Természetvédelem
Eltékozolt vizeink: lenyűgöző rövidfilm mutatja be a magyar táj kiszáradásának történetét és helyreállításának lehetőségeit
Szendőfi Balázs természetfilmes új dokumentumfilmet mutatott be:
Budapest, 2025. január 30. – Az Eltékozolt vizeink című alkotás Szendőfi Balázs természetfilmes rendezésében, a WWF Magyarország szakmai vezetésével és a LIFE LOGOS 4 WATERS projekt partnereinek közreműködésével készült. A film gyönyörű felvételeken keresztül mutatja meg, hogy a klímaváltozás korában milyen károkat okoz hazánkban az értékes vizek gyors elvezetése a csatornákon és szabályozott folyóvizeken át, és hogyan szárad ki az ország, legfőképpen az Alföld. A rövidfilmben azonban azt is láthatjuk, hogy miként pezseg az élet azokon a területeken, ahol már helyreállították a vizesélőhelyeket és megtartják a vizet a tájban. A február 2-i vizesélőhelyek világnapja alkalmából bemutatott, kijózanító alkotás a múlt és a jelen bemutatása mellett egy jobb jövőt remél Magyarország kiszáradó tájai számára, amihez megoldásokat is kínál.

Fotó: Youtube
Hazánk vizesélőhelyeinek mára több mint a 90%-a eltűnt, a meglévők jelentős része pedig nem jó állapotú. A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás és a természet megóvása érdekében rendkívül fontos szerepük lenne, azonban gazdasági megfontolásból ezeket a területeket más célokra használják. Lecsapolásuk megszüntetése és a területek helyreállítása egyre sürgetőbb feladat, erre hívja fel a figyelmet az új rövidfilm.
Szendőfi Balázs természetfilmes méltán népszerű alkotásai már több ízben is megmutatták a nézőknek, hogy miért fontos megőrizni és helyreállítani hazánk természeti értékeit. A Volt egyszer egy vadvízország, a Megsebzett táj vagy a Hegyek-völgyek halai mind arról tanúskodnak, hogy van miért küzdeni, ha szeretnénk megóvni a körülöttünk lévő természetet és fenntartani azokat a szolgáltatásokat, amiket ezek az ökológiai rendszerek biztosítanak minden élőlény – köztük az ember – számára.
Az Eltékozolt vizeink konkrét példákon keresztül mutatja be, hogy a múltban és a jelenben milyen gyakorlatok vezettek odáig, hogy Magyarország jelentős része – legfőképp az Alföld – egyre nagyobb vízhiánnyal küzd, ami a felszínen a vizesélőhelyek eltűnéséhez, a felszín alatt pedig a vízkészletek látványos gyorsaságú csökkenéséhez vezetett, különösképpen a Duna–Tisza közi Homokhátságon.
A film létrejöttét támogató, Együttműködésben a klímatudatos vízgyűjtő-gazdálkodásért című LIFE LOGOS 4 WATERS projekt keretében több éve elkötelezett munka folyik annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a hazánkat sújtó vízgazdálkodási problémákra, miközben konkrét megoldási lehetőségeket is bemutatnak. A projekt egyik kiemelt célja, hogy a települési és vízgyűjtő szintű, természetközeli megoldásokon alapuló, fenntartható vízgazdálkodás fontosságára felhívja a figyelmet. Ennek céljából született meg az Eltékozolt vizeink című rövidfilm elkészítésének gondolata.
A filmet nézve betekintést nyerhetünk abba, hogy hogyan szövik át a tájat az 1970-es évekig kiépült – és néha még napjainkban is bővített – belvízelvezető csatornák és vízelvezető árkok, és hogyan zúdul le a víz a szabályozott, egyenes patakokban. Így ahelyett, hogy az éltető víz lassan beszivárogna a talajba és elraktározódna a természetben, sebesen elfolyik, még jobban kitéve a területet a klímaváltozás miatt egyre súlyosbodó hőhullámok és aszályos időszakok hatásainak.
A rövidfilmben bemutatott szárazodás nem csak az elmúlt évszázadok gyakorlatának eredménye, hanem még ma is zajlik. A szakértők egyetértenek abban, hogy a szárazodásnak számos oka van, de ezek közül csak néhányra lehetünk közvetlenül hatással. Az egyik legfontosabb a területi vízgazdálkodás módjának és a tájhasználatnak a megváltoztatása. A projektpartnerség, a természetvédelmi és vízgazdálkodási szakemberek elengedhetetlennek tartják a szemléletváltást ezen a téren.
