gazdálkodók számára még pontosabb hőmérsékleti adatok állnak rendelkezésre.
A lezajlott adatfrissítésekre való tekintettel fontos, hogy azok a gazdálkodók, akik növénykultúráikban a tavaszi fagy következtében károsodást tapasztaltak, tegyék meg kárbejelentésüket a MÁK elektronikus kárbejelentő felületén. Amennyiben a kárbejelentés eddig még nem történt meg, azt legkésőbb 2026. június 9-éig lehet megtenni.
(AÉM)
Mezőgazdaság
Most érdemes lépni: új szakasz nyílik a „Generációs megújulás gazdaságátvevő támogatásával” pályázat benyújtásában
2026. június 11-én nyílik meg a mezőgazdasági generációváltást támogató pályázat újabb benyújtási szakasza
A KAP-RD06-1-25 kódszámú pályázat következő benyújtási szakasza 2026. június 11-én nyílik meg, amely újabb lehetőséget biztosít a mezőgazdasági generációváltás támogatására. A konstrukció célja, hogy elősegítse a működő mezőgazdasági üzemek sikeres átadását a fiatalabb generáció számára, miközben hozzájárul a vidéki gazdaságok stabilitásához és fejlődéséhez. A pályázatra összesen 22 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, a támogatás pedig vissza nem térítendő formában érhető el egyszerűsített kiválasztási eljárás keretében.

Az ábra illusztráció.
A támogatási kérelmek következő benyújtási időszaka 2026. június 11. és június 24. között lesz elérhető, ezt követően pedig további szakaszok nyílnak augusztus 6–19., illetve október 15–28. között. A pályázat kiemelt jelentőségű, hiszen a magyar mezőgazdaság egyik legnagyobb kihívása az ágazat elöregedése és az utánpótlás biztosítása. A KAP Stratégiai Tervben ezért hangsúlyos szerepet kapott az agrár-nemzedékváltás ösztönzése, amely nemcsak a gazdálkodók korszerkezetének javítását célozza, hanem azt is, hogy a működő és versenyképes gazdaságok ne szűnjenek meg az átadási folyamat során.
A támogatásra azok a mezőgazdasági termelők pályázhatnak, akik rendelkeznek a 2021. évi CXLIII. törvény szerinti jóváhagyott gazdaságátadási szerződéssel, – de a gazdaság még a támogatási kérelem benyújtásáig nem szállt át – mezőgazdasági tevékenységet folytatnak, valamint szerepelnek a Kedvezményezetti Nyilvántartási Rendszerben. A támogatás egyösszegű átalány formájában igényelhető, az elérhető összeg pedig az üzemméret függvényében kerül meghatározásra.
A program hosszú távon hozzájárulhat a magyar agrárium versenyképességének javításához, a helyi gazdaságok megerősítéséhez és a vidéki munkahelyek megőrzéséhez is. A pályázati felhívásra vonatkozó további információk IDE KATTINTVA elérhetők.
A sikeres pályázat előkészítésében és benyújtásában a NAK falugazdászai ingyenes segítséget nyújtanak, beleértve a projektmenedzsment támogatását is, ezért érdemes időben felkeresni őket.
Forrás: NAK / Tilinger Eleonóra

























































































































