Természetvédelem
Telelésre készülődnek a túzokcsapatok az Alföldön
A hazai túzokállomány csaknem fele a Körös-Maros Nemzeti Parkban él, számuk meghaladja a hatszázat. A hideg évszak közeledtével az itt élő túzokok már csapatokba álltak.
A hazai túzokállomány csaknem fele a Körös-Maros Nemzeti Parkban él, számuk meghaladja a hatszázat. A hideg évszak közeledtével az itt élő túzokok már csapatokba álltak – közölte a Körös-Maros Nemzeti Park.

A hideg közeledtével a túzokok csapatokba álltak. A túzokok sikeres telelésének egyik legfőbb záloga, hogy legyen elegendő repce. (Kép: KMNP)
A Dévaványai-Ecsegi pusztákon él a legtöbb túzok, itt a tavaszi számláláskor 513 példányt regisztráltunk. A napokban, Túrkeve határában több mint száz egyedből álló csapatot figyeltünk meg, s mozognak kisebb csoportok is a térségben. Az őszi időjárás egyelőre kedvez nekik, a táplálékbázis azonban nem ideális. A túzokok sikeres telelésének egyik legfőbb záloga, hogy legyen elegendő repce. Az őszi szárazság miatt azonban idén rosszul keltek a növények, így a túzokok most elsősorban lucernatáblákon, illetve tarlókon keresnek eleséget.
A Kis-Sárréten két helyszínen (Vésztő-Mágor környékén, illetve Mezőgyán térségében) mintegy nyolcvan túzok él. A Mezőgyán környéki állomány általában a határ túloldalán, Nagyszalonta térségében tölti a telet. Az elmúlt hetekben néhány alkalommal megfigyeltünk két, egyenként 16 példányból álló csapatot az országhatár melletti lucernaföldeken. Az egyik csapatot tojók, a másikat kakasok alkották. Valószínűleg ennek az állománynak egy része jelenik meg időnként Sarkadkeresztúr határában is, ahol legutóbb 21 példányt számoltunk.

A Dévaványai-Ecsegi pusztákon él a legtöbb túzok. (Kép: KMNP)
A Kis-Sárrét másik tradicionális élőhelyén, Vésztő-Mágor térségében egyelőre nem láttunk telelésre készülő túzokcsapatot. Ez annak is betudható, hogy a térségben egyre kevesebb a táplálkozóterület. A gazdák egyre kevesebb repcét és lucernát vetnek, s ha vetettek is, az nem kelt ki.
A Csanádi pusztákon már szintén együtt mozognak a túzokok. A legnépesebb, 19 egyedből álló csapatot – melyben kakasok és tojók vegyesen voltak -, a Montág-pusztán láttuk több alkalommal. A csapatban van idei kelésű, fiatal kakas is. Legtöbbször a lucernatáblákon és az őszi kalászosokon kutatnak eleség után.
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Rövid vendégség: batlacsapat pihent meg a Kisbogárzói-tavon
Nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban.
Április 24-én egy nyolc példányból álló batlacsapatot sikerült megfigyelni a Körös-Maros Nemzeti Parkban, a Kisbogárzói-tavon. A madarak csak rövid ideig tartózkodtak itt, másnap már továbbindultak költőhelyükre.

A fotó illusztráció. Készítette: Motkó Béla
Kardoskút térségében most a szárazság az úr, egyedül a nemzeti park igazgatóság Sóstói Állattartótelepének közelében található Kisbogárzói-tóban van víz. Nem csoda hát, hogy a batlák kis létszámú csapata éppen itt állt meg pihenni. A délutáni órákban érkeztek, majd táplálkozás után az éjszakát is a tavon töltötték, másnap viszont már nem láttuk őket.
A batlák a Szaharától délre eső területeken, a trópusi Afrikában töltik a telet, s áprilisban térnek vissza költőhelyükre. A XIX-XX. század fordulóján még nagy számban költöttek Magyarországon, a Kis-Balatonon például több százas telepük volt. Aztán hosszú kihagyás után, az 1980-as években jelentek meg ismét költőfajként. Napjainkban csak a Hortobágyon költenek rendszeresen, de csak kis számban, 10-15 pár. Az utóbbi évtizedekben néhány alkalommal a Kis-Sárréten is költöttek.
A batlák hazánkban is általában nádasokban fészkelnek, s mivel kevesen vannak, ezért a többi gémfajjal közös telepeken rakják le tojásaikat. Ha lehetőségük van rá, akkor próbálnak a nagyobb növényzetben maradni, rejtve a kíváncsi szemek elől. Táplálékul főként puhatestűeket és férgeket fogyasztanak, de megeszik a kétéltűeket, ebihalat is, szinte mindent, amit csak találnak a vízben.
A nemzeti park Kardoskúti Fehértó részterületén szinte minden évben megfigyelünk vonuló batlákat. Tavaly egy népesebb, 19 példányból álló csapatot is láttunk a Fehér-tó közelében található barackosi élőhelyen.
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Anyák napján érkezett a Körösvölgyi Állatpark legifjabb lakója
Anyák napján, a délelőtti órákban adott életet borjának egy gímszarvastehén a Körösvölgyi Állatparkban.
Különleges és megható eseménynek lehettek tanúi a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelyének, a Körösvölgyi Állatparknak a látogatói május első vasárnapján. Anyák napján ugyanis a délelőtti órákban adott életet borjának az egyik gímszarvastehén.