„A víz elvezetése helyett, ahol csak lehet, a természetes vízmegtartó megoldásokat kell előtérbe helyezni, amihez két kulcsfontosságú változás szükséges. Az egyik az évtizedekkel ezelőtt kiépített csatornarendszerek felülvizsgálata és a klímaváltozással beköszöntő új viszonyokhoz való adaptálása. Sajnos ezek működésükkel még ma is csapolják a tájat, és hozzájárulnak a területek kiszárításához. A csatornákon elhelyezett műtárgyak (például zsilipek) lezárásával ez a folyamat lassítható és visszafordítható. Emellett pedig az eltűnt vizesélőhelyek helyén vissza kell adni a területet a víznek: az új zöldmezős beruházásoknak nem szabad a táj további lecsapolását eredményezniük, a korábban lecsapolt vizesélőhelyek egy jelentős részét pedig helyre kell állítani, hogy az időszakosan megjelenő többletvizet elvezetés helyett meg lehessen őrizni a szárazabb időszakokra” – mondta Farkas Viktor Mátyás, a WWF Magyarország éghajlatvédelmi szakértője.
„Az Eltékozolt vizeink című rövidfilm legfőbb üzenete, hogy közösen kell helyet keresnünk a víznek a tájban, hogy megállítsuk Magyarország kiszáradását. A LIFE LOGOS 4 WATERS projekt ezt az üzenetet hivatott életre kelteni, hiszen a különböző szereplők – kormányzat, önkormányzatok, vízügyi szakemberek és civil szervezetek – közötti hatékony együttműködésre épít, és mutat példát a közös munkában rejlő lehetőségekre a vízgazdálkodás területén” – mondta dr. Szatzker Petra, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium projektvezetője.
A megdöbbentő szárazságot illusztráló képek mellett az Eltékozolt vizeink gyönyörű felvételeken mutat be olyan jó példákat is, ahol a természetalapú vízmegtartó megoldások megvalósultak: patakmedreket állítottak helyre, belvízelvezető csatornákat zártak le, teret adtak a víznek, ezáltal ma már a száraz, üres területek helyett buja természet nyújt otthont növény- és állatfajok tömegének.
Az Eltékozolt vizeink című film ide kattintva érhető el.
A LIFE LOGOS 4 WATERS projektről
A 2021-ben indult LIFE LOGOS 4 WATERS projekt elsődleges célja, hogy a természetalapú vízgazdálkodási megoldások népszerűsítésével elősegítse a víz visszatartásán alapuló vízgazdálkodásra való átállást és támogassa az önkormányzatok éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodását.
A projekt két mintavízgyűjtő területén – Bátya és Püspökszilágy környéke – összesen 14 önkormányzat összefogásával demonstrációs céllal különböző típusú természetalapú vízmegtartó megoldásokat valósítanak meg és tesztelnek. A projekt azonban nemcsak a területeken végzett, gyakorlatban alkalmazott természetalapú zöld infrastruktúra-intézkedésekkel járul hozzá a vízhiány és villámárvizek kezeléséhez, hanem számos egyéb tevékenységgel és projekteredménnyel is támogatja azokat. A teljesség igénye nélkül csak néhányat kiemelve: közösségi döntéshozáson alapuló Vízgyűjtő Érdekegyeztető Fórumok felállítása, különböző célcsoportoknak szóló képzési anyagok, önkormányzatok körében meghirdetett pályázati programok, online Integrált Önkormányzati Döntéstámogató Platform létrehozása, szemléletformáló lakossági kampány, környezeti nevelési program, helyi bemutatóközpont és tanösvények.
A projekt az Európai Unió LIFE alapjának támogatásával és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium Önkormányzati Államtitkárságának vezetésével, Bátya Község Önkormányzata, Püspökszilágy Község Önkormányzata, a Klímabarát Települések Szövetsége, a Magyar Mérnöki Kamara, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a WWF Magyarország részvételével.
A LIFE LOGOS 4 WATERS projektről a projekt weboldalán olvashat bővebben.
Forrás: WWF
Természetvédelem
Miért mozognak vegyes csapatokban a bíbicek és a seregélyek?
Bíbic- és seregélycsapatok tűntek fel Kardoskúton.
Február második felétől egyre nagyobb számban figyelhetjük meg a visszaérkező bíbic- és seregélycsapatokat a Körös-Maros Nemzeti Park Kardoskúti Fehértó részterületén fekvő, tocsogós-vízállásos gyepterületeken.

