Részletekért kattintson!
Lassan befejezik Komádiban az őszi kalászosok vetését, miközben az első, október elejei gabonák már zöldellnek. Szerencsésen és jó ütemben érkeztek az október eleji esők és az azóta tartó kellemes, kora őszi időjárás igazán kedvezett a gazdáknak – tájékoztatta az Agro Jager Newst Tóth Ferenc, Komádi polgármestere.
Tóth Tamást a Komádi határban találtam meg. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
A gabona rendkívül fontos növénye a térségnek és ez igaz itt, Hajdú-Bihar vármegye déli részére, de Komádiból távolabb tekintve, az Alföldre is. A nagy kiterjedésű szántókon hagyományosan gabonát termelnek a gazdák, ami nemcsak a mögöttünk álló évtizedekre, hanem sok száz évre is igaz.
Bittóék két dűlóvel feljebb, egy hasonló géppel vetettek. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
A szántóföldi növénytermesztés, a gabonatermelés azonban nemcsak jó minőségű gabonát ad, amiből a térség legnagyobb malmai őrölnek búzát, mint például a debreceni Hajdú Gabona Zrt., amelynek felvásárlótelepe, magtára van Komádiban, hanem a szalma, amely az aratás után marad, kiemelten fontos az állattenyésztés, kifejezetten a sertés- és a baromfitartók számára.
Egy orosz gyártmányú Kirovets is kint “bömbölt” a kötött földeken. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
Látható, hogy a búza, ilyen formában körülöleli a vidéket ma is. Elképzelhetetlen nélküle a vidéki élet.
Jobbról Seprenyi Lajos, akinek a Sebes-Körös mentén vetettek. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
Komádi határában, eközben, Tóth Tamás az utolsó hektárokat veti Seprenyi Lajos földjén. Nehezen találom meg őket, mert egy, éppen ugyanolyan, géppel vetnek Bittóék is, csak egy dűlővel feljebb. Az idegen autó sok tekintet vonz a határban és volt, aki oda is jött, hogy tudna-e nekem segíteni.
Tóth Tamás saját földjei után másoknak is vet. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
A Sebes-Körös mellett az élet ma sem könnyű. Nehéz húzású táblák sorakoznak, amelyekkel gazdálkodni nem könnyű és aki a tankönyv szerint fogna neki, az keserves tapasztalatokkal előbb-utóbb az eke után nyúl. Szántani persze a gabona alá nem kell, ezt itt már minden gazda tudja, szemben a kapásnövényekkel – teszi hozzá Tóth Tamás, aki egy négyméteres Vaderstadt vetőgéppel, a saját földjei megművelése után – szolgáltat is.
Részletekért kattintson a képre!
Seprenyi Lajos egy magyar búzafajtát, egy martonvásári fajtát választott. Aki ismeri Komádiban, aki ismeri Zsadányban, tudja, hogy nagyon ragaszkodó a magyarságához és vallja, hogy magyar földbe itthoni búzát kell vetni! Kétségtelen, hogy ráfordult az idő a gabonára s most, hogy már az utolsó csíkokat veti a gép, hozzá is teszi: jöhetne rá egy kis eső, meg a többiekére is. Igaz, ami igaz, szántani nem szántottak, mert a Gruber után a Vaderstadt egymenetben magágyat is készít, de a költségek, a vetőmag, amelynek hektáronkénti ára 40 000.- forint körül állt meg, a vetés, a vetőmag kiszállítása és némi alaptrágyával eléri máris a hektáronkénti 120-140 000.- forintot, ami már most sokszorosa az európai uniós támogatásoknak. Nagyon kell figyelni, hogy mit adunk a búzának, mit adunk a földnek – mondja lapunknak Seprenyi Lajos.
A fémzárolt, csávázott vetőmag garancia. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
Tóth Tamás a vetőgéppel eközben monoton rója a táblát. A vége felé, mikor a vetőmag fogyni látszik, kiszáll és megnézi, hogy a műszer jól jelzett-e és igazít rajta, hogy minden csoroszlyába jusson is mag, nehogy üresen menjenek, mert mikor kél a gabona, akkor mutatja meg, hogyan dolgozott a vetőgép, milyen a gépkezelő?
A vetésre ráfordult az idő. Most az esőt várják a gazdák. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
Tóth Tamás hozzátette, hogy ma nem egyszerű feladat úgy gazdálkodni, hogy megmaradjanak a gazdák. Az elmúlt években gyökeresen megváltozott a piac. Ukrajna megjelent az Európai Unió belső piacán olyan áruval, olyan árukkal, amellyel nemcsak a magyar, de az erősebb német és francia gazdák sem tudnak versenyezni. Ez nem azt jelenti, hogy mi nem vagyunk jó termelőnk, hogy mi nem tudunk úgy termelni – tette hozzá Tóth Tamás, aki egyébként a Gál Ferenc Egyetem Békés városában található mezőgazdasági technikumában végzett. Ukrajnában olcsóbb a gázolaj, olcsóbbak a növényvédő-szerek és olcsóbb a munkaerő, így olcsóbban is tudják piacra dobni a termékeiket. Eközben az eu-s gazdáknak egy szűkített, igen szigorú növényvédelmi szabályozás mellett kell termelniük, megfelelve a „termőföldtől az asztalig” elvnek, amely szabályozásban a vetőmag előállítástól már végig nyomon kísérik az alapanyag előállítását is. Ez értelemszerűen óriási költséggel jár, de az élelmiszer-biztonság alapjait fekteti le, tehát a fogyasztó nyugodtan leveheti a magyar pékek kenyereit, péksüteményeit, mert azt végig lehet követni, akár egészen idáig, Komádiig – ez az igazság.
Előre megyünk, de vissza is kell pillantani! Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
Tóth Ferenc, Komádi város polgármestere hangsúlyozta, hogy a város, a térség szervesen összenőtt a mezőgazdasággal. A város körüli földek nagy kiterjedésű szántókkal határoltak, ami igaz fel Debrecennek, Szolnoknak és Békéscsabának is. A nagy gabonatermelő földek hazája ez, amely bázisa a magyar kenyérnek, a magyar takarmányiparnak és más ágazatoknak. Komádi persze nem csak a mezőgazdaságára támaszkodik. Most előkészítettek egy 32 hektáros ipari parkot, amely gyakorlatilag kulcsrakész és befektetőre vár – Részletekért kattintson ide!
Munkában a komádi gazdák.. Nagy a forgalom a Fő utcán. Fotó: Dr. Szilágyi Bay Péter / Agro Jager
A város együtt él a mezőgazdasággal, miközben kapuban a schengeni szerződés bővítése, amely az alig 47 kilométerre fekvő Nagyváraddal szorosabbra kötheti a kapcsolatot. Érkezik az autópálya Szolnok és Karcag érintésével Berettyóújfalunak, ahová az M35-ös miatt Budapestről, Debrecen érintésével már könnyedén és kontinens észak-déli közúti folyosója is a közelben haladhat át, de a fejlődéshez azonban megkerülhetetlen, hogy egy valódi, nagy teherbírású hidat is átadjanak. Hajdú-Bihar vármegye déli és az észak-békési kistérség ipari fejlődése tehát az új híd és a Debrecen-Szeged vagy mondhatnánk úgyis, hogy a Balkánt és a Baltikumot összekötő autópálya függvénye.
Írta és fényképezte:
Dr. Szilágyi Bay Péter LL.M.
Részletekért kattintson a képre!
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131