Fotó: KMNP
Az új jövevény érkezése nemcsak a természet örök körforgásának szép példája, hanem szimbolikus üzenetet is hordoz ezen a jeles napon. A szarvasborjak általában késő tavasszal, kora nyáron jönnek világra, így az időzítés teljesen természetes – mégis különleges, hogy éppen Anyák napjára esett az első borjú érkezése. A nőivarú kisborjú egészséges, már az első órákban lábra állt, és anyja gondoskodó közelségében tölti első napjait.
A szarvastehenek rendkívül odaadó anyák: a néhány perces ellést követően gondosan tisztogatják borjukat, majd biztonságos, rejtett helyen pihentetik. A kicsinyek bundája kezdetben pettyes, ami kiváló rejtőszínt biztosít számukra a fűben és az aljnövényzetben. Az első hetekben a ragadozók elleni védelemként a borjak „szagmentesek” és többnyire mozdulatlanul lapulnak, míg anyjuk táplálkozni jár, majd visszatér hozzájuk szoptatni.
A Körösvölgyi Állatpark látogatói az elkövetkező hetekben megpillanthatják a fiatal állatot, amint anyja közelében fedezi fel környezetét. Az állatpark munkatársai arra kérik a vendégeket, hogy fokozott figyelemmel és nyugalommal közelítsenek a kifutóhoz, hiszen ebben az érzékeny időszakban különösen fontos az anya és borja zavartalan együttléte.
Látogassanak el a parkba és ismerjék meg közelebbről az állatpark legifjabb lakóját!
Forrás: KMNP
Természetvédelem
Szalakóta Zalában
Természetvédelmi szakemberek szalakótát figyeltek meg a Nyugat-Zala Tájegységben
Április 29-én munkatársaink, Schneidler Viktor és Magyari Máté a Nyugat-Zala Tájegységben igencsak meglepődve fékeztek le, majd tolattak vissza egy helyi faiskola melletti kerítésnél, ugyanis annak egyik oszlopán egy szalakóta (Coracias garrulus) üldögélt.

Magyari Máté, BfNPI
A szalakóta a Dunántúlon vonulási időben is különösen ritkának számít, kivéve Fejér megyét, ahol az utóbbi évtizedben stabil és növekvő állománya alakult ki. Egykoron, amikor még a legeltetéses gazdálkodás hétköznapi volt és a hatalmas, vegyszerezett monokultúrás szántók helyett változatos és fajgazdag, öreg fákkal tarkított legelők borították a tájat, valamennyi dunántúli megyében előfordult kisebb-nagyobb számban. Azonban a gazdálkodási szerkezet gyökeres megváltozása és a rovarok totális irtására törekvő gyakorlat, mely ragadozómadarainkat is megtizedelte, az 1970-80-as évekre a Dunántúlon kvázi megszüntette a faj állományait. Valaha Zala megyében is előfordult, különösen a Hetés környékén, az emberek népiesen „ződ bákány”-nak nevezték. Napjainkban keletről lassacskán terjed újra a gyönyörű, kék tollú faj, működési területünkön Veszprém megyében tavalyelőtt öt, Észak-Somogyban tavaly két költőpár telepedett meg és várhatóan tovább terjeszkednek. Zalában az utóbbi évtizedben vonulási időszakban került megfigyelésre mindössze 4-5 alkalommal , olykor a megfigyelő számára is csak pár pillanatra. Most másodszor sikerült fényképpel dokumentálni e csodálatos madár példányát megyénkben.
Megtelepedését és védelmét odúkihelyezéssel igyekszünk elősegíteni az arra alkalmas élőhelyeken, ahol még kiterjedt legelők és az azokhoz kapcsolódó gazdag rovarvilág található.
Szöveg és fotó: Magyari Máté, BfNPI