Fotó: Fotó: Palcsek István Szilárd – KMNP
Mindkét faj rövidtávú vonuló, így az elsők között érkeznek vissza hazánkba a tavaszi vonulás során. Gyakran tapasztalhatjuk, hogy ennek a két madárfajnak az egyedei elvegyülnek, és együtt mozog a nagy madársereg. Vajon miért keresik egymás társaságát ilyenkor a bíbicek és a seregélyek?
Az első és egyik legfontosabb ok, hogy a nagyobb csapat nagyobb védelmet jelent a ragadozók ellen. Így ugyanis több szem figyeli a veszélyt. A bíbicek különösen éberek a ragadozókra, és gyorsan riasztanak, ha például egy rétihéja vagy egyéb ragadozó madár megjelenik. A seregélyek kihasználhatják ezt a védelmet.
A másik fontos ok a táplálékszerzés megkönnyítése. Ilyenkor mindkét faj főként rovarokkal és egyéb gerinctelenekkel táplálkozik, amelyeket nedves réteken, gyepterületeken keresnek. A bíbicek kaparászásukkal, a gyepfelszín bolygatásával elősegíthetik a táplálék felverését, amihez így a seregélyek is könnyebben hozzájutnak.
Harmadik okként említhetjük a hasonló élőhely-igényeket. A vonulás során mindkét faj gyakran ugyanazokon a vizes élőhelyeken, esetleg mezőgazdasági területeken áll meg pihenni és táplálkozni. Így a társulás egyszerűen az élőhelyi preferenciák átfedéséből is adódik.
Végül, de nem utolsósorban a seregélyek és a bíbicek is társas fajok, a költési időszakon kívül nagyobb csapatokban mozognak, ami növeli a csoportdinamikát és a túlélési esélyeiket.
A kardoskúti Fehér-tónál mostanában zajlik az aranylilék vonulása is. Többször megfigyelhetjük, amint hasonló okokból ez a madárfaj szintén csatlakozik a bíbicek és a seregélyek népes táborához.
Forrás: KMNP
Tud-e a vad természetkárosítást okozni?
Sokan és sokféleképpen közelítik meg a vadlétszám kérdését, valamint egy adott terület vadeltartó képességének fogalmát. Másként látja ezt a vadgazdálkodó, akinek elsődleges érdeke a vadállomány védelme, a sportcélú vadászat, a vadgazdálkodás szervezése, valamint ennek szakmai, tárgyi és anyagi feltételeinek megteremtése. Másként ítélik meg a mezőgazdasági területeken és erdőkben gazdálkodók, akiknek elsődleges érdeke a hosszú távú, gazdaságos termelés biztosítása. Véleményt alkot a lakosság is, s bár e réteg a legnépesebb, szakmai hozzáértése a legtöbb esetben hiányos, inkább érzelmi alapon közelít a témához.

Fotó: Klébert Antal – Agro Jager News

Ábra: MME
Viszont napjainkban kevesebb szó esik a vad természeti értékekre gyakorolt hatásáról. Össze lehet hasonlítani a vadlétszámra vonatkozó adatokat és az azokban bekövetkezett változásokat, de sokszor hallhatjuk, hogy ezek a számok becsléseken alapulnak, és a valóság mást mutat. Megnézhetjük a terítékadatokat is, amelyek a legálisan elejtett vadlétszámról adnak reális képet. Anélkül, hogy konkrét számokat idéznénk, abban a legtöbb érintett egyetért, hogy mind a becsült vadlétszám, mind a terítékadatok évről évre növekvő tendenciát mutatnak. Véleményem szerint reális képet akkor kapunk, ha kimegyünk egy adott élőhelyre, és a saját szemünknek hiszünk, tapasztalatainkra támaszkodva vonunk le következtetéseket.
Így tettem én is, amikor a Vértesi Tájvédelmi Körzetben több évtizeden át mértem fel a természeti értékeket. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mezőgazdasági, vadgazdálkodási és természetvédelmi ismeretekkel felvértezve, a Vértest évtizedekig járva, gyűjthettem tapasztalatokat az adott témakörben. Tapasztalatom szerint mind a vadlétszám, mind a vadfajok száma az elmúlt 40 évben drasztikusan megemelkedett. Megjelentek a Vértesben spontán visszatelepülő és szándékosan, vadászati érdekből betelepített vadfajok is. Elég, ha az aranysakálra, a dámra vagy a muflonra gondolunk. Mindeközben a gímszarvas és a vaddisznó létszámának erősödését is tapasztaltam. A vadlétszámot természetes úton szabályozó nagyragadozók teljesen hiányoznak a területről. Az állományszabályozó betegségek – gondolok itt a veszettségre és az afrikai sertéspestisre (ASP) – szintén elkerülték a Vértes térségét.

Fotó: Klébert Antal – Agro Jager News
Előbbi a légi úton történő vakcinázások miatt, utóbbi valószínűleg a vonalas létesítmények (autópálya, vasút) vadmozgást és vándorlást korlátozó hatása miatt. Ami a területet járva rögtön szembeötlik, az a vad nyomainak sokasága: túrások, rágások, kitaposott vadváltók, amelyek napjainkban a védett és fokozottan védett élőhelyeken is egyre nagyobb gyakorisággal fordulnak elő. Az erdőgazdálkodók kénytelenek vadkizáró kerítéssel körbevenni, nemcsak a vágásterületen nevelkedő fiatalosokat, hanem már a vágásra tervezett erdőrészleteket is. Ha néhány szerencsés évben olyan bőséges makktermés adódik, amelyet a vad sem tud teljesen elfogyasztani, a megjelenő csemeték csúcsrügyeit biztosan visszarágja. Vadkizáró kerítések nélkül nem jelenik meg értékelhető természetes újulat, amely a természetközeli erdőkben a fahasználat egyik előfeltétele. Az így bekerített területek tovább fokozzák a nem bekerített részeket terhelő vadnyomást. Ha a vadlétszám közelítene az erdő természetes eltartóképességéhez, az erdőgazdálkodók nem építenének milliókba kerülő kerítéseket, hiszen az nem állna érdekükben. Fontos tény, hogy a védett és fokozottan védett területeken az elsődleges cél az élőhely és az ott található természetvédelmi értékek védelme, megelőzve az erdő- és vadgazdálkodási érdekeket. A Vértesben odáig jutottunk, hogy szükséges bekeríteni egy-egy védett növényfaj termőhelyét is.

Fotó: Klébert Antal – Agro Jager News
Ilyen például az egyik jégkorszaki maradványnövényünk, a kiemelt természetvédelmi oltalom alatt álló cifra kankalin (Primula auricula), amelynek utolsó két termőhelyét a muflonok veszélyeztetik. Élőhelyét évezredeken át védte sziklás, meredek, ember és vad által is nehezen járható volta, de a kizárólag vadászati érdekből, átgondolatlanul betelepített muflon ellen ez már nem elég, hiszen ez a faj, a hazai vadfajokkal ellentétben, ezeket a termőhelyeket is rendszeresen látogatja, lerágva és letaposva azokat. Egy másik szembeötlő jelenség, tavasszal, a vaddisznótúrásokkal érintett területek nagysága. A legérzékenyebb élőhelyek közé tartoznak a dolomit sziklagyepek, amelyek bővelkednek védett és fokozottan védett állat- és növényfajokban. Például itt él a vértesi nyílt dolomit sziklagyepek legértékesebb bennszülött növénye, a magyar gurgolya (Seseli leucospermum), valamint hazánk legtermetesebb rovarfaja, a fűrészlábú szöcske (Saga pedo).

Fotó: Klébert Antal – Agro Jager News
A vaddisznók rendszeresen feltúrják ezeket az élőhelyeket, komoly természetvédelmi károkat okozva. Az erózióra is érzékeny dolomit sziklagyepeknél, a gyepzóna sérülése miatt, a csapadék lemossa a termőtalajt, végérvényesen megváltoztatva az élőhelyet. Összegezve kijelenthetjük, hogy a felduzzadt vadlétszám nemcsak a mező- és erdőgazdálkodóknak, hanem a természetvédelmi értékeknek is kárt okoz. A megoldás a vadlétszám szabályozása, amely kizárólag a döntéshozók és a vadgazdálkodók felelőssége. A megoldás kulcsa pedig a vadászok kezében van.
Írta és fényképezte: Klébert Antal természetvédelmi szakember
Érdekli a Magyar Madártani Egyesület munkája? Olvasson naprakész híreket ITT!
Van egy jó vadásztörténete, egy szép vadászélménye?
Küldje el az info@agrojager.hu címre
Hirdessen az Agro Jageren, Magyarország legnagyobb és legrégebbi vadászati portálján!
marketing@agrojager.hu
+36703309131
Természetvédelem
Végéhez közeledik a bivalyok és a szürkemarhák teleltetése
Megkezdődött a házi bivalyok és a magyar szürke szarvasmarhák felkészítése az áprilisban kezdődő legeltetésre.
A tavasz közeledtével a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévaványai állattartótelepén már megkezdődött a házi bivalyok és a magyar szürke szarvasmarhák felkészítése az áprilisban kezdődő legeltetésre.

Fotó: Vizes Tibor – KMNP
Jelenleg az állatok szemrevételezése zajlik, az elkövetkező hetekben pedig pótoljuk a kihullott fülszámokat. Azt követően sor kerül a szükséges állatorvosi kezelésekre.
A telepen három helyszínen több mint 1000 szürkemarha és 270 bivaly teleltetéséről gondoskodunk. Az időjárás kegyes volt a téli tartáshoz, nem volt nagy hideg, bár a szürkemarhák számára ez sem jelentene problémát, ugyanis ők az extrém hideget is jól viselik. A bivalyok kissé fázékonyabbak.
A tavaszias télben kevesebb szálastakarmány fogyott, mivel ilyenkor kevesebb energiára van szükségük az állatoknak. A tavalyi borjak a tél folyamán szépen fejlődtek, erősödtek, leválasztásuk is megtörtént. Szent György-nap tájékán a felnőtt bivalyokkal együtt ők is kimennek majd a legelőkre.
Forrás: KMNP